Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-05 / 155. szám
HASZNOS TUDNIVALÓK Nem könnyű dolog két egymásba ragadt poharat szétválasztani. Az erőszakos közbelépés gyakran karcolással vagy töréssel végződik. Ennek elkerülése végett a legjobb, ha a külső poharat melegvízbe helyezzük, a belsőbe pedig óvatosan hideg vizet öntünk. Ilymódon az egyik poharat könnyen kivehetjük a másikból. * * * A főzött cukor kevésbé édes. Ezért mindig arra kell törekednünk, hogy az ételt csak akkor cukrozzuk meg, ha már kész van, esetleg közvetlenül a főzés befejezése előtt. A fogyókúra gondolata rendszerint tavasszal és nyáron jut eszünkbe, amikor felpróbáljuk tavalyi kosztümünket, könnyű nyári ruháinkat és kiderül, hogy itt- ott »kinőttük« őket. A próbálgatások után nyomban el is határozzuk, hogy »holnaptól kezdve« fogyókúrát tartunk. íme, egy csalhatatlan francia fogyókúra receptje az érdekelteknek. Saját szemünkkel győződhettünk meg róla, hogy aki kipróbálta, és néhány hete komolyan betartja, tényleg lefogyott. A fogyókúra alapja, mellyel három hónap alatt állítólag 8—10 kilót leA 35 Mindig visszatérő szépségprobléma a tavasz és nyár időszakában a szeplő. Megelőzése a fényvódőkrém és a kinines, sötétszínű púder, de ha egyszer már kibújt, nehéz tőle megszabadulni. A nők egymásnak tanácsolják a biztos recepteket, amiktől a szeplő eltűnik, de az igazság az, , hogy a szeplőt véglegesen eltüntetni nem lehet. Viszont biztosan elhalváhet fogyni az egészséges munkabírás kára nélkül: a diéta. A diéta pedig a következő: 1. Semmi kenyér; 2. Italban tilos a cukor; 3. Étkezés közben inni tilos. (Étkezésen kívül szabad inni, de teljesen cukor nélkül és alkohol nélkül.) Persze, a diéta betartásához, melynek részletes receptjét nem közöljük ugyan, sok fegyelem, önuralom szükséges. De az első hét nehézségei után a diétát könnyen végigcsinálhatjuk, s utána mennyivel könnyebbek és fiatalabbak leszünk. nyitja a szeplőket a következő kezelés: fapálcikára kis vattát csavarunk ég citromlébe vagy tíz százalékos hyiperoxidos oldatba mártogatva naponta »tupfoljuk« vele a szeplőket. Azok így idővel elhalványulnak. De ha nem halványulnának el egészen, az sem baj, mert a szeplő nem szépséghiba, sőt szerintünk még kedves és fiatalos is. „ABBAN A RÉGI JÓ VILÁGBAN“ Szép számmal akadnak, akik sokat sejtető sóhajok kíséretében imigyen elmélkednek: — Hej, nehéz az élet. Bezzeg abban a régi jó világban... És így tovább. A minap is fültanúi lehettünk hasonló beszélgetésnek. Nem másról volt szó, mint arról, hogy a mai világban egyáltalán nem érdemes családot alapítani. Kín- szenvedés a fiatal házasok élete, ezért is húzódoznak tőle férfiak és nők egyaránt. — »Több az agglegény« mondták. »Mások a fiatalok! Nincsenek olyan egészségesek, kitartóak, mint a régiek. Aztán, a gyerek is kevesebb. Hiába, nehéz a megélhetés.