Somogyország, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-11 / 108. szám
Szombat, 1957. május 11. SOMOGYORSZÁG Я AZ országgyűlés Clése JVem volt igaza az ellenforradalomnak, hogy a magyar nép zöme a szocializmus, a Szovjetunió ellen fordult Péter János országgyűlési képviselő felszólalása: Szeretnék mindenekelőtt hangot adni annak a mély megilletődésnek, amely mindannyiunk szívében élt amikor először átléptük az Országház küszöbét és amelyet érzünk ma is mélyen szívünkben, gondolkodásunkban, amikor az ellenforradalom őrült és véres eseményei után az országgyűlés első ízben tud együtt foglalkozni a magyar nép ügyével, gondjával, reményeivel. Foglalkozott az ellenforradalom tragikus napjainak eseményeivel tanulságaival, majd elmondotta hogy — mint a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke — számos hozzánk érkezett külföldi vendéggel volt alkalma beszélgetni az elmúlt hónapokban. A külföldiek általános megállapítása, hogy országunkban az élet normalizálódása meglepően gyorsütemű. Sokkal gyorsabb ütemű, mint amelyet bármilyen, irántunk barátságos, bizalmat érző vendégünk fel tudott volna tételezni. És ennek oka — mondotta Péter János — a vezetés szilárdsága mellett az is, hogy az elmúlt 12 esztendő mégis szilárd alapokat rakott le, nemcsak a politikai, gazdasági életben, hanem az emberek gondolkodásában is. Nem volt igaza tehát a nemzetközi reakció propagandájának, amikor azt állította, hogy a magyar nép zömében a szocializmus ellen fordult. Nem volt igaza az ellenforradalom és a nemzetközi reakció propagandájának abban, hogy a magyar nép széles rétegei a Szovjetunió ellen fordultak. Ha igaza lett volna, a nemzetközi reakció eme hazug állításának, akkor nem nőnének ki ilyen spontán, városokban, falvakban, üzemekben a magyar—szovjet baráti körök és nem követelnék egyre inkább ennek a barátságnak fejlesztését, s akkor a magyar—szovjet barátságnak nem lennének ilyen megható és spontán megnyilatkozásai az ország egész területén. A baráti országok .segítségének jelentőségéről beszélt ezután, majd elmondotta, hogy az ellenforradalmi események óta két jelentős nemzetközi ülésen vett részt, mint a magyar delegáció tagja. November közepén Helsinkiben volt a Béke-Világtanács irodájának ülésén. A nemzetközi élet békeszerető erői a Békevilágtanács akkori ülésén és a Békevilágtanács nemzeti mozgalmának velünk kapcsolatos megnyilatkozó sai azóta is azt a tanulságot vonták le a magyarországi eseményekből, hogy a nemzetközi élet érdeke is Magyarországon a népi demokratikus rend megszilárdítása, mert ez a béke érdeke. De a Béke-Világtanács működésének ránk nézve további tanulsága is van. A legutóbbi berlini ülésen a Magyarországgal kapcsolatos kérdések m, szinte fel sem merültek. Az a szt -vezet, amely a legérzékenyebben reagál a nemzetközi közhangulatra, tudatában van már annak, hogy a nemzetközi életben, a nyugati társadalmak általános közhangulatában is lezárt kérdés, megválaszolt kérdés Magyarországon a hatalom sorsa, a politikai rendszer formája. Egyesek örömmel, mások keserűséggel tudomásul veszik, hogy Magyarországon véglegesen győzött a nép. (Taps.) Elmondotta, hogy legutóbb Molnár Erik országgyűlési képviselővel együtt részt vett Nizzában az Interparlamentáris Unió tanácsülésén és bizottságainak az ülésén. Főleg három olyan kérdéssel foglalkozott ez az ülése, amely bennünket is érint: a lefegyverzés, a menekült-kérdés és a tájékoztatás szabadságának kérdése. A magyar delegáció az úgynevezett menekült-kérdéssel kapcsolatban az Egyesült Nemzetek Szervezete menekültügyi főbiztosának a jelenlétében és beszámolója után nyilatkozott meg. Világossá igyekeztünk tenni a bizottságban, hogy a menekültek zöme nem politikai menekült, hanem közülük a jószándékúak és a becsületesek a nemzetközi feszültség sokrétű zavara következtében szóródtak széjjel a világban, sorsuk tragédiáját csak növelik, ha a menekültügy szabványos módszereivel akarják megoldani kérdéseiket. Miközben az Egyesült Nemzetek Szervezetének főbiztosa örvendett annak, hogy Ausztriából milyen gyorsan sikerült több tízezer magyart elszállítani távolabbi vidékekre, a mi besz imolónkból világosan kellett neki is látnia, hogy az ilyenfajta megoldások — amelyek az ő szempontjukból látszólag emberségesek — a vajóságban politikai manővert lepleznek, lényegükben embertelenek és csak növelik a menekültek sorsának tragikus jellegét. (Úgy van.) Az Interparlamentáris Uniónak ez a bizottsága elvileg kimondta — ezekre a hazánkból eltávozott magyarokra is vonatkoztatva , hogy a legemberségesebb megoldás az önkéntes hazatelepítés elősegítése. Felszólította az Egyesült Nemzetek Szervezetének menekültügyi főbiztosát és az illetékes kormánytényezőket, hogy működjenek közre az önkéntes hazatelepítés érdekében. Különösképpen pedig ■ a kiskorúak és általában az ifjúság hazatelepítésében. A másik kérdés, amely bennünket kcrikrétan érdekel, a tájékoztatás szabadságának a kérdése. Ezzel kapcsolatban dokumentációkat vittünk a gyűlés elé, a Szabad Európa rádió munkájának és a magyarországi elljenforfradalmi eseményeknek összefüggéséről. Világossá tettük, hogy a Szabad Európa úgy működött az ellenforradalmi események aiatt, mint egy katonai főhadiszállás szócsöve. Közöltük, hogy a magyarországi kulturális, békemozgalmi szervek ennek dokumentációját a nyugati társadalmak rendelkezésére fogják bocsátani. Megmutattuk azoknak a levélborítéköknak néhány példányát, amelyeket amerikai postahivatalokból küldtek Magyarországra és amelyeken olyan feliratok vannak, hogy: »Folytassátok keresztes harcotokat a szabadságért!« A bizottság elfogadta azt a határozatot, hogy nemcsak a tájékoztatás nagyobb szabadságáért kell állást foglalni, hanem elítélte a hamis hírverést, a háborús propagandát és minden olyan sajtótevékenységet, amelyik gátolja az atomerőnefc békés célokra való felhasználását. Az Interparlamentáris Uniónak ez a bizottsága tehát lényegében elfogadta ebben az állásfoglalásban a mi szempontjainkat. Mindez azt is mutatja, tisztelt országgyűlés, hogy immár a bizalom népünk hatalma iránt nemcsak a szocialista országokban és a szocialista országok népeiben van meg, hanem a nyugati társadalom haladó erői is egyre nagyobb örömmel veszik ezt tudomásul, a reakció erői pedig egyre inkább kénytelenek ezzel bármilyen kelletlenül is számolni. Végül a nemzeti összefogás jelentőségéről szóit közös feladataink elvégzésében, majd így fejezte be beszédét: örömmel fogadom el a Minisztertanács beszámolóját, s a most kibővült kormánynak ilyen remények között kívánok jó egészséget, sok sikert, s az eredmények feletti örömet a kormánynak és a népnek egyaránt. (Nagy taps.) Ezután Ilku Pál képviselő emelkedett szólásra. Az ellenforradalom napjaiban — kezdte felszólalását —, de utána is, sokszor foglalkoztatta az ország becsületes dolgozóit, mi az oka annak, hogy a hadsereg —■ sajnos — nem tudta megsemmisíteni az ellenforradalmi csoportokat, a fegyveres _ ellenforradalmi bandákat. A kérdésre válaszolni kell itt, az országgyűlés előtt, mert a dolgozó nép azért hozta létre, azért tartotta és tartja fenn nagy áldozatok árán a hadsereget, ,v védelmezze népi hatalmunkat, függetlenségünket, a szocializmus vívmányait. Erre a kérdésre szeretnék röviden válaszolni anélkül, hogy a dolgok mélyebb elemzésébe bocsátkoznék. Az egyik dk az — és ez a legfontosabb —, hogy Nagy Imréék a népi hatalom elárulásával együtt a hadsereget, a népi hatalom fegyveres támaszát is elárulták. A hadsereg tehetetlenségének másik oka: Nagy Imre híveinek a hadseregben kifejtett bomlasztó, rohasztó munkája, amely már jóval október 23 előtt elkezdődött. A harmadik ok a hadsereg vezetésében meghúzódott áruló imperialista ügynökök aknamunkája, romboló tevékenysége volt, amely az események folyamán egyre nyíltabban fonódott össze Nagy Imre romboló munkájával és tevékenységével. De azt is meg kell mondani nyíltan és őszintén: a hadsereg tehetetlenségében az is szerepet játszott, hogy a hadsereg egyes, akkori vezetői a nehéz, bonyolult helyzetben tehetségtelennek, tehetetlennek, ügyefogyottnak bizonyultak. Mégis, a hadsereg a népi hatalom védelmében az ellenforradalom elleni harcokban október 28-ig zömében akcióképes volt. A hadseregre a legsúlyosabb morális csapást az a kapituláció mérte, amely október 28-án az ellenforradalmat dicsőséges forradalomnak deklarálta. Ez a tény rendkívül tragikus politikai és lelkiismereti válságba sodorta a becsületes tiszteket és harcosokat — újra aláhúzom: ezek voltak többségben —, mert azzal a drámai kérdéssel találták magukat szemben: ki hát az ellenforradalmár, ha a tényleges, a valóságos ellenforradalmárok egyik napról a másikra nemzeti hősök lettek? Ebben a hallatlan politikai és ideológiai zűrzavarban teljesen szabadon működtek, mozogtak, dolgoztak a Nagy Imre—Losonczy-csoport emberei, most már nyíltan összefonódva a beépített ellenséggel. De Nagy Imréék is és az imperialisták még ebben a tragikus helyzetben is tartottak valamennyire a hadseregtől. Ezért követelték az imperialisták nyíltan, hogy a hadsereg vezetését adják át olyan árulónak, mint amilyen Maiéter, a volt ludovikás tiszt, s ezt a követelést Nagy Imréék természetesen teljesítették is. Ezért követelték a karhatalom létrehozását annak a Király Bélának a vezetésével, aki imperialista ügynöki munkája miatt jogosan volt elítélve. És valóban, amikor november 4-én a felszabadító szovjet hadsereg — a forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére — újra segítségére sietett a dolgozó magyar népnek, akkor — annak ellenére, hogy az országot előzőleg már valósággal elöntötte a nacionalista soviniszta uszítás, és annak ellenére, hogy Nagy Imre szégyenletes módon ellenállásra adott parancsot a hadseregnek — a hadsereg, egyetlen légvédelmi alegység kivételével, megtagadta Nagy Imre parancsának teljesítését. November 4., a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulása óta a hadsereg zömének állásfoglalása félreérthetetlenül azt bizonyítja, hogy hű maradt a népi hatalomhoz, a szocializmust építő magyar hazához, a szocializmus táborához. A hadsereg tisztikarának túlnyomó többsége írta alá a nagyon zavaros novemberi napokban a tiszti nyilatkozatot, s vállalt fegyveres katonai szolgálatot a népi hatalom érdekében. A gyorsan megalakult karhatalmi ezredek és karhatalmi alakulatok, amelyekben szép számmal voltaic tartalékos tisztek és munkások is, a munkás-paraszt hatalom politikai és fegyveres támaszát jelentették és néhány hét alatt annyira fejlődtek, hogy már saját katonai erejükkel tudták megsemmisíteni sz ellenforradalmi provokációkat. A népi hatalom tűzkeresztségén átesett karhrttalmista tisztjeink ezrei az egyik biztosítékát jelentik annak, hogy hazánkban többet nem lesz október 23. A tanulság a hadsereg számára is ugyanaz, ami egész dolgozó népünk számára. Az, hogy a hatalom kérdésében nincs helye vitának, mérlegelgetéseknek és aggályoskodásoknak. Hogy parancsra vagy parancs nélkül, de fegyveresen meg kell semmisíteni mindazokat, akik kezet emelnek a nép hatalmára. (Taps, felkiáltások, úgy van.) Az újjászervezett hadsereg vezetése arra neveli a néphadsereget, hogy a népi hatalom kormányának minden parancsát hajtsa végre. Ugyanakkor az ellenforradalom arra is megtanított bennünket, hogy ha ellenséggel találjuk magunkat szemben, és nincs parancs, járjunk el osztáíyöntudatunk és a néphez való hűségünk szerint, mert parancs nélkül is meg kell semmisíteni az ellenséget. (Taps.) Ilku Pál ezután arról beszélt, hogy hadseregünket továbbra is a népi demokráciák fegyveres erőivel való testvéri barátság szellemében és mindenekelőtt a hős szovjet hadsereggel való fegyverbarátság és elvtársi szeretet szellemében kell nevelni. Ilku Pál befejezésül arról szólt, hegy a hadsereg újjászervezése befejeződött. Leszerelték a hadseregből azokat a tiszteket, akik nem írták alá a tiszti nyilatkozatot és eltávolították azokat a tisztéket, akiknek az ellenforradalmi napokban tanúsított magatartásával kapcsolatban jogos kifogás merült fel. Az újoncok kiképzése megkezdődött. 0 terv sorsa az üzemekben, a földeken dől el Ezután Antos István pénzügyőr niszter szólalt fel a vitában. Az ellenforradalmi események nyomán hazánkban rendkívül súlyos gazdasági helyzet alakult ki — mondotta. — A gyáripari termelés 4956 novemberében csupán 18 százalék, decemberben 31 százalék volt. Számos üzemben nagyösszegű jogtalan bért fizettek ki, komoly inflációs veszély lépett fel. A sztrájkok szervezőinek az volt a céljuk, hogy az ellenforradalom fegyveres felkelésének leverése után gazdasági katasztrófába döntsék az országot. A mi szocialista gazdasági rendszerünk azonban ebben a súlyos helyzetben is kiállta a próbát. A kormány utasítására az áruhiány ellenére is változatlan állami árakon biztosították a lakosság ellátását. A nemzetközi proletárszolidaritásnak nagyszerű megnyilvánulása volt, hogy a baráti szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió, nagymennyiségű élelmiszert és ipari fogyasztási cikket küldtek segélyként hazánknak. Ezek a tényezők a szocialista rendszer ereje, barátaink segítsége, a párt következetes politikája és a kormány helyes intézkedései segítettek bennünket ebben a legnehezebb szakaszban és lehetővé tették, hogy az ellenforradalmi események és az ellenforradalom által szított sztrájkok ideje alatt is sikerült megőrizni pénzünk szilárd vásárlóerejét. Továbbiakban ismertette, hogy a bányászok, a munkások és az értelmiségi dolgozók áldozatkész munkája nyomán már az első negyedévben gyors ütemben halad előre a gazdasági élet normalizálása és , sikerült a korábbi termelési színvonalat az élelmiszeriparban 89 százalékra, a könnyűiparban 86 százalékra, a nehéziparban 72 százalékra megközelíteni. A kormány intézkedései nyomán a munkabérek a népgazdaság minden ágában jelentősen emelkedtek. A kötelező beadás eltörlése komoly többletjövedelmet biztosít a parasztságnak. Ilyen körülmények között a lakosság áruk iránti keresletének kielégítése komoly erőpróba elé állította népgazdaságunkat. A múlt évinél alacsonyabb termelés nem fedezhette a múlt évinél lényegesen magasabb vásárlóerőt. Ehhez olyan kiegészítő árualapokra volt szükség, mint a fogyasztási cikkek importja, külkereskedelmi raktárkészletek átadása a belkereskedelemnek, s a fogyasztási cikkek exportjának jelentős csökkentése. Mindezek természetesen erősen terhelték a külkereskedelmi mérlegünket, amelynek rendkívüli mértéke passzív egyenlegét csakis a baráti szocialista országok által nyújtott hosszúlejáratú kölcsönök segítségé' vei fedezhetjük. A továbbiakban folytatta, hogy emelkedett az ipari termelés, javult a gazdaságosság, de az igen kedvező jelenség ellenére korai volna beszélni, hogy a gazdasági életünkben már minden rendben van, már túljutottunk minden nehézségen. Számos nehéz feladat áll még előttünk. Ezeknek megoldását szolgálja a kormány által már jóváhagyott 1957. évi népgazdasági terv. Mi a legfőbb jellemzője az 1957. évi tervnek? Véleményem szerint az, hogy az előző évinél kisebb nemzeti jövedelemnél a múlt évit jelentősen meghaladó életszínvonalat irányoz elő. Lehetséges ez? A terv előirányzatai megfelelnek ennek a célkitűzésnek. A terv szerint jelentősen csökkennek a beruházások, csökken a közületek fogyasztása, a külkereskedelmi és fizetési mérleg hiányát fedezik a Szovjetunió és a többi baráti országok által rendelkezésre bocsátott hitelek. A terv szerint e tényezők eredményeként az alapvető népgazdasági mérlegek egyensúlya megteremthető. A terv megvalósításához azonban nem elegendők a kormány helyes határozatai. A terv sorsa az üzemekben, a földeken dől el, a dolgozó emberek mindennapos céltudatos, áldozatos munkájától függ. Ezért a dolgozóknak tudniuk kell, mire irányítsák erőfeszítéseiket. Ezek közül a feladatok közül kívánok a következőkben néhányat külön is kiemelni és részletesebben ismertetni. Nemcsak az a fontos, hogy menynyit termelünk, hanem az is, hogy mennyiért termelünk. Az év első negyedében a termelési költségek színvonala az iparban 14 százalékkal volt magasabb, mint a múlt évben. A magas önköltség fő oka az, hogy a termelékenység a gyáriparban több mint 18 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a munkások havi átlagkeresete közel 300 forinttal magasabb az előző évinél. Elengedhetetlen, hogy a munkások a magasabb bérek ellenében legalább a korábbi teljesítményt nyújtsák. A tervnek a termelékenységre vonatkozó előírásai teljesen reálisak. Ezek teljesítése fontos eszköz a munkások kezében. Ezáltal döntő befolyásúk van arra, hogy keresetük milyet arányban alakul át reálbérré. A munkabér azonban csak egyik fontos összetevője a termelés önköltségének. Az anyagtakarékosság, a selejt csökkentése, a minőségi előírások betartása, a korszerű gyártástechnológia alkalmazása és egy sor más lehetőség, amelyek hasznosítása döntő mértékben az üzemek vezetőitől és munkásaitól függ, ugyancsak nagymértékben befolyásolják a termelés költségeit a termelés gazdaságosságát. A kormány a közelmúltban rendeletet adott ki az üzemek nyereségrészesedéséről, amely megteremti az egész gyári kollektíva érdekeltségét az önköltség csökkentésében. A termelés gazdaságossága szélesebb értelemben azt is jelenti, hogy azt termeljünk, amire népgazdaságunknak valóban szüksége van. Ezt most azért kell külön is hangsúlyozni, mert ebben az esztendőben a megnövekedett fogyasztás anyagi alátámasztása érdekében a kormány kénytelen volt a beruházásokat jelentősen csökkenteni. Ennek ellenére különösen a gépiparban számos olyan beruházási termék gyártására adtak rendelkezést a vállalatok, amelyek a tervben nem szerepelnek. Ezekre tehát anyagi fedezet nincs. Ezeknek gyártására olyan anyagot használnak fel, amelyeket exportgépek előállítására, vagy fogyasztási cikkek termelésére szántunk. Az ilyen tervszerűtlen termelést meg kell akadályozni — mondotta —, majd hangsúlyozta, hogy beruházási lehetőségeink korlátozott volta miatt ma különösen szükséges a vállalatok önálló tevékenysége, kezdeményezése. Tisztelt országgyűlés! A legnagyobb gazdasági feszültséget ebben az esztendőben a külkereskedelmi és fizetési mérleg egyensúlyának hiánya okozza. A hiányt a Szovjetunió és a többi baráti országok által nyújtott hitelek egyenlítik ki. Erek a hitelek a baráti, testvéri segítség, a proletár nemzetköziségből fakadó önzetlen támogatás nagyszerű megnyilvánulásai. Külön ki kell emelni annak a segítségnek az óriási jelentőségét, amelyet számunkra a Szovjetunió által nyújtott 50 millió dolláros és a Kínai Népköztársaság által rendelkezésünkre bocsátott 25 millió dolláros deviza hitel jelent. Kifejezésre jut az önzetlen segíteniakarás a hitelek feltételeiben is. Hasonló jelentőségűek és kedvező feltételűek a szocialista tábor többi országai által nyújtott hitelek. Az első negyedévben csaknem kétszer annyit importáltunk, mint amennyit exportáltunk. Emellett jelentős öszszegü esedékes tartozásokat kellett kifizetnünk a kapitalista országok vállalatainak és bankjainak. így a baráti országok által nyújtott kölcsönök több mint a felét már felhasználtuk. Ebből következik, hogy most már gyors ütemben kell emelni az exportot, hogy a külkereskedelmi és fizetési mérleg egyensúlyát minél előbb saját erőnkből biztosítsuk. A legrövidebb időn belül el kell érni, hogy az export meghaladja az importot. Ez a mi körülményeink között a népgazdaság normális vérkeringésének egyik legfontosabb feltétele. Mint általában termelésnél az exportra történő gyártásnál sem lehet közömbös, hogy mennyiért termelünk, hogy hogyan aránylik a termék önköltsége és a külföldön elérhető ár. Ezen a téren jelentős tartalékaink vannak, amelyek ésszerű, rugalmas termeléspolitikával kiaknázhatok. Ezután Antos István azokkal a feladatokkal foglalkozott, amelyek a vásárlóerő és az árualapok szilárd egyensúlyának biztositásával függnek össze. Fontos, hogy a pénzkiáramlás csatornáin csak a tervnek megfelelő összegek kerüljenek kifizetésre. Mindenekelőtt szilárd bérfegyelemre és a vonatkozó rendeletek pontos megtartására van szükség. Igen nagy figyelmet kell fordítani (Folytatás a következő oldalon.)
