Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1957-06-20 / 142. szám
t iOMOGTOBSEAe Csütörtök, 1957. június 20. Három kutya száz kilométeres magasságban — sikeres kísérlet egy szovjet rakétával Moszkva (MTI). Mint a TASZSZ )«számol róla, kedden egy sajtókonferencián bemutatták az újságíróknak azt a bárom kutyát, amelyet a Szovjetunióban egy rakétában több mint száz kilométer magasságba lőttek ki. A három kutya közül kettő már másodszor repült, és nagyszerűen kiállta ezeket a kísérleteket. A repülés adatait íilmszalagra rögzítették. Kiderült, hogy az állatok ilyen magasságban, a másodpercenkénti 1170 méteres sebesség ellenére sem szenvedtek változást. Kérem az angol újságírókat, mondják meg a brit kutyabarátok társaságának, hogy a kísérleti kutyáknak semmi bajuk sem történt. Ez a társaság ugyanis tiltakozott, hogy a Szovjetunió ilyen kísérletet végez — mondotta Petrovszkij, a nemzetközi geofizikai év szovjet szervező-bizottságának tagja. — A szovjet tudósok 1950 óta kísérleteznek azzal, hogy katapulta-szerkezetek segítségével ejtőernyővel felszerelt élőlényeket dobjanak fel különböző magasságokba, ami a rakéta-repülés gyakorlati szempontjából rendkívül fontos kísérlet. Ezzel egyidejűleg kutatják, hogy milyen hatással vannak az élő szervezetre az ibolyántúli és kozmikus sugarak. A védekezés módszereit sikerült megtalálni. ■ «Ййг*St~~ Ia VTJoo О ■ I ' OO l'AOOI I о I / I ' Iv^coiHd buuoiOA Ywm PRÁGA ZÜRICH (CTK) A közelmúltban Prágában szerződést írtak alá, amelynek értelmében csehszlovák és francia filmgyártók újabb közös filmet forgatnak. Az új filmet (címe: Sisan. a galamb) a Csehszlovák Állami Filmgyártó Vállalat a francia Eipe Filmtársasággal közösen készíti el Otakar Kirchner és Jacques Thierry forgatókönyve alapján. PÁRIZS (MTI) Hétfőn éjszaka Párizs felett vihar dühöngött. A vihar egyik «-áldozata« a francia nemzetgyűlés épülete. a Bourbon palota előtt álló Anne-szobor volt. A francia nemzeti szimbólum szobrának jobbkeze, amely egy törvénykönyvet tartott, letört... BECS (MTI) Mezec István 19 éves és Blaskovics József 20 éves disszidált magyar állampolgárok hétfőn a bécsi Gudrunstrassen lévő ékszerüzletben rablótámadást kísérelt meg. Amikor az üzlet tulajdonosnője a fiatalemberek kérésére több ékszertárgyat kivett a páncélszekrényből, Mezec életveszélyes fenyegetésekkel sarokba szorította őt, s ezalatt Blaskovics több értékes órát és ékszert magához vett. A megtámadott asszony segítségért kiáltozott. Erre a támadók az ékszereket hátrahagyva menekülni próbáltak. A járókelők elfogták, ■alaposan megverték őket és átadták a rendőrségnek. Kihallgatásukkor azt is beismerték, hogy a múlt héten betörtek egy simmeringi traktorgyárba. Mindketten azt mondották: elviselhetetlen nyomoruk miatt szánták el magukat arra, hogy bármi áron pénzhez jutnak. Mezecet és Blaskovicsot a bécsi államügyészség fogházába szállították. (Reuter) Svájcban kedden egy négymotoros repülőgép egy tóba zuhant. A repülőgép kilenc utasa szörnyethalt. LONDON (Reuter) Sir Macfarlande Burnet, a melbournei Walter And Eliza hall Institute igazgatója kedden közölte, hogy a főbb influenza-laboratóriumok valamennyi országban «teljes üzemben vannak«, hogy új gyógyszert állítsanak elő az «ázsiai influenza« ellen. A járvány valószínűleg a téli hónapokban éri el Angliát. A nemzetközi egészségügyi szervezet egyik tisztviselője közölte, hogy az influenzajárvány elérte Laoszt. Japánban tovább tombol az influenza, Koreából is a járvány elterjedéséről érkeztek jelentések. PEKING (Uj-Kína) Az Egyesült