Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-25 / 172. szám
Csütörtök, 1957. július 25. SOMOGYI NÉPLAP A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Miért nem intézkednek? MILYEN LESZ MEC/YÉNK HÁROMÉVES TERVE! 1958. október 27-én reggel, mint máskor is, elindultam Soinogyszob- ról Segesdre, a munkahelyemre. Kerékpáron haladtain a Vöröshadsereg utcán, a tanácsház felé. Viharelőtti csend honolt az utcán. Alig megyek a bolttól 100 méterre, kirohan elém a 6. számú ház lakója, Hozmecz Pál és a vele egy háztartásban élő Papp Ferencné, torkukszakadtából kiabálták: »Piszkos kommunista, sztálinista rabló, megint rabolni jössz? Azonnal takarodj haza!« Ilozmccz Pál a kerékpár jobboldalánál, elől ütlegelni kezdett, hátul pedig Papp Ferencné. Mintha az említettek kiabálása megbeszélés jele lett volna, olyan rohamosan benépesült az utca. Egyszerre ott termett körülbelül huszonöt ember, férfi és nő vegyesen. A tömeg körülfogott és biztatta az iitlegelőket, akik akkorra felszaporodtak. Hozmccz Pálhoz, Papp Fe- rencnéhez csatlakozott Bódis István is, aki kampósbottal verte a kezemet, az ütés a balkezem fejét és kezem szárát érte, mivel ezzel a kezemmel fogtam a kerékpárom kormányát. A bal kezemen lévő karórámat a második ütés összetörte. Jobb kezemmel védtem az ütésektől a fejemet. Hozmecz Pál és a hozzá csatlakozott Rodek József minduntalan a bal és jobb halántékom leié csapkodtak. Az öklömnek az ütések elé tartása és fejem állandó ide-oda, le-föl, jobbra-balra forgatása ellensúlyozta némileg, hogy súlyosabb bajom történjék. Már nagyon szédültem, mégis úgy vettem észre, hogy a tömeg átsodort a kö- vesútról az utcarészlet baloldalára. (Azon az oldalon kb. 8—10 méter széles tér van a kövesút és a házsor között.) Ha jól emlékszem vissza, közben jött egy vontató, amely So- mogyszob felé haladt, azért sodródtak le a kövesútról is. A pillanatnyi támadási lanyhulást kihasználva egy ember (Péter Lajos) felsegített a kerékpáromra, amellyel szédeleg- ve ugyan, de elindultam. Ekkor utánam rohant Rodek József és amikor rátértem volna a kövcsútra, elért és lelökött a kerékpárról, ütött-vert. Amikor láttam, hogy a túlerővel szemben a kerékpárt nem tudom elvinni, gyalog indultam el. Tudtam, hogy az úton nem mehetek, azért a Sára-ház udvarán keresztül, a telkeken mentem. A tervem az volt: elmegyek az erdőig és ott északra vágva megközelítem Felsősegesdet, elsősorban az orvost, mert az ütések zuhatagában a balszemem felett, a halánték körül kb. 3—4 cm-es seb tátongott, amelyből patakzott a vér. A balkezem feje pedig a többszöri kampósbot ütéstől nagyon megdagadt, úgy éreztem, hogy erős zúzódás van rajta. Elsősorban ez késztetett arra, hogy orvoshoz menjek. Másodsorban a rendőrségre akartam eljutni. Gondoltam, talán az illetőket felelősségre vonják. Amint haladtam az erdő felé, a tömeg egy része a kövesúton ment Somogyszob felé, egészen az őrházig, a másik része végigjött a Táncsics utcán az állomás végéhez és onnan lesett, nem indulok-e Felsősegesd felé. így beláttam: sem az orvos felé, sem Somogyszob felé vezető kövesútra nem tudok kijutni, átmentem a vasútvonalon és be az erdőbe. Mentem egészen a somogyszobi legelőig. Ott a Csara-kútnál felhúztam egy vödör vizet és teljesen lemostam magamról a vért és összetört kézzel indultam haza. Már jött elém keresni Miklai József, mert idehaza azt mondták a feleségemnek, menjen értem, agyonvertek Segesden. A család majdnem halálra ijedt. Újra lemostam magamat és úgy mentem az orvoshoz. Útközben bementem a tanácsházára. Ott értesültem, hogy nincs orvos. Odahaza Uitraseptil tablettát törtünk porrá, s azt hintettük a sebre. 30-án dr. Nyitrai helyettesítette a somogyszobi orvost. így fogadott: »Nahát, maga életben van, azt hittem, már agyonverték«. Amikor »megvizsgált«, azaz csak rám nézett, egyet legyintett és valamilyen sárga kenőcsöt tett a sebemre. Mutatom neki a kezemet, akkor odahívja a vöröskeresztes nővért és mutatja neki: »fogja csak meg, hogyan tönkreverték a kezét, hogy ripeg-ropog«. És mégsem adott vagy írt semmi gyógyszert sem. Mutattam neki több kékzöld foltot a testemen és fejemen, újra csak legyintett. Amikor befejezte az »elsősegélyt«, kértem, adjon orvosi leletet, mert ebből bírósági ügy lesz. Erre azt felelte: »Mit akar maga leletet. Örüljön, hogy agyon nem verték. Még majd magának lesz belőle baja«. De én mondtam neki, hogy ez valóságos emberölési kísérlet, rablással, mivelhogy a kerékpárt is elrabolták. Erre ő »nagylelkűen« elővett egy papírszeletkét, erre ráírta a »leletet«, mondván: »ha esetleg valamikor mégis szüksége lesz rá, ott megtalálja« és hanyagul eltette valamelyik zsebébe. 1956. október 28-án tettem az első feljelentést, elküldtem Segesdre a körzeti rendőrmegbizottnak. Nem tettek semmit. 1957 március elején a járási nyomozó szervek felvették a panaszt, elfeledték kivizsgálni. Ez év májusában szintén felvette a helyi őrs, most majd talán nem teszik el. Vagy tán vannak, akik kézlegyintéssel intézik el: ellenforradalom volt, mindent lehetett akkor! Hiszen az életemről volt akkor szó! De megbocsátó a mi proletárdiktatúránk! Burcsi Pál Somogyszob, Szent Imre u. 18/a. * * * A szerkesztőség is felteszi a kérdést, miért nem szolgáltatnak az illetékesek igazságot Burcsi elvtárs ügyében? Igazságról szólunk, azt kérünk minden becsületes ember nevében. Megbocsátást azoknak, akik jóhiszeműen tévedtek és hibáztak, de igazságos büntetést azoknak, akik Burcsi elvtárs életére törtek. Könyvismert'et'és Woolf, Virginia: Flush (Magvető). (Világirodalmi Kiskönyvtár.) Kb. 96 oldal. — A kitűnő kisregény hőse egy irodalomtörténeti nevezetességű kutya, Elizabeth Barrett, a híres angol költőnő kutyája. nius2trácló Woolf: Flusb című könyvéből Caruso csodálatos élete című könyvének illusztrációja Barát Endre—Lévai Béla: Caruso csodálatos élete. (Bibliotheca.) Kb. 208 oldal. — A világhírű énekes karrierjének regénye. Konkréten még nem lehet beszélni a hároméves terv gazdasági é» politikai célkitűzéseiről, hiszen a hároméves terv kidolgozása csak az 1957. évi terv elkészítése után, tehát április—májusban kezdődhetett meg. A kidolgozási munka azonban jól halad a minisztériumokban és a tanácsoknál egyaránt. A Somogy megyei illetékes szervek már két alkalommal vettek részt országos jellegű értekezleten, ahol tájékoztatást kaptak a hároméves terv főbb célkitűzéseiről és javaslataikkal egyben hozzájárultak a további munkához. A főbb irányelvek kidolgozása után augusztus—szeptemberiben részleteiben Is meghatározzák a terveket és ellentétben az eddigi helytelen szokással, még ez év novemberében jóváhagyásra is kerülnek. Fő célkitűzések Az elmúlt hónapok folyamán tagadhatatlanul jelentős életszínvonal emelkedésről beszélhetünk. Nyílt titok azonban, hogy az életszínvonal emelkedést jórészt a baráti államok gazdasági segítségével értük: el. Ebből következik hároméves tervünk fő célkitűzése is: gazdasági életünk megszilárdítása, miközben visszafizetjük a baráti államoktól kapott kölcsönöket és hiteleket. Hiszen jelenlegi magasabb életszínvonalunk további jelentős emeléséről csak akkor lehet szó, ha már gazdasági életünk képes lesz a maga lábán megállni és tovább lépni. Ipar Egyes megyék előreláthatólag igen eltérő beruházási kereteket kapnak; általános jellemzője lesz azonban ezeknek a beruházásoknák, hogy kiemelkedő létesítmények megvalósítására nem telik belőlük. A tájékoztatások alapján ez áll megyénkre is. Elsőrendű feladata lesz a megye hároméves tervének, hogy elősegítse az összes megkezdett építkezések, így többek között a Siófoki Kenyérgyár, a kaposvári húsfeldolgozó, a szerves- trágyaüzem, a kórház felvételi épülete, a csokonyavisontai iskola, a tahi és balatonboglári kultúrotthon,, a Damjanich utcai 45 lakás befejezését. Ide sorolhatnánk még az ugyancsak ebben az esztendőben megkezdődő 16 lakás építkezését is. Az ipar- fejlesztésben általános irányelv, hogy a hároméves terv folyamán csak kisebb és gyorsan visszatérülő beruházások kerülnek megvalósításra. Ezért a bankok lehetőséget nyújtanak üzemeinknek néhány százezer forintos önköltsqgcsökkentő beruházási hitelek felvételére, amelyet — éppen a gyorsan visszatérülő termelési ered- meinknek néhány százezer forintos is fizethetnek. A műhelybővítésre nyolcszázezer forint önköltségcsökkentő beruházás felvételére máris bejelentette igényét a Kaposvári Ruhaüzem. Hasonló elgondolások vezetik a Vaskombinátot is. így sokkal nagyobb felelősség és körültekintés érvényesül majd az üzemek beruházásainál, mint amikor mindent az államtól, szinte ajándékszerűen kaptak meg új létesítményeik megvalósításához. Már most megállapítható, hogy igen jelentős mértékben fejlesztik a hároméves terv folyamán a megye építőanyagiparát. Ez elsősorban a gépesítésben és a felújításokban nyilvánul meg. A megye vezető szervei behatóan foglalkoznak a város vízellátásának gondjával, és ha a körülmények engedik, igyekeznek már a hároméves terv programjába felvenni a vízvezetékhálózat fejlesztését, illetve átépítését. Bár igen nagy fába vágják a fejszét, hiszen köztudomású, hogy a hálózatépítés a csatornarendszer kicserélését is megkívánja, amihez sajnos közel harminc millió forint beruházási összeg kellene. Ha a hároméves terv folyamán nem is valósulna egészen meg, eredményeket már érhetünk el. Nem hagyják figyelmen 'kívül a Balaton-fejlesztést sem. De szeretnék, ha már a hároméves tervben sem lenne ez csupán somogyi probléma, hiszen a hosszú évtizedeken át elhanyagolt kultúrterület kiépítéséhez vajmi kevés egyetlen megye beruházási kerete, amikor abból számos más fontos terv vár megvalósításra. Mezőgazdaság A hároméves terv mezőgazdaságát a fokozottabb, a belterjességre való törekvés, a mintaszerű gazdálkodás révén várható többtermelés jellemzi. A gabonaterületek csökkentése, az állattenyésztés növelése, szaikszerűb- bé tétele várható a tervek megvalósításától. Természetesen emellett megyénk mezőgazdaságának fő feladata lesz a meglévő termelőszövetkezetek igazán nagyüzemmé fejlesztése. Törekszik a megye a gépek