Somogyi Néplap, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-09 / 33. szám

* Vf *r AP

2

Vasárnap, 1958. február 9.

piaci

űriArbt...

F®T. NYOLC VAN. A standok mögött még alig-alig állnak, majd később, kilenc, tíz óra felé lesz itt zsúfolásig tele vajat, tejet, túrót, tojást áruló asszonyokkal a sor. A piaci őrjáratra először csak Mérő Imre, a városi tanács kereskedelmi csoportjának vezetője, Kiss Béla, a Minőségvizsgáló Intézet munkatársa és Jüngling János, rendőr- szalkaszvezető indul el. Kis« elvtárs táskájából előkerülnek a műszerek. Először Tóth La- josné kaposújlaki lakos kannájáról emeli le a fedőt. A keverővei felkavarja a tejet, nehogy egyenetlen legyen a minta. Majd a kis bádog mérőhengerbe mintát vesz. A fajsúlyúiéra egyre lejjebb süllyed a finom zsíros tejbe.

— Híjnye, mama, ez aztán a tej! — mondja Kiss elvtárs

— Talán nem jó! — retten meg az asszony.

— Eossz? Bár mindenki ilyen Zsíros tejet árulna.

— Hát szó, ami szó — jön meg a szava Tóth Lajosnénak - dicsérnek is a kuncsaftjaim Van, aki évek óta nálam vásárol.

Tóth Lajosné mellett áll Nagy Istvánná Simoni áról. Az ő tejét is csak dicsérni lehet.

Földvári Mihályné Batérói hozta a friss, gőzölgő tejet. A 'ajsúlymérő mélyre süllyed a frissen fejt tejbe.

Azért nin<s mindenütt rend- oen minden. Nagy Józsefné Nagyberki lakos tejfele gyanús, mintát kell venni belőle. Sőt, még Jüngling szakaiszve- lető elvtársnak is akad dolga, mivel Nagy Józsefné otthonhagyta a személyi igazolványát, így hát kénytelen jegyzőkönyvet felvenni.

Szabó Földes Kálmánná ka- posmérői lakos tejfeléből, Bog- Ián Lajosné bárdudvamotki akos téjéből szintén mintát cell vermi. A minőségi vizsgáját m-ajdi eldönti, vám-e hiba a asírtartalom körül.

KÖZBEN A TISZTIORVOS s előkerült. Somogyvári Já- íosné somogyjádi lakos ellen esz panaszt, mivel az hurkát «róbál árulni. A rendeletek

értelmében töltelékárut nem szabad behozni a piacra és árusítani, így hát Somo-gyvárí Jánosné szabálysértést követett el.

Mindnyájan felkerekedünk, s megkeressük a hurkát áruló asszonyt. Addigra azonban már a kosár mélyére költözik a jóféle hurka.

— Jaj, lelkeim, tízóraira hoztam én ezt, nem eladásra... — mentegetőzik Somogyvári- né.

Mérő elvtárs már viszi is a legközelebbi mérleghez a hurkát. Hatvan dekának bizonyul, ami nem egy, de két tízóraira is elegendő. Elkobozni azonban mégsem lehet, mivel a rendeletek értelmében csak egy kilón felül vehető el töltött áru.

Végigvizitáljuk a csirkéket is Van, aki oltatlan baromfit hozott a piacra. így például Landek Istvánná, Szabó István,né Kisasszondról, Petrus Lajosné Kaposmérőről, Filma Lajosné Kaposkeresztúrról.

Közben Szőnyi elvtárs, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője is megérkezik. Az állami és szövetkezeti elárusító helyeket nézzük végig. Miért nem árulnak tejet. Ezt vizsgáljuk. Ha az állami szektor is foglalkozna tejárusítással, mindjárt nem tudnák négy forintért, 4,50-ért árusítani a tej literjét az őstermelők.

Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 230-as boltjában nem lehet tejet, tojást kapni. Az eladók nem tudják mi ennek az oka. Annyit tudnak csak mondani, hogy a közeljövőben már nagyobb mennyiségben érkezik a tangazdaságból tojás.

Nem árulnak tejterméket a földszöv gyümölcs és zöldségboltjában sem. Valamikor árultak, nagy forgalmat bonyolítottak le, de mivel egyszer megmaradt egy kanna tejfel, abbahagyták az árusítást, azóta nem foglalkoznak tejtermékek árusításával.

Kaposvár és Vidéke Földművesszövetkezeti Boltjában

sincs tej. Budapesten a Tol- buchin körúton is van boltjuk, inkább oda viszik az árut, pedig elsősorban a megyeszékhely ellátását kellene szorgalmazniuk. A somogygeszti, répáspusztai, nagyberki termelőszövetkezetek piaci elárusító- helyén lehet kimért tejet vásárolni. Kiss elvtárs itt is megméri a fejsúlymérővel, rendben van-e minden. Nincs semmi kifogás a tej ellen, a tejfel is friss, viszik is szívesen a vásárlók. Szőnyi elvtárs figyelmezteti a tolt vezetőjét, hogy kereskedmök nem szabad, csak a termelőszövetkezeteik terményeit árusíthatják, ne forduljon olyan elő, hogy őstermelőktől vásárolnak árut továbbadásra.

ÍNYCSIKLANDÓ ILLATOK

szállnak a levegőben. Bank Mihály pecsenyesütő bódéja elé érkeztünk. A tepsikben pirosra sült húsok, kolbászok és hurkák úszkálnak a zsírban. Szőnyi elvtárs vizsgálni kezdi a hurkát. Bank Mihály váltig erősíti, hogy nincs benne rizs. Azonban nincs minden rendben, Kiss elvtáxs már veszi is a mintát. Ha a minőségvizsgáló kideríti, hogy rizs is volt a hurkában, akkor bizony az is bebizonyosodik, hogy olcsóbban kellett volna árusítani a hurkát. A kolbásszal is baj van. Bank Mihály készségesen méri le a minőség-vizsgálatra kiválasztott hurkát és kolbászt, sőt a becsomagolásra is készségesen vállalkozik. Azonban amikor hátat fordít, egy hirtelen mozdulattal másakra cseréli ki a kiválasztott kolbászt.

— Ez frissebb! — indokolja meg lakonikusan cselekedetét.

A két kolbász között szemre is nagy a különbség. Bank Mihály azzal mentegetőzik, hogy a vastagabb kolbász nem ízlett annyira a vevőknek, • hát átdarálta. Persze ez se törvényes, mivel állami vállalattól vette a kolbászt, így hát aizt nem is dolgozhatja át. A jegyzőkönyv elkészült. A minőségvizsgáló intézet pedig majd megmondja, milyen minőségű, milyen alapanyagokból készített kolbászt, hurkát ad el Bank Mihály a vevőknek.

A PIACI ŐRJÁRAT ezzel véget is ért, majd a következő hetipiacon újra megvizsgálják az illetékesek, milyen minőségű élelmiszert adnak el Kaposvár lakóinak az őstermelők, az állami és szövetkezeti boltok.

TEL A TÉGLAGYÁRBAN

A hó utolja is elolvadt a várdomb tetején. A fák kopaszon, megtörtem nyújtják fejüket, hogy a nap had'd simogassa sugár-kezével, hadd leheljen életet a megfagyott ágakba. A domb aljában szinte észrevétlenül húzódik meg a Balatonboglári Téglagyár. A huszonhat méteres kémény árván mered az égnek, most nem ereget füstjeleket, nem irkálja tele koromfekete ábrákkal az eget. Csendes a gyártelep. Pintlár Páll telepvezető lelkesen magyarázza, hogy bezzeg nyáron milyen lázas munka folyik itt.

— A mi téglagyári munkásaink itt laknak a telepen. Már mint a törzsgárda. Olyan is álcád, aki húsz éve dolgosaik nálunk, még talán elzavarni sem lehetne innen. Apáról

fiúra szállt a téglásság. Bizony, ha munkás kell, kocsitolót csak találok, de akinek azt mondom, csinálj sarat, csak a vállát vonja. Nem könnyű mesterség ez. Kellene a gép, elég volt már a kézi- vfetésből. Talán nevetséges, de mi azt szeretnénk, ha az »adj uram, d's mindjárt-« elv alapján adnák felettes szerveink a gépeket.

Csillét tol felénk két munkás. A kocsiból gyakorlott mozdulattal fordítják ki a kitermelt agyagot.

A sínek mentén eljutunk a »bányához-«. Bajzik János kemencemunkás ügyesen forgatja a csákányit, lazítja a földet Zöld ingét még az izzadság is kiveri, micisapkáját pedig egészen a feje búbjára löki.

— Aki dolgozik, a legkeményebb télben se fázik — mondja. Micisapkáját a szemébe húzza, s akkorát sújt a csákánnyal a fagyos földbe, mintha legalábbis az egész földgolyóbist pozdarjává akarná zúzni.

A csillék egymás után telnek meg agyaggal Molnár József, Bajzik János, Fuller László munkája nyomán. A csilletolók nékifeszülnek a ko- - csinak, s már gurul is a kocsi a lejtős domboldalon.

Egv-két hónap még és újra megélénkül a gyár. A vetőhelyék ügyeskezű asszonyokkal lesznek tele, akik napi kétezer téglát is megformálnak, a kéményből fekete füstfelhők lopóznak az égre, a kemencében pedig vörösre izzanak ki a téglák.

PILLANATFELVÉTEL...

0

Az asztalon lepedőnagyságú csomagolópapír. Mellette a szabás-varrás rejtelmét ismertető könyv. Karcsú, csillogó szemű fiatalasszony ügyködik a kihegyezett ceruzával. Épp egy kombiné szabásmintáját másolja a könyviből. A kis fiatalasszony a péterhi- dai tanító felesége, az ügyhöz illő komolysággal húzza a hosz- szú-hosszú fekete vonalat, méricskél, javít, radíroz. Néha-néha az órára is pillant, ugyan nem kell-e még hazamennie. Mert bizony még vacsorát is kell főzni, -mit is szól a férje, ha üres asztal fogadja. Pedig a tanulni vágyás igen marasztalja. Lemaradt a csoporttól és be akarja hozni, amit elmulasztott, mert csöppet sem akar hátrább kullogni az anyagban, mint a többiek. Nemsokára itt a tavasz, enyhül az idő, leveti mindenki a téli ruhát, kellenek az új ruhák. Ezt pedig, ha minden jól -megy, maga szabja ki, maga varrja meg, ezért a nagy igyekezet, a késő délutáni külpn- tanulás.

vagyok én is, a vezetőséggel ülök egy asztalnál.

4.

3.

y

0

Az értekezlet megkezdődött. A hatalmas asztal végén aprótermetű kislány ül Szeme olyan fürgén jár ide-oda, mint a megriadt nyálé, amikor előbukkan a vadász az erdőből. A kislány előtt paksa- méta papírj Keze gyorsan futtatja be gyorsírási jelekkel a tiszta papirost. Amikor egy szusszanás- nyi ideje van, büszkén hordozza körül tekintetét a jelenlévőkön, s mintha azt jelentené mindez, mit szóltok hozzá, milyen fontos szo-r) élv! qóg

Rongyos, férfi kabát lóg rajta. Csokoládé- barna arcán maszat- foltok. Fülében nagy karikák hirdetik a női hiúság el nem fojtható megnyilatkozását. Cigánylány. Ott áll a piacon. »Mozgó« árus, jobbra, balra ugrál, hogy az otromba cipőben, melynek lyukas a talpa és úgy tátong, mint a krokodil a Nílusban, ne fázzon a lába. Mögötte nagy zsák gyújtós van. Az árut kis kupacokban rakja maga elé. A vevőkkel képes félórákat alkudozni tíz fillér miatt. Szájából csak úgy ömlik a szó. Sír, rí, jajVjesaékel, bizonygat mindaddig, amíg az általa megszabott áron el nem kel az utolsó darab gyújtós is.

Ha nem lenne rajta fehér kabát, senki sem gondolná, hogy 6 a pincér. 15 éves lehet. Kimért léptekkel, elegáns tartással jön az asztalhoz, mintha legalábbis a margitszigeti Nagyszálló pincére lenne, s nem a barcsi földszöv étterem pincér- tanulója. Amíg a rendelést felveszi, pillája sem rezdül. Készségesen nyújtja az ital- árjegyzéket, sőt még ajánl is. Aztán, amilyen méltóságteljesen jött, úgy is távozik, hogy pillanatokon belül újra megjelenjen a gőzölgő levessel, a ropogósra sült csirkehússal. Olyan komoly, olyan szertartásos, de épp ez a jó," épp ez kelti azt az illúziót, hogy leg- alábis valamelyik világváros legelőkelőbb hoteljében ebédel az ember. — lg —

HÄRCALITÖL I

„„ cse. * A HALHATATLANSAGIG

Nem mond többet egy szóval sem, és légis éktelen kavarodás támad a vagonban. íz eddia hallgatagon figyelő hadinép meg- levenedik.

— Igaza van a főhadnagy úrnak! Szállónk ki, mi a fenének engedjük cipeltetni vágunk? Kivisznek bennünket a francba, a émeteknek. Szálljunk ki, míg itthon vágunk, Magyarországon.

— Ez az igazi beszéd. Látszik, hogy a fö- adnagy úr becsületes ember, s nem akar ennünket szédíteni, mint azok a nyavalyáik

— És velünk mi lesz? — kérdezi majd.nem író hangon valaki a sarokból —, hisz még az Ifélünket sem tudjuk megemelni. Segítsen íjtunk, főhadnagy úr!

Bertalan lehetetlen helyzetbe került Ed- ig lezajlott életében még nem volt példa ar- i, hogy ilyenkor mi a teendő. Sajnos, még iák nem is olvasott róla. És ő, aki eddig még iha senkinek sem vétett, ő az örök óvatos, z örök igazodó ember megint megoldatlan érdesek előtt áll. Isten mentsen, hogy valakit megbántson, mert ezek még képesek leszek, hogy lehajítsák a mozgó vonatról. így 3m tudott mást mondani:

— Minden megoldódik.

S hogy szavainak valamilyen katonai yomatékot is szerezzen, a vonaton felszedett ■avakból halászott elő egyet:

— Azt a hétszentségit!

Meg is nyugodtak a kedélyek. Az em.be- •fc hezzászelídiiltek. Tisztelettel és barátságii érdeklődtek sebesülése felöl, meg hogy erre járt a fronton, meg miegymás. Ilyes- ire aztán nehéz a válaszadás egy olyan em- ir részéről, aki soha életében nem hallaatott itortái históriát, az újságokból a hadijelen- seket soha sem olvasta el. Hát így mit is ondjon? Emi néhány kósza emlék még élt mm iskolás korából, Botond bárdjáról, Leli kürtjéről, a Búvár Kunéról, meg Mátyás rőlyról. De nem mert belekezdeni egyik rténetbe sem, mert ezek is nagyon zavaros ílgok voltak, hátha kinevetik. Hirtelen tá- adt mentőötlettel próbálta elcsitítani a kel- metlen kíváncsiskodást.

— Mit meséljen magáról az ember? iggyék el, csak most jövök rá, hogy katona

> 5.

«

vagyok. De azért elmesélek egy vitéz históriát.

Kicsit nevettek hozzá, hogy milyen vicces ember a tiszt úr. Bercink pedig torkán egyet köszörülve, megkezdte élete első előadását. A gennyesedő sebektől bűzös vagonban, harmincöt frontot járt. átlyuggatott testű sebesültnek elmesélte a János vitézt.

Piszkos históriák, így kevés szó essék róluk

Sok esetben rájön az ember arra, hegy jobb, ha hallgat. Nehogy azt higgyék, hogy a János vitéz miatt mondom. Nem. Annak igen nagy sikere volt. Először az éjszakai esetre vonatkozik a fenti megállapítás, másodszor a bécsi kórházra, harmadszor pedig az apácákra. Igyekszem gyorsan elmondani, sorjában.

Éjszaka megállt a vonat. Valami város külső pályaudvarán vesztegeltek. Egy karlövé- ses tizedes, meg a mérges beszélő, akit, Szűcsnek hívtak, és civilben kéményseprő volt, le- m&sztak a vagonból, tájékozódni, meg hogy a különkocsis törzsőrmesternek jelentsék, hogy a késő esti órákban meghalt a fejlövéses, éppen akkor, amikor János vitézből az >*Én, a pásztorok király «-át énekelték. Vissza is érkeznek hamarosan, három üveg pálinkával, öt kenyérrel, két doboz konzervvel a nyalábukban, melyekről pillanatok alatt kisült, hogy a kii- lönkocsiban engedély nélkül vételezték. A törzsőrmesterről nem szóltak, de azt elmondották, hogy itt szökni nem lehet, annyi a német a környéken, a pályatest két oldalán, mint a nyű.

Hát jó, gondolják, majd világossal kiderül, hogy mit lehet tenni. Kovács Bertalan, mint főhadnagy, szintén így vélekedik, s nagyot húz a feléje nyújtott pálinkásiivegből. Még krákogni sem ér rá az erős italtól, amikor nagy zajjal, káromkodással egy zseblámpát tartó kéz jelenik meg a vagon ajtajában, mely után egy keszeg törzsőrmester tornázza fel magát a kocsiba.

— Szóval ez az a tolvaj banda?! — kezdi ilyen szépen.

Szűcs, a kéményseprés katonának bevonult mestere, katonásan jelent:

— Törzsőrmester úr, alázatosan jelentem, a főhadnagy urunk parancsolta, mert azt

mondta, áll a vonat, vételezni kell, meg a halottat is le kell adni.

— Tojok a főhadnagytokra. Különben ezen a vonaton nem lehet egyetlen főhadnagy sem.

— Itt van e — mutatnak többen is az ajtóval szemben fekvő Bertalanra.

A törzsőrmester lámpája arra villan, de a fénycsóva nem mutat mást, mint egy karikában kuporodó embert, aki riadt, félő szemmel mered a szájas altisztre.

— Nem főhadnagy ez, hanem egy rakás marha... — mondja a törzsőrmester úr, s hangja máris a hőstenorba csap, az anyját emlegeti mindenkinek, meg német járőrről szaval, hogy majd kiszárat ja az egész kocsit. Ekkor indul el a baj. Szűcs megkérdi Kovács Bertalant.

— Pofon üssem?

— Lehet — válaszol Bertalan, akit igen idegessé tesz a jelenet.

A pofon csattan, a törzsőrmester úgy dől el, mint egy liszteszsák. Bertalanban még a lélegzet is megfagy, s bebújna még az egérlyukba is, úgy megretten szegény. A többiek kevésbé. Szó is alig esik az esetről, esznek, kegyetlenül, nyögnek és káromkodnak. Az ígi eltöltött csendes perceket követi aztán a nagy kavarodás.

Kint, a vimatkisérő egészségügyi különítmény egy rendfokozat nélküli tagja kiabálja a törzsőrmester nevét, vele duettben két német hang a vonatparancsnokét. Bekukkantanák Bertalanok vagonjába... Imiét aztán csak úgy robognak az események, melynek vége az, hogy az eszméletlen törzsőrmester helyett Kovács Bertalan lesz a vonat parancsnoka, s kezében egy német utasítással, a borbéllyal, a kéményseprővel, a karlövéses tizedessel áttelepszik a parancsnoki kocsiba.

Ott, Harcaliban, ugyan ki gondolta volna?

S míg a vonat zakatol a fekete éjszakában, Kovács Bertalannak is eszébe szalad, hogy bizony annál a kérdéses pofonnál jobb lett volna meg sem mukkannia, akkor most nem ülne ismét nyakig a bajban.

Fölösleges luxus a filozófia, főleg ilyen- kor. De nem felesleges a különkoosí, annak raktári készlete, mert itt legalább pihenni is és enni is leheti Ez is valami.

Az egyes állomásokon, de megesik, hogy a pirinyó bakterházak előtt is, megáll a vonat. Ilyenkor Bertalan kiáll a koosi legalsó lépcsőjére, mögötte a három önkéntes cherub, és katonásan tisztelegnek német és magyar katonáknak, vasúti pályamunkásoknak, bak- teroknak, meg mindenféle asszonynépségnek. Igen dekoratív hatást vált ki minden megjelenésük. Bertalan, fején hatalmas kötés, messzire fehérítő pólyával, a tizedes felkötött karjával, a kéményseprő kötésbe bugyőlált

lábfejével. De nagyon impozáns a borbély is, ugyanis hajnalban fogába nyilait a fájás, s vagy tíz méter gyolccsal kötötte fel állát a feje búbjára.

Szombathelyre dél felé futott be a vonat Itt a szerelvény felét kipakolták, megmustrálták, kit a kórházba, kit meg a frontra utasítottak. Szomorú dolog volt. Az azonban bizo^ nyos, hogy igazságos eljárásnak bizonyult, mert a felpofozott törzsőrmester, mint légnyomásos, kórházi állományba vétetett.

A mozdony a megmaradt kocsikkal pöfögve folytatta az útját, hegyen át, árlcon át. Egy és fél napi zötyögés után Pozsonyban állt Kovács Bertalan sebesültszállító szerelvénye. Itt viegint megrogyott az állomány, s a megmaradó öt kocsival, a derék parancsnak egy-kettőre Bécsben találta magát.

Mindig azt mondták az öregek, hogy Becs kedélyes és igen kedves város. Talán képes levelezőlapon az is, de 1945. február 25-én, 26-án Bertalanék annyi ocsmányságot mondtak rá, hogy ha azt a derék bécsiek hallják, megüti őket a guta. De nem is lehet csodálkozni ezen. Két teljes napon át vesztegelt a Magyarországból ideszalartott kocsisor az egyik pályaudvar rendezőjének sínrengetegében, s ebben a két navban még rájuk sem köpött senki. Viszont légiriadó volt vnos- untig. A pályaudvart egyszer közvetlen közelükben forgácsolták szét a rerriilő bombák. Tessék ezt kedélyesnek vértezni. Nem beszélve arról, hogy két nap alatt 13-an szenderül- tek örök nyugalomra az idetévedt mamiarok közül. Még el sem lehetett őket szállítani, mert a vasút körül cirkáló német őrök abban a pillanatban durrantottak eauet, ha valaki tíz lépésre eltávolodott a szerelvénytől. Szinte sírhatnékia támad az embernek az ilyen só- gorság láttán. A halottakat a kocsik alá rakatta Bertalan, hogy legalább a földközelbe valami nyugalmat leljenek.

De elég ebből ennyi, hisz bicskanrjitogató ügy, beszéljünk másról.

A parancsnoki kocsi négy vitéze kisütötte, hogy ha törik, ha szakad a német—magyar barátság, innét valamiképpen el kell kerülniük. Hiszen a kocsik már bűzlenek a btidös- ségtol, enni sincs már stb., stb. A dolog vége az lett, hogy a kéményseprő a karlövéses tizedessel éjfél felé óvatosan kibújt a kocsiból, s terepszemlére indultak a sötét éjszakába. Bertalan szive erősen vert, nagyon árvának. érezte magát a két ügyes baka eltávozása után.

(Folytatása következik.)