Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-21 / 169. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1957. július Zl Van mondanivalójuk! VÉNÜL A NYÁR és ebben az időben egyre kevesebb látogatója van a Megyei Könyvtárnak. Mégsem haszontalan ebben az uborkaszezonnak keresztelt időszakban körülnézni a könyvek, olvasók kis világában, amikor maximum 30—40 emiber fordul meg csak itt, a kölcsönzőben. Az olvasóteremben pedig, amint ezt a könyvtár vezetője megfogalmazta: — senki sem bolond ülni ebben a napsütéses szép időben. Talán kedvezőbb is a néptelen könyvtárban elbeszélgetni olyan problémákról, miket elhallgatni, vagy félremagyarázni egyként vétek lenne. Alig egy hónappal ezelőtt vetődött fel a probléma, amikor legutóbb itt jártunk. — Kevés olvasójuk van a szovjet könyveknek — valahogy így hangzott el Sommer Ignác könyvtáros panasza. Nézzük csak meg a statisztikát. írva vagyon, így nem lehet félreérteni. Ha kikölcsönöznek -az olvasók naponta 208 könyvet, ebből átlagosan 120 magyar író műve, 69 francia, angol, német stb. író könyve és a csak megmaradó tíz regény írója szovjet. Menjünk tovább. A tíz regény, vagy elbeszélés kötet közül 7—8 klasszikus, tehát Gogol, Tolsztoj, Turgenyev, Csehov tollából ered, s a megmaradó 2—3 mű szerzője ma is élő szovjet író. Sokat hangoztatott szabály — sőt már igénye is a világ helyes megismerésére törekvő olvasónak —, hogy az igazi irodalom politikus irodalom legyen. Bízvást mondhatjuk, hogy a betűszerető emberek többsége nem a valóság »égi mását« keresi az írásművekben. hanem a mesteri kézzel megrajzolt való világot, benne az embert. Szemtanúi voltunk egy idekívánkozó jelenetnek. Tragikomikus, elgondolkoztató, mert mint a könyvtáros bevallja, naponta akad egy-két ilyen. P. M., fiatal nő jött könyveket cserélni, mint mondotta, azért hozta késve a könyveket vissza, mert üdülni volt. Első útja ide vezetett. Most újat vinne, ha kaphatna... kapott. De ... — Tessék ajánlani valami jót. — Erdős László: Veszélyes művészet — jó lesz? — Kérdezte a könyvtáros, s már nyújtotta is a könyvet. A fiatal nő, akinek kezén látszottak a kétkezi munka félreismerhetetlen jelei, belelapozott a könyvbe. — Propaganda könyv? Mindkettőnket mellbevágóit a kérdés. A könyvtáros tért magához először. — Az a kérdés, mit ért propaganda alatt, — fordítja visszájára a kérdést gyorsan. — Hát amiben benne van a párt, meg a párttitkár — mondja P. M., aztán felkiált: — Itt van! Éppen itt nyitottam ki! Van benne funkcionárius. Ez nem kell! Látom a kölcsönző elboruló arcán, hogy mondana valamit, de hallgat. Szemüvege felett pillant a tiltakozóra és felemel a székről egy kétkötetes könyvet. — Ehrenburg: Olvadás... jó lesz? Ez mindjárt másképpen hangzik! Németes az író neve, amit ír sem lehet rossz — gondolhatja a nő, mert nyilatkozik: — Az jó lesz! — És ... Anna a férje nyakán? — AZ is. Amikor kilép az ajtón P. M., kevés kajánsággal nevetünk össze. Mégis csak »propagandái« könyvet vitt el és biztosak vagyunk .benne, úgy hozza vissza, hogy megszerette mindkét írót. Pedig politikus írók. Mindkettő másként, de politikusok. — Hát így megy ez. Ahol a rábeszélés nem segít, ott jön a furfang. A múltkor valaki francia írótól kért könyvet. Kérdeztem Vercors jó lesz? Elvitte. Tetszett a könyv, észre sem vette, hogy »becsaptam«. — Miben látja a szovjet írók műveitől való idegenkedés okát, mint könyvtáros — kérdezem. — Sajnos — kezdi minden tétovázás nélkül — az elmúlt évek kultúrpolitikája, rossz könyvkiadási módszere a bűnös ebben. Jónéhány olyan szovjet író művét is kiadták, amelyek gyengék voltak, az életet, a a szocialista embert, a szocialista építést elsematizálták műveikben. Amit nem tud hinni az ember, azt nem tudja szeretni sem. Az olyan könyvek, mint például Antonov: Ahol a csasztuska terem, vagy Gorelik: Sztálin-díjas, Ketlinszkája: Bronz rokka c. regényei gyengítették az olvasók bizalmát, szeretetét olyan írók iránt, akiket megismertek és megszerettek. Gondolok itt Ehrenburg, Solohov, Goncsarov^Siskov — és sorolhatnék még sok más nevet is — müveire. — L,át-e javulást az újonnan megjelenő szovjet művelőiéi? — Feltétlenül. Néhány hónapig nem kaptunk szovjet regényeket. Most örömmel láttam, hogy nem válogatás nélkül kerülnek magyar kiadásra a könyvek. Jók az írók és jók a fordítók is. Szerintem a szovjet irodalom már ezelőtt is megérdemelte volna ezt a figyelmet. Gondolom, nem mindegy egyetlen szovjet írónak sem, hogy melyikük képviseli a szovjet irodalmat, túl a Szovjetunió határain. — Mit tesz a .könyvtár, hogy az olvasók igényeit a közeljövőben ki tudja elégíteni? — Reméljük, hogy lesz módunk kicserélni a kevésbé jó regényeket most, vagy ezután megjelenő, tartalmukban valóságosabb művekre. — Ez megoldaná, illetve feloldaná a jelenleg még tapasztalható tartózkodást a szovjet írók írta regényektől, elbeszélésektől? ???... igen. SOKÁIG KÍSÉRTETT ez a tétovázva kimondott »igen«. Mert a probléma jelenlétét nem szünteti meg. A kép, amit a beszélgetésből magunkkal. hoztunk, rózsaszínbe mosódó, itt-ott határozottan mutatják a közelmúlt eseményeinek nyomait. Mintha nem is kicsit októberi hagyaték lenne a tartózkodás a szovjet irodalommal szemben. S ezt a jelenséget nem szabad rózsaszínű szemüvegen át nézni. Érdemes és eredményrevezető dolog lenne, ha a könyvtáros a »nemes bosszún« kívül elbeszélgetne egy-egy regényről, esetleg írójáról is. Nehéz dolog? Elismerjük. De megéri, mert a szovjet íróknak van mondanivalójuk’ a magyar olvasóközönség számottevő tábora számára! — li — Néhány javaslat a csalhatatlan időjósláshoz Manapság általában az emberek egyik legnaqyobb bosszúsága a .rendszertelen, szinte kiszámíthatatlan — rossz időjárás. Az egyik nap trópusi hőség, majd hatalmas vihar vizözön- nel, aztán olyan hűvös idő, hogy előkerülnek a pulóverek. Ember legyen a talpán, aki egy nappal is előre tud jósolni. Megfigyeltem, hogy amikor a Meteorológiai Intézet hivatásos időjósai jó időt és napsütést jósolnak, rendszeresen borús., esős napra ébredünk. Ha valaki például a nagyközönség előtt arra hivatkozik, hogy a rádió ezt jósolta, vagy az újság azt írta az időjárásról, egyenest lehurrogják. Hát ezek után mire lehetne támaszkodni? Valami olyan eszköz kell, ami csalhatatlanul megjósolja az időjárást, hogy az emberek sokasága új’ra visz- szanyérje az időjárásjelentés iránti hiszékenységét és bizalmát. Mert azért mégis csak pontosabb adatokat kellene szolgáltatnia a nagyhírű Meteorológiai intézetnek. Szegény meteorológusok jelentéseiben igen sok a mellébeszélés, a pontatlanság, amit úgy értelmezünk, ahogy akarunk. A minap például egy ilyen jelentést olvastam az újságban: »Lényegtelen hő- változás, helyenként csapadékkal«. Ezt véleményem szerint teljesen felesleges közzétenni. Úgyis tudja minden ember, hogy egyik napról a másikra lényeges hőváltozás nem következik be. Egészen ritka eset például, hogy hétfőn este kánikula van és kedden reggel havazik. Én például ezt nevezném lényeges hőváltozásnak. (Ugyanakkor a legnagyobb felületesség és felelőtlenség bemondani, hogy »helyenként«. Tessék megmondani precízen, hogy azon község, vagy város lakói tudják magukat mihez tartani.) Arany János az V. László c. vers ben már meqemiíti, hogy »Jó Búd vár magas tornyán az érckakas a korog ólesen«. Ha tehát csikorog halljuk az érckakast, akkor töbo mi valószínű, hogy »sűrű sötét az ( dühöng a dőli szél«. Vagy pedigU valamelyik rakoncátlan tetőrenová kőművessegéd játszik vele. Ilyen előfordul. Ebben az esetben azonb; nem szükséges felhúzott ernyővel t vozni hazulról. No, de rnivel nincs mindenkin« szélkakasa, én pedig az az ember v gyök, aki az időjóslás tudomány mindenki közkincsévé akarom teni több forrásmunkára támaszkodva szélkakas nélküliek száméra egy találmányt is szerkesztettém. Ez p dig nem más, mint eqv szárított ökc farok. Ezt a könnyen beszerezne anyagot egy madzagra kötve ki ki lógatni az ablakon, a további haszn latára pedig a következő pontok a 'nak magyarázatot, illetve utasítást. 1. Ha az ökörfarok mozdulatlan lóg a madzagon, szélcsendes idő va vagy az ablakunk, amelyen ezt a m szert ki lógatjuk, szélvédett hely van. Hogy a két eset közül melyik fenn, annak megállapításához le alább egy éves tapasztalatra v szükség. 2. Ha himbálózik, akkor í a szél. 3. Ha erősen himbálózik, a kor erősen fúj a szél. 4. Ha nagy himbálózik, akkor vihar van, va valamelyik pajkos gyerek játszik n le. 5. Ha száraz, süt a nap. 6. Ha r gyón száraz, akkor nagyon süt a ns kánikula van, vagy pedig nemrég t tűk ki a tűzhely mellől. 7. Ha nedvf esik az eső. 8. Ha nagyon nedves, e kor nagyon esik az eső, vagy pec valaki leöntötte. 9. Ha gőzölög, akk kezd sütni a nap. 10. Ha havas, z kor esik a hó. 11. Ha nagyon hav, akkor nagyon esik a hó. 12. Ha pec Szerintem az lenne a tisztességes dolog, ha ilyen jelentéseket adnának ki: holnap, azaz vasárnap délelőtt 3_10 c.ra között Latyakpuszíán a templomkertben jótékonycélú záporcső lesz. Jegyek előre válthatók, napos idő esetén a pénzt visszafizetjük. Te^át egy szó mint száz, a jelenlegi időjóslási módszer már elavult. Valami komolyabb felszerelést és műszereket kellene igénybe venni az idő- jóslásra. U'akat keil szerkeszteni és a régiek közül újra üzemtehelyezni a jókat, amelyeket érthetetlen okokból félredobtak. Itt van például a szélkakas, melyet már figyelembe sem vesznek. Pedig ez a találmány csalhatatlanul megmondja, hogy milyen idő várható. Ha például vizes, akkor tudom, hogy ősik az eső, ha száraz és amellett fénylik is, akkor egészen biztos, hogy napos idő várható. (Mindaddig, amíg be nem borul.) A szőlkakas előnye még az, hogy hangot is ad. Emlékezzenek csak * vissza a régi időkre. kitekintünk az ablakon és nem I juk, akkor vagy sűrű köd van, va ellopták. Tehát amint látjuk, igen egysze a használata, eqy gyerek is könny boldogul vele. És,ami igen nagy e nye, más műszerekkel szemben: n< törik össze, mint a barométer. Pardon, míg el nem felejtem. El jó időjós még a szamár is. Erre p dául sokat adtak a régi időben, a szamár ordít, eső lesz. Itt elengj hetetlenül fontos, hogy számolj meg a szamár lábait. Egy ren: szamárordításhoz legalább négy I szükséges. Ha a szamárnak csak I lába van, nyugodtan figyelmen ki' haayhatjuk az ordítást és esőköpe nélkül távozhatunk a házból. No, de tovább nem folytatom, tn még kontárkodásért megrágalmaz nagy múltra visszatekintő Meteore giai intézet és abból egész biztos har lesz. WlííTH LAJC Nem az tud valamit a világról, aki sokáig élt, hanem az, aki sokáig utazgatott — tartja egy közmondás. Ki is tudná és akarná tagadni, hogy a2 utazás idegen országokban, ismerkedés a tájjal, emberekkel, szélesíti gondolataink körét, hogy idegen erkölcsök, szokások tanulmányozása nagy hatással van saját eszmevilágunkra. Egy utazás ezer élménnyel gazdagít, és az ember olyan kincseket gyűjthet, amit míg él, nem veszíthet el... Az utazás igazi szerelmesei a turisták. Biztos mindenkit érdekel egy külföldi utazás, de az ő érdeklődésük az idegen, általuk nem járt terület, táj után sokkal mélyebb. Az aldunai hajóúton rám is ragadt az ő lelkesedésükből. Különösen egy világ járt turista, — aki több mint ötezer kilométer gyaloglást és 20 000 kilométer utazást jegyzett föl eddig —, vonta magára figyelmemet. Utitársam régész, néprajzkutató, és egy sor ismeret birtokában szállt hajóra. Igaz, én sem vagyok már kezdő »-turista-«, tengert jártam, és Bukarest, Bécs után Belgrád a harmadik ország fővárosa, ahol megfordultam. Mégis, előző utaimon sok minden elkerülte a figyelmemet, amit egy jó turistának meg kell jegyeznie. Hajóútunk során nemcsak emlékezetem véste be az élményeket, hanem jegyzetfüzetem lapjai is. Most kitépek belőle néhány lapot és a Somogyi Néplap olvasóinak adom. Hajóútunk fő célja az Al-Duna csodálatos szépségének, a Kazán-szorosnak és a Vaskapunak megtekintése volt. Hogy tarkább, érdekesebb legyen utazásunk, az IBUSZ Belgrád, Orsóvá, Herkulesfürdő, Turnu-Seve- rin és Újvidék meglátogatását is programba vette. így két ország: Jugoszlávia és Románia vendégei voltunk hatnapos ütünk alatt. A Duna Még mielőtt hajónk elhagyná a magyar területet, szeretném bemutatni a Dunát. Tudom, ismerik, — földrajzban tanultunk róla, utaztunk is hátán, sőt táncoltunk a Kék Duna keringő nagyszerű muzsikájára. Ám most új oldalról szeretném bemutatni. Azt már hallottuk, hogy a Duna országunk szívének vére, hogy hazánk nagy malmának kerékhajtója, de hogy a Duna a folyók királynője — azt még nem igen hallhattuk. Mióta a világ világ, a királynők sok kalandra csábítottak ... Mióta a világ világ, mindig a folyók csalták kalandra az embert. A folyó csábította új hazát hódítani a vándornépeket, mint egy gyönyörű leány, ki álmodozva, dalt dúdolva fekszik völgyében, míg szőke haja fodrozva folyik végig fövénypárnáján és kavicságyán. S amit a folyó álmodik, mind valósággá válik ágya két partja, mentében: hegy, erdő, virág, furulyaszó és harangzengés, város, szerelem, élet. És minden a legszebb a folyó mentén, mintha csak a föld és az ország tetszeni akarna a ragyogó szép felyókirálynőnek. A városok a folyó mentén a legpompásabbak, a művészet itt a legvakmerőbb. S mióta a világ világ, mindig a folyók mentére ültette az ember lelke és ügyessége legszebb virágait. Csak a tenger versenyez a folyóval, csak a tengernek vannak szebb városai. A mi Dunánk ilyen folyó-királynő. Méltóságosan nyújtózik el kis országunkban. Talán Visegrád a koronás feje, Budapest legszebb gyöngyszem keblén, az Alföld selyemkötény derekán, lábainál, — melyek karcsúan kinyúlnak országtakarónk alól —, fenséges tekintetű oroszlánként ülnek a kazán! és vaskapui hegyek. Csillogó ékszerekben is nagyon gazdag; porladozó bástyája várromok, új városok ékesítik. Két karja pedig, ’ mely ékkövektől ragyog, kitárva fekszik: kezet fog Kelettel, Nyugattal... E fenséges folyam, a Duna, vette hátára hajónkat, a zászlódíszben pompázó Deák Ferenc gőzöst, hogy az 1400 kilométeres hajóúton gyönyörködjünk benne. Élet a hajón Tikkasztó hőségben futottunk ki Budapestről, de a »behajózás« után hamar lehűltünk. A zuhanyozás, a kellemes al-dunai szél enyhítette a forróságot. Mint ez ilyen utazásnál már szokás, élénk ismerkedés indul az utasok között. Sokan már emlékek szerzéséről beszélnek, s ezek között nem ritka egy új »ismeretség« sem. A turisták, a táj szerelmesei a partvidékben gyönyörködnek, fényképezőgépjeiket kattogtatják, vázlatkönyvükbe rajzolnak. A szórakozásra vágyók a bárban feketézhetnek, gra- mafonra táncolhatnak. A figyelmes, udvarias hajószemélyzet is csak kellemessé tette az utazást. Az útlevél- vizsgálat fáradalmaitól eltekintve, nagyon jól éreztük magunkat a hajón. Szükséges formaság Némi iróniával kell beszámolni a nyolcszori útlevél-vizsgálatról, mely — bár szükséges — a hat nap alatt kicsit sok volt. Mohácsnál magyar határőrök engedtek ki az országból bennünket. Bezdánnál a jugoszlávok fogadtak be, másnap Gradiste-ben engedtek ki. Drencován a románok fogadtak be és két nap múlva adtak ki. A jugoszlávok ismét befogadtak, kiadtak és végül a magyarok befogadtak bennünket. A formaság abból állt, hogy az ebédlőbe vonultak az utasok, majd a kollektív útlevélben lévő fénykép alapján ellenőrizték, csakugyan az-e, akit ábrázol. Első esténkén ismerkedési estet szerveztünk, ami az útlevélvizsgálattal jól sikerült, mert mindenkinek -be kellett mutatkoznia az útlevelet vizsgáló határőröknek, s így egymásnak is. Jugoszláviában Déli szomszédunkról eddig sokat és mégis keveset tudtam. Az utóbbi évtizedeli során elég viharos volt szomszédságunk Jugoszláviával, s a különböző információk vagy igazak voltak vagy nem. Elég vegyes benyomásokkal érkeztem tehát Jugoszláviába, s kíváncsian néztem körül. A Duna Bezdán után sem változott, méltóságosan tűrte, hogy a magyar hajó csavarja felborzolja síma tükrét. Felettünk egy gólya szállt át, útlevélvizsgálat nélkül. A baloldali parton füzesek kísértek bennünket, jobbról pedig a Fruskagora hegynyúlványai. A parton halászok emelgették hálójukat, s hosszan néztek zenés, lobogós hajónkra. Vukovárná! a partról barátságosan kiáltottak felénk: »Hogy vagytok, magyarok?« »Köszönjük, jól« — válaszoltunk, s ebben nagy része van annak — gondoltuk —, hogy Jugoszláviába utazhattunk. Az első jugoszláv emberek, akikkel találkoztunk, a határőrök voltak. A vöröscsillagos tányérsapkák alól markáns arcok, villogó, de barátságos szemek tekintettek ránk. Az első ember, akivel szót váltottam, magyar volt. S miről is lehetne szó? A labdarúgásról, a Vojwodina—Szlo- ván elleni 6:0-ás győzelméről, az MTK és a Vasas szerepléséről. Búcsúzóul nekem adja a »Magyar Szó« című magyar nyelvű újságot, olvassam el a mérkőzés leírását. Mint vérbeli újságolvasó, azonnal faltam a betűket. S a legjobb kritika egy újságról, ha az ember képet kap arról az országról, amelynek újságja. A Magyar Szó csak jó kritikát < demel. A sok érdekes cikk közi egy részletes beszámoló foglalkoZ' július 7-tel, a jugoszláv nép nemz ünnepével, a harcosok napjá\ 1941. július 7-én kelt fel a szerb r a fasizmus ellen, e napra emlékezr minden évben e napon országszel Ha valaki azt kérdezné, mi gyal rolt rám legmélyebb benyomást . goszláviában, csak azt válaszolh nám, hogy annak a hősi harcnak emléke, amelyet a jugoszláv nép vott a fasizmus ellen. Nagyon f; hogy ezt az országot, amely egymi! hétszázezer ember életét áldozta köztük hatvanezer nőét — a nér fasizmus ellen, nem olyan rég olyan csúnyán befeketítettek. »Halál a fasizmusra! — Szabad a népnek!« Ezt a jelszót olvas mindenfelé. S amikor az emléke napján a napsugár végigvándorol véráztatta földön, a harcosok ö: pihenőhelyén, egy pillanatra meg a Crnagora egyik hágója fölött, a márvány kőbe vésve áll: »Itt n< csak emberek nyugszanak, itt ve ték el a szabadság magvát is«, vérrel, hősi élettel elvetett mag óta dús vetésbe szökkent Jugos: via tájain. Csak a költő verse c hogy akkor, 1941 júliusában a h; aratott. »Felénk kalászát hányja a búz kertünk vetése kel, tér vár az aratás, s borong a Ián aj az esti nóta csendesen. — Mi meg elestünk, bajtárs, Oda a fiatal búza zölden, oda tavaszi zsenge sz fölötte suhogó esőben ködös bánatok dala a fekete hajt Halott karok és halott fegyve ez a halál sorakozó ja ...« (Csopics Brai (Folytatjuk.) Horváth Js