« A beszélgetést hallva az a gondolatunk támadt, hogy megnézzük, mi igaz abból, amit a »régi jóvilágról« elmondtak. Kezdeném azzal, amivel a beszélgetők: — a családalapítással. Nem egészen húsz évvel ezelőtt, 1938-ban 74 276 házasságot kötöttek. Tavaly — 1956-ban — 96 462-t. Egyszerű számítás, a növekedés 22186. ügy látszik mégsem annyira veszteséggel járó a családalapítás, mint ahogyan egyesek gondolják, s i|em is olyan kilátástalan perspektivátlan a fiatal házasok élete, mint ahogyan az említett beszélgetők elképzelték. Nézzük meg a dolog másik olITT A BEFŐZÉS IDEJE Gyümölcslé nyersen Készülhet málnából, ribizkéből, vagy meggyből. A gyümölcsöt áttörjük, majd vásznon átszűrjük. Amennyi a lé, annyi cukrot adunk hozzá. Jól összekeverjük, míg a cukor teljesen elolvad, üvegekbe rakjuk és azonnal szorosan lekötjük. Ezután, tetszés szerinti ideig állni hagyjuk. Meggy, vagy szilva borban A megmosott gyümölcsöt leszárazzuk és kisebb üvegekbe rakjuk. Üvegenként ráöntünk 1 pohár bort, 1 pohár porcukrot és kis szalicilt szórunk a tetejére. Lekötjük és napra tesszük, míg a cukor teljesen fel nem olvad a borban. Rumosmeggy A meggyet mosás, és szárazás után kimagozzuk, majd üvegekbe rakjuk, rétegesen, kristálycukorral. Ha az üveg megtelt, az üveg egy- harmadáig rumot öntünk a meggyre és lezárjuk. Nem kel' napon érlelni. SÜSSÜNK—FŐZZÜNK Kapormártás Egy csomag szép, friss zöldkaprot apróra vágunk, egy új hagymát szintén. Egy evőkanál zsírban keverés mellett átfuttatjuk, lelisztezzük és tejes vízzel feleresztjük. Teszünk hozzá sót, tetszés szerint cukrot, ecetet és tálalásnál egy tejben elhabart tojássárgát. Zsírban pirított zsemlekockát adunk hozzá. A meggyet jól megmossuk és kimagozzuk. Cukorral, sóval, vörösborral, szegfűszeggel és kevés reszelt citromhéjjal 3 dl vízben 10 percig főzzük. Közben a vajból és a lisztből világos, nem megpirított rántást készítünk, ezzel berántjuk, hozzáadjuk a tejfelt, simára keverjük és még egyszer felforraljuk. Cseresznyés lepény Csirkepörkölt Június, július a fiatal csirke hónapja. A dolgozó nő konyhájában a leggyorsabban a pörkölt csirke készül el. A csirkét feldaraboljuk úgy, hogy a combokat 7, a mellett 4, a hátat 2 darabra vágjuk. Apróra vágott vöröshagymát forró zsírban aranysárgára pirítunk, amikor megsült ízlés és szükség szerint piros- paprikát adunk hozzá. Rátesszük a húst, egy félbevágott zöldpaprikával, egy kisebb paradicsommal, vagy egy kanálka paradicsom pürével. Kevés vízzel feleresztjük. Csak feleresztés előtt sózzuk. A paprikáscsirke ugyanígy készül, csak tálalás előtt a levében tetszés szerinti mennyiségű tejfelt keverünk el. Meg'gymártás Hozzávaló: 35 dkg meggy, 5 dkg liszt, fél dkg só, fél deciliter vörösbor, 1 darab szegfűszeg, 4 dkg vaj, 7 dkg cukor, 1,5 dl tejfel, fél citrom. Hozzávalók: 17 dkg vaj, 3 db tojás, 14 dkg cukor, 17 dkg liszt, 1 kg cseresznye. A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk egyenként a 3 tojás sárgáját és kanalanként 8 dkg porcukrot, ezután a három tojás fehérjéből kemény habot verünk 6 dkg. porcukor fokozatos hozzáadásává’ 1 A habot óvatosan a lekevert to., '■ majd könnyedén hozzá lisztet, papírral kibéle’t jük, ujjnyi vastagon te: magozott cseresznyével kelt tűznél pirosra sütjü hűlt, felszeleteljük. Fagylaltkészítés gép nélkül 1W. 23:. 