Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)

1957-06-20 / 142. szám

Csütörtök, 1957. június 20. SOMOGYORSZAG ______________________ MEQALAKULT A KISZ TOPONÄRON IS Vidám beszélgetés, hangos vitat­kozás, innivalótól terhes asztalak. Hol vagyunk? Lakodalomban talán, vagy eljegyzésen? Egyiken sem, To­­ponáron vagyunk, a kultúrházban. Ide gyűlt össze tizenöt toponári fia­tal, hogy egy élő ifjúsági szerveze­tet alakítsanak, éspedig olyat, mely a párt mellett él és a párt mellett dolgozik. KISZ alakuló taggyűlésen vagyunk. Este negyed tíz van, s most már minden rendben, tervszerűen fo­lyik. Nyolc órára hirdették a kezdést, kilenc lett belőle. Hiába, faluhelyen» vagyunk, fiatal, öreg egyaránt dol-i gozik, korainak bizonyult a nyolc i órai kezdés. i Megkezdődött a gyűlés, melyen a 4 pártszervezet, a tanács, az iskola és 4 a földművesszövetkezet vezetője is 4 részt vett. Kerék László elvtárs, az d előkészítő bizottság elnöke ismertet- 4 te a KISZ feladatait, célkitűzését, 4 hovatartozását, hangsúlyozta a KISZ4 és a párt viszonyát. 4 A beszámoló után két kedves meg- » lepetés érte a fiatalokat: négy úttörőd pajtás, két leány és két fiú hozta el| az iskolások jókívánságait és bizal- 4 mát, s két csokor piros rózsát he-^ lyeztek az asztalra. Cserébe csak két-1 tőt kértek: jó munkát és elvhűsé- 4 get... A másik meglepetés tálcán ^ érkezett. Szendvics és hűsítő italok. 4 A leányok és az úttörők még egy 4 csomag cukorkát is kaptak. Mindezt a tanácsi támogatás első megnyílva-4 nulása volt. 4 A hozzászólások már családias lég- f körben hangzottak el. KISZ-helyiség, 4 könyvtár, sportfelszerelés, röplabda-í pálya, rádió, lemezjátszó, magneto- 4 fon iránti igény minden felszólalás- 4 ban benne volt. Szerencsére mind 4 megoldható probléma. Nagy részei már meg is van, a röplabdapályát rendbe lehet termi egy kis társadal­mi munkával, ezt a fiatalok szíve­sen vállalták is. A tanácselnök elv­társ adott helyiséget is, a kultúrház felszerelését pedig leltár szerint a fiatalok kezelésébe fogják adni. Ugyanígy a könyvtárat is. A KIS2- fiatalok feladata, hogy használják és vigyázzanak rá, hogy többé ne fordulhasson elő olyan, furcsaságá­ban tán egyedülálló eset, hogy kifű­részelik a futballkapufát. A földművesszövetkezet vezet e :s Vak vagy, oh szerelem.. — Szeretsz? — Szeretlek. Csak rólad álmodo­zók, csak te tehetsz boldoggá eb­ben az életben . .. íme, a szerelmi vallomások év­ezredek óta megszokott szavai . . . Mindez azonban hamarosan a múlté lesz. Kevesebb lesz a ro­mantikus szerelmi történet és talán kevesebb színfolt tarkítja majd a szerelmespárok ábrándozásainak mézédes szókincsét. Egy most szabadalmazott Califor­nia! találmány szerint ugyanis a modern technika ma már annyira behatol a mindennapi élet legmeg­­hittebb szféráiba is, hogy a négy­­szemközt folyó párbeszéd már nem maradhat^ többé titok egy harma­dik személy előtt. A találmány egy parányi rádióvevőkészülék, amely kényelmesen elfér zsebben, vagy női rctikülben egyaránt. Antenná­nak megfelel az esernyő fém nyele, vagy egy kutyapóráz.' Ha a meny­­asszonyjelölt egy ilyen készüléket rejt el