Somogyi Néplap, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-23 / 70. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1958. március S3. Has első nyereségrészesedés mérlege Az utóbbi hetek szinte min­dennapos beszédtémája az év­végi mérlegek szenzációja, a gazdasági életünkben idén elő­ször jelentkező nyereségrésze­sedés. A mérlegeik elkészítése és egy sor helyen a nyereségré­szesedés kifizetése megtörtént már, s lassan, lassan minde­nütt befejeződik. Ismeretes, hogy annak idején, amikor a rendelkezés a vállalati nyereség feloszthatóságáról megjelent, a kormány világosan kimondta, hogy a nyereségrészesedés ösz­tönzője legyen a munkának, másrészt hozzájárul a dolgozók életszínvonalának emeléséhez. ügy gondoljuk, valamennyi Somogy megyei vállalat és üzem tapasztalhatta a nyere­ségrészesedés bevezetésiének ösztönzőbb hatását. Még ott ás hozzásegített a rentabilitás megteremtéséhez, ahol talán egyébként 1957-ben még nem zárhatták volna nyereséggel az évet. Üzemeink és vállalataink dolgozóinak zöme megelégedés­sel és örömmel nyugtázta a nyereségrészesedésnél juttatott pénzt. Elégedett az összeggel, munkája, szorgalma eredményét látja benne. Akad azonban egy—két olyan vállalat, ahol annak elle­nére, hogy az állam igen sok pénzt fizet ki erre a célra, va­lami csalódásféle érződik a nyereségrészesedés kiosztása után. Általában nem azt kifo­gásolják ilyen esetben a dolgo­zók, hogy miért ennyit, vagy annyit kaptak, hanem úgy fo­galmazzák meg, hogy ez nem annyi, amennyit egy évvel ez­előtt a tervek kidolgozásánál a vállalati vezetők megígértek. És mi itt mind járt hozzátesz- szük, hogv felelőtlenül ígértek. Mert még a leggondosabb gaz­dasági kalkulációk is időköz­ben bizonyos körülmények folytán {hogy csak hosszabb, röviddbb ideig tartó anyaghi­ányt említsünk) változást szen­vedhetnek és szenvedtek is. Nem is szólva arról, hogy a tervekből, kalkulációkból ki­maradt egy sor, a vállalat to­vábbi gazdálkodásához szüksé­ges, figyelmen kívül nem hagy. ható szempont, amit a felügye­leti és a nyereségrészesedést felülvizsgáló szervek kénytele­nek voltak most, a részesedés rovására, a vállalat gazdasági céljaira visszatartani. Mert saj­nos elharapózott egy olyan né­zet is, hogy lehetőleg »mindent nyereségbe« kimutatni, arrft csak a vállalathoz, isggy az üzemhez évközben befolyhat. Ebből a helytelen szemlélet­ből következett aztán, hogy a vállalatok nyereségrészesedé­sének felülvizsgálása folytán volt mit »kiszűrni«. A Vaskqm- hinátban, ahol még így is 22 nap nyereség- részesedést kaptak a dolgozók, mintegy 215 ez.er forint került levonásra, mert ennyi állaim többlet-ártámogatásban része­sült az ellenforradalom után az üzem, amit természetesen nem lehet jó munka eredményének, vagy éppen nyereségnek 'betud­ni A Vaskombinát ugyancsak jó példával szolgál arra, ihogy a korábbi évekkel szemben tör­tént gyártási profilváltozások viszonylag igen rövid idő alatt juttathatnak egy-egy üzemet olyan nyereséghez, amelyre szintén nem lehet ráfogni, hogy az intenzívebben végzett jó munkának köszönhető. Csupán csak az olcsóbb, de jövedelme­zőbb gyártási eljárások {széria- gyártás) következménye. Ezen a címen is mintegy 270 ezer fo­rintot kellett a. nyereségből visszatartani. Hasonló esetről beszélhetünk a Sütőipari Vál­lalatoknál, ahol az idén a ma­gyar búzából sütött kenyér ho­zott {megint csak nem a jobb munka révén) 29 ezer forint többletjövedelmeit a házhoz, az előző években használt burgo­nya és francia liszttel szemben. Nem lehet nyereségnek számí­tani a kiskereskedelemben az év folyamán jelentkező maga­sabb árrést, sem az iparban például az újítások révén bekö­vetkezett nyereségtöbbletet, hisz azokért az újító dolgozó egyszer már megkapta szemé­lyes jutalmát. A népgazdaság érdekeinek ártanánk, ha szentesftenők például egyes vállalatok ré­széről a »minél nagyobb nye­reség« érdekében történt nagyszámú állományonkívülj dolgozó beállítását. A helyi iparban 2,4 százalékkal, a minisztériumi iparban 4,4 százalékkal többen dolgoztak 1957-ben, mint az’ előző év­ben, vagy helyeselnénk an­nak a vállalatnak a »rugal­masságát«, amely a munkaru­hák szokásos kiselejtezésének elhagyásával próbálta nyere­ségét növelni. Az ilyen nye­reségrészesedést nem helyesek hetjük és ezért a felülvizsgáló szervek törvényesen jártak el, amikor az ilyen úton-mó- don növelt vállalati nyeresé­geket csökkentették. Azt tartják a szakemberek, hogy az idei nyereségrészese­désnél azok a vállalatok jártak jól, amelyek a korábbi években rosszul dolgoztak. Sajnos, ez valóban így) történt. Éspedig azért, mert a vállalati alap- rentabilitásokat az ellenforra­dalom után a bázis időszakhoz (1956 harmadik negyedév) vi­szonyítva állapították meg. Akik tehát akkor eredmény­telenül dolgoztak, azok ta­valy az alaprentabilitás meg­határozásakor is kisebb terv­feladatokat kaptak, amelye­ket az idei »rákapcsolásnál« könnyen túlteljesíthetted. Persze ugyanez áll fordítva is. Például a Nyomdaipari Vállalatnál; amelynek az el­múlt évi terveit az előző évek élüzem szintjéhez mérték és így nem tudtak kiugró nyere- j rétest felmutatni, noha az idén is jól dolgoztak. Az el­osztás általában helyesen tör­tént meg. Bár nem ártott volna, hogyha a vállalatok a munkafegyelem megszilárdí fására például jobban fel­használták volna a részese­dés adta lehetőségeket, és nagyobb összeggel jutalmazték volna a mindig pontos, s pre­cíz munkát végző dolgozókat — mint ahogy azt helyesen a Téglagyári Egyesülés megtette. De nem ártott volna az sem, ha elmarad olyan szép­séghiba, mint amilyen pél­dául az épületszerelőnél for­dult elő, amikor is jóval na­gyobb összegeket kapott né­hány magasabb beosztású dol­gozó — noha ez a vállalat ko­rábbi gyenge munkája miatt alacsonyabb alaprentabilitási százalék folytán tudott csak ebben az évben »kiugrani«. Nem akartunk részletes ér­tékelést adni a nyereségrésze­sedésről. Csupán egy-egy jö­vőben szem előtt tartandó hiányosságra hívtuk fel a fi- ''Welmet. És amikor mos* véleményt mohdunk az 1957. évi nyereségrészesedésről, egy szóval tesszük: sikeres volt. Ez a tapasztalat a me­gyében annak ellenére, hogy a vállalatok először foglalkoz­tak vele. A 29 tanácsi vállalat 4876 dolgozója 3 220 000 fo­rintot vitt haza a nyereségré­szesedés osztáskor és hisz- szük, ho»v az a hétmillió fo rint, amely — a minisztóriumi ipart is számbavéve — az idei év végén Somogybán kiosz­tásra került, a jövőben még gondosabb, alaposabb mun­kára serkenti majd üzemeink és vállalataink dolgozóit. — A nagyüzemek államosí­Házából. Az évforduló alkal­mából a rádió hétfőn este nyil­vános hangversenyt közvetít a Néphadsereg Központi Tiszti Házából. Az évforduló alkal­mából, Amikor a munkásé lett a gyár címmel a televízió ked­den este riportmüsort ad. — - löki i.szia hajkefét talál­tak ki Franciaországban, amelynek szálai egyetlen nyo­másra visszahúzódnak ágyuk­ba, s használat 'közben rájuk ragadt hajszálak, vagy porsze- mek fennakadnak, és egysizerű vízöblítéssel éítávolíthatók. ELFÚJTA A SZÉL? Ezt a pár sort jegyzem no­teszembe a KISZÖV-nél: Nem tudni, egyesül-e végre a több mint egy esztendeje szétvált Nagyatádi Vegyesipari Ktsz. Az egyesülés gondolatának je­lei már tapasztalhatók. Helyes lenne, ha az egybekelés meg is történne, mert ez gazdasá­gos és biztonságos. Munkaidő után érkezünk Nagyatádra. A ktsz konfekció és méretes részlegének bejára­tánál 'beleütközünk néhány ké­sőig szorgosfcodóba, akik ép­pen hazafelé indulnak. Ami­kor megtudják, hogy az egye­sülés problémáiról akarnánk beszélgetni velük, mindegyik­nek sürgős dolga támad, és »ez nem rám tartozik« kijelentések­kel igyekeznék szívélyesen el­búcsúzni. De mégis maradnak. Néhány perc múlva már majd­nem békebíró szerep jut osz­tályrészül a közeli műhelyben kialakult vitában, ahol a kü­lönböző részlegek dolgozói azt bizonygatják, valójában ki is kezdeményezte a szétválást? Érdekes, hogy ezt egyik részleg sem akarja magára vállalni. Nem tartják valami dicsősé­ges dolognak. Végül is kide­rül, hogy annak idején valaki felvetette köztiik ezt a gondo­latot, és úgy harapózott el, •mint a láng. Egyíkettőre ma­gáévá tette mindenki, azért mert... Amikor ez a szövetkezet megalakult, a legjobb hírek keringtek róla. Nem volt itt semmi baj. Egészen addig, míg egyszer lassan-lassan valami különös légkör kezdett Stiala- kulni. Divattá lett, hogy a tagság határozatait senki sem hajtja végre. Hosszú hónapok teltek el és nem következett semmiféle javulás. Az akkori elnök minden erejét a konfek­ció részleg fejlesztésének szen­telte. Mondogatták ugyan, hogy szükség van erre, mert ebből lesz a »fő nyereség«, de mondogathatták a cipész és a méretes szabó részleg dolgo­zóinak, akik hosszú időn ét egyetlen gépet, semmiféle ter­melőeszközt sem kaptak. Sen­ki nem vette észre, & egyik hétről a másikra szakadt nya­kukba a szakmai sovinizmus versengő szelleme. A tagság fi­gyelmes volt és a könnyen számolók hamar rájöttek, hogy a konfekció erős fejlesztését a szövetkezet forgótőkéje eleve nem bírja. Az ellenforradalom okozta 'termeléskiesés, az alap­talan bérkifizetések végképp pontot tettek a szövetkezet gazdálkodására. Egyik részíleg vonszolta a másikat, s a végén mindegyik ráfizetéssel zárt. A gazdasági egyensúly felbillené- se természetszerűen hozta r in­gával a jó közösségi szellem lassú felőrlődését. Mert ez a légkör táptalaja lett a személyeskedésnek. Mindenki a másikban kereste a hibát, egyenként és részle­genként is. Ekkor jött az a bi­zonyos gondolat: szét kell vál­ni, minden részíleg válasszon elnököt és legyen a maga gaz­dája. Most itt az esti beszélgetők egymásnak és nekünk ás őszin­te szavakkal bizonygatják: nem azért váltak szét, mert valaki is ellensége volt közöt­tük a szövetkezetnek, vagy tu­datosan bomlasztott, hanem valahogy megsejtették, hogy a további fennmaradásnak, a rossz vezetés következményei megelőzésének a részlegek kü­Eredményes volt a kaposvári szabó-varró szakkör A Füredi úti, s a donneri körzet nőtanácsa által bein­dított szabó-varró szakkör igen jól sikerült kiállítással fejeződött be. Mindkét szak­körben az asszonyok lelke­sen, teljes létszámmal veitek részt a szakkör munkájában. A. tanfolyam vezetője Né­meth Gyuláné volt, aki lelki- ismeretesen, tudása legjavát adva tanította az asszonyo­kat. Az eredmény nem is ma­radt el, amit legfőképpen az asszonyok által elkészített sok szép ruhadarab bizo­nyított. A kiállításon ízléses női ruhák, kiskosztümök, kötények, gyermekruhák, fe­hérneműk dicsérték az asz- szonyok szorgalmát, ügyes­ségét. A kiállítás után kul­túrműsorral zárták a két szakkör munkáját. A Füredi körzet nőtaná­csának asszonyai elhatároz­ták, hogy kézimunka dél­utánokat tartanak, amelyre meghívják az iskolák felső tagozatának leányait is. A donneri nőtanács asszonyai a tanév befejeztével pedig is­mét szerveznek szabó-varró szakkört a Vili. osztályt el­végzett és a középiskolai leánytanulók részére. Hogy a Füredi úti és a donneri körzet nőtanácsainak szakköre eredményesen mű­ködhetett, abban nagy segít­séget nyújtott Bakos Gyula, a Fietőfi úti iskola, s Tóth Márton, a Sétatér úti iskola igazgatója, aki a szakkörök tagjainak fűtött termet biz­tosított. lön gazdálkodása lehet az egvedüli útja. Akkor nekik lett igazuk, mert most valamennyi részleg nyereségesen dolgozik, még a héttagú méretes szabó­ság is, amelynek a konfekció részleggel való egyesülésiéről most is elsősorban szó van. — Kérem, higgye el nekünk — nyújtja iki kezét a konfekció részleg egyik tagja, mintha szívét tartaná a tenyerén —, má_ helyt a szétvált részlegek egy kicsit is helyre, vergődtek, azonnal felvetődött ismét az egyesülés gondolata Tagjaink vállalták, hogy a fennálló 48 ezer forintos defi­citet, a békesség és a további előrehaladás kedvéért úgy le- törleszrtik, hogy időn [kívül, társadalmi munkában dolgoz­zák fel a raktárban lévő elfek­vő, már szinte pusztulásra ítélt árukat. Mi is megmondtuk: szívesen fogadjuk be bárme­lyik részleget, ha őszinte a kö­zeledése és ha a szövetkezeti alapszabály szellemében kíván dolgozni. És akar igazán a szövetke­zeti eszme szellemében alkar dolgozni a méretes szabóság is. ök is szeretnék az egyesülést, mégsem történik semmi. Kételyek zúdulnak mindannyi- uikra. Vajon nem jutnak-e is­mét szakadékhoz. A szövetke­zet féltése hatja át valameny- nyiüiket. Az időnként még 'mindig lábrakapó személyi el­lentétek is gátolnak, amelyek­ről állítjuk, nem mélyek és nincsen végzetes alapjuk, de ahhoz éppen elegendők, hogy megakadályozzák azt a lépést, amely az egymáshoz közeledés érdekében szükséges lenne. Akadály azzal a néhány szö­vetkezeti taggal szemben tá­masztott 'különböző »kikötés« is, akik korábban kimutatták: nem a közösségi szellem sze­rint dolgoznak és csak ha akarják, ismerik el a vezetőség intézkedéseit. Ezeket persze az újraegyesítésnél nem szívesen fogadják maguk közé a kon­fekció részlegben. — Miért nem adnak ezek számára próbaidőt és miért nem élnek velük szemben a szövetkezeti fegyelmezés írott vagy íratlan szabályaival? — kérdem. Vállvonogatás a vá­lasz. Aztán nagysokára meg­szólal valaki: — Nem kérem, azt mi nem tudjuk megtenni, hogy fegyel­mezetlenségei miatt utcára juttassunk egy családos em­bert. Azt viszont egyhangúan bi­zonyítják, hogy nem tartják helyesnek azt sem, ha egy ha­nyag — akár családos ember is — bomlasztja a közösséget. — Ha mindezt meg tudnánk tenni — mondja valamelyik —, eredményeinkben már nagy­atádi lehetőségekkel rég túl­szárnyaltuk volna a megye- szerte ás híres csurgói Napsu- gár Ktsz-t. Hát így állunk most. Min­denki tudja, hogy ax egyesülés a helyes út. Mindenki akarja is, csak hát azok a bogarak a fülékben. .. .és azok a régről maradt 'ké­telyek a szívekben ... Ezeket kellene kivetni vala­hogy. Igen egyszerűen, úgy kell nekifogni az új életnek, hogy ne zavarjon állandóan a háborgó múlt. Ne akarjanak elmúlt érdemeikre hivatkozva, folyton előnyöket biztosítaná maguknak azok, akiknek vol­tak érdemeik. Főként pedig ne éreztessék az alapító tagok a későbben 'övökkel, hogy »mindent nekik köszönhet­nek«. Mindezók emberi voná­sok és rossz vonások. Ez az első. A második: élni, élnd, & újra csak élni a fegyelmezés szigo­rú eszközeivel. Mindaz, aki megtűri csak egy percre is maga körül a bomlasztás pe­nészgombáit, árt a célnak. Több javaslatunk nincs. Ami­nek ezután kell következni — a sikeres gazdálkodásnak, a nagyobb fellendülésnek •—» már úgyis jön magától. És ha a fentiéket szem előtt tartják a szövetkezet tagjai, hisszük, hogy előbb-utóbb megteszik azt a lépést, amely a részlegek egyesítéséhez vezet. Mert ez a sötétig tartó esti beszélgetés meggyőzött arról, hogy a szö­vetkezet tagjai ugyanúgy ra­gaszkodnak ehhez a magúk erejéből létrehozott közösség­hez, minit az alapítás első he­teiben. Nincs itt gyógyíthatat­lan baj. Ennek a tagságnak aranyszíve van, amelyből a féltést, a hűséges ragaszkodást taz évek nehéz napjaiban sem fújta el a szél... Szegedi Nándor WILHELM BUSCH: PADIJAI SZENT ANTAL (Magyar Helikon) Ez a kötet Páduai Szent An­tal 'históriáját meséli el ■vers­iben és képben. A mese alkal­mat ad az írónak, hogy szelle­mesen, elnéző humorral for­málja meg véleményét az egy­házi élet fonákságairól. A kép és a szöveg egysége tökélete­sen érvényesül a műben, hi­szen a rajzokat is maga a szer­ző készítette. A toedves humo­rú verseket Kende István ül­tette át magyarra. vasAn api TAFCA ICUKA MEG A HADNAGY UR Ott búcsúzkodtak ketten a bérház félemeletének kis elő­terében, amely kicsit kijjebb állt a folyosóktól és így az egész ház szinte odalátott rá­juk. Nézték is őket a sámlikon ülő öreg nénik, meg a függö­nyök mögül szívdobogva a lányok. Hej, bizony sokan só­hajtoztak, hogy de szerencsét csinál ez az Icuka, és szinte nem is irigyelték őt, mert szép is volt, meg jó is. Mert, hát az úgy volt, hogy a proli szíve akkor se nagyon iri­gyelte a maga fajtája boldo­gulását, inkább örült neki. Ezen elismerő tekintetek melegében búcsúzkodtak ők ketten, a Czobor Icuka, meg Berhiday Gyurka, a hadnagy úr. Ilyenkor nyáron későn ment lefelé a nap, sugarai megcsillantak a lány ébenfe­kete haján, s visszaverődtek a sudármagas férfi egyenru­hájának rézgombjain, Juliska, a kis 'házmester­lány mindig ilyenkor ért oda a szemeteléssel, hallotta Icu­ka boldog nevetését, meg a fiú elégedett suttogásait, — Ugye szeretsz, édes Icu- kám? — kérdezte sokszor Gyurka, s ilyenkor felnézett rá Icuka ragyogó, fekete sze­meivel, síró-nevető, 'boldog önfeledéssel és visszafelelte: — Hogy kérdezhetsz ilyet, hiszen tudod ... És tényleg, minek is kér­dezett ilyent ez a snejdíg fiú, minek is, amikor Icuka szíve annyira tele volt vele, de annyira, hogy azt már el se lehetett bírni. Hogy ő meny­nyit ábrándozott róla, nem is tudhatja ez a fiú. Honnan is tudná, milyen egy munkás­leány szíve, akit elbűvölt egy este emléke. Mit is tudhatja ez a katonatiszt, hogyha Icu­ka belehajolt a gépbe, őt lát­ta, a szőke fejet, ha ment a gép, a báli zene dallamát hallotta ki belőle, az akkor estét, amikor a jogászbálon ez a fiú meghajolt előtte és azt mondta neki: »Ma este meg­találtam, akit kerestem ed­dig... « S azóta muzsikál a szíve, csilingel a kacagása, ábrán­dozik a lelke. Néha azért meg­riad, valami félelem üli meg álmait, s ilyenkor másnap megkérdi a fiút: — Miért is jánsz te ide? ... Mivel érdemiem én meg-'... Hisz te nem vagy ebbe a kör­nyezetbe való, hisz itt min­den idegen neked ... S ilyenkor a fiú felneve­tett. hátravetette fejét, s úgy mondta telt’szájjal: — ó, te kis bolondos, min­dig ezen töröd a fejed ... Ne­kem te vagy az ígéret földje, s utánad megyek, ahova mész ... Meg aztán nem soká kell már ide járni... Majd, ha együtt lehetünk ... És megcsókolta őt a fiú, erősen, hosszan, úgy, hogy összekoccant a foguk. Mindezt Czobor mama is látta, hallotta, kinn a kony­hában, mert ott szokott üldö­gélni, magukra hagyva őket. özvegy asszony volt, a korán őszülő, szomorú asszonyok faj iájából való, mosni és va­salni járt, amitől évről évre jobban szikkadt. Benne is felmerült sokszor leányának ez az aggodalma, s mindig ijedten, a megtiszteltetés nagyságától sújtva fogadta a fiút. De nem szólt. Hitt neki, leánya boldogságának vak hi­te őt is elragadta. Imádságos és babonás rémülettel várta azt a pillanatot, amikor a val­lomás, ilyen vagy olyan fáj­dalmat ókozva majd, bekö­vetkezik. Egy nyári délután megtör­tént az is, mikor már egy éve odajárt hozzájuk a fiú. Icuka szólt ki a konyhába, hogy jönne be, szeretnének valamit mondani neki. Czo­bor mama szíve rosszat sej­tett, a kisleány hangja rezig­nált volt, s mintha csüggedt is egy kicsit. — Kedves Czobor néni — mondta a fiú akkor —, azt szeretném megmondani, hogy szeretem Icukát és most meg­kérném a kezét... Ha bele­egyezne ... Az ősz asszony lehajtotta a fejét és kicsordult a könnye— Hát elkövetkezett, most majd egyedül marad, fel kell ké­szülnie. Akkor rájuk nézett, s érezte, még valaminek jön­nie kell. Icuka nem ragyog, a fiút nézi, babonázottan, mintha a megváltást várná tőle. Gyurka felsóhajtott egy kicsit és folytatta: — Én már, kedves Czobor néni, huszonhétéves vagyok, elértem azt a korhatárt, ami­kor tiszti rangomnál fogva megesküdhetem... Én most ‘rögtön az eljegyzés után akár elvenném kisleányát, dehát... — Megállt, kicsit riadtan a leányra nézett. — Elvenném, de nálunk szabály van arra, hogy pénzt kell előre letenni a családnak, kauciót... Czobor néni megszédült egy kicsit. Hirtelen olyan csend lett, hogy az utca min» den zaja beszaladt a szobába. — Mennyi pénz az? — kér­dezte azután. — Kétezer pengő, kétezer. De ha magasabb volna a ran­gom, még több is kellene. — Te jó Úristen, hát hon­nan vegyük azt elő?... — suttogta és majdnem elsírta magát. Icuka elfordult, hogy

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents