Somogyi Néplap, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-16 / 64. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1958. március 16. Vajon mindig őszinte-e az ember önmagához? — Ugyan lehet-e ilyent egyáltalán kér­dezni? — hallom az ellenve­tést. — Lehet-e nem őszinte az ember' önmagával szemben, teszem azt a fizetésével kap­csolatban? Már hogyne lenne őszinte? Őrültség ezt két'égbe- vorraí. Lehet., hogy őrültség­nek látszik, ón mégis megpró­báltam több embernek felten­ni azt a kérdést, hogy mennyit is keres egy hónapban? Arra voltam csupán kíváncsi, há • nyan ismerik el a megkérde­zettek közül keresetnek az*, amit valójában megkapnak az államtól. ... A kis cédulákon, amelye­ken a Textilművek gyűrű sfo~ó női és segédmunkásai mond­ják el véleményüket, két kér­dés szerepel: a név — a másik: mennyi a havi keresete? A. vélemény nyilvánítók jó része lány, de akadnak közöt­tük asszonyok és néhány férfi is... Pontosan harminc dolgo­zónak tettük fel a fenti kér­dést. Általában gyorsan dönte­nek, csupán az első néhány másodpercben jegyzik meg né- hányan, hogy nem is tudják ezt. De aztán ők sem zárkóz­nak el és az összegyűjtött har­minc cédula mindegyikén ott a név és a kereset Fülöp Vendelné szakszerve­zeti bizalmi a véleménykuta­tás asszisztense úgy néz rám. mint aki azt akarja mondani, hogy »-na ügye, megjósoltam előre«, ő uwanis beavatott és tudja már, hogy arra vagyunk elsősorban kíváncsiak, hányon ismerik el keresetnek a gyár ■különböző adományait, termé­szetbeni juttatásait, kedvezmé­nyeit. Ne ítéljük meg azonban futtában az eredményt, ezért elhagyjuk a zúgó géntormet az értékelés a segítségül hívott szakértők, bérelszámolók és könyvelők bizonyítékai és ki­mutatásai alapján történik íme. A harminc eédulábó1 egy­nél nem sikerült megállapíta­ni a dolgozó személyazonossá­gát. A huszonkilencből kC’to számította keresetnek a kü~ lö'^öző, juttatásokat. A fenn­maradó huszonhétből tizen­öten nem tekintették kereset­nek a kedvezményeket, tizen- ketten pedig ugyancsak nem .számoltak a juttatásokkal, sőt az átlagkeresetűknél is jóval kevesebbet vallottak be. Ami­kor visszaérkeztem a szerkesz­tőségbe, fáradt voltam és e°:v kicsit kedvetlen. Hát valóban, ennyire nem ismerjük azt; ami körülöttük történik? Talán nem va^yimk őszinték önrm- gonkhoz? Vagy annyira ke­vés az az összeg, amelynek Pilise % Kösvéleményhutatás a Textil müt eJtben és egy magánlakásban mellőzéséről itt szó esett, hogy egyáltalán kér is lenne szá­mottevőnek minősíteni? ... Előhúztam ismét azt a papírla­pot, amelyet a gyár vezetősége az elmúlt napokban tájékozta­tóul küldött hozzánk. Ez a ki­mutatás . egy összegben sorolja fel azokat a kedvezményeket, amelyeket az üzem ebben az esztendőben különböző címen, közvetlenül vagy közvetve ki­fizetett dolgozóinak. Akárho­gyan is nézegetem, ezen a pa­pírlapon több millió forintról van szó. Aztán beletúrkálok a véle­ménykutatásról magammal hozott harminc cédulába és ta­lálomra kiemelek egyet: P. L. fonónő. A megkérdezésnél 1200 forintot vallott be. Leg­utóbbi fizetése 1240 forint volt. Azt a minősítést kapta, hogy nem tekintette keresetnek a... az alábbiakat: Textiljuttatás 70 Ft Jutalmazás 20 Ft Jóléti ossz. 10 Ft Leányotthoni kedv. 100 Ft Étkezési hozzájárulás 100 Ft Nyereségrészesedés 35 Ft Elég! Ez testvérek közöt! 335 forint havonként, azaz több mint négyezer ' forint évente. Nem akarok elfogulttá válni, ezért kihagyom a soro­lásból a munkaruha, a bölcső­de, áz üdülés és az egyéb ki- sebb-nagyobb juttatást, noha azok is már tízezrekre rúgtak a gyárnál ebben az évben. Három óra után néhány perccel ott várakozók a Damjanich ut­ca sarkán, kezemben egy cím­mel: Ez a Damjanich utca 24. úgy került a nyilvántartásba, hogy van rajta a. b. c. szám­tábla, mint a nagy, modem épületeken szokott. A szám­táblákon kívül vagy három emelet, egy sereg ablakkal, amely mind-mind egy-egy me­leg otthon, és mindjárt ideirá­nyított az az idegen is, akitől a címet megkérdeztem és hoz­zátettem, hogy a keresett Sz. J-né »textiles«. Megérkezett az autóbusz. Kissé molett, piros­pozsgás képű asszony tart a 24-be. Nem emlékszem az ar­cára, pedig ma találkoztunk a gyárban, hiszen ő, Sz. J-né is a megkérdezett harminc egyi­ke volt. Azok közé tartozik, akik ugyancsak nem vettek figyelembe semmiféle kedvez­ményt, vagy juttatást a kere­set bevallásánál. Nem is tu­dom, miért akarom felkeres­ni. Előre meghatározott kér­déseim nincsenek. »Üres kéz­zel« topogok hát a lépcsőház­ban, ahol úgy hangzanak a lépteim, mintha márványte­remben koppannának. Valaki a szemközti »textiles« épület­szárny ablakából a kisfiának integet az udvarra. A nyíló ablaküvegről egy pillanatra a EZ A RAZZIA sokban kü­lönbözött az igazi razziáktól. Nem rendőrök tartották és nem bűnözőket, csavargókat kerestak. A Vöröshadsereg úti általános iskola, s a le­ánygimnázium egyik tanára, a városi nőtanócs egyik kül­döttje és egy újságíró indult körútra, hogy meggyőződjön, hány iskolás gyermek jár en­gedély nélkül szüleivel, vagy egyedül moziba, színházba ... A Vörös Csillag mozi előtt kezdtük razziánkat. Este fél 7, háromnegyed 7 között le­hetett az idő. Ilyenkor isko­lás gyermeknek engedély nél­kül már tilos a mozi. Rövi­desen két »'bűnöző« akad a horogra. László Levente és Mizériák Gyula, mindketten a Tanítóképző IV. osztályának növendékei. Engedélyük nincs, kissé, fanyalogva, de (kénytelenek eladni jegyeiket, s fájó szívvel hazamenni, miu­tán erre figyelmeztettük őket... Poor Jósika, a Vöröshadse­reg úti általános iskola V. osztályának tanulója a szü­leivel várakozik az előadás megkezdésére. Amikor osz­tályfőnökét, Gyurkó József tanárt meglátja, oda jön és engedélyt kér, hogy moziba mehessen. Mit lehet most már tenni? A jegy megvan, hát Gyurkó elv társ az enge- délvt megadja... Poór Jós­ka ezen a héten már (két eset­ben kért mozibamenésre en­gedélyt. Értelmes, jó tanuló gyerek egyébként. Mire a mo­ziból a cukorgyár környékén lévő lakásukba hazaérnek, nem nagyon piheni íki ma­gát reggelig. És bizony jó lenne, ha szülei gondolnának arra, hogy a gyakori moziba járás, a késői lefekvés még egy jó tanulónak sem hasz­nál... Megkezdődik az előadás. A mozi bejáratának két oldalán kitett képeket apró, iskolás lány nézegeti. Farkas Teodó­ra, a donneri általános isko­la 3. osztályos tanulója. El­mondása szerint édesanyja dolgozik, ilyenkor nagyanyja vigyáz rá. Keresztanyjától ■tart hazafelé, s mivel otthon nem vonják felelősségre, rá­ér a képeket nézegetni, sétál­gatni. Az édesanyja, ahogy megtudtuk, valóban dolgozik, de jó lenne, ha, gondolna ar­ra, hogy az esti séták bizony Ilyen kislánynak nem hasz­nálnak, mert rossz hatással lehetnek későbbi fejlődésére. A színház elé kissé késve érkezünk, s a nézők javarésze már elfoglalta helyét. Most már csak elkésett színházi lá­togatók szaladnak, de a ta­pasztalatok így is nagyon el­szomorítanák. Az elkésett nézők által színházba vitt gyermekek száma 20—25 volt. Ezek kö­zött a lesrtöbb az óvodás és a 6—8 év közötti iskolás gyer­mek. Nem tudjuk, mire gon­dolnak azok a szülők, akik ilyen kiskorú gyermekeiket magukkal cipelik az éppen nem nekik való színházi elő­adásokra. Ha már annyira el akarják vinni őket, akkor vigyék el nekik való tárgvú előadásra, s nem este. hanem délutáni, vagy délelőtti ifjú­sági rendezvényekre. Nem egyszer tapasztathattuk, hogy ezek a gyermekek az előadás közben elalszanak. Persze másnap megvan ennek a kö­vetkezménye is. Nem tudnak figyelni az iskolában, elal­szanak, fegyelmezetlenek, rosszul felelnek. Szüleik ilyen­kor aztán ne csodálkozzanak, mert ennek nem a gyerekek, hanem egyedül ők az okai... VÉGET ÉRT a 6 órai elő­adás a Szabad Ifjúság film­színházban. Fél kilenc felé jár az idő. Feltűnően sok az iskolás korú gyermek, akik szülő nélkül, egyedül indul­nak hazafelé. Faluhelyi Pé- . tér, Major István és Major György a Petőfi általános is­kola tanulói, mindhárman en­gedély nélkül jöttek moziba. De engedély nélkül volt ott Rónai Tamás és Vecsei Lajos, a Hármán Kató iskola V. osz­tályának két tanulója is. Bizony nagy felelőtlenség a szülők részéről, amikor akár hezzái árulásukkal, akár hozzájárulás nélkül megy el gyermekük az esti mozielő- adásra. Ezek a gyermekek, ha kicsit idősebbek lesznek, ter­mészetesnek már nem a tanu­lást, hanem a saját fejűik sze­rinti esti szórakozásokat fog­ják majd tartani. Mert ha most nem szoktatják a gyer­meket fegyelemre, rendre, akkor idősebb korban ez na­gyon nehéz lesz... Találtunk gyermeket szü­leik társaságában késő este néhány kocsmában is. A disz­nócsárdáiban sörözgetés köz­ben találtunk két iskolás gyermeket szüleik társaságá­ban. Az apa elmondása sze­rint megszomjazott egy pohár sörre, és magával vitte fele­ségét és gyermekeit is. A Kanizsai úton lévő Szom­jas vendéglőben este 9 óra után érkeztünk. Az egyik asztalnál barátai társaságában egy »gondos« apa ivogatott. ö bizony nem hagyta az ut­cán csavarogni gyermekét, magával vitte inkább a ven­déglőbe. Ott álldogáltak a gye­rekek az asztal mellett mind a négyen a legki-ebbiket — kb. másfél éves lehet — a -legnagyobb lány — mintegy 11 éves —• ölében tartotta, s várták, hogy apjuk mikor fe­jezi be a fröocsözést... AZ A TAPASZTALAT, hogy a szülők nagy része nem is tudja, hogy az iskolás gyer­mekeiket este tilos engedély nélkül moziba, vagy színház­ba vinni. De ha nem is len­ne tiltva, sikkor is gondolja­nak arra a szülők, hogy az es­ti szórakozás nem hiányzik ezeknek a .gyermekeiknek. Ez­zel nem a szülőket akarjuk piszkálni, hanem azt szeret­nénk elérni, hogy a gyerekek legfőbb céljuknak ne a mozi­ba menést, hanem a tanulást tartsák. Persze erre is szükség ven. De csak módjával, s olyan if­júsági előadásokra, amelyeket vasárnap délelőttönként, ko­ra délután tartanak, vagv amelyekre az iskolák közös látogatást szerveznek ... Szalai László szemembe ragyog a napfény. Ez itt mind munkáslakás! Sz. J-né kisfia pajkos gye­rek és belefárad, mire végig­futja a lakást. Nem csodálko­zom: három szép szobát kell neki körbeszaladni és ekkor még mindig marad egy spájz, fürdőszoba, folyosó meg kony­ha. Most festik a nagyszobá­kat. Szolgálati lakás. Azért kapta, mert a gyárban dolgo­zik. Sokat beszélgettünk. Semmi különösről, csak az életről, amely egyik napról a másikra változik meg körülöttünk, de ki veszi észre?! — Miért kellett magának az, hogy én mennyit keresek? — kérdezi csak egyszerre. — Semmi, semmi... — mon­dom —, csak úgy megkérdez­tem. — Különben meg vagyok vele elégedve — folytatja —, nemrég szépen bevásároltam... Kaptam ezt a textiliuttatást... Olyan ezer forintig. Cipőt vet­tem, ruhát... szóval ami ép­pen kellett. Nagyon jól jött és én csak úgy hívom, hogy »plusz százalék«. Szóval min­denből egy kicsi még, ami a fizetéshez jön ... Ezt kanom. A zsebemben megtapiwtom vélemény céduláját. De aztán vissza csúsztatom. — Őszintén feleljen — mon­dom. — Gondolt-e a textiliwt- tatásra. a bölcsőde költségeire, a jutalomra, a nvereségrésze- sedésre. amikor délelőtt felírta a havi keresetét. A csapnál lemossa a kezéről a szappanhabot és csak ennyit mond: — Sajnos, nem ... Azt már nem is mertem kérdezni tőle, hogy eszébe ju­tott-e valaha ez a háromszo­bás lakás, amelybe emuk n goról a másikra belecsöp­pent, csak úgy... Épülettömbök, lakónegye­dek, városok születnek, száz­milliókat költ dolgozóira az állam, csak úgy... Anélkül, hogy valaki gondolna rá. mert miniden nem fér rá arra a bizonyos bérjegyzékre, és mert nem az a neve, hogy óra- vagy teljesítménybér. Pe­dig hej, de sok olyan pénzt teszünk zsebre, amit nem bér­jegyzéken számolnak el, még ha úgy hívják is csak, hogy -plusz százalék«. És én azért nem vagyok pesszimista. És ebből a fárad­ságos közvótomémykutató nap­ból a legtovább azt hiszem mégis Sz. J-né megbánó arcá­ra és »sajnos nem«-jére fogok emlékezni. Mert azért, ha akarja, alaposan körülnézhet, fel tudja mérni, honnan is in­dult el, mit is kap naponként az ember — csak emlékeztetni kell rá. Szegedi Nándor ywir-ewsTTTVnyym’yirywwTivirvmwmyvmmyyyiryfmryyireTfvyyTimyyy »‘"r-'rritTrrrrrfrrrrrrYrrr »* > HARC ALITÓL cser pál A HAL HATATL ANS AGiG S3. Tulajdonképpen ezzel le is zárhatnám a fejezetet, amelynek címet is alig tudtam ta­lálni. Mert hiába, olyan az élet, hogy néha a Szürke, eseménytelen napok' egész láncolata ragad össze, melyekről nemigen akad mon­danivaló. Egy-kél anróság azonban még ezekből a szürke ragokból is elmondásra vár. Volt Bertalannak egy kollégája, akit igen mindennapi néven Szűcs Ferencnek nevez­tek. Idősebb ember volt, becsületben meg- 6szv.lt hajszálakkal. A tanácsnál valami re­vizori szerepet látott el. Az ő feladata volt, hogy a községek vénzna ■ lálkosását ellen­őrizze, annak felhasználását minden esetben felülvizsgálja. Nagy balek volt, loholt a já­rás egyik sarkától, a másikig. Szaglászott, mint egy jófajta vizsla, fillérezett, kukacos- kodoik ezzel általános közutálatot sikerült kiérdemelnie. Ezrei a Szűcs Ferenccel több alkalommal együtt járta Bertalan az országutat. Ha au*ó surrant el mellettük, min iig megemelték sapkájukat, hogy kiérdemeljenek egy mo­solyt, egy-egy fejőiccentér.t. egy hanyag kéz­legyintést mindazoktól, akik sárga, zöld, kék áramvonalas csodákban rohantak a tő, főbb és legfőbb oszágos dolgok elintézésére. Ha székerező ravaszfa? akadtak össze, ugyan­csak köszöntek. Szűcs Ferenc szóra is fogta őket az adó felől, a beszolgáltatás felől. Az ilyen beszélgetés után Szűcs így szokott nyi­latkozni Bertalanná k: — Született adócsaló ez mind, barátom. Borjaik dicskor megdöglenek, teheneik tő- gyében kiapad a tej, nem híznak a disznók, nem tojnak a tyúkok, nincs betevő falatjuk, egyszóval állami segély kellene mindegyik­nek. A lányok nylon-harisnyában járnak, a konyháikban világvevő rádió bömböl, csillárt akasztanak a gerendás mennyezetre, s pa­naszkodnak, mint a koldusok. Az adószedő­ket disznótoros vacsorára hívják, ved ’lteHk velük a bort, túrósrétessel bélelik ki a pofá­jukat, s azok rakásra gyártják a jelentéseket, hogy a paraszt fizetésképtelen. Na, de én fel­derítek minden mocskot... Egyszer úgy adódott, hogy a véletlenül jött halotti toron Bertalan saját szemével látta, fülével hallotta, mint fedi fel Szűcs Ferenc egy községi tanács költségvetési k'hágásaH, derít fényt a falusi korrupcióra, miképp bi­zonyítja be, hogy az adófizetés minden eset­ben eszközölhető. Történt pedig, hogy Kovács Bertalant ta- nácsvlési ellenőrzésre küldték Magyariba. Erre nem azért volt szükség, mintha egy fa­lusi tanácsülésen valami sok ellenőriznivaló lett volna, azért sem, hogy a kiküldött ellen­őr okosabbat, tudott volna mondani a községi tanács elnökénél. Nem, nem. A.zért vált ez az ellenőr küldés országos szokássá, hogy a gyűléseken legyen kit üdvözölni, köszön­teni: —< Külön- szeretettel foössöntöm a járási tanács kiküldöttjét, Kovács Bertalan efv- tarsat. aki széleskörű ideológiai tudásával hozzájárul ahhoz, hogy mindennapi kese-ve­inkben ezek után könnyebben eligazodhas­sunk. Ezek után az elnök belekezdett a kinyom­tatott szöveg betűzgetésébe, mHy ősivé váló szokás szerint, így szokott kezdődni: — A külpolitikái helyzet mai állására jel­lemző, hogy a nyugati imperialisták hábo­rús előkészítéseik fokozása érdekében tovább folytatják az eszeveszett fegyverkezést... A tanácsba meghívott tagok ilyenkor szok­ták kialudni magukat, mely szokást még annak idején a templomi prédikációkon ta­nulták. A magyar ember szereti hallgatni az ütemesen döngicsélő szavakat. Különben sem lehetne egy gimlést alvás nélkül elviselni. Széchenyi Istvánunk mondotta egykor, hogy nyelvében él a nemzet, ez a mondás átfor­málva századunk és korunk arculatára, ma íny néz ki: gyűlésekben él a nemzet. így az­után magától értetődik, hogy a cyűlés nem­zeti létünk vVaménia. életelixirje. Hencidá- 1ól Bovc'dáig egyaránt. Egy hét akkor teljes, ha minden napra legalább egy gyűlés esik. Ha csak nágv akad. az embernek rossz les; a közérzet?. Ha esetleg csak két elke.lom.mal vagy gyűlésen, emésztési zavaraid támadnak. Ha nctrlávtán oly kegyetlen a sors. hogy csak egyetlen egy alkalmat nyújt a hét hat yágiéból szerviedéi-”,cd 'kielégítésére, katasz­trófától rettegsz családoddal egyetemben. írjak mén erről? Bertalan szempontjából teljesen felesleges lenne. Á tanácsok szem­pontjából azonban kell még valamit cseveg­nem erről. Nemzeti önérzet ide. vagy oda, he kell vallanunk, hogy bármennyire produ­káljuk maminkat olyan csodálatosan a svort- ban. a gyűlések színvonala még messze van a klasszikus magasságtól. Nem akarok Wald- nősít zni y d? V!A‘7 soH & na i n pld*r>Td.ul sokféle gyűlésben szabálytalanság. Természe­tes, hogy ezek leküzdésére szél skörű, orszá­gos akció indul meg, de mindezek ellenére még inén sok hibapont kerülhet feljegyzés­re. Általános szokás még, hony amikor az elnök a félórás külpolitikai tájékoztatás után köszörül egyet a torkán és azt mondja, hogy: — Most, vedig áttérek a belpolitikai hely­zet ismertetésére, Pártunk és kormányunk __ V alaki közbekiált: — Leszakadt a der^hidai híd. Ezt beszéljük már meg, az istenit! Nyilvánvaló hogy szabálysértés ez a köz- bekiabálás, mert zavarja az elnöki gondolat­menetet, s zavarja az alvókat is. — Legyünk parlamentárisak! — szokta mon­dán.! Bertalan, mint kiküldött, falujárásának, első időszakában. — Az meg mi? — kérdezték az ébren lévő, okoskodó tudatlanok. Elmagyarázta már, ahogy tudta, a parla­menti rendszer k'alakulásának, történetét, az ottani szokásjogokat, ami igen érdekelte az embereket, de nem sokat értettek belőle. Ahooy az elnök ismét szóhoz jutott, a nvug- talankodák és fantaszták megint csak bekia­báltak valamit az apaállatokról, elfeledve a parlamenti oktatást. Az elnök, a lélcai ta­nácselnök azután megmagyarázta a gyűlések randiét, amikor így szólt a nyugtalan szájas- kodónak: — Amikor a pap a templomban misézik, vagy prédikál, jártathatja-e valaki a pofáját? No, úgye! Hát amikór én beszélek, ekkor is ki kell várni az áment. Megértették. Csend is lett, meg rend is lett. Ezt a mondást Bertalan is felírta jegy­zetfüzetébe és a későbbiek folyamán elfogad­ható sikereket ért el általa. De, hogy egyik szavamat a másikba ne cltssm-, visszakanyarodok oda, ahonnét ki­kanyarodtam, a gyűlések mezejére. Ugye, ar­ról volt szó, komi Kovács Bertalan Magyariba érkezett, tanácsülés ellenőrének, s úgy mond­tam. hogy Szűcs Ferenc itt derített tényt holmiféle dolgokra és ügyekre. Bertalan a délutáni órákban érkezett meg. Kerékpárral jött, Eléggé megizzadt. Soha nem kedvelte ezt a sportot, de mégis kénytelen volt űzni, mert beosztása és rangja folytán nem. volt illetékes autóra. Előfordult -mát ugyan, hogy a járás borsózöld Skodája éppen abba az irányba röpítette a járási elnököt, meg a titkárt, amerre ő is igyekezett, de két okból nem kísérelhette meg soha, hogy a bórhuza- tú ülésekre kereskedjék. Az egyik ok, hogy kivinni ugyan kiviszik a területre, de nem hozzák vissza. Ezt az okot nem annyira a saját, mint inkább magával hasonlatos mun­katársainak. az igen komoly, több példával igazolt tapasztalata támasztotta alá. (Folytatása következik,)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents