Somogyi Néplap, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-16 / 64. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1958. martins Iá — A Somogy megyei Állat- forgalmi Vállalat az 1957. évi országos évzáró versenyben első helyezést ért el. A vállalat dolgozói ebből az alkalomból ünnepélyes termelési értekezletet tartottak március 15-én Kaposvárott. — Tíz vagon vetőbúza és nyolcvan mázsa sörárpa értékesítésére kötött szerződést az állammal a Répáspusztai Első ötéves Terv Termelőszövetkezet. A tsz 66 400 forint kamatmentes előleget kapott a Ter- ményforgalmi Vállalattól. — Szombaton befejeződött a 40 tsz-könyvelő részvételével rendezett öflhetes tanfolyam Balaton bogláron. — Ma este tartja záróvizsgáját a balatonberényi ezüstkalászos tanfolyam. — Májasban ünnepli fennállásán« k 150 éves évfordulóját a zákányi iskola. A községben ez alkalommal jubileumi ünnepségeket rendeznek. — A csurgói járási könyvtár és KISZ-szervezet március 23-án szavalóvarsenyt rendez, amelynek előreláthatóan 30— 35 részvevője lesz. A verseny első helyezettje tízkötetes, a második helyezett ötkötetes, a harmadik helyezett pedig háromkötetes könyv jutalomban részesül. Az első helyezettek ezenkívül fellépnek az április 4-i ünnepségen is. — Ma este Inkén a nőtanács Szigligeti: Csikós című népszínművét mutatja be a községi művelődési otthonban. — A városi tanács vb. igazgatási osztálya felhívja a város egyénileg dolgozó parasztjait, hogy a vízkárt szenvedett területek mentesítése érdekében a belvizek levezetésére létesített csatornákat, szívó árkokat — az állami kezelésben lévő gyűjtcc-atomák kivételével — mielőbb tisztítsák ki, hogy ezek az árkok a veszélyeztetett területekről a kárt okozó vizeket, a gyűjtőcsatornákba akadálytalanul levezethessék. — A barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben megalakult a KISZ-szervezet. A tsz fiatalsága már ezt megelőzően újjászervezte az ellenforradalom idején széthullott népi együttesét. — Befejeződött Böhönyén az ezüstkalászos tanfolyam. Akik az előadásokon részt vettek, a tanfolyam végén elmondották, hogy a következő esztendőben minden bizonnyal még többen vesznek részt a tanfolyamon. — A Somogvtarnócai Állami Gazdaság szín játszó csoportja Bródy Sándor: A tanítónő című háromíelvonásos drámáját tanulja. A bemutatót április 6-án Somogytarnócán rendezik, majd utána Szülőkön, Barcson, Babócsán, Béláváron, Péterhidán vendégszerepeinek. — A városi nőtanács és a városi művelődésügyi felügyelőség pedagógiai előadássorozatának utolsó előadását március 19-én, szerdán délután 6 órai kezdettel tarírja a városi tanács nagytermében Gyermekeink erkölcsi nevelése címmel. Előadó: Várkonyi Imre, a Szabadságparfci általános iskola igazgatója. ±;MüwtődP6f. * l VASÁRNAP: Csiky Gergely Színház: Jacobi: Leányvásár. D. u. 3 és rate 7 órakor. Tájelőadás: Bikái. Vízkereszt. Vörös Csillag: A költő. 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné: Sárkány rabjai. Fél 11 órakor. Szabad Ifjúság: Svejk, a derék katona. 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné: 6 mesefilm. Fél 11 órakor. KIQSZ Béke-mozi március 16-án 4, 6, 8 órakor: Turista szerelem. ♦ Nagyatádi Járási Művelődési | Ház filmszínházának műsora: Z 16-án: Külön utakon. Színes szovjet film. Kisérö műsor: l Magyar híradó. 3, 5, T óra- X » kor. — Matiné: Északi Ro- t lnnronok. Rippl-Rónai Múzeum: Ösrégészeti, várositörténeti, néprajzi, természettudományi kiállítás és a Rippl-Rónai emlékkiállítás. Nyitva: 10—14 óráig. — Jól sikerült pettyes-báltJ rendezett szombaton este a j kaposvári Helyőrségi Tiskti Klub. A bálon megjelent asszonyok, leányok legtöbbje pety- tyes ruhát és kendőt viselt. — A Magyar Rádió is megünnepli Paul Robeson 60. születésnapját. A világhírű énekes április elején lesz 60 éves, s megünneplésére Londoniban Robeson bizottság alakult, amely előkészíti a születésnapot. Ebbe a munkába a Magyar Rádió is bekapcsolódik, e ajándékokat küld a művésznek: angol nyelvű üdvözlést és Kodály Zoltán Kállai kettős c. művének hangfelvételét. — A homoki gazdálkodás problémái címmel Molnár Imre megyei íőagronómus tart előadást 17-én, hétfőn este 7 órakor a TTIT klubhelyiségében (Bajcsy-Zs. u. 19.). — Helyreigazítás. Tegnapi számunkban megjelent, 1848. március 15. című cikkben elírás történt. Az első hasáb második bekezdésének második mondata helyesen így hangzik: «Büszkén emlékezünk ma is a márciusi fiatalokra, akik tetteikkel, lángoló betűkkel jegyezték a világtörténelem könyvébe nevüket. s azt. hogy él a Kárpátok medencéjében a magyar nép...ÚJ tárgynyeremények LOTTO márciusi szelvényeire Utasások sorsolása Szovjetunióba Csehszlovákiába Romániai tengerpartra Bulgáriai tenge partra Fentieken kívül a közismert tárgyere mén vek : *• Öröklakások, Wartburg autóstb. Lottózzék rendszeresen, hogy feltétlenül részt vegyen a jutalomsorsoláson- Do gocdterheltnek látszik, Laci. Reméljük, ez nem azt jelenti, hogy megint rossz híreket hord. — Bizony, majdnem eltalálták. Mert úgy látszik, az én híveim megsokallták a mült héten elmondott sok jót. Most aztán bőségesen akad rossz Is.- Aztán kik szolgáltatták a rossz híreket?- Csurgón jártam a minap, hogy megfejtsem a csurgóiak tavaszi gyenge szereplésének titkát. Elárulhatom, nem sikerült. Hallani azonban hallottam egyet és mást a faluban. — S legalább érdekes?- Hát ha Igaz, akkor Inkább szomorú. Arról szól a fáma, hogy talán nem Is véletlen a csanat gyenge szereplése. Azt beszélik túl szorosra fűződött a kapcsolat a Nagykanizsai Bányásszal úgy- annylra, hogy a kanizsaiak ki Is szemeltek maguknak egynéhány labdarúgót. Milyen hetykén vágta oda az egyik hátvéd nemrégiben: - Ha nem tetszik, akkor majd el megyek Kanizsára. Aztán nemcsak ő, hanem még másik három, azaz összesen négy játékos van kiszemelve. — Neveket. Lacikám, neveket! II váráriési jeGyzéke’ Él okvetlen őrizze tneű !g_ Figyelem! Március 15-től április 3-ig bezárólag a vállalatunk boltjaiban (bútor-, műszaki bolt kivételével) eszközölt 1000,— Ft-on felüli (egyedi) vásárlók között hetenként 25 drb értékes használati tárgyat SORSOLUNK KI A sorsolás folyó hó 22-én, 29-én és április 8-án 10 órakor lesz a Kossuth téri ÁRUHÁZUNKBAN Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat Ä vásárlási Jegyzéket ekvetlen őrisse meg! — A neveket persze hét lakat alatt őrzik. Szabó-dik mindenki nagy-on. sőt más malomban őröl a molnár is Csurgón, ha szóba hozzuk az esetet. S még nem is mondtam el mindent.- Elég baj ez, Laci, ha így van. — Persze, nemcsak itt van baj, hanem Tabon is. Olvasták volna csak azt az elkeseredett hangú levelet, amit a tabi asztaliteniszezők írtak nekem.- No és miről panaszkodnak?- Azt mondják, hogy náluk halálra ítéltetett minden sportág, a futball kivételével. Amikor szót emeltek a sportkörnél, a futball- vezérek olyan kirohanást intéztek ellenük, hogy csak na. A labdarúgó-imádók azzal érveltek, hogy a futball »-eltartla« önmagát, tartsa el maf?át a ping-pong is. Aztán azzal toldották meg szavaikat, hogy menjenek az asztalitenisze- is focizni, ha sportolni akarnak. — No és mi erről a maga véleménye? — Az. hogy a futballpályán egyszerre csak tizenegy ember sportolhat. Aztán, hogy nemcsak a labdarúgás jelenti a sportot. Bizony rosszul teszik a tabi sportvezetők, ha nem karolják fel a többi sportágakat. Azt egvébként a megvei testnevelési és sport tanács ülésén is leszögezték, hogy olyan sportkör, ahol csak e«v szakosztály van, nem működhpt. Talán maid ez a határozott álláspont magához téríti a futball-iázban megszédült tabi sportvezetőket.- Úgy látszik, Laei, maga csak vidéken járt. — Sőt, nemcsak SomoTvban. ha- P-arartvában is. Tudták. Komlón igen jót derültem, amikor a ’olVog s^Mirkolők a komiéiak egyik bövöskéiét. Molnár Árnádot arra biztatták, hogy üsse ki Füzesit. — No-no, Laci, ez nem is olyan nevetséges. — Igen ám, csakhogy amikor zúgott az «-üsd ki. Arni«, akkor már a volt szolnoki Molnár, aki most Komlón versenyez, egyszer a földön volt. Igaz. hogy nagyon méltatlankodott, amiért rászámoltak. Pedig, hogv nem volt igaza, az a következő nillan atban bAbizo- nvnsndott. mert Püzesi ismét a nadlóra küldte. Sőt. fél perc sem telt bele. Molnár már fpi i* a számára kilátástalan mérkőzést. No és mi ebből a tanulság? Baromfitenyésztők figyelem! Kedvező feltételek mellett köthető baromfinevelési hizlalás! szerződés a földművesszövetkezettel. és Hízott libánál db-onként 50 Ft előleg, kg-onkóut 19 Ft átvételi ár. Hízott kacsánál db-onként 30 Ft előleg, 20 Ft-os átvételi ár. Pulykánál 30 Ft előleg, kg-onként 15—17 Ft-os átvételi ár az átadás időpontjától függően. Rántani való csirkénél előlegként naposcsibét kap, átvételi ár 23—27 Ft kg-onkéat az átadás időpontjától függően. Fenti árakon felül. ísz-ek kg-onként 2 Ft, szakcsoportok, társmások közös termelésből származó baromfi után kg-onként 1 Ft felárat kapnak, ha egy tételben legalább 100 kg csirkét, vagy 150 kg kacsát, vagy 250 kg libát, illetve pulykát adnak át. Részletes felvilágosítást a helyi földművesszövetkezet ad! Neveljünk minél több baromfit, érdemes, jól jövedelmez! kötését már A földművesszövetkezetek a szerződések megkezdték.- Az, hogy a közönségnek Is illik egy kicsit többet érteni a Napraforgó termelők! Értékesítési szerződést leltet kötni NAPRAFORGÓ MAGRA a terményátvevő helyeknél május hó 15-ig Az értékesítési szerződéssel lekötött napraforgómag ára: 285 Ft mázsánként A termelő minden lekötött mázsa után 80 Ft kamatmentes előleget igényelhet, amely a szerződés megkötésekor azonnal kifizetésre kerül. A szerződéssel le nem kötött napraforgómag ára 275 Ft mázsánként szabályokhoz. No meg a sportághoz is. Mert bizony nevetségesen hatott az »üsd lel, Árpi« akkor, amikor néhány másodperc múlva majdnem a biztatott ökölvívó került a kiütés sorsára. — Foci hírt, Lacikám, foci hirt. — Akad az is. Elárulhatom, ennek aligha örülnek majd az NB m-as csapataink. Igaz, hogy az lUetékesek hét lakat alatt őrzik az új bajnoki renddel kapcsolatos terveket. Az azonban már csaknem nyílt titok, hogy a nyolc NB m-as csoport helyett csak négy lesz, s ez majdnem olyan biztos, mint hogy nem lesz NB I. B.- Hát akkor mi lesz tulajdonképpen? — A pécsiek újságolták boldogan, hogy nem esik ki a csapatuk az NB I-ből, mert felemelik a létszámot. Aztán veszély fenyegeti a három NB n-es csoportot is mert az NB Il-t kétcsoportosra tervezik. A többit pedig már elmondtam. — Mindent azért mégsem mondott el. — Ez igaz, de ki lehet olvasni a sorok közül. Bizony meg kell kapaszkodni a KMTE-nek, de valamennyi NB m-as csapatnak is, ha benn akar maradni, mert könnyen lehet, hogy nem négy-négy, hanem esetleg nyolc-nyolc csapat esik ki csoportonként.- Ez bizony kellemetlen hír. — Van ennél kellemetlenebb i Van egy ifjú ökölvívó titán, ah úgy hívnak, hogy Flegma. Ké| zeljék, nem Is alap nélkül bee zik Így a fiúcskát. Nem az őSű vívó szorítóban van vele baj, s az iskolában sincs vele külön sebb. Annál helytelenebb a magi tartása otthon. Úgy hírlik, hof ott több mint flegma. Mondhatná hogy fiatal kora ellenére tfilság san Is kinyílott a szeme. Nem t gad szót édesapjának, s mikor i megfenyegeti, azzal kérkedi hogy próbálja őt megütni ... — Hát Laci, maga jól cláztat ezt a Flegma gyereket. — Amint megérdemli. Sőt, b*s; gyék el, mást is érdemelne. Mi akkor is, ha mindjárt bajnak«® lyes a mostani Ifi bajnokságon. Őszről elmaradt bajnoki mérkőzés volt TAPSONY—BALATONSZEMES 3:1 (1:0) Balatonszemes, 200 néző. Vezt te: Csökli. Tapsony: Csizmadia Kovács, Bálint, Nagy — Horváti Karanta — Balogh, Kovács, Ä» váth, Duits, Majterics. Balatons*' mes: Szappanos - Barabás, Bs: tos, Rozi — J'ál 1L, Nyáráöí Tite, Papp, Szemest, Kovács, ]■ ges. A havas, csúszós pálya idényelejl játék folyt, de mlsdki csapat lelkesen és sportszerűé küzdött. A mérkőzés sorsát ? döntötte el, hogy Pál az első fé ídó közepén megsérült és ett< kezdve a hazai csapat csak t emberrel játszott. G: Majtertr. Duits, 111. Jeges. Jók: Duits, Bt lint, Majterics, ill. Rezl, Jege Bártos. Garamvölgyi Béi OOG0OO0OGX3O0OQOOO©OOÖO©O0OOO0GSO©OOGe-Apróhirdetése A ÜÁS-VÉTK L Kölcsey u. 50. sz. ház beköltöz- hetöséggel, gazdasági épületekkel eladó. Bővebbet: Arany u. 91. (374) Zongora, rövid, bécsi, kereszt- húros, páncélozott, eladó. Engels u. 10. (377) Cseri út 43. sz. lakóház eladó. Bővebbet: Németh, Kanizsai u.. 59. (342) Keresünk megvételre használható vagy javítható 1 db karambol biliárdasztalt. Árajánlatot kérjük Viilamosüzem üzemi bizottsága címre, Komló, Kossuth-akna 90. számra küldeni. (378) Beköltözhető, villaszerű, gazdálkodásra is alkalmas családi ház igényesnek eladó. Kaposvár, Nagyszeben u. 23. (360) Kálvária u. 2. sz. modern ház eladó, 3 szoba, összkomfort, kerttel. elfoglalható. (364) Családi ház. Fő u. 8. sz. alati 'adó. Érdeklődni lehet Füredi u. 121. sz. alatt. (349) Somoqyaszaló, Antal máj őri csa ládi ház 800 négyszögöl területté» eladó. Érdeklődni: Vejk József. Antalmajor 23. ______(358) E ladó családi ház. 3 kát. hold földdel Marosd-nusztán. Somogy- szilhez közel, vétel esetén azonnal elfoglalható. Cím a Kiadóban.^ Potgpj 17. sz. ház. 500 négyszögöl telekkel, beköltözhetőség- gel eladó. Érdeklődni a heb'-zt- nen. Nyakas Lajos, Kaposvár. glr-.l'T ii. 10. Szondi Gvörgy u. 18. sz. egy- szoba, konybás ház szabadkézből eladó, azonnal elfoglalható. Bővebbet Füredi ót 69. sz. alatt. <3721 Sürgősen eladó Marx Károly u. 13. sz. ház. 4 szoba, mellékhelyiségek. Eladóval személyesen érintkezni legkésőbb kedden, 18-án 10 óráig a helyszínen. (373) Kölcsey u. 73. sz. ház beköltöz- hetőséggel eladó. (375) Eladó Kaposvárott, Ba.icsy-Zsl- ■ inszky utcában 3 szoba, személyzeti szoba, halt, összkomfortos családi ház. Érdeklődni: Wi- niczai. Marcali, Rákóczi u. 27 (dd < ) Balatonkeresztúron sürgősen eladó egy szoba, konyha, kamrás, lakás, közös udvar, gazdasági éoü- let, 300 négyszögöl szőlőterületen, azonnal beköltözhető. Cím: BaTa- tonlelle, Kossuth Lajos u. 31. (363) Eladó 6 db díszes, öntött vas iszlop 260 cm magasságban. Er fektődni: Vértes. Lengyeltóti. Rá kóezi ii. (2991 Eladó 1 db 3 tonnás, 6 hengeres kanadai Ford teherkocsi, ttzemké- es állaootbnn van. Megtekintés és bővebb felvilágosítás a szövetkezeinél. Balatonbovlár és Vidéke Körzeti Földmflvesszövetkezet Igazgatósága. (370) Eladó lrétszoba, összkomfortos családi ház. beköltözhetőséegel. Szoba, konyhás házrész. Hideg. Gorkij u. 6. (2934) Toponáron 17 kát. hold szántó mat szabadkézből eladnám. Br deklődni: Toponári tanács mező gazdasági szakelőadójánál, Lak Bélánál. (2936 Sürgősen eladó Nádasdl u. at sz. ház, beköltözhetőséggel. (2901 1008 négyszögöles telek, 1 sz, búból álló családi ház eled, Szólád (Somogy megye). Őszöd út 13. (3144 40 mázsa takarmányrépa e> adó. Kapóstüred, Kossuth u. 64 Kelemen. (2G20 Belvárosban négyszobás, ossz comforlos, villaszerű ház 20i négyszögöl telken, beköltözhetne- •ladó. Érdeklődni a Hirdetőben (3142 Eeköltözhetőséqcíel kétssobá: családi ház, nagy kert. eladó Gyár u. 46. (2942 ALLAS Sásd és Környéke Földműves szövetkezet (Baranya m.) a sástf vas- és műszaki boltjába szakképzett boltvezetőt keres. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az fmsz sásdi központjában. Te- lefon: Sásd 52. (348) A Karádi Földművesszövetfeeael vegyesboltjába több éves pvakor- lattal rendelkező boltvezetőt keres. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés az fmsz. ig. elnökénél, Karád. (3(D) VEGYES Óriás gyümölcsű szentendrei nemesített egres- és nagy gyümölcsű holland, piros ribiszketövek kaphatók, darabonként 5 forintért. Garantált fajtaazonosság. Ifi. Toronyi János faiskolája, Békéscsaba. Sztraka U. 27. (7718) SzölŐoltvánvok, szépséghibás, bármilyen fajta, gyökeres Bertán déri, gyökeres Othello beszerezhetők fillérekért. Déri István, Abasár. f2902) É. M. Baranya meqyel Állami Építőipari Vállalat. Pécs. Rákóczi út 56. sz. építőipari tanulókat felvesz f. évi április hó T-évéL Korhatár: 18 életév. Iskolai végzettség: 7 v,agy 8 általános. Je- ’entkeznl lehet személyesen vagy írásban (348) 2 szobás vagy 1 szobás, konyhád lakást keresek. Szeraőf díjazok. Cím: Fábián Károly, Béke &. 17. sz. f3&9\ Vízvezeték szereléseit eyor 9an, szakszerűen végzi Mohai Béla vízvezetékszerelő, Lenin u. 13. sz. Te?.: 15-76. (292ÖI SOMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság felelős Kiadó: az MSZMP Megy»’ Végrehajtó Bizottsága Szerkesztőség* Kaposvár Sztálin k M — Telefon: 15-10. 15-11 Kiadóhivatal- Latinka S. u. 2/a Telefon: 15-18. ;omogy megvet líyomdalp Wlb Vvomdáér* fplel- László Tth»r. A Somogy megyei Vas- és Műszak? Nagykereskedelmi Vállalat március 25-től április 12-ig vagyonmegáliapító leltárt tart. Kérjük a kiskereskedelmi vállalatokat, közületeket, hogy á szükséges árucikkeket a kitár megkezdése előtt szerezzék be, mert az árukiadás a leltározás alatt szünetek