Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-24 / 171. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1957. július 24. Iqaz történet eqy üzemből össze- qyűjtve. Ha valaki máshol is magára Ismerne, az puszta véletlen ... 1VÍ áler, az igazgató nem különö■LTX sebben kövér ember. Inkább amolyan szívós fajta, amely — leg- .jjúbbis külsőleg — csontjaiban megr. önzte a gyerekkor nélkülözéseit, a későbbi robot nyomai is megmaradtak sápadt és beesettnek tűnő arcán. Mondom, nem volt valami kövér ember, azonban miután elfoglalta az igazgatói széket, a nem nagyon nagy irodai apparátus igen megnövelte belső tekintélyét. Úgyszólván zsírpárnákkal rakták körül az embert, összes belső részeiben. A slepp körüludvarolta, körülhízelegte őt. Minden csip-csup üggyel hozzá fordultak, lesték a szavát és áhítattal emlegették a nagy eredményeket, melyek a má- leri vezetésnek voltak egyedül és kizárólagosan köszönhetők. Csajághyné, egy másik vállalat főműszakijának felesége, már csak beszerzői minősége miatt is órákat töltött irodájában, miközben az utolsó szögek beverésének módját is kipuhatolta tőle. Mikor ő elment, Kissné foglalta el az alig kihűlt párnás széket, majd Bolvári, Tilos irodisták és a többiek. Ebéd tájban a párttitkár is megjött, tanácsokat kért az agitációhoz, később az üb-elnök is meglátogatta és egészsége után érdeklődött. így ment ez nap nap után, a dolgozók dolgoztak, az irodisták slep- pegtek és jó dolguk volt... A kutya sem bántotta őket. A termelés haladt és tovább nőtt a slepp becsülete Máler előtt. Lassan csak az ő véleményük volt a fontos, az ő véleményük pedig — csodálatos véletlen — mindig megegyezett az igazgatóéval. Egyszóval mindenki mindenkinek tetszett, csak éppen a dolgozók morogtak néha, hogy az irodistáknak mindent szabad, őket nem motozzák, ők elkéshetnek és nem kapnak fegyelmit, ki-bej árhatnak, tereferélhetnek az irodában, maguk meg alig látják az igazgatót és így tovább. — Nem egyenlő a mérleg — szokták mondani és egy május elsejei felvonulás esetét emlegették ezzel kapcsolatban, miszerint egy fizikait súlyosan büntettek, mert menetközben letette a jelszót, az irodistának, aki fel sem volt hajlandó ilyet venni, semmi baja nem történt. Dehát ezt csak maguk között suttogták — rossz szokásuk Szerint. Egyébként minden ment a maga útAz igazgató és a sleppje ii ján, s úgy látszott, semmi sem változtat rajta. Megjött azonban október és Máler egy kicsit elcsodálkozott az irodistákon. Ahogy múltak az októberi napok, úgy maradoztak el mellőle a slepp derék tagjai, s mikor a kommunisták, köztük Máler fejét is követelték, már senki sem állt mellette, senki sem dicsőítette zsenijét. Sőt, mintha átnéztek volna feje felett. Mikor aztán Tilos irodista, a csendes ember, egy nyílt gyűlésen feléje fordulva azt mondta: »...Nem érzik itt a vezetők, hogy nincs rájuk szükség?« — akkor Máler talpraug- rott. C csodák csodája, lenn a mun- *'■' kások között támaszra talált, akikkel aztán nehézségek közt, de átkormányozta az üzemet a nehéz napokon. Mikoron pedig vége lett a novembernek, akkor az új életet kezdők szokása szerint mámoros fogadalmat tett Tinkának, a Szerbnek, meg a Lisztemének, akikre akkor támaszkodhatott': »Hej, gyerekek, most látom csak, kiben lehet bízni, és bánom, hogy eddig nem vettelek észre benneteket... Na, de ezután másként lesz ... Majd meglátjátok, micsoda rendet csinálok itt... És egyébként is, mindennek másként kell alakulnia ...« Tinkáék is örültek, belőlük lett később az újjáalakuló párt vezetősége és várták, hogy mi lesz ... Nyugodtak voltak, bíztak Málerben ... Nem így az irodisták ... Csajághyné még decemberben is azt mondta, hogy nem igaz, amit a pesti gyilkosságokról állítanak, holott azt az időt éppen ott töltötte. A nagy sztrájk alkalmával Tilos felelősségre vonta az igazgatót, amikor az ellenszegült e törekvésüknek: »meri ön vállalni ezért a felelősséget?« — kérdezte szemtelenül. Kissné, az adminisztrátor, az új áprilisi és májusi jelvények helyett az októberi címert követelte. Mindazonáltal senkinek sem történt baja és telt-múlt az idő. A slepp megérezte az új szellők íújdogálását, s amikor elérkezett a nagy nap, ösz- szegyűjtötték kis pénzecskéjüket és az igazgatót egy kis itókával ajándékozták meg. Csajághyné és Kissné vitték be neki, de mivel a többi sem akart lemaradni, utánuk törtettek — és együtt ünnepelték meg a névnapot. Mármint az igazgatóét. S mit tetszenek gondolni, amikor a fizetéseket és a státuszokat rendezték, kik részesültek előnyben? Jól f mondják: az irodisták. Csajághyné t osztályvezető lett, jó magas fizetés-j sei, s a többi is megfelelően lett do-i tálva, Ezután pedig újra megkezdőd- £ tek a tanácskozások a máleri irodá- | ban. Csajághyné saját íróasztalára J is telefont szereltetett, mert a szom- ; széd íróasztalon levőt túl messzinek £ találta. Tilos ott ül szobájában, néha £ rejtvényt fejt unalmában és a töb- ♦ biek is mind helyükön maradtak. £ TZ- érdezhetnék, miért nem írok £ Tinkáékról? Erre viszont én is ♦ kérdéssel válaszolok: mit írjak ró- ♦ luk? £ Azt, hogy Tinka azonos munkakör- I ben a legalacsonyabb fizetést kapja ♦ az irodisták között? Vagy a párt-£ szervezetet senki sem kérdezi meg | fontos kérdések eldöntésénél? Hogy mindent kerülő úton kell megtudniuk, mert az igazgató elvárja, hogy úgy menjenek hozzá, mint az előző idők pártvezetői, s mert azok nem így akarnak dolgozni, inkább mellőzi £ őket? Sőt, felelősségre vonja, ha £ beleártják magukat oly kérdésekbe, I mint a vállalat üdülője problémái.£ Hogy előfordul olyan eset, amikor a t párttaggyűlésen felszólal olyan em- £ bér tagfelvétele mellett, aki októ- * berben kijelentette: » ... inkább Vi- £ dovics, mint még egyszer a kommu- £ nisták ...!« és szavának súlya követ- £ keztében aN taggyűlés el is fogadja * azt? : Tinkáék tehát megrökönyödve áll- £ nak, hallgatagok a taggyűlések, il-$ letve azokon támogatják a vállalat £ termelésének feladatait — az igazga- £ tó nélkül —, aki igen sokszor távol! van azokról. Dehát Tinkáék nem az£ igazgatóért kommunisták, csodálkoz-£ nak, de csinálják tovább a nehéz £ harcot. í Máler pedig folytatja azt, amit 5 régebben elhagyott, fogadja a hódo-; lókat, segélyt folyósít az ellenforra- £ dalmárok hozzátartozóinak, sőt haza- £ segíti őket, paroláz a műszaki veze- £ tővel, aki akkoriban rászólt, hogy: »nincs elvtárs«, marad mindenki a £ régi helyén — azaz bocsánat, egy va- £ laki nem maradt — a kommunistát személyzeti vezető, akit elsőnek me-£ nesztettek , az ellenforradalmárok az £ üzemből. CSÁKVÁRl JÁNOS f Mikor lesz kultúrpark a dzsungel helyén ? Gyermekkori és későbbi élményeim törtek elő, amikor legutóbb arra jártam. Emlékszem, a negyvenes évek elején minden nap eltöltöt- tem egy-két órát az árnyas park platánjai alatt. Ha másként nem, hát futballozni jártunk ide iskola után a régi, salakozott teniszpálya helyére. És emlékszem a jíz évvel későbbi emberáradatra, amely vasárnap délutánonként oly szívderítőén tarkította a zöld pázsitot. »Vékonypénzű« emberek kedves, örömet, szórakozást nyújtó parkja volt ez, s akkor csak úgy ontotta magából a szépséget, hangulatot, romantikát ... Ugye nem nehéz kitalálni, hogy a Kapós-menti Jókai-ligetről van szó? Ma dzsungel. Elhanyagolt, szívtelenül tönkretett, gondozatlan terület, amit csak akkor néz meg — akaratlanul — a kaposvári ember, ha nyári melegben strandra igyekszik. Mi történt itt, ki és kik tették tönkre e már védetté nyilvánítható évszázados parkot, melynek szinte műemlék jellegét ma már csak egykét, a vad környezetből kiemelkedő vén platán tanúsítja... Valaha örökzöld sövény választotta el az utcától, de nyomaveszett az élő kerítésnek! A játszótér melletti fenyők koronáit letarolták, valaki karácsonyi örömöket szerzett vele gyermekének. Hosszú évtizedekről regélő hatalmas fák nyúlnak az égig levél nélkül, kiszára- dottan, s eltűnt a Kapós-menti gesztenyesor, kihalt a pázsit, helyette vad dudva, gaz és téglatörmelék »ékesíti« a két víz közötti teret. A régi (vagy nem is olyan régi) színpadot lassan sárrá, törmelékké om- lasztja szét a nemtörődömség, a félig feltöltött lelátó alján hajóhinta vasváza ítéltetett végső pusztulásra. Itt-ott kivágott, csonka fatörzs hever. A fák közé felvonulási épületet telepítettek, s víz, latyak, sár és szemét mindenütt. A valamikor földig hajló szomorú fűz már nem szomorkodik, halott... Siralmas kép ez. Vádló, keserű valóság... Igen, elszomorodik az ember. El- szomorodik, mert hihetetlenül nagy lehetőségeket nyújthatna e még ma is széppé varázsolható terület. Az ötvenes évek elején két—háromezer ember művelődött, szórakozott itt vasárnaponként. Színvonalas kultúrműsorokat rendeztek, százféle szórakozás, tánc és játék várta a fiatalokat, s az idősebbeknek is oly jól esett elfogyasztani egy pohár sört az árnyas fák alatt. Ma már nincs rá szükségünk? Hol nyújt a város nyári szórakozást? Nincs szabadtéri színpadunk, nincs kertmozink, városunkban nem láthatunk operát, balettet. Nincs kul- túrházunk, s az üzemi, városi csoportok szereplési lehetőségért esedeznek. Nincs vendéglátóiparunknak — a szabadságparkit kivéve — nyári kerthelyisége. Szabadtéri cukrászdát, szórakozóhelyet lehetne itt létesíteni. Miért alszik a város? Tudom, beszélnek róla Sőt egyszer — talán 1954-ben volt — komoly tervek születtek, s a munka meg is indult. Akkor azt hitte mindenki: lesz kultúrpark Kaposvárott. De tévedett a jóhiszemű városi ember. Sajnos, nem tudni, kinek a szívtelenségén bukott el a jónak ígérkező kezdeményezés. Nemcsak a tervek váltak semmivé, a meglévőt is enyészetre ítélték. A park keleti fele elvizesedett. Most ez a legfőbb kifogás, s a pénzhiány. (De talán azért is felelős valaki, hogy nem csatornázták alá megfelelően a parkot a Kapos szabályozása idején.) Egy kicsit már segítettek ezen, talán többet is lehetne tenni. Vandál, embertelen dolog volt felvonulási területet telepíteni az évszázados fák alá (egyiket, másikat e célból is megnyirbálni) még akkor is, ha százszor hídépítésről van szó. Úgy hírlik, ma ez is gátolja a Jó- kai-liget rendezését. (Mikor lesz kultúrpark, ha még két-három évig építgetik a Kapos-hidat?) Pénzhiány? Igen, ez nagy gond. A Városi Tanács főmérnöke szerint 280—300 ezer forint kellene a szabadtéri színpadhoz, a parkosításhoz. Ez nagy összeg, tudom, nehéz előteremteni. De mégis! A Városi Tanács titkába szerint 1055-ben ötven, 1856-ban hatvanezer forint állt rendelkezésre. Igaz, hogy kevés, de miért nem indultunk meg vele? Egyszerre úgy sem terem elő a kultúrpark, de legalább tegyünk érte annyit, amennyi erőnkből futja. De nemcsak a pénzen múlik. Miért nem indítunk társadalmi mozgalmat? Hisz a kultúrpark közügy. Mosolytól, örömtől ragyogó arcok, megelégedett emberek vidám szórakozása lesz munkánk legértékesebb elismerése... JÁVORI BÉLA OOGOGOOGGGGGGGGGGOOGOGGGGeOOOGOOOGOOOGGGOeOOOGOOOGGGGOOGOOOGGGGGOGGGGGGGOGGGGGGGOGOGOOGOGOOGOGOOOOGGOOGOOOOGGOOGGGOGOOGGOGGG Az igazgató kocsin ült, útra készen, amikor a reggeli vonatról a gazdaság központjába értem. Szóhoz sem jutottam, máris invitált, hogy tartsak vele ... — Gyere velem, ki a mezőre — mondta Pankász Ferenc elvtárs —, itt bent úgysem sokat láthatsz... Azt meg, amit én mondanék el arról, ami a földeken történik, jobb, ha látod a saját szemeddel. Valljon neked a mező, az az igazi... Nem is tudtam volna visszautasítani a meghívást. Gyerünk hát, hadd halljam a mező igazi vallomását. A következő pillanatban már gurult velünk a fé- deres kocsi a két fürgelábú pejkó után a lábodi utcán. A falu is felébredt, zsongott az utca: a kondás elé csapták ki a disznókat az udvarokból, karfás széké-; rek nyöszörögtek egymás nyomában haladva, s ajtók csapódtak be a mezőre induló emberek mögött. Friss, tiszta levegőjű volt a reggel. Enyhe szél lengedezett s az öreg nap nagy, csipkésszélű fehér felhő- foszlányok közül kandikált le ránk, amint ballagott pályáján. Áldott jó idő volt... Semmi jelét nem észleltük a meteorológiai vészjóslatnak. Mert a rádió vihart jelzett. S mivel az időt kémlelgettük, a beszédtéma az időjárás volt. — Volt-e itt jégeső a minap? — érdeklődtem Pankász elvtárstól. — Csak elenyésző — válaszolta. — De most már húzza is ki az időjárás ilyen becsületesen, mint eddig, akkor sikerül a temünk. — Például? — Hát az, hogy mindenből többet takarítunk be,, mint tavaly, vagy bármikor ezelőtt. Ennyi az egész... Ismét megszakadt a beszélgetés fonala. De most már a mezőn járunk. A rózsaszínű, tarka, harmattól csillogó mezőn. És már mesél is... Még a legkisebb fűszál is zeng, susog valamit... Hallgassuk csak! Oly sok szépet ígér, s oly őszintén vall ez a mező, hogy valóban elbűvölő... Hálásan beszél a szorgos munkáskezekről, a szakemberekről, s kétkezi munkásokról egyaránt, akik ilyen szép, drága köntösbe öltöztették ebben az esztendőben, s végre eldobhatta a régi, éveken át tes'fát gyötrő, durva rongyot. Vagyis: első esztendő az idei, amikor a Lábodi Állami Gazdaságban semmiféle kultúrnövényt nem lepett el a gyom. Olyan termést ígér ez a savanyú homoktalaj, amilyent megköszönnének sokan a középkötött agyagos talajtól is. De álljunk csak meg néhány percre. Itt van a mikei út mellett a gazdaság 95 holdas dohánytáblája. Micsoda zsíros, kövér, óriási levelek! Olyan az egész tábla, mint egy hatalmas zöld szőnyeg. Nem látni be a tövek közé. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy el tudnak járni közte a kacsoló dolgozók. — Van itt más csodálni való is, ha már éppen csodálkozni akar az elvtárs — mondja egy közelünkben álló, magas, őszfejű ember. Majd nagy komolyan így fűzte a szót: »De ha jól meggondoljuk, nincs is itt min csodálkozni«. — Már hogyne volna — ellenkezem — amikor megyeszerte nem látni ilyen szép dohányt. És ezt nemcsak úgy ajándékozta a jó isten. — Hát, hogy nem az isten ajándékozta, az biztos. Ember műve ez az egész. Pankász elvtárs csak mosolyogva leste, hogy miként árulja el a titkot Miska bácsi, mert csak így szólítják Bauer Mihályt. És nem is soká váratott magára az öreg ... — Én a nyolcadik esztendeje vagyok dohánykertésze ennek a gazdaságnak. Az előző öt évben csupán 2,10 mázsa dohányt termeltünk átlagosan egy holdon. Ennek az volt az oka, hogy a gazdaság akkori vezetői nem sokat adtak a dohánytermelésre. Ha a kukoricakapáláshoz, a szénagyűjtéshez, vagy bárhova emAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.AAAAAAAiA.h„I.AÄAAAAAAAAAAiiAAr j cA MEZŐ [ 3 IQAZ | I VALLOMÁSA \ 777777777777777777777777777777777777777777777777777777 bér kellett, akkor a dohánytól vonták el az erőt... A dohány meg csak gazosodott. Tavasszal mindig ígértek prémiumot, de ősszel azt mondták: nem teljesítettük a termelési tervet és nincs prémium. — És most lesz valamilyen jutalom? — Lesz, sőt már volt is. De hadd mondjam el sorban, hogy s mint... Ezen a tavaszon megegyeztünk a gazdaság vezetőségével. Úgy szól a megállapodás: Mi, a dohányos brigád vállaljuk, hogy a tervezett 6,5 mázsánál több dohányt termelünk holdanként. A gazdaság biztosítja a termelés feltételeit, s három részletben 60 ezer forint prémiumot fizet nekünk. — És betartották eddig a megállapodást, Miska bácsi? — szólt kőibe Pankász elvtárs. — Be... — vágta rá Miska bácsi határozottan. — Én biztos vagyok benne, hogy ezután is betartjuk mind a két részről, amit vállaltunk... Az embereim először kételkedtek, hogy lesz prémium, de most, hogy megkapták az első részletet, a kipalántázás után járó 300 forintot fejenként, már nincsenek kételyeik. Ök is fogadkoznak, de én is biztos vagyok benne, hogy elérjük a nyolc mázsás holdankénti átlagot ezen a táblán. Csak az idő tartson ki mellettünk... — Reméljük, Miska bátyám! — mondta az igazgató s kezetnyújtott a dohánykertésznek, de az még egy percre marasztalta. — Még annyit kérnék, igazgató elvtárs, hogy a szárogatóhoz is be kell állítanunk valakit, nehogy baja legyen ennek a szép dohánynak ... — Meglesz... — De izé, én már szereztem egy oda alkalmas embert... — Akkor meg jól van, majd kifizetjük a bérét, csak hozza, ha már megkezdődik a szedés. — Úgy tervezem, hogy a hónap végén hozzáfogunk a dohányszürethez, nehogy kikéssünk az időből... — Helyes, csak előtte majd szóljon nekem. — Szólni fogok. — No, Isten áldja, Miska bácsi. — Minden jót. Tovább gördül velünk a kocsi, hogy Miska bácsi helyett, ismét a mező vallomását hallgathassuk. Egy gjabonatarló mellett haladunk el, amelyen egymást érik a hatalmas rozskeresztek ... Éz arról beszél, hogy sokkal nagyobb hozamot is el lehet érni a rozstermelésben ezen a vidéken, mint eddig... Csak meg kell keresni és találni a módját... Hát ezen a táblán is ezt keresték, kutatták: kísérleti parcella, amelyen alj trágyázott, meszezett talajba vetették a magot, s különböző hatású műtrágyával segítették a növény fejlődését. Nem maradt el az eredmény, mert hét-nyolc mázsánál nagyobb termést nem igen hozott a rozs eddig, de ezen a kísérleti parcellán 12 mázsánál is többet ád ... A talaj javításával nemcsak az itt dívó kultúrnövények terméshozamát tudják növelni, hanem meghonosítanak új növényfajtákat is. Tavaly például, úgymond, egy szál évelős pillangósa sem volt a gazdaságnak, s most, gyönyörűen sarjad a 750 hold újvetésű lóhere. Jövőre meg lucernát is vetnek 60 holdba, amelyből 30 hold kapás lesz... Lám, amiről a dédapák még álmodtak, az unokák valóra váltják ... Megszelídítik az elvadult ugart... Amint a gyepes dűlőúton gyalogolunk, látjuk, a mikei kertek alatt az egyéni parcellák között igen sok az ugar, a vad, gazt termő föld. Itt látszik meg igazán, hogy ki milyen igazi gazdája a földnek. Míg itt gaz burjánzik, az állami gazdaság földjén két méteres a silókukorica. Haragos zöld a színe, s kihányta már a címerét mind a hetvenöt holdon. Hát még milyen szép az 50 hold heterózis — és az 50 hold amerikai hibridkukorica. Minden tövön 2—3 cső dugja ki kócos fejét a levelek közül. A földjén csak itt-ott van' gyom, s az aratás után megkapja a gazoló kapálást. Aztán nem lesz rá gond a törésig. Szerényen számítva is megad 30 mázsás csöves termést. Lesz abrak is, meg takarmány is. De niesak! Emitt egy újabb meglepetés. Egy kisebb táblán Kolbai-féle módszerrel vetett és művelt kukorica integet széles leveleivel. A növény eddigi fejlődése az új módszerű művelést dicséri. Bizonyára ezután sem vall vele szégyent Kékesi Jenő, a szabási üzemegység vezetője, aki nagy kedvvel alkalmazta ezt a módszert. S ha az idén ez a kísérleti parcella kitesz magáért, akkor jövőre már nagyobb területet szentelnek neki. Mert a művelése igen előnyös, mivel feleannyi kézierő kell csak hozzá, mint a soros művelési módszernél. Tehát a gépé a nagyobb szó. Igen, a gép... Itt megint új dologról zeng a mező. Arról, hogy ebben a gazdaságban szívesen alkalmazzák a gépeket. A gabonának csak felét tervezték géppel aratni. És most? Most meg már kevesellik is a meglévő gépi erőt. A gépállomástól kértek két aratócséplőt, s a legdűltebb búzát is kombájnnal aratják. No, dehát nem számoltak azzal, hogy ilyen gazdagon hoz a föld. Persze, csak annál nagyabb baj ne legyen, hogy a búza a tervezett nyolc mázsa helyett 11 mázsát ad átlagosan. Igaz, gondot okoz a tárolás, de ezt is megoldják. Az idei termésből csurig telik padlás, góré, magtár, a Lábodi Állami Gazdaságban. Ezt nem én mondom, a mező vallja. Higgyünk neki! — Csere — DGG0OOGOOGOOOOGOGGOGOGGO000000OO00GOO0GOOO30GO00OO0OOOOO00G00G0OOGOGGG0000OOO0OG000OOOOOOG0GGOGGG0OOO0O0000GOO
