Somogyi Néplap, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-30 / 76. szám

*SVJI«GTI NÉPLAP Vasárnap, 1958. március 30. Nyolc óra álarcban xfDhzeLq,(i katőruík k&zőtt... T? GYÍK CSILLAG az égen, másik a gyáron, mert a széllel, amely az ut­cai lámpát ingatja, az este is megjön. Messzebb, a malom iparvágányán most gördül ki egy kocsi. A Gépjavító Vállalatnál annak rendje és módja szerint a portást kere­sem. Ezúttal azonban nem újságíróként mutatkozom be. Hogy miért, nem, erről majd később... * * * A porta kandallójánál töb­ben beszélgetnek. Arról nincs tudomásuk, hogy Csepelről ma új esztergályos munkatárs érkezik. De amikor mondom, hogy onnan jöttem, senki sem ellenkezik. Szívesen hellyel kínálnak és a következő pil­lanatban mindenki azon töri fejét, hol is biztosítsanak szállást nekem. Aztán úgy döntenek, hogy majd a mun­kásszálláson a kis Gyuri gye­rek, az ipari tanuló átköltözik »Csoki« barátja mellé alud­ni, én pedig... ajaj, remek helyem lesz. fis holnap, hol­nap minden rendeződik... — Vacsorázott? — kérdi az asz­tal mellett könyöklő Horváth bácsi, a lakatos részleg őszülő, borostás arcú munkása. — Köszönöm, hogyne, va­csoráztam’. .. Itt a kaposvári igen, igen, ott a templommal szemben... — Nézze — toldja meg Horváth bá —, hát tudja, Pest után, szóval... azért Ka­posvár olyan ám csak, mint egy nagy falu. Gyalog jött? He, he, hát mivel is jött volna? Nincs villamos. Nem lehet csak úgy felugrani... Hm... — csóválgatja fejéi. Hát miért hagyta ott azt Pestet?, — Szeretem a vidéket. — Valahol én mar láttam magát... — kapja fel a te­jét, mintha felfedezett volna valamit az emlékezetében. — Az lehet — mondom diákkoromban, a vakációban itt jártam... — Vacsorázni. ...' kiáltja Palaki az ablak alatt és töb ben vonulnak el egymás után 7 óra körül jár az idő, ami­kor azt hittem lebuktam, vége az álarcnak: Horváth bácsi ugyanis melecien érdeklődni kezdett a pesti esztergapadok hogyléte felől. A szakma csínja-bínja birizgálni kezdte kíváncsiságát. Felszínes vála­szaim, látom nem igen elé­gítik ki és amikor egyszerre látom, hogy közeli ismerős húz el az ablak alatt, fészke­lődni kezdtek, hogy hát fe­ne melegem van. — Ez hatott, megenyhülnek a szívek: Na, gyüjjön csakj — int. Szépen festett ajtóba üt­közünk, itt vagyunk, ez már a munkásszállás. * * * A HOSSZÚ FOLYOSÓ ** RÓL benyitunk egy aj­tón. Négy ágy sorjában egy duruzsoló kályha mellett. Tiszta fal, padló, fehérre hú­zott ágy, lepedő. Mire a roló leszalad, két olajos ruhájú ember áll az ajtóban. Kezet- szorítunk. Furcsán néznek rám, az új munkatársra, de amikor megtudják, hogy érett­ségizett szakmunkás vagyok, barátibb lesz a légkör. A szalvéta kitárul az asz­talon és a hatalmas darab fasírozottból már csak azért nem tudtam vágni, mert va­lóban vacsoráztam. A kezem­be nyomott pohárral azon­ban megpecsételjük a barát­ságot. Nem, nem kérem, az ai bor, kizárólag csak esti munka utáni használatra ál­líttatott ide, az asztal köze pére. Egyhanaúan tiltakoznak még a gondolatára is annak hogy munka közben baleseti veszélynek, vagy selejtgyár- tásnak tegyék ki az ivás miatt magukat. Az atyáskodó szívű Lukács bá könyvecskét húz elő zsebéből és az ágyra dobja. A borítólapon tisztán olvasható a cím: Tüzes nyíl­tól a holdrakétáiq. — Szeretem olvasgatni — küldi utána a szót. A második pohárnál megered a nyelv. Meséljek Csepelről, a munkásokról, mi van Muszka Imre Kossuth- díjas esztergályossal stb. stb Mondom, mondom, azt amit tudok, többnyire a fővárosi lapok híranyagára szorítkoz­va, (arról csak keveset, ho gyan megy ott az esztergályo zás) a bérezésről annál töb­bét, hisz ott is hasonló, akár­csak itt Kaposváron. Amikor a darabbérről szólok. Lukács bá lepöckölve bajuszáról fasírozott-morzsát közbevág: — Mondja meg őszintén — maga pesti —, hát nem volt disznósóg, amit az üzemekben az ellenforradalom leverése után a bérezésben csináltunk? Emlékszem, hosszú hónapokig lelkiismeretfurdalás nélkül vettük fel a két és félezret és lógtunk, tekeregtünk itt az üzemben. Na, aztán mi is megmondtuk, ez így nem megy tovább. Tessék belezetni normát. Mennyivel nyugodt ahka-n vesszük fel a most kapott fizetéseket, hiszen meg te hetünk vele elégedve. Amikor arról beszél, hogyan lettek úrrá a nehézségeken, arca kisimul, szavai régi izgalmaktól színesek, mint az öreg harcosnak, aki elmúlt csatákról beszél, nem is be­szél, hanem mesél. A szom­szédban megszólal egy he nótájukat kezdik. Kocsis, az qedű. »A srácok« alvás előtti ifimunkás a kályha mellett guggol. Horváth bácsi a sorsom iránt érdeklődik. — Menyasszonyom van — mondom —, tanít Pesten. Meg­csóválja a fejét: ejnye! Ne ve­gye el azt, hallja, ne vegye el... — Már miért ne venné el — kérdi valaki. — Azért, mert meglátja, hogy sosem fogja megérteni magát. Ez csak az első szere­tem megtévesztése. Később majd jön az előkelő társaság, stb. stb. Pedagógus egy eszter­ályossal...? Ismerek én egy olyan... — Hát nincs igaza — kap­csolódik a beszélgetésbe Lu-i kács. Ha baj van a családban, akkor nem azért van baj, mert a pedagógus vagy értelmiségi férje melós. Hibás a szemléle­ted, Horváth... Vegye csak el azt a tanítónőt! — fordul fe- ém. Ha szereti magát és ren­des, nem lesz ott semmi hiba. — Meglátogatja néha a gyár­ban? — kapcsolódik be Hor­váth bá ismét, mintha már egyetértene az előbbi kettő ál­lításával. — Az ellenforradalom ide­ién ronda világ lehetett ott. Nekünk itt azt kiabálták a hő- börgők, hogy a kommunisták miatt van minden. Azt hiszem ha nem jön a gyors segítség, már a kötél is elrothadt volna, amit a nyakunkra akartak húzni... Beszélek arról, hogyan tisz­togatták ki maguk közül az el- ! enforradalmárokat a pesti munkások. — Hej, hiába — emeli fel diadalmas, átszellemült arcát Horváth bá, igaz az a nóta: ■'Vörös Csepel, vezesd a har­cot ...« Lipcse — a rokokó stílusú Go hliser-palota a XVIII. század' ból. Itt van a Bach archívum KATONÁKKAL népesült be Budapesten a Petőfi-rakpart, a Műszaki Egyetem környé­ke. Hazánk felszabadulásának 13. évforduló­in alkalmából rendezendő díszszemlére készü­lődnek harcosaink. Itt, az összevont dunán­túli díszelgő egységek között találjuk Mar- tics Pál ezredes elvtárs egységének katonáit is... Harsány vezényszavak hallatszanak. Fegy- verfogást, tiszteletadást gyakorolnak a kato­nák, s e feladatot soronként hajtják végre. A parancsnokok a legkisebb hibákat is kija­vítják, hogy a díszszemlén majd minden a legnagyobb rendiben legyen. Akad! még hiba... Nem történik egyszerre a fővetés, a fegyve­reket nem tartják teljesen egyvonalban... De minden katonánál látni az igyekezetét, mely- lyel a feladatot végrehajtani akarják. Kürtszó harsan ... Elöljáró érkezését jelzi. I Előbb Ugrai vezérőrnagy elvtárs, később pe­dig Kovács vezérőrnagy elvtárs érkezik a díszelgő katonák megszemlélésére. Mindket­ten nézik a gyakorlatot, segítenek a hibák kijavításában. Köziben megérkezik a zenekar, s nemsokára a katonazenekar pattogó hang­jai szállnak a levegőben. A zene hangjára mintha vidámabban, lelkesebben menne a gyakorlás. A zenekar hangjaira most a díszmenetet gyakorolják és soronként vonulnak el pa­rancsnokuk előtt. A zene hangjaira egymás­után nyílnak ki a Műszaki Egyetem ablakai. Szőke, barna leányfejek kandikálnak} ki, s nézegetik az elvonuló katonákat. Fazekas őrnagy elvtárs, a kaposvári dísz­egység parancsnoka elmondja, hogy emiatt kénytelen volt »erélyesebb-« intézkedést is fo­ganatosítani. Ugyanis a leányok miatt a ka­tonák annyira elfordították a fejüket, hogy az már »veszélyeztette-« a készülődés sikerét. Aki erre halad’, megáll a díszelgő egységek közelében, figyeli, hogyan készülődnek kato­náink. Az érdeklődők között találkoztunk Jan-Cen-Szen elvtárssal is, a Műszaki Egye­tem mechanikai tanszékének fiatal aspirán­sával. 1956 szeptemberében jött Magyaror­szágra, de már tűrhetően beszél magyarul. — Tetszenek a katonák — mondja mosolyogva, van, bennük erő, lelkesedés. Ilyenkor, ha őket nézem, mindig a mi katonáink jutnak eszem­be, amint az október 1-i díszszemlére készü­A SZOMSZÉD SZOBA- \ ^ BAN, ahol fejemet le kell hajtanom, »Csoki«, a kis rigányképű gyerek már alszik. Fél órával előbb még pecse- l be nyét süthetett a négy legény, ♦ ' mert itt a tömény illata. A be- |loan,eK­mutatkozésra Csoki is felijed. ♦ Most zárt egységben vonulnak el a díszelgő Nagy pislantó szemükkel szív- |katonák. Szinte reng a föld a lecsapódó lábak robajától. Ezután szünet következik. Kell is a pihenés, mert naponta több órán át gya­korolni a díszmenetet, fegyverfogást, bizony fárasztó. Hódosán alezredes elvtárs, a dunántúli díszelgő egységek parancsnokának véleménye szerint akaraterő és fegyelmezettség van a katonákban. Sokuknak például feltört a lába, mégsem hagyta abba a gyakorlatot, sántikál­nak, mustrálgatják bennem az < íj esztergályost. Aztán előke- riil a hegedű. És nem is tudom ] mi volt a legkedvesebb ebben < az egész estében. Ebben a. néhány ágyas szobában, ahol! nagy a nyurralom, az otthonos­ság, a biztonság. S mindez a Gépjavító VaUa lat dolgozóinak nem kerül! többe, mint tíz forintjába.: Szép volt a szórakozó esték: megelevenedése a fiúk ajkán, j Szép volt érezni munkaszere­tetüket, ragaszkodásukat ehhez j az üzemhez és államhoz, 1 amely a jövőjüket íme már if- j júságuk , reggelén, a kezébe j fogja. Ök már persze nágyocs-i káknak vallják magukat még- j ha iskolába mennek is heten- 5 va, de ott ment a többi között, nehogy kima­radjon az április 4-i felvonulásból. Nagy kitüntetést jelent katonái aknák a díszszemlén való részvétel, elvonulni tíz- és tízezer dolgozó, kormányunk, s a baráti or­szágok küldöttei előtt. Nemes versengés fo­lyik közöttük, hogy melyik harcos, melyik sor hajtja végre legjobban, legkiválóbban a feladatokat. Amelyik sor napi jó munkájáért elnyeri a »díszegységek élenjáró sora« fel­iratú vándorzászlót, az nagyon büszke mun­kájára. Amikor ott jártunk, ez a zászló Hogyor Jó­zsef tizedes elvtárs soránál büszkélkedett. Ebben az élenjáró sorban somogyi fiatallal is találkoztunk. Horváth Tibor őrvezető bala- tonújlaki, most Budapestről gondol hozzátar­tozódra. Amikor a beszélgető, cigarettázó harcosok megtudják, hogy Somogyból vagyunk, közre­fognak bennünket, s egymás után mondják neveiket. Széplaki János tiszt elvtárs Ka­posvárról, Veres Imre honvéd elvtárs ugyan­csak Kaposvárról, a cseri városrészből, Rózsa István Csurgó, Kövesi Imre Somogycsurgó, Nyakas József pedig Gölle-Alsóhetényből ke­rült Budapestre, s készülődik a díszszemlére. Díszelgő katonáink budapesti élete nemcsak az április 4-re való készülődésből tevődik össze. A nehéz munkához megfelelő ellátást kapnak, s barátságos, kultúrált környezetben van szállóhelyük is. De e mellé megfelelő szó­rakozási lehetőséget is biztosítottak számuk­ra. Szinte naponta van filmvetítés, a legkivá­lóbbak színházba mennek, ezenkívül baráti találkozót rendeztek számukra a budapesti munkásőrséggel, akik szintén részt vesznek a díszszemlén. Vannak a díszelgő katonák kö­zött olyanok, mint Súlya István, Király Imre, Vona János honvédek, akik életükben elő­ször vannak Budapesten, ök is, de mások is, szabadidőben ismerkednek a fővárossal, gyö­nyörködnek szépségeiben. AZ ÁPRILIS 4-1 DÍSZSZEMLÉN már új egyenruhában vonulnak fel majd a felszaba­dulásunkat köszöntők előtt. Bakancs, pantalló, zubbony és tányérsapkából áll az új öltözet, amely valamennyi katonának nagyon tetszik. Azt akarják harcosaink, hogy jól sikerüljön ez a díszszemle, hogy mindenki láthassa, s gyönyörködhessen ’a fegyelmezetten vonuló, egyszerre lépkedő nyílegyenes sorokban. Hogy barát is, de az ellenség is láthassa: van erős, fegyelmezett hadseregünk, amely mindenkor készen áll hazánk, s a nép hatalmának meg­védésére. Ezt hallani katonáink szavaiból, s ezt bizo­nyítják a fegyvereket keményen szorító ke­zek is. SZALAI LÁSZLÓ Könyvismertetés ^VASÁRNAPI TÁRCA SZABÓ MAGDA: FRESKÓ (Magvető) Van ilyen is? Legérdeke­A tarbai református parókia * ként kétszer és hát h’ába van♦ cselédházának falán rejtőzik' ott a rajztábla az ágyuk mel- ♦ egy régi falfestmény, mely a lett. mert azért nem lehet ta- j család tagjainak képét ábrá- gadni, hogy a inger felöl tó-{zolja. Alakjai a regény sodrá-f sebb eset a bíróságon? Ott. Paszi szél, a hegyekből víz J ban sorra megelevenednek.' aiVuVi tniaiHemkénnon mór csak árad és ők már 19 évesek . ^. { Annuska, a freskó festője ki- J És ha Laci előveszi a hegedűtjiene évi távoliét után hazatérj és odaáll az ablakhoz, ame-{anyja temetésére, s a halott f lyen néha be-be kandilM a J papné ravatala mellett a tar-f hold, akkor Jóska, Gyuri és|ibai lelkészlak minden lakójaj Csoki valahová messze néz-\ megmutatja igazi arcát. A re- nek, talán ők se tudják blzto- Igény tizenhárom óra alatt le- san, hogy hová. Ezen az estén | játszódó cselekménye négy én is együtt figyelek velük, {nemzedék életének legdöntőbb amikor felcsendül a hegedűn c {eseményeit tükrözi. Elevenről, »Valaki vár...«. A hangok át-{holtról minden kiderül ez rúgnak az ablakon és elrepül-{alatt a néhány óra alatt. Az ne!c a széllel, amely megbor-1 esti harangszóra induló gyors- zolgatja a háztetőt. {vonat vet véget a varázslat­on nem álmodtam tovább i nA. A regény fiatál hősnője velük a dalt. Óvatosan felkel-1 felszabadultan, a komor múlt­tal leszámolva indul a derű­sebb jövő felé. AZ ULKOKNO LEGÉRDEKESEBB ESETE tem és éjjel fél kettőkor meg-: szöktem a kerítésen. JÉKELY ZOLTÁN: A FEKETE VITORLÁS (Magvető) Ez az írás, amelynek címé­TTOGY MIÉRT álarcban fi jelentkeztem? Ezt azon a cédulácskán írtam meg, amelyet az eltűnésemkor már ^ _____ ________ ___ n em volt időm otthagyni _®-}ftez a szerző hozzáfűzi: »vagyis asztalon: szószerint ez állt | Qrdög Arthur csodálatos re- ~ajt: újságíró vagyok, azt | háború utáni zür­akartam, hogy beszélgetésünk. zavaros’ időszakba, az 1945-ös kedélyes és mentes legyen ® J Kolozsvár tájaira viszi az ol- hiva’alos sallangoktól. Semmi-} vasdt. a háborúba és a világ­képpen sem akartam vissza-; élni a bizalmukkal, vagy meg- \ sérteni magukat. Ezért hát, ha: ^eggel ágyamat üresen talál-: iák, vendégszeretetükért kö szönetét fejezi ki és elnézésü­ket kéri: SZEGEDI NÁNDOR. változásba belerokkant lelkek keresik a gyógyulást, a mene­külést: ki a fertőben, ki a tisztaságban. A regény ifjú művészhőse maga is regényt ír. Merőben képzeletszülte művét nemsokára maga az élet tükrözi vissza. ahol tulajdonképpen már csak azt döntik el, ki mennyire bűnös valamiben? Bizony van, de még meny­nyire! Erről azonban nem ott győződtem meg, a helyszí­nen, hanem egy termelőszö­vetkezetben, egy beszélgetés kapcsán, ahova a szabás-var­rás tanfolyam befejezésére hívtak meg az »asszonytár­sak«. Már bemutatták újonnan szerzett tudományukat a szö­vetkezeti asszonyok, s jó ér­zéssel beszélgettünk a nőmoz­galomról, amely ilyen célsze­rű és hasznos kezdeményezé­sekkel dolgozik mostanában, mikor a vendéglátók megin­vitálták a kevés meghívottat egy kis harapnivalóra, egy kis csevegésre. Ekkor került mellém az ül­nöknő, akivel hamarosan be­lemélyedtünk a bírósági ügyekbe. Tapasztalt asszony volt, érdekesen adott elő, úgy­hogy élvezette] hallgattuk, amit arról a szinte külön vi­lágról mondott nekünk. — Jó pár éve csinálom a dolgot — mondta —, így ha­mar kiismerem az embereket, akik elém kerülnek, és higy- gye el, elvtárs, ma már alig tévedek ... Nem mondom, az elején idegeskedtem, heves­kedtem, még mérgelődtem is, ha valamelyik delikvens ha- zudozott. De most már úgy vagyok vele, hogy tudom, mindenki védekezik itt, men­ti, ami menthető... De azért látom rögtön, ki a gazember, ki a szimuláns, ’ki a megté­vedett, ki az, aki őszintén megbánja tettét... Ha le­het azt mondani: lehiggad­tam, hűvösen ülöm végig a tárgyalásokat, tudom mérle­gelni az esetek súlyosságát, a vádlottak veszélyességét a társadalomra ... Azt hiszem, ez a jó ... Szenvedélyesen vizsgálni az embert, védeni a társadalmat, mérlegelni az ügyet, s emellett tárgyilagos­nak maradni, igazságosnak, ha szabad ezt mondani. Valaki közbeszólt. — Érdekes lehet ott lenni... ítélkezni... Eseteket végig­hallgatni... Sokszor egy re­gényre való adatot is össze lehetne gyűjteni ... Az ülnökasszony helyeselt..; — Tudják, elvtársak, én azt mondom, az ülnöki rendszer a legdemokratikusabb dolgok egyike a mi világunkban. Merthogy odaülünk mi, egy­szerű emberek és laikusok és nevelünk, de nevelődünk is... Ha rajtam múlna, mindenkit, minden egyszerű embert oda-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents