Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1957-06-14 / 137. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! tM0 6¥0BSZA6 AZ MSZMP MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA II. évfolyam, 137. szám. ÄRA 50 FILLÉR Péntek, 1957. június 14. Miért halad rosszul az adófizetés Belegen t A belegi adófőkönyv a megmondhatója: milyen az állampolgári fegyelem a faluban. És most különösen fontos erre hallgatni, hiszen az ellenforradalom súlyos károkat okozott az országnak, tehát sokkal nagyobb szüksége van minden forintra, mint ezelőtt. A beadást eltörölte a kormány, a parasztságnak nagyobb a termelési kedve, biztonsága, jobb az értékesítési lehetősége, több a pénze. Tóth Ferenc, a tanács pénzügyi állandó-bizottságának elnöke tudja ezt a legjobban. Bezzeg nem is kérlelteti magát a tanács adóügyeseivel, egyösszegben kereken tízezer forintot fizetett a banktartozásba — ugyanis ő is kilépett a tsz-ből az ősszel és sok adósságot hozott magával. Már csak 200 forinttal tartozik. Ács Józsi bácsi meg sokakon túltett. Nemcsak a banktartozást, hanem az egész évre szóló adót is kifizette az utolsó fillérig. Boldog is, büszke is most. Büszke, mert a legjobbak sorában is az elsők között emlegetik a nevét, másodszor meg, mert nem vész el a 400 forintos növendékmarhára kapott adókedvezménye. Varga Lajos, az egykori cseléd is rég elfelejtette már a tartozását. Ha egy hatalmas mérleget csináltatnának Belegen, s annak egyik serpenyőjébe a jók, a másikba a hátralékosok állnának, bizony nem játszana szabályosan a mérleg nyelve. Sok a hátralékos a faluban. A bolt forgalma ugyan napról napra emelkedik, az adótartozás viszont nem csökken. Pedig úgy kellene. Széli József, a községi ellenforradalmi szervezkedés egyik hangadója 5874 forintnyi banktartozásból egy fillért sem fizetett. Gelencsér József számláján 7376 forint a1 tartozás, Orbán Ferenc több mint háromezerrel adós. Vackó Gáspár bognár is a kötelességmulasztók közé sorolható, hat és félezer forintnyi adóssága kamatozik — az államnak. A mérleg egyik serpenyője tehát erősen leesik. A belegi hátralékosok tudnak csak változtatni ezen. Adjanak már ők is az államnak cserébe a jóért. Elemi kötelesség írja ezt elő. Nemes Mihály adóügyi előadó Szombaton ülést tart az MSZT országos vezetősége Az ellenforradalom egyik támadását a magyar—szovjet barátság ellen intézte. Hatása több hónapra megbénította az MSZT munkáját. A barátság mélységét bizonyítja azonban, hogy vidéken és a fővárosban az elmúlt hónapokban egymás után jöttek össze a magyar—szovjet barátság hívei és folytatták az abbahagyott munkát. Ma már minden megyében — így nálunk, Somogybán, elsősorban Kaposvárott is — és az ország falvainak és üzemeinek százaiban rendszeresen találkoznak, jólsikerült előadásokat, kiállításokat rendeznek. Június 15-én a Magyar—Szovjet Társaság országos vezetősége is öszszeül. Az ülésen Otta István főtitkár beszámolója alapján megvitatják az MSZT eddigi munkáját és megbeszélik a jövőben követendő irányvonalat. Az elgondolások szerint az MSZT széles társadalmi alapokon, szoros szervezeti formák nélkül működik majd. Megszűnik a tagsági könyv és nem lesznek függetlenített funkcionáriusok, csupán a központban dolgozik majd egy szűkebb titkárság. ŰJ ÜZLETHÁZ ŐRTILOSON Nagy ünnepe volt Örtilos községnek június 9-én. Már reggel korán nemcsak a faluból, de környékéből is sokan ott tolongtak a teljesen új földművesszövetkezeti üzletház körül, melyei a Zákányt Földművesszövetkezethez tartozó őrtilosi tagszövetkezet kapott. Az üzletház bolthelyiségből, raktárból és kéttermes italboltból áll. Az anyaszövetkezet az elmúlt évek jó munkája nyomán elért nyereségéből készíttette el a minden szempontból modern, korszerű, új berendezéssel ellátott üzletházat. Nemcsak az őrtilosiak, hanem a környező települések dolgozói is megelégedettek az új üzlettel és italbolttal, s magukénak, vallják, mivel mind a környék, mind Örtilos község lakosságának nagy többsége földművesszövetkezeti tag. Nem felejtik el a környék lakói azt sem, hogy nem is olyan régen még két kis szatócsbolt látta el őket, nagyon hiányosan, áruval és ezért, he.t erre gondolnak, még jobban megelégedettek. Az üzlet és italbolt nyitása valóságos ünneppé vált a környéken. A több száz főnyi vásárló és szórakozó vendég között megtaláltuk a helyi pártszervezetet, a tanács és a: népfront-bizottság vezetőit is. A bolt és italbolt ünnepélyes megnyitása délelőtt 10 órakor történt, amikoris Kubu Géza, a Zákányt Földművesszövetkezet elnöke átadta az üzletházat rendeltetésének. A tagság, valamint a vásárlóközönség nevében a Hazafias Népfront helyi elnöke vette át az új létesítményt. Az új boltban 250 ezer forint értékű árut tároltak, amelyből már a megnyitás első napján 50 ezer forint értékű elkelt. A parasztság különösen mezőgazdasági termelést elősegítő cikkeket, valamint könnyű nyári ruházati árut vásárolt. Az italbolt is rekord forgalmat ért el ezen a napon. Mindenfajta italáruból bőven volt. A megnyitó ünnepséget a vásár befejezése után reggelig tartó táncmulatság követte. A jelenlévőknek felejthetetlen napot szerzett, s a vásárlóközönségnek pedig régi vágyát teljesítette a Zákányi Földművesszövetkezet. Ismét egy község megyénkben, ahova bevonult a korszerű, kultúrált földművesszövetkezeti kereskedelem és vendéglátóipar. D. Z. „Művészek“ Marcaliban OTTHONUNK Segítse a lakosság is a tanács munkáját A megyei fényképkiállíhás képeiből Puskás Ander »Kirándulás a Bazilikában« című, harmadik díjat nyert képe. Kárpáti Kálmán »Vitorláshalak« című, harmadik díjat nyert felvétele. Az egyik legszebben fejlődő vállalataink közé tartozik a Somogy megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Az egyre terebélyesedő hajtások új színeket, új irányt, profilbővítéseket követelnek meg. Néhány éve még az alig négy-öt millió forintos tervvel dolgozó vállalat kapacitását kezel sem használták ki. A kevés létszám, a gazdasági tapogatózás, a kezdeményezés hiánya vergődést, bizonytalanságot teremtett és a vállalat nemigen tudott arra a termelési szintre emelkedni, amelyet adottságai révén elérhetett volna. Az egyre jobban emelkedő munkásszakképzés azonban rövid időn belül megkétszerezte a közelmúltban a Gépjavító Vállalat dolgozóinak létszámát. Ez természetesen lehetővé tette, hogy a mezőgazdasági gépek pótalkatrészeinek gyártásán és javításán kívül komoly és munkaigényes csőbútor gyártására is vállalkozzék az Országos Vendéglátó Központ részére. Az utóbbit már sikerült úgy megoldaná, hogy többnyire selejtanyagból az üzem maga gyártja a 'bútorhoz szükséges fémcsövet. Ez a profilbővítés nagyban leszorítja az önköltséget és növeli a vállalati nyereséget. A legutóbbi év tervszáma már 4 millióról 12—14 millió forintra emelkedett. A jövőre nézve nagyméretű terveik vannak, amelyeket az üzem bővítése és a meglévő géppark növelése nélkül is meg tudnak valósítani. A Somogy megyei Mezőgazdasági Gépjavító gazdasági fejlődése révén az egyik legjobb átlagmunkabért fizető vállalatunk. Az üzemben zömmel fiatal munkások dolgoznak. Az ellenforradalom után az elsők között voltak, akik felismerték a normarendszer előnyét és szükségességét. Nem is tétováztak sokáig, kialakították a helyes, a múlt hibáitól mentes teljesítménybérezést. Nos, ez az egyik, mondhatnánk, alapvető lépés volt részükről a teljesen szocialista alapokon nyugvó, helyes termelési forma felé. Mindenki érezte azonban, hogy ezzel még nem feje-HELYES MUNKAVERSENY BONTAKOZIK KI a Somogy megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál ződött be a tét. Valami hiányzik még a termelés teljességéből. Szerették volna kimondani, megvalósítani, de egyelőre nem mertek a dologhoz nyúlni. Egyrészt érthető volt a paszszivitás, hisz a munkaversenyről a múlt években sok, sajnos, helytelen emlék és tapasztalat maradt meg. Hagyták hát, egy ideig hadd hiányozzék, hadd fonjon a dolog. Tudták, hogy el kell jönnie annak az időszaknak, amikor támad jó, elfogadható ötlet és felelevenedik ismét az új, a fogyatékosságoktól mentes, eredményes munkaverseny. Mert hogy kell, szükség van rá. az senki előtt sem volt kétséges. És a Gépjavító Vállalat dolgozói, a normarendszer bevezetésének úttörői számára ez szinte törvényszerű következmény volt: érezték, hogy a munkapadnál kell összemérni képességeiket. Kezdeményez a szakszervezet A vállalat szakszervezeti bizottsága hivatása magaslatán állt, amikor kötelességének érezte, hogy hangot adjon a dolgozók kívánságának és egy helyes munkaverseny kialakításának szóvivője legyen. Igaz, hogy néhány héttel ezelőtt a vállalat dolgozói követendő példaként láthatták a Csongrád megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat verseny szervezését. De ez nem ronthatja le semmiképpen sem a kezdeményezés értékét. Ma már ott tart a munkaverseny szervezése, hogy néhány nap múlva nyilvánosságra hozzák a beindítandó munkaverseny részleteit és feltételeit. A gépjavítók munkaversenyének a gazdaságosság és az igazság alapján kell állni. Fő cél: minőségi munkát végezni a selejt minimálisra csökkentésével és az önköltség lehető legalacsonyabhra szorításával. A munka minőségét a tötbtermelés ellenére is állandóan javítani kell. (A harmadik negyedévben a tervteljesítésben az október előtti szintet mintegy két százalékkal túl is akarják teljesíteni.) A verseny lebonyolításának módja A Gépjavító műszaki gárdája még nem fejezte be egészen a verseny műszaki részleteinek kidolgozását, de már most is vannak konkrét cdgondolásaik a verseny lebonyolítására. 1. Az üzemet három részre osztják. 2. Minden gyártmány gyártási folyamatának megkezdése előtt külön felállítják a lakatos-, a hegesztő- és a forgácsoló-üzem részére a megfelelő anyagnormákat, azaz- pontosan kimutatják, melyik anyagból mennyi használható fel a szóbanforgó gyártmány elkészítésére. 3. Megállapítják, az egyes munkafolyamatoknál mennyi lehet a maximális selejtszázalék. 4. A verseny beindulásához -meghatározzák a tárgyhónapra vonatkozó részlegterveket is. 5. Ugyancsak üzemrészenként kidolgozzák az önköltségi mutatókat. 6. A versenyt a dolgozókból és a műszaki szakemberekből álló versenybizottság értékeli. A vállalat vezetősége elveti a munkaverseny fejűiről irányítását és mellőzni igyekszik minden bürokratikus vonást. Azt tartja: vitatkozzanak a versenyről maguk a dolgozók, és ha szükséges, egy idő után változtassanak, alakítsanak rajta. A jutalomról, a zászlóról, meg a versenytábláról Még ma is vannak ferde nézetek. Ezek szerint minden rossz és feltétlenül elvetendő, ami a régi és valóban sokszor hibás alapokon álló munkaverseny összetevője volt. E téves nézetek vallói szerint nem kell jutalom, mert az »érdek-munkaverseny« kialakulásához vezet. Nem kell versenyzászló, mert kérkedést és elbizakodottságot szülhet. Fölösleges a versenytábla, mert semmi eredménye sincs. Mit vallanak minderről a Gépjavító Vállalatnál? Azt, hogy mindhárom tényező kell a helyes munkaversenyhez, hiszen miattuk semmiképpen sem csűszhatik ferde vonalra a munkaverseny-mozgalom. A vállalat dolgozói cáfolják a verseny dotálása ellenségeinek állítását. Mint mondják, valóban nem lehet csupán a »mindent jutalomért tevés« a céljuk, de feltétlen ösztönző hatású a jutalom kitűzése. Az az óhajuk, hogy a Megyei és Városi Pártbizottság ismét bocsássa útjára a versenyzászlót. Olyan emlékek fűzik őket ehhez a zászlóhoz, amelyet szívesen elevenítenek fel ismét. Miért kellene eltitkolni az eredményt? — ezt kérdezik, amikor a versenyértékelő-táblák felállításáról esik szó. És valóban, miért ne tudnák naponként az üzem dolgozói, hogy ki ért el kiváló! eredményekéi. Hisz a verseny nagy, közös ügy, annak állásáról állandóan kell tájékozódni. I Versenytársakat keresnek A műszaki szakemberek véleménye szerint a gépjavítónál olyan munverseny"(feltételieket állapítanak meg; amelyben mindenki az emberi teljesítőképesség megerőltetése nélkül részt vehet. De amely módot ad a jobb, nagyobb tejes'ítményekre képes dolgozóknak eredményeik növelésére. Ezt senki nem kifogásolhatja. Nincs tehát igaza annak a néhány bér-demagógnak (akiket az ellenforradalom idején is a közélet porondján láttunk), akik a vállalatnál magas bérezésük! ellenére is lázító, elégedetlenséget keltő hangot igyekeznek megütni, 'hogy megakadályozzák a helyes munkaverseny kialakítását. Ezek mát most szembetalálják magukat a \jállalat becsületes szakmunkásainak akaratával. A Gépjavító dolgozói szeretnék, ha kezdeményezésük a megyében élénk visszhangra találna. Él bennük a vetélkedő szellem. Versenytársakat keresnek hát. Azt szeretnék, ha minél hamarabb kialakulhatna széleskörű munkaverseny. A feltételek ehhez a legtöbb helyen megvannak már. Jóindulat, törelívés kell hozzá és még valami: az egyes szakszervezetek karolják fel a dolgozók kezdeményezéseit és ne legyen számukra a munkaverseny harmadrendű kérdés — mostohagyerek. Sz. N.