Somogyi Néplap, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-05 / 30. szám

Szerda, 1958. február 5. 3 SOMOGYI N*l*tAI> NÁGOCSI KRÓNIKA I. A kapudöngetők töprengése VIGYÁZAT, ROBBANTXC-ÍS • f Február első somoqyl szö­vetkezete: a náqocsl UJ Érd — (qy adtuk hírül az újsáqban a minap az új tsz alakulását. Ho­gyan éledt fel az emberi agyakban ez az ÚJ erő, miként sorakozott fel csatárláncba a parasztcsaládok tizenhét taq- Ja? A válaszért röppenjünk visszafelé az emlékezés sas- szárnyain ... Kilencven százalék — ilyen arányban részesedett az ellen- forradalom előtt a közséq több mint >200 holdas határából a két sző etkezet: a Petőfi és a Szabadsáq Tsz. Az UJ Hajnal tlzeneqy családja a 330 hold, a Rákóczi Termelőszövetkezetbe tömörült tizenkilenc család pe- dlq a mintegy 300 hold főidet vallhatta magáénak a múlt év­ben. Sokat dolgoztak, szép Jö­vedelemre tettek szert mind­egyik szövetkezet taqjai. Az UJ jHa’nal például 102,55 forint-ij bari számolt el egy-egy munka-l egységet. Mégis több tagot vet i fel nemrégiben a másik szőve' I kezet. Az UJ Hajnal létszám. I az ősszel eggyel növekedett. Januárban egy család kilépett, Szabó János 8 holdas parasz­tot viszont bevették maguk kö­zé. így Is csaknem 30 hold jut egy-ogy családra a sző etke zet összterületéből. Kellene hát a munkáskéz, mint éhes em bornak a falat kenyér. Nőtt ; tsz vonzóereje, főleg a kilépet­tek körében. Ennek ellenére tovább tartott a mozgalom vesz teqlése. Am megfeszültek az izmok, hogy előbbre lendítsék a szövetkezés szekerét. Ekkor — a múlt hót szerdá­ján — csörgeit a telefon Mi- seta György elvtárs szobád­ban a megyei pártbizottságon. A náqocsl kívülállók kérését továbbította a drót: lenne szi­ves kimenni hozzájuk és adna tanácsot nekik, mit tegyenek. Mlse’a elvtárs eleget tett a meghívásnak. Vele ment az újságíró is, aki szem- és fül- tanúként időrendi hiteles kró­nikában jegyezte fel a fejle­ményeket. íme, a bizonyság... 1 358. január 29-én este KadfUcskó Jitesef laká­sán beszélgetünk. Hívására csakhamar idejön ifjú Juhász József is. Mindketten a felosz­lott Szabadság Tsz-mek voltaic tagjai. — Én mindenképpen be akarok állni — kezdi a házi­gazda. Ezután is ő a legbeszé­desebb. — Három hold juttatott föl­dem van, pontosan az Uj Hajnal táblája mellett. Fele­ségemmel tavaly huszonegy hold földben dolgoztunk. Ter­mett 41 mázsa búzáim, 28 má­zsa árpám, 6 mázsa rozsom, 7 mázsa zabom, 6 mázsa bor­sóm, 150 zsák kukoricám, 70 zsák krumplim. Négy hízót ad­tam el. Jó két sodrott csikóm van, most lesznek kétévesek. Egy tehén, egy szerződött üsző és egy kisborjú áll mel­lettük az istállóban. Hét sül­dőre újra leszerződtem. Az anyagöbém most malacozott tizet... Kitisztáztam az adó­mat is, meg a banfcadósságo* is (a tsz felszámolásból adódó tartozás). No, azért nemcsa'-- ez a foltos ingem van, ami' rajtam látnak, ott az ágyon i van egy új ing. — Most mi az elgondolásuk — kérdi Miseta elvtárs. Kad llcskó felel: — A feleségem a megmond hatója, hogy eldöntöttük: nem akarunk az idén egyéniek ma­radni. Minek fizessem ki a földmegváltási árat, ha elke rülhetem. De becsukták előt­tünk a kaput — Pedig nincs bennünk semmi rosszindulat — veti közbe Juhász József. — Személyi ellentétek van nak közöttünk — veszi vissz? a szót a házigazda. — Az asz szony évek óta dolgozott a Szabadságban, én meg ötvenö' nyarán kerültem ide a válla lattól. Sehogy sem tudtam ki jönni az egyik akkori vezető vei. Ha elmentem a gyűlésre szemembe dicsért, ha meg hiá nyúztam, akkor a sárga ff ■ léhúzott. Ez az ember most i? bent van a tsz-ben. — Jobb is, hogy feloszlott r Szabadság, mert belebuktunk volna a sok adósságba — jegy zi meg kesernyésen Juhás József. — Azért nem lett volna ba a gazdálkodással, mert hoz záfofftunk a hibák rendbeho zásához — veszi védelmébe a- egykori szövetkezetét Kadlics kó elvtárs. — szól Kadliaskó József. — Annak az elődjében dolgoztam, ebben nekem Is van egy tég­lám. — Nekem is van jogom hoz­zá úgy is, mint a Szabadság régi tagjának, meg úgy is, mint az uraság egykori cse­lédjének — csattan fel Juhász József hangja. — De olyan szövetkezetbe nem kívánko­zom, ahol a belépések miatt két táborra szakadna a tag­ság. — Nem akarjuk mi az 6 ér­demüket elvitatni, ök újjáala­kultak tavaly télen, ők az út­törők. Nyilatkozatba adnánk hogy velük egyetértésben kí­vánunk dolgozni — mondja KadUcskó József. — Próbálkoztak-e már be­jutni az UJ Hajnalba? — Még nem. Akkor ijedtünk meg, amikor meghallottuk, hogy Szabó Jancsit milyen áron vették föL Nyolc holdja van neki és annyi terményt követeltek tőle, amennyi ná­lunk egy családra jutott tar­talékolásra. Szabónak is el­ment a kedve, de üzentek ne­ki, menjen föl, egyezzenek meg. Túl lehetnek az alkun, mert ma már náluk dolgozott Szabó János. Tudom, hogy így van, hiszen figyelem én őket — í gy beszél Kad llcskó — az­tán folytatja: — Elárulom a taktikánkat. Úgy számoltam, hogy befogom a szánba a csikókat, végigme­gyek a falun jártatás ürü­gyén és beszólok mindenkihez, aki velem tart. összeszervez­kedünk tizen-tizemnégven, be állítunk hozzájuk a nagy ház­ba az aláírt belépési nyilatko­zatokkal. Ott majd színt val­lanak a régi tagok. Én lennék a szószóló. Mi kerülnénk több­ségbe, s aki elleniünk lenne, azt jobb belátásra bírnánk. Az akadékoskodókat félre kelle­re állítani az útból. Hiszen ők is hallgatják a rádiót, ol­vassák az újságot, tudhatják hogy segíteniük kell a mező­gazdaság átszervezését. H öngetni a kaput bebo- csátást követelni, — íme a szövetkezeti eszme mozgósító ereje. — Van más megoldás is. Ha jónak látják, alakítsanak új szövetkezetét azokkal az emberekkel, akikkel szívesen dolgoznának együtt. Persze, "sak akkor, ha az Uj Hajnal­ba nem tudnak bejutni — ja­vasolja Miseta elvtárs. Melyik út járhatóbb? Szerdáin este nyitva maradt ez a kérdés. (Folytatjuk.) KUTAS JÓZSEF Reggel kilenc óra. A vá­rostól néhány kilométerre fekvő tókaji erdőrész felé igyekszem többedmagammal, s a csizmánk talpa alatt csikorgó hó zenéje mellett rójuk a távolságot. A Zse- licségbe vezető útról letérve, az emelkedőn kanyargó, gö­röngyös, kőkeményre fagyott dűlőn egy fiatal tölgyes mel­lett haladunk az öregerdő irányába. Közben fürkészve figyeljük a hóban látható vadnyomokat és találgatjuk, vajon hány állatot pusztított el belőlük a huszonkét fokos hideg. A csípős idő pirosra festi arcomat, de így is él­vezem a tiszta levegőt, s meg-megállva gyönyörködöm a menyasszonyi ruhába öl­tözött, napfénytől csillogó ha­tárban. Neayedórai baktatás után felérkezünk a tókaji öregerdő legmagasabb pont­jára. Az évszázados tölgyek, bükkök, vastag, öregre aszott ágai alázatosan hajlanak alá a rájuk nehezedő hótól, fa­gyos zúzmarától. Néha-néha fejszék csattogása, fűrészek zenéje töri meg a csendet. — Hahóóó! — hallatszik egyik útitársam harsány hangja. — Csak úgy zeng az öreg erdő a visszhangtól, s ijed­ten röppennek el közeliink­ből a fa ágain didergő kis madárkák. Pár perc múlva jön is a válasz, s a hang irányába igyekszünk tovább, hogy szemtanúi lehessünk a »föld­alatti fatermelésnek« és a kétszáz éves bükk halálának. Balogh István kerületve­zető erdésszel találkozunk útközben, s az ő vezetésével érkezünk a tett színhelyére, EGY ISKOLÁBAN Csend van. Talán senki sincs a környéken? Benyitunk az is­kolába. Sándor Lajos, a Kaposvári Mezőgazdasági Technikum ta­nára, a tanfolyam vezetője, ép­pen előadást tart Mindenki feszülten figyeli az előadó sza­vait. A szentbalázsi ezüstkalá­szos tanfolyamon vagyunk. A tanfolyam egyik hallgató­ja a következőt mondotta: — A jó pap is holtig tanuk Ez a gondolat vezérli őket. A tanfolyam megindulása óta nem fordult elő egyetlen hi­ányzás sem. Ez dicséretre mél­tó dolog. Ezért dicséret illeti a tanfo­lyam vezetőjét mert színvona­las előadásával érdekessé, szí­nessé és vonzóvá teszi a fog­lalkozásokat. De dicséret illeti Csutorás Lajost, az iskola igaz­gatóját, a Hazafias Népfront titkárát, aki szorgalmas szer­vező munkát végzett a tanfo­lyam létrehozása érdekében, s azóta is törődik a tanfolyam­mal. A tanfolyam hallgatói a ta­nultak alapján elhatározták, hogy fehér hússertéseket vásá­rolnak közösen, a ráksd terme­lőszövetkezettől. Így kívánják elősegíteni a sertéstenyésztés színvonalát. Foglalkoznak a nemesített vetőmagvak beszer­zésével is, azért, hogy egysé­gessé tegyék községük szántó­területén a terményeket. A szentbailázsiak tudják jól, hogy a község lakosainak ösz- szefogásában rejlik az erő, s így képesek még előbbre vin­ni gazdaságukat. Tamás Gyula, kaposvári járási népfront titkár. ahol Sontágh Károly robban­tómester már készíti elő négy társával a tüskök robbantá­sát. Már régóta foglalkoznak azzal a gondolattal, hogyan lehetne a több száz köbméter­nyi, földben maradt tüsköt kitermelni. Kézierővel igen nagy fáradságba kerülne, ezért Cseh Gyula erdőgazda­sági igaftgató javaslatára a robbantás mellett döntöttek. Árgus szemekkel figyelem a brigád munkáját. Bámu­latos nyugalommal, bizton­sággal és ügyességgel végzik nem kevéssé veszélyes fel­adatukat. Sontágh Károly, aki már gyermekkorra óta űzi ezt a mesterséget és hét esztendeje foglalkozik hivata­losan robbantással, most itt dolgozik Tókajon, hogy mi­nél több szobában ontsa majd melegét a földben lévő faanyag. Felszerelése: paxit egy, paxit három jelzésű rob­banóanyag, gyutacs, elektro­mos gyújtó és háromszáz mé­ter hosszú kábel. A kiemelés­re szánt tuskó körül hárman előkészítik a lyukakat, s a tűzmester egy-egy paxitba kis fapálcikával lyukat for­mál, ebbe helyezi el a rend­kívül érzékeny, kisebb ,ütés­re is robbanó gyutacsot. Há­tamon végigfut a hideg, ami­kor tudtomra adja a tűzmes­ter, hogy egy kisebb ütésre most a levegőbe röpülhet­nénk. De 6 hihetetlen nyuga­lommal, ügyességgel teszi le az előre elkészített hely­re a már paxítban lévő gyu­tacsot. amelyet aztán egyik segítőtársa földdel betemet. A gyutacsok drótszálait is összekötözi, a kábel végéhez kapcsolja az utolsó két szá­lat ás elindul a kétszáz mé­terre lévő kábel másik végé­hez. Itt a kis doboz alakú elektromos gyújtóhoz erősíti a kábelt és felcsavarja, majd a brigád tagjai is kétszáz méter távolságra, védett hely­re mennek és felhangzik: »Vigyázat, robbantááás'h Pár pillanat és újabb fi­gyelmeztetéstől hangzik az erdő: »Vigyázat, robbantááás!« Az izgalomtól — akik szin­tén jó kétszáz méterre hú­zódtunk vissza a tett szín­helyétől — már torkunkban érezzük szivünk verését, ami­kor felhangzik az utolsó fi­gyelmeztetés: »Lövés megy/« Erős morajlás, füst, hó, föld együtt kavarog h harminc méter magassál s a szétrobbant tuskódan ötven-száz méternyi tó Ságban érnek földet, f vizsgáljuk a tuskók he alig maradt vissza egy-ké sebb gyökér, amit már k nyűszerrel ki lehet vágni A robbantó csoport ez újabb tuskókat készít töm meg paxittal. Most gyet robbantanak egyszer megtörténik ezúttal az, at vadászoknál gyakori < csütörtököt mond az c tromos girájtás. Sontágh roly szakavatott szem vizsgálja végig a vezetéke pillanatok alatt megleli hibát: az előbbi robbar nál, no meg a fagy n elszakadt kábel. Gyo összeköti, s az előbbi fiQ meztetés után újabb mc ló robbanás tör be a csendbe, újabb tuskók rülnek elő a földből. Ezi következik a kétszáz esz dős bükk halála. A tókaji öregerdő száz, száz ép:es tölgy-, tíiikk- cserfái hatalmas koronáit, vastag, göcsös ágaikkal r csak böhöncnek számíta s nem valók egyébre, i tűzre. Emberi erővel sz lehetetlen kitermelni t A több méternyi átmé körbe szétágazó gyökerek ásásához két hét is k, lenne, s a hatalmas tör két csak nagy erőfeszíté hosszú idő alatt lehet elf szelni. De nem egy törzs seje üres, korhadt már ezeket most ugyancsak : hántással döntik ki. A v oldalában áll egy kétszáz tendős bükk, húsz-harr méter átmérőjű koronája hatalmas törzsével. Tizem kilogramm paxitot tölt a a robbantó brigád, s a sok vihart átélt bükk perc múlva kiemelkedik földből, utoljára még egy szétnéz a tündérkertben, búcsúzik ismerőseitől, s csegve, ropogva, össze csontjaival ráhajlik a hói tóttá földre. Így folyik tovább a mu s a brigád naponta kites nyolc-tíz méternyi tű: anyagot, havonta több, i kétszázat. Az erőgazdaság rületén több, mint három űrméterre való tuskó van földben, amelyet a paxit gítségével hoznak a felszí- káplA. 'VYTTYrYYTYYTYTYTYTTTTYYTTTYTfYYYffYTYTTYTTTYYTYYYYYYYYYYYYTTYYTYVYTYT A házunk mögött vezet a- ^ út a régi kastélyhoz, ot van az Uj Hajnal irodája. / tagok nap mint nap itt járnak el, de egy szóval sem mond ták az elmúlt évben, hogyan élsz, nem jönnél-e vissza kö zénk? — önti szavakba bána tát ez a háromholdas sze gényparaszt. BAJ VAN VELE. Panasz van rá. Most persze nem a ta­vaszi szívrendellenességekről, de annál többről van szó. ... A pincér fontoskodó kép­pel számol alulról felfelé, fe­lülről lefelé futtatva szemgo-/ _ _• van aaafki? _ l yóit Aztán egy merész rán- ,kérdi a középső. ’ cJL mi Aximhik... tássai letépi tömbjéről a blokkot. A három haver tá- totrt szájjal ül a fehérnek már éppen nem csúfolható ven­déglátó-asztalnál és várja a pincér szájából a kibuggyanó végszót: ... 130 lesz... — csattan a hang a fülledt levegőben. Az egyik cimborának tovább­ra is tátva marad a szája, egyrészt azért, hogy a borgőz zavartalanul hagyja el a gyomrát, másrészt meg azért, mert nem igen tudja már érzékelni a szárnak kö­zötti lényeges változásokat 180, vagy egynyolcvan, neki már olyan egyre megy. De a másik kettő, kivált az, aki a 180-at máris olyan engedel­mesen számolja ki az asztal­ra, ráncos, dtt-ott viharfelhős homlokkal tépelődik a meg­változhatatlan tény felett. A szájuk összecsukódott mint a kipréselt harmonika. A finis De egyszer, a nyáron meg-^ a2Aán a szokásos. A pincér h-dezte tőlem az elnok.uk megtömi edényét; egyik re­keszbe is, másikba is, sőt egy kérdezte Paska Ferenc, mennyi gabo-£ nánk termett — veti közbe Kadlicskóné. — Beszéltem a na-£ pókban Bakonyinéval. Az* mondta, jelentkeztek a másik l szövetkezetnél. Mivel az elnő ^ kük iskolán van, nem szóltak se ilyent, se olyant. Most az tán várnak, valami csak les’ velük. Az Uj Hajnalba mé> sem mennek, hátha elutasíts nák őket. — Én másfelé nem tekin* getek. csak az Uj Hajnal felé*1 au a fejét ingatja. egészen külön célra fenntar­tott rekeszbe Is gyakorlott mozdulatokkal szortírozza el a tízeseket és a húszasokat. Aztán illedelmesen elköszön. Egyet még a levegőbe csap a rövidrefogott száivétakendö- vel és elkarikázdk az üres po­harakkal, el... el... A józanabb legény egy ideig utána bámul, aztán rosszalló­Csak nem sajnálod tőlünk ett a kis gu- beszt? — Tőletek nem! De figyel­jetek csak.., Számolja a blokkos számo­kat alulról felfelé és megfor­dítva. — Akárhogyan is nézege­tem én ezt, ez az átkozott fe­hérlej bis engem becsapott... — Mafla! Aztán ... aztán mennyivel számolt többet? — Hat tízesseL Erre a másik haver is gyor­san józanodmi kezdett. — De most az egyszer pó­ruljárt a gaz. Hátha azt hit­te, hogy én is eláttam az em­lékezetemet, akkor... Három üveggel kevesebbet ittunk. Pedig hát igazán láthatta raj­tam, hogy nem vagyok be ... — Menj gyorsan utána — biztatja a középső. Ragadd nyakon és bedugjuk az asztal alá... — Van annak, pajtás, egye­nesebb útja is — kontráz emez. Mennyi a rendőrség száma? Feláll, aztán hirtelen ismét helyet foglal. — Na mi van, miért nem mégy? — Maradok mégis. Nézd öregem, nekem olyan szívem van, hiszen tudod ...? Na, miit spicltskedjek én? ... Hadd fusson a pali ... Nekem ne jöjjön holnap sírva, hogy ki­vettem a szájából a kenyeret. Buktassam le.,. mondd...? Pont én? Hát ilyennek is­mersz te engem? Pista? Be­ker esem én azt a hat darab tízest. Máma nem viszek ha­za kenyeret... nem veszek babát a kislányomnak ... az négy tízes. Meg még valahol megszorítom a srófot... VALAMELYIK NAP egy­szerre láttam őket az utcán, öt, a becsapottat és a pincért. A pincér sárga cipője messzi­ről feltűnt. Elegáns kabátja a legújabb divat szerint ké­szült. Arcán ünnepi volt a fény. Maró és megvető pil­lantása vésztjóslón siklott el mindenki felett. Nem messze tőle vásottan ballagott a be­csapott. Sóvárgó szemmel bá­multa a kirakatokat. Megállt a kenyérbolt előtt, mintha be­nyitni akart volna. De aztán tovább ment. Hazavitte azt, and erről a hétről egyedül megmaradt neki: a jó szívét. Rá, a becsapottra gondol­tam, amikor később a vona­ton, fejét bosszantóan csóvál­va megszólalt egy főmérnök- képű ember és azt mondta a szemben ijlő sapkásnak: — Borzasztó, öregem, mennyi pénzt csalnak ki jogtalanul az ember zsebéből ezek a pincé­rek, meg itaiiboitosok. Meg­kapják a százalékot, ezt a pompás kereseti lehetőséget és akkor még... De a leg­bosszantóbb az. hogy legtöbb­je látja, hogy észrevettük a csalást, de hát vakon bíznak a vendég jószívében, arcátla­nul. És a következő páciens­nél minden kezdődik elölről... A »JÓSZIVPROBLÉMA« tehát bonyolultabb, mint gon­dolnánk. A mi szívünk ezzel a túlontúl jóságával betegebb, mint hinnénk. Törvények, rendeletek, szigorú szabályok születnek azért, hogy azok, akik a gyors meggazdagodás­nak az igen kétes és becste­len módját választják, az őket megillető helyre kerüljenek. Fogadjuk (és helyesen), hogy aki így vagy úgy, de jogtala­nul nyúl a nép pénzéhez, ar­ra a legkeményebb kézzel sújtunk le. És akkor jön ez a mi jó szívünk és sokszor lám, addig sem enged eljutnunk, hogy megfelelő törvényeket megfelelően alkalmazzunk. Hitvány csalók mesteri pszi­chológiával tartják dermedt sakkban a szívünket. Mi pe­dig két marókkal szórjuk fe­léjük a bűnöket elnéző jósá­got. De hát «hadd fusson-«, «pont én buktassam le« örök megnyugtatással képtelenek vagyunk a cselekvésre. És ha csak hivatalból kirendelt el­lenőr nem, mi magunktól nem tanítjuk móresre a napi tol­vajokat, akik életszínvona­lunkból szárka módra csíp- desik le a darabokat, önma­guknak fényűző életet bizto­sítva — a mi pénzünkből. Le­het, hogy különösen hangzik, de nem hallottam még olyan esetről (ha előfordult is, pár­ját ritkítja), amikor maga a becsapott a boltban, vagy kocsmában károsult a tör­vény szigorát kérte voln csaló fejére. Annál több ns lelkű, «lásd kivel van dőlj piszok« —- megbocsátá van tudomásom. (Emberi lajdonság?!) Lehet, sőt v színű, hogy éppen ezért a jóval több pincér és boltos merősöm (tisztelet mine szakmában a munkájukat csületesen ellátó dolgos nak), akiknek felháboi piszkos magánéletéről vá és megyeszerte beszéli Szerelmi ötszögek, felt turnék, fényűzés ... ez ná a napi, heti és havi« Nyilvánvaló, hogy mini amit tesznek, ezrekbe, tű rekbe kerül. És míg a ve szemben gyakorolt elnéző ság dagasztja keblüní aközben meghunyászke sunkikal szinte legalizáljuk napi szarkák tolvajkodá és csalogató, könnyen elér tő koncnak tílébü'k dobjuf! zsebünket. Hihetetlenül n és szerteágazó ez az élné: dzsungel. Baj, hogy érze dzsungel, amelyben nehéz degen követni a józan irái És végét vetni? Még ne zebb. De lehet. Kell! Ez 1 társadalmi tulajdon, a p zünk védelméhez tartó: Hát így állunk ezzel a mi res szívünkkel. ELÉG A DIAGNŐZISB —* hallom a kifakad. Mondjam a gyógyszert! 1 igen. Hogy mit kellene tei hogy mindez megszűnj; Csak kéréssel válaszolható kérdésre. Meddig marad fc ton, folyton csak elnéző a jó szívünk? Szegedi Nán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents