Somogyi Néplap, 1957. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-03 / 231. szám
1 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1957. október 3. René Coty megkezdte tanácskozásait a kormány- válság megoldására Párizs (MTI). Rémé Coty francia köztársasági elnök kedden megkezdte a kormányválságok idején már hagyományos tanácskozás sorozatát. Elsőnek Le Troquer-vel, a nemzetgyűlés elnökével tárgyalt. A szocialista nemzetgyűlési elnök távozóban kijelentette: véleménye szerint a túlzott pesszimizmus nem indokolt, a válság elég gyorsan megoldódhat. A szenátus elnöke — Gaston Mon-' nerville — a René Coty-val folytatott megbeszélés után már ellenkező véleményem volt. Kijelentette ugyanis, hogy szerinte »a válság rendkívül nehezen oldható meg«. Albert Sarraut, a Francia Unió közgyűlésének elnöke is így nyilatkozott, távozóban a köztársasági elnöktől: »Félek, hogy a válság hosszú lesz«. Kedden délbem a köztársasági elnök hivatala közölte, hogy René Coty a délután folyamán fogadni fogja azokat a volt t minisztereket, .«kikkel elnöksége idején együtt dolgozott. Mendes-France-on kívül a délután folyamán mint volt miniszterelnök, I Edgar Faure és Guy Mollet tárgyaltak a köztársasági elnökkel. A kedd esti párizsi lapok már elkezdik a találgatásokat: milyen kormány alakulhat Franciaországban? A Monde szerint három lehetőség van: 1. A jobbközép kormánya, amelynek elnöke Pflimlin lenne és melyet a szocialisták támogatnának. 2. A balközép kormány az MRP- vel, Mitterrandnal, vagy Guy Mollet- vel az élen. 3. Igen széleskörű koalíciós kormány, az elnöki székben Plevemnel, a »mérsékeltektől«, tehát a jobboldali függetlenektől a szocialistákig. A Le Monde szerint van még egy kivezető út, amelyről nagyon sokan beszélnek anélkül, hogy nagyon hinnének benne. Ez pedig a rendszer válsága, ami a De Gaulle tábornokra való appellálást jelentené. A Le Monde szerint azonban mind a szocialisták, mind pedig a mérsékeltek visszautasítják a De Gaulle-lal való megoldást. Hazaindultak Szíriából a szovjet hadihajók Damaszkusz (TASZSZ). Tíznapos szíriai oaráti látogatás után Latakiá- ból kedden délelőtt hazaindultak a szovjet hadihajók. A kikötő elhagyása előtt a Zsda- nóv-cir.káló fedélzetén megjelent Korans, Latakia kormányzója és Szuhi, a latakiai katonai körzet és a szíriai haditengerészeti erők parancsnoka. Tiszteletükre felsorakozott a díszszázad. _majd_ a zenekar eljátszotta a Szíriai Köztársaság és a Szovjetunió állami himnuszát. A szíriai személyiségek meleg búcsút vettek a szovjet tengerészektől és szerencsés utat kívántak nekik. A szovjet hadihajók pontosan 11 órakor futottak ki a nyílt tengerre. A parton összegyűlt lakosok szívélyesen búcsúztatták szovjet vendégeiket. • Az ENSZ-közgyűlésének október 1-i délutáni teljes ülése New York (TASZSZ). Az ENSZ Közgyűlés október 1-i délutáni teljes ülésén megvitatta a főbizottságnak azt a javaslatát, hogy tűzzék a közgyűlés napirendjére a szovjet küldöttség javasolta alábbi két kérdést: »nyilatkozat az államok békés egymás mellett éléséről« és »az atom- és hidrogénfegyver kísérletek beszüntetése nemzetközi ellenőrzés alatt«. Kuanyecov szovjet megbízott követelte, hogy az atom- és hidrogénfegyver kísérletek nemzetközi ellenőrzés alatt történő beszüntetésének kérdését a most folyó ülésszak napirendiére önálló kérdésként ve- ígyék fel, ne pedig a leszereléssel kapcsolatos kérdések egyik pontjaként, ahogyan a főbizottság többsége ajánlotta. Kuznyecov módosítása visszaállítja a Szovjetunió eredeti javaslatát. A csehszlovák küldött támogatta a szovjet javaslatot. A szovjet módosítás ellen és a főbizottság javaslata mellett szólalt fel az Egyesült Államok és Anglia képviselője. E két ország küldöttei mindent elkövetnek annak megakadályozására, hogy az ENSZ közgyűlése határozatot hozzon az atomfegyver kísérletek beszüntetéséről. A közgyűlés a főbizottság javasltát fogadta el. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának határozata Párizs (MTI). Az Humanité közli a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának nyilatkozatát a kormányválságról. A inyilatkozVrt bevezetőben rámutat, hogy a kerettörvény javaslat elvetése és a kormányválság súlyos kudarcot jelent az algériai háború politikájára és nagy sikert a Franciaországban egyre növekvő háborús ellenzék számára. A Bourges-Maunoury-kormány eltűnése, három hónappal beiktatása után, kidomborítja, milyen nehézzé válik a munkásosztály, a nép ellenében a kormányzás. A Francia Kommunista Párt elítéli azokat a kísérleteket, amelyek most a mina•TWVVVVTTTTTTTTTTTTTTTVTTTTfTVTTTVV AZ ORSZÁGOS ÜDÜLŐVENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT £ Balatonboglári Júliám Szállójában I >* ► ► *► v EGÉSZ NAP MELEG ÉTELEK. OLCSÓ ZÓNÁK. UTÓ1DÉNY-ÁRAK ÚJ VEZETÉS! pi többség összefoltozásán fáradoznak, hogy olyan kormányt hozzanak Rétrle. amely folytatja a jelenlegi politikát. A Francia Kommunista Párt felhívással fordul az algériai háborút ellenző franciákhoz és főleg ahhoz a 12 millió állampolgárhoz, aki szavazatát 1936. január 2-án a baloldali pártokra adta. Felhívja őket arra, hogy üljenek össze a kormányválság napjaiban és együttesen követeljék a békét. A munkásság és a demokratikus erők egyesült akciója békét teremthet Algériában. új politikát indíthat útjára. Ezt a politikát a parlament baloldali többségére támaszkodó, a kommunistákat szükségszerűen magába foglaló kormány valósítaná meg. A párt ünnepélyesen emlékeztet arra,- hogy ma is kész támogatni minden előrehaladást jelentő lépést és kezdeményezést. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága ezután a szocialista dolgozókhoz fordul. Felhívja figyelmüket arra, hogy az algériai háborút egyetlen napig sem lehetne folytatni a szocialista párt aktív támogaltáisa né(!(kül. A nyilatkozat ezután felhívja a francia dolgozókat, a béke híveit, hogy hozzák tudomására érzéseiket a köztársaság elnökének és a képviselőknek, majd rámutat, hogy a kormányválság csak kidomborítja az október 17-i nagy nemzeti követelési nap jelentőségét, amelyen az algériai béke mellett, az országot fenyegető nyomorúság ellen adnak majd hangot a nép széles tömegei. Franciaország népe elsöpörte Bourges-Maunoury kormányát és kerettörvényét. Most a néo egységétől és cselekvésétől függ), hogy ez a győzelem még döntőbb eredményeket vívjon ki: az algériai békét és az 1956. január 2-i választások követeléseinek, tiszteletbéntar- tá&át.. Amerikai és török csapatösszevonások a szíriai határon Az ElSSZ-hen működő szovjet küldöttség sajtónyilatkozata a Biztonsági Tanács nem állandó tagjainak megválasztásáról Beirut (TASZSZ). A Telegraf című lap közlése szerint Törökországból érkezett személyek elmondották, hogy jelentős amerikai és török csapatokat láttak Alexandretta és a határ között Latakia szíriai város irányában. A lap rámutat arra, hogy a szemtanúk jelentése szerint a török és amerikai csapatok tüzérséggel is rendelkeznek. —WUW&WlSí(Mi»--------— N ew York (TASZSZ). A Biztonsági Tanács nem állandó tagjainak kedden történt megválasztásáról a szovjet küldöttség sajtónyilatkozatot adott ki, amely megállapítja, hogy a három jelölt közül kettőt — Panamát és Kanadát — annak a londoni értekezletnek megfelelően választották meg, amely a Biztonsági Tanács nem állandó tagsági helyeinek elosztásáról szól. d bülfolcU hirob j— Ami Japánnak a Biztonsági Tanács harmadik nem állandó tagjává történt megválasztását illeti — mondja a nyilatkozat — ez az ENSZ alapokmányának és a londoni egyezménynek nyílt megszegésével történt. — Az ENSZ alapokmány első pontjának 23. cikkelye értelmében a Biztonsági Tanács nem állandó tagjait a földrajzi fekvés figyelem- bevételével kell megválasztani. Az ilyen eljárás aláássa az ENSZ tekintélyét és jelentőségét. A szovjet küldöttség a , szóbanforgó szavazást nyílt hátrányos megkülönböztetésnek tekinti a kelet-európai országokkal szemben és határozottan tiltakozik ellene. WASHINGTON (AP). Mielőtt kedden megkezdődött Eisenhower elnök és a déli államok kormányzóinak értekezlete, egy kis csoport »fajvédő« tüntetőén a Fehér Ház előtt helyezkedett el. A rendőrség szétzavarta őket. TASKENT (TASZSZ). Tamara Hanum, az ismert üzbég énekesnő, jelenleg negyven nyelven énekel, de ebben az évben meg akarja ismertetni hallgatóit a fekete Afrika, Indonézia, Vietnam és India dalaival. Ily módon a műsoron szereplő dalok már ötven nyelven fognak felhangzani. PÁRIZS (MTI). Párizsbaá nyaktilóval végezték ki Jacques Fesch-t, a fran- cia'-.belga bank volt vezérigazgatójának fiát, aki három évvel ezelőtt a párizsi tőzsde közelében egy pénzváltót leszúrt, majd az üldözésére indult járókelők közül egyet megsebesített, egy rendőrt pedig pisztolylövésekkel megölt. Az úri bandita tengeri útra akart indulni a rablóit pénzen vásárolandó jachton. Ez év tavaszán Jacques Fesch-t halálra ítélték. Kegyelmi kérvényét elutasították és kedden hajnalban a párizsi Santé börtön udvarán quillotine alá hajtotta fejét. PEKING (Uj Kína). A Kína nemzeti ünnepe alkalmából megtartott tűzijáték és felvonulás során Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság elnöke 3 idíszemlejlvényien beszélgetést folytatott a Pekingiben időző szíriai újságíróküldöttség vezetőjével, Tev- fik Jezdzsivel, a szíriai külügyminisztérium tájékoztatási hivatalának vezetőjével. Mao Ce-tung elmondotta, hogy az egész világ népei támogatják Szíriát az imperialisták agressziós tervei elleni küzdelemben. »A világ néoei örömmel látják a Szíria, Egyiptom és Szaud- Arábia közt fennálló egységet. Az összes arab népeknek egyesülniük kellene« — mondotta Mao Ce-tung, aki a szíriai újságírónak arra a kérdésére, hogy lehetne remény Szíria elnökének és Mao Ce-tung személyes találkozására, azzal válaszolt, hogy »az egészen lehetséges«. Francia lapok a Párizs (MTI). A francia sajtó vezető helyen foglalkozik a kormány- válság híreivel — megkezdődnek a találgatások. A Figaro hosszúlejáratú és sú- lvos válságra számít. Az Aurore már személyi találgatásokba bocsátkozik és nem kevesebb mint 8 esélyes nevet sorol fel. Ezek: René Pleven (UDSR). Antonie Pinay (független), Pierre Pf 1; miin (MRP), Francois Mitterrand (TJDSR), Robert Lacoste (szocialista), René Bilieres (radikális), Andere Móricé (disszi- der.s radikális) és Guy Mollet (szocialista). A 8 esélyes közül az Au- róre úgy véli, elsőnek Pleven-hez Belgrád (MTI). Deák Györgynek, a Budapesti Filmstúdió igazgatójának a vezetésével a crnagorai Lovcsen Filmstúdió meghívására az elmúlt napokban Jugoszláviában tartózkodott a film magyar küldöttsége. A jugoszláv filmművészeti szakemberek kezdeményezte megbeszélések sikerrel jártak. A két stúdió között megállapodás jött létre az első magyar—jugoszláv közös művészfilm forgatásáról. A film jugoszláv témát dolgoz fel. Története a háború előtti években a Sku- tari-tó környékén játszódik. Egy szegény hegyi lakó küzdelmes életét mutatja be. Szcenáriumát De- jan Obradovics jugoszláv író készíti, ennek alapján dolgozzák majd ki a forgatókönyvet. A film forgatákormányválságról fordul a köztársasági elnök, hogy ő kísérelje meg a »kiengesztelést« a szembenálló pártok között. A Combat-nak ugyanaz a jóslata. A Liberation szerint a »mezőny első indulója I Jacques Sousteíle, vagy André Móricé, jelenlegi hadügyminiszter. A Humanité rámutat, azok akik kávézaccból próbálják megjósolni, hogy ki lesz az új miniszterelnök, elfelejtik, hogy nemcsak a parlamenti intrikák szabják meg, hogyan és kikből alakulhat meg az új kormány, hanem igenis a lényeges tényező az, hogy mi történik az országiban. sát előreláthatóan a jövő év áprilisában kezdik meg. A rendező valószínűleg Fábry Zoltán lesz, a szerepeket pedig — egyenlő arányban a magyar és a jugoszláv művészek (játsszák. Az angol munkáspárt értekezlete (MTI). A munkáspárt brightoni értekegtete (második napiának fő tárgya a végrehajtó bizottság által összeállított aggkori nyugdíj-tervezet volt. Az aggkori nyugdíj felemelése a jelenlegi heti két fontról heti három fontra. Az értekezlet egyhangú határozattal jóváhagyta a nyugdíj-fervezetett. AZ MSZMP MEGYEI VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA, A MEGYEI ; TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA, A MÉSZÖV ÉS A SOMOGYI NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE ♦ ♦ * * TEHETSÉGKUTATÓ | (irodalmi pályázatot! Megállapodás a magyar—jugoszláv koprodukciós film gyártásáról ROMA (MTI). Az olasz középiskolái tanáraik már az elmúlt tanévben is nehéz harcokat vívtak és sztrájkolták gazdasági és jogi követeléseik kiharcolásáért. M"«t bejelentették, hogy ha a i kormánv októberben nem terjeszt megíe'elő törvénvja- v.'-lWot a narlamerv1* elő a közép- iskolai tanárok követeléseinek teljesítésére. akkor november elején meCTh,atárnzatlan időre, országos sztrájkot hirdetnek meg. Magyar szakemberek tanulmányozták a csehszlovák atomreaktort Hazaérkezett Csehszlovákiából az a küldöttség, amelynek tagjai az épülő magyar atomreaktor tervezői, építői, beruházási szakemberei és leendő tudományos munkatársai voltak. A küldöttség azért járt a szomszédos baráti országban, hogy tanulmányozza a múlt héten üzembe helyezett első csehszlovák atomreaktort. A megbeszélések alkalmával a csehszlovák szakemberek átadták a reaktor tervezésének, beruházási munkájának, építésének, szerelésének tapasztalatait és közölték az üzempróba észleleteit is. A Szovjetunió segítségén kívül — rendé'kezesünkre bocsátotta az atomreaktor berendezését és elküldte szakembereit a szereléshez —, a csehszlovák baráti támogatás megkönnyíti és meggyorsítja a magyar teaktor további építését, szerelését és lehetővé teszi a jó felkészülést a megindítandó tudományos munkához, az atomerő békés felhasználását célzó kutatásokhoz. hirdet kötetlen témakörrel elbeszélés, novella, irodalmi riport és vers jfajokba tartozó művekre műt Pályázni lehet eddig nyomtatásban meg nem jelent alkotásokkal a következő feltételek szerint: A pályázaton bárki részt vehet. A prózai írásművek terjedelme nem haladhatja meg a 15 ritkán gépelt oldalt. Pályázni névvel és jeligével lehet. DÍJAZÁS: Irodalmi riport Elbeszélés, novella Vers I. díj 1200 Ft I. díj 1200 Ft I. díj 800 Ft II. dij 800 Ft II. díj 800 Ft II. díj 600 Ft III. díj 600 Ft III. díj 600 Ft III. díj 400 Ft BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 1958. JANUÁR 31. A pályamüveket a Somogyi Néplap Szerkesztőségébe (Kaposvár, Sztálin út 14.) keli küldeni »Irodalmi pályázat« megjelöléssel. A közlésre alkalmas írásművek megjelennek a Somogyi Néplapban, melyért honoráriumot fizet a szerkesztőség. A pályázat eredményét 1958. március 1-én közli a Somogyi Néplap Felvilágosítást a pályázat!:1 kapcsolatos bármely kérdésben a Somogyi Néplap Szerkesztősége ad.