4 38:IS 6 18:25, 7 12-40 7 kiNem kell hozzá semmiféle felszerelés. Egy patentzáras üveg, vagy egy jól záródó puddingforma is megfelel, szirupmérőt azonban vegyünk, mert fontos a pontos mérték. Harisnya nélkül járunk, ne hanyagoljuk el a láb kozmetikáját sem. A fáradt lábat pihenteti és a boka nyári duzzadását gyógyítja a fenyőpakolás. Egy fél darab »Velosa« fenyőtablettát langyos vízben feloldunk és az oldatba mártott fásaival, vagy puha kendővel beboro- gaijuk a bokát, sőt a lábfejet is. Amjkor a kendő már száradni kezd, isimét megmártjuk az oldatban. Ezt a borogatást egymásután 15—20 perces időközben kétszer-háromszor ismételjük meg. Utána az egész lábfejet, és főleg a sarkat puhító krémmel kenjük be. Ez megakadályozza a bőrkeményedést, ami rendkívül gyakori, ha szandálban járunk. Mit kell tudni az anyajegyekről? Alig van ember anyajegy nélkül. Ezek alapjában véve velünkszületett fejlődési rendellenességek. Sok fajtájuk van. Gyakorlatilag kettővel kell számolnunk: az éranya jegyekkel (haemangioák) és a festékes anyajegyekkel (naevusok). Az éranyajegyek kitágult vérerek szövedékei. Ha a bőr legfelsőbb rétegében laposan helyezkednek el, akkor tűzfoltról beszélünk, amilk szederjes-vörös, kisebb-nagyohb, néha ugyan a félarcot ellepő és eléktele- nítő foltos elváltozást okoznak. Ha mélyebb rétegek nagyobb erei barlangosán tágulnak ki, akkor ugyan- . csak kisebb-nagyobb dudoros felszínük-kiemelkedő szivacsos tapintató daganatok jönnek létre, amelyek, ha az arcon vannak, erőlködéskor, síráskor még szederjesebbek, és nagyobbak lesznek, mert ezek az anyajegyek rendszerint már a születésnél megvannak. Kezelésük aránylag könnyű, különféle módszerrel eltávolíthatók. A barlangos, daganatos formánál az erek elzáródását fizikai módszerekkel, a lapos tűzfoltoknál röntgenbesugárzásokkal lehet eltávolítani. Sőt sokszor, maguktól elzárulnak és el- tűnnek. Ezért újszülött korában nem ajánlatos hozzányúlni az anyajegyhez. Ilyen érdaganatos anyajegyek nemcsak a bőrben, hanem nemlátható helyeken, belső szervekben is előfordulnak. Megrepedésük által súlyos, esetleg halálos vérzést okozhatnak. A festékes anyajegyek nem mindjárt a születéskor, hanem később válnak láthatóvá. A kis, alig zavaró lencsétől elkezdve a tenyérnyi, sőt a fél testet — vagy ennél is nagyobb felületet ellepő barnástól feketés árnyalatig változó. Lapos, sima vagy szederjes dudoros, esetleg szőrökkel borított anyajegyeknek számos változatával lehet találkozni. Megesik, különösen a kisebb anyajegyekkel, hogy az élet folyamán maguktól eltűnnek. Másak viszont egyszerre csak még sötétebb, szinte koromfekete színt öltenek, szélükön terjednek, apróbb telepeket bocsátanak ki magukból. Azt mondják: megmoz- "" dúlt az anyajegy. Ezek igen veszedelmes jelenségek. Rosszindulatú, rendkívül gyorsan áttételeket képező daganatok válhatnak belőlük, amik — rendszerint fiatal korban — a beteg halálát okozzák. Azonnali beavatkozást igényelnek. Sok beteg keresi fel orvosát azzal az óhajjal, távolítsa el az anyajegyét. 