jobb kihasználására is. A hároméves tervben már a gépek elosztását is úgy végzik, hogy azok az egyes vidékek táj jellegzetességéhez, talajviszonyaihoz mérve történjenek. A megye mezőgazdasági beruházásai nem érik el az iparét. Előreláthatólag egy nagyobb baromfikeltető állomás és több állatorvosi lakás építése teszi a jelentősebb beruházásokat. A megye hároméves terve szerves részként illeszkedik az ország hároméves tervébe. Ez a hároméves terv nem lesz mutatós, nem lesznek óriási építményei, de apró mozzanataiban is életbevágóan fontos gazdasági életünk további sorsára nézve. A következetes és körültekintő tervezés gondos megvalósítása biztosíthatja azt. hogy majd a hároméves terv folyamán több közszükségleti iparcikkhez, több mosógéphez, motorkerékpárhoz, televíziós készülékhez, fontos építőanyaghoz, a mezőgazdaságból pedig választékosabb, jobb minőségű élelmiszerhez jusson a lakosság, ság. san írja le a kis szigetet Jókai »Aranjrember« című regényében, s mi is érdeklődéssel kutattuk a regényes sziget emlékeit. Utiprogra- munkban írt szűkszavú sorok nem elégítettek ki bennünket. Az csak néhány száz muzulmán lakosról, török temetőről, bazárról, török kávéházról ad számot. Ada-Kaleh a török neve a fél kilométer széles, két kilométer hosszú szigetnek. Magyarul »s?igetvár-«t jelent. Valamikor haditámaszpont volt, erről tanúskodnak a lőrésekkel lyug- galt omladozó várfalak, erődítések. Sokáig »senki szigete« volt. Ma ro- mániához tartozik. A török lakosság nagy része, ha modernebb formában is, de megmaradt ősi foglalkozásánál. A múltban rózsaolaj, cigaretta, édesség készítésből éltek. Ma egy kis cigaretta-üzemük és varrodájuk van. Saját áramfejlesztőjük szolgáltatja az áramot. A régi mecsetben minden pénteken ma is dicséri Allah-ot a fiatal Müezzin. A mecsetben egy 500 Herhiles szobra. kg súlyú imaszőnyeg vonja magára az idegen figyelmét. A modernizálás a férfiakat sújtotta leginkább. Ugyanis le kellett mondaniuk a többnejűségről, s asszonyaik szépségét nem rejthetik fátyol alá. Már csak egy-két idős asszony hord fátyol!, a fiatalok egészséges mosollyal mutogatják arcukat, villogtatják fehér fogsorukat. A Vaskapu Az utolsó akadály a Dunán a Vaskapunál volt. Itt valamikor kirakodtak a hajók, hogy alacsony merüléssel elkerüljék a sziklákat. Ma bármily nagy hajó áthaladhat a 80 méter széles, két kilométer hosszú csatornán. A sziklákból kirobbantott mederben két töltés emeli fel a vizet. Kétszer haladtunk át a Vaskapun, s az érdekesebb a felfelé utazás volt. Lefelé simán leszaladtunk, de felfelé izgalmas kalandunk volt. Előttünk egy uszály indult a parti mozdony segítségével. Hajónk szabad utat látott, s gyorsaságában bízva, meg akarta előzni az uszályt. Már el is érte hajónk orra az uszályt, mikor a jelzőtorony egy lefelé jövő hajó végett tilosat jelzett, tehát nem kerülhettünk. A hajó sebességét csökkenteni kellett, s az erős vízsodrás majdnem nekivágta az orrát az uszálynak. Centiméterekkel kerülte csak el, s nagy nehezen tartotta magát az egyik oldalon, utat adva a lefelé haladó hajónak. Tudni kell, hogy a Duna itt másodpercenként 4—5 méter sebességgel rohan, s teljes erővel is csak- egy óra alatt tudja a hajó megtenni a két kilométeres szakaszt. Az uszályok csak két uszályt vontatva, a parti mozdony segítségével még hosszabb idő alatt mennek át a csatornán. A Vaskapu után aztán lelassul a folyam és mind szélesebb mederben hömpölyög, ömlik a Fekete-tengerbe. Turnu-Severin A románok dunai hajóépítő, javító központja Turnu-Severin. Ez volt lefelé utolsó állomásunk, innen fordultunk vissza, pedig itt fogadtak bennünket a legnagyobb ünnepséggel. Cigányzene, a tengerésziskola növendékeinek zenekara, a hajóépítő üzem fiataljai köszöntöttek bennünket. A város érdekessége a tarka piac volt. A zsibongó, tarka vásár balkáni jellege, s a már tapasztalt »áldott semmittevés«, a piacon zsibongó férfihad keltette föl érdeklődésünket. Az első dunai kőhíd Mint ez a vidék általában, Turnu- Severin is gazdag római leletekben. 1855-ben nagyon alacsony volt a Duna vízállása és akkor előtűnt itt egy kőhíd maradványa. A folyómederben megtalálták a híd 18 pillérét, melynek modellje látható a helyi múzeumban. A hídfőnél ásatásokat folytattak és egy római város romjaira bukkantak. A mi budai Aqulncum- unkhoz hasonló, de annál nagyobb, gazdagabb várost tártak föl. Sok épületmaradványt konzerváltak és állandóan gondoznak. A római város még nincs egészen föltárva. Fölfelé a Dunán 714 kilométert hajóztunk lefelé a Dunán, s ugyanennyi állt előttünk fölfelé. Érdeklődésünk nem szűnt, hiszen betelhet-e szem a gyönyörű tájjal? Továbbra is kattogtak a fényképezőgépek, gyűltek az emlékek a nagyszerű hajóútról. Újvidéki séta Hazafelé ismét egy jugoszláv, bocsánat, egy magyar város vendégei voltunk. Azért mondom, mert itt nagyon sokan tudnak magyarul, magyar iskola, egyetem, magyarnyelvű újság van, és magyaros a vendég- szeretet is. A város érdekessége sűrítve: a teljesen ép Pétervár, az univerzális Dunahíd, a modern épületek, ósdi, de szenzációs emeletes autóbuszok, a bizánci stílban épült püspöki palota, a barakk székesegyház, az értékes ikonosztáz festmények. Autóbusz körsétánk után itt is egyéni programunkat valósítottuk meg. itt cseréltük el utolsó paikli kártyánkat egy tábla csokoládéra vagy fél kiló datolyára. S mivel nem volt időnk a délutáni mozira, a reklámképeken néztük meg a legújabb »Tarzant«. A hangszerüzletekben hanglemezeket hallgattunk, s ha volt 260 dinárunk (26 forint), egy jó lemezt is vásárolhattunk. Egy-egy vérmes újvidéki labdarúgó kérdéseire is válaszoltunk és nem titkolt aggodalommal gondoltunk egy Vasas—Vojvodina KK döntőre. Tetszett ez az élénk, forgalmas város, jól éreztük magunkat falai közt. Hazafelé Nem szeretném frázisként használni e szót — hazafelé —, de számomra és sokunk számára még e rövid távoliét után is ez volt a legkedvesebb szó. Mert szép volt, jó volt pl. Belgrádban sétálni, s talán amíg pénzünk volt, jól is szórakoztunk, de amikor elfogyott, már nagyon idegenek voltunk az idegenben. Bámészan bámultuk a kirakatokat, a sétáló embereket, azok is minket, szinte úgy éreztük, tábla van ránk akasztva: »idegenek vagyunk«. Nagyon sajnáltuk és elítéltük azt a néhány útitársunkat, akik Belgrádban »lemaradtak« a hajóról. Láttunk honvágytól fájdalmasan síró magyar asz- szonyt, aki fátyolos szemével simogatta hajónkat, akinek nem volt hazája. Elképzeltük az ö sorsukat is ... Jó világot látni, idegenben járni, de jó tudni, hogy a haza, az édes haza hazavár. S ki nem hatódott volna meg, mikor a mi gyönyörű Budapestünkön, a Himnusz fenséges akkordjai mellett keblére ölelt bennünket a haza. Horváth János — Vége —
