Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-21 / 169. szám
r SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1957. július 21. Aláírták a magyar—csehszlovák hosszúlejáratú hitelmegállapodást Július 19-én este Budapesten a külkereskedelmi minisztériumban aláírták a Csehszlovák Köztársaság által Magyarország részére nyújtott százmillió rubelre szóló hosszúlejáratú hitelmegállapodást. E hitelkeret terhére a Csehszlovák Köztársaság 1957-ben Magyarország részére már különböző árufajtákat, így nyers- és alapanyagokat, többek kozott szenet, kokszot, kaolint és más vegyipari cikkeket, textilárukat, cipőt, hűtőszekrényeket, kerékpárokat, edényárukat és bútort, háztartási villamoskészülékeket szállított. A hitel visszafizetése 1960-ban kezdődik és évi kettő százalékos kamattal együtt 1967-ig tart. Egyidejűleg felülvizsgálták a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Köztársaság között 1951-ben kötött az alumíniumgyártás kiépítése és a kölcsönös energia szállításokra vonatkozó egyezményt. A megállapodásokat magyar részről Incze Jenő külkereskedelmi miniszter, csehszlovák részről Otto Kocour, a külkereskedelmi miniszter első helyettese írta alá. Az ünnepélyes aláírás és az okmányok kicserélése után Incze Jenő külkereskedelmi miniszter kormányunk nevében köszönetét mondott a Csehszlovák Köztársaság kormáWashingtom. (MTI) A Reuter és az AP jelentései szerint az amerikai képviselőház pénteken késő esti órákba nyúló ülésen döntött az Eisenhower elnök által javasolt úgynevezett «-külföldi segélyprogram- fölött. Több szavazás után a képviselőház végeredményben hárommil- liárd száztizenhatmillió nyolcszáz- harmincháromezer dollárban állapította meg a külföldi segélyprogram összegét, ami 727 800 000 dollárral kevesebb az Eisenhower által kért ősz- szegnél. Előzőleg a szenátus csak LONDON (AP) Az angol alsóház pénteken véglegesen jóváhagyta azt a törvényt, amelynek értelmében a malájföldi Federáció a jövő hónapban függetlenséget nyer a brit nemzetközösségen belül. A törvényt harmadik olvasásban történt elfogadása után a Lordok Háza elé terjesztik, majd a királynő szentesíti. WASHINGTON (Reuter) Pénteken hivatalosan közölték, hogy Dulles amerikai külügyminiszter hétfőn este részletes nyilatkozatot tesz az amerikai rádióban és televízióban. Nyilatkozatában ismerteti az Egyesült Államok álláspontját a leszerelés kérdésében. MOSZKVA (TASZSZ) Moszkvában megjelent «az SZKP történetének kérdései« című folyóirat első száma. A folyóiratét a marxizmus-leninizmus intézet adja ki. Az első szám tartalmazza az SZKP KB Malenkov, Kaganovics és Molotov pártellenes csoportjáról hozott határozatot, Marx, Engels, Lenin eddig nem közölt néhány munkáját, valamint az SZKP és a nemzetközi munkásmozgalom történetével foglalkozó cikkeket. LONDON (MTI) Pénteken éjfélkor kezdődött a vidéki autóbuszüzemek és a távolsági buszok százezer alkalmazottjának sztrájkja. Számos tengeri fürdő és nyaralóhelyről tömegesen hazasiettek a nyaralók. Legtöbbjük ugyanis szívesebben utazik a vasutaknál olcsóbb távolsági autóDiszkvalifikálták Long Boach. (AFP) A Miss Universum megválasztásának előkészítő bizottsága olyan döntést hozott, hogy diszkvalifikálja Miss Amerikát, Missis Ennist, mert nem vette figyelembe a jelentkezési szabályokat, asszonyfővel, két gyermekes családanyaként vett részt a versenyen. Nemcsak hogy a címet vonták meg tőle, hanem az ezzel járó jutalmat is, sőt a kapott divatruhákat is visz- szavették. nyának segítségéért és azért a személyes közvetlen segítő készségért, amelyet a csehszlovák delegáció Otto Kocour vezetésével tanúsított a tárgyalások során. Az MTI munkatársa megkérdezte Otto Kocourt, hogy milyen terveik vannak a két ország további gazdasági együttműködésére. — Ebben az évben három nagy feladat áll előttünk — válaszolt. Első az 1957. évre szóló árucsereforgalmi egyezmény kibővítése, amelyhez minden előfeltétel megvan. Több áru szállítására képes a gyorsan talpraállt magyar ipar és ugyanakkor a csehszlovák ipar is folyamatosan túlteljesíti terveit és növelni tudja az exportot. Másik feladatunk az 1958. évi árucsereforgalmi egyezmény megkötése. Jövőre is növekvő kivitelt biztosítunk. Alapja a megkötendő hosszúlejáratú árucsereforgalmi megállapodás lesz, amelyeknek előkészítése harmadik fontos tennivalónk. A hosszúlejáratú megállapodás legnagyobb jelentősége az, hogy birtokában biztonságosabban, alaposabban dolgozhatjuk ki éves részletterveinket. A hosszúlejáratú árucsereforgalmi megállapodáshoz a csehszlovákok már átadták a magyar félnek az erre vonatkozó javaslataikat. 375 millió dollárral csökkentette az elnök által kért összeget, úgy, hogy a törvényjavaslat most a szenátus és és a képviselőház egyeztető bizottsága elé kerül, hogy a kongresszus két háza végre megegyzésre jusson a végleges összegben. Eisenhower és Dulles azt reméli, hogy e kompromisszumos tárgyalás során sikerül majd megmenteni a program néhány pontját, amelynek összegét a képviselőház erősen megnyirbálta. (MTI) buszokon, különben is sok nyaralóhely egyetlen közlekedési eszköze a társasgépkocsi. Sokhelyütt már a péntek hajnali órákban megindult a sztrájk miatt megriasztott nyaralók áradata és 5—6 óra hosszat álltak sort, míg helyet kaphattak a túlzsúfolt kocsikban. A főbb nyaralóhelyekről Londonba vezető utakon helyenként nagy torlódást okozva, több mérföldes autósorok özönlenek a főváros felé. A nagyobb fürdőhelyek pályaudvarain feliratok figyelmeztetik az utazni kívánókat, hogy az összes induló vonatok üdülőhelyei már több napra előre le vannak foglalva. A vasútas szakszervezet utasította szervezeteit, rendeljenek ki őrséget a sztrájktörő különvonatok indításának megakadályozására. A sztrájk oka: az alkalmazottak helyi egy font béremelést követelnek a londoni és vidéki autóbusz alkalmazottak fizetése közt körülbelül 30 shillinges munkabér- különbözet csökkentésére. WASHINGTON (Reuter) Az amerikai képviselő- házban pénteken megkezdődött a szavazás Eisenhower elnök több mint 3 milliárd dolláros külföldi segély- programja fölött. A különböző tételekkel kapcsolatban ismételt szavazásra kerül sor. Az első szavazás sikeres volt Eisenhower elnök számára — a képviselőház 172 szavazattal 154 ellenében 300 millió dollárt visszaiktatott a külföldi segélyprogramba. Ezzel a szavazással a segélyprogram úgynevezett «védelmi támogatási« alapja ismét 800 millió dollár — ezt az ösz- szeget hagyta jóvá a szenátus is. Ez még mindig 100 millióval kevesebb Eisenhower eredeti előirányzatánál. Miss Amerikát A lecsúszott Miss Amerika a negatív döntés után sirva mesélte el, hogy pénzzavarok miatt tagadta le családi állapotát és jelentkezett a versenyre. »Férjem — mondotta — csak 300 dollárt keres havonta és kétségbeejtően szükségünk volt a pénzre. Kiadásaink növekedtek. Bútoraink is kölcsönpénzből származnak, két kisfiamnak nincs megfelelő ruházata.« (MTI) Jó ütemben megy az állathízlalási szerződtetés Megyénk állattartói — szövetkezetiek és egyéniek — eddig két hét alatt együttesen mintegy négyezer darab sertés hizlalására kötöttek szerződést. Az 1957—58-as hizlaldái akció keretében a tsz-ek közül a kaposvári Szabadságzászló 90, a kadarkúti Szabadság 5Ö, a balatonőszödi Kossuth 26, a nagybajomi Győzelem pedig 20 darab disznó hizlalását vállalta. A bika- és üszőhízlalós korábban is nagymértékű volt. Most a magasabb árak méginkább fokozták a marhahízlalási kedvet. A termelők elégedettek az árrendezéssel. Egy 551 kg-os, első osztályú minőségű tinó például 8450 forintot hoz a házhoz. A 700 kilós extrém minőségű tinóért pedig 10 500 forintot kap gazdája, vagyis 17 forintos kilónkénti áron kel el az ilyen állat. Ezért szerződött például 'két, bikára és tizenegy üszőre a somogyszili Petőfi Tsz, nyolc üsző hizlalására a pusztakovácsi Uj Élet. Az eddigi tapasztalatok arra vallanak, hogy nem lesz baj a húsellátással ezután sem. Hiszen most már naponta a mintegy 400 sertés és több mint 150 darab marha hizlalására kötnek szerződést a tenyésztők az 'Állatforgalmi Vállalattal. Huszonegy ázsiai és afrikai ország felhívása azENSZ-hez New-York. (TASZSZ) Huszonegy ázsiai és afrikai ország állandó ENSZ képviselői levelet intéztek az ENSZ főtitkárához, ebben kormányuk megbízásából kérik, hogy tűzzék az algériai kérdést az ENSZ közgyűlés 12. ülésszakának napirendjére. A 21 ország képviselői levelükben rámutatnak arra, hogy az ENSZ közgyűlés 11. ülésszakának egyik határozata kifejezte azt a reményét, hogy az ENSZ alapokmány elveinek szellemében megtalálják az algériai kérdés békés, demokratikus és igazságos megoldását. A 11. ülésszak óta azonban az ENSZ nem kapott olyan közlést tagállamaitól, hogy elértek valamiféle előrehaladást a határozatban megjelölt célok megvalósításában. »Világos — mutat rá a felhívás —, hogy amikor Algériában tovább tart az öldöklés és a pusztítás, a helyzet mind tragikusabbá válik, s mindez ellentétben áll azzal a reménnyel, melyet a közgyűlés 1957. február 18-i határozatában kifejezett. Ilyen körülmények között a közgyűlés joggal óhajtja, hogy újból vizsgálják meg az algériai kérdést.« (MTI) BAHREIN (Reuter) Bahreinben pénteken egy hivatalos szóvivő közölte, hogy Muszkát és Oman arab királyságban felkelés tört ki, amely »bizonyos kezdeti sikereket« aratott. Jelentések szerint a felkelés középpontja Nizva, Oman egykori fővárosa és az omani imám volt székhelye. Az imámot 1955. decemberében a szultán haderői elűzték Nizvából, miután hiába kísérelte meg független állam létrehozását. Az angol szóvivő szerint »a felkelés kezdeti sikerei valószínűleg csak átmeneti jellegűek«. A szóvivő hozzáfűzte, hogy a hírközlés rendkívül nehézkes, s a helyzet »némileg cseppfolyós«. Muszkát szultánja magánhadseregét vetette be a felkelés elnyomására — mondotta az angol szóvivő. A hadseregben angol tisztek szolgálnak. IDŐ JÁRÁS JELENTÉS Az írországi és az Északi-tengeri ciklonok déli oldalán hűvösebb óceáni légtömegek áramlanak szárazföldünk belső területe fölé. Hatásukra Angliában, Francia- és Németországban, valamint az Alpok vidékén zá- poros, zivataros az időjárás. Kelet- Európában tart a meleg idő. Várható időjárás vasárnap estig: változó felhőzet, többfelé záporeső, zivatar. Mérsékelt nyugati szél. A hőmérséklet keleten csökken, nyugaton alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 20—23 fok között. — A konzervipar nemrégiben megjelent újdonságait, a különböző leveskészítményeket megszerette a vásárlóközönség. Eddig százezer csomag került forgalomba ízléses műanyagzacskóba csomagolva. A fűszerrel, tésztával, zsírral ellátott zöldség-, paradicsom-, gomba- és zellerkrémleves csomagok gyártását növelik, úgyhogy télen megfelelő mennyiséggel látják el a kereskedelmet. — IBUSZ különvonatot indítunk folyó hó 28-án Fonyódra és ugyanaznap vissza. Részvételi jegy ára 12,59 forint. Jelentkezni lehet f. hó 22-től 25-én 12 óráig az IBUSZ menetjegyirodájában. Tájékoztató a lottó nyereményeiről A lottó 20. fogadási hetén, nem végleges megállapítás szerint 2 027 239 szelvény vett részt a játékban s így a nyereményalap 3 040 856 forint. Ebből a négytalálatosok között 1 520 428 forintot, a három- és kéttalálatosok között pedig osztályonként 760 214 forintot osztanak szét. Az eddigi ellenőrzött adatokból megállapítható, hogy ötös találat nincs. Négyes találatot 23 szelvényen értek el, amelyekre a nyeremény egyenként 66 105 forint. Három találatos szelvény 1727 akadt, s a nyeremény egyenként 440 forint. A kéttalálatos szelvények száma 47 002, amelyekre egyenként 16 forintot fizetnek. — Hazánkban eddig csak úgynevezett egycsatornás szíwizsgáló készüléket gyártottak. Az Elektromos és Műszerkészítő Ksz most korszerű négy csatornás EKG-berendezést készített. Az új készüíek a szíwizsgá- lathoz szükséges három mérést egyszerre végzi, ugyanakkor jelzi a szívhangot is. A kisipari szövetkezet már tíz ilyen EKG-készüléket szállított le, s belföldi megrendelésre újabb húszat gyárt. — Eljárás indult Sz. Gizella 17 éves háztartásbeli, Kaposvár, Laborfalvi u. 17. sz. alatti lakos ellen. Sz. Gizella sorozatosan elkövetett lopás bűntettében bűnös. Még 1958. novemberben Szentes Lajosné Laborfalvi u. 21. sz. alatti lakásából az asztalon heverő erszényből ellopott száz forintot. Majd július hó 2-án a háziasszony távollétében a konyhába^- elhelyezett kefetartóból 1500 forintot. Ezt kövétően egy másik alkalommal ugyancsak Szentesné távollétében behatolt a lakásba, ezúttal a takarékbetétkönyvért, melyre az OTP-ben felvett 1Ö0 forintot. — Özvegy Antal Ignácné 4 holdas somogyszentpáli lakos feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki a községben lévő gabonaföldjéről öt kereszt búzát ellopott. A kár 300 forint. A rendőrség megindította a nyomozást. — Magyar Vendel pécsbányatelepi bányász július 14-én meglátogatta Ötvöskónyiban élő feleségét, akitől különváltam él. A férj távozása után Magyar Vendelné feljelentést tett a rendőrségen, mert férje ellopott tőle 1200 forint készpénzt, egy ébresztőórát, lepedőt, pokrócot és egyéb apróságokat. A férj nem sokáig tagadta bűnösségét, de mivel semmiféle tárgy, valamint a pénz sem volt már birtokában, a rendőrség a bíróságnak adta át Magyar Vendelt. — Urban János fonói illetőségű lakos lakásának udvarán a nagyberki rendőrőrs járőre 12 ürméter fát talált, melynek tulajdonát nem tudta igazolni. Társadalmi tulajdon ellen elkövetett lopás bűntette miatt ellene a bűnvádi eljárás folyamatban van. — Bodó György 10 éves kisfiú csütörtökön a délelőtti órákban a Marcali Állami Gazdaság szennyvízlefolyó csatornájában játék közben 18 darab kézigránát gyutacsot talált. A talált tárgyakat hazavitte. Játék közben az egyik gyutacs felrobbant, a kisfiú három napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Cukorrépa termelők! A • •• -V S • A jovo évi nagy cukorrépa term alapjának lerakása már most kezdetét veszi. Cukorrépatermelőink jelöljék ki most cukorrépatermelésre alkalmas területükből jövő évi répaföldjeiket. Időben adott tarlóhántással, jó, bőséges istállótrágyázással, laza, őszi mélyszántással vessük meg a jövő nagy cukorrépatermés alapját. Rövidesen megkezdődik a cukorrépa szerződéskötés és cukorrépatermelőink megköthetik a jól jövedelmező cukorrépatermelésre szerződésüket. CUKORGYÁR Az amerikai képviselőház több mint hétszázmillió dollárral csökkentette a külföldi segély-program összegét