Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-13 / 266. szám
Szerda, 1957. november 13. SOMOGYI NÉPLAP 3 I szerződéses növénytermelésről Manapság mind több szó esik a nemrég beindított szerződéses akció egyes növényféleségeinek jövedelmezőségéről és a termelési szerződések megkötéséről. Nag“ gondot kell erre fordítaniuk a mezőgazdaság szakirányító szerveinek is, rámutatva a szerződéses termeltetés népgazdasági jelentőségére. A szocialista tervgazdálkodás bevezetése óta a mezőgazdaságban különösen fontos szerepet tölt be a szerződéses növénytermelés. Ezen keresztül valósul meg a mezőgazdaság termelésének tervszerű befolyásolása. Reá hárul az a feladat, hogy az élelmiszeripart és a könnyűipar jelentős részét ellássa nyersanyaggal és ezen keresztül fokozza a mezőgazdálkodás termelékenységét, valamint lehetővé tegye a dolgozó nép jobb ellátását. A cukorrépából készült cukor, a lenből és kenderből készült textília, zsák, ponyvák, aztán a dohánykészítmények, stb. nemcsak a mindennapi élethez nélkülözhetetlenek, de számos élelmiszer- és köny- nyűipari termelvény külkereskedelmi kereslete is nélkülözhetetlenné teszi az említett növények termelését. Mivel e növények termelésének előre lekötött és megállapított gyári kapacitásához, valamint külföldi szállítási szerződéseikhez kell alkalmazkodnia, a szükséges termelvényekre biztosan kell számítani, ezért szükségszerű a termelési szerződés előre való megkötése. Az állam a szerződéses termelés hozamainak növelése érdekében nemcsak a szokványtermények forgalmi áránál jóval magasabb átvételi árakat äilapitott meg, hanem jelentős kedvezménj7eket is biztosít. A termelők kamatmentes hitelként jóminőségű vetőmagot, műtrágyát, gépi szántást, művelési előleget, stb. kapnak, melyeket a termény átadása után számolják el. A szerződéses termelés jövedelmezőségéről és előnyeiről ma már minden állami gazdaság, termelőszövetkezet és ésszerű gazdálkodást folytató egyéni gazda a gyakorlatban is meggyőződött. Jelentős is az érdeklődés iránta, mégis vannak a múlt emlékeként visszamaradt tényezők, amelyek fékezik a zerződtetést. Az elmúlt évek szerződéses termelésénél a tájtermelési adottságok és a helyi termelési lehetőségek nem érvényesülhettek kellően, mert a sokféle szerződéses növény magas tervszámai miatt háttérbe szorult az önkéntesség elve. A termelendő szerződéses növények kiválasztásánál sok esetben az volt az irányadó, hogy az illető növény után mennyi terület mentesült a beszolgáltatási kötelezettség alól. Ezek az okok természetesen erőltetetté tették a szerző déses termelést és következésképpen gyenge terméseredményeket is hozlak, így a szerződéses termelés jövedelmezősége csak különböző prémiumok biztosításával volt tartható. A kedvezőtlen hatású tényezők között szerepelt az a körülmény is, hogy a sok termeltető vállalat még több termelési felügyelője szinte egymás kezébe adva a kilincset, igyekezett a termelőket megagitálni növényféleségeik leszerződésére. Ez a rábeszélés a tervteljesítés érdekében sokszor már a zaklatás határát is súrolta és az így megkötött termelési szerződés terméseredménye is magán hordta az erőltetés káros bélyegét. A felsorolt és még sok hasonló ok miatt nem voltak kielégítőek a terméseredmények. Ez a körülmény a termelési területek fokozásához vezetett, mert a feldolgozó Ipar és a megkötött külkereskedelmi szerződések teljesítésére meghatározott mennyiségű termelvényt kellett minden körülmények között megtermelni és biztosítani. A forradalmi munkás-paraszt kormány -intézkedéseivel felszámolta a szerződéses termelés fogyatékosságait és biztosította az önkéntesség elve, valamint a táj termelési adottságok érvényesülését. Az átvételi áraikat, és a kedvezményeket úgy állapította meg, hogy a szerződött termelők a niagy termésátlagokra törekedjenek és ezzel olyan jövedelmet érjenek el, mellyel még a munkaigényes ipari növények termelése is kifizetődővé válik. Helyes a kormányzatnak az a döntése is, hogy ebben az évben ! a cukorrépát, rostnövényeket, apró- és gazdasági magokat, zöldségféléket és a gyógynövényeket a földművesszö- vetlkezelek agronómusai és termelési felelősei szerződik és nem ennek az öt termeltető vállalatnak a termelési felügyelői, mint a múltban, külön- külön agitálják a termelőket. Most már senki nem írja elő a gazdáknak, hogy milyen növényt, mekkora területen tartoznak termelni. Általában meg van adva az a lehetőség, hogy a termelők kiválasszák az általuk termelendő szerződéses növényt és meghatározzák a területet is, tehát szabadságot élveznek ezen a téren. Rá kell azonban mutatni arra is, hogy ezt a nagy szabadságot általában félremagyarázzák az egyéni termelők és liberális értelemben igyekeznek vele élni. A szerződéses növények termelési szabadsága így nem értelmezhető. A tervgazdálkodás biztosítása érdekében figyelembe kell venni a mezőgazdasági szakigazgatási szervek jóváhagyásával megállapított és' a tájtermelési adottságoknak megfelelő előirányzatokat, mint a szerződéses termelés kötelező feladatát. Ilyen 1 helytelen jelenség például az, hogy figyelmen kívül hagyva a tájtermelési adottságokat, a laza, homokos talajok meghonosodott növényféleségeit (dohány, burgonya, stb.) önző érdekből a talaj- igényesebb növények (cukorrépa) vályogtalajain igyekeznek termelni. Figyelmen kívül hagyják azt a körülményt, hogy a helycsere nem lehetséges, mert cukorrépát a Kapós- völgye helyett nem lehet Szülőkön és hasonló homoktalajokon termelni. A cukorrépa szerződtetésénél elharapózott az a káros gyakorlat, mely szerint azok a gazdák, akiknél megvan a termelési adottság, elzárkóznak, a tavalyinál kisebb területre szerződtek, vagy kívánnak szerződni. Az ilyen törekvések súlyosan ártanak a népgazdasági érdekeknek is, mert sebki sem kívánhatja, hogy a cukrot, melyből az egy személyre eső fogyasztás állandóan emelkedik, drága valutáért, küllőidről hozzuk be. Az a cukorrépa-terület, amelyet most a földművesszövetkezetek olyan nagy erővel és buzgalommal igyekeznek leszerződtetni, a belső fogyasztás kielégítéséhez szükséges és ezt a mennyiséget a dolgozó parasztságnak kell megtermelni, nem pedig a városi, fizetésből élő dolgozóknak. Kívánatos ezért, hogy ennek a feladatnak a teljesítését a községi tanácselnökök vegyék kézbe. Adjanak meg minden támogatást a termelők meggyőzéséhez, hogy az említett téves felfogásból eredő szerződéskötési lemaradás most már mielőbb megszűnjék. Jászberényi József A NAQY ÜNNEP UTÁN Mi történhetett? November hetedike munkanap volt és mégis valódi ünnep. Bensőséges ünnep. Az emberek szívében megünnepelt emlék. Soha annyi koszorú a hősi emlékműiteken, soha annyi ember a délelőttit koszorúzáson. A munkások, a dolgozók egyre ^kérdezgették, miiért nem pirosbetűs, munkaszüneti nap? A szerkesztőségben állandóan csengett a telefon. Az emberek várták, hogy a kormány az utolsó pillanatban mégis megváltoztatja a rendeletet. Csurgón szerdán este tele volt a nagy kultúrterem: a folyosókon oldalt és kívül is álltak. Paraszt- emberek, olt/anok, akiket régen, vagy csak nagyon ritkán láttak a közéletben. Ahol szerdán nem rendezték meg az emlékezést és jól akartak szórakozni is, szombatra tették az ünnepélyt. És szombaton hangosak voltak a vállalati, szövetkezeti, falusi -kultúrtermek. Láttam embereket munkaruhában álldogálni a kirakatban kiállított tablók előtt, nézegették a szovjet nép negyven évének történetét. Hosszan, érdeklődve álltak ott. A szovjet film ünnepi hetének megnyitóján zsúfoltak voltak a mozi széksorai és meleg volt a taps az ünnepi beszéd elhangzásakor. Mindez egy évvel a Szovjetuniót gyalázó, vér-gőzös, soviniszta ellen- forradalom után. Mi történhetett? * * * , Ezt kérdeztem Csurgón is... Ötszázan voltak legalább a koszorúzáson. Még a bölcsödések is. Parasztkocsik megálltak az úton, megvárták az ünnepély végét. — Mi történhetett? — kérdezte vissza Rudics Józsefné, a községi párttitkár. S kicsit maga is elgondolkodott. — Azt hiszem, ez az egész egy folyamatot jelent, amely nem most kezdődött, amelynek még nincsen Vége, s csak jobbá fejlődhetik. — Igen, valóban, ezt én is érzem. De mi volt a mostani melegség és közeledés oka itt a helyszínen? — Nézze, megmondom, úgy, ahogy van. A mostanában lejátszódó “dolgok gyökerei tavaly októberre húzódnak vissza. A kommunisták a becsületes emberek szemében nagyot nőttek, mert látták, hogy ki mertek állni elveikért. A parasztok azt mondták: »tisztelni való az olyan ember, aki minden körülmények között kiáll- egy eszméért.« Aztán akkor is sokan voltak, akik nem értettek egyet a felvonuló nagyhangúaíkkafl. Mielőtt bennünket elűztek volna az ellenforradalmárok, Kapón Antalék azt mondták: »-ne vigyék a gyereket a párt- házba, hagyják nálunk«..., aztán mikor el kellett mennünk, a másik szomszédunk, Propupek Prrencék elhurcolták holmijainkat, ne, tpr~, ténjen semmi bajuk. Aztán mikor visszajöttünk, senkit sem akasztottunk fel, hanem elkezdtük járni a falut. Tizen-tizenketten, mint valamikor régen. Volt itt várakozás, hittek is, meg nem is — éreztük mi. De a kormány segített. Nem voltak éles fordulatok, amit megígértünk, teljesítettük. Márciusban aztán ia pártnapon már tele volt parasztokkal és dolgozókkal a helyiség. .. Egy kivételével minden paraszti párttag visszalépett az MSZMP-be. Akkoriban a harcos, agitatív beszédek idején, sokan mondták az egyéniek közül: »Igaza van Kádárnak. Nem rendes ember, aki szidta őket. Jó a paraszt- embernek manapság.-« Aztán októberben felröppent az első hold, majd a második is. Sokan elgondolkoztak itt, a lapok elfogytak egy szálig. Hallottam egy bőszoknyás nénit, amint azt mondta: »Mit szólnak hozzá, pedig hogy leszólták azt a szegény népet!« Október 30-án, a budapesti pártház elleni támadás évfordulóján sokan hallgatták Marosán elvtárs beszédét. Ekkor azt mondták: »Nagy kár volt azt csipálni. Sok becsületes parasztgyerek halt meg akkor, akiket keservesen neveltek szülei, pedig pártonkívüliek voltak. Ilyeneket akartak tönkretenni?« Közeledett november. A régi ünnepet, november egyet nem bánjuk — modták itt — de hetedikét meghagyhatták volna, mert ha munkás-paraszt kormány van, legyen is az, hadd ünnepeljen a paraszt is a munkással. Az nemcsak a munkások ünnepe. Kis szünetet tart. Kint az utcán egy parasztkocsi megáll-. Az ember a kukoricaszárakat igazgatja. Kiszól neki, tréfásan, hogy »nem úgy kell azt rakni.« Mire az visz- szafelel: »Egyedül?« S nevetnek. »Nem láttam magát az este a gyűlésben.« »Nem is láthatott, mert én nem fértem be, ott álltam a folyosón.« A kocsi tovább megy. Az asszony visszalép a szobaablkaból. — Nem tudom megmondani magának, milyen jó érzés volt az ünnepélyen nagyb'ajszos férfiakat, bőszoknyás asszonyokat látni A kiszesek partizándarabját nagyon megtapsolták. Gratuláltak a kitüntetetteknek: »Csak így tovább« - mondogatták nekik. Odalép hozzám Fekete Sándor egyéni paraszt: »Hát hol vannak a szovjet elvtársak, maga <£zt ígérte, hogy azok is eljönnek.« Alig tudtam kimagyarázni, hogy miért nem tudtak eljönni. Tudja, nagyon meghatódtunk. Mondogattuk egymásnak: »Nem mertük volna gondolni, hogy egy évre rá, ilyen közel eszünk egymáshoz. Megható is volt. Még soha nem éreztük ennyire, hogy november hetedike mindenkié. Gépkocsi áll meg a ház előtt. A járási párttitkár, a férj érkezik haza Iharosberényből. Ott is koszorúztak és sokan voltak. Megtudja beszélgetésünk témáját. — Hát igen — mondja — mindnyájan sokat tanultunk. Közvetlenebbek kell, hogy legyünk mindenkihez. .. A gyümölcs érik. Ez a no- iiember hetedike bizonyíték volt erről-. .. * * * A két szputnyik riadóztatta _ a burzsujokat. A negyvenedik évforduló meghökkentő volt a gőgös politikusok számára. Az egyszerű emberek viszont az egész viliágon magukbh p.éztek ^ s megkérdezték: eléggé megbecsültük mi azt a népet, amely negyven évig miattunk is küzdött, szenvedett?. .. S ki-ki a maga módján válaszolt. Ez történhetett... j CSAKVÁRI JÁNOS —(Beiuzélgetfa tgg &pe,g b&htaLkkaL TJ űvös őszi délután van. A nap utolsó sugarait veti a tájra. A nagyatádi határból a község felé igyekszem. Útközben egy öreg bácsikával találkozom. A haja ősz, az élet gondjai megfa- kítotják. — Jó napot, bácsiként! — Aggyisten. — Hova igyekszik? — Hazafelé. Beszélgetésbe elegyedünk. Először az időjárásról, majd a termésről, végül a politikáról. Aztán rábeszélem, meséljen valamit az életéről. — Nagyon tragikus volt az én életem — válaszolja, majd belekezd. — 1893-ban születtem Bakházán. Kilencen voltunk testvérek, én a legfiatalabb. Apámnak pár hold földje volt ugyan, de ez nem biztosította a megélhetésünket. Bátyáimmal és nénéimmel már kis koromban répát szedni, vagy ami éppen adódott, jártunk a háromfai urasághoz. 1908-ban Kaposvárra szegődtem inasnak egy bőrcser- zőhöz. De nem volt megélhetés ebben a szakmában, ezért másfél év után Pestre mentem és elszegődtem asztalos inasnak. Itt szabadultam fel. Inas-, majd segéd- éveim alatt bekapcsolódtam a munkásmozgalomba. Röpiratokat terjesztettünk, sztrájkoltunk. Jött az első világháború. 1913-ban bevonultam a 44-esekhez. Még jóformán ki sem képeztek bennünket, máris kidobtak a frontra. Ágyúdörgés, fegyverropogás, hullott a sok ártatlan vér. Egy hónapig voltam a rajvonalban, majd egyik orosz támadás alkalmával fogságba kerültem. Kievbe mentünk vasútépítkezéshez dolgozni. Fél évig voltunk itt. Utána Qmszkba, majd Tomszkba vittek, onnan aztán kihelyeztek falura. Batodmagammal egy faluépítésnél dolgoztam, asztalosmunkát végeztünk. . Jött 1917, az októberi forradalom. Mi is szervezkedni kezdtünk, mert voltak ám közöttünk Is jó kommunisták. Otthagytuk a falut, bementünk Omszkba és beálltunk vörös katonának. Innét Kievbe mentünk, a negyedik szovjet ezredhez. Itt sok magyar volt, akik a bolsevikok ügyéért fegyvert fogtak, mert hiszen a mi ügyünk győzelméért is harcoltunk egyúttal. 1917 decemberében ösz- szecsaptunk a fehérekkel és az ezredkomisszárunk elesett. A parancsnokság engem nevezett ki ezredkomisiszárnak. (Politikai titkár a szovjet hadseregben. Szerk.) Engem akkor oroszul Andre je- vlcs Vendel Csemyiliának hívtak. Harcoltunk, folyt a vér, de most már a mi ügyünk győzelméért. — 1919-ben hírül kaptuk, hogy itthon, Magyarországon is kitört a forradalom. Még nagyobb kedvvel, bátorsággal harcoltunk ezután. Közben a lengyel határra helyeztek bennünket. Én egy híd őrzéséhez kerültem. A fehérek a lengyelekkel együtt átszorultak a folyón, de néha csak-csak összecsaptunk velük. Egy ilyen összecsapásnál én is megsebesültem —• mutat a tarkójára, ahol egy golyó által szakított seb hegedőse látszik. — Itt jött be, négy fogamat kivert, aztán tovább ment. Eszméletlenül a földön maradtam. A lengyelek elfogtak és Varsóba vittek. »Kutya magyar, még te is ellenünk harcoltál« — mondták a tisztek. Eél évbe került, amíg fellábadoztam, aztán hazaszállítottak Pestre. Itt még fél évig vizsgálati fogságban voltam, mert mint vöröskatonát fogtak el. Utána hazaengedtek, de éveken keresztül csendőri felügyelet alatt voltam. Próbáltam elhelyezkedni a szakmámban, de a bolseviket senki sem alkalmazta. Amíg kint voltam fogságban, szüleim meghaltak. 1922-ben megnősültem és elkezdtem a földön dolgozni. Alig győztük kielégíteni a Jurcsek-ponto- kat. A Csendőrök zaklattak, borzasztó még visszagondolni is rá. 1926-ban aztán Atádra költöztem. 1945-ben eljött a felszabadulás. Örömmel üdvözöltem a szovjet harcosokat, akiknek apáival én is egy ügyért harcoltam. 1945-ben beléptem a kommunista pártba. Megkezdtük a grófi birtokok felosztását a nincstelenek és a szegényparasztok között. A földosztó bizottság, majd a FÉKOSZ elnöke lettem. Közben dolgoztam a gyermekeimmel a földön. 1952-ben megalakítottuk a nagytádi Uj Élet Termelőszövetkezetet. Mint elnök, másfél évig vezettem a tsz-t. Aztán betegeskedtem, visszavonultam. Mióta elkerültem a hatvanat, állandóan gyötör a malária, amit a Pripet-mocsarakban kaptam. Közben a lakásához érünk. Kis fehér családiház. Nézem a házszámot: Petőfi utca 73. Itt lakik az öreg bolsevik! Csérnél Vendelnek hívják. 1,"' lbúcsúzunk. Én tovább me- gyek és az öreg bolsevik harcos életén gondolkodom. Csomay Szaniszló Sötét helyiségtől a korsserü műhelyig A Mértékűtáni Szabóság dolgozói kissé késve ünnepelték meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóját, bár ezt a késést jogossá teszi oka: november 9-re készült el a vállalat új műhelye, s ennek felavatását egybekötötték a forradalom megünneplésével. A termek még nincsenek berendezve, varrógépek, asztalok mind hiányoznak, helyettük a fénycsövekről szerpentinszalagok ágaznak szét és vacsorához van terítve. Müller Emil igazgató elvtárs beszédében méltatja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét, majd pedig visszapillantást vet a vállalat múltjára. Néhány évvel ezelőtt egy kis, sötét üzlethelyiségben alig néhány dolgozóval kezdte meg életet a Vállalat, ma pedig a korszerű követelményeknek megfelelő gépekkel, több mint kétszáz dolgozó munkája nyomán látják el egész Somogy megyét árucikkekkel. A vállalat ebben az évben is kitűnő eredményeket ért el. Az első negyedévben 135, a másodikban 140, a harmadikban 128 százalékra teljesítette előirányzatát, s október hónapban ií 130 százalékos teljesítményt ért el Az üzemek munkájának rentabilitását legjobban az egy főre eső termelési értékből lehet megállapítani A Mértékutáni Szabóság ebben szél sikert mutathat fel: I. n-év II. n-év III. n-év Október hó Tervösszeg: 16100 19 289 ’ 14 528 6625 Tényösszeg: 19 640 21 207 15 686 6929 forint az egy főre eső termelési értéke az 1957-es évben. Müller igazgató köszönetét mond a vállalat dolgozóinak, a megyei és városi tanács ipari osztályainak azért a hathatós támogatásért, amely segítségével fel tudták építeni az új üzemet. Majd ezekkel a szavakkal fejezi be beszédét: — Fogjunik össze egy emberként, legyünk fegyelmezettek, vigyázzunk a minőségre, takarékoskodjunk, ügyeljünk a gépek karbantartására. Szeressük a Szovjetuniót, hiszen kétszeres felszabadítása teszi lehetővé számunkra a szocialista jövő építését. Ezután a jutalmak kiosztására kerül sor. Azok a dolgozók, akik öt éve, vagy már régebben hűséggel megálltak helyüket, átveszik a sárga borítékban méltó jutalmukat. Tizén- hatszor csattan fel a taps, tizenhat ilyen dologzója van a Mértőkutáni Szabóságnak. Jó munkájukért harmincnégyen kapnak jutalmakat. Kövesi József, a vállalat dolgozója megköszöni a vezetőség gondoskodását majd egy háromtagú küldöttség át- adja a dolgozók ajándékát Müllei igazgató elvtársnak, aki az elmúl napokban megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérmet. A rendeltszabóság új épületénei négy terméből kettőt a férfiszabóság egyet a női, egyet pedig a kézmű részleg (konfekció) foglalja majd el Ezzel a kékfestők kivételével mindéi üzemrész egy helyre költözött. Ezei az esten együtt van a vállalat min den dolgozója, mert a rövid ünnep ség után disznótoros vacsora, tánc zene várja mindannyiukat. S hajna lig szórakoznak, vidám hangulatbai mulatnak a vendégsereggel ezen ; napon, melyet méltán mondhatun! fordulópontnak egy vállalat életé ben. f—k-