Somogyország, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-14 / 110. szám
Kedd, 1957. május 14. SOMOGYORSZÁG 3 Szűnjön meg az intrika, közös erővel dolgozzanak a jobb eredményekért Egy taggyűlésen történtekről írok, a Kutasi Állami Gazdaság kommunistáinak taggyűléséről. Sok felszólalás hangzott el itt. Bátor, bíráló szellem alakult ki, amelyben a kommunisták őszintén megmondták egymásnak véleményüket. Sajnos, ez a bátor bírálat később személyeskedéssé, intrikává fajult. Rúzsa Ferenc ügyével kezdődött Rúzsa Ferenc a gazdaság üzemi bizottságának elnöke. Az ellenforradalom alatt a gazdaság kapujáról leverte a vörös csillagot. A taggyűlésen erről ennyit mond: »Megijedtem, amikor a tüntetők arra vonultak és követelték a vörös csillag eltávolítását Azért vettem le, hogy ezzel elkerüljem az összetűzést, megakadályozzam a rombolást.« Ez október 26-án történt. Olyan felszólalás is elhangzott, hogy Rúzsa Ferencnek nem is e bűne, hanem személyi okok miatt kell a gazdaságból elmennie. A felszólaló a gazdaság igazgatója — Horváth István — és az üzemi bizottság elnöke — Rúzsa Ferenc — közötti rossz viszonyra célzott. Pedig nem volt igaza. Horváth István igazgató nem személyeskedésből, ha/iem felsőbb utasításra (amit a taggyűlésen ismertetett) látott hozzá az ellenforradalom idején történt események kivizsgálásához. Hibát ott követett el, hogy a kommunistákat erről nem tájékoztatta időben, csak a taggyűlés megkezdése előtt. A pártszervezet intézőbizottsága a gazdaság igazgatójával vizsgálja meg Rúzsa Ferenc ügyét, s így hozzák meg vele kapcsolatban a döntést. Tanuljanak az elmúlt évek hibáiból A személyeskedés már megkezdődött, s nehéz volt megállítani. A felszólalásokból az derült ki, hogy újabb csoportok, klikkek alakultak ki a gazdaságban: egyik az igazgató mellett, a másik pedig ellene. Horváth István nemrégen került a gazdaság élére. A gazdaság fennállása óta 6 a tizenharmadik igazgató. A legtöbb igazgató egy, legfeljebb két évig vc.lt a gazdaság élén. Kinek használt ez? Senkinek, csak kárára volt a gazdaságnak, kárára az országnak. Ebből a gyakori személycseréből származott aztán minden évben a többmilliós ráfizetés. Az új igazgatók körül régebben is lassan kialakult a klikk, elkezdődtek a személyeskedések, a vádaskodások, a klikkek részéről az adatgyűjtések. Mit tettek a kommunisták? Sajnos, tűrték ezt. Nem álltak ki, nem fogták meg az új igazgatók kezét, nem segítettek abban, hogy megszűnjön a gazdaságban az intrika, így volt ez a gazdaság utolsó igazgatójával, Farkas elvtárssal kapcsolatban is, akit az ellenforradalmárok váltottak le. S amikor az ellenforradalmat leverték, a kommunisták nem álltak ki Farkas elvtárs mellett, nem hívták vissza, pedig jó igazgató, jó vezető volt. így lett utóda az ellenforradalom után Horváth István elvtárs, akit egy másik gazdaság éléről távolítottak el az ellenforradalmárok. Itt nagy lendülettel látott munkához. Csak abban hibázott, hogy nem támaszkodott a gazdaság kommunistáira, nem kérte azok segítségét. Inkább a gazdaság éleiével törődjenek Folyt a személyeskedés, míg végül a helyzetet reálisan megítélő kommunisták is szóhoz jutottak. S arra hívták fel a figyelmet, hogy szűnjön meg az intrika, a személyeskedés és inkább a gazdaság életével törődjenek. Kinek jó az, ha a kommunisták egymással marakodnak? — tették fel a kérdést. — Csak az ellenségnek. S a gazdaság életével pedig nem törődik senki. Lopják a takarmányt, megkárosítják a gazdaságot, de erről nem esik egy szó sem. Nem beszélnek arról, hogy Konkoly Ferenc vontatós az elmúlt napokban szabotálást kezdett a gazdaságban. A vontatósok között ugyanis teljesítménybérezést vezettek be, ami ellen Konkoly Ferenc munkabeszüntetéssel tiltakozott és erre akarta rávenni többi társát is. De a józanabb gondolkodású emberek örömmel fogadták a teljesítménybérezés bevezetését, és elítélték Konkoly Ferencet. Konkoly egyébként az egyik legjobban kereső ember a gazdaságban. Legutóbb 3976 forintot kapott kézhez — ez év első négy hónapjában összesen 8500 forintot keresett. A taggyűlés felszólalói még a régi igazgató idejében tett kifiönböző szükségtelen kiadásokat hibáztatták. Nem lett volna sokkal helyesebb. ha erre a rendellenességre akkor hívják fel a figyelmet és nem most utólag beszélnek csupán róla? Járjanak nyitott szemmel és idejében vegyék észre a hibákat és segítsenek azok megszüntetésében. Fogjanak össze és úgy dolgozzanak A taggyűlésen az derült ki, hogy nincs meg a kellő bizalom a gazdaság vezetője és a kommunisták között. Ez nagy hiba. Eredményesen dolgozni kölcsönös bizalom nélkül nem lehet. Ezt sürgősen meg kell változtatni, mert enélkül jó eredményeket elérni nem tudnak. Mulaszthatatlanul fontos a bizalom kialakítása a Kutasi Állami Gazdaságban a kommunisták között. Az elmúlt években a gazdaság nagy ráfizetéssel dolgozott. Hogy az idén ne .legyen deficit, ezt csak úgy tudják elérni, ha kialakul a bizalom, az egymás kölcsönös segítése. Igen nagy szükség van arra, hogy minden állami gazdaság, szocialista szektor a lehető legtöbbet adja az államnak. Az ellenforradalom súlyos károkat okozott népünknek. Sok milliárd forint kárt kell most pótolni. Az országban, az üzemekben, a bányákban mindenütt megindult azért a harc, hogy többet és jobbat termeljenek. Kezdjék meg ezt a harcot a Kutasi Állami Gazdaságban is. A józanul gondolkodó kommunisták javaslatára a személyeskedők ígéretet tettek arra, hogy a jövőben ezt megszüntetik. Ez ne csak ígéret, hanem valóság is legyen. Fogjanak össze a Kutasi Állami Gazdaság kommunistái, s a pártonkívüli dolgozókkal együtt harcoljanak azért, hogy a gazdaság ne ráfizetéssel dolgozzon, hanem jövedelmező legyen. SZÁLAI LÁSZLÓ „Fehér lábát- a Balatonba' mosi, Hideg a víz, kikapdosi .. . A huszonegynéhány fokos vetkeztető meleg, a fagyialtosok sűrűn felbukkanó kocsijai, a papírtrombiták vásári rikácsolása és fehér vitorlapontok a ki tudja, milyen színű tó vizén, egy kicsit nyarat varázsoltak vasárnap Siófokon. Bár még többen szorongattak esőköpenyt a hónuk alatt (ki bízhat ebben a szeszélyes időjárásban?), de volt olyan hölgy is, aki kínosan igazgatta ruháját, hogy minél kevésbé sértse az a pecsenyepirosra sült testét. Minden különösebb nehézség nélkül meg lehetett állapítani, akár a napfényes mólón, akár a tűzijáték szikráiinál, hogy ki a vendég, s ki van »itthon«. Mert a vendég csak bámészan jár fel, s alá a fasorok között, kiballag a mólóra, körülnéz, s elmegy az érdemes helyre: a pecsenyesütő sátorhoz, vagy a borkóstolóhoz. Az »itthoniak« pedig, akik talán már három napja is elmúlt, hogy az első beutaltakként megérkeztek Siófokra, nem olyan kíváncsiak. A Balaton úgyis velük marad vagy két hétig, fürödni még úgysem lehet.. Ezért ígért sokat a vasárnapi gazdag program, beutaltnak és vendégnek egyaránt. Szépszámú közönség volt már az ünnepség első számánál is, a Hajózási Múzeum falán elhelyezett emléktábla leleplezésénél. Eléggé elfeledett embernek állítottak itt emléket. Olyannak, aki munkásságával megérdemelte, hogy Siófokon múzeumot nevezzenek el róla. Beszédes Józsefről van szó, aki a múlt század elején hozzálátott, hogy a somogyi Balatont jóltermő földek övezzék és ne hasznavehetetlen mocsarak. Közben a nap egyre csak pótolgatta a múlt heti elmaradott meleget, mert 11 órára már, amikor a MUNKÁBAN A MUNKÁSŐR Kopogtattak egy éjszaka Simon István ablakán. — Te Pista, gyere gyorsan, lopják a gazdaság kukoricáját... Simon István azon minutumban talpon volt. Előkapta fegyverét. Sötét este volt, de mutatták neki, merre szaladt az illető. Nosza, gyerünk utána! A zsák nehéz volt, a tolvaj szaladni nem tudott. Egy riasztólövés a levegőbe — a zsák a földön. A tolvaj felemelte a kezét. Nem valószínű, hogy a Kaposvári Cukorgyár Célgazdaságának szentgáloskéri üzemegységében még egyszer, bárki is a nép vagyonához nyúljon. Simon István, a gazdaság dolgozója most már fegyverrel is őrzi azt. •íjvitorlásverseny hajói kilibegtek a révből, igen sokan nagykarimájú szalmakalapban nézték a vitorlások csendes körözését. S ha az ember más látványosság keresése céljából áttekint a gyengén bodrozó víz fölött Füred tájéícára, vagy Tihany felé, még nem igen talál mást, mint a hancúrozó sirályokat. Azért csak május közepe van még! Ellenben jobbra a strandon bukdácsol a vízben egy fehér úszósapka, s nem messze tőle egy másik fiú is pillangózik befele, egyre távolabb a parttól. Az első fecskék. A.z a három fiatalasszony, aki a köveken üldögél, napszemüvegben, pongyolásan, vízben lóbáló lábakkal, népi együttesünk dalát illusztrálja: »Fehér lábát a Balatonba’ mosi, Hideg a víz, kikapdosi ...« A három fiatalasszony is köztük volt talán a tapsolóknak, akik ezt a népdalt és a többi műsorszámot előadó Somogy megyei Népi Együttest oly forrón köszöntötték. Az érdekes, gazdag műsor Siófokon is hódított. A szabadtéri színpadon teltház tapsolt az énekkar Somogyi kalászok-jának és a tehetséges ifj. Tóki József és a népi zenekar által előadott Pacsirtának. A táncosok — mint mindenütt — itt is hamar megszerettették magukat nagyszerű táncaikkal, de különösen a Kaposvárott még be nem mutatott Cigánytánc című táncparódia aratta a legnagyobb sikert. Az üdülési évad ezzel hivatalosan meg is nyílott. Hiszéfi a műsor előtt László István elvtárs, a Megyei Tanács elnöke rövid megnyitójában már az új évadot és annak üdülő dolgozóit üdvözölte. A nagy víz estére kelve egészen elnyugodott. Behúztak a messze elkalandozó vitorlások is, tiszta volt az egész látóhatár. Csak a parton állt két árbocrúd, a parton a Rózsakért közepén, ahol 10 órakor felröppentek az 1957-es nyári üdülési évad rakéta jelzőtüzei, különféle színeket adva a hallgató esti tónak. A Balaton mellett megint megkezdődött az élet. К. E. — Mésszel üzérkedett Varga András várpalotai lakos, aki folyó hó 8-án Nagyberkiben 10 mázsa oltatlan meszet árusított a 80 filléres hatósági ár helyett kilónként 2 forintos áron. Eljárást indítottak ellene. TV em szükséges részletezni a J-” művelődésügyi miniszter elvtárs beszámolóját, azt ismerhetik pedagógusaink napilapjainkból. Láthatják, hogy az aktíva tisztán megvilágította, milyen hatalmas kárt okozott volna az ellenforradalom győzelme, ha ezzel létjogosultságot kapott volna a füredi-plattform és a Nagy Imre—Losonczy-csoport revizionista ideológiája a pedagógiában. Dolgozó népünk hatalmas győzelmét söpörte volna el a hamis útmutatás: az általános iskolát, az úttörő csapatokat, az igaz tudományt, és adta volna helyette újra a homályt, a hazugságot, a félrevezetést. A mi életünk visszavonhatatlanul a szocializmus útja, iskoláink a ballaszttól megtisztított tudást sugározzák, tanulóink az életet akarják megismerni, mert övék ez a föld, mert övék a jövő, és együtt harcolnak szabad életünkért a világ minden becsületes emberével, hogy mindenütt győzzön a dolgozó emberek igaz harca. A szocialista haza mellett hitet tett a magyar nép. S mindannyian, akik az aktíván résztvettünk — megerősödve jöttünk haza onnan. Az éntékezlet légköre izzott az igaz hazafiság forróságától. Az ötszáz jelenlévő szíve egyszerre dobbant, amikor felszólalt Pakszián Ferenc, a Szabolcs megyei tanyai tanító: »Kis tanyánkon szép volt az élet. A volt cselédek, kisemberek szorgalmasan dolgoztak. Iskolánk is egyre fejlődött, építettük a szocializmust. Aztán jött október. Mi figyeltük az eseményeket. Amikor láttam, hogy miről van itt szó, én, aki addig pártonkívüli voltam, habozás nélkül határoztam: meg kell mentenünk eddigi vívmányainkat, a szövetkezetei, az általános iskolát, fejlődő kultúránkat, szabadságunkat. Összefogtunk, semmi el nem veszett, ma minden rendben van, népünk boldog és megelégedett. A rettenetes veszély tett bátorrá, kemény, elszánt harcossá és elsőnek léptem be az MSZMP-be«. Eddig szóltak a szavak, amelyek mögött derekas tettek bizonyították be az igaz pedagógus becsületességét. Mi pedig tanuljuk meg tőle, hogyan kell a pedagógusnak szeretnie a szocializmust építő magyar népünket, hogyan kell mellette bátran kiállni. Ez az igaz hazafiság! Az országos pedagógus pártaktíva tanulságai Szeretni népünket úgy, hogy hozzá veszély idején is hűek maradjunk, védjük alkotásait, kultúrájának, munkájának eredményeit, törhetetlenül ragaszkodunk népi demokráciánk társadalmi és gazdasági rendjéhez. Hűséges, bátor pedagógus Vörös László elvtárs, a kaposmérői általános iskola igazgatója is. Nem ingott meg egy pillanatra sem, nagy körzetében egyetlen pedagógus sem tett tehát másként. Körzetét a legnehezebb napokban is látogatta, segített tanácsaival, lelkesítette pedagógus társait. Ilyen igazgatónk és nevelőnk volt több is október előtt, októberben és azután is, akik csak egyféleképpen beszéltek, éspedig őszintén, mindig és mindenki előtt. Nem úgy, mint az egyszeri kartárs. Tőle megkérdeztük februárban: miért van a gyászszalag a falon? Erre így válaszolt: ha akarom, azt mondom, hogy az elesett »szabadságharcosokért«, ha akarom, azt mondom, hogy az ellenforradalom ellen harcoló hősökért. Ez attól függ, hogy ki. kérdezi tőlem. A vihar elmúlt, már ami a л fegyveres harcokat illeti. Tennivaló azonban van elég. Első teendőnek lehetne venni Szigeti József miniszterhelyettes útmutatását. Ö arra figyelmeztetett, hogy harcoljunk a lelkekben még mindig megbújó ál hazafiság érzése, a nacionalista métely ellen. Ezt a harcot minden pedagógusnak magának kell megvívnia. Az egyik irodalmi órán Jókai: »A kőszívű ember fiai« c. regényét ismertette ,egy tanár. Jól megvilágította az akkori idők helyes hazaszeretetét, a mára azonban nem volt mondanivalója. Amikor erről megkérdeztük, őszintén megmondta, hogy nem mer ehhez hozzányúlni, mert nem tudja, meddig mehet el. Most láthatja a kartárs, addig mehet el, ameddig elment Pakszián elvtárs is. Láthatja, hogy a mi társadalmunkban csak úgy lehet nevelni, ha szeretjük népünket, amelyet csak társadalmi rendszerünkkel együtt lehet szeretni. A hazaszeretet határát nem a brosúrák betűje, hanem a szív és a helyes meggyőződés szava jelzi. Ez a megállapítás nemcsak a tanítási órákra vonatkozik, hanem az iskolánkívüli munkára is. Beszéljünk nyíltan és őszintén az úttörőcsapatokról. Szolnoki János, az egri gimnázium igazgatója ezt mondta az ifjúság neveléséről: »Legyen már vége az önál tatásnak, fel kell számolnunk á liberális vezetést. Mi is úgy láttuk eleinte, hogy nem lesz elég jelentkező a KISZ-be. Tévedtünk. Szíwel-lélekkel hozzáláttunk a munkához, közös erővel, jól megfontolva dolgunkat. Az ifjúság örömmel jött, szervezeti életük segíti munkájukat és motorja lett több pedagógus társunk fejlődésének is.« Mások is szóltak érről a dologról. Bátran mondhatni, hogy a pedagógusok és az úttörők megvédtek a vörös nyakkendőt, az ifjúság szocialista nevelése szervezeteit és szimbólumait. Ezért kezd ismét feléledni iskolánkban az ifjúsági mozgalom. Vannak, akik már megszívlelték a gyermekek kívánságát, azonban nem áll még elég .pedagógus a kis úttörők mellett. Meg kell magyaráznunk, hogy a mozgalom nélkül nem fejlődhet az iskola, a pedagógusok nélkül a mozgalom. Aki nem szereti a mozgalmat, az nem szereti a gyermeket, de akkor a magyar népet sem. Hogy mennyire igazak e szavak, arra vall néhány tapasztalat a kaposvári járásban is. Voltak iskolák, ahol nem is szünetelt az úttörő munka. (Kadarkút, Hetes, stb.) Első hívó szavunkra az úttörők tömege jelentkezett. Igáiban, sok iskolában már büszkén vonultak május 1-én a vörös nyakkendős, csillogó szemű pajtások. Szép eredmény ez, de még kevés. A járás 101 iskolájából csak 37-ben alakultak csapatok, de hol van a többi? Van olyan körzet is, ahol egyetlen iskola sem mozdult meg. Igaz, a megalakulás nem kötelező. De elmehet-e szó nélkül egyetlen pedagógus is a jelenlegi állapot mellett? Tudjuk, a nagy többség érzi, hogy nem. Életünket gyerekeinknek szántuk, munkára tehát! Devízió alá kell vennünk peda^ gógusaink ideológiai és szakmai fejlődésének kérdését is. Nevelőink nagy többsége egyébként is szívesen lát a tanuláshoz. A képzés tervét már készítjük és tudjuk, hogy a tervezés nem lesz hiábavaló. Van szép nevelés-történelmi múltunk, ez tény. Tény azonban az is, hogy ezt közre kell adnunk, előbb azonban meg kell tisztítanunk azt a felesleges és már nem használható részektől. Nem fordíthatunk hátat azonban más népek haladó pedagógiai tudományának, így a szovjet pedagógiának sem. Ugyancsak Szolnoki elvtárs mondotta, hogy élete legboldogabb szakasza lenne, ha egyszer elmehetne a Szovjetunióba. Elmondta azt is, hogyha munkája közben nehéz problémája akad, előveszi Makarenko műveit és azokban mindig segítségre talál. így kell gondolkodnunk nekünk, somogyi pedagógusoknak is. Mi valóban nem fogjuk lemásolni a szovjet pedagógiát. De élni akarunk vele, mert egy célért harcoló, testvérnép eredményeiről van szó, mi örömmel nyúlunk hozzá, mert segíti jobbá tenni munkánkat. Mi nem tudjuk osztani olyan pedagógusnak a nézetét, aki egy vita alkalmával így nyilatkozott: »Igaz, hogy a svédek kisajátították a gyufa feltalálását, de nem akartak belőlünk svédeket csinálni«. Ez igaz is, de egyetlen józan kommunista sem akar egyetlen magyarból sem oroszt csinálni. Mi mégis bátran valljuk: akkor vagyunk igazán magyarok, ha internacionalisták is vagyunk. Ebből a meggyőződésünkből nem engedünk, mert ez a józan ész, az igaz meggyőződés helyes felfogása. A szocialista életre úgy nevelünk, ha magunk is élni tudunk a kritika jogával. Ellene vagyunk azonban a tudatosan igazságtalan bírálatnak. Az országos ankét egyik felszólalója erről így beszélt: »Tanuljuk már meg, hogy ne csak kritizáljuk az MSZMP-t, hanem lelkesedjünk is már érte. Hiszen sokat és eredményesen harcol értünk. Békét, munkát adott nekünk, adott megbecsülést és bizalmat. És adott fizetésemelést, 50 százalékos vasúti kedvezményt. Egyelőre többet most nem adhatott, de a további megbecsülés sem marad el, mihelyt erre lehetőség lesz. Segítség az is, hogy pártunk határozottan megmondja: bízik a pedagógusokban, s meg kell és meg fogja magyarázni a széles tömegek előtt azt is, hogy a nevelésért nem lehet kizárólag a pedagógusokat felelőssé tenni, hanem felelős az ifjúságért a család, az üzem, az egész társadalom. A párt bizalma azonban nem lehet egyoldalú, viszonzásul kéri a bizalmat a pedagógusoktól is. Márciusban beszélgettünk Kalmár Sándor igazgató-tanítóval, akinek állásfoglalásáról elismeréssel emlékezünk meg. Ö úgy látja, hogy minden jószándékú pedagógusnak keresnie kell az igazságot, és így fejlődésünk is állandóan csak előre juthat. Hozzá kell azonban tennünk azt, amit ő nem mond el: igen szegény kisparaszti család gyermeke, drága édesanyja igen nehezen taníttatta. Az őszi és téli napokon sokszor aludt nyugtalanul, mert félt, hogy fia elkésik, gyertyát nem mert gyújtani, takarékoskodnia kelleti; ezzel is, hát úgy tapogatta ki az öreg falióra mutatóit. Most fiával él, nemsokára megkezdik szép családi házuk építését. A kartárs felesége is tanít, két kislánya vidáman készül az életre, ők megelégedettek és bíznak a jövőjükben. Ezt a bizalmat kérjük minden pedagógustól. Czólnom kell arról is, hogy ho^ gyan becsültek meg bennünket Budapesten. Vendégek voltunk, szeretettel fogadtak. Elláttak bennünket mindennel, sziníe lesték gondolatainkat, s a szeretetet éreztük. Az Országház ragyogó épületében tanácskoztunk, örültehi, hogy itt lehettem ebben az épületben. Ez is része a pedagógusok megbecsülésének. Azt éreztem ott, érzem ma is, és szeretném üzenni megyénk pedagógusainak: bízik bennünk a párt és legyünk büszkék erre. Nem arról a törpe kisebbségről van szó, akiket ellenforradalmi tevékenységükért népünk is elítélt és mi is elítélünk, hanem a pedagógusok többségéről, a nagy többségről, akik becsületesen dolgoznak. Fogjuk meg hát egymás kezét, és vezessen bennünket szent kötelességünk, népünk felemelésének szolgálata. Nagy Károly
