Somogyi Néplap, 1957. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-03 / 231. szám
SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1957. október 3 Bemutatkoztak színházunk új szólóénekesei A tavalyi évad egyik nagysikerű operettjét, Lehár Ferenc: A mosoly országát, újította fel két előadásra a Csiky Gergely Színház. A darab, új szereplőivel az elmúlt hetek során sok sikert ért el a tájelőadásokon, s ez alkalommal a »kőszínházban-« is nagy tapsot kaptak az örökszép Lehár dallamok tolmácsolok Az október 1-i előadáson Kende- ressy Zoltán játszotta Szu-Csong herceg szerepét. A kaposvári közönséggel való első találkozás elfogódottságát színrelépésének pillanatában feloldotta a közönség tapsa. A bemutatkozás sikerült. Ezt bizonyította az is, hogy a második felvonás »vágyom egy nő után-« kezdetű dalát háromszor kellett elénekelnie a kultúrált hangú bonvivánnak. A második estén színházunk újabb két tagjával ismerkedett meg a közönség. Soltész Máriával, mint Lizával és Kiszely Lajossal, mint Szu- Csonggal. A taps a siker fokmérője — mondják a színészek —, s ebből ez alkalommal sem volt hiány. A kaposvári közönség szívébe fogadta új, A mosoly országa második napi előadásán bemutatkozott művészeit is. Szép élményt nyújtott ez a két színházi este. Egyben pedig biztató jel is volt a színházat szerető közönség számára. ígéret arra, hogy a Csiky Gergely Színház új énekesei — éppúgy mint azok, akik az elmúlt esztendőkben sok sikert arattak Kaposvárott — tudásuk, művészetük legjavát adják majd ebben az évadban. HÍREK TÖBB MINT NATURALIZMUS! A Május 1. utcai Corsó cukrászda kirakata előtt érdemes megállni és egy kicsit szemlélődni. Feketekávé, fagylalt, sütemények vannak a kirakatban, ry.ajd- nem híven a természethez. Bár nem kívánjuk a cukrászda egyetlen fogyasztójának sem, hogy olyasformát kapjon, bent helyet foglalva. Mert valószínű, hogy akkor rövidesen bezárhatna az üzem, senki nem menne oda. A kirakatban lévő tárgyak csak kívülről termé- szethűek, sőt annál is többek már: naturalisták. A rossz feketekávét, az undorító fagylaltot és az ehetetlen süteményt mutatják be, egyáltalán nem ingerlik az ember ízVlő érzékeit, s egyáltalán nem csalogatnak. Kérjük, hogy cseréljék ki e kirakat berendezését, mert az a vendéglátóipar szégyenén túl a város főutcájá'nak képét is elcsúfítja. — A MEZŐÉRT-nél már javában folyik a télre való felkészülés, hiszen a megye szükségleteinek biztosítására nyolcvan vagon burgonyát, 30 vagon téli almát és 80 vagon különböző zöldségféleséget tárolnak. A felvásárlások . már nagyban folynak. A burgonya vermelése még nem kezdődött meg, de a téli almákat már a böhönyei pincéiénél válogatják. A zöldségfélék, káposzta és gyökérféleségek tárolása Siófokon, Balaton- bogláron és Kaposváron történik. — Az erdei termékeket feldolgozó vállalat negyedik negyedéves terve szerint őszi erdei növények gyűjtésével foglalkozik. így gubacsot gyűjt cserzöamyagnak és erdei szelíd gesztenyét. Ezenkívül a vasút részére hósövényt készítenek, ruszkuszt termelnek és nyírseprőket gyártanak. — Kísérletképpen forgalomba hozzák a babkávéval kevert kávékon- zervet és megkezdték a kakaóval kevert konzerv-, valamint fügekávé gyártását is. A szokásos reggeli kávékészítmények közt ezek az új színfoltok valószínűleg megnyerik a fogyasztók tetszését. — A földművesszövetkezstek ki- lencszázezer tojást és körülbelül nyolcvan vagon baromfit vásárolnak fel az év utolsó negyedében Somogy megye területén. — Radian néven »önműködő« mosópor kerül az üzletekbe. Vízbe szórva oxigént fejleszt és így nem kell a ruhát dörzsölni, csupán csak áztatni a Radion-tartalmú vízben, — A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága felhívja a város lakosságának figyelmét, hogy a város határában húzódó távvezeték feszültség alá került (üzemeltetve van, áram vän benne), Kérjük a szükséges elővigyázat betartását, mert a továbbiakban esetleges balesetekért az Áramszolgáltató Vállalat nem felel. — A szovjet filmhét megnyitása a Kaposvári Helyőrségi Tiszti Klubban 'szombaton lesz. A filmhetet az MSZBT-vel közösen rendezi a Tiszti Klub. Az első bemutató a Tavasz a kisvárosban című szovjet film lesz. 10-én itt mutatják be először az országban a Szovjet hatalomért című új filmet. Ugyanakkor 10—12 filmből való harminc képből, kis kiállítás is nyílik szovjet filmekről. — A Dunai Vasműben tizenegy KISZ-brigád versenyez, hogy melyik ér el nagyobb megtakarításokat. A szeptemberi összegezés szerint a brigádok egyhavi jó munkájának eredményeként több mint százezer forint megtakarítást értek el. rnutfaü6 Csiky Gergely Színház: Csiky Gergely: Mákvirágok. Délután 3 órakor. Vörös Csillag: A LÄZ. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság: Két színésznő, egy szerep. 5, 7, 9 órakor. Dózsa Kertmozi: Riadó a hegyekben. Fél 7 órakor. KIOSZ Béke Mozi: okt. 3-án 4, 6 és 8 órakor. Nincs irgalom. Rippl-Rónai Múzeum: Várostörténeti, ősrégészeti, néprajzi, természettudományi kiállítások és a győri képzőművészek tárlata. Nyitva: 15— 19 óráig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. _____ ID Ő JÁRÁSJELENTÉS Nyugat- és Közép-Európa egy része felett megerősödött az anticiklon uralma, emiatt átmenetileg e területeken derijltebb, de továbbra is hűvös az időjárás. A nappali felmelegedés különösen gyenge volt, még p tíz fokot sem érték el a Kárpát-medencében és vidékén. Várható időjárás csütörtökön estig: csökkenő felhőzet, legfeljebb délen égy-két helyen eső. Több helyen reggeli köd. Mérsékelt keleti, délkeleti szél. Az éjszakai lehűlés fokozódik. Helyenként talajmenti fagy, a nappali felmelegedés erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 12—15 fok között. Sikeres volt a belügyi bajnokság kaposvári döntője Lehettek vagy másfc Iszázan azok a belügyi dolgozók, akik egyenruhában (a lövészek), vagy sportmezben ott meneteltek a vasárnap délelőtti kaposvári döntő felvonulásán. Magában z felvonulásban nem volt semmi különös. Legfel »ebb a jelentéstételnél talán a szokottnál egy kissé keményebben, katonásab- ban csengett Kiss István rendőrszázados sporttiszt jelentése és a válasz Ső- regi rendőrszázados ajkáról. Érthető. Aztán megkezdődtek a versenyek. Előzetes beszámolónkban megírtuk májr, hogy az idei belügyi sportbajnokságok vonzották a legnagyobb tömeget. Ma>d megegyszer annyian vettek részt ez övben a versenyeken, mint az előző esztendőben. Valamennyi járás elküldte a leg;obbjait. hogy aztán a legjobbak eldöntsék,' kik Somogybán a legfőbb belügyi atléták, ccllövők, röplabdások. Katonákhoz illő pontossággal kö étkeztek a számok s a nem nagyszámú, de lelkes közönség tapsajiből kijutott győzteseknek. Nem egy ízben azoknak is, akik nem crtek el helyezést. Például az egyik, legalább eqy mázsa súlyú rendőr-atléta, aki korát és súlyát meghazudtoló frissesóggel vett részt a 800 méteres futásban, bár nem ő lett az első, amikor .'befutott a célba, mégis naay tarsot kapott és joggal. A legnagyobb közönségsikert méltán a 4x800 méteres fegyveres váltó aratta. Ez a szám, amelyben drámai küzdelemben dőlt el az elsőség kérdése, meg is érdemelte a közönség elismerését és méltó hefe’ező’e volt a versenyeknek. Kiosztották a szép érmeket és értékes tiszteletdíjakat a verseny befejezése után. Derék rendőr, tűzoltó és kar- hatnlmista sportolóink azóta visszatértek állomáshelyeikre, s végzik igen felelősségteljes munkájukat. Mint a belügyi ba jnokságok mutatták, a bel ügy dolgozói nehéz szolgálatuk mellett js szakítanak időt a sportra, mert tudják, hogy az edzett testű ember, a sportban megacélosoöott izmú fiatal, még inkább helyt tud állni a vártán. így volt, szép volt. Belügyi dolgozóink a sportból is kitűnőre vizsgáztak. A verseny részletes eredményei: Atlétika: 100 m: 1. Bodor József (Marcali) 13.1, 2. Kámán István (tűzoltóság Barcs) 13.2. 3. Kecskés János (Csurgó) 13.3 mp. 800 m: 1. Sántha Sándor (Főkapitányság) 2:29.4, 2. Kerezsi István 1 (tűzoltóság Csurgó) 2:32.2, 3. Torma József (Karhatalom) 2:36.6. 3000 m: 1. Gand Gyula (Karhatalom) 13:31.8, 2. Sánta Sándor (Főkapitányság) 13:35.2, 3. Tamás István (Főkapitányság) 14:02. Magasugrás: 1. Molnár Sándor (Főkapitányság) 155, 2. Horváth László (Tűzoltóság) 150, 3. Ifkovics Ferenc (Tűzoltóság Barcs) 145 cm. Távolugrás: 1. Molnár Sándor (Főkapitányság) 483, 2. Balogh István (Tűzoltóság) 481, 3. Holló Pál (Kaposvár) 451 cm. Súly lökés: 1. Nagy István (Karhatalom) 10.13 m. 2. Nyúlás János (Tűzoltóság) 8,80 m. 3. Dékmár József (Kaposvár) 8,85 m. Gránátvetés: 1. Vadas István (Siófok) 60 m, 2. Bók János (Kaposvár) 54,50 m. 3. Horváth László (Kaposvár) 54 m. 4x800 m fegyveres váltó: 1. Karhatalom (Ham- puk, Persa, Cseh, Dávid), 2. Kaposvári Rendőrkapitányság, 3. Barcsi Rendőrkapitányság. Céllövészet: 1. Varga Ferenc (Tűzoltóság), 2. Bu- zsáki János (Tűzoltóság), 3. Faragó István (Csurgó). Csapatban: 1. Tűzoltóság (Varga, Buzsáki, Cinkotai, Törzsök, Magyar), 2. Csurgó, 3. Fonyód. Röplabda: 1. Tűzoltóság (Nagyatád) (Landor, Szabó, Bútor, Horváth. Fülöp, Zakariás, Lakatos), 2. Főkapitányság, 3. Karhatalom. A pontversenyt a tűzoltóság nyerte 82 conttal, 2. Főkapitányság 53. 3. Karhatalom 57, 4. Kaposvári kapitányság 52, 5. Csurgó 36, 6. Nagyatád 22, 7. Barcs 19, 8. Marcali 14, 9. Fonyód 8, 10. Siófok 7, 11. Tab 0 ponttal. iVB-s tekecsapataink hőstül csak a KMTE győzött Nem ment vasárnap a kaposvári NB-s teke-csapatoknak. Az NB I-es K. Építők a vártnál súlyosabb vereséget szenvedtek a fővárosban. Az NB II-es csapatok közül a KMTE szép győzelmet aratott. A Spartacus meglepetésre idehaza vereséget szenvedett a Bp. 21. Építőktől. Igen jól sikerült a Balatoni Hetek sportversenyeinek keretében megrendezett teke-bemutató Balatonőszödön. Eredmények. Tervhivatal — K. Építők 10:2 (2435:2236). Az Építők csapata nem boldogult a Tervhivatal nehéztalajú pályáján. Igaiz. hogy a Tervhivatal tekézői igen jó formában versenyeztek. Az Építők két pontját Illyés András szerezte. Legjobb dobók: Németh 403 és Somlyai II. 402 voltak. KMTE—Szfehérvári Meteor 8:4 (2357:2321). A KMTE Székesfehérváron, tehát idegenben szerezte értékes győzelmét'. A csapat legjobb dobói Szabó 421 és Reinisch 417 voltak. Bp. 21. foítök —K. Spartacus 8:4 (2437:2306). A Spartacusmak a vártnál valamivel gyengébben ment. a vendégek viszont igen jó napot fogtak ki. A kaposváriak legjobb dobói: Fenekes II. 417, Nagy S. 404 voltak. Kerékpáros körverseny A Balatoni Hetek záró sportműs. - ban szerepelt a Fonyód—Bélatele"_ Fonyód kerékpáros körverseny. A í 4* seny részvevőinek a fonyódi nrf,Y, ,, felfelé vezető úton kellett megmási’*°jvj_! a fonyódi hegyet. A bélatelepi ol'.T 'ji viszont könnyedén és nagy sebess^ÉVA száguldoztak lefelé a kerékpáros.- I® ^ felnőttek, a fakerekes ifjúságiak szer tették meg ezt az utat, mik-P®.®/' 21 600 métert hagytak maguk martvl, A vaskerekes ifjúságiak és a fákereBőÍA serdülők háromszor mentek végig '. (A igen nehéz, de kitűnő pályán. A ve1“2 senyén kitűnt1, hogy a pécsi kerékpá ' rosok tudásban felette állnak a somogyi kerekeseknek. Jellemző a pécsiek fölényére, hogy valamennyi számbaji megszerezték az első helyet. Jól szerepeltek a székesfehérvári kerékpárosok is. Eredmények: Felnőttek fakerékkel: 1. Holti Pécsi VSK 40 p„ 2. Horváth PVSK 43 p„ 3. Gócza Kaposvári H. Vasutas 43:10 p. Ifjúságiak fakerékkel: 1. Mahó (Pécs) 43 p. 30 mp., 2. Aradi (Székesfehérvár) 44 perc, 3. Vanver (Székesfehérvár) 45 perc, 4 Szita (Kaposvár) 45 perc 25 mp. Ifjúsági vaskerekesek: 1. Szerdahelyi (Pécs) 39 p., 2. Hepp (Szekszárd) 39 perc 28 mp., 3. Szűcs (Kaposvár) 40 p. Serdülő fakerekesek: 1. Kozma (Pécs) 39 p.. 2. Pákozdi (Kaposvár) 39 p. 10 mp.. 3. Dévai II. PVSK 40 p. 10 mp. Tab és Balatönboglár megugrottak a bajnoki táblázaton A megyei labdarúgó bajnokság I. osztályában egyre érdekesebb. izgalmasabb a küzdelem. Nagyjából tisztázódnak az erőviszonyok is. Tab éo Balaton- boglár továbbra is megőrizve veretlenségét, megugrott a mezőnytől. Előreláthatólag igen izgalmas lesz a most vasárnap sorrak er ülő Tab Balatonbog- lár rangadó. Az élmezőnyhöz tartozik még a Barcsi Hunyadi VSC csapata is. A Taszári Honvéd váratlan vereségével bizony leszakadt az élenjáróktól, s egyszerre a táblázat nyolcadik helyére zuhant. A középmezőnyben még nagy a tömörülés, s itt továbbra is nagy Változások várhatók. Kialakul a sereghajtók csoportja is. Ebbe Zamárdi, Lengyeltóti, Balatoniéi! e, Semogvszob és a K. Kinizsi tartálékcsapata tartozik. Mint érdekességet említjük meg, hogy a Kinizsi II. az első csapathoz hasonló válsággal küzd, sőt a Kinizsi tartalékok eddig még egyetlen győzelmet sem szereztek. A legrosszabb 'á mezőnyben a gótarányuk. hisz a leggyengébbnek tartott csapatok is legalább tíz gólt rúgtak már, ugyanakkor a Kinizsi II. mindösz- sze 3 gólt szerzett'. A rr.ooyei !. o. bajnokság hatodik forduló után: állása a 1. Tab 6 4 224:7 10 2. Balatönboglár 6 4 212:5 10 3. Barcs 6 4 1 2 22:9 8 4. Siófok 6 2 3 i 15:9 7 5. Marcali 6 3 1 2 17:13 7 6. Gyékényes 6 3 1 o 10:10 7 7. Böhönye 6 33 15:10 6 8. Taszár 6 3 3 19:13 6 9. Nagybajom 6 2 2 2 12:12 6 10. K. Vasutas 6 33 12:13 6 11. Fonyód 6 33 12:14 6 12. Balatonlelle 6 24 13:19 4 13. Zamárdi 6 o4 14:23 4 14. Lengyeltóti 6 24 10:18 4 15. Somogyszob 6 1 1 4 10:25 3 16. K. Kinizsi II. 62 4 3:20 2 Bolt és italbolt vezetői állást vállalnék vidékre is. Cím: a Hirdetőben. ______1605 M eheszek! Mézet előnyös feltételek között vásárolunk. Beteleléshez cukor biztosítva. Méhészbolt, Kaposvár _________________ (42968) C imbalom eladó. Marcali Művelődési ház. 891 Lóárverés ! A Kaposvári Sertéstenyésztő és Hizlaló október 6-án, vasárnap, a kaposvári vásáron lóárverést tart. Árverésre kerül 5 darab különböző korú ló és 1Ü darab csikó. 6/220-,-is acéltűágyas buksi kötőgép tartozékkal eladó. Balatönboglár, Andro- sica 882 Kaposvári Textilművek szántnál gyakorlattal rendelkező, szakképzett ma- 'óst (elvesz. Jelentkezni lehet: Kaposvári Textilművek, Kaposvár, Jutái út. (4291’V 250-es Pannónia igényesnek sürgősen eladó. Balatonlelle, Réti Károly. 886 Kaposron, Kossuth Lajos utca 38. sz. ház 2 szoba, konyha 800 négyszögöl telken eladó. Érdeklődni: Kossuth L. utca 18,_______________________________888 c saládi ráz, 2 szoba, konyha, üvegezett veranda. 400 négyszögöl telekkel. Balatonlelle, Arany János u. 59. eladó, beköltözhet őséggel. Érdeklődni ugyanott. 889 2 kis hold föld tanyával eladó. Rinya- besenyő községben. Cím a Kiadóban. ___________________________892 j Elíró Kece'hegyen 1400 négyszögöl I szántó és gyümölcsös. Érdeklődni lehet Toldi MikKw u. 13.__________________1624 T örzskönyvezett magyar vizsla kölykök eladók. Érdeklődni Pataki Béla, Kisbajom. 1627 Bútorozott vagy üres szobát keresek, lehetőleg a kórház közelében. Cím: Magyar Hirdetőben. A Balatoni Hetek teke-bemutatója A Somogy megyei Tekézők Alszövet- sége rendezésében került sor Balatonőszödön a Sirály Szálló kitűnő kettőspályáján o versenyre, amelyen a kaposvári tekézők mellett Székesfehérvár vFP-senvzői is olirdiltak. A nem hivatalos Kaposvár — Székesfehérvár viadalból a kaposváriak kerültek ki győztesként, Az első három helyet kaposvári versenyző szerezte meg. Az élcsoport a következőképp végzett: 1. Somlvai László (K. Építők) 444 fa, 2. Waibl Gyula (K. Építők) 4?9 fa, 3. Horváth Jéncs (K. Építők) 431 fa, 4. Török János (Székesfehérvár) 431 fa, 5. Károlyi László (Székesfehérvár) 426 fa. Sikeres volt a női tekézők bemutatója, ahol az elsőséget Horváth Jánosné a K. Építők versenyzője szerzte meg 367 fával. Király Ferencné K. Építők előtt, aki 361 fát ütött. Megyei koronglövő bajnokság Élénk érdeklődés mellett került sor vasárnap a cseri koronglövő pályán, a megyei koronglövő bajnokságra. A kaposvári győztesek és a járások legjobbjai heves harcot vívtak az elsőségért. Az egyéni versenyben kitűnő eredmény született. A jákói Törzsök György a 25 korongból 24-et eltalált1., A jólsikerült versenyen az alábbi eredmények születtek. Egyéniben: 1. Törzsök György (Jákó) 25 korongból 24 találat, 2. Vágvölgyi József (Kaposvári Erdészet) 22 találat, 3. Ös István (Pusztakovácsi) 21 találat, 4. Szőlcsi József (Kaposvár) 20 találat', 5. Zsobrák B. János (Zselic) 20 találat. Csapatban: 1. Zselici Vadásztársaság (Zsobrák, Vass, Deák, Fehér, Fűzi) 92 találat, 2. Jákói Vadásztársaság (Törzsök, Rónai, Wagner, Takács, Horváth) 84 találat, 3. Kaposmenti Vadásztársaság (Papp, Horváth, Lukács, Félix, Ince) 83 találat. Asztalitenisz NB II KMTE—PBTC .14:2. A kaposvári asztaliteniszezők igen jól j játszódlak és biztosan győztek. Molnár. Németh és Androsics 4—4 győzelmet szerzett. Preller két győzelmet aratott. Pécsi Meteor —Kaposvári Kinizsi 16:0. Az újonc kaposvári NB II-es asztalitenisz csapat nem tudott ellenállni a jó erőkből ' álló pécsi együttesnek. Az ugyancsak Pécsre kitűzött második mérkőzésre a K. Kinizsi asztallteniszezői Sfm álltak ki, mert nem tudták az éjszakai szállásokat biztosítani. s így mérkőzés nélkül hazautaztak. Szombathelyi Dózsa — Kaposvári Dózsa 3:0 (15:12, 15:1, 15:13) A röplabda NB II. nyugati csoportjának listavezetője, a Szombathelyi Dózsa, pompás játékkal mutatkozott be. A szombathelyiek különösein a második játszmában Játszottak lenyűgözően. A kaposváriak bár jobban játszottak, mint legutóbb, nem tudták kétessé tenni a szombathelyi csapat győzelmét. Besztercsénvi 5.5 pontot evőit ölt az országos egyéni sakkbajnokság középdöntőjében Két héten át hárem csoportban Budapesten került sor az elődöntőben sikeresen szerepelt sakkozók részvételével az országos egyéni sakkbajnokság küzdelmeire. A közelmúltban nem volt arra példa, hogy kaposvári sakkozó részt vett volna a középdöntőn. Mint ismeretes, ez évben megyei bajnokunk, Besztercsényi Tibor jogosultságot szerzett a középdöntőbe való indulásra. Besztercsényin meglátszott a nagy versenyek tapasztalathiánya. Ezért szerepelt ott tudása alatti teljesítménnyel. A középdöntő harmadik csoportjában Besztercsényi végül is 5.5 pontot gyűjtött. Ez azonban nem volt elégséges a döntőbe jutáshoz, mert az egye® csoportok 1—1 helyezettjei jutottak tovább. A döntőbe jutott sakkozók a következők: I. csoport: Ozsvátli (MTK), Pogáts dr. (Gyárépítők), ifj. Honfi (Spartacus), Var- nusz (FTC). . II. csoport: Kluger (BVTSE), Forintos (BEAC), Hajtun (Csepel), Gasztonyi (Gyárépttők). III. csoport: Androvitzky (Ikarus). Szilágyi (V Meteor), Tipary (Spartacus), Szili dr. (BVTK). Besztercsényi csoportjában a győztesnek 10 pontja volt. Míg az utolsó helyezett Kádár 3,5 pontot gyűjtött. 40. számú szelvény. Két kaposvári csapat szerepel e héten a totóban. A K. Kinizsi—Pécsibányatelep mérkőzés a nyolcadik helyen áil. A hírek szerint viszont a kilencedik mérkőzést a Békéscsabai UTTE találkozót törlik a szelvényről, s a 13-as pótmérkőzés, a Sopron—KMTE találkozó rendes mérkőzéssé lép elő. Ez a hét egyébként ismét nehéznek ígérkezik. Sok a bizonytalan kimentelűnek látszó mérkőzést’, a Békéscsabai UTTE találiko- ni. Az egyes mérkőzésekre tlppjeink a héten a következők. 1. Magyarország —Franciaország. A magyar csapat nehéz feladat megoldása előtt áll. Bármennyire is jól sikerültnek látszik válogatott csapatunk összeállítása, úgy véljük, hiányozni fognak a Vasas játékosok. A hazai pálya, a hazai közönség előnye azonban mégis a magyar csapat' mellett szói. Még akkor is, ha a franciáknak id^i eredményei igen kedvező mérleget mutatnak. írjunk a szelvényre x, 1-et. 2. Hatvan — Debreceni VSC. A debreceni csapat jó formában van. s túl van kezdeti bizonytalankodásán. Idegenben is a DVSC az esélyesebb. Tipp 2-es. 3. Naqybátony—Nyíregyháza. A nyíregyházi csapat idegenben általában gyengén szerepel, s eddig két vereséget szenvedett és egy döntetlent ért el, győzni még nem tudott. Ezért a tipp 1-es. , 4. Pereces —Eger. Bár a pereces: csapat az idén még nem győzött, most azonban valószínűleg nyerni fog. Tipp 1- es. 5. Székesfehérvár —Győr. Rangadó a javából. A keményen játszó székesfehérváriak könnyen meglepetést okozhatnak a technikailag képzett csapattal szemben is. Két tipp: 2, x. 6. Nagykanizsa —Délbudai Spartacus. Nagykanizsán aligha terem babér a Spartacus számára. Tipp 1-es. 7. Zalaegerszegi TE — Sztál in város. Az NB II. nyugati csoportjának két veretlen csapata találkozik. Az az érzésünk, hogy a zalaegerszegiek vesztik el veretlenségüket. Két tippnek az x-et és 'a 2- est ajánljuk. 8. K. Kinizsi —Pécsbányatelep. A mutatott formák alapján nincs különbség a két csapat között. Mi azonban azt reméljük, hogy' a Kinizsi mégiscsak kimozdul a holtpontról és nyer. Tipp 1-es. 9. Békéscsaba —UTE. Törölve. 10. Vác — Pénzügyőrök. Az odahaza igen keményen játszó váciak esetleg egy pontot elcsípnek a Pénzügyőröktől. Tipp: X. 2. 11. Cegléd — Makó. A ceglédiek jó formában vannak, ezt bizonyítja, hogy a múlt vasárnap legyőzték Dudapesten a Vörös Meteort. Most is a ceglédi csapat az esélyes. Tipp 1-es. 12. SZVSE —Kistext. A vidéki meccsek »nem feküsznek« a Kistéxtnek. Az SZVSE esetleg egy pontot szerezhet. Tipp: x, 2. 13. Soproni VSE —KMTE. Egy pont erejéig bízunk a lelkesen küzdő KMTE- ben Sopronban is. Aki a meglepetést is megtippeli, az írjon az x mellett 2-est is. Á pótmérkőzési-e tippjeink 1-es. Így tippelnek a különböző lapok: A. Népsport), B. Nép szabadság, C aikiarat, D. Magyar N emzet. A. B. C. D. 1. 1 X 1 X 1 X 1 2. 2 X 2 2 2 3. 1 1 1 1 X 4. 1 1x2 1 X 1 5. X 1 2 2 2 X i 2 X 6. X 1 1 1 X 2 2 X 7. X 2 1 2 1 2 2 8. 1 1 1 X 2 1 9. t ö r ö 1 v e 10. 1 X 1 x 2 1 2 X 11. 1 1 1 1 12. 2 X 1 x 2 1 X 2 13. 1 X 1x2 1 1 Somogyi Néplap Szerkeszt) a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága Szerkesztőség: lífrposvár. Sztálin u. 14 sz. Telefon 15-10, 15-11. Kiadóhivatal: Latinka Sári dar u. 4. Telefon: 15-16. Somogy megyei Nyemdaipari Vállalat Nyomdáért felel: László Tibor.