'Ez indokolt lehet kozmeti- Kai szempontból is, de főindoka mégis az előbb említett rosszindulatúságba való átváltás fennálló veszélye. Különösen azok az anyajegyek távolíthatók el, amiket állandó sérülés ér (ruhadörzsölés, borotvasérülés), mert a sérülések erőművi izgalmai kiválthatják az anyajogy rosszindulatúvá válását. Eltávolításukat csak szakavatott orvos végezheti, aki mérlegeli az ösz- szes körülményeket és számbaveszi az összes lehetséges szövődményedet. Igen komoly ez a felelősség. Semmi szín alatt nem szabad ezeket az anyajegyeket célszerűtlen eszközökkel, maratással, stb. eltávolítani. Orvosra kell bízni gyökeres eltávolításukat — esetleg sugárkezeléssel iiombinálva. Egy-két évvel ezelőtt volt alkalmunk látni egy fiatal as'z- szonyt az egész szervezetében szétszóródott rákos daganatoktól meghalni, mert a lábszárán lévő festé- des anyajegyetöl bororvával akart megszaoaauuu. Eersze, csaK megsértene, üe maradék netKui nem tudta tíitavoiítam, viszont ez inauotta el az anyajegy rohamos, rosszinaula- tuva lajuiasát. Vegezetui, meg kell cáfolnunk azt a babonát, hogy az any a jegyeik azáltal jönnek leire, hogy az anya — lernessege alatt — »megcsodált« valakit, vagy valamit. Az ilyen hiedelmek nélkülöznek minden tudományos alapot. A tanulságot a következőképpen szűrhetjük le: zavaró anya jegyek esetében forduljunk szakorvoshoz! Mit Józsiink a jövő héten ? Hétfő": Zöldborsóleves, tökfőzelék, fasírozott. Kedd: Krumplileves, rakott-karfiol. Szerda: Tojásos leves, marhapörkölt, uborkasalátával. Csütörtök: Zöldbableves, krumplifőzelék tejfelesen. Péntek: Zöldségleves, túróscsusza. Szombat: Karfiolleves, rizsss hús, meggy. Vasárnap: Húsleves, csirkepörkölt nokedlivel, savanyúság, cseresznyés lepény. dalát, s ezzel mindjárt választ találunk a vitatkozók egy másik kérdésére, a gyermekszületések számára is. 1938-ban a természetes szaporodás 51578 volt. 1956-ban 88 975. S még világosabb képet kapunk, ha azt is elmondjuk, hogy 1938-ban 23 933 egy éven aluli, 4708 egy-két éves és 2104 háromhat éves gyermek halt meg, 1956- ban pedig 11292 egyéven aluli, 1254 egy-két éves és mindössze 630 három-hat éves gyermek halt meg. íme, beszélnek a számok. Többen kötnek házasságot, több a gyermek, s a halálozási számból is kitűnik — egészségesebbek, életrevalóbbak, mint a »régi jó világban«. UsinszkiJ képe, Megjelent A nevelés kérdései című munkája Új könyv A nevelés kérdései-ről Usinszkij: A nevelés kérdései. (Tankönyvkiadó.) 573 oldal. — A »Neveléstörténeti Könyvtár« sorozatban jelenik meg. A XIX. század jelentős orosz pedagógusa műveiben a korabeli pedagógia és pszichológia elmélyült elemzését adja. E kötet a neveléssel foglalkozó válogatott írásait tartalmazza. Áttekintést ad a múlt századbeli európai és amerikai köznevelési rendszerről, jelentősebb pedagógiai irányzatokról. Részletesen tárgyalja a pedagógia pszichológiai alapjait és a nevelés rendszereit. Bírál és javasol, szenvedélyesen harcol a nevelés megújhodásáért. írásai ma is időszerűek. Asszonyoknak a férfi divatról Végre olyan divat .ön, aminek a férfiak is erűibe ;r.ek. Elmondhatjuk, hogy az 1957. év nyári divatja férfiasabb, m m a múlt években. Nagyobb tért nő lit magámul a s/.úrke és drapp ára/aiatu sz/jrer.. Az öilc- nyök fazonban is változtak. Nincsenek kitömött vállak és hosszú zakók. Ellenben divatosak a sima, két, három gombos zákók, kissé ejtett vállakkal. A nadrág bősége 46—51 cm-ig. Ezek nem szűkek, és nem is bővek. Sokan kérdezték az utóbbi időben, divatos-e még a férfiaknak a kardigán, vagy kuligán. Meg kell mondani, hogy a kötöttáruk sporthoz, utazáshoz, munkahelyen szépek és elegánsak, de este tánchoz és más alkalomra nem ízléses és nem elegáns. Férfiak, ha este a táncnál lezseren kívánnak öltözni, a szépen vasalt, hosszúujjú férfiing pótolja a nyári estéken (kerti mulatságokon) a zakót. Divatos nagyon a kétzsebes, kockás anyagból készült sporting, vászon, tropikál és kasha anyagból készült nadrágokhoz. Nyári szürke öltönyhöz kékes árnyalatból, drapphoz csau és zöldes árnyalatú nyakkendőket használjanak. A piros és bordó színű nyakkendő minden színű ruhához szép és elegáns. ;?fc|Róka, farkas meg a sajt Egyszer a róka elment egy éjszaka a faluba eleséget keresni. Valahogy elvergődött egy kétvedres kúthoz. Igen szomjas volt, inni akart. Beletekintett a kútba, hát meglátta a hold kerek képét a vízben. Éppen olyan volt, mintha sajt lebegne a víz színén. Igen megörült, hogy némcsak szomját, de még majd éhét is elverheti itt. Nosza, fogta magát, beleült az egyik vederbe és leereszkedett a kútba. Nagy loccsanással esett vedrestől a vízbe. Már éppen nyúlni akart a finom falat után, amikor észrevette, hogy bizony nincs ott sajt sehol, csak a hold kerek képe csalta meg. Nagyon bosszankodott, mert miközben ereszkedett lefelé az egyik vederben, a másik veder felhúzódott, s így most már azt sem tudta, hogy fog kikászálódni a mélységből. No, de nem azért volt ő róka, hogy ne legyen magához való, csavaros esze! Amint ott kziksol a mélyben, hallja ám, hogy a farkas iszik a kútnál, s ivás után így kiált le a kútba: — Mit csinálsz ott lent, róka komám? Azt mondja a róka: — Hogy mit? Hát eszem! Te nem vagy éhes? Még maradt egy kicsi ebből a finom sajtból, ha nagyon kívánod, adhatok belőle. A farkas, aki ugyancsak éhes volt, elcsodálkozott előbb a róka jószívűségén, azután megkérdezte: — Köszönöm jóságodat, róka komám, bizony én igen szeretem a sajtot, de hogy juthatnék oda le? — Hogyan? Hát ez a legkönnyebb dolog a világon! Ülj be, komám, a másik vederbe, aztán az lejön veled. Igen megörült a farkas a tanácsnak. Kapta magát, beleült a vederbe. Alig tette bele a lábát, zuhant a veder a mélybe, amilyen gyorsan csak tudott. Igen ám, de ahogyan zuhant a farkas, úgy emelkedett a róka. Mikor egy pillanatra egy magasságban voltak, odakiált a róka a farkasnak: — Jó étvágyat, kedves komám! Köszönöm, hogy felhúztad a vedrem! Alig mondta ki, már fel is ért és gyorsan kiugrott a földre. A Zónáiéit farkas pedig, mikor ráeszmélt, hogy milyen csúnyán becsapta őt a róka, ordítani kezdett, ahogy csak kifért a torkán, de bizony senki nem segített rajta, mert éjszaka volt. Senki nem hallotta meg a kétség- beesett óbégatást. ügy futott a róka a kúttól, ahogy csak bírta a lába. A farkas pedig szegény még most is ordít, ha éhen nem halt.