Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)

1957-06-02 / 127. szám

® SOMOGYORSZÁG Vasárnap, 1957. júnivs 2. Uj mederben folyik a munkaverseny A Balaton szomszédságában nem is olyan régen még ezer holdakat tar­tott hatalmában a víz. Kákánál, nád­nál nem termett az egyebet. A kin­cset magában rejtő zsombékos, vad rengeteg feltörésére, kiaknázására nem áldozott pénzt a régi időkben senki. Az ember nagy. csodákat tevő ereje csak néhány esztendeje érhe­tett el erre a vidékre, s a tulajdonos­sá, ország gazdájává lett nép hatal­mas természetátalakító munkába kezdett. Hosszú-hosszú kilométereken csatornákat vágtak a föld mélyébe, s tizennégyezer holdnyi területen megkezdődött a víztelenítés. Itt jött létre a Nagybereki Állami Gazda­ság. Negyvenöt kilométernyi kisvasút vágányai szelik keresztül-kasul a gaz­daság hatalmas birtoktestét. Saját vasútépítő brigád dolgozik itt. A feltört föld tömegestől adja a termést: a cukorrépát, ken­dert, repcét, dohányt, kertészeti és silónövényeket. Zöldségfélékkel ellátják a környező balatoni üdülőket, hizlaldáik napon­ta or.tják a friss sertéshúst, zsírt, te­henészetük a tejet és tejtermékeket. Vásár csarnokuk van a fővárosban. A hataknas termelésre elég megemlí­teni, iogy csupán a budapesti vásár­­csarnok az utóbbi három hónapban 554 eaer forint értékű forgalmat bo­nyolított le húsból, tejből, szalonná­ból és sertés belsőségből. S hogy még jobban érzékeltessük óriási gazdasá­gi szerepét, elég megemlíteni, hogy 603 tehén csurgat friss, egészséges tejet a gazdaság istállóiban. Mint­egy . háromezer liter a tehenenkénti évi tejhozam. Zömében saját terme­lésű takarmánnyal táplált két és félezernyi hízó kerül in­nen az ország asztalára, s mint­­égy 400—500 saját felhasználás­ra. ötszáz anyakoca adja a szaporulatot évről évre a disznófalkában. Még egy adat: negyvenhárom nagytelje­sítményű erőgép képezi a géppark alapját, ez végzi el a legalapvetőbb talajmunkákat. Óriási haladást ért el Nagyberek? Valóban azt. És még nagyok a ten­nivalók, feladatok is, amelyek rájuk várnak, még többet és olcsóbban kell ki­hozni a tízezer hold szántóból, a rétekből, legelőkből, nádasokból, még célszerűbben fel keli hasz­nálni a csatornákat, a vizet. Ezt vázolja a gazdaság régi -ismerő­je is, Koncz István elvtárs, az igaz­gatóhelyettes. EWütt öregszik, együtt lélegzik a gazdasággal, .ismeri min­den zugát, minden szögletét. A kez­deti és későbbi gondokat, bajokat. Az ő keze munkája, öröme, bánata is benne van mindenben, ami fel­épült, létrejött, megvan. Tán 6 tud­ja legjobban: még többre képes ez a föld, a birtok. Még nem aknáztak ki minden lehetőséget. Hol is vagyunk még attól. Uj munkásgárda nő fel itt: a gazdaság szellemi és fizikai munkásai megtanulnak új módón dolgozni, megtanulják saját vagyo­núkként becsülni, gondozni, ápolni mindazt, amivel bánnak, amit rájuk bíznak. Sok függ a gazdaság vezetésétől, a kétkezi munkások odaadásától, szor­galmától, öntudatától. Az elmúlt évek legnagyobb hi­bája éppen az volt, hogy nem ösztönöztük megfelelően — nem szóval, anyagiakban — a mun­kásokat a takarékosságra, a gondos munkára, a felelősségtel­jes gazdálkodásra. Ezen már történt változtatás. Korri­gálták a bérezésben kiütköző hibá­kat. Csak egyetlen példát erre. Ta­valy 20—22 forint kereset jutott a cukorrépaegyelésben a norma 100 százalékos teljesítésére. Magától ér­tetődő, hogy a munkás, hogy többet kereshessen, másfélszeres, vagy en­nél is nagyobb teljesítmény elérésére törekedett, s emiatt kárt szenvedett a munka -minősége. Az idén kiegyen­lítettebbé tették a kereseti lehetősé­geket, -a béralapon belül a normát változatlanul hagyták, de emelték a teljesítménybért és ezzel egycsapás­­ra véget vetettek a fegyelmezetlen­ségnek. Megkövetelik a kellő minő­ségi munkát mindenkitől. Ezt a dol­gozók is igazságosnak tartják. Azért a munkáért, amiért tavaly 20—22 fo­rint járt a dolgozónak, most 35—36 forintot kap. Növelték a dolgozók anyagi érdekeltségét, nőtt a felelős­ségérzetük is — ezt számlázza le ma­gának legjobb tanulságként Koncz elvtárs. Ilye* alapokról indították el az egész évre szóló munka versenyt is. A vezérelv ennél is: a dolgozók lás­sák a célt, miért versenyeznék, miért, mit kapnak. Ha visszaemlékezünk a múlt évek gyakorlatára, eszünkbe jutnak az ilyenfajta versenyvállalá­sok: »növényápolási tervemet eny­­nyi meg ennyi százalékra teljesí­tem stb.« A fő hiba az ilyen verseny­nél az volt, hogy a minőségi követel­mények háttérbe szorultak s a fel­tornászott teljesítményekre kifizetett bérek, jutalmak mögött nem volt ter­méshozam növekedés, többlet jöve­delem. Már pedig természetes, hogy az ilyen munkaverseny »eredménye« fabatkát sem ér. A nágyberekiek tanultak a múlt évek gyakorlatából. Uj munkaver­­seny-programjuk a következőkép­pen szól: »Az elmúlt évek tapasz­talatai azt mutatták, hogy a növény­­termelésnek mindenkor szüksége volt a munkaversenyben rejlő moz­gósító erőre ..., de azt is, hogy a döntő jelentőségű célt, az éves ho­zamokat, az érték- és mennyiségbeli teljesítést kell fő feladatnak tekinte­ni, úgyhogy az elért eredmények mindenkor a tervezett munkabér ós segédüzemági szolgáltatás tervszerű felhasználásával biztosíttassanak«. Ezekre az elvekre építették fel az egész évi munkaversenyt. Gazdaságosság, minőség, önkölt­ségi normák betartása szabja meg, mennyi jutalmat kaphatnak az üzemegységek dolgozói. Ha az üzemegység vagy annak egy részlege túllépi a munkabéralapot, a tervezett terméshozamokat viszont nem éri el, elesik a jutalomtól. A munkabéralap túllépése csalt abban az esetben nem lehet kizáró ok, ha ennél nagyobb arányú emelkedés tükröződik a terméshozamban. A jutalmazásra kerülő több mint hétszázezer forintot az évvégi elszá­molások után, tehát a kitűzött fel­tételek teljesítése alapján osztják el a dolgozók között, érdem szerint. Mindenki tudja például, hogy a cu­korrépatermést leginkább az hatá­rozza meg, hogyan végezték el az egyelést, megvan-e az egy holdra szükséges tőszám, gyomtalan-e a fcld. Ha az üzemegységben ezt a munkát jól hajtották végre, az egye­­lésben részt vett dolgozók között szétosztják az évvégi jutalom össze­gének húsz százalékát. így már mun­ka közben is érdekeltté van téve a dolgozó. Pálmajorban a szabványoknak megfelelő módon egyelték meg a cukorrépát, azon nyomban ki is osztották a vezetők az egy­­egy holdra eső kétszáz forintos jutalmat. Az imremajoriak viszont a nem meg­felelő munka miatt elestek a juta­lomtól. Bezzeg, amikor hírül vették a pálm-ajoriak jutalmazását, ők is másképpen láttak a dologhoz a má­sodik cukorrépa táblán. S szorgal­muk nem járt sikertelenül. Az üzem­egység vezetősége csak akkor kap­hatja meg az ossz jutalomnak mint­egy 25 százalékát, ha a dolgozók tel­jesítik a versenyfeltételeket, azon­kívül szakszerű az üzemegység ve­zetése, a termékek önköltségét nem haladták túl, a kulturális és szociális feltételeket biztosították a dolgozók részére. A munkaverseny újszerűsége mindenki képességei és felelőssége szerint dolgozzon. A gazdaság veze­tői által kijelölt szemlebizottság az üzemegység vezetői részvételével évközben három határ- és gazdaságszem­lét tart, az üzemegységeket pon­tozással értékelik. Év végén — tekintettel, hogy az egyik szemle a betakarítás után van — ennek alapján állapítják meg, kit illet és kit nem illet jutalom. A nágyberekiek megtalálták az útját­­módját, hogyan lehet feléleszteni, új mederbe terelni a munkaverseny mozgalmat. Megtalálták, mert ke­resték, mert hajtja őket a felelősség- és kötelességérzet, mert előre akar­nak haladni. Nem kergetnek elérhe­tetlen álmokat, nem dobálóznak nagy számokkal. A reális határig mentek. Módszerük, kezdeményezé­sük feltétlen alapos tanulmányozást érdemel. V. J. Pamukon is követelődzőit a Pongrácz uraság Elnézést kérünk az olvasótól, hogy másodízben is felemlítjük egy, a múltból ittmaradt földbirtokos nevét. Magára vessen emiatt Pong­rácz (Pol) uraság, (ti. róla van szó.) Lánya egyszer már elfecsegte vér­mes reményekkel táplált vágyai­kat, terveiket, amiket oda is tet­tünk az olvasók elé: ítélkezzenek. Az öregúr azonban csak nem akar bőrében férni, nem akarja tu­domásul venni, hogy 1957-et írunk és a proletárok vezette államban élünk, nem földbirtokosok, tőkések országában, s továbbra is zavarja a vizet, azaz szeretne a zavarosban halászni. Erről szól a szerkesztő­ségünkhöz érkezett levél is, ame­lyet teljes egészében közlünk. »A Somogyország május 12-i szá­mában megjelent »Egy földesúr vágyálmai 1957-ben« című cikkük­ben jólismert névre bukkantunk. Pol uraság ugyanis nálunk Pamu­ton is gyakori vendég. Miért tisz­tel meg bennünket oly sűrűn láto­gatásával? Nyomós oka van an­nak. Különösen október 23-a után jár feltűnően sokat hozzánk. Akko­riban ki is jelentette: »letűntek a vörös csillagok, most már úgy lesz minden, ahogy én akarom.« És hogy mégse lett úgy, az itteni ta­nácshoz is beadott egy írást, amely­ben visszakért 33 hold földet. (PoL uraságék, amikor legutóbb náluk jártunk, úgylátszik megfeledkeztek arról, hogy nemcsak Kürtöspuszta volt az övéké. A kürtösiből hetven­ötöt kértek vissza, itt 33-at, az ösz­­szesen 108 hold. Szerk.) Tyúkfar­mot akart létesíteni az egykori föl­desűr itt Pamukon, a volt Muci­pusztán. A keltetőgépje is megvan már. Amikor megkérdeztük tőle, mi a célja a tyúkfanmmal, azt fe­lelte: »A szocialista állam aktív segítője akarok lenni.; Vajon el­hiszi ezt akárki is Pol uraságnak? Tudjuk mi azt nagyon jól, hogy kutyából nem lesz szalonna. Ne próbáljon hát a mi bőrünkre spe­kulálni, mi nem adunk neki a tyúkfarmmal együtt lehetőséget, hogy ismét nyúzza a bőrünket. Él­jen meg végre két keze munkájá­ból. Pol uraságnak arra is van mer­­sze, hogy zaklassa a becsületes em­bereket és 'börtönnel fenyegesse őket. 1955-ben ismeretlen tettesek állítólag feltörték Pol uraság Muci­­pusztán lakatlanul hagyott, volt la­kását. Több becsületes ember ak­kor, hogy megmentse a széthurco­­lástól, több bútordarabját magához vett. Közben értesítettük ifjabb Pol uraságot, hogy vigye el azo­kat. El is jött, s ami értékesebb do­log volt, azt elvitte Ceglédre. A farkasnak is evés köziben jön meg az étvágya — így a Pongráczok is gondoltak merészet. Fenyegető le­velet küldtek Baranyai Ferencnek. »Ajánlom, hogy adjanak vissza mindent, amíg a bűnügy meg nem kezdődik, mert a dolog, mint bűn­tett, hivatalból üldözendő cselek­mény és sok időre szóló börtönbün­tetés jár érte. Nem lesz kellemes kirándulás!« — írta a földesúr. És ami a legérdekesebb, az ócska bú­tordarabok helyett is újakat köve­tel. A lengyeltóti rendőrős tavaly már egyszer megszüntette a vizsgá­lódást, eljárást, annyira nevetsé­gesnek tartotta a földbirtokos óha­ját. De йет így Pol uraság. Az el­lenforradalom alatt és után újra előállt régi követeléseivel, a kora tavaszon nyolc-tíz dolgozó kisem­bert idéztetett a tanácsházára és ott istenként vádolta őket állítólag elveszett dolgaiért. Ajánljuk Pol uraságnak: ne zak­lassa a becsületes embereket, s ne méricsgélje állondóan a földeket: kár a gőzért. Jobb szégyenkezne azon, hogyan bánt a cselédeivel, hogy némelyiknek még ma is adós öt métermázsa kenyérgabona já­randósággal. Pedig azért megdol­goztak ám, s mégis nélkülözniök kellett akkoriban. Hogyan vesz bátorságot arra, hogy a faluban megjelenjen, fenyegetőzzön. Mikor érti meg már, hogy az 6 világuk­nak egyszer s mindenkorra vége? Miránk dolgozó emberekre, a pro­letárhatalomra vár a feladat, hogy vigyázzunk ezekre a mindenre el­vetemült, s a régi rendet visszahoz­ni kész urakra. Csak mi fékezhet­jük meg őket vágyálmaik valóra­­váltásában Pamuk, 1957. május 28. Vámper József földműves Eddig a levél. ítéljen belőle az olvasó, s ítéljen mindenki, akinek drága a néphatalom, akik boldogan, emberi módon akarnak élni, akiknek drága a szabadság, a tizenkét évben megszerzett jog és lehetőség. Vízváron, Heresznyén és Darányban is van elegendő DDT A Somogyország csütörtöki szá­mában arról írtunk, hogj megyénk bőségesen el van látva DDT-vel, a kolorádó bogarak irtószerével. En­nek ellenére azt a hírt kaptuk, hogy Vízváron, Heresznyén és Da­rányban nem rendelkeznek ezzel a fontos növényvédő szerrel. A hír alapján felkerestük Molnár Imre elvtánsat, a Megyei Tanács Mezőgazdasági Igazgatósága főagro­­nómusát. Azt a felvilágosítást kap­tuk, hogy nemcsak Vízváron és kör­nyékén, hanem a megye számos más részén is van kolorádóbogár fer­tőzés, éppen ezért minden körzetet idejében elláttak megfelelő mennyi­ségű DDT-vel. Vízvárra május 28- án 27 mázsa DDT-t szállítottak, s a másik két község részére is tá­rolnak megfelelő mennyiséget eb­ből a szerből. Vízváron a DDT egy részét szét is osztották, az eddigi kártétel azonban oly kisméretű, hogy újabb mennyiségek kiosztását nem teszi indokolttá. MI iíiícs A FŰSZERT RAKTÁRBAN ? A raktári csúsztatókon egymás után szaladnak a rizseszsákok. Fia­tál munkások tolókocsikon nyargal­nak velük a bejáratnál álló teher­gépkocsi fedélzetéhez. — Megy-e még valami? — kérdik, amikor a rizzsel végeztek. — Két mázsa só Mernye egynek — hangzik Hajdú György telepvezető válasza. — Tíz kilogramm paprika a földművesszövetkezetnek... Azután egy kevés cukorkával, gyümölcsízzel, paradicsomos konzerv­­vel egészítik ki a túra járat rakomá­nyát. A FŰSZERT Zalka Máté utcai te­lepén a késő délutáni órákban is nagy a forgalom. Innen látják el Ka­posvár város összes boltját élelmi­szerfélével. De a városon kívül a tű­­rajárat a kaposvári járást is bele­kapcsolja ebbe az ellátásba. A 6—7 millió forintos árukészlet ezért soha­sem állandó. Egyik órában tetemes mennyiséggel apad, a következő nap­szak lehet, hogy új változást hoz, mert a budapesti FÜSZÉRT-raktár újabb szállítmánya érkezhet, amely a Zalka Máté utcai telep árukészle­tét növeli. Befogadja, kiadja az árut a Zalka Máté utcai raktár, és ez az állandó változás játszódik itt napon­ként, hetenként, amióta csak a telep megnyitotta kapuit. Vajon látogatásunk napján milyen árukészlet van apadóban, milyen áruféleség fogyott ki esetleg egé­szen, s miből van elegendő? — Ezt mérjük fel Hajdú György telepveze­tővel, amikor egymás után nyitunk be az egyes raktárhelyiségekbe.- Ez itt — mutat Hajdú elvtárs egy cukrosdcbozokkal rakott helyi­ségre — jónéhány hónappal ezelőtt még ízes cukorkákkal, csokoládéval és különböző porédes-áruval volt te­le. Most majdhogy teljesen üres, he­lyesebben »idegen« konzerváru-ren­geteg guggol a polcokon. Egyben mindjárt elárulhatom — fűzi tovább a telepvezető —, hogy jelenleg az édesáruféleség a legnagyobb gyen­génk. Egyik napról a másikra élünk. Az imént futott be egy kisebb szál­lítmány, amelyet máris diszponá­lunk tovább. Ha délelőtt érdeklődik, azt mondtam volna, teljesen kifogy­tunk belőle. Mi az oka? — Néhány hónap óta emelkedett az édességfogyasztás. Ehhez a megnöve­kedett igényhez még nem »igazodtak« a gyárak. Elsősorban a porédes-áru­val van baj. Szinte száz százalékos hiánycikk. — Mi várható? — Tájékoztatást ma még nincs mó­domban adni. Remélem azonban, hogy hamarosan kedvezőbb hírekkel szolgálhatunk. Tüsszögési rohamot kapok a má­sodik raktárban. Nem szükséges ol­vasnom a csomagolás felírásait, mert így is érzem, hogy ebben a helyiség­ben a tüzes magyar paoriika van je­len. De még milyen nagy mennyiség­ben! A nemrég még hiánycikként emlegetett pirospaprikából most har­minc mázsa várja a kiszállítást a fű­szeres ételeket kedvelő fogyasztók örömére. Azonban a paprikán kívül itt mást is találhatunk. Ebben a he­lyiségben tárolják az összes fűszer­féleséget. Az úgynevezett »gyarmat­árun« kívül ebből az áruból is nagy készletekkel rendelkeznek. Megemlí­tésre méltó hiánycikk az apró fűszer közül az őrölt fahéj. Ide fut be a citroma/, íliítmány. Ha találkozni óhajtanánk vele, úgy bizony csak minden negyedév elején kellene ide ellátogatnunk. — Mennyit találhatnánk a raktár­ban ilyenkor? — Kétszáz mázsát. — Mivel biztat a küvetkfező ne­gyedév? — Úgy tudjuk, a szokásos mennyi­séget fennakadás nélkül megkapjuk. Mintha nem is FÜSZÉRT-telepen, hanem valami óriási malomban lép­kednénk, olyan hangulat környékez meg bennünket a következő raktár­­helyiségben. Rizseldorádó? Itt aztán a legválogatósabbak sem csalódná­nak. Itt, van mindjárt vagy száz má­zsa, 16 forintos fogyasztói áron, a »matt«, kétszázhúsz mázsa 22 forin­tos, fényezett rizs. De még kevés pénzzel sem kellene eredménytelenül távozni, mert jutna vásárlásra a száz mázsa olcsó szabványrizsból is. Hűvös levegő csap meg, ahogy be­nyitunk a sóraktárba. Valóságos só­­heggel találkozunk itt. Mintegy 40 vagon só tornyosul előttünk, több méter magas halomban. — Elég volna az ellátáshoz keve­sebb is — tájékoztat a vezető —, de ezt a mennyiséget állandóan ránk »erőltetik«. — Elmosolyodik. Emlé­kezik: — Azt, hogy mégsem volt os­tobaság ez a ránk »erőltetés«, az el­lenforradalom idején éreztük a leg­jobban. Ha októberben kevesebb a készletünk, súlyos sóhiány követke­zett volna be a megyében Jó érzés járni a kockacukros zsá­kok között. Különösen, amikor egész falakat raknak belőle a raktár mun­kásai. Persze, könnyű azoknak, akik­nek helyükben van a cukorgyár. Cu­korhiány nálunk nem következett be. Sokkal jobban érezte már a cukor­gyár messzeségét pl. Pécs, ahol ko­moly gondot c-kozott az ellenforrada­lom ideién a cukorellátás. — Kell-e aggódni továbbra a kész­letek miatt? — Nem. A gyár továbbra is bizto­sítja a szükséges mennyiséget. Elég egy telefon és boltjaink elegendő mennyiségű cukrot kapnak a gyártól. Kapcsolataink jók, elmélyültek. Együttműködésünk eredményes. Mennyi a jelenlegi készlet? Kétszáz mázsa Nem is gondolná az ember, hogy egy ilyen raktárban a legnagyobb bonyodalom a ládákkal, az üres ko­sarakkal és az üres cukrosdobozok­kal van. Persze, nem azért, mert megüresedtek. Ha ezek a dobozok most megszólalhatnának, mindjárt »lakáskérdéssel« kezdenék. Velük is itt akad sok baj. Nincs göngyöleg­raktár, ahol szakszerűen elkülönítve tudnák őket tárolni és ütemesen for­galomba hozni. Legtöbbször együtt tárolják őket az árukkal, éppen ezért nehéz a kezelésükkel megbízott dolgozók felelősségének meghatározá­sa. Ezt a problémát csak egy külön, jól zárható helyiség oldhatja meg. Zsírból és húsfélékből nem tárol­nak sokat. Kiváltságot élvezünk: kö­zel a húsüzem. A szükséges mennyi­ség állandóan biztosítva van. Elértünk a »paradicsomba«. Nem­csak azért, mert ebben a raktárhe­lyiségben tárol a finom paradicsom­püré korlátlan mennyiségben, hanem azért is, mírt itt a »legszínesebb« az árukészlet. Az uborkától a gyümölcs­ízig, az étolajtól a málna- és eper­­jamig minden üvegbe rejtett zöldség­féle és palackozott nyalánkság meg­található. Korlátlanul! Raktári sétánk végére értünk. Egész könyvet írhatnánk a temérdek fűszeráruról, ha valamennyit el akar­nánk sorolni. De ne tevvfik ezt. A boltokban mint vásárlók úgyis lát­hatjuk majd őket. Sétánk tanúsága rövid és megnyugtató: a szorosan vett íédességárun és az évekkel ez­előtt is hiánycikként ismert gyar­matárun kívül mindent megkaphat­nak innen a város és a kaposvári já­rás boltjai. Persze, ezeknek a készle­teknek a beszerzése és körforgása igen komoly feladat elé állítja a te­lep dolgozóit. — Sok múlik a mi munkánkon — jegyezte meg szerényen Hajdú elv­társ. És ezt a megállapítást a raktár­szemle után csak megerősíthetjük. Nemcsak szóval, de férfias, kemény kézszorítással is. Ss. N,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents