Somogyi Néplap, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-16 / 40. szám

Vasárnap, 1958. február 16. 5 SOMOGYI NÉPLAP Tekintsünk előre 1 egyesít soraiban. Másutt is ta-kezzék miniéi gyorsabban a vé­pasztalható bizonyos lótszám- es terület gyarapodás, Érde­mes a közös földekhez újabb és újabb parcelláikat csatolni an­nál is inkább, mivel az új kor­mányrendelet szerint ebben az évben állandó jelleggel min­den kétszáz holdra adnák egy- egy traktort a gépállomások. Nagyabb szövetkezetekben pe­dig egész traktoros brigád ver tanyát. Az így kihedyeztt gé­pek mindig kéznél vannak és azt teszik a traktorosak, amit a szövetkezet vezetősége, elnö­ke — ha úgy tetszik — megpa­rancsol nekik. /Ae vonakodjunk mások­L ’ tói tanulni, ha okos dol­gokat látunk náluk. Bulgáriá­ban pl. azért nő évről-évre a mezőgazdasági nagyüzemek árutermelése, jövedelmezősége és a nép életszínvonala, mert nem aprózzák szét a közösség erejét: ezer és többezer holdas szövetkezeteik vannak. Általá­ban egy falu népe egy szövet­kezetbe tömörült. így lehet fel­jutni a gépesítés, a társadal­mi munkamegosztás csúcsának legtetejére. Pártunk javasolja, hogy essék szó közös megegye­zés és önkéntes elhatározás alapján a kisebb szövetkeze­tek egyesüléséről. Nágocson már megvalósult ez a szán­dék: a minap csatlakozott az Uj Erő a Rákóczi Tsz-hez. Amelyik faluban van már ter­melőszövetkezet, ott újabb, ki­csiny tsz létrehozása helyett célszerűbb a meglévőt erősí­teni. Ehhez természetesen a hí­vó szóra, a bezárt kapuk indo­kolt kinyitására van szükség. Meg arra, hogy mindenütt hagyjanak föl a belépődíj ké­résének hangoztatásával. Az alapszabály előírja, hogy ki, mit tartozik bevinni a szövet­kezetbe. Annyi módosítás van csupán, hogy a vetőmagot térí­tés ellenében adja az új tag a közösbe. Tizenöt új szövetkezetünk van. Egyiküket sem lehet sor­sára bízni — melléjük kell él­ni. A működési engedély kia­dása előtt szakbizottság álla­pítja meg: életképes lesz-e a közös gazdaság. Az elbírálást várják meg türelmesen a ta­gok — a bizottság pedig igye­gére járni a dolognak. Ne ül­je meg sokáig a bizonytalanság a szövetkezet legújabb híveit Gondoljunk arra, hogy nem­csak a becsületes emberek tud­nak beszélni, ágál az ellentá­bor is. »-Ugye megmondtam, hogy nem lesz semmi ebből a szövetkezetből. Kimondták ugyan az alakulást, de műkö­dési engedélyt nem ’kaptak. Sőt, biztos, hogy nem is kap­nak'«. A balatonszárszóiak a ta­nuk rá, hogy lábrakapnak ilyen nézetek. Halaszthatatlan feladat a közelmúltban alakult tsz-ek helyzetének felmérése. Földterületük rendezése, a be­viendő vagyontárgyak hiteles leltározása, a termelési tervek elkészítése nem várathat so­káig magára. A gazdasági fel­ügyelők ezt tekintsék legsürgő­sebb teendőjüknek. A gépállo­mások, állami gazdaságok szakembereinek a segítségét szintén szívesen fogadnák ezekben az út elején álló szö­vetkezetekben. A megszilárdítás és fejlesz­tés közé nem emelkedhet vá­laszfal. Egységes feladat a ket­tő, illetve egyazon érem két oldala. Nagyobb arányú segít­séget az újaknak, felvilágosí­tani és szervezni az újabbakat, támogatni a meglévőket. így válhat mindegyik szövetkezet gazdaggá, erőssé, vonzóvá. Elő­re tekintve, a tegnapról mára maradt teendőket