Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)

1957-06-21 / 143. szám

A HELYES NAPFÜRDÖZÉSRÖL

Nagyon vártuk már a nyarat, a strandolási idényt, a víz- és napfürdőt. A helyes napfürdő nagyon hasznossá válhat számunkra, ha módjával bánunk a napozással.

A tudomány megállapította,. hogy az ultra-ibolya sugaraknak van leginkább hatásuk az emberi szervezetre. A bőrt fölmelegítik és megbarnítják, de a távolabbi szervekre is előnyösen hatnak. Kedvezően alakul a szervezet anyagcseréje, csökken az izomzat fáradékonysága. Jót tesz a napkúra a gyermekeknek is, segít az angolkór megelőzésében és gyógyításában. Szaporítja a vörös vérsejteket, a szervezet ellenállóbbá válik a különböző fertőzésekkel szemben. Jobbá teszi a gyomor működését, jobb lesz az étvágy, stb.

Tehát kincs a simogató, meleg napsugár, de van, amikor árthat is. A vérszegények óvatosan bánjanak a napozással. Sajnos, nincs jó hatással a napozás sem szívbetegekre, sem tüdőgümőkórban szenvedőkre. Általában betegeknél mindig kérjük ki az orvos tanácsát a napoztatás előtt.

Az egészséges embernek viszont jó a napkúra. Először is arra vigyázzunk, hogy testünket fokozatosan szoktassuk a napozáshoz, mert a napsugarak ártalmai ellen csak így fejlődhet ki a szervezet védettsége. A napozást 5—8 perccel kezdjük, majd 10-zel, 20-szal folytassuk. A helyes napozást bőrünk egyenletes barnulása jelzi. A hirtelen lesülés bőrgyulíladást okoz. ami fájdalommal, esetleg hidegrázással jár. A felhólyagzott bőrből fájdalmas sebek keletkezhetnek. Napozás előtt ajánlatos testünket beolajozni, ez azonban nem elég, mert az olaj csak mérsékeli a napsugarak hatását, de védelmet nem nyújt a bőrgyulladás ellen. Akik érzékenyek a napsugárral szemben, azok az első alkalommal rövid ideig menjenek napra és testüket árnyékos helyen érje a szóródó napsugár, mert ez is tartalmazza az egészségi szempontból oly fontos sugarakat.

NEVELÉSI TANÁCSADÓ

Ä kárörvendő gyermek

Ez a típus ellentéte a közömbös gyermeknek. Míg az utóbbi érzékeién minden iránt, addig a kárörven- 16 nagyon is élénk örömet tud erezni. Mindennek örül, de nem:sak akkor, amidőn az indokolt volía, hanem akkor is, ha a természees érzés éppen az ellenkezőjére kell, íogy késztesse az embert. A kárirömnél csúnyább, visszataszítóbb -mberi tulajdonság, nincs is, mert lőbb-utóbb a romlottsághoz vezet, /an azonban a kárörömnek olyan negnyilaikozása is, amely emberileg érthető és talán menthető is. Nem télhető el az a káröröm, amelyet aktor érzünk, ha valakinek a mások negrontását célzó terve nem sike•iil. Ilyenkor annál nagyobb az örönünk, mennél nagyobb lett volna az tkozott kár.

Már kevésbé indokolt az az öröm, nelyet akkor érez valaki, ha más lem éri el azt a célt, amely után naga is törekedett és talán el is rte. Itt már az önzés kapott teret rs nem adott helyet a nemesebb •rzelmeknek. Mindez lelki defektuokra mutat ugyan, de még nem imondottan kárörvendés.

A gyermekeknél a káröröm leginább abban nyilatkozik meg, hogy rülnek annak, ha az általuk kodéit pajtás nem készült el feladatai, s ezért feddést kapott, ha ugyanz rosszul felelt, vagy valami más ibát követett el és sietnek őt gyoran a felnőtteknek beárulni. Csekélységnek látszanak az ilyen olgok, a valóságban pedig olyan illemhibák, amelyekkel szemben linden nevelési eljárás tehetetlen. Iindenesetre meg kell kísérelnünk, ogy a gyermek ilyen órzelem-megyilvánulásait nemesebb irányba bemásoljuk, e káros kinövést visszayésegessíik. Keressük az alkalmat, ogy a saját kárán okulhasson. Lása, érezze, hogy ami másnak fáj, az t sem érinti kellemesen. Sajnos az tapasztalat, hogy ilyen esetekben linden igyekezetünk dacára le kell íondanunk a nagy eredményekről. A leghatásosabb nevelési eszköz ; esetben is — mint legtöbbször — jó példa a családi környezetben. kárörverídő gyermek a szülői házál szerzi első benyomásait, a költötte lévő és az őt nevelő felfó. ha tudjuh 990

A gyümölcsfoltot, vagy vörösbor>ltot kb. 10 százalékos borkősavdattal, kényesebb anyagból lantos édes tejjel próbáljuk kivenni. A parkettapadlón lévő foltot a ^vetkezőképpen tüntethetjük el: :áraz padlókefét terpentinbe marink, ezzel a foltot alaposan átdöröljtik. Utána forTO szappanos víz- 1 a folt helyét felsúroljuk, majd szia ruhával szárazra dörzsöljük, éhány órai teljes kiszáradás után mzines viaszforgáccsal beeresztjük. Rozsdafoltot 10 százalékos here>val, vagy citromsavval vehetünk . (Hernyóselyemnél nem alkalrnazató.)

nőttek alakítják ki jellemét. Személyek gyűlölködése, öröm más szerencsétlenségének, megmaradnak a gyermekben és kihatással lesznek sokszor egész életére.

A család teremtsen nyugodt légkört fejlődő gyermekének. Ha az említett rossztulajdonság valamelyik családtagban megvan, akkor a felnőtt is igyekezzen ettől megszabadulni, de főleg a gyermek előtt palástolja, ha már leszokni nem tud róla. Mindig úgy viselkedjünk a gyermek előtt, amilyennek azt nevelni, látni szeretnénk.

K. J.-né

Néhány évvel ezelőtt a lapos-sarkú szandál és cipő hódított nagy teret. Szinte mindenki papucs-cipőt viselt. Nem törődve azzal, hogy kényelmes-e a lábának és fflik-e _rá. Az idei tavaszi divattal azonban kezdi újra elfoglalni a magas-sarki szandál és cipő az őt megillető, mél tányos helyet. Mert a szinte sarkat lan papucs-cipőben ritkán érvényesül a láb, tehát az nem is olyan elegáns, mint a magas-sarkú. (Hogy kényelmes? Igen. De nem mindenkinek.) Most a magas-sarkú cipő kedvelőinek mutatunk be néhány szép modellt, s biztosíthatjuk, e cipőkben érvényesülni fog a láb (különösen, ha szép is), s csinosak lesznek bent.

FINOM CSIPKÉ

Anyaga: 80-as horgolócérna és lles horgolótű.

Első sor: 18 levegőszemmel kört kapcsolunk össze. Második sor: 22 rövidpálca. Harmadik sor: 5 kezdő levegőszem, ezzel együtt 24 kétráhajtásos pálca, közöttük 1—1 levegőszem. Negyedik sor: 5 kezdő levegőszem. Minden kétráhajtásos pálca fölé 1—

1 egyráhajtásos pálca, közöttük 2—

2 levegőszem. ötödik sor: 6 kezdő levegőszem. Minden egyes pálca fölé 1—1 egyráhajtásos pálca, közöttük 3—3 levegőszem. Hatodik sor: hét kezdő levegőszem. Minden pálca fölé ismét pálca, közöttük 4—4 levegőszem. Hetedik sor: 8 kezdő levegőszem. Minden pálca fölé ismét pálca, közöttük 5—5 levegőszem. Nyolcadik sor: 9 kezdő levegcszem.

Minden pálca fölé ismét pálca, közöttük 6—S levegőszem.

így folytatjuk: minden sorban 1— 1 levegőszsmmel többet horgolunk, míg a 14. sorban 15 kezdő levegőszem után a két pálca között 12—12 levegőszem lesz.

Kis virágminta készítése. Első sor: 10 levegőszemből kört horgolunk össze. Második sor: 10 rövid pálca. Harmadik sor: 5 kezdő levegőszem. Minden rövid pálca fölé egy ráhajtásos pálca, közöttük 2—2 levegőszem. (Összesen 12.) Negyedik sor: Az első kétlevegőszemes lyukba egy rövidpálca, utána öt levegőszem és ismét egy rövidpálca; végig a soron.

Az összehorgolás az ötlevegőszemes pikónál történik.

A BUTÁK VERSENYE

Volt egyszer egy 'parasztember, meg annak egy nagy akaratú, de buta felesége, aki mindig többet akart tudni az uránál. A parasztember, ahogy illik, maga szokta a vásárba vinni a gabonáját. Ott pedig az okosnak is fel kell csavarni az eszét, mert a kereskedők hajlanak a szegény emberek becsapására.

Elmúlt az aratás, cséplés, készült a szegény ember a vásárra. Hát a felesége, az a rövid eszű, de hosszú nyelvű, most is kezdi kötni az ebet a karóhoz, hogy így-úgy, mért csak a férje megy mindenüvé, hogy most már ő is megy egyszer a vásárba. Azt mondja neki végül is az ura: Hát akkor menj te! — S azzal elengedte a szekér búzával és a, kis gyerekekkel. A falutól talán öt kilométerre lehettek, amikor az aszszonynak eszébe jutott, hogy hát nem tudja mennyit kell kérni a búzáért. Mondja tüstént a fiának: — Eredj vissza, kérdezd meg, hogyan adjuk a búzát.

A gyerek visszament, bekiáltott az ablakon, s ezt a választ kapta: — Adjátok csak <el, ahogy általában veszik.

Elérkeznek a vásárba az asszony meg a gyerek. Hamarosan odamegy hozzájuk egy ravasz kereskedő és meg-' kérdi az asszonyt: —

Hogy adja a búzát?

— Ahogy jár — mondta v egyszerűen az aszszony. A kereskedő meg azt felelte, elmegy megkérdezni, hogyan kel most a búza. De közben azon gondolkodott, hogyan csapja be ezt az asszonyt, aki még alkudni sem akar. Amikor visszajött, azt mondta, hogy most a búzának a felit hitelbe adják, felit meg várakozás fejibe. — Jól van hát, én is úgy adom — mondta a buta asszony. — És pénzt mikor kapok? — kérdezte.

— A legközelebbi vásárkor.

— Jó, de hogyan ismerünk egymásra?

Mert az sokára lesz.

Feleié a ravasz kereskedő: — Én odaadom magára az én rossz kabátom, maga meg ideadja a bundáját, s így egymásra találunk.

A buta asszony ezt nagyon okosnak találta. Rögtön levetette a bundát és átadta a kereskedőnek, az meg odaadta az asszonynak az ő rossz kabátját. Kész volt a vásár. Elindultak hazafelé. A kereskedő vitte a búzát, a buta asszony meg a nagy büszkeségét, hogy ő is tud vásározni.

— Hogyan adtátok a búzát? — kérdi az ura otthon.

— Ahogy a többiek — feleié az asszony.

Helyes, a pénz hol

van, kérdi az ember. Nagy gőgösen válaszol az asszony:

— Pénz nincs, mert a búza most úgy megy: fele hitelbe, fele várakozás fejibe.

Csodálkozik az ember, de azért újra kérdezi: Mégis pénzt mikor kapsz?

Mondja emelt fővel a szellős agyú asszony: — A legközelebbi vásárkor.

Néz az ember haragosan, s kérdi: — Honnan ismered meg a kereskedőt?

Feleli csípőre tett kézzel a butaságtól most már harcias aszszony: — Megcseréltem a bundámat ő kabc-tjával, erről találunk egymásra.

Az embert elhagyta a türelme. Azt kiáltotta: — Még ilyen bolondot sem láttam.

Feleli mérgesen az asszony: — Mert mit lát maga, hisz sehová se jár?

Az ember még jobban megmérgesedik: — Jó, megyek máris világgá, s addig haza se jövök, míg ilyen bolondra nem találok.

Elindult valóban az ember tüstént a 'világba. Egy sötét erdőn vezetett át útja. Meglátott valami világot, s arra tartott. Bekopogtatott és beköszönt oda: — Adjon isten jó estét.

Egy vénasszony fogadta: — Mi járatban

van? — kérdezte az embert.

Az ember már megcsinálta a tervét a butafejűek kipróbálására. Tehát szép nyugodtan azt felelte: — Most érkeztem a más világról.

A vénasszony egy cseppet sem csodálkozott: — Az én fiamat nem találta ott véletlenül? — kérdezte suttogva.

Az ember most már azon volt, hogy a butaság mélységét megismerje. — Dehogyisnem, csonttal és ronggyal kereskedik.

— Igazán? — kérdi kerek szemmel az aszszony. Az ember csöndesen folytatja.

— Rongyos szegény, rossz a kabátja is, maga húzza a szekeret.

— Jaj, jóember, viszszamegy még maga

oda?

— Vissza én, holnap reggelre már ott is kell lennem.

— Van egy szürke lovam, nem vinné el neki? Ne neki magának kelljen húzni azt a szekeret.

— Dehogynem, elviszek én akármit.

— Maradt még vagy három kalácsom az ünnepről. Aztán sütök még három libát, meg gyűjtöttem egy kis pénzt. Vigye el neki. hogy legyen mivel forgasson magán egy kicsit. Meg most *jut eszembe, a férjem elcsalt a múlt vásáron

egy bundát egy buta asszonytól, vigye el azt is szegény fiamnak, hogy ne fázzék.

— Ugylátszik, ráakadtam, akit kerestem — gondolta az ember. De nem szólt. Lepihent egy kicsit.

Az asszony meg készítette az útravalót. Reggel felkelt az ember, felnyergelte a lovat és útnak indult. Nem sokkal ezután hazaérkezett a kereskedő. Az asszony hangos vidámsággal fogadta: — Gyere, gyere, hírt hallottam a fiúnkról!

A kereskedő hitetlenkedve nézett rá: — Menj el, tán megbolondultál? s

— Nem is hiszed? Itt a bizonyíték, nézd meg, elküldtem a lovat neki. Szegény fiam csonttal meg ronggyal kereskedik odaát és maga húzza a szekeret. Küldtem neki ennivalót, pénzt, meg azt a bundát, amit a vásárról hoztál.

— Ki volt az, te boldogtalan, akinek te ezeket adtad? — szólt haragosan a kereskedő.

Egy ember a más világról.

— Hogy valaki ilyen buta tudjon lenni — kiáltotta az. ember. S azzal elindult az idegen után. Hamarosan nyomába ért. Az észrevette és bekötötte a lovat az erdőbe. Majd kijött az útszélére. Volt ott egy fa, amelyik úgy állott, mintha el akarna dőlni. Az ember nekidőlt, mintha azt támasztotta volna. — Mondja, nem látott egy embert erre menni egy szürke lovon? — érdeklődött a kereskedő.

Dehogyisnem láttam, de hiába menne utána, mert az olyan erős ember, hogy senkitől sem féU

— Magától sem? kérdi a kereskedő.

— De tőlem fél — felel v,z ember.

— Legyen szíves, hozza vissza nekem azt az embert, adok száz forintot.

— Nem mehetek, mert tartanom kell ezt a fát.

— Támasztom én addig. Csak hozza vissza az embert, mert sok mindent elcsalt a feleségemtől — mondja a kereskedő.

Az ember ezzel besietett az erdőbe, felült a lóra és hazavágtatott. Otthon azt mondta a feleségének: — Hazajöttem, mert akadtam olyan bolondra, mint te.

A kereskedő meg egész nap várta az embert. Mikor megunta a varast, óvatosan félreugrott, s akkor látta, hogy a fa nem dől el, csupán görbe. Rájött, hogy őt, a nagy ravaszt is becsapták.