Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-05 / 155. szám

6 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap* 1957. július 7.. A gazdaságos tejtermelésről Foglalkozása: ÁLLATSZELÍDÍTŐ Az állattenyésztőnek nem mindegy, hogy tehene mennyi jövedelmet hoz. Teheneinktől megkívánjuk, hogy trágyát termeljenek, évente adjanak egy borjút és a körülményektől füg­gően 300 napos laktációjuk ideje alatt megtermeljék a 4 000—6 000 li­ter tejet. A tehéntartás kifizetődő, mely a várt jövedelmet meg is hoz­za. A gazdaságosság akkor mutat­kozik meg, ha a feletetett takar­mány és a ráfordított munka pénz­beli értéke alacsonyabb, mint a trá­gya, a tej és a borjú pénzbeli értéke, vagyis az önköltségi árnál többet ér a termék. Én a tejtermelésben nem vagyok rekord-hajhászó. Szépnek tartom és nagyra tudom értékelni azt a tehe­net, mely évenként megadja a 10 000 liter tejet. Azonban még nem tar­tunk olt, hogy egy tehenet csak egy­két évre neveljünk fel. Nézetem szerint értékesebb az a tehén, mely több éven keresztül rendszeresen megtermeli az évi 4 000—6 000 liter tejet és évente egy-egy borjút ad, mint az a tehén, mely az egyik év­ben 10 0C0 liter tejet termel és utá­na következő években meddővé vá­lik, sőt szervezete annyira legyen­gül, hogy egy-két év után le kell vágni, anélkül, hogy értékes utódo­kat hagyna hátra. Célunk pedig az, hogy az értékes tehenektől mi­nél több utódot tudjunk felnevelni. Ezek után nézzük, mely tényezők befolyásolják a gazdaságos tejterme­lést? A tejtermelés költségeinek ala­kulása a helyesen vagy helyte­lenül alkalmazott tenyésztési, tartási és takarmányozási mód­szerektől függ. Ide tartozik a borjú felnevelése, a tehén vemhessége, a bánásmód, a takarmányozás, az állathigiénia stb. A megszületett borjúból csak úgy tudunk jó tenyészállatot nevelni, ha részére a szükséges tejmennyiséget, s mindazokat a takarmányokat biz­tosítjuk, melyeket fiatal szervezete megkíván. Természetesen legyen gondunk a helyes, rendszeres ápo­lásra is. Külön, részletesen kell foglalkoz­ni a tehén vemhességével és a vem- hesség körüli teendőkkel. Általában minden tehéntartó feljegyzi a tehén befedeztetésének dátumát és ebből hozzávetőlegesen (285 nap) ki tudja számítani, hogy mikor várható az ellés. Ez az időpont nagyon fontos a tehéntartók számára, mert ebből lehet következtetni az elapasztás idejére. Amennyiben a vemhesség ideje alatt a tehénnek kellő időt ha­gyunk a pihenésre és ha jó az előkészítés, akkor már fél sikert értünk el a tejtermelés emelke­désében. Az a tenyésztő jár el helyesen, tiki a vemhesség utolsó két hónapjában nem feji a tehenet, mert ezzel biz­tosítani tudja a borjú zavartalan fejlődését és időt ad arra, hogy a te­hén szervezete laktációra erőt gyűjt­sön. Az elapasztás módja ismeretes (abrak- és más, tejet termelő takar­mány megvonása, fejések számának csökkentése). Amikor a tehén már nem tejel, akkor fokozatosan ismét rátérünk a rendszeres takarmányozásra. Igye­kezzünk olyan alaptakarmányt ad­ni a tehénnek, mely az életfenntar­tásra és emellett legalább 6—8 li­ter tej termelésére elegendő. Ezen felül szükségesnek tartjuk, hogy a vemhes teheneknek a szárazon ál­lás 1—8. hetében az alábbi mennyi­ségű abráktakarmányt biztosítsuk: Idő jó közepes gyenge kondíció esetén abrak kg 1. hét _ _ 2. hét 2 2 2 3. hét 3 3 4 4. hét 4 5 6 5. hét 4 5 6 6. hét 4 5 6 7. hét 2 3 3 8. hét — — Tehát ennek alapján teheneinket úgy takarmányozzuk, mintha na­ponta kb. 20 liter tejet termelné­nek. A soványabb teheneknek azért kell több abrakot juttatni, hogy megerősödjenek az ellés idejéig. Az abráktakarmány és más takarmány­adagot napról-napra, fokozatosan kell emelni, vgy csökkenteni. A szá­razon állás ideje alatt igen ajánla­tos, hogy a vemhes tehenet minden nap megjártassuk, mert ezáltal sok esetben elejét vesszük a nehéz el­lesnek. Ellés után szintén körültekintően járjunk el. Részesítsük nagyon kíméletes bánásmódban a tehenet, s az el­lés utáni napokban langyos moslékot adjunk neki. Abrakta­karmányt csak az ellés után 5—6 nap máivá kezdjünk etetni. A tejtermelés első hónapjaiban célszerűnek tartjuk azt a módszert, ha teheneinket nem csupán a meg­termelt tej mennyisége után takar­mányozzuk, hanem azon túl is ada­golunk abraktakarmányt. Általában az a mérvadó, hogy a tehén az alap- takarmányból az életfenntartását biztosítsa és ezen felül legalább na­pi 6—8 liter tejet termeljen meg, nyári időszakban nagymennyiségű zöldet, téli időszakban pedig sok szilást és takarmányrépát etessünk. Egy tehén naponta 55—65 kg zöldet képes elfogyasztani, s így 1 kg kuko­ricadara kiegészítéssel fenntartja kondícióját és még emellett 6—8 li­ter tejet termel. Ugyanerre képes té­li időszakban 15—20 kg jóminőségű silótakarmány, ugyanannyi takar­mányrépa és 3—4 kg jóminőségű széna etetése esetén is. Abraktakar­mányt csak azoknak a teheneknek célszerű adni, amelyek 6—8 liternél több tejet termelnek. 1 liter tej termeléséhez általá­ban 40 dkg abraktakarmányke­veréket számolunk. Ennek alap­ján tehát a tehénnek annyiszor 40 dkg abrakot adunk, ahány­szor több liter tejet termel, mint 6—8 liter. Ha egy tehén napi termelése 20 liter, akkor 4.80—5.60 kg abrakta­karmánykeveréket érdemel meg minden nap. Már említettem, hogy a tejelés el­ső hónapjaiban ajánlatos a napi termelt tej mennyiségén felül ada­golni abraktakarmányt, vagyis cél­szerű 0.40—0.80 fcg-mai több abrakot adni azért, hogy a termelési képes­ségét a tehén ki tudja fejteni. Az adagot mindaddig lehet fokozni, amíg a termelés emelkedik. Amikor a termelés emelkedése megáll, ak­kor csak a megtermelt tej mértéké­ig adagoljuk az abraktakarmányt. Az’ elmondottakból kitűnik, hogy a tehenekkel sok abraktakarmányt kell etetni. Ez azonban megtérül. Ajánljuk, hogy a tehéntartó végez­zen számítást. Az abraktakarmány állami felvásárlási ára mázsánként 210—220 Ft; 1 liter tej ára 2.30 Ft; 1 liter tej megtermeléséhez 40 dkg abrak kell, melynek értéke 0.84—0.88 Ft-ba kerül — így tehát minden li­ter többlet-tejen a tehéntartó mint­egy 1.40 forintot nyer. Az ilyen te­héntartás, a termelési képességek kihasználása teszi gazdaságossá a tejtermelést. Az a tenyésztő, aki a tehén tejtermelési képességeit nem használja ki, évente lényeges jö­vedelemtől esik el. Okszerű takar­mányozás és gondos tenyésztői mun­ka révén egy tehén több ezer forint hasznot hajt. De amelyik tehén évente csak 1800—2000 liter tejet termel, annak tartása nem sok hí­ján ráfizetéses. mikor az utolsó csinnadratta is elült a Budapest Nagy Cir­kuszban, s az előadás végét jelzőn ki­aludtak a reflektorok, Szegedi mes­ter, az állatszelídítő ismét bement a vasrács közé, az állataihoz. Iíjra vezényszavak hallatszottak, és Zsófi, a mackó-primadonna, a dán-dogg, Szulej, az oroszlán, meg a többi ál­lat újra dolgozni kezdett. Megkez­dődött a próba, o.z új számoké, me­lyeket csak később ló,that a közön­ség: a kétlábon álló és mellső lábu­kat magasba emelő állatokat, majd Zsófi új produkcióját, amint nyu- odtan tartja a tűzkarikát, melyen kenyérkereső pajtása, a dán-dogg átugrik. A mester pedig mindezt irányítja. Fölényes biztonsággal jár-kél az ál­latok között, s pattogtatja ostorát, vagy cukrot ad jutalmul a szépen szalutáló mackónak — mintha min­den csupán egyszerű mutatvány lenne. Pedig az állatidomító életé­ben vannak a cirkuszi tapsviharnál is viharszerűbb pillanatok. Mint a legérdekesebbet, ezt mondja el Sze­gedi Gábor főidomár. — Az egyik állatom egy félreértés folytán oldalról megtámadott. Soha­sem felejtem el, Szaida volt a neve ennek az oroszlánnak. Olyan rövid idő alatt történt az egész, hogy fe­leségem nem tudott figyelmeztetni a támadásba lendülő állatra. És ek­kor olyasmi történt, ami nagyon rit­ka dolog a macskaféléknél: a má­sik oroszlán, a Szulej védett meg! Hogy mit éreztem akkor, nem tud­nám elmondani. Egy percig sem az ijedtségre gondoltam, hanem valami kellemes bizsergés járt át, hogy íme, ez a munkám gyümölcse: oroszlán véd meg az oroszlán támadástól! Egyébként ez a Szulej veszi el es­ténként a produkcióban a számból a húst. Egy másik alkalommal pe­dig — Romániában voltunk akkor — két oroszlán támadott egyszerre. De ez már előadás alatt volt. A közön­ség egy része észrevette a támadást, a másik része pedig tapsolt, azt hit­ték, ezt trükknek tanítottam be. — S hogy szerelik le a támadó vadállatot? — kérdem. — Fegyvert nem vihetünk, mert az a közönségre is veszélyes, s azonkí­vül egy lövés nem teríti le, inkább felbőszíti az állatot. Ezért különbö­ző eszközöket használunk. A néme­tek kétágú, villaalakú fát, én pedig nyolctollú buzogányt. A nyakelszo- rító villa azért nem jó, mert félre­ütheti a vad. De ha a buzogány tű- hegyes tollaiba belecsap kétszer, harmadikra már nem kísérletezik, a szúró fájdalom miatt. Igaz, elő­fordult egyszer, hogy egy oroszlán lerágta a buzogány nyakát. — Mennyi idő kell az állatok tel­jes beidomításához? — Ahhoz, hogy szalonképes le­gyen az állat, legalább hathónapos megfeszített munkára van szükség* mindennapos próbákkal. Egyszer fordult elő, hogy a Fővárosi Nagy­cirkusznak öt hét alatt idomítottam be két oroszlánt, de akkor viszont naponta háromszor, négyszer is pró­báltunk. S mivel Szegedi mester keze alatt pillanatnyilag nemcsak annyi állat van, am.ennyit a közönség a vasrá­csos úton a porondra bebújni lát, hanem több és többféle, a kedvence felől érdeklődöm. — Pillanatnyilag Zsófi, a mackó a' kedvencem, mert ő a primadonna. Őt Lengyelországban kaptam az ál­latkerttől egy vidráért. Az is érde­kes volt ám, amikor a kezes-vidrám­mal egymás mellett haladva bebal­lagtam a varsói állatkertbe. A gó­lyák, a pávák, mint a kíséret jöttek utánunk. — És milyen állattál szeret leg­inkább dolgozni? — Végeredményben mindegy. De ha választani kell, majmokkal. Mert a majmokat úgy beidomíthatja az ember, ahogy akarja. Volt egyszer egy csimpánzom. Az megtette, hogy beült mellém a kétszemélyes túra­kocsimba és vezetett. Én csak a gázpedálon tartottam a lábamat, &• meg fogta a kormányt. Aztán ami­kor autók meg motorok kerültek el' bennünket, rázni kezdte a kormányt,, hogy gyorsabban menjünk. S ami­kor látta, hogy nem megy a dolog, kihajolt az ablakon, és a mellettünk elhúzó járműveket sorra leköpdöste.. Mindezt az Andrássy úton, Buda­pesten! Hogy most nem dolgozok majommal, annak az az oka, hogy' sajnos a majmok kényesek, s öt év­nél egyik sem bírja tovább. Itt pe­dig dolgozni kell! T^ilgozni kell és bírni az idő- ^ járás szeszélyeit, az utazáso­kat, mert mindez hozzátartozik az állatidomító és az állatai életéhez is. Szegedi mester ugyanis hamaro­san Bulgáriába megy vendégszerep­lésre, néhány állatja pedig ugyanide — valószínű új hazájába. Czeglédi Lajos Felkészülten várja a Középsomogyi Erdőgazdaság rezervátuma a külföldi vadászvendégeket Az erdőgazdaság az elmúlt év tapasztalatai alapján igyekszik a külföldi vadászok számára még kényelmesebbé tenni a környeze­tet. A festői szépségű helyen lévő ro-polyi vadászkastélyban ízlése­sen berendezett helyiségek várják a vendégeket. Ugyanakkor a vad könnyebb megközelítésére a váltóhelyek közelében öt magaslest is építettek. Baifeácsolókocsi is rendelkezésükre áll, amellyel az erdei utakon gyarson közlekedhetnek majd. A Középsomogyi Erdőgazdaság rezervátumában az idén négy szarvasbika vár terítékre, amelyből kettő kapitális. (király) NINCS IRGALOM Elbeszélés Tj'ehér volt ez a nyár, 1944 nya- ra. Ha valaki távolabb nézett, remegni látta a levegőt, a baktató lo­vaskocsik által felvert por a barna, napszítta homlokokon maradt estig. Aratáskor nincs sok idő letörölni. A. kis faluban jóformán senki nem volt otthon. A vályogházak udvarán tyúkok kapirgáltak szemet keresve, a hűsön kutyák hevertek álmosan, kilógatva nyelvüket a piros téglajár­dára. Kint a határban zizzent a kasza, aranyszínű kévék omlottak egymás­ra. Jó termés ígérkezett. A falu egyik házában azonban nem készülődtek a gabona vágására, az udvarban se tett-vett senki. Mintha nem élne abban lélek! Ott áll’t ez a ház a fehérre meszelt, karcsútornyú templom közelében, szemben az egy ládás, »egy kisasszonyos« postával. Fala sárga, ablakain kopott, zöld zsa- lugáter. A kerti öreg eperfa fonnyadt levelei sem rebbentek meg a hőség­ben. Az udvarban álló kútvályú is tikkadt, száraz. Régen itattak itt jó­szágot. Balsorsú ház — mondogatták a falubeliek —, sújtja az Isten keze. A szomszédék Juliskája tavasszal is látta, hogy a gólya négyet került fö­lötte, mégis másik házra rakta fész­két. Nem jó jel! Lakóit szél hordja messze, hosszú utakra. Lám, egyet már el is vitt. Tavaly ilyenkor szö­kött a dróton járó hír: elesett a fron­ton Petri Géza, a »szomorú« asszony idősebbik fia. Petii Géza anyját 1922 óta, hogy az urát elvitték a Bogyai-legények és két gyerekkel egyedül maradt, csak így hívták a faluban. És most az apjuk halála után a Gé­za is. Kis, négyszögletű papiroson jött a halálhír, fehér papiroskán, fe­kete betűkkel. Az asszony el se akar­ta hinni, amikor olvasta. Csak ami­kor szívéig ért a fájdalom, dőlt el a konyhaasztal mellett, mint a szél­ütött. Azt hitték, végét járja. De ha kétfelé dobog az anyai szív, az egyik pusztulása nem lehet végső csapás. Élni kell a másikért, a kisebbikért. Géza halála súlyos nyomot hagyott benne. Azon naptól fogva minden este kijárt a temetőbe, virágot vitt egy képzeletbeli sírra, a »térdeplő« Jézus szobra mellé. Mert a szegény frontkatonának nem hozzák haza a testét, csak a lelke repdes az itthoni tájakon és az emlékekben él. Pár hó­napra halála után egyik katonabaj- társa elhozta megmaradt holmiját, egy gyűrött, piszkos katonasipkát, le­veleket, egy bádogkanalat. Az anya behegedt sebét újra feltépte a kín. Szegény Géza! Petriné kedves, szelíd természetére emlékszik, segítő kezére, mindig jó szándékára, a falubeli idősebbek tisz­tes köszönésére, a lányok hullámos, barna hajára, deli termetére. Hej, hol van az már?!... TZ '.hunytak a szép szemek, szét- lv porladt izmos karja, mely ka­szát és lányderekat egyformán fér­fiasán szorított. Élt, szeretett, fel­nőtt az anya percekre osztott örömé­re és egyszerre csak elment, örökre, visszavonhatatlanul. A szomorú asz- szony még szomorúbb lett, a ház még csöndesebb. Négyen voltak, ketten maradtak. De jobban ragaszkodtak egymáshoz az élők, mint valaha, erő­sebben, szelídebben. Petriné ezentúl minden szeretetével kisebbik fia, Ist­ván felé fordult. Úgy kapaszkodott beléje, mint kiszáradó fa utolsó, élő gyökerébe. Jaj annak, aki elszakítja! István fiatalabb volt Gézánál nyolc évvel. Bátyja barnahajú, barnaarcú volt, nyúlánk — István teltebb, sző­kébb. Géza kemény volt, rendes, mindig jó munkás, jó tanuló, mindent a kellő helyére tévő az életben, Ist­vánnak lágyabb természetet adott az élet, álmodozóbbat, szenvedélyeseb­bet. Nyolc év különbség rossz is, jó is két testvér között. Rossz, mert már nem pajtáskodhatnak az egykorúak bizalmasságával, kevés közös érdek­lődési körük kapcsolódik egymásba, a kicsi nem érti a nagyot és fordít­va. Jó, mert az idősebb jobban tanít­hatja, nevelheti öccsét, megvédheti a keserű bántalmaktól. De Géza sohsem védte Istvánt. Sőt! Szerette volna erősebbé' keményeb­bé nevelni, mint ő maga. — Tűzben edzik az acélt — mon­dogatta anyjának, amikor tizenhat éves volt, öccse nyolc. Tanulja meg az életet a fiú. István egyszer vele egykorú gye­rekekkel veszekedett. Földre teper- ték, ütötték, elvették játékát. Géza csak nézte. Egy erősebb kamasz aztán megfu­tamította öccsét. Bátyja megdühö- dött. Elkapta Istvánt, rettenetesen elagyabugyálta, Jobban, mint társai. Orrából vér folyt. Anyjuk vette ki kezéből, miközben kellő szidalmak­kal illette az idősebbiket. — A bolond, még agyonüti! Sze­gény, kicsi gyerek! Hát... — Nem engedem, hogy gyáva le­gyen, nem engedem — ordította Gé­za. — Megfutott egy másik elől. Pfuj... gyáva! — topqrzékolt mérgében és ismét becsének akart ugrani. Máskor az erdőben csalánt tépett és azzal verte el István lábaszárát, mert összerezzent az égzengéstől, vil­lámlástól. Lába csupa hólyag lett, anyjuk borogatta otthon. Gézát föl­pofozta. Erre az esetre úgy emlékezett Ist­ván, talán legjobban gyermekkori emlékei közül. Bizony, Géza sokat bántotta. Miért akarta Géza olyan erőssé, bátorrá nevelni? Miért? Ö ... a feleletet, amit keserűen nem értett, nem akart értem gyer­mekkorában, megértette, amikor fel­nőtt, idősebb lett. És attól a pillanat­tól mindent megbocsátott Gézának, jobban szerette, mint valaha. A mikor legutoljára itthon volt szabadságra a frontról, egyik este a szobába hívta öccsét. Furcsa volt, sohse tette. Leültek egymással szemben, Géza megfogta kezét. — Ide figyelj, jól véss emlékeze­tedbe mindent, amit elmondok. — No... — Én most újra visszamegyek. Vissza -kell mennem! Gondoltam ar­ra, megszököm, átmegyek a másikak­hoz, de nem tehetem. Ha én a fron­ton vagyok, menthetem anyánkat. Addig talán nem lesz baja. Tudják, hogy én a hadseregben harcolok, kí­mélik. — ?... — Te még keveset hallottál erről, hát elmondom. Tudod, hogy anyánk orosz asszony. Az első világháború­kor hozta őt apánk Oroszországból. Itt tanult meg magyarul. A falube­liek ugyan nem tudják, mert később költöztünk ide. De a hatóság ismeri. Már a múltkor kapott egy cédulát a járástól, hogy jelentkezzen. De ak- kc' elengedték, mert engem behív­tak és a frontra kértem magam. Bár itt semmi bizonyosat nem lehet tud­ni. A törvényeket szigorítják. A né­metek összeszedik a zsidókat, oro­szokat, gyanús embereket. Elviszik koncentrációs táborba. Az szörnyű. Én egyszer láttam üyet. Ellenségem­nek se kívánom. Talán, ha én dere­kasan harcolok, kitüntetem magam, megkegyelmeznek anyánknak. De ha minden kötél szakad, hazaszököm.. Addig is tedd el ezt. Istvánnak kezébe csúsztatott vala­mi tömör, fémes dolgot. Félt, meglepődött, jól is esett, hogy Géza ilyen bátornak tartja. Becsúsz— tatta zsebébe a »valamit«. Pár nap múlva jól elrejtette a szobában. — Elmegyek, vigyázz anyánkra.. István, nagyon vigyázz anyánkra! És; a ... t ne használd, csak ha ütött a», óra. Pszt... anyánk jön. Szervusz,, öcsém. — Megölelték, megcsókolták: egymást. István nagykorú lett. De hol van Géza? ... Halott! El­esett, meghalt. Olyan régen volt: mindez. Tegnap írást kaptak, tartóz­kodjon anyja itthon. Felkeresik;. Miért? Mit akarnak vele? Gézát két­szer kitüntették, vállalkozáson volt,., millió veszélyben. Életét adta a ha­záért!? ... A nyár oly izzó, érlelő. István kint áll a tornácon ingujj­ban és a völgybe néz. A zöldszínű,, bársonyos rétet ezüstösen csillogó« vizecske szakítja ketté. A réten túl,, a másik domoldalon vágják a búzát. A föld fehér, a tarló sárga. Mezíte­len talpak koptatta gyalogösvény kí­gyózik a patak! felé. Lány jön, kezé­ben korsót lóbálva. Fején piros ken­dő. Eléf a bürüig. Megáll, egyik ke­zével szoknyáját kapja fel, másikkal merít a vízből. Egy pillanatra fel­néz, de Istvánt nem látja. Nagy a tá­volság. Elindul a dombon felfelé, ringó járással. István tekintete a kerti cseresznye­fára fordul. Pirosodik a gyümölcs. Nagy a hőség, jó lenne pár szemet szakítani. De most nem megy el, vár. Mellén mintha malomkövet gurgat- nának. Anyja a szobában van, fény­képeket nézeget. Bátyjáét, férjééí, apjáét. Mint aki búcsúzik. Egy kocsi elzörög az úton, István csak áll, dermedten hallgatózik. Az­tán a zaj elül, csend lesz. Még vé­rének dobbanását is meghallaná tor—

Next

/
Thumbnails
Contents