kézitáskájában, akár egy ki­lométer távolságig is kihallgathatja a rádió segítségével a szerelmes vőlegényjelölt minden vallomását, minden ígéretét. Mondani sem kell, hogy a párbeszéd magnetofonsza­lagra is rögzíthető. Ez a találmány egyszei smindenkorra felszámolhat­ja a szerelmi romantika, a könnyű ígérgetések korszakát. A VIT-re készülünk Néhány hét még és megkezdődik az -idei nyár egyik legnagyobb ifjú­sági eseménye, a VI. Világifjúsági Találkozó Moszkvában. Erre a nagy nemzetközi seregszemlére az egész világon készülnek. A távolabbi ré­szeken már csomagolnak a küldöt­tek, hogy idejében érkezhessenek a megnyitóra. Azt az, ezerdgynéhány magyar fiatalt, akit az a szerencse ért, hogy a magyar ifjúságot képvi­selhetik Moszkvában, egyelőre még csak az utazás előtti első izgalmak lepték meg, hiszen csak nemrég állí­tották össze a keretet. A mi megyénkből 11 fiatal utazik a moszkvai fesztiválra. A szerencsés emberek a következők: Légrádi Mag­da Kaposvár, Cukorgyár; Törkenczi Erzsébet Kaposvár, Textilművek »A« műszak; Forró Magda Kaposvár, Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat; Maráczi Ernő Bedegkér, parasztfia­tal; Bartal Géza Balatonboglár, Sző­lészeti Állami Gazdaság; Tóth József Nagyatád, Területi KISZ-től; Pál Já­nos Siófok, járási KISZ-titfeár; Sza­bó György Csurgó, járási KISZ-tit­­kár; Hevesi János Megyei Pártbi­zottság; Szabó Sándor megyei EPOSZ; Fodor István Marcali Álla­mi Gazdaság. Ez a szám így magában nagyon ki­csinynek tűnik, de mindjárt kibővül, ha tudjuk, hogy a tizenegy ember mögött több ezer fiatal kísérő szere­­tete áll. Azoké, akik valamiképpen ki akarják fejezni tiszteletüket a már hagyománnyá vált VIT iránt. A siófoki járásban például igen sok ajándék gyűlt össze, amelyeket azzal a céllal adtak a fiatalok, hogy a so­mogyi küldöttek a díszes faragáissal, a szép kendőkkel, vagy a balatoni emléktárgyakkal vigyék el a mi me­gyénk ifjúságának szíves üzenetét. Igen sokhelyütt VIT-bálokat rendez­tek, aaért, hogy a bevételt a kiutazó küldöttség kiadósainak fedezésére fordítsák. Ezen kívül a -múlt héten az egész országban megkezdték a VIT-tárgysorsjegyek árusítását, melynek értékes nyereményei között 140 000 forint erejéig felépítendő két szobás összkomfortos családi ház, Wartburg autó és motorkerékpárok szerepelnek. Az országos sportesemények közül mi is érdekeltek vagyunk, mert So­­mogvot a megyei VIT-kupa győztese, á Húsüzem csapata képviseli az or­szágos versengésben. Első ellenfelük egy zalai csapat lesz. A Húsüzem labdarúgóinak döntetlen is elég a to­vábbjutáshoz, mert az ellenfél a pá­lyaválasztó. S hogy az ország melyik 11 labdarúgója -megy a VIT-re, még a titka — mi mindenesetre a Húsüzemet szeretnénk küldeni. Az atléták közül a megyei spa-rtakiádoík döntői után válogatják ki azokat a fiatalokat, akik a VIT jelvényszerző versenyele győzteseiként Moszkvába utazhatnak. De addig is, míg ünnepélyesen fel­hangzik a harsonák messzeszóló sza­va Moszkvában, s vele együtt a béke és barátság dala, valamennyien ké­szülünk a VIT-re. — к — erkölcsi és anyagi támogatásról biz­tosította a KISZ-szervezetet. Hatá­rozat született a tagsági díjról, tánc- és színjátszó csoport szervezéséről, balatoni kirándulásról és egy bál rendezéséről. A vezetőség megválasztására a ké­ső esti órákban került sor. A han­gulat nem csappant, sőt komoly ér­deklődéssel és megfontolással írták szavazólapjaikra a fiatalok azt .az öt nevet, amely a vezetőséget fogja ké­pezni. ‘így lett Kerék László, Bohár Lajos, Bognár István, Jakab József fcés Bidarszki Ildikó a toponári KÍSZ­­^ szervezet vezetőségi tagja. Elsősor­ban rajtuk áll, hogy a kitűzött nagy­szerű feladatok közül mennyi és hö­lgyen lesz végrehajtva. Mi a magunk ^részéről jó munkát és.sok sikert kí- Jvénünk ehhez.__ Fűzi KIS HÍREK [ — Egyhónapos művésztelepet léte­sítenek a balatonién ei kultúrotthon­­iban, ahova a Képzőművészeti Eöis­­vkola 12 végzős hallgatóját hívják [meg. Az itt készült képekből kiállí­tást rendeznek és a hallgatók fel­­tajánlották, hogy egy-egy képpel hoz­zájárulnak a kultúrház szebbé téte­déhez. \ — С. у crinekrajz-világkiállít ás nyílt [vasárnap Pécsett. Egy évvel ezelőtt [' eszperantó nyelven írt leveleket kül­dött a világ minden részébe dr. Vá­gó Imre, a pécsi gyárvárosi általános iskola tanára, amelyben gyermek­­>rajzok küldését kérte. A felhívás szé­leskörű visszhangra talált. A vasár- Ínap Pécsett megnyílt kiállításon húsz ínemzet sok száz gyermekének csak­­inem ezer kis munkáját mutatták be. ÍA 4—13 éves kis »művészek« alko­tásai nagy tetszés, arattak a kiállí­tás vendégei előtt. Az országban ez az első gyermekrájz-kiállítás. GYEREKSZÁJ Egy városból ».-rkezett látogató meg­csodálja az állatot, majd megkérdi egy járókelőtől: — Mennyi idős lehet ez a te­hén? A kérdezett közelebb lép a te­hénhez és így válaszol: — Két éves. —■. S honnan tudja ezt megállapí­tani? — tudakozódik tovább a vá­rosi. A szarváról. No de ilyet! Hát ez meg hogy lehetséges? — álmélkodik a városi. — Hát nem látod apu, hogy két szarva van? — bölcselkedik a kis­fiú. Nyílt- levél egy idegenbeszakodf barátomhoz KEDVES PISTA BARÁTOM! ТУГе lepődj meg soraimon, váratlan levelemen. Nem volt szándé­­’ komban írni sem neked, sem pedig a többi ismerősnek, barát­nak, senkinek azok közül, akik néhány hónappal ezelőtt, mint a meg­szállottak, rohantak, semmire sem gondolva, senkivel sem törődve, a nyugati, déli határ felé, azzal az álomképpel eltelve, hogy ott a sorom­pókon, a határt jelző oszlopokon túl minden más lesz. Azt hittétek, hogy ott még a vasúti sínek is legalább színezüstből vannak;1 s magától terem, nem is a búza, hanem egyenesen a szép pirosra sült, rápogós fehér kenyér. Közvetlen Dániába érkezésed után kaptam tőled egy levelet, amely csupa áradozást, új élményekben teli, eseménydús útleírást tartalmaz. Akkor, úgy melegében én is kezembe vettem a tollat, s hasonló hang­nemben válaszoltam. Leírtam azt, hogy mi mire végezzük. Hogyan áll helyre a rend országszerte, milyen gyors ütemben épül újjá fővárosunk kárt szenvedett része, milyen sokan szórakoznak ismét munkájuk végez­tével. Megírtam, mit csinálnak éppen a Rákóczi úton, amelynek asz­faltját oly sokat koptattuk együtt, nagy sétáink alkalmával. Megírtam a levelet, de nem küldtem el. A te dolgod — gondoltam —, hogy mit csinálsz, hogyan boldogulsz odakinn. Lehet, hogy egyáltalán nem is ereztél honvágyat, nem is érdekel, mi történik itthon. Azt sem akartam, hogy esetleg kinevess azért, mert még arról is beszámoltam, eddig hány helyen és milyen gyorsan állították helyre Budapesten a köz­­világítást. Most mégis írok neked, s ennek különös oka van. Néhány nappal ezelőtt nálatok jártam. Igen, a falutokban. Abban a balaíonvégi kisközségben, ahova már csak kevés üdülő jút el nyá­ron, s így még a legnagyobb fürdőidényben is csendes, eseménytelen hétközben és ünnepnapokon is. Alkonyat tájt sétáltam a műúton, s egymás után jutottak eszembe közös, kamaszkori emlékeink, csínytevéseink, amelyek mindegyikének köze volt ehhez az úthoz. Aztán a közelebbi múlt képei elevenedtek meg. A harc szüléiddel, azért, hogy1 te tanulhass tovább, s ne légy olyan »röghpz ragadt«, mint édesapád, ne kelljen egész életeden át verejtékeddel öntözni a ke­nyeret adó földet. »Nem akarok paraszt lenni« — mondtad, de idegenkedésed nem tudtad megokolni. »Csak« nem akartál a földön dolgozni, s addig igye­keztél, míg egyszer új hírt hallottam rólad: Pista szakérettségire ké­szül, otthagyta a falut. Szorgalmasan tanultál, s pihenő idődben, mikor néha találkoztunk, terveidről beszéltél nekem. Szakmát akartál tanulni, s ez is sikerült. Motorszerelő lettél egy autóbusz-garázsban. De még ez sem volt elég. Újabb ötleted támadt, s a postához mentél dolgozni, azért, hogy egy tanfolyam elvégzése után mozgópostára kerülhess. Ez a vágyad is telje­sült. Letetted a gépkocsivezetői vizsgát is, egyszóval minden lehetőséged megvolt arra, hogy becsületes munkával jól, tisztességesen megélj kere­setedből. N Mégis elmentél Nyugatra. Mint írtad, vonatra ültél és csak mentél, mentél... Te is elfelejtettél hát mindent? Te is elfelejtetted azt, amit a szüleid tettek érted? Elengedtek hazulról, beleegyeztek abba, hogy tanulj, holott — te magad is tudod — nem ezt várták tőled. Hosszú évek óta abban reménykedtek, hogy ha felnősz, segítesz rajtuk, megkönnyíted életüket, leveszed a földmunka nehéz gondjainak egy részét megtörő­dött vállaikról. Amikor utoljára beszéltem, veled, te csak a hibákat láttad, azokat soroltad, hogy indokolni próbáld előttem, miért akarsz Nyugatra menni. A hibák miatt panaszkodtál, s közben megint elfeledkeztél valamiről. Arról, hogy mit kaptál. Milyen hatalmas eredményt tudott volna felmu­tatni az állam egyedül a te esetedben is! Mi mindent megtett érted ez az állam! Tanulni akartál? Taníttatott. Szakmunkássá szeretted volna képezni magad? Lehetővé tette. Ismét új ismeretekkel akartad bővíteni tudásodat? Ebben is segítségedre volt. Anyagi javakkal is ellátott. Min­dig a legújabb divat szerint készült, csináltatott ruhában, cipőben jártai. Ki segített ehhez téged, az egyszerű parasztgyereket? Magad is tudod: az állam. Mégis elmentél. Én nem hívlak haza. Lehet, hogy hiábavaló kísér­letnek bizonyulna, ha próbálkoznék vele. Mint már egyszer írtam, e le­vélben, neked kell tudnod, mit teszel. Jegyet azonban még kérdeznék. Ez a kérdés akkor merült fel ben­­nem, amikor egúflk bátyáddal — ugyancsak nemrég — találkoz­tam, s ő fényképet mutatott nekem, amit te küldtél kintről. Az egyik ké­pen egy család körében láttalak. Egy idős hölgy mellett ültél, átkaroltad vállát. Ahogy néztem a képet, arra gondoltam, hogy egyszer majd meg­nősülsz, s lehet, hogy egy ilyen képet küldesz ismét szüleidnek, test­véreidnek. Ezen a képen a feleséged vállát karolod majd át és kisgyer­mek is lesz veletek. A tiétek. .. Mondd, hogyan fogod tanítani gyerme­kedet a szülőhaza szeretetére? ... Weidinger László RUGYA BÉLA gyermekkori jóbará­tom. Együtt ültünk az iskola padjai­ban, egy osztályba jártunk, könyve­ket cserélgetiühk, együtt szerveztük kis faiunkbapí a DISZ-t, majdnem egyidőben lettünk a párt tagjai, egy­szóval, a jób^rátsággal együtt harcos­társak is lettünk. Aztán férfikorba nőttünk. Jöttek a katonaévek. Itt elváltak útjaink. A zömök testű, jó­ságos teltíntfetű, jószívű Bélát a belső karhatalomhoz sorozták be. A fővá­rosba került. A katonaidő alatt so­hase találkozhattunk, hol ő volt sza­badságon, /hol én, mindig keresztez­ték egymást útjaink. Én már katona­idejét kiszolgált ember voltam ta­valy októberben, ő még egyenruhá­ban szolgálta a hazát, fegyverrel a kezében í védte a nép hatalmát, amíg zerdnézésű, gyilkos szándékú fegy­veresek) börtönbe nem csukták né­­há’nyad/ magával. Magjam elé képzelem a mindenre elszánt, rémületitatta arcot, fiatal gyéreitekét, akiknek összes »bűnük« az vptlt, hogy kékparolinos egyenru­hát Viseltek. Béla él, öröm tudni ezt, s lájtoi azt a jóságos arcot, amelyről a gyermekkorra emlékeztető jóság, szeyény$ég sugárzik. f$gysége fontos állami objektumo­kat védett. Éppen szolgálatban volt október 23-án. A város felől délután öt-hat órakor géppisztoly sorozatlö­vési hangját vitte hozzájuk a szél. Es­tére még gyakoribb lett a lövések za­ja. Kevesen voltak, de kemények, elszántak. Tudták, itt már nem bab­ra megy a játék, felkészültek egy ko­molyabb eshetőségre. Teltek a na­pok. Huszonhatodikén teleíonüzene­­te\ kaptak: mintegy nyolcszázfőnyi tömeg közeledik objektumukhoz, vi-1(>вУвк üő/iak gy ázzanak. Tizenöten nyolcszáz el­len? Mi lesz itt? Elsápadtak az ar­cok, de nem mozdultak a szolgálati helyről. Beásták magukat, felkészül­tek a védelemre. Kézigránátokat csavartak össze, gépfegyvereket állí­tottak fel. Nem, ide nem teheti be a lábát senki, inkább mind egy szálig elvesznek. KI TUDJA, a véletlen játszott-e köz­re, avagy útközben más foglalta-e le a támadók figyelmét, a jelzett támadás nem következett be. Éjszaka mind­annyian talpon voltak, megerősítet­ték a szolgálatot. Este elfogtak egy egyetemistát. Ott settenkedett a kö­zelben. Sötétkék ruha, ballonkabát volt rajta, vastag, gumitalpú cipő a lábán. S a zsebében kézigránát. Ki­hallgatták. Megtudták tőle, hogy ösz­töndíjjal tanul a Műszaki Egyete­men. Anyja főkönyvelő, apja nyug­díjas. — Volt már baja az ÁVH-val? kérdezték tőle — Engem soha nem bántottak, s én sem bántottam senkit — mondta és sírva fakadt. Odaadta a kézigrá­nátot. Hazaengedték. OKTOBER 27. Lövésektől sebzett kocsin megje­lenik köztük a parancsnok. Ezredesi vállapot viselt, tudták róla, hogy va­laha partizán volt Újpesten. A nyi­las időkben. Köréje csoportosultak mind a tizenöten. A gondoktól ter­helt ezredesen látszott, aggódik ér­tük és bízik bennük. — Ugye, nehéz most tisztán látni, fiúk — kezdte mondókáját. — Azért jöttem ide, hogy felvilágosítsam ma­gukat. A fővárosban fegyveres harc dúl. Arról van szó, vagy proletár­hatalom lesz, vagy visszatér a régi rendszer. így dolgozzanak. — El­ment, még több helyre el kellett jut­nia. S a fiúk bátrabban pillantottak egymásra és a háborús sebeket ma­gán viselő gépkocsi után. Állták a vártát, pedig már senkivel sem tud­tak összeköttetést teremteni. Leg­utóbb a Maros utcai laktanyából azt a választ kapták: ne hívják őket, szünet nélkül lövik a laktanyát, sok a sebesült. S hogy az egyik bajtárs, Cs. László gyomorlövésben meghalt. Hiába vársz rá özvegy édesanya és menyasszony — sóhajtotta Béla. Aztán végül mégis csak! jött a pa­rancs: »Menjen, ki merre lát«. A kormánv feloszlatta az ÁVH-t, most már nincs törvény sem, amely véde­né őket. Tanácstalanság ült az ar­­cckra. Kiszolgáltattak, a gyilkosok kezébe adnak bennünket. Szótlanság merevedett a kis csoportra. Senki sem értette ezt az intézkedést. Elin­dultak egy csoportban, fegyverrel a kézben Hűvösvölgyön, Jánoshegyen át Budakeszire. Árkon, bokron bak­tattak, mint az űzött vad, menekül­tek — s ki tudja hová, milyen sors elé. Napoknak! tűntek az órák, s he­teknek a napok, öten somogyiak —­­Hegedűs, Molnár, László, Horváth és Rugya — az éjszaka leple alatt értek be Budakeszire. Rendőrséget, védel­met kerestek. Pihenni szerettek vol­na. Ahová irányították őket, ott már nem rendőrség, hanem , »nemzetőr­ség« székelt. Amikor benyitottak, már nem volt visszaút. { Húsznál is több fegyveres rontott rájuk. (Ök gyilkolták le az előző napokban Szik­lai Sándort, a Hadtörténeti {vlú­­zeum igazgatóját.) Sorbaállították őket, elszedték tőlük a fegyvereket és állig felfegyverzett banditák sor­fala között a budakeszi híradó-lakta­nyába kísérték őket. Itt ivóit a gyűj­tőhely. A fogdába ilyeneket kiabál­tak be hozzájuk- »Piszkos ávósok, most megdöglötök«, meg »Alezredes urak, most mi lesz veletek?« őket becsmérelte a becstelen banda, őket, akik 160 forintos havi zsoldért, hű­ségből szolgálták a hazáit. Egyenként kísérték fel őket a »Foifradalmi Ka­tonai Tanács« elé, s tudtukra adták, elszállítják valamennyiüket a Markó utcába »igazoltatás céljából«. Erre azonban már nem kerülhetett sor. Másnap hajnalban fegyverek dör­­rentek, szovjet katonák jelentek meg a laktanya előtt. A »nemzetőrök«, a »szent forradalmárok« szétugrottak, megnyílt az öt ávós előtt a börtön­kapu. ENNEK KÖSZÖNHETIK, hogy él­nek, hoov megmenekültek a haláltól. Végére érünk a történetnek, öt em­ber küzdelmének. Tartozunk még ezeknek a bátor ifjaknak azzal, hogy méltóan megörökítsük hősi maga­tartásukat. A néphatalom bátor vé­delmezői voltak. Árulój alig akadt közöttük. Egyszerű emberek fiai vol­tak, tudták, miért harcolnak. Nem kisebb az érdemük, mint a tizenki­­lences vöröskatonáké. Becsüljük hát meg őket, helytállásuk legyen példa­kép az ifjúság előtt.-да-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents