Somogyi Néplap, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-04 / 53. szám
Kedd, 1958. március 4, 3 SOMOGYI NÉPLAP A Magyar—Szovjet Barátsági Diákhét programjából A március 3-tól 13-ig tartó magyar—szovjet diákhét minden középiskolában gazdag programot tartogat a tanulók számára. A leánygimnázium a KISZ-szervezettel együtt nagygyűlést tart. Tárgya: Az emberi haladás, s a Szovjetunióhoz való viszony. Ezenkívül ünnepi ülést tart az irodalmi és fizikai szakkör, melyeken az önképzőkörben dolgozó fiatalok verseket szavalnak, majd a szovjet mesterséges holdról tartanak előadást. A leánygimnáziumban ezenkívül Horváth László, a megyei művelődés- ügyi osztály vezetője tart a szovjetunióbeli útjáról ŐM ménybeszámolót. A Táncsics gimnáziumban ugyancsak ünnepi önképzőkö- ri ülés lesz, melyen az orosz fordító kör tagjai számolnak be munkásságukról, s élmény- beszámolót tart Duráczky József, a Süketnéma Intézet igazgatója. A Közgazdasági Technikum programjában ugyancsak ifjúsági önképzőkör! ülés szerepel. A matematika és kémiai, valamint a statisztika- számvitel-tervezés szakkör megemlékezik a szovjet tudomány eredményeiről, s a hazánknak adott szovjet gazdasági segítségről. Az iskolán belül irodalmi pályázatot hirdetnek, s a nyerteseket jutalmazzák. Az Édesipari Technikumban azt beszélik meg egy meghívott szakemberrel, hogy milyen segítséget kaptunk a cukoripar területén a Szovjetuniótól, s hogyan hasznosítjuk a tapasztalatot. Az Édesipari, a Mezőgazdasági és Közgazda- sági technikum közös rendezésében élménybeszámolót tart szovjetunlóbell útjáról Steiner Mátyás, a Tanítóképző igazgatója . A Tanító- és Óvónőképzőben a pedagógiai szakkör tagjai a következő témát dolgozzák fel: Makarenko, a szocialista pedagógia elméletének és gyakorlatának kiváló művelője. Ezenkívül pályatétclt írnak ki a növendékeknek: Makarenko pedagógiai optimizmusa. Az elmélet és a gyakorlat kapcsolata Makarenko pedagógiai rendszerében; a távlatok rendszere Makarenko nevelésében; Mit használok fel a gyakorlatban Makarenko életműyéből. A barátsági diákhét befejezésekor, március 13-án: Makarenko emlékest lesz a város pedagógusai és pedagógus-jelöltjei számára. Erre központi előadót hívtak meg, műsort adnak a Csiky Gergely Színház művészei és a város pedagógusai HALÁLGYÁR A mi sirunkon nem állnak keresztek, nem fekszenek nagy kőlapok, nincs vasrács, koszorú-levél se' reszket, nem görnyednek kőangyalok, aranycslllag nincs, fűzfaág rá nem csüng, nem gyújtanak gyertyákat, meszcsgödörben bomlik szét a testünk, csontunkon szélvész vágtat. (Ismeretlen költőnő verséből.) Halálgyár. Megdermed a szív, a lélek, megérthetetlen és lebírhatatlan érzés szorongatja az embert. A halálgyárban járok. A halálgyárban, ahol emberek módszeres irtására rendezkedtek be. Birkenau, Auschwitz. Maga a kín, a borzalom, a pokol, minden emberi képzeletet felülmúló gonoszságával Nyolcmillió ember lelte szomorú kínhalálát koncentrációs táborokban, hozzávetőlegesen ennyi embert gyilkoltak meg kegyetlen módszerekkel a náci fasiszták. Birkenau, Auschwitz — a fasizmus valódi arcképe. Koncentrációs táborok tízezrek »átnevelésére«. Gestapo, besúgó hálózat, terror, így készült Hitler a hatalom erőszakos megragadása után Európa leigázására. Az emberirtást féktelen antiszemitizmus szításával, a zsidók halálba küldésével kezdték, mert kellett valami, amivel eltudják terelni az emberek figyelmét a fasizmus igazi céljairól. Ki kellett gyártani a fajelméletet, mely szerint az emberiség két csoportra, úgynevezett »felsőbbrendű« és »alsóbbrendű« fajokra oszlik, melyek közül az elsőnek hatalmába kell hajtani a világot, az utóbbinak viszont menthetetlenül el kell pusztulnia. Erre kellett a halálgyár. Birkenau Auschwitziéi két kilométerre terült el. Itt követték el az emberiség ellen a történelem legnagyobb gaztettét: itt pusztítottak el gázkamrában három és félmillió embert. A birkenaui tábor mocsaras területen épült, gyilkos éghajlatú vidéken, ahol a levegőből, a földből és a vízből egyaránt a halál leselkedett az emberre. A tábor lakói között voltak lengyel, német, magyar, görög, orosz és sok más nemzetiségűek; zsidók, politikai foglyok, illegális tevékenységgel gyanúsítottak, túszok, hazaárulók, hivatásos bűnözők, deportáltak, ‘bibliamagyarázók (akik megtagadták a fegyverviselést). A táborba hurcolta- kat először kegyetlenül dolgoztatták, s amikor legyengültek — akkor szelekcióval gondoskodtak a gázkamrák és krematóriumok »üzemeltetéséről«. Teherautók, vonatok hordták a becsapott, szerencsétlen emberek ezreit és tízezreit Bir- kenauba, a halálgyárba, mert még utoljára is azt mondták nekik, »üdülni viszik őket«. A gázkamrák, égő kemencék falták áldozataikat Hiába vették körül kétszeres magasfeszültségű árammal telített kerítéssel a táborokat, hiába próbálták a gyilkosságot titkolni, maradtak szemtanúk, akik vádolva hírül adták a nagy gaztettet. Két életben maradt csehszlovák lakatos: Otto Kraus és Erich Kulka, akik megjárták a poklok poklát, könyvet írtak, tanúvallomást tettek a hátborzongató náci kegyetlenségekről. Ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasni, hogy lássa, mivé vetemedtek emberek. A halottak és az élők vádolnak és figyelmeztetnek bennünket: vigyázzunk, ne engedjük még egyszer hatalomra kerülni a fasizmust. (A könyvet a Kossuth Kiadó adta ki, kapható a pártszervezeteknél.) Jó vizet a balatonszentgyörgyi állomásra! A Hazafias Népfront fo- nyódi járási elnökségének szociális és egészségügyi szakbizottsága megvizsgálta a balatonszentgyörgyi állomás kútjának állapotát és ‘megállapította, hogy a kút vize nem iható. Ezideig ezzel a szennyezett vízzel látták el az ál-lomás épületét, valamint a utasellátót. A tömegfertőzés elkerülése érdekében a bizottság az állomás MSZMP alapszerveze- tévtel egyetértésben levelet intézett a pécsi vasútigazga- tósághoz és kérte, hogy oldja meg a balatonszentgyörgyi állomás sürgető ivóvízproblémáját. NÉHÁNY QONDOLAT AZ ISMERETTERJESZTÉSRŐL A MŰVELŐDÉSÜGYI MUNKATERVEK első része az ismeretterjesztési programmal foglalkozik. Ez a népművelési munka gerince. Következik abból az ideológiai tételből, hogy a szocializmus építéséhez művelt ember el ere van szükség. A program gyakorlati végrehajtásánál azonban nem mindig ez a sorrend. A tervek egy része »papíron marad«, az eredmények szépített, látszat- és féleredmények. Főleg a »vidéki« ismeretterjesztésre értem az elmondottakat, hozzáfűzve azonban az igazság kedvéért azt, hogy lelkiismeretes erőfeszítéseknek és szép — bár nem kielégítő — eredményeknek is lehetünk szemtanúi. Egyidőben az ismeretterjesztés »válságáról és reménytelenségéről« lehetett hallani. Részben hamis, részben találó diagnózisát adták a tüneteknek: a tematika sematizálódása, a nívótlanság, a jól-rosszul felolvasott előadás olyan témákról, amelyekről az előadó még annyit sem tudott, mint a kezében tartott brosúra, stb. Ezekben az időikben vált divattá a »csalogató műsorok« alkalmazása: harminc iskolás gyerek ‘kísérő műsort szolgáltat a színpadon, s a nézőtéren hatvan szülő azért vár az előadás befejezésére, hogy késő este hazakísérje a gyerekét. Az utóbbi időben egyesek a népművelés reneszánszáról beszélnek. Van ennek igazsága. A helyes és eredményes politikai és gazdasági vonalvezetésnek egyik kiáltó bizonyítéka a bizalom megszilárdulása, a hit a holnapban, a tanulási, művelődési, szórakozási igények növekedése. A népművelésnek nincs más tennivalója, mint követni a politikai vezetés irányvonalát és alkalmazni annak módszereit: felhasználni az elmúlt időszakot és a kikísérletezett hibákat megszüntetni, s ugyanakkor merészen új utakat keresni. Nem szabad lebecsülni a hallgatóságot! A tizenkét év nem tűnt el nyomtalanul senki feje felett. Fucskár Pál lakócsal dolgozó paraszt, egy hajnalig tartó beszélgetés során méltó csevegő-partnerének bizonyult a pesti író számára is. Egy alkalommal Karinthy Frigyes került szóba, és Fucskár Pál emlékezett a svéd orvosprofesszor nevére, aki Ka- rinitkyn/ az »Irodalomtörténeti« agyműtétet végrehajtotta. Nem ritkaság Simon József, barcsi dolgozó paraszt esete, aki a tanácsiilé- si hozzászólását József Attila idézettel támasztja alá. A hasonló példák tömegét lehetne elsorolná. Pedig a »válság időszakában« ezek az emberek távol maradtak az előadásokról. De a talpuk alatt és a körülöttük változó világ hatásai volt a tudatukra. Régen fehér holló volt a falusi parasztgyerek a polgári iskolában, ma mind nyolc osztályt végez, s a nyolcadik osztályos könyvbe belelapoz a szülő is. Már nem az újságolvasó ember megy ritkaságszámba, s akad olyan község, ahol a házak 90 százalékában rádió szól. Más nép, és ez más közönség! Ez a nép éhes a tudományra, és ez a tipikus, mégha egyes helyeken statisztikai átlaggal az ellenkezőjét is próbálják bizonyítani... Véleményem szerint nincs ás más tennivaló az ismeretterjesztés terén, mint megbecsülve ezt a közönséget — tudományt kell neki vinni, de nem elefántcsonttornyos nagyképűség, sem felkészületlen zagyvaság formájában, önmagunk ámítására kitalált mese, hogy a falvak lakossága »irtózik a politikától«. A problémát helyesebb lenne úgy felvetni: kapott-e már a kérdéses falu népe jó politikai előadást? Példák bizonyítják, hogy az úgynevezett válság időszakában érdeklődéssel és figyelemmel hallgattak végig nem egy helyen nemzetközi beszámolót — ezt az előadást követő másfél órás vita és a kérdések özöne bizonyítja. Igaz, hogy az előadó háta mögött világatlasz függött a falon, s amikor teszem fel, Szuez és Egyiptom került szóba, altkor a térképen megjelölésen kívül, lexikonszerű adatokat is felsorolt az ország földrajzi helyzetéről, történelméről. Nincs szükség csalogató műsorokra sem. Szemléltetésre van szükség, amelynek tudományos, vagy művészi rangja van, s amely- lyel az előadó elsősorban1 a hallgatóságot, de önmagát is becsüli meg. A tavaszi növény- ápolásról tartott előadáshoz egyáltalán nem vág a János vitéz diafilm. Vajon, a jól végzett munka tudatával távozik-e innen az előadó, és a rendezőség biztos abban, hogy az előadásra jött el a közönség? Arról nem is beszélve, hogy a nyolcvan főnyi hallgatóság között hatvan iskolásgyerek. Vagy kielégítő a statisztikai eredmény és lényeg az előadásért járó harminc forint? MI IIÄT A TEENDŐ? Recept nincs a biztos sikerre. Csak igény van. hol kisebb, hol nagyobb. Igény van, felfokozott és válság- mentes, valami reneszánsz-szerű és csodálatos. Nem a sznobokról van szó, sem az ön telt kispolgárokról, hanem a falvak egyszerű embereiről, a peremvidékről, a kétkezi munkásokról, azokról, akiknek előőrsei 12—20 fős létszámmal jelenleg népfőiskolákba, gazdasági tanfolyamokra járnak, mert a többi még régi tapasztalatok alapján nem bízott ezekben a beinduló tanfolyamokban ... Róluk van szó. Az új társadalomról, amelyhez művelt emberekre van szükség. Lényegében erről van szó! Vértes György Új teleppel gazdagodott Kefeanyagkikészítő Vállalat Gyönyörű épületet kapott a Kefeanyagkikészítő Vállalat Szantborbáson. Az épület két szárnyában 10—ló terem áll a vállalat rendelkezésére. Ha minden jól megy, márciusban meg is indul a munka. Príma vesszőkosarak készülnek majd az új telepen. Amikor a katonaság kivonult, leszerelte a villanyt és a szivattyút, ablakok is hiányoztak. 24 000 forintot kapott a vállalat az épület felújítására. Egyelőre három brigád, összesen ‘tizennyolc ember fonja majd a kosarakat az új telepen. Sajnos, nagyon messze van ide Szentborbás, 90 kilométer, ebből az okból kifolyólag nem találtak ide munkavezetőt. Pedig a i nyersanyagod Is biztosították már: tíz vagon vessző vár szállításra. Távolabbi tervek: a vesszőkosarak fonásán kívül seprű készítéssel és szőrkikészítéssel is akarnak foglalkozni. Mint hírlik, még földet Is kapnak a telep mellett. A Dráva-völgye megfelelő lévén, vesszőt akarnak Itt termelni. Persze legalább két év kell ahhoz, hogy saját termésű vesszőből fonhassák a kosarakat Tervbe vették azt is, hogy apróbb bútorokat is készítenek. A munkaerőt helyileg meg lehet oldani, anyagot is remélhetőleg tudnak biztosi tani. A szentborbási telep jövőre már teljes üzemmel dolgozik. | Irodalmi-est Tabon ▼TTTTTTTTTf FTVT?TTTTTTTTm**MTTTT*TftTTTTrfTTTTTTTTTTTTMT»TrrrTTTTV’TTTI TTVTTTTTTTT »TTTTT1 Éjszaka volt. Viharos vagy sem, erről nem szól a krónika. Talán Kutnyák Mihály vízvári gazda sem tudja pontosan. De arra emlékszik, hogy éjszakáról virradóra nem is egy, hanem két kerékszöggel lett szegényebb. Bosszankodott? Ez csak természetes ... — De ki vihette el az any- nyira nélkülözhetetlen alkatrészeket? — Nem hagyta nyugton ez a gondolat... örök titok a mód. A lényeg az, hogy Kutnyák Mihály egy szép napon ráakadt eltűnt kerékszögeire. De nem az udvar sarából kotorta elő, nem! Varga Jenő kocsijának kerekeit óvták a kieséstől. Szó szót követett.. — Az enyémek ezek a szögek — jelentette let határozottan Kutnyák Mihály. — Nem a! Magának ehhez semmi köze. Ezt a kovács csinálta nekem — így beszélt Varga Jenő. Két kerék — Nem igaz, én megismerem a magamét. — Én is tudom, mi az enyém. Gyerünk a kovácshoz, majd az... — védekezett a gyanúsított. — Hát menjünk! — És fölkeresték Konkili Márton kovácsot. A falu kovácsa levette lábát a fújtatóról és a vitatkozó felekhez lépett, hogy kimondja visszavonhatatlan véleményét: — Ezeket a szögeket nem én csináltam. Puff neki. ** Na, Jenő? Kinek van igaza? Itt már a gondolkodást idő sem segített. A tény az tény, még Vízváron is. — Kár ezért veszekedni, Mihály bácsi. Semmi nyugtalanság, csináltatok én új kerékszögeket magának is, meg nekem is és rendben lesz a dolog — mondta Varga Jenő. így egyeztek. Kutnyák Mihály mégsem kapott új kerékszögeket, sőt a régiek sem kerültek vissza hozzá. Varga Jenő — csak így történhetett — nem nyugodott bele a kovács döntésébe. — Eh! Mit nekem a kovács! Hátha nem jó a memóriája. Meg hát ki látott messze azon az éjszakán? Sötét volt, nem kecmergett senki a faluban. Majd teszek én igazságot — így érvelt magában Varga Jenő, és felkereste a barcsi járásbíróságot. — Kutnyák Mihály megsértett becsületemben. Igazságot követelek. A károsított sem hagyta< annyiban a dolgot. < *- Ha per lesz, hát legyen per! 1 A tanú tisztjét pedig senkii más, mint Konkoli Márton 1 kovács tölti be... 1 Eddig a történet. A bírósági talán már döntött is a vízvári« kerékszögek ügyében. Igazán j jó lenne tudni, kinek adtak 1 igazat... * A fenti történet nagyon ta-3 nulságos. Áthajló faág, üstök-« csöpögés, kerékszög — ilyent »bonyolult« ügyekben legjobb j a bírósághoz fordulni. (?) Té-* len úgysincs más lekötöttsége l a falusi embereknek. Idő, meg 1 pénz van bőven az utazásra. 1 Es többet ér, hosszabb életű 1 a kerékszög, ha százasokbal kerül. Meg hát Kutnyák Mi-'* hály, Varga Jenő kiváncsi rá,5 hogy tulajdonképpen.kinek isi fütyül a madár?... ! a s.i Meleg hangulatú irodalmi est zajlott le február 22-én este a tabl Műszaki KTSZ kultúrtermében. A fergeteges időjárás ellenére nagyszámú közönség töltötte meg a termet. A jegyek már elővételben elkeltek, de az érdeklődés akkora volt, hogy a zsúfolásig megtelt terembe még közvetlenül az est megkezdése előtt is sokan szerettek volna bejutni. Az est műsorán Jankovich Ferenc Kossuth-díjas költő, az Élet és Irodalom szerkesztőbizottságának tagja és Takáts Gyula költő és Kanyar József, a levéltár vezetője szerepelt. A közönség érdeklődését fokozta az a tény is, hogy Takáts Gyula, községünk szülötte, először tartott szülőfaluja közönségének előadást. Régi gyermekkori barátok és ismerősök keresték f el a költőt már az előadás előtt és az előadás után is, hogy felelevenítsék régi emlékeiket Az előadás kielégítette az igényeket. A közönség soraiban sok hallgató könnyezett, amikor Jankovich Ferenc édesanyja emlékezetét idézte fel a Megszentelt kenyér című versében. A tabi lankák és dombok szelíd hangulatát idézték Takáts Gyula költeményei, melyeket a közönség lelkes tapssal jutalmazott. A műsort Kanyar József Szabó Lőrincről szóló tanulmánya egészítette ki. A tanulmány nagy mértékben hozzájárult az oly soká méltatlanul ‘háttérbe szorított költő megismertetéséhez. És most valamit el kel! mondani a közönségről is. A község dolgozóinak minden rétege megjelent az esten. Munkások, parasztok, értelmiségiek jöttek el, hogy ismerkedjenek az irodalommal, hogy két órán át hallgassák a költők ajkáról az igazat és szépet. Ez az est bizonyítja, hogy mennyire megnőtt a kultúrigény a dolgozó tömegekben a felszabadulás óta. Ma már a legkisebb községbe is eljut a »szellem napvilága«. Nemcsak Tab, de a környező falvak, Zala, Torvaj, Lulla dolgozói közül is sokan eljöttek az estre, dacolva a rossz időjárással. Bizonyság volt ez az irodalmi est arra is, hogy a kultúrát terjeszteni, az irodalmat és művészetet ápolni a legkisebb községben is lehet, csak széleskörű összefogás, lelkesedés kell hozzá és ismerni kell a dolgozók igényeit. Az irodalmi esttel egybekötve képkiállítás is volt, melyen a közönség Jakus Sándor akvarelljeit tekintette meg. A világos tónusú képek nemcsak hangulatos tájrészeket ábrázoltak, de a dolgozók mindennapi életét, s hazánk munkás hétköznapjait is megörökítették. Az est sikeréért nagy elismerés illeti a Műszaki KTSZ dolgozóit és Futó Tibor elnököt, akik lelkesedéssel és hozzáértéssel végezték a kultúr bizottsággal együtt a szervezési munkát. Könyvismertetés Stromfeld Aurél arckép* Hegedűs Géza: fcA hadvezér" elad küuy vébSl | Hegedűs Géza: A hadvezér. (Móra Ferenc). Kb, 48 oldal, fűzve 1 forint.