Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-19 / 194. szám

Hétfő, 1957. augusztus 19.

SOMOGYI NÉPLAP

5

MINDEN HATALOM A DOLGOZÓ NÉPÉ

SPORTBERKEKBEN BESZÉLIK

óv alatt. S érdemes most végignézni — ha sokat emlegetettnek, természetesnek tűnik is — kik vezetik, kik képviselik a falut hatalmi szervében, a tanácsban. A harminc választott tanácstag közül egyetlen kulák sincs. A végrehajtó bizottság tagjai: Kelemen László, Táskái Erzsébet, Szabó József, Mész József né, Kovács Lajos, Gyurákovics Lajos. Klein György — egytől egyig mind szegény- és középparasztok vagy azok gyerekei. Ők váltják valóra alkotmányunknak azt a pontját, mely kimondja, hogy a mi hazánkban minden hatalom a dolgozó népé.

EZT A HATALMAT, jogot akarták tavaly októberben kicsavarni a régi > urak a somogyvámosi dolgozó emberek kezéből is. A Horthv-rend- őri egyenruhát magára ölteni akaró Dávid Lajosok, a bírói botot, kiváltságot visszasíró Róka Györgyök, Tóth Albertak, a jegyzőrokon Vis- nyei Istvánok a »forradalmi bizottságban« együtt sajnálták az új házakat, a kiosztott földeket, az emberséget az emberektől. Nincs szükség szépítésre. Somogyvámo- son sem, hogy lássák a valóság, a napi egyszerű élet, amely még nem ragyog úgy, ahogy szeretnénk, de a réginél százszorta, ezerszerte csillogóbb, igazabb

Varga József

— 20-án este a SZOT székházában a Textilművek KISZ-fiataljai a Hazafias Népfronttal karöltve nagyszabású bált rendeznek, melyre szeretettel meghívják a város ifjúságát. Belépődíj nincs.

;:. hogy mégiscsak megtalálta az egymáshoz vezető utat a KMTE és a K. Dózsa vezetősége. Ismeretes a két sportkör közötti korábbi ellentét. Most azonban, hogy mégis leültek tárgyalni egymással a vezetők, kiderült, hogy még a pályakérdésben is meg lehet találni a megoldást. Miután azonos sorsolása van az NB Il-es és az NB III-as csapatnak, így a jövőben a Dózsa pályáján közösen rendezik meg mérkőzéseiket. Tehát amikor a KMTE idehaza játszik, akkor ezután NB III-as csapatok játsszák az előmárkőzést.

ügy, véljük a szurkolók nem haragszanak majd ezért.

... hogy e hét folyamán nyomtalanul eltűnt Kaposvárról egy labdarúgó. Könnyű volt neki a távozás, hisz nemrégóta volt itt. Amikor legutóbb a Somogyi Néplap megírta, hegy az NB Il-es balszélső Kanizsa felé kacsintgat vissza, mily hevesen tiltakozott még. A múlt vasárnap este csodálkozva látták a KMTE játékosai, hogy az ő csatáruk nem az ő asztaluknál, hanem a Kinizsi labdarúgóknál foglalt helyet. Hétfőn híre jött, hogy jelentkezett a Kinizsinél, s kérte, hogy intézzék el átigazolását. Amikor ezt szemére vetették neki a vezetők, előbb sza- bó-dott, aztán másnap nyomtalanul eltűnt. Hét-közben még egyszer visz- szajött Kaposvárra. Ekkor elvitte munkakönyvét, s egyéb holmijait. Azóta ismeretlen helyen tartózkodik.

Talán csak annyit, nem is baj, ha az ilyen kalandor játékosok nem térnek vissza hozzánk, s még jobb lesz, ha a jövőben el is kerülik városunkat.

... hogy mint derült égből a vilA cukorrépa gazoló kapálása

ESETT AZ ESŐ, hűvös szellő csapódott a vizes ruhájú testhez. A községháza ajtaján egymásnak adták a kilincset a vékonyan, vásottén öltözött asszonyok, a férfinem közül még csak aggja, betegje, fiatal legénye volt itt látható. A katonaköteles férfiak nagy részét, a keresőket hadba vitték »Egész Magyarországért«, a »bolsevizmus ellen«. Híján volt az eleség, jegyre mérték a lisztet, a cukrot, a zsírt, a petróleumot. Nagy volt az ínség egyébként is. Most pedig, hogy a kereső elment a családból, a fillérek is megkevesedtek az erszényekben. sokan — különösen a nagy családosok — még a jegyre kiutalt kevéske eleséget sem bírták a boltban megvásárolni. De azért a »talán holnap jobb lesz« reményében el-elácsorogtak jegyért. Az eső elől behúzódtak várakozni az irodáiba.

A rendes emberek még a kutyájukat sem csapták ki ilyen időben az udvarra. De nem úgy a segédjegyző úr, aki a jegyeket jött kiosztani a somogyvámosi körjegyzői hivatalból. Fiatal, hetyke legény volt, még nagyobb az úrhatnámsá- ga. Furcsán megfintorította orrát, és szavakban is kifejezte, amit gondolt: »Micsoda parasztbűz van itt benn, menjenek ki az udvarra!« S a szegény, lenézett emberek kióda- logtak. Érezték hátukon az esőcseppeket, s a hideg szél fúvósát. Megmegborzongtak. Az ablakon keresztül kapták a jegyeket. Elégedett szívvel üldögélt benn a segédjegyző úr. Xalódi jegyes-világ volt, 1942- ót mutatott a naptár.

Kelemen László is ott állt az em- bersekadalómban. Tizenhárom éves gyerek volt akkor, de mintha tegnap történt volna, úgy él emlékezetében az eset. Mintha kést szúrtak volna a szívébe. Soha nem is tudja elfelejteni. Erre gondol akkor is, amikor kérdezni, tanácsért, egy- egy elintéznivalóért jönnek hozzá a hivatalba. Mert ő most tanácselnök, a falu bizalmasa, huszonkilenc év<^s fejjel, immár két esztendeje. Dehogy gondolt két holdon sínylődő apja valaha is arra, hogy az ő fia egykoron a község vezetőembere lasz. Hasztalan álomnak tűnt ez akkoriban.

A FÖLD. A VAGYON számított a múltban a választásnál, nem az ész, nem az ember. IJíró csak az lehetett, akinek szép vagyon volt a neve mellé írva. Bezzeg Dávid Jánosra még rosszakarattal sem lehetett volna azt mondani régente, hogy

okos ember. De bírónak jó volt. Volt vagyona. Arra kellett szavazni. A képviselőtestületben is a nagygazdák kerültek be. A 150 holdas Kovács-testvérek, a negyven holdas Róka György kulák, meg egy-két zsírosabb paraszt. A falu hetven százalékát kitevő Szegényembereket, akiket az ág is húzott, senki sem képviselte. A negyvenöt előtti So- mogyvámos ezer holdjaiból a lakóinak jutott a legkevesebb. Báró úrék uralták a határ legjavát, Gillapusz- tán egy törpebirtokos uralkodott. Visnyei Simon főjegyző úr és famíliája is rendelkezett vagy háromszáz hold földdel.

Ezeken a birtokokon éltek a cselédek. Milyen élet volt ez? Emlékezzen rá Takács Pál, a főjegyző űr egykori cselédje, aki ma már saiát telkén, maga építette házban lakik. Két család egy konyhában, két szobában szorongott. Ezek voltak a cselédlakások. Itt éltek kiközösítve, lenézve. A falu perifériáin laktak azok. akiknek a kicsiny házukon kívül egyebük sem volt, csak két dolgos tenyerük. Az urasági birtokokon keresték ők is a keserves betevőt. Ez volt a régi Somogyvámos. És az új?

MEGSZŰNTEK a nyomortanyákat szimbolizáló cselédházak — új házsor épült a helyén és pirostetős, békés családi házak állnak a faluban is a régi. üres, foghíjas telkeken. Hirtelen fel sem lehetne sorolni az új háztulajdonosokat, a hetven név hosszú listát töltene m«g. Beszéljen azért csak egy-két név: Zárnbó József, akinek szintén a csillagos ég yolt a hazája negyvenötig, s ma háza, földje van, jól gazdálkodik, boldogan él. Beszéljen a közel kétszáz család, akinek a népi demokrácia adott földet, igazságot, emberséget. Beszéljen a fiatal nemzedék, akik meghódították a tudás várát: Walter József orvostanhallgató. Apja 45-ig fcldnélküli szegényember volt. Nem került volna soha nenze fia taníttatására. S Péterfai István szüleinek sem. hogy fiúkat gépészmérnökké képeztessék. Egy özvegy édesanya fia, Pusztai József egyetemi tanársegéd Pécsett. S az egykori cseléd szegényrétegből, amelynek még a falu képviselő testületében sem lehetett része, ma diplomatája van a brazil követségen, Kovács István személyében. Beszéljenek a számok: 3 rendőrt, négy katonatisztet, számos tanulni akaró és tanult fiatalembert adott Somogyvámos az országnak tizenkét

A gabonák cséplése befejezéshez közeledik, biztosítva van a jövő évi kenyér. A legnagyobb erőfeszítést kívánó aratás és csépié« után a gyalogerő felszabadul, gondolni kell a cukorrépára, hogy egy alapos gazoló kapálást kapjon.

Regi gazdamondás: | »Ha aratáskor ragad a tarló, jó kapástermés várható.« Az idei aratási időszakban bőséges csapadék hullott alá, a kapások., köztük nem utolsó sorban a cukorrépa, nagyon biztató képet mutanak. Mindenfelé biijalevc'lzetű cukorrépákat láthatunk, a természet megadta, amit adhatott: jó meleget, eset. Most az emberen a sor, hogy a cukorrépában fejét felütő, tömegesen megjelent vad- mohart, kakaslábat, disznóparajt kikapálja és ió munkával tovább javítsa a terméskilátásokat és biztosítsa a jó cukorrépatermést. Az étkapálással sietni kell, mert a gyorsan fejlődő gyomnövények a. talajban lévő tápanyagot

és nedvességet óriási tömegben vonják el a cukorrépa elől.

Fontos az átkapálás a nedvesség elraktározása végett is, mert a kapa után visszamaradó porhanyó föld lezárja a talajt és nem engedi a nedvességet elpárologni. A kánikula kellős közepén vagyunk, ebben az időszakban a kiadós eső igen ritka, már pedig régi tapasztalat, hogy egy jó kapálás, egy jó esővel ér fel.

Aratás és gabonahordás alatt nem értünk rá a répával foglalkozni. Ez alatt az idő alatt a talaj megtömődött, levegőtlenné vált. A tömött, cserepes talajt légjárhatóvá kell tenni, hogy mind a répa gyökérzete, mind a talajbaktériumok hozzá jussanak az életműködésükhöz szükséges levegőhöz.

Ne halogassuk ezt az annyira fontos gazolókapálást, hanem fogjunk hozzá minél előbb. A zsákunkba vándorló többletcukor busásan megtéríti a kevés fáradozást.

lámcsapás, úgy érte a K. Kinizsi vezetőit a hír, hogy Márkust a Budapesti Honvéd felrendelte próbajátékra. Amikor aztán kiderült, hogy Budapestről már vissza sem engedték a Kinizsi fedezetét, akkor aztán megkezdődött a lótás-futás, telefonálás. A Kinizsi érvvel, mondva, Márkust szabályosan leigazolták nekik. A fiú is itt akar játszani. Van- naK »érvei« a budapestieknek is. Ilyen többek között, hogy Márkust nem kérték ki a Honvéd SE-től.

Elég gyenge kis ellenérv. S tegyük hozzá még azt, mi sem értünk egyet a Budapesti Honvédnak ezzel az erőszakos játékosszerzési módszerével.

... hogy Csurgón igen sok híve van a sportkörnek, különösen azóta, hogy a labdarúgócsapat feljutott az NB III-ba. Egyre növekszik a sportköri tagok száma is. Vannak, akik jelentős anyagi áldozatot hoznak azért, hogy bizonyítsák, támogatni kívánják a csurgói sportot. Van azonban egy fájó pontja is a csurgói sporttábornak. Még pedig az, hogy a sportkör vezetősége csak támogatást vár, de maga segíteni nem igyekszik. Ez kitűnik abból is, hogy másutt általában mindenütt lehet a mérkőzésekre tag jegyet váltani. Csurgó miért kivétel — teszik fel a kérdést.

A CSTK vezetők talán majd megadják a választ erre.

... hogy ha így mennek a dolgok tovább Siófokon, akkor a Balaton somogyi fővárosában találjuk majd a világ leghosszabb nevű sportkörét. A dolog ott kezdődött, hogy Siófokon egyesültek a sportkörök és az új egyesült siófoki sportkör felvette az SSE nevet. Egyszer aztán érkezett a hír, hogy az SSE vasutas csa- patt lett, így változott meg a neve Siófoki MÁV SE-re. E héten újabb névváltoztatás történt. A Kőolajvezeték Vállalat dolgozóinak kívánságára a csapat felvette az Olajmunkás nevet is, tehát a pontosság kedvéért közöljük, hogy jelenleg, ha valaki meg akarja adni a titulust a siófokiaknak, akkor szólítsa őket. Siófoki MÁV Olajmunkás Sport Egyesületnek. Most úgy hírlik, hogy jelentkezik majd a siófoki Halász Traktor, aztán a Kinizsi, továbbá a Vörös Meteor és még vagy háromnégy ezután alakulandó, vagy korábban megszűnt sportkör, kérve, hogy az ő nevük is kapjon helyet a sportkör elkészítendő címerében. Nem túlzás ez — vetik fel többen Siófokon?

Tegyük hozzá, joggal.

(— ács)

E

rzsi

feh

e r

k

i s Cl

P°J

a

L1 rzsi néni hajnal óta talpon J-4 volt, izgalomtól égve sürgölődött a konyhában. Főzés közben többször odaugrott a kemence ajtajához és belesett a lassan magasodó kenyerekre. Aztán meg kiszaladt az udvarra tűzrevalóért. A száraz kukoricaszár gyorsan hamuvá ég, más tüzelő pedig nem akadt ilyenkor nyár idején a zsellér portáján. Ez esetben is igaz volt az a szólásmondás: a szegényember fája gyorsan elég...

Kenyérsütéshez kemencét fűteni pedig szinte alkalmatlan a kukoricaszár, s csak kevéske rozsét talált Erzsi néni a mesgye akácai alatt s ezért sült lassan a kenyér. Jaj, pedig, de eltervezte, milyen finom mindennapit süt az új lisztből. Igaz, •a kenyereket kicsit barnás lisztből dagasztotta, de a kis cipót a gyerekeknek tiszta búzalisztből gyúrta. Hadd örüljenek az apróságok a szép fehér, spongyás bélű harapnivaló- rtak, úgyis esztendőben csak egyszer ehetnek ilyet, amikor megkerül az újgabona.

Nagyot sóhajtott, amint eszébe jutott az előző nyár. Akkor élete párja a fronton volt és őt azzal biztatták: ne búsuljon, mert azért harcol, hogy ezután mindig fehér kenyeret ehessen. A zsellérnek földet ad az új kormány, amelyen annyi búzát termelhetnek majd, amiből futja »egész évre fehérkenyérnek«. Ezt Márton bácsi mondta neki, a község akkori vezetője, aki egyszer sót, petróleumot, meg gyufát is osztott szét a hadi asszonyok és a falu szegényei között. Aztán elmaradt a földosztás, Márton bácsi eltűnt a faluból, Erzsi néni férje pedig nem tért haza. Itt maradt az asszony hét gyerekkel... A legtöbbje még apró, csak kettő tud dolgozni közülük. Ezek is csupán félrészt kapnak a cséplőgépnél, ahova bizony nagy üggyel-bajjal fogadták fel őket, mert az ispán azt mondta nekik: »Büdös vörös kölykök, az apátok mi ellenünk fogott fegyvert, megérdemelnétek, hogy hagyjalak benneteket éhen veszni...«

Erzsi néni sápadt arca lángra lobbant a fájó gondolattól s két öreg könnycsepp gurult le rajta. Éppen ezeket a parázs-könnyeket itatta fel kék-festő kötényével, amikor váratlan vendég köszöntött rá a pitvar elől.

— Aggyisten jónapot, asszonyom — köszönt barátságos hangon a jövevény.

— Magának is — nyögte megdöbbenve az asszony és gyanakodva nézett a furcsa külsejű idegenre.

V/I agas, vállas, kopott ruhás fér- fi állt a pitvar előtt, öltözékén látszott, hogy nem viselőjére szabták. Fején elnyűtt, zsíros tetejű, fakózöld kalap ült, amely alól dús, gyűrűs fekete haj omlott a széles, cserzett homlokra. Arcát többhetes szakáll borította, de mélyen ülő búzakék szeméből szelídség sugárzott. Néha úgy hunyorgott, mintha biztatni akarta volna az asszonyt: ne féljen tőle, ha külsőre csavargó kinézésű is. Ez a hunyorítás azonban csak fokozta Erzsi néni gyanakvását, s hogy mielőbb megszabaduljon tőle, önkéntelenül is kiszaladt a száján:

— Rosszkor jött, jó ember, nincs még egy darab gyürkém sem, most sül a kenyér a kemencében...

— Nem kérek én kenyeret, jóasz- szony.. . csak egy pohár vizet, ha lenne szíves... — mondta a vendég szelíd hangon és arcán ismét megjelent az előbbi biztató mosoly.

Az asszony gyorsan egy bögrét fogott és a férfinek nyújtva mondta:

— Itt a bögre, merítsen a kútnál friss vizet, mert én nem érek rá.

S míg a vándor a kútnál szomját oltotta, az asszony a konyhából leste, hogy kiféle-miféle lehet ez a jött-ment ember. Az még inkább nem tetszett az asszonynak, hogy a jövevény minduntalan az utca, meg a kert felé leskelődik.

— Hagyja csak azt a bögrét ott a •kútnál, nem kell behozni — szólt az asszony, mintegy tudomására hozva a férfinak, hogy most már mehet tovább. Annak azonban hiába volt a szó, határozott léptekkel állított ismét a pitvar elé s leplezetlen bizalommal érdeklődni kezdett Erzsi nénitől:

— Mondja csak, asszonyom, nem járnak erre gyakran csendőrök?

— De igen, tegnap is voltak erre, meg biztos ma is jönnek és ilyenkor *

délelőtt van erre a járásuk... — hazudta akaratlanul. — A férfi meg tovább kérdezősködött:

— És nem zaklatják a férfiakat azok a kakastollasok?

— Nee... nem, de igen, vannak, akiket... a csavargókat, azokat ösz- szeszedik — hebegte az asszony, mert nem tudta hirtelen, hogy miként mondja kedvezőbben ahhoz, hogy végre túladjon a kellemetlenkedőn. A férfi azonban nem tágított.

— A maga férjét még nem bántották a csendőrök?

— Nem — sóhajtott nagyot az asz- szony —, azt sem tudom, él-e, hal-e szegény. Aztán mint amikor a fuldokló a szalmaszál után kap, el- csukló hangon megkérdezte:

— Talán maga ismeri a férjemet?

— Igen.

— Hol látta őt, hol beszélt vele?

— Nem láttam és nem is beszéltem vele sehol.

— Hát akkor honnan ismeri?

— Hallottam róla, s annyit tudok, hogy derék ember volt, igaz ügyért...

— Meghalt?! — kiáltott fel, rémülten az asszony.

— Nem, azt nem tudom, csak any- nyit tudok róla, hogy ő is harcolt a vörös hadseregben és eltűnt, valószínű fogságban van.

T tt megszakadt a beszélgetés, 1 mert a gyerekek nagy zsivajjal rohantak ide és körülfogták édesanyjukat: ehetnének-e már a kis fehér cipóból, amit még az este megígért nekik? Erzsi néni a kemencéhez lépett, kitárta annak ajtaját s látta, hogy már kisült a cipó. De közben gondolt egyet, visszacsukva a kemence ajtót játszani küldte a gyerekeket, hogy még várni kell, míg megsül... S míg a gyerekek elszaladtak a kert felé, ő betessékelte a vendéget a konyhába, székkel kínálta és most már mohón ostromolta, hogy mondjon el mindent neki, amit a férjéről tud.

— Aztán kitől hallott a férjemről?

— A zászlóalj parancsnoka mesélt nekem róla ...

— Mikor és hol?

— Még a múlt évben, amikor a mi kezünkben volt a hatalom ... Hej, ha sok olyan megbízható, bátor harcosunk van, mint a maga férje, akkor ma is élne a munkásállam ... De ne felejtse el szavaimat, valóra válthatjuk még azt, ami akkor nem sikerült.

A férfi kis szünetet tartott, majd tovább fűzte a beszélgetést, az aszony pedig áhítattal hallgatta a számára oly rejtelmesnek tűnő szavakat.

— Tudja, asszonyom, azért eszünk mi fekete kenyeret, mert a mi földünkön még igen sok a gaz. Tizenkilenc tavaszán már elindult az a bizonyos »vörös henger«, hogy a gazokat eltapos,sa, de széttörték a húzóerőt. Eljön az idő, amikor majd nagyobb erővel vonul végig az országon ez a henger és akkor véglegesen kiirtjuk a gazt; s akkor majd nekünk terem a föld, s mi is fehérebb kenyeret ehetünk. De addig is, ha fekete kenyéren is, gyűjtenünk kell az erőt. Ezt mondja meg a férjének is, ha netán előbb hazakerülne, mint én beszélnék vele.

— Maga beszélni altar a férjemmel? Hisz azt sem tudja, hol van.

— Majd felkutatom valahol... Most még csak annyit mondjon meg nekem, hogy merre tudnék eljutni Kaposvár irányába olyan úton, amelyen elkerülöm a falvakat.

— No várjon, ne siessen hát most már annyira ... majd gondolkodom rajta, hogy merre menjen ... De addig harapjon egy kicsit, jó friss kenyerem van, mindjárt kiszedem a kemencéből. Talán kóstolja meg ezt a fehér cipót, ez tiszta búzából van ... Biztos jól fog esni.

— Nem, nem vagyok éhes .. . Nagyon köszönöm, de. . . Tudja mit? Adja csak azt a kis fehér cipót ezeknek a kis apró emberkéknek... Mi kibírjuk fekete kenyéren is — szabadkozott a vendég.

Hát jó, de legalább a barnából fogadjon el egy karajt. Beletakarom egy ruhába, vigye magával, aztán elfogyasztja majd, amikor kívánja.

— Azzal se fáradjon, majd találok én harapnivalót máshol, ahol több van.: \ , i

— Igazán nagyon megsért, ha még ennyit sem fogad el tőlem, hiszen nagyon szívesen adom.

Az asszony hangja elcsuklott, szemei könny belábadtak és ez hatott a vendégre is.

— No, hát ha annyira akarja — mosolygott a férfi beleegyezően —, de csak a feketéből...

Erzsi néni gyorsan kiszedte a kemencéből a piroshéjú kenyereket, amelyeknek finom, meleg illata betöltötte a szűk, hideg konyhát.

Majd hamarosan —•, hogy az meg ne lássa, mi van benne — egy fehér ruhába takart csomagocskát nyújtott át a férfinek eme szavak kíséretében:

— Fogyassza egészséggel és ha valamikor errejär, ne kerüljön el bennünket. Csak most már legalább árulja el, hogy kihez is volt szerencsém?

A férfi elmosolyodott.

— Fontos ez magának? Hát annyit megmondhatok, hogy a férje harcostársa voltam és a fehérek elől búj- kálok. A nevem nem fontos és még annyit, hogy ha férje itthon lenne, hasonló sorsa lenne, mint nekem. De most már Isten áldja.

Kezet nyújtott az asszonynak, aztán gyorsan sarkon fordult, s útnak vált az Erzsi néni által megadott irányba. Az asszonyt határtalan boldogsággal töltötte el, hogy akaratlanul magával vitte az ismeretlen vendég a szép kis piroshéjú, fehérbélű búza-cipót.

Az apróságok sírtak is miatta és a nagyobbak is rosszallották a cséplőgépnél, amikor (anyjuk elmondta nekik, hogy a túlfűtött kemencében elégett a fehér cipó.

P rzsi néni nehezen várta csa- -*-i ládjával együtt a bujdosó látogató szavainak beteljesedését...

Férje még abban az évben hazaért. fogságból és kereken 25 esztendő váltotta egymást, amikor eljött az idő, hogy ismét fehér cipót süthetett. De azóta minden esztendőben, ma is az új kenyér ünnepén, amikor összeül a népes család, Erzsi néni felszegi az új búzából sült fehér cipót és elmeséli gyermekeinek, unokáinak, hogy ezelőtt 37 évvel milyen igazat mondott őneki egy ismeretlen, csavargó-külsejű férfi.

Szűcs Ferenc