Államok 7. flottája — sajtójelentések szerint — hétfőn a dél-kínai vizeken egy Regulus mintájú távirányított lövedéket lőtt ki. MOSZKVA (TANJUG) Moszkvában kedden emléktáblát lepleztek le azon az épületen, amelyben Georgi Dimitrov, a nagy bolgár forradalmár 1934-től 1945-ig lakott. ANKARA (TANJUG) Az utóbbi esőzések Törökországban nagy áradásokat okoztak. Mintegy tízezer hektár földterület került víz alá. Sok ház összeomlott, a közlekedés pedig megszakadt. Eddigi jelentések szerint az áradás következtében 12 ember vesztette életét. Ankarában több mint 900 ház került víz alá. Ünnepi ülés Moszkvában és Szófiában Dimitrov születésének 75. évfordulója alkalmából Moszkva (TASZSZ). A moszkvai párt- és társadalmi szervezetek június 18-án, Dimitrov születésének 75. évfordulóján ünnepi ülésen emlékeztek meg a nagy bolgár vezetőről. Az ünnepi ülést rövid bevezető beszéddel Furceva nyitotta meg. Ezu1án Ponomarjov, a Központi Bizottság osztályvezetője, majd Ganyev, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára mondott beszédet. Szófia. Szófiában az ünnepi ülést Anton Jugov, a minisztertanács elnöke nyitotta meg. Dimitrov életét és munkásságát Bóján Bilgaranov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára méltatta. Hazaérkezett a Szovjetunióban járt magyar újságíróküldöttség Csütörtökön hazaérkezett a magyar újságíröküldöttség, amely Nemes Dezső, a Népszabadság szerkesztőbizottságának vezetője vezetésével öt hetet töltött a Szovjetunióban. A küldöttséget a ferihegyi repülőtéren Szirmai István, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, Gyáros László, a Külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője, valamint a lapok szerkesztői és vezető munkatársai fogadták. A budapesti szovjet nagykövetség kíséretében V. I. Bojcov nagykövetségi tanácsos és V. A. Krjucskov nagykövetségi III. titkár vett részt a fogadáson. A repülőtéren Nemes Dezső, a küldöttség vezetője nyilatkozatot adott a Magyar Távirati Iroda munkatársának. — Mint újságírókat természetesen nagyon érdekelt a szovjet lapok szerkesztőségeinek munkája — mondotta többek között. — A Pravdától kezdve számos szerkesztőségben jártunk. Megtárgyaltuk tapasztalatainkat. A szovjet kollégák sokra becsülik a magyar újságírás eredményeit. — Nagy megtiszteltetés volt számunkra a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának fogadása. Ez a megbecsülés elsősorban népünknek szól. Alkalmunk volt beszélni Hruscsov és Bulganyin elvtársakkal, valamint több más vezető államférfivel, akik jelen voltak a fogadáson. Kérdéseinkre szívesen és kimerítően válaszoltak és melegen érdeklődtek munkánk iránt — mondotta Nemes Dezső. — Virágzik a Tisza. A Tisza Bács megyei szakaszán a folyó felett megjelentek a tiszavirágok. A lepkék milliárdjaiból hosszú, meleg nyarat jósolnak a tiszai halászok. II földmüvesszövelkezefek alkalmasak arra, hegy a termelés területén is összefogják az egyéni parasztgazdaságokat Nyers Rezső, a SZŐJ ŐSZ igazgatósága elnökének nyilatkozata A földművesszövetkezeti mozgalom 12 év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül. Jelenleg 1333 föidművesszövétkezet több mint másfélmillió taggal dolgozik az országban és szinte valamennyi községben és városban gondoskodik a falusi lakosság áruellátásáról és a mezőgazdasági termékek felvásárlásáról. Kádár Jánosnak, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének emlékezetes parlamenti zárószava óta egyre gyakrabban vetődik fel annak szükségessége, hogy a földművesszövetkezetek kereskedelmi tevékenységük mellett kapcsolódjanak be fokozottabban a mezőgazdasági termelés irányításába, szervezésébe, és nem utolsó sorban a nagyobb mértékű segítésbe. Erről Nyers Rezső, a SZÖVOSZ igazgatóságának elnöke nyilatkozott az MTI munkatársának. Nyilatkozatában többek között ezeket mondotta: A földművesszövetkezeti hálózat alkalmas arra, hogy a termelés területén is összefogja az egyéni parasztgazdaságokat. Ez ma egyébként is fontos, mert a begyűjtési rendszer megszűnésével a mezőgazdasági termelés befolyásolására, helyes összetételének kialákítására kevés eszközizei rendelkezünk. Ma a termelési szerződéseket egy-egy községben 8— 10 vállalat köti. Célszerű volna a földmüvesszövetkezeteket megbízni ezzel a tevékenységgel, s a gyárak és az egyéb állami szervek nem a termelőkkel, hanem a földművesszövetkezetekkel kötnének nagybani áruszállítási szerződéseket. A földművesszövetkezetek majd saját tagjaikkal, az egyéni parasztokkal kötnék meg saját termelési szerződéseiket, s ugyanakkor közvetlenül ellátnák őket megfelelő hitelekkel, műtrágyával, termelési eszközökkel stb. Amennyiben a földművesszövetkezetek megkapnák a cukorrépa, a kender, a len, a dohány, a különböző magfélék, valamint a tenyésztési szerződéskötések feladatait, minden szövetkezetnél külön termelési üzemágat alakítanának, amelynek vezetésével szakképzett mezőgazdászokat bíznánk meg. Meggyőződésem, hogy ezekkel a termelési üzemágakkal — mivel a földművesszövetkezetek bizonyos mértékig már így is bekapcsolódtak a termeltetésbe — felelősen tudnák vállalni a feladatokat. Arra a kérdésre, hogy milyen egyéb eszközeik vannak a földművesszövetkezeteknek a mezőgazdasági termelés fellendítésére? — Nyers Rezső a következőkben válaszolt: — A mezőgazdasági árutermelés fokozását csakis a termésátlagok növelésével, s a meglévő földek jobb kihasználásával, a belterjesebb kultúrák szélesítésével lehet megvalósítani. A földmű vessző vetkezetek kétségkívül elmaradtak a mezőgazdasági termelés segítésében, de azért tettek is valamit ezen a téren. A mozgalom keretében 270 szőlő-, gyümölcstermelő, 213 rizstermelő, 84 különféle állattenyésztő, 167 géphasználati társulás működik, nem beszélve a több száz méhészeti szakcsoportról és egyéb társulásokról. Ezek az alacsonyabb típusú szövetkezeti formák szinte kivétel nélkül belterjes kultúrák művelésére jöttek létre ét, nagy segítséget jelentenek a termelés fokozásában. Nekünk arra kell törekednünk, horl'-- minél több egyéni paraszt tömörüljön ilyen társulásba, mert ezzel az árutermelés fokozása mellett kialakulnak a termelésre való szövetkezés fontos elemei. így például közös eszközöket, berendezéseket vásárolnak, kialakul a munkában az együttműködés és ezáltal közérthetőbbé válik a dolgozó parasztok, elsősorban a középparasztok számára a szövetkezés. Ha az egyéni parasztok bizonyos növényfélékre, vagv állatok tenyésztésére szövetkeznék, egyszerűsödnek a termelési szerződések és szállítások is. Ha a fóldművesszövetkezetek működése a termeltetés és a mezőgazdasági termékek értékesítése irányában szélesedik, a létrehozott termelési bizottságok a íöldmúvesszövetkezeteken belül megtalálnák a lehetőségeket és eszközöket, he—- a termelési üzemághoz kapcsolódva, széles körben befolyást gyakoroljanak a mezőgazdasági termelés irányára, színvonalának emelésére. A földművesszövetkezetek a mezőgazdasággal összefüggő tevékenység irányításán és ellenőrzésén túl, széles körben foglalkozhatnának mezőgazdasági szakpropagandával, elsősorban ankétok, viták, előadások szervezésével, mintaparcellák beállításával stb. Ezt a célt reálissá teszi, hogy a füldművesszövetkezetek anyagi eszközökkel is alá tudják támasztani e feladatok végrehajtását — fejezte be nyilatkozatát Nyers Rezső. Levél Hammarskjöldhöz A Béke Világtanács colomból ülésszakának okmányai Colombo (TASZSZ). A Béke-Világtanács colomboi ülésszakára 74 ország képviseletében összegyűlt küldöttek felhívással fordulnak Önhöz. Veszélyben az emberiség. Az atomfegyverkísérletek megfertőzik a levegőt, a földet és a vizet. Felhívjuk Önt, használja fel magas tisztségét arra, hogy összehívja a három nagyhatalmat, az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót az összes atomfegyverkísérletek megszüntetésére vonatkozó egyezmény haladéktalan megkötésére. A leszerelési bizottság ajánlásai: A Béke-Világtanács colomboi ülésszakának leszerelési bizottsága újból hangsúlyozza az atomfegyverkísérletek eltiltásáért indított mozgalom páratlan fontosságát és fölszólalt e mozgalom egyre növekvő energiájú folytatására a következő elvek alapján: 1. Minden nemzeti mozgalom minél szorosabban kapcsolja össze tevékenységét saját országának adottságaival és szükségleteivel. 2. A nemzeti békemozgalmak működjenek együtt és adjanak meg minden tőlük telhető segítséget mindazon szervezeteknek és magánszemélyeknek, amelyek és akik ugyanerre a célra törekszenek. 3. Hassanak a felelős hivatalos intézményekre — helyi, országos és nemzetközi intézményekre, amelyeknek akciói döntő szerepet játszhatnak —, hogy a hatalmon lévő emberek meghallják a népek szavát. A bizottság felhívja a Béke-Világtanács irodáját, tegyen meg minden lehetséges intézkedést, beleértve delegációk kiküldését is, hogy az ENSZ, valamint a nukleáris fegyverekkel rendelkező hatalmak különböző intézményei és kormányai elé terjesszék az egész emberiség követelését — haladéktalanul vessenek véget a nukleáris kísérleteknek, s ezzel tegyék meg az első lépést az általános leszerelés és az összes nukleáris fegyverek eltiltása felé. A szociális, a politikai és vallási szervezetek, a szakszervezetek, a szakmai, közművelődési és egyéb önkéntes szervezetek, valamint az előbb már említett egyéb hivatalos intézmények hozzanak határozatokat, amelyek intézkedéseket követelnek a kísérletek beszüntetésére vonatkozó colomboi felhívás szellemében. Tekintettel a tudósok fontos szerepére az atomfegyverkísérletek elleni harcban, külön erőfeszítéseket kell tenni arra. hogy támogassák a többi ország tudományos dolgozói által megindított akciókhoz hasonló mozgalmakat. Minden lehető eszközt fel kell használni arra, hogy a népeket frissen és konkréten tájékoztassák az eddigi kísérletek okozta károkról, arról a veszélyről, amelyet ezek az elkövetkező nemzedékekre jelentenek. továbbá a kísérletek együttes hatásáról. Különös jelentőségű az orvosok, Dedagógusok. vallási vezetők, írók. filmrendezők és más olyan emberek segítsége, akik részt vesznek a közvélemény kialakításában. Minden lehetséges eszközzel támogatni kell az atom- és hidrogénfegyverek eltiltása, valamint a . leszerelés tárgyában összeülő III. nemzetközi értekezletet, amely augusztus 6. és 16. között Tokióban tartja üléseit. Ide sorolható a helyi, az országos és a regionális értekezletek megtartása. Végül oda kell hatnunk, hogy elismerjük a teljes jogi felelősség elvét a levegő, a víz és a föld megfertőzéséért, továbbá azért a kárért, amelyet jelen és elkövetkező nemzedékeknek és az élet minden formájának okoztak. Felhívjuk a nemzeti békemozgalmakat, használják fel befolyásukat arra, hogy az ezzel öszszefüggő kérdések a hágai nemzetközi bíróság elé kerüljenek s tárgyaljanak jogászkörök képviselőivel azokról az intézkedésekről, amelyeket maguk a népek tehetnek. Közlik az ülésszak okmányai között a Béke-Világtanács irodájának tagjai, а В VT titkárai, а В VT alelnökei és a Béke-Világtanács tagjai névsorát, köztük Darvas József író, volt miniszter, az Országos Béketanács elnöke (Magyarország) nevét. Nyilatkozat a nukleáris fegyverszünetről és a leszerelésről: A világ népei súlyosan megérzik a fegyverkezési hajszát, amely óriási erőforrásokat emészt fel és komoly háborús veszélyt teremt. E fegyverkezési hajsza legriasztóbb számos megnyilvánulása az atomfegyverekkel egymás után végrehajtott kísérletsorozat — .közli bevezető soraiban a nyilatkozat. Rámutat a veszélyre, amit e kísérletek az emberiségre jelentenek. Többek között hangsúlyozza: Ez a fegyverkezési hajsza fokozza a feszültséget, aláaknázza sok ország függetlenségét és azt a kockázatot hordozza magában, hogy a kiszolgáltatott népek lehetnek a területükről megindított atomháború első áldozatai. Hangsúlyozza a nyilatkozat: a népek újabb erőfeszítésekkel kiharcolják a kísérleti robbantások haladéktalan beszüntetését. A robbantások beszüntetése lelassítja a fegyverkezési hajszát. Ez az intézkedés olyan népszerű lesz, hogy egyik kormány sem szegheti meg, ha csak nem akarja magát az egész világgal elítéltetni. Végül a nyilatkozat kijelenti: Az ENSZ leszerelési bizottságának albizottságában a különböző álláspontok közötti eltérés a hagyományos fegyverzetre és ennek ellenőrzésére zsugorodott. Több ország építő javaslatokat terjesztett elő és a már tanulmányozás alatt álló javaslatok azt mutatják, hogy a felek kölcsönös jóindulata esetén lehetséges a megegyezés. A Béke-Világtanács üdvözöl és támogat minden olyan lépést, amelyet bármely kormány az atomfegyverkísérletek beszüntetésére vonatkozó megegyezés céljából tesz. A világ közvéleményének nyomást kell gyakorolnia azokra a kormányokra, amelyek ingadoznak, vagy nem hajlandók erre az útra lépni. A Béke-Világtanács, amely az atompusztítástól legtöbbet szenvedett világrész egyik országában ült össze, Colombóból felhívja az összes kormányokat, haladéktalanul szüntessék be a nukleáris kísérleteket. A Béke-Világtanács támogat minden ilyenirányú lépést. Tovább tart a meleg Nyugat-Európában London (Reuter). Franciaországban kedden 30 C fok fölött volt a hőmérséklet. Dániában szintén 30 fokon felüli kánikula volt. 30 embert szállítottak kórházba napszúrással. Svédországban a meleg erősen csökkent, a hőmérséklet kedden 9 C fok volt. Svájcban túlnyomórészt napos időjárás volt, a hőmérő 27 fokot mutatott. Becsben és Kelet-Ausztriában három hét óta eiő ízben süllyedt a hőmérséklet 27 C fok alá. Angliában kedden délután a hőmérséklet szintje 27 fok volt. Berlinben kedden az év eddigi legmelegebb napja volt. A hőmérő 32 fokot mutatott árnyékban. Fogadás az egyiptomi nagykövetségen Abd-El-Hamid Nafeh Zade, az Egyiptomi Köztársaság budapesti rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere Egyiptom nemzeti ünnepe alkalmából június 18-án este fogadást adott a nagykövetségen. Magyar részről a fogadáson megjelent Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke, Müninich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány első elnökhelyettese, Marosán György államminiszter, Horváth Imre külügyminiszter, valamint a kormány több tagja. A fogadáson részt vett továbbá a politikai, a gazdasági és a kulturális élet számos vezetője. Jelen volt a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja.