Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1957-06-14 / 137. szám
® eOMOGYORSZAG Péntek, 1957. június 14. Helyes és helytelen nézetek harca a kínai szabad vitákban Д mikor a Kínai Kommunista Párt meghirdette ^ a szabad viták politikáját, figyelmeztetett egyben minden vitatkozót, hogy a szabad vitáknak vannak bizonyos határaik, amelyeket átlépni nem szabad. Ilyen határ többek között a kínai alkotmány előírásainak betartása, hűség a szocializmushoz, tartózikodás az ellenforradalmi nézetek hangoztatásától. Néhány nap óta azonban olyan jelenségek észlelhetők, mintha a szabad viták csak a népi rendszert becsmérlők részére jelentenének szabad véleménynyilvánítást, de azok részére nem, akik hűek a szocializmushoz és a kommunista párthoz. így Kő Pej-csi, a pekingi népi egyetem egyik előadója a napokban azt mondotta, hogy «-Kína nem a kommunista párt, hanem a 600 milliós kínai nép országa, beleértve az ellenforradalmárokat is.« Egy másik káros jelenségre nagyon jól rávilágítanak az alábbi példák: A Sanghaj Fuhtan Egyetem egyik professzora egy vita során kijelentette, hogy helytelen minden olyan felszólalás, amely árt az egységnek és a szocializmus ügyének. A gyűlés egyes részvevői azonban »szégyentelen!« közbekiáltásokkal és ehhez hasonló jelzőkkel beszédének abbahagyására kényszerítették a professzort. Lo Juevon, a Kuomintang Forradalmi Bizottsága elnevezésű demokratikus párt egyik vezetője nyilvános vitában arra figyelmeztette a részvevőket, hogy ne keverjék össze a kapitalista demokráciát a szocialista demokráciával és ne törekedjenek a kommunista párt gyengítésére és felszámolására. Lo Jue-von másnap fenyegető leveleket kapott, amelyekben figyelmeztették, hogy tartózkodjék a kommunisták melletti állásfoglalástól. A kínai sajtó eleget téve a közvélemény követelésének, határozottan lép fel a szabad vitákat fenti módon értelmezők ellen. Mint a Zsenminzsipao június 8-i és 9-i vezércikke írja, a jelenlegi politikai helyzetben az imént ismertetett jelenségek komoly figyelmeztetésül szolgálnak. A kommunista párt segítése címén egyes jobboldali elemek nyíltan fellépnek a kommunista párt és a munkásosztály ellen, a »párt letöréséről« és hasonlókról beszélve. Mások azt híresztelik, hogy az ellenbírálat a szabad viták politikájának visszavonása, s közben nyugodtan ócsárolják a pártot és a szocialista építés eredményeit. A Zsenminzsipao, a Kínai Kommunista Párt lapja hangsúlyozza, hogy nem a kritika elfojtásáról van szó. A .legjobb akaratú bírálat is lehet helytelen és így logikus, hogy az ellenbírálat is hangot kapjon. S minthogy a szabad viták során olyan hangok is hallatszanak, amelyek megkísérlik aláásni a népi demokratikus diktatúrát és általában a szocializmus ügyét, annál inkább szükséges az ilyen nézetek bírálata. Megnyugtató jelenség, hogy újabban beleszólnak a vitákba a kínai munkások is. Peking, Tiencsin és Sanghaj munkásai, amikor tudomást szereztek arról, hogy Kő Pej-csi, a pekingi népi egyetem előadója »a nép nevében« szólva illette alaptalan vádakkal a kommunista pártot, gyűléseken szögezték le véleményüket a kérdésben, hangsúlyozták, hogy Kő Pej-csi nem azon az úton jár, amelyen a munkások. A munkásgyűlések felszólalói elmondották, hogy azok, akik a kommunista párt vezetése ellen ágálnak, egyben a munkásosztály vezetőszerepét vonják kétségbe, igyekezve ellentéteket szítani a párt és a munkásosztály között. Márpedig a munkások nem értenek egyet az ilyesmivel és határozottan támogatják a munkás-pjaraszt szövetségen alapuló népi demokratikus diktatúrát. A Zsenminzsipao a szabad vitákban elhangzó helytelen véleményekről Д Zsenminzsipao keddi vezércikke »A nép orл szágszerte a szocializmus alapján egyesül« címmel válaszol a szabad viták során elhangzó olyan nézetekre, amelyek a kommunista párt, valamint a munkásosztály vezetőszerepe ellen irányulnak. Mint a kínai pártlap hangsúlyozza, a munkásosztály és a kommunista párt vezetése nélkül elképzelhetetlen a szocializmus útján járni. A kommunista párt volt az, amely a szocializmus ügye érdekében minden egyesíthető erőt összefogott a munkás-paraszt szövetség alapján. Ennek a nagy forradalmi egységnek az alapján — szögezi le a lap — Kína hatalmas eredményeket ért el, amelyek hétmérfcldes lépéssel vitték előre a szocializmus ügyét. A szocializmus nélkül nem lenne független, gazdag és erős Kína, nem lenne szabad és boldog Kína népe. Nincs olyan erő, amely arra bírhatná a kínai népet, hogy letérjen a szocialista útról — hangsúlyozza a Kínai Kommunista Párt lapja. MINDANNY1UNK KÖTELESSÉGE Párizs (MTI). Szerdán délután Párizsba érkezett dr. Linus Pauling Nobel-díjas amerikai tudós. Nevét az a felhívás tette világszerte ismertté, amelyben kétezer amerikai tudós foglalt állást az atomkísérletek megszüntetése mellett. Az amerikai tudós Párizsban, Toulouseban, Montepellierben és Strasbourgban tart majd előadásokat, azután Angliába és Jugoszláviába utazik. Az Orly-i repülőtéren kijelentette, hogy augusztusban Moszkvába szeretne ellátogatni, hogy részt vegyen a szovjet fővárosban rendezendő tudományos értekezleten. Pauling a repülőtéren adott nyilatkozatában hangoztatta: Az emberiség megóvása érdekében el kell kerülni a nukleáris világháborút, mely száz- és százmillió emberáldozatot követelne és amely bizonyosan elpusztítaná azt a viláffot, amelyben élünk. A magam részéről — mondotta — nem hiszek egy új konfliktusban, úgy vélem, mindannyiunlk kötelessége mindent elkövetni annak elhárítására. Kívánom, hogy' valamennyi ország tudósai írják alá azt a felhívást, amely az atomkísérletek megszüntetését követeli — fejezte be nyilatkozatát az amerikai tudós. Magyarország kairói és Egyiptom budapesti követségét nagykövetségi rangra emelik A Külügyminisztérium sajtóosztálya közli: A Magyar Népköztársaság és az Egyiptomi Köztársaság kormányai, tekintetbe véve a két ország között örvendetesen fejlődő baráti kapcsolatokat, s hogy ezzel is erősítsék az országaik közti kötelékeket, elhatározták, hogy budapesti és kairói diplomáciai képviseleteiket kölcsönösen nagykövetségi rangra emelik. Jelentés az ázsiai influenza-járványról London (MTI). A REUTER jelentéseket közöl az ázsiai influenza-járvány méreteiről. Eszerint Uj Delhiben 24 óra alatt 5847 ember esett ágynak. Az indiai fővárosban eddig -6 030-an betegedtek meg influenzában azóta, hogy a járvány 11 nappal ezelőtt kitört. Japánban, ahol a járvány múlt év decemberében kezdődött és legutóbb újból fellángolt, a becslések szerint 130 000-en betegedtek meg. 1544 iskolát érint az influenza-járvány A járvány eljutott az Egyesült Államokba is, mert a Manilából San Franciscoba érkezett »Presedent Cleveland« óceánjáró utasai és személyzete közül útközben 96-an megbetegedtek. A Fülöp-szieeteken májusban több százezren esteli át influenzán, a halálesetek száma 884 volt. Thaiföldön ’95 000 megbetegedés fordult elő és 11 végződött halállal. A francia belpolitikai helyzetről Párizs (MTI). Megfigyelők rámutatnak arra, hogy Franciaország felszabadulása óta még egy miniszterelnök sem került hatalomra ilyen csekély többséggel. Valójában a 240 szavazat egy 594 képviselőt számláló nemzetgyűlésben alig haladja meg a ■képviselők egyharmadát. A szavazás kimenetele azokat igazolja, akik azt jósolták, hogy a Bourges-Maunpury«kormány kisebbségi kormány lesz és ennek következtében csak átmeneti jellegű lehet. 133 kommunista, 35 poujadeista, 11 radikális (közöttük Mendes-France volt miniszterelnök), 5 haladó, 2 független, 2 parasztpárti, 2 tengerentúli független, 1 köztársasági szocialista és 3 pártonkívüli szavazott a beiktatás ellen. A szavazástól tartózkodók száma 74 volt, s 46 MRP képviselő volt a tartózkodók között. Ezenkívül 60 képviselő nem vett részt a szavazásban, 26 képviselő pedig kimentette magát és nem jelent meg az ülésen. Megfigyelők felihívják a figyelmet arra, hogy bár végül a pártfegyelem kényszere a szocialista képviselők szavazatát Bourges-Maunourynak juttatta, a szocialista párton belül egyre erősödik az ellenzék. A baloldali sajtó erőteljesen rámutat arra, hogy csak a nemzetgyűlési kisebbség iktatta be az új korír ányt. ______ MANILA (Reuter) Manilából érkezett jelentések szerint szerdán a kora reggeli órákban heves földrengések rázkódfaltak meg iuzon szigetének északi és középső részét. A legnagyobb ká- I- kai. a sziget északnyugati részében léi ő Vígan város szenvedte, ahol a földrengés 52 másodpercig tartott. ■ M oo о I I OO I Aoot I О I / I fötHd buMoíoA Ywm TAMPERE HELSINKI (TASZSZ) Bulganyin és Hruscsov szerdán hetedik napja tartózkodott Finnországban és második napja Tamperében. A város megismerését a Lokomo részvénytársaság nagy fémmegmunkáló vállalatának megtekintésével kezdték. ISZTANBUL (TASZSZ) Az Egyesült Államok légitámaszpontot épít Cipruson. Legújabb értesülések szerint e hó végére érkeznek meg az első amerikai repülőgépek, amelyek egyelőre egy angol légitámaszponton állomásoznak majd. (TASZSZ.) A TASZSZ külömudósítója írja: A Finn Államtanács épülőiének dísztermében június 12-én aláírták a szovjet—firm közleményt. Szovjet részről a közleményt N. A. Bulganyin. a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, finn részről V. I. Sukselainen miniszterelnök írta alá. A közlemény aláírásánál jelen voltaic a finn és a külföldi sajtó képviselői. SAN FRANCISCO OSLO (TASZSZ) Solohov szovjet író, aki körutat tesz a skandináv országokban, szerdán Stockholmból Oslóba érkezett. UJ DELHI .(IND1NFO) Uj Delhiben, nem meszsze attól a helytől, ahol 1948 januárjában egy merénylő golyója kioltotta Gandhi életét, áll a »Birla« ház. Kripal Szingh, Szankarapa és Ihari Bharbhaija, a három fiatal indiai festő már két éve dolgozik a »Birla« házban azon a freskó-sorozaton, amely India történelmével, mitológiájával és népművészetével ősszesző\e eleveníti meg India nagy fiának élettörténetét. A falfestmények még idén elkészülnek. (AFP) Dr. Kraft Érieké, az egyik fő amerikai asztronautikai szakértő szerdán javasolta 16 kis mesterséges bolygó elindítását, amelyek közvetítenék a Földre azokat az üzeneteket, amelyek esetleg a Marsról, vagy más bolygóról jönnek. Dr. Érieké mesterséges bolygói két nyolctagú láncot alkotnának, az egyik lánc az Egyenlítő körül, a másik a két sarkot összekötő pálya körül keringene. A bolygókat napenergiával működtetett elektromos telepekkel látnák el és ezek az igen magas frekvenciájú huHámokat, amelyek képesek az égitestek közti nagy távolságokon is átjutni, iiosszabb hullámokra alakítanák át, ezek ugyanis keresztül tudnak haladni a Föld légkörén Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban üdvözölte II. Erzsébet angol királynőt 31. születésnapja alkalmából. Robeson dalai nem ismernek határokoí-Ilin Az egyik londoni hangversenytermet betölti Paul Robeson közismert, szinte mágikus-erejű basszusa. A hallgatóság hol lélegzetvisszafojtva figyel, hol viharos tapsban tör ki. — Hallja a lelkesedést, Paul? Legyen szíves, énekeljen még valamit — kéri a hallgatók nevében a művészt S. Beldfridge, a National Herald szerkesztője, aki a műsort vezeti. És ismét felcsendül a dal. A hangversenyterem emelvényén azonban csupán egy telefonkészülék és hangerősítő látható. Paul Robeson telefonon énekel, New Yorkból. Ezt a szokatlan hangversenyt nemrégiben rendezték az angol fővárosban a »Paul Robeson országos bizottsága« kezdeményezésére. A bizottság arra törekszik, hogy az amerikai kormány adjon engedélyt a nagy néger énekesnek az Egyesült Államok határain kívüli hangversenykörútra. Az amerikai vezető körök az énekes politikai meggyőződésére hivatkozva immár hét esztendeje nem adnak útlevelet Robesonnak. Üldözik, nem engedik, hogy hangversenyeken fellépjen. A világ népei azonban hallani akarják Robeson énekét. Az ő nagy tehetsége nem az amerikai tőkéseké, hanem az egész emberiségé. Ezért sok országban mozgalom indult »Szabadságot Paul Robesonnak« jelszóval. A kiváló énekest jól ismerik és szeretik Angliában is, ahol már többször szerepeit. Nem véletlen, hogy itt különösen széles mozgalom indult Robeson szabadságáért. A mozgalmat egy bizottság irányítja, amelynek W. Grifiths, az angol alsóház tagja a vezetője. A bizottságban ismert írók, színészek, újságírók, képviselők foglalnak helyet. Az Egyesült Államok londoni nagykövetségén hétről hétre küldöttségek jelennek meg azzal a kéréssel, hogy adjanak Robesonnak útlevelet és engedjék meg, hogy Nagy-Britanniába utazzék. Hallani szeretnénk Paul Robesont! — jelentették ki a dél-walesi és a skót bányászok, s meghívót küldtek neki. »Szabadságot Robesonnak!« — követelték a nagy-britanniai színészszakszervezet évi konferenciáján. McCarthy amerikai követői el akarják feledtetni Robesont. Kísérleteik azonban hiábavalók. Robeson dalának nem kell sem útlevél, sem vízum. Dalai nem ismernek határokat. cA hidőmánij h technika VILÁGÁBÓL Szovjet meteor-észlelő automaták Az odesszai »KINAP« gyárban megkezdték a meteorok fényképezésére szolgáló készülékek sorozatgyártását. Ezek. úgynevezett távirányítású automata meteor-őrszemek, amelyeket szovjet csillagászok a Nemzetközi Geofizikai Évre rendeltek. Mindegyik »őrszem« egész napon át kémleli és fényképezi az égboltot. A kapott képek összevetése és felmérése lehetővé teszi a meteor feltűnési és eltűnési magasságának, sebességének, lassulásának, fényességének megállapítását és ezek alapján a magasabb légrétegek sűrűségi viszonyainak meghatározását. Az új készülék kísérleti példányát odesszai csillagászok készítették J. N. Kramer vezetésével. A kísérleti példány hároméves működése során jó eredményeket adott. A most elkészült üj meteor-észlelő automatákat Moszkva, Kiev. Ashabad és Odessza obszervatóriumai kapják. Egy fiatal matematikus sikere A XX. század elején Párizsban tartották meg a Matematikusok Világkongresszusát. A kongresszuson Dávid Gilbert német tudós híres beszédében 23 felao’ványt ismertetett a világ matematikusaival, amelyek a tudomány legnehezebb és legérdekesebb problémáit ölelték fel. Ez a beszéd mintha sajátos programot adott volna századunk matematikusai számára. Különböző országok tudósai mintegy 50 esztendeje dolgoznak a feladatok megoldásán és munkájukat időközönként siker koronázza. De a 23-tól még messze vannak . . . A Szovjetunióban ezideig 4 feladványt oldottak meg. Ezekből kettőt Sz. Bernstein akadémikus, egyetegyet pedig A. Geljfond és L. Pontrjagin professzor dolgozott ki. Nemrégiben V.. Arnold, a Moszkvai Állami Egyetem mechanikai-matematikai karának harmadéves hallgatója, A. Kolmogorov akadémikus irányítása alatt újabb Gilbert-feladat megoldására jött rá. E kiemelkedő siker kétéves kitartó tanulásra és kutatómunkára tette fel a koronát. A. század végére megkétszereződik ___________a Föld lakossága__________ Az Egyesült Nemzetek Szervezete 700 oldalas statisztikát adott ki. A könyv adatai kiterjednek a világ minden népére, s nemcsak a jelenlegi lélekszámot tüntetik fel, hanem a halandóságot, a születési arányszámot, a nyelveket és vallásokat is. Az évkönyvben közzétett adatokból kitűnik, hogy a Föld lakossága percenként 83, óránként 5000, naponta 120 000 és évente 43 millióval szaporodik. A Föld lakossága 1956- ban 2 milliárd 777 millió volt, s ha továbbra is az eddigi ütemben szaporodik, a század végére megkétszereződik. A Föld lakosságának több mint a fele Ázsiában él. 1955-ben Ázsia lakosságát 1 milliárd 481 millióra becsülték. Ázsia évi szaporodása 24 millió, Amerikáé csak 7 millió, Afrikáé 4, Európáé és a Szovjetunióé pedig 3 millió. A Föld legnépesebb országa a Kínai Népköztársaság, utána India következik Mi hajtja a »TU—104«-et? A napokban Moszkvában bemutatták a »TU—104«-et hajtó »AM—3« típusú motort. A motor méretei nem különlegesek, de kapacitása — több mint 30 000 lóerő — felér egy erőmű teljesítményével. Előnye, hogy egy lóerőnyi kapacitásra kevés súly esik és olcsó üzemanyaggal, kerozinnal dolgozik. Újabb adatok a Föld méreteiről I. D. Zsongolovics professzor, a Szovjet Tudományos Akadémia Elméleti Csillagászati Intézetének igazgatóhelyettese a Földrajzi Társaságban előadást tartott a Föld méreteinek meghatározására alkalmazott új módszerekről, az újabb eredményekről, valamint azokról a helyesbítésekről, amelyeket ezek az eredmények a viláamindenség viszonylatában szükségessé tesznek. A professzor közölte, hogy a legutóbbi időikig a Föld méreteinek meghatározását tisztán geometriai feladatnak tekintették. Szovjet csillagászok és geodéziai kutatók azonban meggyőzően kimutatták, hogy ezt a problémát geometriai módszerekkel nem lehet megoldani. Adatokat kell gyűjteni az egész Föld gravitációs teréről, vagyis a Föld tömegvonzásáról. Ezzel kapcsolatban az Elméleti Csillagászati Intézet egybevetette az egész földfelszínre vonatkozó gravitációs adatokat. Az európai, ázsiai és észak-amerikai anyagon kívül két, egyenként 10 000 kilométer hosszúságú hatalmas földrajzi ív adatait is feldolgozták. Ezeknek az iveknek egyike Afrika déli részét köti össze az Északi Jeges-tengerrel, a másik Dél- és Észak-Amerikán halad át. Az anyag összesítéséből az derült ki, hogy a Föld átmérőjének eddig hivatalosan elfogadott nagyságát 500 méterrel csökkenteni kell. Ennek következtében a Föld—Nap távolság több mint 12 000 kilométerrel változik meg, s megfelelően módosul minden számított távolság a világmindenségben. Háncsoló gépet keres megvételre vagy bérbevesz, háncsaié munkákat bérmunkába kiad szövetkezeteknek kisiparosoknak és állami vállalatoknak Cím: Állami Gazdaságok Szerelő és Segédipari Vállalat, Budapest, I., Bem rkp., 28. Tel.: 150-230.