Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-21 / 169. szám

Vasárnap, 1957. július 21.

SOMOGYI NÉPLAP

3

A kommunista legnagyobb jutalma...

Szeretni a munkát, becsülni, ^ szeretni a munkást — ez is a kommunista egyik jellemző és szép tulajdonsága. S azok a kommunisták, akik elkészítették »A mi életünkbőlI« címmel a munka foto- könyvét, rendelkeztek e tulajdonságokkal is. Ez érthető, hiszen ők is ott nőttek fel a füstös gyárudvarok mélyén, ott nevelkedtek a szegényes munkáslakásokban, éheztek, nyomorogtak, s a saját sorsukon tapasztalták a Horthy-rendszer politikáját.

Lapozgatok a könyvben, nézegetem a képeket. — Szenet lapátoló munkás vézna teste meggörnyed a szénnel teli, nehéz lapát súlya alatt, poros testén végigfut az izzadság. Hordót görgető munkás. Izmai megfeszülnek, amint a sáros udvaron görgeti a petróleummal teli, nehéz vashordót. Szeméttelepen kaparga- tó munkásasszony. Mária-Valéria, Cséri-telep. Tüzelő, vagy haszna,Iható rongydarabot kereső munkásasszony, aki így próbálja enyhíteni a család megélhetését. Aratók. Sovány, kiaszott parasztok vágják a búzát, s a kenyér mégsem az övék. Munkás nyomortanya. Mocskos, rongyokban heverő gyermek, arcán legyek, apja, anyja pedig távol munkában, vagy munka után. Munkásgyermekek. Sovány, éhező, vé- konycsontú gyerekek, siralmas rongyokban. Munkanélküli fiatalok. Fiatal lányok, fiúk ülnek az utca kövein, s várják a munkát, vagy valamilyen apró munkaalkalmat. Labdaszedő gyerekek. Fehérruhás urak, hölgyek, jóltáplált, vidám arccal teniszeznek, ütik a labdát. A teniszpálya szélén pedig mezítlábas, rongyos munkásgyerekek lesik a labdát, hogy utána szaladjanak, hogy a teniszezés befejezésével kapjanak majd pár fillért. Lovas rendőrök. Ideges lovaikon, készenlétben ülő rendőrök, akik arra várnak, hogy könyörtelenül a munkások közé rohanjanak, ha azok nagyobb darab kenyeret mernek kérni maguknak.

Vádirat ez a könyv. Vádirat a Horthy-rendszer vezetői ellen, akik csak kizsákmányolták a munkást, kihasználták a népet, s cserébe embertelen életet, nyomortanyákat adtak. Vádirat ez a könyv, s a vádlók nevei között, akik elkészítették ezt a könyvet, ott találjuk Tabák* Lajos elvtársnak, a Kaposvári Vö- f rös Cukorgyár igazgatójának nevéti is. )

1919-es Tanácsköztársaság. Szol- f nokon is folyik a harc a proletár-\ diktatúra védelmében o.z antant\ csapatokkal szemben. A harcoló vö-\ rös katonák között apró diákqyere-\ kék szaladgálnak. Hordják a lőszert. \ az élelmet, a vizet a harcoló kato-\ náknak. Ezek között a fiatalok kö-\ zött ott találjuk Tabák Lajost is. 1 Odavitte őt is a szíve, mert nemi akart többet cselédeskedni bárói Buhus birtokán. A túlerő meqdön-j tötte a Tanácsköztársaságot, de Tabák Lajost már semmi nem tudta eltántorítani a munkásmozgalomtól. Élete szorosan összefüggött azzal. Részt vesz a KIMSZ harcaiban, látja a magyar munkás embertelen sorsát, szenvedéseit, nyomorgását.

Ezerkilencszázharmincegyben elvtársaival elhatározta, hogy leleplezi a Horthy-rendszer nyomorpolitikáját. Fotókiállítást készítettek. A képek mind a munkások életét, nehéz helyzetét mutatták be. Azt tervezték, hogy a kiállítást végigviszik az országon, hogy ezzel is ébren- tartsák a magyar munkásban a gyűlöletet elnyomói ellen. Szolnokon a rendőrség letartóztatja őket, a kiállított képeket pedig elkobozzák. Ekkor új ötlet születik. Művészi felvételeket készítenek, s könyv alakjában adják ki. Elkészül »A mi életünk« címmel a munka fotokönyve. Néhányszor megjelenik, de tovább ezt a munkát sem tudják folytatni, mert erősödik a kommunisták, a munkások elleni harc, s pénzük sem volt elegendő a könyv elkészíttetésére.

Ekkor jelenik meg Bécsben »Die Galerie« címmel egy nemzetközi fotóművészeti könyv. S Tabák elv- társék újra munkához látnak. Most már ide küldözgetik képeiket. Ebben a könyvben jelennek meg a képek, amelyek az egész világot megismertetik a magyar munkás nehéz sorsával. Tabák elvtárs 1925- ben bekapcsolódott a párt munkájába, dolgozik a szakszervezetben, szervezi a Vörös Segélyt. Részt vesz 1931-ben Bécsben a munkás olim- piászon. Itthon sztrájkot szervez, harcol a munkások jobb életkörülményeiért. Egyik március 15-én Ady-ünnepséget szerveztek Szolnokon. A Nyomdász Szakszervezet 40 tagú szavalókórusa hatalmas sikert ért el, a legnagyobb magyar költők, Petőfi, József Attila, Ady verseinek tolmácsolásával. Rendőrség leállítja az ünnepélyt, Tabák elvtársat ismét letartóztatják.

gy, állandó harc közben múlnak az évek, 1942-ben behívják munkaszolgálatra. Kettőszáz elvtársával vagonokba zárva viszik a Szovjetunióba. Az a céljuk a fasisztáknak, hogy valamennyinket elpusztítsák. Húszán életben maradnak, átszöknek a vörös hadsereghez. Antifasiszta iskolára jelentkezik, n ''> a magyar hadifoglyokat, 1943. elej - hazajön.

Folytatja munkáját, most már más kö lmények között. Feladatot kap a Gazdasági Tanácstól a cukorértékesítés megszervezésére. Végrehajtja. Uj feladatok, új tettek. Fiatal korától dolgozik a cukoriparban, igen nagy tapasztalatokra tesz szert. Ezeket a tapasztalatokat tovább adja, terjeszti. 1948 óta főszerkesztője a Cukoripar című folyóiratnak, amely eljut a világ majd minden részébe. Dolgozik a Könnyűipari Minisztérium élelmiszeripari igazgatóságán. 1954-ben az élelmiszeripar terén elért eredményeiért kitüntetik a Magyar Népköztársasági Érdeméremmel. A cukorivar terén elért eredményeiért 1954-ben Munka érdemrendet kan. A m.un- kás sportmozgalomban kifejtett tevékenységéért pedig Sport Érdemérmet kap.

Ma. 54 éves. 1955 óta áll a Kaposvári Cukorgyár élén. Most is ugyanolyan lelkesedéssel véazi munkáját, mint Ratal korában. Becsülettel helytállt az ellenforradalom alatt, a többi kommunistával együtt megvédte a gyárat. Harcolt az MSZMP erősítéséért, a KISZ megteremtéséért, fegyverrel teljesít, szolgálatot a munkásőrségben, örül. ha a munkások, a nép érdekében tevékenykedhet.

rPabák elvtárs életét, jóformán-* minden idejét a munkásmozgalomnak, a párt ügyének áldozta. Nem sajnálja. Azért tette, mert szereti a munkát, becsüli, szereti a munkást, örül a munkájáért kapott kitüntetéseknek, de nem ezért tette. Annak örül igazán, hogy a Vörös Cukorgyár munkáson, öregek és fiatalok tisztelik, becsülik őt, hallgatnak szavára, s követik példáját. Ennél nagyobb kitüntetést, jutalmat kommunista nem kaphat.

.07. A T .AT T.Á07.T.Ö

RÖVID BELFÖLDI HÍREK

A Belkereskedelmi Minisztérium ruházati főosztálya tájékoztatásképpen közli, hogy a harmadik negyedév folyamán kötöttáruból kb. 10 százalékkal lesz több, mint tavaly. így pl. gazdagabb készlet van a gyapjú kötöttholmikból, a gyermek tréningruhából és a női nylon fehérneműből.

Harisnyaféle ugyancsak több lesz, mint tavaly, nylon zokniból a tavalyi mennyiségnek kétszerese kerül az üzletekbe. A női nylon harisnyából

ugyancsak gyarapodik a készlet. Jelentős mennyiséget szerez be a kereskedelem a háromnegyedes gyermekharisnyából .

* * *

Fél év alatt majdnem 11 millió naposcsibét, kacsát és libát keltettek ki országszerte a tanácsi keltetőállomások, s adtak át tenyésztésre a termelőszövetkezeteknek és egyéni gazdáknak. Még az idén kb. kétmillió naposcsibét keltének.

Tizenhárom éve szabad a népi Lengyelország

. -•<

A Lcnin-Huta kokszoló műve munka közben.

Jozef Latka idős népművész a fiatalok között.

fr K-<>4 ♦»♦♦♦»♦♦♦♦»♦»>»■»»♦ » » »

elégedetlen nemesekben, a belőlük alakult középosztályban, idővel egész szemléletmód alakult ki, nosztalgia és vad vágy a nyugati műveltség, a civilizáció iránt, a kifejlődő kommunistákban és a legjobb munkásokban pedig a Szovjetunió vált példaképpé.

De mivé halkult a francia forradalomtól ittasult Bacsányi hangja, a »Vigyázó szemetek Párizsra vesse tek!«, az akasztások, az elvetélt szabadságharc, a kiegyezés és 19 után. Keserű gúny, beletörődés, a hanyatló polgárság demokráciája elfajulásának és dekandenciája olcsó másolása, a kommunista üldözés követése, a divat, az ízlés majmolása, a sznobizmus, a fáradt unalom, a spleen, az elkívánkozás, a hiábavaló kiútkeresés — ez volt a mi polgári demokráciánk elvetélésének a következménye, a Nyugat iránti feltétlen behódolás és alázat megmaradásának és hatásának oka.

Hogyan is fejezte ki ezt kesernyésen Babits Mihály az Iris koszorúiban, 1907-ben?

»Ah, Amerikában! Csak ott, túl a tengeren, ott van az élet!

Ah, Amerikába miért nem utazhatom én soha véled ...

Ott van az élet, a pénz, az öröm, s a kaland tere, küzdeni tér:

Tengve a drága kenyéren, unalmasan itt sanyarogni, mit ér?«

* * *

Ez a szemlélet ma is él, ha nem is az elszegényedett és megosztott Franciaország és Anglia, hanem a gazdag és távoli Amerika, most közvetlenül pedig — miután az USA szocializmus-, valamint kommunista - ellenes háborús módszerei miatt a demokratikus máz sokak előtt már lekopott róla — a semleges országok, Svájc és Svédország felé irányul.

A nyugatimádók e csoportja — amely főleg kispolgárokból, volt üzlettulajdonosokból, lecsúszott egzisztenciákból — sajnos, fiatalokból is —

tevődik össze, tehát olyanokból, akiktől a köz javára vettek el valamit, akiknek nem volt felettes pa- rapcsolójuk, akik nem érezték a tőke átkait — nem veszik figyelembe a történelmi körülményeket, a változásokat, melyek az egész világot átfogják, s ezenbelül minden országot, a bennük uralkodó társadalmi viszonyokat is befolyásolják.

Ezek nagyon a felszínen járnak, énpen ezért nem tudják — nem is akarják — a lényegest elválasztani a lényegtelentől. Nem veszik észre, hogy az egész világ szükségszerűségből a kollektivizálás és a teljes koncentráció felé halad, az egymásrautaltság és a népek testvériségének gondolata egyre nagyobb teret hódít.

A mi országunkban létrejött társadalmi méretű ipari kollektivizálást, a földosztást nem tartják a demokratikus vívmányok legnaggyobbiká- nak, és ettől függetlenül — sőt talán éppen ezek fennmaradásáért — tartják Svédországot demokratikusnak. Őket a külső megnyilvánulások, az érdekességek, a részletek érdeklik és nem értik meg, hogy a cári Oroszország sok pártjával együtt is a népek börtöne volt; hogy a mai Spanyolországban, az ú. n. szabad sajtó világában tilos kommunista újságot nyomatni, és négymillió analfabétának hiába jelennek meg nagy példányban bármilyen lapok; hogy a kétpárti Angliában mindkettő fenntartja a gyarmati világot és a belső kapitalista berendezkedést; hogy a tőkés demokráciában mindenütt munkanélküliek árulják magukat a munkáspiacon, a már fölvett munkást, az idősebbeket különösen, semmi nem védi a váratlan felmondástól és nem vár reájuk semmi nyugdíj egész életükben végzett szakadatlan tőkeszaporító tevékenységükért.

Magam részéről ezek biztosítását és a rossz megsemmisítését tartom demokráciának.

Dehát őket kettejüket is a felszín érdekli, azt értékelik csak. Térjünk vissza hát Svédországba.

Hogyan válaszolnék a bölcseíkedő férfiúnak és a kíváncsi asszonynak? * * *

Azt mondja Ön, tisztelt uram, hogy ott az emberek méltósága oly nagyon magas fokon... Engedje meg, hogy vétót emeljek. Amíg lesz gyáros, földesúr és szelvényvágó bankember, aki nem dolgozik és munkás, aki növeli hatalmát, amíg gazdag villák tulajdonosait szolgák egész hada veszi körül, nos, szóval — érti mire gondolok — amíg las,z; »Jean, hozza a kabátomat!«, engedje meg, hogy addig ne higgyek a magas méltóságban és a demokráciában.

Azt mondja Ön, hogy ott nincs munkaerő-erőszak és mindenki akkor megy dolgozni, amikor akar. Lehetséges talán, csak abban kételkedem, hogy a váratlanul foglalkozáshoz jutott munkanélküliek is ezt a magatartást tanúsítják. Ön azonban hazafelé sandít, az itthoni munka- fegyelemre céloz. Nos, valóban, ha a hivatalban Ön leteszi a tollat, ezt senki sem veszi észre, az akta később lesz kész. De mi történik, ha a tejeskocsisok, az újságárusok, a boltosok, a vasutasok elfelejtik kötelességüket?

Vigyázzunk kérem egy kicsit! A túlzott demokráciához, az egyéni kényelemért feláldozott közösségellenes gondolkodáshoz nagyon közel van az anarchia; a »tiszta szabadsághoz« a »mindent szabad«, a társadalomkívüliség, a felelőtlenség, a céltalanság és eszménytolenség. Tudja, kérem, hogy az idealizált Svédországban nyitva vannak az ajtók, de már vannak rablóbandák fiatalokból és köztük olyanok, akik puszta játékból kulcslyukon keresztül gyújtanak fel lakásokat? ... Unják magukat a nagy szabadságban.

És hol van a politikai értelemben vett semlegesség? Ott, ahol a »szabad« sajtóban útszéli hangon szórják a rágalmakat a mi országunkra és jelenlegi vezetőinkre? Engedjen meg egy kérdést: Olvasott Gusztáv Adolf svéd király viselt dolgairól, politikájáról rágalmazó cikkeket a mi lapjainkban? Ugye, nem? Bizonyára nem látott egyetlen háborúra uszító, azt dicsőítő írást sem, viszont találhatott lángoló szavakkal írt verseket a béke mellett. Nos, szerintem ez a demokrácia! Nem játszani az érzésekkel, nem játékszerként; kezelni az embereket, hanem felnőtt módra, világosan és okosan figyelmeztetni őket, a világ dolgozóit arra a felelősségre, mellyel tartoznak egymásnak és a jövőnek.

Egyetértünk? Hiszem és remélem ...

* * *

Tisztelt asszonyom. Önnek csupán kérdéseket teszek fel, melyek nagyon is érthetők lesznek, hisz nőket érintő praktikus és érdekes dolgokat súrolnak, olyanokat azonban, amelyeket a prospektusok nem tartalmaznak.

Nos: mi lenne, ha a nők kevesebb bért kapnának a férfiaknál ugyanazon munkáért, ha megszüntetnék a családi pótlékot, nem volnának bölcsődék és napközi otthonok, az egyetemisták nem részesülnének ösztöndíjakban, ha az állam megvonná támogatását az egyháztól? ,

Tudom, nagyon tiltakozna mindezek ellen és azt kérdezné: »hol itt a demokrácia«?

Hát kérem, mindez a svéd demokráciából hiányzik!

De menjünk tovább.

Mi lenne, ha a lakbér a fizetés egynegyedét tenné ki, ha gyermeke ponyvaregényeket és pornográf újságokat olvasna, ha a város kellős közepén, a parkban éjjeli verekedőhelyet létesítenének nők és férfiak számára, ha bevezetnék a próba- házasságot, ha a színház- és mozijegyek, az italárak méregdrágák lennének?

Tudom, nagyon tiltakozna és ismét azt kérdezné: »hát ez a demokrácia«?

Nos kérem, mindez a svéd demokráciában megtalálható!

* * *

Nem, Svédországban nincs fasizmus, ott polgári demokrácia uralkodik. Nálunk pedig szocialista demokrácia van mindjobban — az októberi események dacára is — kifejlődőben.

S ez lényegében, tartalmában különbözik attól a másiktól. Egyet feltételez: az egyén ne csak önmagáért éljen — s egy dolgot biztosít: a köz, amire csak képes, mindent megad az egyénnek.

Ezt csak azok nem látják, akik nem akarják ezt a berendezkedést, vagy azok, akik külföldi prospektusokat nézegetnek, miközben hazájukat sem ismerik, akik behunyt szemekkel és betapasztott fülekkel járnak közöttünk, vésőkkel, kalapácsokkal, kaszával és tollal hadakozók között, akik itt akarnak élni és meghalni ebben az országban, és mindent megtenni, hogy mindenki jól érezze magát benne.

Mit is mondott egy lengyel munkás a szenzációra éhes amerikai újságírónak? »Minden népnek meg kell járni a maga útját.«

Igen, járjuk meg mi is, együtt, kedves kávéházi és vonatbeli ismeretlenek. Talán nehéz és rögös út lesz — de mindnyájunknak megéri —, mert itt alakítjuk a mi egyetlen, édes hazánkban.

tfO-to zf-CiMv«,