Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-17 / 270. szám

SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1957. november 17, KÖZÜLÜNK VALÓ... Életmentés Ötvenhárom éves. Munkáskül­sejű. Az arca kissé megtört és beesett, mint azoknak szokott, akik hosszú évtizedekig szívták az ásztalosműhelyek porát. Életében nem történt semmi rendkívüli, ami túlnőtt volna a családi ksre-. leken. Újságban is csak akkor említették meg Vörös József ne­vét, amikor a Faipari Vállalat ki­váló eredményeiről számoltak be. Mert, hogy ennél a vállalatnál valóban akad említ ésremél tó jó, az nagyrészt neki, az igazgatónak köszönhető. Regényt írhatnák en­nek a munkásigazgatónak az élet- útjáról, egyéniségéiről. Megírhat­nám, hogy annak az üzemnek él, amelyfnek irányításával megbízta a népi hatalom. Megírhatnám, hogyan jutott el az egykori cseléd­gyerek addig, hogy a műszaki vezetésben is teljes jártasságot szerzett. De mert erre se időnk, se helyűink, ezért Vörös József portréjának megrajzolásában fel­lapozom azt a »-könyvet«, ami a lehető leghitelesebb: megszólalta­tom munkatársait, beosztottjait. — Talpig becsületes munkásember. — Ez az első megállapítása Vörös Józsefről Vatulik Péternek, az üzem egyik dolgozójának. — Vala­hogy úgy vagyok, hogy sohasem éreztem rajta azt, hogy messze van tőlünk, hogy elzárkózó igaz­gató. Közülünk való. Közülünk jött és itt is marad. Beszélget ve­lünk, meghallgatja ötleteinket és mi lelkiismeretünk szerint el­mondjuk neki, mi jó, mi rossz. Ha látja igazunkat, aszerint cselek­szik ... — Őszinte bizalom honosodott meg a Faipari Vállalatnál, mióta Vörös elvtárs az élen van. Az üzem párt- és szakszervezete, mű­szaki gárdája már az első pilla­natban melléje állt. Nem Vártuk, hogy egyedül csináljon mindent, ahol csak lehetett, segítettünk ne­ki. A vállalat főkönyvelőjétől a pártbitkárig, a 'dolgozókig, egy emberként küzdünk a közös célért. Vörös József igazgató mindezt megbecsüli és ezt a szellemet to­vábbra is ápolja — mondja Dol­gos János. — Velem vitatkozik tán a leg­többet — csatlakozik a beszélge­téshez Cselik Ferenc —, mégis azt mondhatom róla, nem részrehajló, munkája után becsüli az embert. A vállalat 1955 óta, hogy Vörös József idekerült, sokat fejlődött. Megnövekedett a kapacitás, az üzem hatékonyan beleszól a la­kosság bútorellátásába és negyed1- évenként számottevő bútorgarnitú­rával segíti a helyi árualapot. Emellett természetesen központi árualapra is termel. Különösen most, amikor a helyi iparra nagy feladatok hárulnak, szükséges az, hogy határozott kéz irányítsa a vállalat munkáját. Az anyagbe­szerzés számos nehézséget gördít a folyamatos termelőmunka elé. Sok technikai akadályt kell le­győzni és nem egyszer a felettes szervekkel harcba szállni azért, hogy a vállalat eredményesebben dolgozhassák ... Szeretjük. Ennek a nagy családnak, üzemünknek igazi atyja. Ezt tartjuk róla, mi öregek... Nem egy szép eredmény fűződik Vörös József nevéhez a Faipari Vállalat fejlődésében. A korsze­rűtlen gépek mellett is biztosítani tudják az üzemben a folyamatos termelést. Számos szép elgondolás valósult meg ez alatt a néhány esztendő alatt. Mindenki tudja, hogy Vörös József igazgató külö­nös előszeretettel törődik az üzem ipari tanulóinak sorsával. Szépein berendezett tanulóterem, felelős­ségteljes gondoskodás bizonyítja ezt. És hadd mondjuk el róla még azt, hogy az ellenforradalom nehéz napjaiban ő maga sem fe­ledkezett meg arról, hogy munkás­ember volt és igazgatói székében is az maradt. A dolgozók példaképe lett a vállalatnál. Szilárdan áll .a népi hatalom mellett. Persze, az üzemi gonddk meüSett igen sok probléma akad még a vállalatnál. Hiszen Vörös József arról is ne­vezetes, hogy nem siklik el a dol­gozók egyéni gondjai felett. Törő­dik lakáshelyzetükkel és ha tud, segít egyiéb családi vonatkozású problémákban is. A munkás­paraszt kormány intézkedéseinek szellemében minden idejét a megnövekteidett lehetőségek láttán arra fordítja, hogy a Faipari Válla­latot a helyi ipar céljának meg­felelően fokról fokba tökéletesít­se. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy Vörös József hibanélküli ember. De hibái sohasem szándé­kosak és igyekszik azokat kijaví­tani. Egyszóval: Vörös József minden erejével arra törekszik, hogy olyan vezető váljék belőle, amilyennek egy munkásigazgatót néhány évtizeddel előbb Lenin el­képzelt. Ügy hisszük, ezt sikerül is megvalósítania... (Szegedi) Tócsából tócsába zök­ken a Pobjeda gumike­reke, s ablakán mihit a távójri géppuska katto­gása, kopogott az eső. Az őrnagy álmosan szu­nyókálnia dőlt hátra a bőrülésen. A sofőr — aki a tizedest rendfokozatig vitte — szemöldökét ösz- szeráncolva, erősen né­zett az ablakon. Néha idegesen fordította jobb- ra-balra a volánt, hogy jó útra térítse a kocsit. Egyszeresük megállt az ablaktörlő és nem moz­dult többé, az üveget vastag, szürke pára von­ta be, kövér esőcseppek gurultak le rajta. Hiába erőltette a szemét, nem látta az utat. — őrnagy elvtárs — szólalt meg halkan. — Őrnagy elvtárs — ismé­telte —, nem látom az utat, elromlott az ab­laktörlő, meg kellene állnunk. — Nem állhatunk meg, tizedes elvtárs — vála­szolta határozottan, de barátságosan a tiszt —, mert nincs időnk. A parancsot végre kell hajtanunk... A tizedes összeszorí­totta a fogát, homlokát egészen az ablaküvegre tapasztotta. Alig gurul­tak ötszáz métert, ami­kor az úttesten egy agyonázott ember a ko­esi elé lépett, mint aki öngyilkosságra szánta el magát. A fékek hango­san falcéikor dúltak s a gépkocsi nagyot zökken­ve megállt. Az öreg bőrig ázott férfi szinte könyörgő hangon szólt a kocsi utasaihoz: — Arra kérem az elv­társakat, legyenek olyan szívesek bevinni a kór­házba ezt a szérumot... Emberéletről van szó .. ■ — Ki és kinek küldi? — kérdezte a sofőr. — Én ebben a faluban vagyok gyógyszerész. Már egy órája várok itt a szakadó esőben, hogy valami gyorsabb jármű­vel beküldhessem ezt a gyógyszert. A belgyó­gyász főorvosnak tessék átadni. — Nyugodt lehet, ha­marosan célba ér az or­vosság. — Indulás tize­des elvtárs! Minden jót gyógyszerész elvtárs. — Minden jót... Kö­szönöm elvtársak... — hajlongott hálálkodva az öreg. A motor felbúgott és bár az eső semmit sem csillapodott, a gépkocsi sebessége egyre nőtt. Hosszú hallgatás után az őrnagy megszólalt. — Tizedes elvtárs, miért ereszti annyira ezt a kocsit? Nem fél, hogy az árokba sza. dunk? — Nem sokkal m< gyünk gyorsabban, őt nagy elvtárs, mint a előbb. És most má: jobban látom az utat is. Az őrnagy mosolygott és hallgatott. — Be kell hoznunk a késést, őrnagy elvtárs — szólt a tizedes. Ismét csend. Csak az esőcseppek kopogása hallatszik. S negyedóra sem telik bele, ott áll­nak a kórház kapujá­ban. Néhány perc múlva visszatér a tizedes ér. mondja az őrnagynak: — A főorvos hálásan köszöni a fáradságot. — Nem nekünk jár a köszönet, hanem az öreg gyógyszerésznek — így az őrnagy, majd meg­kérdezi, kinek kellett a szérum. — Egy kis cigánygye­reknek adták be teta­nusz íejflen,.. Szegény­kének olyan fakófehér a bőre ... De talán ez segít rajta. — Biztos... de üljön már be a kocsiba, mert maga is bőrig ázik, tize­des elvtárs. — Annyi baj legyen őrnagy elvtárs...- CSERE ­Miért nem kap metfeleli húsárut a kaposvári kereskedelem ? Szabadegyetem Kaposvárott Igaz, hogy a Kaposvári Élelmi- szieankusksreskeddlmi Vállalat bolt­jainak húsáru ellátása a választék tekintetében kifogásolható. Üzle­teink sajnos, nem minden esetben tudnak megfelelő mennyiségű árut a vásárlók részére biztosítani. De nem azért, mintha ennek — mint a Somogyi Néplap október 30-i számában megjelent »Nagyvenféle árut gyárt a húsüzem, de mégis 'gyenge a választék az üzletekben« című cikkében a cikkíró leszögezi — a kereskedelmi vállalat lenne az oka. A valóság ugyanis az, hogy igen sok esetßen hiába fordulunk meg- rendelésednkklal, — amelyeket a lakosság igényeinek figyelembevé­telével állítunk össze a Kaposvá­ri Húsüzemhez, mert onnan a leg­több esetben igényeinket csak rész­ben elégítik ki. Példaként megem­lítjük az 1957. október 14—31- ig benyújtott megrendelésünket, amelyben 28 féle olyan árut igé­nyeltünk, amely a Húsüzem cikk­— Válasz — listáján szerepel. Ebből a 28 cikk- féleségből azonban mindössze öt áruféleséget szállított hiánytalanul a Húsüzem. Hat cikket egyáltalán nem kaptunk meg, a többit pedig részben, vagy felerészben szállítot­ta csak. Úgy véljük, hogy ezek a számadatok már magukban meg­cáfolják a cikk állítását, miszerint a választékszegénység vállalatunk' helytelen megrendeléséből adódna. Hadd szóljunk arról is, hogy a mi boltjaink állítólag csaik az ol­csóbb, úgynevezett húsz forintos kolbászféi’eségleket hajlandók meg­rendelni, a drágábbakat nem. Is­mét korábbi megrendelésünket em­lítjük meg példaként, ugyanis ek­kor is 2160 kg húszforintos kol­bászáruval szemben 2510 kg drá­gább, 40 forintos szalámiféleséget rendeltünk. Ka valaki ismeri Kaposvár la­kosságának egyre növekvő igé­nyeit, akkor állíthatom, hogy bolt­jainkon keresztül mi nagyon is jól ismerjük. Tudjuk, hogy a mi vásárlóközönségünk igényes és igé­nyeinek kielégítésére mi igyek­szünk is mindent elkövetni. így miután a Kaposvári Húsüzemben többízben bem kaptunk megfelelő minőségű árut, nem egy esetben Pécsről, Budapestről, vagy a Pápai Húsüzemtől szereztünk be árut. amelynek választéka bizony ma­gasan felette áll a Kaposvári Hús­üzem termékednek. Azt — úgy vél­jük — felesleges magyarázni, hogy a más megyéből, többszáz kilomé­terről szállított áru vállalatunknak tetemes költségtöbbletet jelent. A Húsüzem igazgatója helyeseb­ben tenné, ha a választékban fenn­álló hiányosságokat nem vállala­tunkra igyekezne áthárítani, ha­nem üzeme valóban gyártaná is a negyvenféle árut és azt boltjainkon keresztül el is juttatná a vásárló- közönséghez, persze nemcsak Ígé­retben, hanem a gyakorlatban is. Mészáros Ferenc az Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat igazgatója.-November végén Szabadegyetem indul városunkban a TTIT és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa kezdeményezésében. Ennek szín­vonalát az biztosítja, hogy külön­böző tudomány ágaikból összefüggő ismereteket ad, továbbá, hogy bu­dapesti és pécsi egyetemi tanárok, művészek tartják az előadásokat a legkiválóbb 'kaposvári szakembere­ken kívül. Ezért nagyjelentőségű első lépés ez Kaposváron a min­den dolgozó részére egyformán le­hetővé tett, tehát szabad, egyúttal tartalmában tudományos, előadás­módjában népszerű szabadegyete­mi előadások útján elnyerhető képzettség felé. A rendező szervek ezen első al­kalommal a következő tudomá­nyokból hirdetik meg a Szabad- egyetem első szemeszterét: filo­zófia, irodalom (nagy magyar köl­tők és írók a XX. századig), mű­vészet (a magyar és az európai művészet a XIX. és a XX. század­ban), orvostudomány, energia és villamosság. Az előadások november utolsó napjaiban indulnak meg, természe­tesen a koraesti órákban, este 6 órai kezdettel. Hetenként egy elő­adás lesz ' egy tudományszakból. Az előadások pontos helyét és nap­ját rendszeresen közölni fogjuk a Somogyi Néplapban. A Szabadegyetemen beiratkozásnál egy-egy tudományágra 20 forintot kell fizetni. Semmilyen más költ­ség nincs. A 20 forint ellenében a beiratkozó egy bérletet leap. A Szabadegyetem elvégzése után a rendező szervek erről igazolást ad­nak. A Szabadegyetem iránt érthe­tően nagy érdeklődés mutatkozik mind az üzemi, mind a többi dolgo­zók körében. A szervezéssel az egyes szakszervezetek területi és üzerm bizottságai foglalkoznak, Valamint a TTIT Titkársága (Bajcsy-Zsílinsz- ky-utca 19. Tel.: 25—01.) írVWWVWT Y7TWYYVYTV7YVYTTYYVT7VTVYWVVYVVVWVWWTY »WVVVVVWVVVVVVV7VYV77 YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYVYYYYYYYY FEGYELMI ELŐTT — Barna József jöjjön be. A hívásra tagbaszakadt, erős, ke- ménytartású, negyvenkörüli férfi lép a szobába. Félszegen foglal he­lyet a számára kijelölt széken. Szo­rongó érzés fogja el, másodszor áll már e bizottság előtt. Fegyelmezték akkor is. Huszonkilenc mázsa po­csékba ment benzinről kellett elszá­molnia. Most drágábbról, pótolhatat­lanról —; emberéletről kérik számon. Pedig nem ő a bűnös. Nem volt je­len, amikor a baleset megtörtént. Mégis felelős. Hiszen igazgató, em­berek vannak gondjaira bízva. — Barna elvtárs a fegyelmi idé­zést megkapta? — hangzik a fegyel­mi bizottságot vezető elnök ilyenkor szokásos első kérdése. Halk igen a válasz. Megkezdődik a vizsgálat, nem a bűnösség vizsgálata, mert az a rendőrség dolga, s ez a szerv már megállapította: bűncselekmény nem forog fenn. Bűncselekmény nem fo­rog fenn, s egy ember mégis távo­zott az élők sorából. Vádat emelni most tulajdonképpen az emberi tu­datot ködösítő, rossz útra csábító szesz, a gondatlanság ellen kellene. A felelőtlenség ellen, amelynek kö­vetkeztében emberek annyiszor meg­szegik a rendeletekben lerögzített ti­lalmat, s ezzel megvetik saját pusz­tulásuk ágyát. Ez történt 1957. októ­ber 29-én Nagyatádon is. Kovács István, az 52-es Zetor fele­lős vezetője, napközben bátyjával — Lászlóval — együtt, szántott. Este az­tán a munkából hazafelé menet, a gépet leállították az egyik italbolt előtt, maguk pedig az épületbe vet­ték útjukat. Ki tudja, mennyit ittak. A koosmáros négy féldecire emlék­szik. Tíz óra is elmúlt, amikor a két testvér kilépett a kocsmaajtón. A korma lykerék mögé nem István, a gép felelős vezetője, hanem testvére, a gépállomás állományából korábban máshová ment László ült. Sötét volt, s még az italtól is nehezebben lehe­tett látni az utat. Az Ötvöskónyi felé vezető elágazásnál híd mellé szalad­tak, s az árokba zuhanó traktor ma­ga alá temette a vezetőt. Kovács László azonnyomban szörnyethalt. István szerencsére csali kisebb kar­colást szenvedett. Ez a rövid törté­nete az október 29-i halálos baleset­nek: Barna József, a gépállomás igaz­gatója aznap Háromfára sietett mo­torral. Az útról látta a traktoron sürgölődő két testvért, de nem ment oda szólni, hiszen ismerte Kovács Lászlót, éppen azon a traktoron dolgozott, mielőtt eltávozott a gép­állomásról. A halálos balesetről csak másnap hajnalban szerzett tudomást. Sem a megyei igazgatóságot, sem a szakszervezetei nem értesítette a történtekről, mondván: a halott nem a gépállomás alkalmazásában állt. A fegyelmi bizottságnak viszont tu­domása van arról, hogy az utóbbi időben gyakran vesztegeltek a kocs­mák előtt a traktorok, a gépállomá­son egyre romlik a munkaerkölcs, fegyelmezetlenség uralkodik, a gé­pekkel saját zsebükre dolgoznak egyes traktorosok, a gépeknek nem viselik gondját. A fegyelmi bizottság kemény szavai ostorcsapásként su­hannak: igazgató, állj talpra, amíg a lejtőn meg lehet állni, hiszen vezető vagy, felelsz külön-külön az embe­rekért, a gépekért, a milliós va­gyonért. Ez a fegyelmi ülés vissza­tartó, sikoltő figyelmeztetés mind­azoknak, akik géppel bánnak: vi­gyázzatok az életetekre, ne igyatok, ne üljetek italos fejjel gépre. * * * Jóformán még el sem ült a nagy­atádi baleset híre, amikor novem­ber 6-án újabb halálos áldozatot kö­vetelt a vigyázatlanság a Lengyel­tóti Gépállomás körzetében. Szain Sándor idős traktoros, brigádvezető­jének marasztaló szavai ellenére, es­te elindult Somogytúrból s a járatlan földúton gépével együtt felborult, halálát "'elte, és csak másnap találtak rá a túri parasztok. A gépállomás igazgatóját helyettesítő Vasvári La­jos főmezőgazdász, ugyancsak elmu­lasztotta a baleset jelentését felettes szervének. Szinte fáj ez a közöny, felordítani kellene: vezetők, mikor értitek meg, hogy mi a kötelessége­tek. * * * A Karádi Gépállomáson nem tör­tént haláleset, ott a vagyonért ér­zett felelősség szállt el a vezetőkből. Még felsorolni is sok, mennyi sza­bálytalanság történt rövid fél, há­romnegyed esztendő alatt. Kezdve ennan, hogy a vezetők kabátzsebük- ben »irattározzák« a gépállomás fon­tos okmányait, s azon át, hogy mást mutat a statisztika, mást a bérszám­fejtés és megint mást a könyvelés, hogy nem teljesítik a szerződésben vállalt kötelezettségeiket, ugyanak­kor munkájuk sincs. A legfelháborítóbb, hogy a vezetők szeme láttára, sőt egyik-másiknak a beleegyezésével herdálták a népi va­gyont, mcst azonban nem akad gaz­da, aki a felelősséget magára vál­lalná. Még korábban elhatározták, hogy lebontanak egy régebben 40 ezer forintos költségen felépített, úgynevezett felvonulási raktárt. A bontást Budai Géza memyei vállal­kozóra bízták — hogy ki, annak nem akar gazdája lenni. A magánvállal­kozó mintegy 9 ezer forint értékű épületanyagot vitt el ingyenes gépállo­mási fuvarral, s ennek fejében fel­épített egy kalyiba-szerű, úgyneve­zett »portásfülkét«. A laikus ember is látja, hogy itt tetemes kár érte a gépállomást. Egy másik eset. Kenéz István ma­gánkisiparosnak üzemi áron 55 fo­rintért átadtak 35 mázsa cementet, az viszont a gépállomásnak benyújtott költségvetésében majdnem ötszörös áron számolta fel ugyanezt a meny- nyiséget. Ingyen, jóhiszeműségből, sőt az állampénztár rovására 3648 forintot csúsztattak a kisiparos zse­bébe. Vajon kinek van joga a nép pénzét ily könnyelműen, bűnhődés nélkül osztogatni? Megint más. Az igazgató szolgálati motorkerékpárjából kilopták a hátsó kereket ,s helyébe rosszat dugtak vissza. Felelős nem volt. De most a fegyelmi bizottság talált felelőst. Hiába próbált Kiss Károly igazgató ez alól kibújni, a nép vagyona nem elfecsérelésre való, a gépállomás ér­tékeit rábízták, s ő vállalta azok megőrzését, most köteles is róluk az utolsó fillérig számot adni. Kiss Ká­rolyt az írásbeli megrovás bizonyára figyelmeztetni fogja erre. S nemcsak a motorkerékpár eltűnt hátsó kere­két kell megfizetnie, megtéríttetik vele az illetékteleneknek kiadott benzin árát is. Huminsziki József fő- agronómus is megtudja, hogy a nép javaiért felelni kell. A megrovás és kártérítés erre hívja fel a figyelmét. Úgyszintén Székely László sem fe­lejti el, hogy a főkönyvelői állással, különösen ha valaki »jószívű«, köny- nyeimű és feledékeny, nemcsak fize­tés, jutalom, hanem alkalomadtán pénzbírság és felelősségrevonás is jár. A nép vagyona a miénk, senki­nek sem engedhetjük eltékozo’.ni, bár­milyen beosztásban is üljön. Varga József ÉPÍTŐ-, LÁBAZATI, SZEGÉLY-j ÉS JÁRDAALAPOZÓ-KŐ vasúton történő azonnali szállítását vállaljuk. Megrendelést Községgazdálkodási ( Vállalat, Balatonfüred címre kell ( küldeni. Telefon: 110. Állami gazdasagok, ISZ-EK ÉS EGYÉNI GAZDIK! Ál ok és körsiló elemek 96 és 48 cm méretben beszerezhetők a KADARKUTI, KISKORPÁDÉ BALATONSZENTGYÖRGYI, böhönyei ÉS SOMOGYSZOBI fmsz-eknél. Részletes tájékoztatást a fenti fmsz-ek nyújtanak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents