Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-18 / 193. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1957. augusztus Megnyílt a DÍVSZ IV. kongresszusa Bruno Bernini beszámolója Kiev (TASZSZ). Pénteken reggel Bj-uno Bernininek, a DÍVSZ elnöké­nek rövid bevezető beszédével meg­nyílt a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség IV. kongresszusa. Az ENSZ főtitkára nevében és megbízásából Bratisikov, az ENSZ képviselője köszöntötte a kongresz- szus részvevőit és rajtuk keresztül a világ ifjúságát. Sok sikert kívánt a kongresszusnak a népek békéjét és biztonságát szolgáló munkájában. Ezután Bruno Bernini, a Demokra­tikus Ifjúsági Világszövetség elnöke tartott beszámolót «-Az ifjúság, a je­lenlegi világ és a DÍVSZ feladatai* címmel. Bruno Bernini bevezetőben meg­emlékezett a moszkvai VIT páratlan sikeréről. Hangsúlyozta, hogy a kon­gresszusnak számos fontos kérdéssel kell foglalkoznia, így az ifjúsági szervezetek együttműködésének, az atom- és hidrogénfegyver kísérletek beszüntetésének és az atomerő békés felhasználásából származó előnyök­nek a kérdésével. Az előadó közölte, hogy a III. kon­gresszus óta a világ különböző ré­szeiből 59 szervezet lépett be s DIVSZ-be. Jelenleg mintegy 85 mil­lió ifjút és leányt egyesítő több mim 20Ö szervezet tagja a világszövetség nek. Bruno Bemini a következőkkel zárta beszámolóját: — Felhívunk mindenkit — küldöt­teket és megfigyelőket egyaránt — munkálkodjanak vállvetve, hogy a kongresszus, munkájának bezárása­képpen a leggyümölcsözőbb határo­zatokat hozhassa az ifjúság, a barát­ság és a világbéke érdekében. Hírek a Román Népköztársaságból t£j poliklinika gyári munkások íeszérc Vízrebocsátották a tizedik uszály­hajót Az utóbbi időben a bukaresti »’-Au­gusztus 23« és a »Republica« gyár i jelentékenyen fejlődött, s ezzel egy- ! időben növekedett munkásainak lét­száma is. A munkások jobb egész­ségügyi ellátása érdekében felme­rült az üzemek egészségügyi háló- i zata bővítésének szükségessége. Most ! olyan poliklinika épül a két gyár : részére, amelyben belgyógyászati, sebészeti, sztomatológiai, gyógysze- ; részeti, stb. osztály működik majd. Az új, korszerűen berendezett poli- klinikát augusztus 23-án adják át rendeltetésének. Ä százezredik román kerékpár A román kerékpárgyárak a közel­múltban ünnepelték a százezredik ►»Victoria« kerékpár elkészültét. A ►»Március 6« üzem kollektívája min­dent elkövet a kerékpár minőségé­nek javításáért és gyártási önköltsé­gének csökkentéséért. Az üzemben nemrégen több intézkedést foganato­sítottak, amelyeknek az a céljuk, hogy tökéletesebbé tegyék a tech­nológiai folyamatot, a termelés szer- vezetet és fokozzák a munkások szakképzettségét. A kerékpár-terme- • lés állandóan emelkedik. A gyár 1958-ban 40 százalékkal gyárt majd több kerékpárt, mint az idén. A galaci hajógyárban nemrégen vízrebocsátották az idén gyártott tizedik uszályhajót. A hajógyárban készült 2—3 milliméteres lemezek hegesztésére szolgáló mágneses tar­tóállvány lehetővé teszi a lemezele kétoldali hegesztését egyszeri átha­ladással. Az új módszer alkalmazá­sa száz százalékkal növeli a munka termelékenységét és jelentékenyen csökkenti az önköltséget. Tito fogadta Gaitskelit Brioni (TANJUG). Joszip Broz Ti­to jugoszláv köztársasági elnök pén­teken fogadta Hugh Gaitskelit, az Angol Munkáspárt vezérét és beszél­getést folytatott vele. Tito elnök és felesége ebéden látta vendégül Gaitskelit és családját. IDŐ JÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás vasárnap estig: változó felhőzet, futó záporok, mér­séklődő északnyugati, nyugati szél. Hűvös éjszaka, a nappali hőmérsék­let alig változik. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet vasárnap 21—24 fok között. A cukorgyárak megkezdték az 1958. évi cukorrépa szerződtetést. Aki időben szerződik, jobban elő­készíti földjét a cukorrépa ter­meléshez, gazdagabb termést taka­rít be. SZERZŐDJÜNK MINÉL ELŐBB CUKORRÉPA­TERMELÉSRE! A szerződést helyi földműves- szövetkezetek és cukorrépa­felelősök kötik A CUKORRÉPA ÁTVÉTELI ARA MÁZSÁNKÉNT: 1. 10,— Ft és 3 kg kristálycukor természetben ellenérték nélkül. Ha a termelő a kristálycukrot ter­mészetben nem, vagy csak rész­ben kívánja átvenni, a cukorgyár minden kg cukor helyett 10,60 fo­rintot fizet ki. 2. Meilékjárandóság: 65 kg egyszer préselt, vagy 35 kg kétszer préselt, vagy 3 kg szok­vány minőségű száraz répaszelet és Ó,50 kg melasz ingyen, térítés nélkül. CUKORRÉPATERMELÉS = bel­terjes gazdálkodás. Belterjes gazdálkodás = NA­GYOBB JÖVEDELEM. N. CUKORGYÁR SÁR lesz augusztus 19-én, hétfőn Kadahkúton és Nágoeson,- A RIPPL-RÓNAI MÜZEUM augusztus 20-án, alkotmányunk ün­nepén, reggel 10 órától este 3 óráig összes kiállítási helyiségeivel a láto­gatók rendelkezésére áll.- A MAGYAR NÉPHADSEREG kultúrfesztiváljának bemutatóját au­gusztus 25-én, vasárnap tartják meg Kaposvárott a MÁV szabadtéri színpadán. A bemutatón a dunán­túli honvéd művészegyüttesek vesz­nek részt.- KÉTSZÁZ KILOGRAMM TO­JÁST vásárolt össze Zákányban és Örtiloson Gócza Jánosné MÁV al­kalmazott, majd Budapesten maga­sabb áron árusította. Üzérkedés miatt eljárás indult ellene.- PÉNZT VETT FEL fuvarra Lo­vas László nagyatádi vontatós két gazdától, de a felvett összegekről nem számolt el a gépállomásnak. A nyomozás folyik.- A MEGYEI KÖNYVTÁR és az Ifjúsági Könyvtár az ünnepekre va­ló tekintettel augusztus 19-én és 20- án zárva lesz. Szerdán, 21-én a szo­kott időben áll az olvasók rendel­kezésére.- A NAGYSZABÁSÚNAK ígér­kező Balatoni Hetek alkalmából a posta szeptemberben ünnepi bélyeg­zőt használ Budapesten, Siófokon, Balatonfüreden és Keszthelyen.- Öt havi börtönbüntetést kapott Farkas József volt fogházőr, akinek könnyelműsége miatt annak idején megszökött Szalai Richárd, aki ellenforradalmi tevékenysége miatt volt letartóztatásban a Kaposvári Megyei Börtönben. FELHÍVÁS. Felhívjuk azoknak aj. ipari tanulók­nak a figyelmét, akik 1957. január 1. óta kötöttek szerződést, houy i e'iatko- zás céljából jelenjenek’ meg a Munka­ügyi Minisztérium Illetékes helyiipari iskolájában 1957. augusztus lő—25-ig. Délelőtt 8—112 óráig. A helyiipari isko­lák megyénkben a következők- 503 sz. Kaposvár, 521. sz. Balatonboglnr 522. sz. Marcali, 523. sz. Siófok, 52i' sz. Nagyatád, 525. sz. Barcs, 526. sz. Csur­gó és 527. sz. Tab. Helyiipari Iskolák Megyei Igazgatósága. MOSZKVA (MTI). Az Izvesztyija pénteki szá­ma közölte budapesti tudósítójának, P. Baranyikovnak cikkét azokról a levelekről, amelyeket magyar dol­gozók írtak az ellenforradalmárok­kal vívott küzdelemben hősi halált halt Jurij Merkurjev szovjet harcos családjához. A tudósító idéz több budapesti dolgozó leveléből, majd megállapítja: a Népszabadság olva­sóinak levelet arról tanúskodnak, hogy a magyar dolgozók szilárd aka­rattal erősítik a népi demokratikus államot, őrzik a magyar—szovjet barátságot. * * * MOSZKVA (MTI). Augusztus 19-én nagyje­lentőségű nemzetközi tudományos tanácskozás kezdődik Moszkvában az élet keletkezésének problémáiról. A munkában 17 ország mintegy 40 tudósa vesz majd részt. * * * BERLIN (MTI). Dr. Baumgartner állam­miniszter, a bajor párt első elnöke, pártjának müncheni nagygyűlésén követelte az általános hadkötelezett­ség felszámolását és elítélte a nyu­gatnémet kormány restaurációs mi­litarista politikáját. Baumgartner pártja nevében követelte az atom­fegyverekről való lemondást. »»A le­szerelést a világproblémák között a legfontosabbnak tartjuk — han­goztatta — és ezért kijelentem: a nyugatnémet lakosság nem akar és nem is lesz a militarista NATO min­tadiákja.« TOKIO (Reuter). Kisi japán miniszterel­nök a felsőház egyik bizottságában kijelentette: a japán kormány nem engedi meg, hogy az Egyesült Ál­lamok nukleáris fegyvereket szállít­son Japánba. A miniszterelnök kö­zölte még, hogy a japán—amerikai vegyesbizottság, -amely pénteken tartotta első értekezletét, foglalkoz­ni fog a Japánban állomásozó ame­rikai haderők nukleáris fegyverek­kel történő felszerelésével, vala az Egyesült Államok japán! 1 őrségeinek felosztásával. * * * PÁRIZS (MTI). A párizsi katonai törv szék elnöke utasítást kapott, 1 indítson eljárást az Humanité ( a pénteken elkobzott lapszárr megjelent cikk miatt az állam tonsága elleni bűncselekmény mén. Ugyancsak eljárást indító a Francia Kommunista Párt 1 ponti lapja ellen az elkobzott lius 30-i szám egy cikke, Leon I: ry Alleg megkínzatás-a ügyében miniszterelnökhöz intézett nyílt vele miatt is. * * * MANAMA (Reuter). A brit katonai egysé, pénteken megkezdték kivonulá kát Oman területéről. Pénteken zölték, hogy a brit katonai egyséi a nap folyamán elhagyják Niz és Izz-t és visszahúzódnak On határára. Robertscn dandár-táb nők, az Omanba harcolt brit szár, földi hadsereg parancsnoka kijel< tette: »»Megszilárdítottuk á (szült helyzetét. Elérkezett az ideje, he küldetésünket befejezve kivonj csapatainkat.« MENEMINGEN (Reuter). Dr. Reinhold Maier, nyugatnémet ellenzéki szabad c mokrata párt vezére pénteken t szédet mondott Menemingenben e választói gyűlésen. Beszédéb megvádolta az amerikaiakat: nek tudható be, hogy a háború ut< Nyugat-Németországban lehanys lőtt a demokrácia zászlaja s ők pá tolták a korlátlan államhatalmat. * * * DZSAKARTA (Uj Kína). Terroristák esütörti kön este újabb támadást intéztek i Indonéz Kommunista Párt Közpon Bizottságának irodája ellen. Egy k< zigránátot dobtak az épületre, gránát azonban célt tévesztett éj p° szomszédos üzlet tetejére esett. S< besülés nem történt. Cukor répatermelők! A cukorrépa árát a munkás-paraszt kormánv rendezte. Az új cukorrépa-ár a szerződéses cukorrépatermelők által átadott minden mázsa cukorrépáért a következő: a) métermázsánként az eddigi 9,— Ft helyett IO,— Ft készpénz b) 2 kg kristálycukor helyett 3 kg kristálycukor » A termelő kívánságára kristálycukor helyett 10,60 Ft!kg térítési árat kell a termelő részére kifizetni. Ingyen, térítés nélkül, változatlan mennyiségben megilleti a cukorrépatermelőket az eddig biztosított mellékjárandóság, így 65 kg egyszer préselt nyers répaszelet, vagy 3 kg szárított répaszelet és 0,50 kg melasz Ha a termelő nedvszelet-járandóságát természetben nem veszi igénybe, azért métermázsánként 4,— Ft térítést kap, az át nem vett melaszért pedig métermázsánként 80,— Ft térítés jár. A korábban érvényben volt többtermelési prémium megszűnik. A megállapított új ár egyaránt érvé­nyes mind a termelőszövetkezetekre, mind az egyéni termelőkre. Ezek a feltételek biztosítják a eukorrépater­melés nagy jövedelmezőségét. Kérjük cukorrépatermelőinket, hogy az új és nagy jövedelmet biztosító cukorrépa-ár alapján mielőbb egészítsék ki eddig megkötött szerződéseiket, illetve akik még nem szerződtek, kössék meg 1957. évre szóló cukor - répatermelésí szerződésüket a községi megbízottnál. SÁRVARI CUKORGYÁR

Next

/
Thumbnails
Contents