Somogyország, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-07 / 104. szám

Kedd, ISS1!, május 7. SOMOGYORSZAG 3 A SZOMBAT AZ ÜNNEP NAPJA Röviden az istenhitről Tj1 .lolvasom a papírra vetett sérelmeket és alatta ■*-' az ötvenegy kapolyi volt szövetkezeti ember névírását. Mondom Kovács Sándornak, hogy elmondá­sa és az írás szerint orvoslásra való a panaszuk. Ígé­rem, hogy a helyszínen kivizsgáljuk azt és tapasztala­tainkat közzétesszük az újságban. Erre hirtelen, kissé bátortalanul megszólal: »Elvtársam, arra kérem, hogy ha tehetik, ne jöjjenek szombaton... Az a mi ünnep­napunk ... Mert én adventista vagyok. De azért szere­tem ám az igaz kommunistákat, mert ők is azt akar­ják, amit mi: a szegény nép boldogulását. Csak egy pontot nem fogadók el a kommunisták tanításából, az istenhitről szóló véleményt.« Bevallom, meglepődtem a beszéd váratlan fordula­tán. Érdekelt, hogyan és miért lett istenhívő Kovács Sándor, és ha már elvíársnak szólított, mennyiben egyeznek nézeteink. A válaszhoz hosszú, kanyargós út vezet. Járjuk ezt végig Kovács Sándor vázlatos élet­­története alapján. Életének ötvenhetediik évét tapossa. 1922-ben »-tért meg«. Harmincnyolcig egy hold földecskét mondhatott magáénak, akikor vett mellé két holdat. Nehezen ne­velte fel három gyermekét, akik 'közül a legidősebb 1929-ben, a legfiatalabb pedig 1933-ban született. Tíz kereszt gabonát kellett learatnia a gazdagok földjén, hogy neki egy ikeresztnyi legyen abból. Negyvenötben, amikor öt és fél hold földet juttatták neki az urakéból, ettől a sorstól menekült meg. Derűsebbre fordult hát élete, majd tovább javultak körülményei, miután öt­venkettőben belépett a termelőszövetkezetbe. Dicse­kedve mondja, hogy a Szabadság utcában, ahol ő is lakik, új házsort emeltek a földhözjuttatottak. Villanyt kapott a község, most meg a kultúrház építését ter­vezik. Padlását ma is tíz mázsa búza és harminc mázsa szemeskukorica nyomja. Vásárlási könyve a tanú rá, hogy tavaly tizenháromezer forintot hagyott a föld­­müvesszövetkezeti boltban. Híve a közös gazdálkodás­nak, s szeretne isimét tsz-ben dolgozni. Nem szűkölkö­dik semmiben sem, megelégedett az élettel. Az elmúlt tizenkét év eredményeit többre becsüli, mint a megelő­zi évszázadét. Mindezt az Isten jótéteményének tártja. Átveszem tőle a szót, miután látom, végére ért mondanivalójának. Az ember mindig jobbra vágyik. Igyekszik életét szebbé, jobbá, elviselhetőbbé tenni. Különösen a szegény embert fűti a boldogulás vágya. A kapitalista világ szörnyűségeit, a kizsákmányolt milliók keservét nem kell részletezni, hiszen ő a saját bőrén érezte a régi rend ostorcsapásait. A nyomorból való kilábalás lehetetlennek látszott számára, mert nem fogadta meg egyetlen gazdag ember sem a biblia intelmeit: »Oszd fel a vagyonodat és kövess engem«. Az e világi életet, a siralom völgyének nevezett földi létet kilátástalannak vélte. Önkéntelenül is olyan utat választott magának, mely másutt, a túlvilágon örök boldogságot ígért a számára. Az osztálytársadalom felső polcait uralok vad ere­jével szemben tehetetlennek érezte magát, ezért fordult mentsvárához, az Istenhez. Az elnyomásnak, a kizsák­mányolásnak, a létbizonytalanságnak- a szülőanyja az embereknek vagyonosokra és vagyontalanokra való tagozódása, — ez a vallás szívgyökere. A vallás nem tűzi céljául a kizsákmányolás meg­szüntetését. Sőt igyekszik azt ideológiájával tartósítani, mondván: »Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa«. Igen, a vallás szerint ez a leg­főbb isteni adomány, a mennyország. Nem lesz ott semmi baj, semmi szenvedés, hanem örökké tartó bol­dogság. »Ember, kár a fáradságért, ne törekedj földi örömökre, nyugodjál bele a még olyan nehezen elvi­selhető rossz sorsodba is, mert ez az Isten akarata« — hirdeti az idealizmus. A vallás tehát azt akarja elérni, hogy az emberek fogadják el — mondjuk a kapitalista világot olyannak, amilyennek azt az Ur megalkotta. Más szóval: ne próbáljunk beleavatkozni az isteni mű­be, a megteremtett világba! Aki az Ur eme parancsát megtartja, az üdvözül, ám, aki megszegné, arra örökös kín, kárhozat és keserűség vár a pokolban. Vagyis, az engedelmesek osztályrésze minden lelki jó, az enge­detleneké pedig szörnyű lelik! és testi terror. Mi, materialista világnézetű emberek másként gondolkodunk. Valóban mi is a szegényemberek fel­emelését tartjuk célunknak. Ennek beteljesedését nem várjuk tenmészetfölötti, földöntúli szellemektől. Negy­venötben kiütöttük a hatalom pálcáját a volt földbir­tokosok, bankárok, gyárosok kezéből, s a munkások, parasztok részére biztosítottuk a társadalmi berende­zés forradalmi átalakításának előfeltételeit. Az álla­mosításokkal és a földosztással kihúztuk a gazdasági talajt a régi urak lába álól. Javasoltuk a dolgozó pa­rasztoknak, hogy szövetkezzenek egymással, könnyeb­bé és .hasznosabbá lesz így munkájuk, életük. Azt is megmondtuk, hogy nem az igaz hívők és hitetlenek között húzódik meg a határvonal, hanem a dologtala­­noik és dolgozók között. A vallás osztályellentétet el­mosó jelszavával szemben mi nem tekintjük feleba­rátainknak a múlt kizsákmányolóit, hanem harcolunk ellenük. Nem hiszünk tehát semmiféle túlvilági erőben. A társadalmi valóság talaján állva munkálkodunk né­pünk jobbléténak megteremtésén. Arra törekszünk, hogy a dolgozó milliók e földön nyerjék el munkájuk jutalmát, a megelégedett, gondtalan életet, örömünkre szolgál, hogy e történelmi tettünket segítik a ma még vallásos tömegek is. Kovács Sándor megváltozott élete is bizonyítja: nem voltak hiábavalók a szocialista épí­tés útján tett eddigi lépéseink. Az ő tele-padlása is arra vall: helyesen cselekedtünk, amikor erőszakkal megváltoztattuk a régi tulajdonviszonyokat a dolgozó emberek javára. E történelmi tények közös elismeré­séig valóban elvtársak vagyunk. Tj1 üdítettük már, hogy a marxizmus—lenimizmus 1 J tanításai szerint a vallás társadalmi gyökerei a kizsákmány olásban, a dogozók létbizonytalanságá­ban rejlenek. A vallás tudománytalan tévhiteken alapszik, s nézetei terjesztésével fogékonnyá teszi az emberek gondolkodását a való élettel ellentétes eszmék befogadására. Az istenhit ellen megfontolt, türelmes, meggyőző ideológiai felvilágosítással küzdhetünk és azzal, hogy maradéktalanul felszámoljuk a kizsákmá­nyolást, mint legégbeikiáltóbb társadalmi igazságtalan­ságot és boldoggá tesszük a dolgozó milliók e világi életét. Eme erőfeszítésetek sikerének tulajdonítható, hogy Kovács Sándor családjának életében is jelentős változás ment végbe. Fiainak tekintete nem a túlvilág felé fordul, hanem mindketten tagjai pártunknak... Kutas József A földművesszövetkezeti kultúrcsoportok munkájáról Az októberi ellenforradalmi ese­mények a megye területén is visszavetették fejlődésükben a földművesszövetkezeti kultúrcso­­portokat. 1956. első félévében a működő csoportok elismerésre méltó módon dolgoztak. A lebo­nyolított járási kultúrversenyek és megyei találkozók komoly fejlő­désről adtak számot. Emlékezünk még a földművesszövetkezetek 10 éves évfordulóján, 1955. február 12-én a Béke Szállóban rende­zett megyei kultúrversenyre, a nemzetközi szövetkezeti nap kul­túrműsorára, amely 1956. július 1-én bonyolódott le. Az a fejlődés, amelyet az FMSZ kultúrcsoportjai mutattak, azt bi­zonyítja, hogy hazánk szocialista építéséből a jókedvű, vidám, első­sorban fiatalokat összefogó kul­túrcsoportok kiveszik a részüket. Azok, akik látták megmozdulásai­kat, nem felejthetik el a kadar­kúti és fonyódi énekkarok jól meg­választott műsorát, a lakácsai, ba­­bócsai és darányi népi táncosok komoly művészetét, vagy a ho­­mokszentgyörgyi színjátszók ked­ves előadását. De sorolhatnánk to­vább, a tabi, marcali, balatonbog­­lári, balatonlellei, csurgói, záká­­nyi, nagyatádi, nagybajomi és bar­csi kultúrcsoportok megmozdulá­sait, amelyek mind-mind azt bizo­nyították, hogy van talaja Somogy­bán a kultúrmunkának, és a föld­művesszövetkezetek ezt igen ko­molyan felkarolják. Az ellenforradalmi események hatására azonban visszafejlődés történt. Az ellenforradalomnak ter­mészetesen nem volt célja, hogy a szocialista irányú kultúra tovább erősödjön és izmosodjon. Az élet normalizálódásával egyidejűleg is­mét megmozdultak a földműves­szövetkezeti kultúrcsoportok, a kiéltúrmunka lelkes napszámosai. Ismét játszani, táncolni és énekel­ni akarnak, műsoraikkal szórakoz­tatni kívánják a falu népét. A kultúr csoportokat a legmesz­­szebbmenőkig segítenünk, támo­gatnunk kell ezen célok elérésé­ben, Sajnos,' jelenleg az a hely­zet, hogy nincs elegendő műsor­anyag, nincsenek mindenhol meg­felelő táncruhák és hiányoznak az egyéb kultúrmunkához szükséges kellékek is. Ehhez pedig komoly anyagi támogatásra van szükség. A 'MÉSZÖV, a megyei FMSZ-ek kultúrmunkájának gazdája meg­kezdte a csoportok újjászervezését és már arra is mód van, hogy ko­moly anyagi támogatást kapjanak az éledő kultúrcsoportok. Ennek a, szervező munkának eredménye máris jelentkezik. Bá­rányban a tánccsoport megkezdte a próbákat és rövidesen kész mű­sorral jelentkezik. A fejlődésnek csupán az az akadálya, hogy Nagy Gyula elvtárs, a kultúrcsoport ve­zetője el akar menni Pécsre, mert a földművesszövetkezetnél jelenle­gi beosztásában nincs megfelelő anyagi alapja megélhetésének. A Darányi Földművesszövetke­­zetnek mindent el kell követni azért, hogy Nagy Gyula elvtárs, a darányiak kedvenc »Gyuszija« ott maradhasson, módot kell adni ahhoz, hogy megfelelő beosztást kapjon. Babócsán Lengyel elvtárs, kul­túrotthonigazgató megszervezte is­mét a szétesett csoportot, nekik szintén szép terveik] vannak, Mó­ricz Zsigmond: »Nem élhetek mu­zsikaszó nélkül« és »Sári bíró« című színművét akarják bemu­tatni. Lengyel elvtárs szervezi a népi tánccsoportot is — reméljük, nem eredménytelenüf. A Marcaliban újjászülető kul­túrcsoport terveiben népszerű nagyoperett előadása szerepel — egyelőre még nem tudnak dönteni, hogy mit játsszanak. A kadarkúti énekkar rövidesen megkezdi munkáját és ugyanitt egy tánccsoportot akarnak meg­szervezni. Böhönyén, ahol ideig nem volt kultúrcsoport, a földművesszövet­kezet vezetői már megalakították a csoport nmgvát. Reméljük, hama­rosan már műsorral szórakoztat­ják a böhönyei dolgozókat. De nemcsak az említett kultúr­­csoportoknál van újjászületés, ha­nem a megye minden csoportja megkezdte a komoly kultúrmun­­kát, melynek eredményei hamaro­san jelentkezni fognak. Minden földműves szövetkezet­nek, a járási központoknak és a MESZÖV-nek egyaránt támogatni kell az újjászülető kultúrcsoportok munkáját, hogy szolgálni tudják a nép országát, a szocializmus ügyéi, hogy a falu ismét hangos legyen a földművesszövetkezeti kultúr­­csoportok vidám műsoraitól. DÉVAI ZOLTÁN szanevetett, elindult. — A községhá­zán van a kisbíró, az majd elvezet a szálláshoz benneteket — hallotta még bentről. Pici kis községháza volt a falunak. Ez is fehérre volt meszelve, mint a többi ház. Csak egy bádog felirat mutatta rendeltetését. Az épület két szobája üres veit, csalt egy asszony­féle motoszkált tenne. Jani belépett. Az asszony fel se nézett, úgy szólt neki: Na, maguk azok? Mink Oszt mi járatban vannak? — Hát gyüvünk, látunk, oszt győz­ni akarunk... — Na, de kit akarnak legyőzni? — Azt majd még meglátjuk. Most nézték meg először egymást. Az őrvezető csak futólag, játékosan, az asszony hosszabban, de rejtve, ahogy a nők szokták. A fiúnak ró­zsás bőre volt. piros-barna a korai naptól, homloka azonban fehér, mint azoknak a parasztembereknek, akik évről évre karimás kalapban végzik a mezei munkát és ez a fe­hérség elárulja őket. — Hisz ez a mi fajtánk — gondolta magában az asszony és melege lett kissé. Jani belement a játékba, megszok­ta a háborús években a gyors is­merkedést.- Na, de maga kicsoda, hogy így kikérdez engem? — Maris a nevein, ha úgy tet­szik Jó. de milyen Maris? ■ Gondolja ki. Nem vagyok én jósnő. — Hát akkor úgyse tudja kitalál­ni kend. De én kitalálom, hogy ma­guk a szegény népet gyünnek abaj- Satni... Az még nem biztos. — De biztos, mert a bíró úr is mondta .. — Hát. hogy mondhatja ezt a bíró úr magának, micsoda jogon? — Hát úgy, hogy én vagyok itt a kisbíró, oszt énneköm mindent tudni köll. Maga a kisbíró?- Én hát, tán nem tetszik? .. .- De tetszeni tetszik, csak éppen nem értem ... JANI MOST NÉZTE MEG először jobban a nőt. Úgy harminc évesnek gondolta. Fehérarcú, barnahajú asz­­szonyvolt, kicsit szikkadt bőrét szo­morkás kék szemek emelték ki. aj­kai szárazak, mint akit régen csó­koltak. — Hát, ha tunni akarja — mondta most már halkabban Maris — özve­gyen maradtam, a férjem a fronton maradt... Hirtelen csend telepedett közéjük. Az őrvezetőt egyszerre kaota el a harag, meg valami vágyféle is, ami iiyen vallomásnál itatja át a férfit. — Mink meg a gróftól akarjuk el­hozni. amit lehet... — Beletörik abba kentek bicskája. — Majd meglátjuk. Mert nekünk azt mondta a Dévai hadnagy ' úr, hogy, fiúk, a szegény népet nehogy bántsátok. Hát mink nem is bánt­juk Majd meglátjuk, őrvezető úr - mondta az asszony és most először hosszan a szemébe nézett я fiúnak. MÁSNAP URASÁGI CSÉZA érke­zett a magtár elé. A nyikorgó ülésről vadászkalapos, zöldnadrágos, lo­­vaglópálcás ember szállt le. — A főintéző úr kéreti az őrveze­tő urat, legyen szíves elfáradni hoz­zá. A legénység számára fogatot ren­delünk, ők utánunk jöhetnek. A főintéző úr már várta őt. Pá­linkát, bőséges reggelit adott szá­mára. aztán rátért a tárgyra. Jani cigarettázott, nézte a magas, tapé­­iás falakat, a fényes parkettet, ^ az óra- és szelencegyűjteményt. Nyu­godt volt. a fiúkkal este már meg­beszélte a teendőket. — Hát, kedves barátom — szólt a vörösképű, őszülő ember —, a grijjf úr megbízásából közölhetem, hogy uradalmunk legmélyebb fájdalmunk­ra nem tud a haza javára adni né­hány selejtes állaton kívül semmit. Ugyebár ön is tudja, a háború miatt már eddig is rengeteget kellett adni legjobb állományunkból, utánpótlást pedig nem kaptunk .. . — És a gabona? — vágott közbe váratlanul az őrvezető. A főintéző evikkere leesett a meglepetéstől. — Hja, a gabona ... Sajnos, tavaly igen rossz termésünk volt, ezenkívül munkaerőhiánnyal küzdünk, mert a háború, ugyebár minden épkézláb embert elszólított innen. •tani a bíró fiára gondolt, aztán felállt, megköszönte a vendéglátást és röviden szólt: — Embereim parancsot kaptak, hogy kutassanak fel mindent és a haza nevében foglalják le azokat. Amennyiben találni fogunk vala­mit, kérem, kocsikat állítson elszál­lításukhoz ... Egyébként itt van a parancs, melyet a vezérkartól kap­tam, kérem olvassa el... — Kérem, kérem, tessék csak, néz­zenek körül... ha találnak valamit — búcsúzott idegesen a főintéző. Elkezdődött a bujócskajáték. A magtárak üresek voltak, az ál­latok karámjai is, pedig mindenütt friss nyomokat találtak. Mi történ­hetett — tanakodtak. Másnap már nem jött eléjük kocsi, meg cséza, az intézők nem kísérgették őket. A bíró meg arra akarta kérni őket, hogy a faluban működjenek, ott minden házban találnak valamit. Ő a maga szakállára el is kezdte a dolgot. A legénység nem csüggedt, bár a kosztjuk is leromlott a beszélgetés óta. Ez azonban csak növelte buzgó­­ságukat. Mindenütt csupa szalma, szalma és szalma. A csűrökben, a pajtákban, a górékban. a szérűkön, kazlak a nagy udvarokban. Egyszer valame­lyikük egy pajta szalmacsomója mellé feküdt, kicsit pihenni. Kis idő múlva rohan a többihez: — Fiúk, a szalma alatt rengeteg búzaszemet láttam. Gyertek ... Széthányták a kazlat. Hát az csak befedte az egymásra rakott zsáko­kat. És mindegyik kazal gabonát ta­kart, gabona volt a cséplőgépek gyomrában, kukorica a górékban szalmával letakarva. Az uradalmiak részéről nagy volt a riadalom, a szaladgálás. A kato­nák azonban nyugodtan leszámolták a zsákokat, aztán fennszóval lefog­lalták azokat. A FALU MÁR FELLÉLEGZETT volna a hírre, amikor a bíró kezdte el a dolgot. Szekeret rendelt és az állatoknál kezdte, de sonkákat, s egyebeket is elvitetett. Jani ezt Guba Jánostól, egy öreg­től tudta meg, aki panaszra ment hozzá. — Édes fiam, könnyezve panaszo­lom neked, hogy elvitték az egyet­len malacomat. Pedig az unokám­nak tartogattam, ha hazajönne a frontról... Az őrvezető dühbe gurult. Egy percet sem várt, átadta földijének, Kotroczó Antinak a szállítás ügyét. Indult a faluba. A községházára szinte berobbant. — De azt a kirelejszom hétszentsé­git, hogy jön a bíró úr ahhoz, hogy rekviráljon? ... — Hát a haza nevében, édes öcsém. Különben is, itt nők is vannak, nem kell így kiabálni.. . Csakugyan a sarokban ott ült kis pírral az arcán a Maris. Mintha só­hajtott volna, mikor a fiú odanézett. — Én meg akkor is azt mondom, hogy azonnal adja vissza Guba Já­nos malacát. — Hát azt nem adhatom, mert már elszállították. — Hijnye, azt a. .. — dühös'ködött az őrvezető — hát idefigyeljen, ha még egyszer ilyent hallak, idehozom a legénységet és szétlőjük ezt a köz­ségházát, megértette? ... A választ meg sem várta, 'becsap­ta a kaput. Másnap meglett az állatállomány is. Eddig az egész raj pusztánként kutatta a teheneket, lovaikat meg a sertéseket. Valaki megsúgta nekik a cselédségből, hogy így soha sem jut­nak a nyomukra. így csel cselt kö­vetett. öt puszta volt. Az őrvezető kettős csoportba osztotta a legénysé­get. A pusztákat egy időiben lepték meg, így sehonnan sem tudták át­hajtani máshova az állatokat. ELKEZDŐDÖTT a nagy szállítás. Az uraság őrjöngött, magához hivat­ta a bírót. A falu örült. Nem volt gond többé az étkeztetésre, alvásra. Csiklandozó szalma helyett puha, vetett ágyak várták őket a faluban. Mint saját gyerekeiket szerették az öreg szülők, a gyerekek körülrajong­ták őket. Na, és a lányok... Estén­ként a kiskapukban suttogások hal­latszottak, a kispadok megteltek be­szélgetőkkel ... Május volt... Egy ilyen este állt meg Jani egy kis fehér ház előtt. Maris — szólt halkan be az ab­— Tessék, Járni — szólt egy enge­delmes hang a függöny mögül. — Beszélni alkarok magával, Ma­ris. én. ban- Mit akar tőlem, Jani, hiszen .. annyi szép lány van a falu-Nem baj. Maris, az nekem egy sem számít... — Dehát miért, mit tettem _ én, szegény özvegy asszony, hogy észre kellett engem venni, Jani? — Olyan szép, szomorú szeme van, Maris... Én az ilyen szomorú nőket szeretem . .. Marisom, hallja? — Hallom. Maga is olyan szép volt, amikor olyan haragosan beszélt a bíróval... Jó ember maga, Jаш ... — Maga Is az, Maris .. . Csönd. Mintha már mindent el­mondtak volna. Aztán, Jani, nem bírja tovább. — Maris, Marisom, bejöhetek? — Gyújjön; Jani — szakad fel halk sóhajjal a hang a függönyön túl. A gróf és a bíró megbeszélésének vizsgálat lett az eredménye, mert a bíró elment a megyeszékhelyre. 'Dé­vai hadnagy szállt í ki. Jani az egészről semmit sem ; tudott, csak akkor, miután a hadnagy már az egész falut végigjárta és felkereste őt. ■ Feljelentettek, fiain —• mondta Dévai —, szerencse, hogy engem küldtek ki megvizsgálni a dolgot. Nem is tudom, mi lett volna, ha va­lami másfajta jön ide. De én meg­néztem és így jelentem a dolgot... Becsületesen és jól hajtottad végre parancsomat... Jól van, fiam, meg­dicsérlek. Add át ezt a többieknek is. A többit megtudod, ha rövidesen az ezredben találkozunk. Dévai és a bíró találkozását Maris mesélte el Janinak. Úgy déltájban már tóntről hallották a hangot: — Hol az a szemét, gazember bí­ró? Aztán berohant Dévai. Egyenesen a bíróhoz szólt: — Maga jelentette fel az én fiai­mat? Hát én 'kivizsgáltam a dolgot és megállapítottam, hogy csak az én parancsomat hajtották végre és min­denben teljesen helyesén jártaik el. Egy háború van a hátunk mögött, ma már nem játszhatják a régi játé­kot ... remélem, megértette?..: iHa pedig nem hajtja végre fiaim paran­csát, visszajövök és lelövöm, mint egy kutyát! Végeztem . .1. jó napot..: AZTÄN LETELT a két hét. A fi­úk virágosán, kissé könnyesen bú­csúztak a falutól. Gyerekek, lányok, asszonyok lengettóit utánuk kendő­jüket. Maris nem menjt az utcára. A községháza ablakából nézte 'Janit, ne lássák bánatát. Kegyetlenül szép nap volt, még virágoztak az orgonák. A fiúk büsz­kén, kissé meghatottan léptek. Várta őket az ezred, aztán az Alpok mész­­fehér sziklái, néhányukat a Piave gomolygó vize ... De valami érlelődött a tavaszban...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents