Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-17 / 270. szám
Vasárnap, 1957. november 17. SOMOGYI NÉPLAP ) 3 <5í/í/ réql Lmél ÉS A MAI VALÓSÁG MELTOSAGOS ALISPÁN UR! A kétségbeesés és a nyomor adta kezembe a tollat. Negyedik éve vagyok, katona. Most itt fekszem Sopronban betegen, szinte nem is élve a kétségbeeséstől, amikor családomra gondolok... Cseléd voltam báró Nitzky béndekpusztai birtokán. Feleségem kenyér és támasz nélkül maradt otthon hat gyermekemmel. 32 korona segélyt kap utánam havonta, de hát mire elegendő ez? Le- 1 oszlott gyermekeim testéről a ruha, s télen, hidegb n sem jut lábukra cipő. Kenyér, e kevés pénzből bizony alig kerül az asztalra. Alázatosan kérem a Méltöságos Alispán Urat, hogy könyörüljön családomon. Segítsen rajtuk, hogy legalább kenyérből jusson nekik elegendő... Sopron, 1917. ÁROK MIHÁLY honvéd, influenzás-barak. Negyven esztendő telt el azóta, amióta Árok Mihály megírta e kétségbeesett hangú levelet, melyre én a napokban a Megyei Levéltárban bukkantam rá. Érdekelt, mi lett a levél sorsa, s mi lett az egykori cse- léctember családjával. * * * Kacskovics, »jó szívéről« ismert földbirtokos volt Somogy megye alispánja ebben. az időben, amikor e levél megíródott. Béndek-puszta Lengyeltóti főszolgabírójához tartozott közigazgatási szempontból, s nemsokára levelet vitt neki a posta: »Értesítem, hogy a Béndek- pusztán lakó Árok-család segélyét napi 35 fillérrel felemelem. Kaposvár, 1917. Alispáni Hivatal.« Harminckét koronáról 42 korona 50 fillérre emelték az Árok-család havi segélyét. Akkor, a világháború utolsó hónapjaiban ez a csekélyke összeg alig ért valamit. Egy mázsa burgonyáért feketén 34 koronát kértek, egy kiló bab 1 korona 60 fillérbe került, egy darab szappan pedig 70 fillérbe. Egy pár cipő megtalpalásá- ért 60—70 koronát is elkértek, egy olcsó, silány gyermekingért pedig 6—8 koronát. Hat éhes, rongyos, mezítlábas gyerek rángatta Árok Mihályné szoknyáját és rimánkodott kenyérért. A legkisebb még karonülő, a legnagyobb pedig alig hagyta el a tíz esztendőt. Segíteni alig tudott a nagy családnak. És az egyszerű parasztasszony megmutatta, hogy igazi anyai szív lakik benne. Nappal az aratásnál dolgozott, szedte a markot, hordta, rakosgatta a kévéket, utána pedig, a késő éjszakai órákig szőtt, varrt, hogy legalább alsóneműje Legyen gyerekeinek. Hordta a pelyvát a cséplésnél, izzadt, görnyedt, hogy kenyeret teremtsen a családnak... Kevés volt ebiben az időben a kenyér az országban. Elpusztított, felemésztett mindent a háború. És hogy a katonáknak némi kenyeret tudjanak adni, házról házra jártak a rekvirálók, vitték a »felesleges« gabonát. Az Árok-család portájára is eljutottak, s a néhány mázsa gabonát, amit Árofcné verejtékes munkával keresett, lesöpörték a padlásról. Vége a háborúnak. Árok Mihály, a mindig egészségies, erős parasztember betegen tér haza családjához. A front megtörte, a betegség meggyötörte, s többé nem is tudott meggyógyulni. De nem adta fel a reményt. Némi könnyebbséget jelentett ugyan a családnak, hogy a nagyobb gyerek már cselédeskedett, de egy új ruháról, egy cipőről még álmodni se mertek ... Egy napon az Árok-család felkerekedett, otthagyta Béndsk-pusztát s másutt próbált szerencsét. Gilla- pusztára mentek, de ott sem volt jobb. Kora hajnaltól késő estig a robot, cserébe pedig a keserű, s nagyon kicsinyke kenyér. A család megszaporodott. A gyerekek száma elérte a 11-et. Nem sokáig bírta Árok Mihály a sok gondot, s a nehéz munkát, 1925-ben lehunyta szemét. Két esztendő múlva követte öt felesége is. S az élettől oly kevés örömet kapó, apát, s a gyermekeiért mindent elkövető anyát sírva búcsúztatták a támasz nélkül maradt árvák. Nem egészen egy emberöltő suhant el 1945-ig s addig rengeteget nélkülözött, szenvedett valamennyi Árok-gyerek. A 11 testvér közül ma már csak három él. Árok István Ga- máson, Árok Pál Somodorban, Árok Lajos pedig Pusztaszentgyörgyön. Mindhármuk és családjuk életében is nagy változást hozott a felszabadulás. István 5, Pál 16, Lajos pedig 8 hold juttatott földet kapott 1945- ben. A maguk gazdája, a saját sorsának formálóra lett mindhárom Árok-gyerek. A Pusztaszentgyörgyön lakó Árok Lajost és családját láto- Tattaun meg, érdeklődtem életükről, gondjaikról... Az udvaron dolgozott Árok Lajos, de szívélyesen tessékelt be a kis konyhába. A konyhában vadonatúj tűzhely, amelyet nemrégen vettek a nagyobbik lány, Magda keresetéből. Igaz, a konyha földes, sok minden hiányzik még, de a család megelégedett életével. Vidám zene szól a rádióból, amit szintén a nagylány keresetéből vásároltak. Árok Lajos értelmes, józan gondolkodású parasztember. A saját és gyermekei sorsán keresztül ítéli meg, hogy milyen nagyot változott életük. — Nézze a gyerekeimet — mondja. — Még nyáron sem tudják elképzelni, hogy mezítláb járjanak. Én meg 15 esztendős koromban mezítláb. egy szál kék gatyában tudtam elmenni vasárnap a templomba. Akkor nem volt a cselédnek jussa, orvos a pusztára például évekig nem jutott ki. Anyám engem .egyszer, midőn a lábam eltört, 11 km-t cipelt a hátán az orvoshoz. Nemrégen, amikor .lányom beteg volt, Pesten, kórházban gyógyították. Sok minden kellene még... De dolgozom a közeli állami gazdaságban, művelem a 8 hold földet, nagyobbik lányom is keres ... Megélünk emberséggel... Három gyerekük van Árok Lajo- séiknak. Fiúk most szolgálja katonaidejét, máskülönben vontatás. Nagyobbik lányuk az állami gazdaságban dolgozik és segít a háztartásban. A kisebbik leány, Erzsiké most jár hatodik osztályba, s az iskola egyik legjobb tanulója. Orvos akar lenni ... Valamikor, 40 esztendővel ezelőtt Árok Mihály arról álmodozott, hogy gyermekeinek kenyeret tudjon biztosítani. Ez az álom soha nem teljesülhetett, nem tudott soha elegendő kenyeret adni éhező gyermekeinek. Titokban talán azt is remélte, hogy gyermekeinek nem kell majd annyit verejtékezni, görnyedni, mint neki. Az Árok-gyerekek pedig úi cipőről, új ruháról álmodoztak, de úgy, mint egy elérhetetlen álomról... Árok Erzsiké ma nem álmodozik, hanem készül a jövőre. Orvos akar lenni és csak rajta múlik, hogy ez megvalósuljon. Ez ma már nem álom. Arról, hogy hogyan élt nagyapja. Árok Mihály, az egykori bén- defcpusztai cselédember, talán még nem is hallott. A sok százezer Árok Mihályiból, a lenézett, kisemmizett cselédeikből megbecsült ember lett ma társadalmunkban. S az egykori cselédemberek gyerekei, unokái ma azzá válhatnak társadalmunkban, olyan szakmát választhatnak, amelynek ellátására tehetségükkel képesek lesznek. Szalai László Csokonai Vitéz Mihály (1773. november 17. SZAZNYOLCVANNÉGY ÉVE született, majd kilódult egyszer Debrecenből — mondja Petőfi — s vándorlása elvetette Somogyba, Csurgóra is a sovány, kopott poétát. Csak 1799. május 26-tól 1800. február 21-ig lakott és tanított Csurgón a később róla elnevezett gimnáziumba, ahova Festetich György gróf hozzájárulásával hívták meg kisegítő tanárnak. Vonzotta a költőt, hogy »hazulról haza« megy, hiszen Erdőcsoko- nyán mutogat egy épületet, mely a Vitéz család erőssége volt. Tanári működéséről Festetich ezt írja Csépán János alsóki prédikátornak: »Csokonai uram ... (az exa- menen) inkább a mulattató tárgyak előadásával igyekezett kedveskedni. Csokonai urat eléggé kimenti a rövid készületi idő«. Ellenben, menthetetlen hibának találta a gimnázium alapító, hotgy Csokonai a vizsga estéjén a Szeleburdiak című bohózatnak tanítványaival történt előadása alatt eiénekeltette a »Hej Rákóczi, Bercsényi...« kezdetű dalt, amely sem a helyhez, sem a körülményekhez nem illett. Csokonai, Rousseau híve, mint nagy germekbarát és nevelő, ha- dat üzent az iskolás vaskalaposság- nsk s a korabeli léleksorvasztó eljárással ellentétben, a könyvektől független, önálló gondolkodást és gondolkodtatást, a gépies emlékezés helyett öntudatos elmélkedést eszközöl, a bot helyett pedig a tanárnak szeretetteljes bánását célozza — jegyzi fel Csire István Vázlat Csurgó múltjából c. munkájában. Tanítványai számára indulót írt, s ezen induló harsány danája mellett vonult ifjú seregével a szomszédos erdőkre, ligetekre. Pedagógiai elveit, s csurgói terveit szépen kifejti Sárközy István református egyházmegyei gondnokhoz írt levele is. Módszere Csurgón is ugyanaz volt, mint Debrecenben. A poétikát maga készítette jegyzetekből adta elő. Debrecenben, szülővárosában ugyanis 1794 tavaszán a kollégium poétikai osztályának vezetésével bízták meg, s mint tanárt, ki is tüntették. Kedvvel tanított, s a diákok rajongtak érte. De tanítványait már itt barátainak tekintette, sok szabadságot engedett nekik, ami a fegyelem rovására vezetett. Tanár'ár- sait is gúnyolta, úgyhogy az iskolai törvényszék több ízben megdorgálta, végre tanítói állásának elvesztésére ítélte. Csokonai Csurgón nagy szorgalommal tanította az ifjúságot, pedig o’y csekély fizetést, 200 váltóforintot kapott, hogy néha kirándult vidékre, hol mindig szívesen fogadták a hírneves poétát. — 1805. január 28.) Ideiglenes, jött-ment embernek érzi magát és betegség is gyötri. A hagyomány fenntartott több anekdotát, vizsga-epizódot, Csokonai tanárkodásával kapcsolatban, de bajos volna megállapítani, mi ezekből a valóság és mennyi a mese. Minthogy semmiféle bizonyíték nincs arra nézve, hogy csurgói tanárkodásával kapcsolatos nagyobb mutatások, kilengések csak kis részben is megtörténtek volna, az erre vonatkozó mendemondáikat nyugodtan a mesék birodalmába utalhatjuk. A tanítás mellett elég sokat dolgozott Csurgón is. Szó volt egy új osztály felállításáról a gimnáziumban, de ez késett. Császári Lásy Pál tanár pedig külföldi útjáról hazatért, így Csokonai további működésére nem volt szükség. Elbúcsúzott tehát szép beszédben tanítványaitól, a »tudományok és jórend« Istenének gondjába ajánlva őket, s kezébe fogta ismét a vándorbotot, egyelőre Szigetvár felé. Távozásakor még fizetését se vette fel. Hálátlanságot emlegetett, de hogy kit illet, titok. Csurgón azonban jó emlékeket hagyott hátra. Egyik tanítványa melegen emlékezik meg a barátságos, kellemesen társalgó, gyermeket s virágokat kedvelő tanárról, Csokonai Vitéz Mihályról. CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY nagy nemzeti, irodalomtörténeti alakja mellett nem szabad elfeledkezni róla, mint felvilágosodott, haladószellemű pedagógusról sem, mint a magyar pedagógia egyik kiváló úttörőjéről, aki Apáczai Csere János nyomdokain járva fájó szívvel érzi, hogy az új Helikonira, az igazi népműveltséget megteremtő időre még soká kell várni. Jóslata csak most vált igazán valóra, amikor a róla elnevezett gimnáziumban nem az urak, hanem a dolgozó somogyi munkások és parasztok érdemes gyermekei tanulhatnak. Tóth József ny. gimnáziumi tanár. 1 darab 40 kalapácsos ZENIT DARÁLÓ ELADÖ. Érdeklődni lehet a Babócsa és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezetnél. Telefon: 14. Ublak-faredőnvök sürgős szállításra is megrendelhetők Béri Géza REDŐNYÜZEME Bp. VI. Eötvös u. 44. rf7TTYVVTY7Y77VVTYTVYyV777777T7TYTT7y7TyTT7T7V77VT7TY77TT7YV7YTTY77?T7y7YT7777YTTT77TÍ VYYYY7Y7Y7TTVYT7VYY7VYVYY7• Az angol „demokráciáról A z egyik nap fiatal értelmiségi- ek vitatkoztak a politika egyes kérdéseiről. A vita hevében az egyik kijelentette: »Angliában, ott van demokrácia, ott van szólásszabadság«. Nos, lássuk hát, van-e demokrácia Angliában, a polgári társadalomnak eme »klasszikus hazájában«? Igen, van demokrácia — de kérdezzük meg gyorsan azt is, hogy kinek a részére? A hatalom birtokosai, a kizsákmányolok élvezik ennek a demokráciának az áldásait — az elnyomott népnek pedig diktatúra jut osztályrészül. Erről a társadalmi berendezkedésről lesz szó az alábbiakban. Angliában a monopoitőkés klikk (a családtagokat leszámítva) legfeljebb ötezer emberből áll. Övék a hatalom, övék a termelőeszközök zöme, övék a gyarmatok haszna, amelyből morzsákat juttatnak az angol munkásoknak is. Mégis demokratikus szabadságról, egyenlőségről üvöltöznek a burzsoá rend hívei. Arról nem beszélnek, hogy a burzsoá alkotmányban rögzített demokratikus szabadságjogok: a szólás-, a sajtó-, a gyülekezési szabadság, a törvény előtti egyenlőség a nép számára csupán papíron létezik, valójában ezeket a jogokat csak a gazdagok élvezhetik. Milyen egyenlőség is lehet a munkás és a kizsákmányoló, a szegény és a gazdag, az éhező és a jóllakott között? Az a demokrácia a gazdagok demokráciája. Olyan rendszer, amelyben a munkás, a dolgozók vannak lenn és a nagytőkések fenn. A marxisták—leninisták már régen leleplezték a polgári demokrácia hazug, képmutató voltát. Kimutatták, hogy a polgári demokrácia valójában csak a kizsákmányolok számára demokrácia, hogy az egyenlőségről szóló fecsegés a polgári társadalomban — amikor a milliomosok maroknyi csoportjáé a nagy vagyon, a munkásosztály, a dolgozó nép pedig éhezésre és nyomorra, erejét felülmúló munkára, vagy munkanélküliségre van kárhoztatva — csak hazugság és csalás. »Elenyésző kisebbség demokráciája, a gazdagok demokráciája — ez a kapitalista társadalom demokratizmusa« — írta Lenin. A sajtószabadság Angliában szintén becsapása a dolgozóknak. A sajtó néhány újságkirály, legnagyobbrészt öt ember kezében van. A sajtókirályok politikai felfogása közismert: védelmezik a kapitalizmust, szembeszáll nak a forradalmi munkásmozgalommal, ellenségesen állnak szemben a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal. Ennek megfelelő cikkek jelennek meg az újságokban. Ugyanakkor az Angol Kommunista Párt lapját is csak nagy nehézségek közepette tudják előállítani. E lap is sok mindent megírhat. írhat például a kiváltságosok esküvőjéről, technikai és tudományos kérdésekről, a munkások nyomoráról, öngyilkosságokról, stb. De nem írhatja meg, hogy a nyomor, a nincstelenség, a nélkülözés oka a kapitalista rendszer. Sokszor volt olyan időszak, amikor az Angol Kommunista Párt lapja, a Daily Worker nem jelenhetett meg. Nesze neked, sajtószabadság! A »legnagyobbfokú szólásszabadság« valósult N meg Angliában — mondják egyesek. Ezek nem tudnak arról, hogy a szónokok mellett rendőrök állnak. Felírják az előadó nevét, jegyzik szavait. A második világháború után azokat a kommunista szónokokat, akik leleplezték a kormány népellenes politikáját, egyik napról a másikra elbocsátották munkahelyükről, azon a címen, hogy »nincs rájuk szükség«. A második világháború időszakában a kommunisták nem használhatták a rádiót, nehogy még jobban tudják mozgósítani a haladó erőket a fasizmus elleni harcra.. Ma sem szólhatnak rádión keresztül a munkásokhoz. De arra van szabadság, hogy a londoni rádió beleavatkozzék hazánk és a népi demokratikus országok belügyeibe. ]Vf inek a számára van gyüleke- zési szabadság? A burzsoázia és a munkásárulók számára. Nem egyszer szétverik a dolgozók megmozdulásait, üldözik a forradalmi munkásokat. 1949-ben egy nagygyűlésen. fasisztaérzelmű burzsoá elemek meg akarták támadni a szónokot, Harry Pollitt elvtársat, az Angol Kommunista Párt akkori főtitkárát, valamint az elnökség tagjait. A tett színhelyétől néhány méternyire ott álltak a rendőrök, s nem tettek semmit, hogy megakadályozzák a rendbontást. 1950-ben a rendőrség nem engedélyezte a munkások, a dolgozók számára a május 1-i felvonulást. 1950 novemberében előkészítették a Sheffield városában összehívott második Béke Világkongresszust. A la- bourista vezetők aknamunkája arra kényszerítette a szervezőket, hogy a kongresszus helyét Varsóba tegyék át. Micsoda gyülekezési, szervezkedési szabadság és miféle demokrácia ez? Angliában nem kérdezik meg a dolgozókat, hogy kik legyenek a képviselők. A népnek ahhoz van »joga«, hogy válasszon a konzervatívok és a munkásárulók között. A tőke a legkülönbözőbb eszközökkel igyekszik megnehezíteni, hogy. a munkások, parasztok, kisemberek jelöltjei is elindulhassanak a választásokon. így például az induló jelölteknek 150 fontsterling összeget kell letétbe helyezniük, amelyet csak akkor kaphatnak vissza, ha a szavazatoknak legalább egynyolcad részét megszerezték. Ha a kommunista párt minden választókerületben indítani akarná jelöltjeit, több mint százezer fontot kellene »zálogba adnia«. Ez az összeg egymagában is hatalmas akadálya annak, hogy az Angol Kommunista Párt, amely a nép érdekeit képviseli, minden választókerületben indíthassa jelöltjeit a választásokon. Ma is örökletes a felsőházi tagság Angliában, ahol a Lordok Háza tölti be a felsőház szerepét. Tagja minden angol főnemesi család feje, öröklés jogcímén, ezenkívül a skót és ír főnemesek is meghatározott számú tagot delegálnak maguk közül a I/Crdok Házába. Ez bizony nem »a dolgozó nép okos gyülekezete«. S a felsőház nem mulasztja el megzabo- lázni az alsóházat, ha az »rakoncát- lankodik«. Angliára is vonatkozik Lenin tanítása: »A burzsoá demokráciában a kapitalisták ezer fogással — amelyek annál ügyesebbek és annál biztosabban hatnak, mennél fejlettebb a »tiszta« demokrácia — szorítják ki a tömegeket a kormányzásban való részvételből, fosztják meg őket gyülekezési- és sajtószabadságuktól, stb«. Londonban van a West End — a gazdagok negyede, és az East End — a szegények negyede. Az előbbiben luxus, fény, pompa és jólét honol, az utóbbiban pedig az árnyék, a nincs- telenség, a nélkülözés, a nyomor ütött tanyát. A West End és az East End kiáltó ellentéteit sok odavetődött magyar a saját bőrén tapasztalta. Az egyik magyar tíisszidens Angliából a következőket írta a Magyar Rádiónak: »A kapitalizmusról az a véleményem: minden a szemé, de semmi a szájé. Itt is van társbérlet, rongyos ruha, kitaposott cipő. Az ember a munkahelyén csak egy szám. Akit ma kitörölnek, már holnap ezer is akad helyette. Otthon, Magyarországon a nép leveti az olajos munkaruhát és operába megy. A nép fiai tanulnék az egyetemen. De itt nem! Mert itt minden a kiváltságosoké!« Egy másik levélben ez álí: »Én már megtudtam, milyen is ez az agyonmagasztalt nyugati szabadság. Tudom, hogyan élnek az emberek itt. Nem beszélek azokról, akik tele vannak pénzzel, magamról beszélek és olyan emberekről, mint én, akik gyári munkások, vagy farm-munkások, vagy például magán-kiskereskedők. Általános műveltségről ennél a rétegnél nem beszélhetünk. Hol állnak a fiatalok az otthon élő magyar1 fiatalokhoz«. Í me, ez a polgári társadalom, amely demokrácia a kizsákmányoló kisebbség részére, de diktatúra a nép ellen. Ám a dolgozók — a kommunista párt vezetésével — képesek lesznek vereséget mérni a ki- zsákmányolókra. Az angol nép is csak harc árán valósíthatja meg a szocializmust, azt az életet, amelyet Robert Tresall vázolt egyik mesterműve végén: »A gúzsbakötöttseg és a gyász hosszú éjszakája után az emberiség öntudatra ébred és lelkei a porból, amelyben oly sokáig hevert, tekintetét végre a fény felé fordítja, amely szétszaggatja és eloszlatja a régóta sötéten tornyosuló felhőket. S e fényben fog tündökölni az egész világot magában foglaló haza, ez teszi ragyogóvá a jövendő városainak csillogó tornyait és aranytetejű házait, ahol az emberek igazi testvériségben, szeretetben és örömben élnek majd együtt. Ez az aranyló fény az egész boldog világot elárasztja a szocializmus napjának sugaraival«. Suri Károly