elvégezve, a holnap sikereit megalapozva juthatunk tovább — ha lassan ;s, de biztosan — a falu fel­emelésének útján. A jég meg­tört. A földművelő nép tekin­tete érdeklődve fúródik bele a jövőbe. A jövőbe, amely a nagyüzemeké. Megyeszerte az agrárproletariátus, a nagyatá­di járás egyes községeiben a középparasztság egy része eme­li további lépésre lábát. Jó, hogy a haladást igenük és még jobb, hogy meggyőződéssel te­szik ezt. Mert a saját szilárd elhatározás tüze izzóbb a szal­malángnál. Megedzi az embert olyannyira, hogy az út első göröngyeinél nem fordul visz- sza, hanem megkétszerezett erővel tovább megy, előre. Mindig csak előre. Kutas József Épül a második sínpár A MÁV-nak az a törekvé­se, hogy a nyáron gyorsabban szállítsa az utasokat a Balaton­hoz. Ennek érdekében jelen­tős intézkedéseket foganatosít: június 1-től előreláthatólag már két sínpáron közlekedhet­nek a szerelvények a Déli pá­lyaudvar és Kelenföld pálya­udvar között. A második vá­gány építésével egyidejűleg sor kerül a Déli pályaudvaron és a Kelenföldi pályaudvaron különböző átépítésre és kisebb bővítésre is. Ezekhez a felada­tokhoz is hozzálátott már e MÁV, s ha a szükséges beren­dezéseket idejében megkapja, a nyári idény elejére az átépí­tések és bővítések elkészülnek. n növényi kártevők elleni védekezés segítéséért T/an mozgolódás a falun. * A téli program már ed­dig is számottevően tisztította az eszmei frontokat. Az elmúlt év végefelé is elég általános volt az a tapasztalat, hogy má- aókban ki nem fejezhető tár­sadalmi nyomás nehezedett a szövetkezni akaró szűk rétegre. Azóta fordul a kerék. Szárba- saökkent, hozott termést már a ®ag, amit a párt és a kormány politikája hintett eL Nőtt a ter- meSőszöveítkezetek taglétszá­ma, s a meglévők mellé janu­árban nyolc, február első tíz napjában pedig (két új, közös gazdaság sorakozott fel. Miből táplálkozik ez a fej­lődés? A teljesség igénye nél­kül megemlítünk néhány okot. A szocialista építésre faleskú- dőtt országvezetés helyes po­litikája a kiinduló alap, amely­re az élet tette rá érvényesítő •ecsetjét. Csakis a szövetkezet emeli föl a dolgozó parasztot — estt az igaz elvet akkor is bátran hirdette pártunk, ami- kar a paraszti összefogás ellen­felei voltak a hangosabbak. Kevesek megértették a párt iüta»u,tatását, s az ellenforrada­lom alatt és azután is együtt ! némád tak közös gazdaságuk­ban. Elévülhetetlen az érde­mük a szövetkezeti eszme gya­korlati megvalósításáért. A va­ló éleit nemcsak feladja, ha- mm vissza is kérdezi a leckét az emberektől. Az elmúlt gaz­dasági év végén a legtöbb fele­let igy hangzott: "Mi, akik aka­ratunk ellenére fordultunk ' issza az egyéni útra, azt ta- BaEWt&ltuk, hogy jobb volt a szövetkezetben«. Bármilyen erős volt is az ellenforradalmi saérum, szűnik hatása. A józan esz veszi át egyre inkább a cse­lekedetek irányítását. Az élet tanítása, a felvilágosító szó, a jövő üzenetének megértése — ez a belépés, vagy az új szö­vetkezetek megalakításának mongató rugója. A jobb paraszti életkörülmé­nyek kiharcolása a szövetkeze­tek szervezésével nem fejező­dött be, hanem valójában csak ekkor kezdődik. Megannyi buktatót kell átlépni, számos göncöt letudni a cél érdeké­ben. Megyei, járási kiküldöt­tektől érdeklődnek is az alapí­tó tagok a megindulás, a gaz­dálkodás útja — módja megvá- 2esgftása felöl. Egyet azonban még elvétve sem hallani tő­lük: egyikük sem mondja, hogy a saját meggyőződése el­lenére írta alá a belépési nyi­latkozatot. Mindannyian a leg­teljesebb önkéntesség alapján választották a szövetkezést. A szabad elhatározás érvé- nyesüléséről tanúskodik az a tény is, hogy számos leg­fiatalabb szövetkezetünket he­lyi kezdeményezés formálta meg. Megyei vagy járási segít­séget csak akikor kértek a fa­lusiak, ha már együtt volt a szilárd mag, vagy éppen az ala­kuló (ilésre hívták meg a fel­sőbb -szervek képviselőit. Per­sze helytelen lenne ebből olyan következtetést levonni, hogy ezután hagyjuk magára a szer­veződési folyamatot. Pártmun­kások, tanácsi dolgozók, gép- állomási és állami gazdasági dvtánsak támogassák, sőt élesszék föl a parasztok szö­vetkező szándékát. A mozga­lom fejlesztésében legnagyobb sikereket a tsz-tagok érhetnek d, akik a kívülállóknak nem aet mondják: "menj«, hanem azt, hogy "gyere a szövetkezet­be«. Éppen ezért az ő szavuk lehet a leghatékonyabb. Az idén létrejött közös gaz­daságok kicsinyek. Átlagosan 11 család alakította azokat, s 13S hold föld jut egy-egy új tae-re. Tavaly 100 holdon alu­li termelőszövetkezet nyolc, 100—200 holdas harminc 200— 400 holdas negyvenhat volt a megyénkben. 400—500 hold földön nyolc, ennél többön pe­dig kilenc tsz-ünk gazdálko­dott. A számok megmutatják: kívánatos fejleszteni a tsz— eket, növelni földterületüket, taglétszámukat. Hiszen a nagy­id# ~sn adta lehetőségek nem száz vagy kétszáz holdon bon­takoznak ki. Azok az új szö­vetkezetek cselekszenek helye­sen, amelyek az alakulási jegy­zőkönyv aláírása után tovább folytatják a szervező munkát. Ibárosberényben pl. 11 ’ család alakította meg az II ttörő t. amely ma már 19 családot Szántóföldi és kertgazdasá­gi növényeinknek nagyon sok kártevője van. Ezek a kárte­vők a termés egy részét telje­sen tönkre teszik, vagy olyan minőségi romlást idéznek elő, amely a termelvény piaci ér­tékét erősen lerontja. Az álla­ti és növényi kártevők pusztí­tásai következtében — a szakemberek tapasztalatai szerint — gyümölcsnél és sző­lőnél évente 20—30 százalék vész el, de gabona- és kapás­növényeinkből is tetemes — 10—15 százalékos — a kár. Ennek a kárbavesző meny- nyiségnek nagy részét meg le­hetne menteni, vagy legalább is a veszteséget a minimálisra lehetne csökkenteni. Megvan hozzá minden adottságunk. Az állam a legkorszerűbb gé­peket bocsátja rendelkezésre és a legkülönfélébb növény­védő szereket hozza forga­lomba. A hiba csupán ottt van, hogy a gazdák nagy része úgy véli, a növényvédelem telje­sen az állam feladata. Nem gondolnak arra, hogy a ter­mésveszteség elsősorban az ő zsebükből veszi ki a pénzt. Hiba van még abban is, hogy a gazdák egy része védekezik ugyan, de nem a megfelelő időben és nem a megfelelő szerrel. Sokan úgy gondolják, hogy a permetezés akkor is jó és hatásos, ha akkor végzik el, amikor éppen ráérnek. Nem is beszélve a védeke­zésre használt szerek helyte­len alkalmazásáról. Ebben van talán a legtöbb hiba. Pe­dig nem valami ördöngős do­log a helyes védekezés, csak be kell tartani az előírásokat. Nem szabad kellő ismeret nélkül különféle szereket ösz- szekeverni, mert esetleg egy­más hatását lerontják, kö­zömbösítik egymást, vagy egymás töménységét fokoz­zák és perszelést idéznek elő. Ma már a községben a gaz- dasági felügyelők kellő nö­vényvédelmi szaktudással rendelkeznek és bárkinek szaktanácsot adnak. Szívesen ad szaktanácsot a védekezés­hez a Somogy megyei Nö­vényvédő Állomás Nagyba­jomban is bárkinek. A védekezés helyes elvég­zését, illetve a kártevők fel­ismerését szolgálja az is, hpgy a Somogyi Néplap hasábjain a jövőben sorozatosan ismer­tetjük a megyében leggyak­rabban előforduló és nagy veszteséget okozó növényi és állati kártevőket és az elle­nük alkalmazandó legeredmé­nyesebb védekezési módokat. Csontos Lajos agronómus = a Szomjas ember ^rtLiZjA talárt, be se nézett volna a tanyá­ra, ha nincs a nagy meleg. Még így is töp­rengett, nem (ikarta, hogy az öreg Kozma, elé­be kerüljön. Senlci se hinné el neki, hogy azért előzte meg Kozma bácsi, mert 5 bement Bárdi Rózsiék tanyájára lehűsíteni a torlcát. Lenne mit hallgatni főleg a tsz-elnöktől. Hiszen mindenki tudja, hogy kicsit mosolyog­va avatta kocsissá Tallós Gézát a közgyűlés. Szinte már hallotta is Torma Dávid gúnyo­lódását: »Mi az, öcsém, megelőztek? Én úgy emlékszem, hogy a Kozma bácsi később állt •'’l a kazal mellől, mint te. Ja, nem könnyű ám szépen és gyorsan megrakni a szekeret búzá­val«. Géza ezt nem akarta hallani. Ezért hát óvatosságból hátra nézett, s amikor meggyő­ződött arról, hogy mögötte nem pórzik az út, csak akkor Vetette meg szorosan a lovak gyeplőjét — így ni — mondta megnyugodva és elin­dult hazafelé. Félrehajtotta a küszöbig érő lepedőt és hangosan beköszöni: — Jónapot! — Jónapot! Kit kérést Géza csak hebegett. Sehogy sem értette az egészet. Azt se tudta, hogy került az udvarra. — Szomjas vagyok.... ' Azt hittem, hogy a Rózsi van itthon — dadogta. — A Rózsi bement a faluba, de egy pohár vizet én is adhatok — nézett mosolyogva az ijedt fiú szemébe az idegen lány. És máris lódult a konyha felé. Amíg Géza remegő kézzel ajkához emelte a poharat, a bájos ismeretlen tetőtől talpig végigmérte. — Köszönöm — adta vissza a fenékig ki­ürített bögrét. — Szívesen. A fiú fülig pirult, s alig tudott elmozdulni a helyéről. Mikor aztán kiszabadult a bűvö­letből, ugyancsak nagyokat lépve sietett a kocsi felé. Mintha kacagás szállt volna utána. — Na, ez jól sikerült. Szépen vélekedik rólam... De ki lehet ez a lány? — akadt meg Géza gondolata. — Bizonyára városi. Még á »jó napot«-ot se úgy mondja, mint a magamféle. Eh! — és egészen elszomorodott, mikor poros lábára esett a tekintete. — Legalább tisztább ing lett volna rajtam — vádolta önmagát, miközben kócos kajának akasztotta a fésűt. Most nem szólt a lovakra, hagyta bóklász­ni őket, pedig máskor de odacsördített, ha valamelyik lehajolt egy liarapásnyi fűért. Gézának semmi nem sikerült ezen a dél­utánon. Minden fordulónál félrerakódott. A kazal mellett is szégyen érts: egymásután hulltak vissza a .kévék, mintha villájából hiányzott volna a rugó. * * * Vasárnap délután ő is, mint annyi más, céltalan-kelletlen forgolódott a búcsúban. Idegesítette a céllövölde felől hallatszó puf- fogás. Valaki a vállára ütött. — Na, hány kepe maradt kint a mezőn, Géza? Hű, ez a Rózsi apja — futott át agyán a gondolat, s oly gyorsan fordult meg, hogy vállára vietett kabátja majd leesett róla. — Együtt van minden szála, Pista bátyám, még a zabot is berántottuk tegnap. — Örül az elnök, mi? — Azt meghiszem. — Mi újság a tanyán? — fordul Bárdiné felé Géza. — Szervusz, Géza! — bújik elő apja háta mögül Rózsi. S közben vissza szól: — Magdi, gyere, hagyd azt a csecse-becsét, jöjj, bemu­tatlak a szomjas embernek ... Géza gyakran tapogatja végig zsebkendő­jével a homlokát. — Meleg van — mondja igazolásképpen. — Igazad van, gyerünk, vegyél fagylaltot. — Kellett ez neki, ne higgye azt, hogy a vizet csak úgy ingyen adják — kacsint Magdi felé a huncutkodó Rózsi. Akikre vonatkozott a kijelentés, egy pillanatra összenéztek. — Jaj, a zsebkendőm! Anyunál van a tás­kám — szörnyülködik Bárdiék lánya és sem­mivel sem törődve elszalad, Rózsi haditerve mindig sikerült. Most is. Mikor Magdi beszámolt az »idegennel« való találkpzásról, mindjárt mondta: ez csak a Géza lehetett. Aztán már Magdus kérdezett: kicsoda, micsoda fiú a Géza? — meg ,egye­beket. Rózsi elmondta, hogy vele szívesen beszél­get. Géza és az ő szülei arra is gondoltak, hogy a Rózsi, meg a... de barátságnál nincs több köztük. Jó és rendes gyerek a Géza, csak egy ki­csitI zárkózott, amolyan érzékeny, örökösen szépre vágyódó természet. A búcsú nagyon beleillett Rózsi terveibe. — Ha délután nem is, majd akkor az esti bálon összehozom őket — gondolta. * * * Nem vagyok méltó hozzá, nem vagyok méltó! De mire való ez a menekülés? Hiszen nem mondta, hogy untatom, egyetlen jel, mondat se vall erre. És mégis kerülöm? Igen. Ő gimnázista, én meg kocsis. Jövőre érett­ségizik... Mit akarok én? Én, a kérges mwr- kú senki... Vajon kivel táncolhat most? Ta­lán a Tálas Jóskával keringőzik?... Lehet. A Jóska egyetemre jár, tudnak miről be­szélni. Én csak pár könyviét olvastam. Mi az? Semmi. Nem, nem megyek el a bálba, ha szétvet a vágy, akkor sem. Hiszen, ha rám néz, mindjárt tudja, hogy szeretem és kine­vet. Minek is jött ide a Rózsiékhoz vaká­cióra. — A templom parkban állát tenyerébe ejtve így töprengett Géza. — A Rózsi keres, hallod? Azt mondta, hogy ezt nem várta tőled. Mások már elfáradnak a táncban, te meg arra se nézel. Miért ígér­ted meg, hogy ott leszel? — rezzenti fél az álmodozásból Pista hangja. — Nézd, Pityu, te ezt nem érted. Hogy mi történik itt, azt még t én se tudom — csak ennyit mondott és szótlanul elindultak a kultúrház felé. * * * A báli forgatagban tekintete megtalálta Magdusét. A fiú mindig fakó arcát elfutotta a pír. Rekedt-remegőn hangzott a szó: »Sza­bad?« Magdus keze szinte elveszett Géza tenyerében. — Hol volt eddig? A Rózsi tűvé tette ma­gáért a világot. — Értem? — Nem is miattam,. Nagyon hiányozhat neki. — Én? — Nem is én. — Magdus! Miért beszél így? tudhatja, hogy a Rózsi csak barátom. Negyvenötig mi is a tanyán éltünk. Két hosszú cselédház volt ott. Az uraság földjén dolgozott apám is, meg a Bárdi bácsi is ... A szétszedett épületből Bárdiék a tanyán, mi meg a faluban építet­tünk házat. Rózsit gimnáziumba íratták, én nem tanulhattam todább... Minket a gye­rekkor, a szülőket meg a sok-sok év köti össze. Tartjuk is a barátságot és ha arra járok, be-benézelc a tanyára... — Vizet inni, igaz? — tréfál Magdus, látva a fiú komoly arcát. — Azért is, ha éppen szomjas vagyok, meg másért is. — Például? ' 1 ' íySP? — Könyvekért. — Mit olvasott legutóbb? — Verseket. A Rózsitól cserébe József Attiláért Adyt kaptam. Valaki leintette a zenészeiket. Pityu és Ró­zsi furdkodott feléjük. Pista hegyes könyöké­ről többen mondtak véleményt... Sebaj! — Hol voltál, Gecsa? Különben úgyis tu­dom — és választ sem várva, ezt mondta Rózsi: — Géza, Géza, nem a csillagoknak kell ivallani, azok úgysem értik. — Igaz-e, Magdus? — Tangó! Ez az én táncom — szólt Mag­dus menekülve a válasz elől. Néhány lépés után Géza kérdezett. — Bál után hazakísérhetem? — Igen... de mondja csak, a Pityu komo­lyan udvarol Rózsinak? — Nézzen csak rájuk, én fogadok, hogy nem látnak senkit maguk körül. Magdi elmosolyodik és tudta már, hogy jövőre is Rózsiéknál tölti a nyarat. * * * Géza! oltsd el már a lámpát, megárt ez az örökös olvasgatás. — Oltom már, oltom, édesanyám. — S amikor anyjd mögött becsukódott az ajtó, Géza elfújta á mécsest s párat előre lénye szélesre tárta az ablakot. Tekintete sokáig fürkészte a holdfényben fürdő mezőt, majd lassan-lassan fejét elfordítva megpihent ott. ahol látni vélte a fátyolfelhők alatt szen­dergő tanyát. — Magda! — szakadt fel be­lőle a sóhaj, s letépett egy szálat az ablakig felnyúló őszirózsákból. — Magda... búcsúi bál... esti találkozások — suttogta össze­függéstelenül. — És nem akartam vele táncolni, féltem tőle. Milyen nevetségesnek tűnik most már mindez. Azt mondta, ő mondta, hogy az is­kola nem minden és hogy nem is vagyok én buta, csak szerény ... Karácsonykor eljön... ide a Rózsiékhoz, a tanyára. De messze van még karácsony! Töprengésében észre sem vette, hogy ujjai közül a rózsaszirmok hullanak. Géza hóról álmodott. Két erős lova röpíti a szánkót az állomás felé. A lovak nyakában csengő... — Igen, így lesz, én megyek ki elébe... GÖBÖLÖS SÁNDOR u!nim!;msiniin<iiiuiH!iimi!ti!K!!iii!ii!iiifiiH!!!it!!!!i!i!iiiiii!!iii!!iiiiirniiiiiRini(i!iRiinniiiiinmniinii!iii!ii!nKiminiii!!R<!nmiuui!n!ii>niimT.; iüí!uiiiiui!iiinit!'mii;M!:-: üiinitsiu Molnár Ferenc: Utitárs a száműzetésben. {Táncsics). ... Molnár Ferenc utolsó könyvét, a nagy nevettető tra­gikus hattyúdalát tartja itt most kefében az olvasó... ... Szomorú búcsúvallomá­sának rapszodikusan váltako­zó reális-irreális elemeiben... felismerhetjük a régi Molnár csodákkal játszó, misztikum felé forduló írói karaktervo­nását. Ilyen vonatkozását te­Könyvismertetés k intve az Utitárs a száműze­tésben szinte a Liliom-tói a Csoda a hegyek közt-ig emel­kedő metafizikai vonal egye­nes folytatásának tetszik... .. .S akit magára hagytak (Molnár), rájön, hogy egyedül van. Társtalan. Ez a legna­gyobb büntetés. Nincsen im­máron »útitársa a száműze­tésben«. Senki sincs az ég­világon. aki segíthetne rajta. Csak Te vagy, olvasó. Sajnáld és szeresd hát. Szeresd meg ezt az önmarcangoló, kegyet­len-keserves írást. Sajnáld és értsd meg, ha nő vagy: az alá­zatos szolgálatnak ezt a szép históriáját, és ha férfi vagy: tanuld meg belőle a ki nem tárt karok visszahoshatatlan perceinek halálig mardoső, jóvátehetetlen kínját.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents