Somogyi Néplap, 1957. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-25 / 224. szám
SOMOGYI RlPfcAr Szerda, 1957. szeptember 25. A siófoki vírus-ankét elé A Somogy megyei Tanács V3 Egészségügyi Osztálya, a Megyei Kórház és a Közegészségügyi—Járványügyi Állomás közös rendezésében 1957. szeptember 27-én és 28- án virus-ankétot tartanak Siófokon. Az ankéten több igen fontos tudományos kérdés megtárgyalása szerepel. Dr. Svastits Pál egyetemi magántanár, a járványos gyermekbénulás folinikumáról és terápiájáról tart előadást;» dr. Formosy Ferenc, a viruskutató osztály főorvosa a Polio Myelitis elleni aktív immunizálás kérdésével foglalkozik; dr. Franki és dr. Bartell a Heine Mein kór jelzésére és a védőoltások hatásosságának kimutatására, kidolgozott új eljárásukról számolnak be; dr. Dömök István a Coxsasokie és az Echo-vírusokról tart előadást; dr. Takács Gyula az influenza diagnosztikáját és a specifikus védekezés módjtait elemzi tudományos előadásában. Az első nap délutánján kerül sor dr. Szíjjártó Árpád és dir. Mohay András orvosok csecsemő és gyermekkori Hepatitis-Epidermica című előadására és dr. Zavilla Norbert főorvos a csecsemő és gyer- »íekkori Hepatitisek pathológiája című előadására. Az ankét második napján dr. Szé- ky Antal egyetemi magántanár, az idegrendszeri szövődmények, a Meningitis—Serosa esetek kapcsán; dr. Báthy Sándomé, adatok a Somogy megyei Meningitis—Serosa kérdéshez; dr. Molnár Erzsébet a vírus eredetű meningo encephalomyéllti- sekről; dr. Kömyei István, a pécsi egyetem tanára pedig az idegrendszeri vírusbetegségek kórtanának néhány kérdéséről tart előadást. A hazánkban 1947—48 óta helyenként felbukkanó Meningitis-járvá- nyok hazai orvoslkutatóimk figyelmét mindjobban e kérdés tisztázására irányították. Az eddigi kutatásokról szóló beszámolók azt mutatják, hogy az egységesnek látszó kórképeknél különböző fertőzési okok szerepelnek, így különböző leptosvirosisok és vírusfertőzések. De sóik esetben tisztázatlan maradt a járványszerűen fellépő meningitisek kórszármazása. Somogy megyében az elszórtan jelentkező esetektől tekintve minden évben számolnunk kell a nyári hónapokban a meningitis járványszerű fellépésével. Az eddigi kutatásod szerint a Somogy megyei meningitisek nagy része a még nem tisztázott vírusmegbetegedések közié tar« tozik. Az eseteknek közel tíz évre visszanyúló feldolgozása rámutat a kérdés állandó aktualitására és fontosságára, mert az adatokból kitűnik, a járványtani szempontokon kívül, hogy a megbetegedések száma fokozatos emelkedést mutat évről évre és éppen a legmunikabíróbb korosztályoknál hoz létre sok esetben hosszú ideig tartó munkaképtelenséget a legmunkaigényesebb hónapokban. Ezen a munkakiesésen kívül a megbetegedettek munkaképessége is hosszú időn át, néha véglegesen csökken. Ezeknek a nemzet- gazdasági szempontoknak figyelem- bevételével igyekszünk megálapítani, hogy melyik az a kezelési eljárás, noilyel a legkisebb munkaidőveszte- séget érhetjük el, lehetőleg intézeti elhelyezés nélkül. Az utóbbi években ugyanis a megbetegedés olyan arányt ért el, hogy a nyári hóna; pókban emiatt jóformán csak a hevenyebbeket tudtuk intézeti kezelésben részesíteni. A «-vírus-ankét« második napjának délutánján az elhangzott előadásokról viták és megbeszélések lesznek. VAN HÜS, NINCS HÜS Szerencsés csillagzat alatt született háziasszony az, aki szombatonként, mondjuk sertéshúst tud vásárolni Kaposvárott. Persze, hogyha az esthajnalcsillaggal együtt kél fel, esetleg még nyitás előtt felkeresi valamelyik húsboltot — kaphat disznó-, talán még borjúhúst is. Na, dehát ezt mégsem teheti meg mindenki. A dolgozó nők, háziasszonyok nagy része, ha húst akar a vasárnapi ebédhez, csiak marhahúst vásárolhat. Illetékes helyen elárulták azt, hogy nem helyi szerveken múlik a város húsellátása, hanem hetenként küldi meg az irányszámokat az Élelmezési Minisztérium. S mennyiségileg ezekben a számokban nincs is hiba, fedezné a város hússzükségletét, csupán az arányokba csúszik olykor egyenlőtlenség. Ezen a héten a húsmennyiség 80 százaléka sertés lesz, amit a város kap, tehát .senki nem panaszkodhat. S aztán mi lesz a jövő héten? Ezt nem mondja meg Kaposvárott senki. Lábodi földuiűvesszövetkezetnél eladó 1 db 2 tonnás gumikerekű speditőr kocsi, 1 db lovaskocsi, 1 pár lószerszám. Érdeklődni lehet az fmsz. központi irodájában, Lábod. Telefon: 7. Köziiletek figyelem! Eladó 1 db 125 köbcentiméteres szürketankos jó állapotban lévő Csepel motorkerékpár Lábodi földmüvesszövetkezet AZ ÉM. SOMOCY MEGYEI ÁLL. ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT könnyű gépkezelőket állandó munkára felvesz Jelentkezés : Május 1 utca 57. A Somagy megyei Tanács VB csecsemőotthona pályázatot hirdet 1057. október 1-én megüresedő intézeti gondnoki állásra. Az illetmény E. 426. kulcsszám szerint. Kálisz-kőnyvelésben jártas, legalább . két évi gyakorlattal rendelkező, férfi dolgozók jelentkezzenek. Jelönit kezni Dimitrov u. 26. sz. alatt az intézet igazgatónőjénél lehet. (42953) A Somogy megyei Tanács VB csecsemőotthona pályázatot hirdet 1957. október 1-re kazánfűtői szakmunkási állásra. Fizetés E. 560. kulcsszám szerint. Jelentkezés Dimitrov u. 26. alatt, az in- tézet igazgatónőjénél. Eladó mély gyermekkocsi, járóka, női kabát1. Ady Endre u. 7., .emelet. (42959) Somogymegqyes községi tanácsa vb apaállatgondozót keres. Természetben lakás, illetményföld. készpénzfizetés megegyezés szerint. _________________(853) 5 0 — 100 000 forinttal társat keresek működő vendéglőhöz. Ipar, berendezés van. »Árubiztosíték« jeligére a Kiadóba. _____________________________________(855) K isméretű, belvárosi, 2 szoba, összkomfortos lakásomat elcserélném nagyobb méretű 2 vagy 3 szobás belvá- rosi hasonlóért. Cim a Kiadóban, (856) Nevelőnőt kétéves gyermekem mellé felveszek. Ady Endre u. 2., gondnok, ___________________________________(42956) S zaxofon eladó. Szenna 38. Kiss Ferenc, (42958) Szoba, konyhás ház eladó, beköltözhetőséggel. Cím a Kiadóban.__________(852) B eköltözhető, Hegyalja u. 24. sz. alatti családi ház eladó. (42947) Raktárosi vagy gondnoki munkakört vállalnék. Címeket a Hirdetőbe kérek. _____________________ (42941) K étszárnyas üvegajtók, nyolcszárnyas ablakok, ugyanott 600-as gyalufej, komplett, eladó. Május 1 u. 25., asztalos.___________________________(42940) K aposvári Textilművek szakmai gyakorlattal rendelkező, szakképzett maróst felvesz. Jelentkezni lehet: Kaposvári Textilmüvek, Kaposvár, Jutái út. _________________________(42910) E ladó 1203 négyszögöl szőlő, épület- tel. szüret után. Sipor Lajos, Balaton- máriia, 4. szakasz. őszi- tavaszi szénkéneg szükségletét beszerezheti o Siófok és Vidéke Fmsz lerakatánől. Vidékre utánvéttel szállítunk. Somogyi Néplap szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága Szerkesztőség: IWposvár. Sztálin u. 14. sz. Telefon 15 10, 13-11. Kiadóhivatal: Latinka Sándor u. 4. Telefon: 15-16. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért felel: László Tibor. án, csütörtökön Somogyjúd községben. — A váci Forte gyárban most olyan film előállításával kísérleteznek, mellyel közönséges villanyvilágításnál is lehet pillanatképet készíteni. Ez a film még külföldön is újdonság. — A Magyar Néphadsereg művészegyüttesének szólistái közül Pelles Júlia VIT-díjas Svájcba utazott. A fiatal énekművésznő részt- vesz a genfi ifjúsági zenei versenyen. Déry Pál Franciaországban vendégszerepei egy hónapig. — Az őszi halászati idény nemsokára megkezdődik, s máris vannak külföldi megrendelések. Az osztrákok 190 tonna élő pontyot vásárolnak és hetenként egy-két kosár balatoni fogast is küldenek Bécsibe, mely a luxus-szállodáik étlapjaira kerül majd, és mindenegyes kilójáért egy dollárt fizetnek. Hosz- szú évek után ismét szállítunk Triestbe compo halat. Csiky Gergely Színház: Csiky Gergely: Mákvirágok. Este 7 órakor. Lehár: Mosoly országa. Tájelőadás Memyén. Vörös Csillag: Egy kerékpáros halála. 5, 7 és 9 órakor. Szabad Ifjúság: San Salvatore. 5, 7 és 9 órakor. Dózsa Kertmozi: Éjszaka a Mont- blancon. 8 órakor. KIOSZ Béke-mozi szeptember 25 —26-án 4, 6, 8 árakor. Három start. Rippl-Rónai Múzeum: Ősrégészeti, néprajzi, várostörténeti, természet- tuodmányi és a győri képzőművészek tárlata. Nyitva: 10—14 óráig. Megyei Könyvtár: Könyvikölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. IDŐ,IÁ RÁSJELENTÉS Felhőátvonulások. Nyugat-Európát, valamint a Földközi-tenger nyugati medencéjét enyhe, párás szubtrópusi légtömegek borítják. így az éjszaka a hőmérséklet Franciaországban 16, Spanyolországban, Olaszországban és a Halkánon csak 17—19 fokig csökkent. A Balti- tenger vidékén elhelyezkedő, erősen kimélyült ciklon a skandináv államokon keresztül Közép-Európa fölé hideg levegőt szállít. Ezzel szemben az előoldalán feláramló meleg levegő elárasztotta Ukrajnát és a Káspi- tenger vidékét. Várható időjárás szerdán estig: felhőátvonulások, több helyen kisebb eső. Mérsékelt, időnként megélénkülő nyugati szél. A hőmérséklet alakulásában nem lesz lényeges változás. Várható hőmérséklet szerdán 21— 24 fok. Fogászati rendelő — autóban Az Egészségügyi Minisztérium megbízásából a budapesti orvosi műszergyár és az Ikarusz karosszéria- és járműgyár több üzem segítségével fogászati ambuláns kocsit készített, amelynek berendezése fogászati szűrővizsgálatokra, teljes fogászati kezelések elvégzésére alkalmas. így győzték le öklözőink a budapesti utánpótlás válogatottat Nem jól kezdődött az idei esztendő a kaposvári ökölvívók számára. Az év első negyedében csupán a fővárosban volt néhány meghívásos ökölvívó viadal. Ezeken hébe-korba egy-egy öklözőnk tudott csupán rajthoz állni. Az országos bajnokságban sem született kaposvári siker. Füzessi jutott1 el csupán a döntőkig, ahol alulmaradt. Az ő értékes második helyezésével voltunk kénytelenek megelégedni, mert legnagyobb reménységünk. Dőri András a középdöntőben sérülése miatt kiesett a további küzdelemből. A sok-sok balszerencse után ifi öklözőink csillogtatták meg előttünk a reményt. Eredményeik ismeretesek. A sok tehetséges kaposvári fiú közül négy jutott értékes helyezéshez, közöttük bajnoksághoz is. A legnagyobb sikert kétségkívül Papp Béla érte el, aki nagy meglepetésre súlycsoportjának győztese lett. Ez 0 körülmény mintha felráztia vol- na* a hosszú kényszerszünet alatt majdnem oszladozni kezdő ökölvívásunkat. Sornakerült néhány barátságos mérkőzés, majd pedig egy nemzetközi ökölvívó viadal is. Itt aztán nem kis örömmel állapíthattuk meg, hogy ökölvívásunk jó útón halad. Láthattuk ezt most vasárnap is, amikor a Déldunántúl válogatott néven szárítóba lépő kaposvári öklözök (kilenc Dózsa-versenyző és egy komlói ökölvívó) szinte lehengerelték Budapest utánpótlás válogatottját. Pedig a budapesti! csapatban akadt néhány jo név Is. A nagy érdeklődéssel kísért találkozón a légsúlyúak küzdelmében Forró jobbnak bizonyult Illésnél. A budapesti fiú pontosabban s többet ütött. Budapest szerezte meg tehát a vezetést 2:0 arányban. Harmatsúlyban a pécsi Gombkötő Dezsőnek kellett volna indulni, azonban nem érkezett meg. Helyette meglehetős kevés edzéssel Nachladel állt a kötelek közé. Nachladel a második menetiben szerzett nagy előnyével legyőzte az eléggé lagymatag Fodort. Már 2:2. Pehelysúlyban a Tóbi—Szentkirályi mérkőzésen a szakemberek a fiatal és tehetséges budapesti versenyző győzelmét várták. Tóbi többet és tisztábban ütött, jobban hajrázott, mint ellenfele és ezzel győzött. Már 4:2. A könnyűsúlyúak bemutatásakor már felzúgott a taps. Mindenki kíváncsian várta, mit hoz majd Szásznak, a Budapesti Vasas versenyzőjének s a fiatal Papp Bélának ösz- szecsapása. Papp szokásához híven óvatosan kezdett. Hagyta, hogy Szász kiüsse magát, közben ügyesen lépett el az ütések elől. A második menetben Papp olyan ökölvívást mutatott be, amilyet csak ritkán látni. Állandóan támadott, jobb- és balegyenesei, felütései csak úgy záporoztak Szász fejére, gyomrára. A »fafejű« Szász azonban állta a rohamokat. Bár két ízben meg is rendült. A harmadik menetben Szász fejelt, fogott, hogy megmeneküljön a kiütéstől. A közönség helyéről felállva, tombolva köszöntötte Pappot, akinek győzelméhez nem férhetett kétség. A nap legszebb mérkőzése volt. 6:2. A ragyogó Papp—Szász mérkőzés után szinte unalmasnak tűnt a Füzessi—Hevesi összecsapás. A fiatial Hevesi ügyesen tért ki Füzessi rohamai elöl, de Fü- Izessi győzelmét megakadályozni Btun tudta. 8:2. Németh és Hergert léptek kötelek kézé a váltósúlyűak versenyében. Németh nagy ütésre ment. Hergert azos- ban nem ijedt meg, s a második menetben már némi pontfölénye volt, amikor Némethnek egy jobbegyenese betalált. Hergert megroggyant és feladta a mérkőzést. 8:4. A nagyváltósúlyüak versenye csak két meneten át tartott. Kosuba ugyanis »megunta« Riba hatalmas egyeneseit és horgait, miután kétszer számoltak rá nyolcat, 0 második menet szünetében feladta a küzdelmet. 10:4. A Miklai—Kovács Zoltán találkozó nem hozott különösebbet. A két nyurga versenyző sokat, de elég pontatlanul ütött. Miklai valamivel pontosabb volt. ezzel győzött. Győzelme meglepetésnek számít. 12:4. A középsúlyúak versenyében Gerber és Valyon mérkőztek. Helyesebben mondva dulakodtak. Amíg erejükből futotta, mindketten sokat és nagyot ütöttek. A javuló formát mutató Gerber megérdemelten győzött. 14:4. Félnehéz- súlyban nem volt küzdelem, a nehéz- súlyúak versenye viszont alig egy percig tartott, mert Dancsi hamarosan megtalálta a képzetlen komlói ökölvívónak, Gyovainak gyengéjét. Gyovai fel is adta a számára kilátástalan küzdelmet. 14:6. A közönség, a több mint ezer főnyi szurkolósereg elégedetten távozott. Jogos volt az elégedettség, mert jó sportot. szép küzdelmet és rnég szebb cHa- dalt hozott ez a találkozó a kaposvári ökölvívás számára. Várjuk a folytatást. — Kovács — A balatonboglári Harmath-dinaszHa tagjai minden számot megnyertek Kaposvár város teniszbajnokságán Szombat—vasárnap Kaposvárott került megrendezésre Kaposvár 1957. évi teniszbajnoksága. A verseny, mint az várható volt, a balatonboglári teniszezők fölényének jegyében zajlott le. Mint külön érdekességet említjük meg, hogy végül is minden számot a Harmath-c palád tagjai nyertek meg. A kellemes időben, jól megrendezett versenyen az alábbi eredmények születtek: Férfi egyes: 1. Harmath Gyula (Balatonboglár), 2. Hock János dr. (Balatonboglár), 3. Horváth Tibor (Kaposvár) és Szigetvári Sándor dr. (Balatonboglár). A döntő eredménye: Harmath—Hock 6:1, 6:2. Igen szép és színvonalas volt a férfi egyes döntője, amelyben a fiatal Harmath jobb erőbeosztásával és sokkal pontosabb ütéseivel biztosain győzött. Női egyes: 1. Harmath Judit (Balatonboglár), 2. László Klári (Kaposvár), 3. Szalai Istvánná (Kaposvár) és Langmahler Aranka (Balatonboglár). A döntő eredménye: Harmath-—László 6:3, 6:2. Nagy meglepetés az eredmény. László határozottan jobb a fiatal Harmath-kislánynál. Harmath Juditnak azonban nagyobb a versenytapasztalata, s a döntő pillanatokban felül tudott kerekedni az idegeskedő László Klárival szemben. Férfi páros: 1. Harmath Gy.—Harmath L. (Balaton- boqlár), 2. Hock dr.—Szaetvári dr. (Balatonboglár), 3. Miklós —Molnár (Kanos- vár) és Horváth—Tábori (Kaposvár). A döntő eredménye: Harmath, Harmati:—Hock, Szigetvári 2:6, 6:4, 6:1. Kezdetben meglepetés ígérkezett. A Hock—Szigetvári pár rájátszott a kissé fáradtan mozgó Harmath Lajosra. A második játszmában nagy küzdelem után Harmathék nyertek, akik a harmadik játszmában aztán könnyűszerrel győzték le a fáradt Hock—Szigetvári kettőst. Vegyes páros: ’ 1. Harmath Gyula — Harmath Judit (Balatonboglár), 2. Tábori —László (Kaposvár), 3. Harmath Lajos —Langmahler (Balatonboglár). A döntő eredménye: Harmath, Har- math—Tábori, László 6:3. 6:1. A nagyobb versenytapasztalattal rendelkező Hianmath-testvérek biztos győzelmet arattak. A KMTE megelőzte a Kinizsit a bajnoki táblázaton Néhány meglepetés jellemezte az NB II. nyugati csoportjának vasárnapi fordulóját. Ennek számít elsősorban a Zalaegerszegi Dózsa 5:0 arányú győzelme a Budafoki ÉMTE felett. Bár meglepetés számba megy, de szerintünk várható volt Szekszárd győzelme Székesfehérvár ellen. A többi mérkőzéseken általában a várt eredmények születtek. A forduló további eredményei: Zalaegerszegi TE—Délbudai Spartacus 2:2, Mosonmagyaróvári TE—Szombathelyi Pamut 2:0, Pécsbányatelep—Oroszlány 3:2, Veszprém—Sopron 4:2. Győr—Nagykanizsa 3:0. A bajnoki táblázaton nagy eltolódások nem történtek. A Zalaegerszegi Dózsa elkerült a 4 héten át őrzött utolsó helyről. Sztáünváros viszont feltört a táblázat élére. A kaposvári csapatok helyet cseréltek. Most a KMTE áll jobban, jobb gólarányával. A KMTE 10., a Kinizsi a 13. helyen áll. A bajnoki táblázat állása: 1. Sztáünváros 6 5 i — 23:5 ii 2. Győr 6 5 — i 14:4 10 3. Láng Gépgyár 5 5 — — 12:5 10 4. Zalaeg. TE 5 3 2 — 11:4 8 5. Székesfehérvár 5 4 — 1 12:7 8 6. Magyaróvár 6 4 — 2 9:7 8 7. Pécsi VSK 6 4 — 2 11:10 8 8. Délbud. Spart. 6 3 i 3 12:11 7 9. Veszprém 6 2 i 3 17:12 5 10. KMTE 6 2 — 4 13: ÍR 4 11. Pécsbányatelep 6 1 2 3 7:12 4 12. Nagvk-anizsia 5 1 2 2 5:9 4 13. K. kinizsi 5 2 — 3 8:15 4 14. Szekszárd 6 1 2 3 5:10 4 15. Budafok 6 2 — 4 9:19 4 16. Sopron 6 i 1 4 9:15 3 17. Zalaeg. Dózsa 6 i — 5 9:11 2 18. Orasizlány 5 i — 4 5:1.1 2 19. Szombathely 6 — 2 4 4:12 2 Csurgó és Nagyatád középütt, a K. Textiles és a K. Dózsa a mezőny alsó felében tanyázik Az NB III. délnyugati csoportjában változatlanul a Bajai Bácska csapata vezet veretlenül, sőt pontveszteség nélkül. Mögötte nagy a tömörülés. A somogyi csapatok kissé leszakadtak. Csurgó és Nagyatád a táblázat közepén helyezkedik el, míg a két kaposvári csa/ 1. bajnoki táblázat Baja 5 állása: 5 — 16:3 10 2. Pécsi BTC 5 4 — 1 16:6 8 3. Pécsi Vasas 5 3 1 1 10:5 7 4. Nagyk. Építők 5 3 1 1 10:6 7 5. Pécsújhegy 5 3 — 2 9:8 6 6. Boiyhád 5 3 — 2 9:9 6 7. Csurgó 5 2 1 2 9:8 5 8. Nagyatád 5 2 1 2 7:7 5 9. Szigetvár 5 2 1 2 9:11 5 10. Mohács 5 1 2 2 4:6 4 11. Dombóvár 5 1 2 2 6:10 4 12. Simontomya 5 2 — 3 6:12 4 13. K. Textiles b 1 1 3 6:8 3 14. K. Dózsa 5 1 1 3 4:7 3 15. Tolna 5 1 — 4 6:12 2 16. NVTE 5 — 1 A 2:11 1 TÁRSAS GÉPKOCSI INDUL szombaton délután fél 2 órakor Kaposvárról Székesfehérvár, Kisbér, Győrön át Mosonmagyaróvárra a K. Kinizsi — Mosonmagyaróvár NB II. labdarúgó mérkőzésre. A, különautóbuszon néhány utas számára is van hely. Utazási költség Győrbe 120 forint, Magyaróvárra 150 forint. A Mosonmagyaróvárra utazóknak határsáv igazolványt maguknak kell beszerezniük. Jelentkezni lehet a pénz egyidejű befizetése mellett a Magyar Hirdetőben. Jól szerepeltek kerékpárosaink Nagykanizsán Vasárnap Nagykanizsán rendezték meg a délnyugat kerület s or on k ö v e fcke- ző háztörnbkörüli versenyét. A pécsi, szekszárdi és nagykanizsai kerékpárosok mellett najjhoz álltak a kaposvári kerekesek is, s dicséretükre legyen mondva, mind a négy elindult versenyzőnk helyezett lett. Különösen figyelmet érdemel Szita és Gócza teljesítménye. ugyanis mindkét versenyző bukott és úgy küzdötte fel magát az élmezőnybe. A versenyt egyébként elég nehéz, hat kanyarral teletűzdelt pályán rendezték meg. A kaposvári kerékpárosok eredményei: Vaskerekesek (Ifjúságiak) táv 15 km: ... 2. Szűcs (K. Hunyadi Vasutas). Fakerekesek (serdülő) táv 20 km: ... 3. Páikozdi (K. Hunyadi Vasutas). Vaskerekesek (ifjúságiak) táv 20 km: ... 3. Szita (K. Hunyadi Vasutas). III. osztályú versenyzők, fakeréMcel. táv 30 km: ... 4. Gócza (K. Hunyadi Vasutas. EZ TÖRTÉNT AZ NB FIT-BAN P BTC-—Simon tornya 4:1 (2:0). Pécs, 500 néző. Vezette: Czirányi. A mérkőzésen két játékos került a kiállítás sorsára. Sebestyén I. (SBTC) és Szigeti (PBTC). Eaiai Bácska —Pécsújhegyi Bányász 3:1 (0:0). Baja, 1500 néző. Vezette: Szabó. Itt három pécsi játékost állítottak lei. A 60. percben Sértő I-et, a 63. percben Kesztyűst, a 79. percben Hertelen- dit. Nagykanizsai Építők—Tolnai SE 4:0 Í20). Nagykanizsa, 300 néző. Vezette: Aknai. Mohácsi TE —NVTE 3:1. Nagykanizsa. 500 néző. Vezette: Isiztl.