Somogyország, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-13 / 86. szám
Szombat, 1957. április 13. SOMOGYORSZAO 3 Tizenhat család otthona Tizenhat esalád! Bárhogy is számolgatjuk, igen kiesi szám ez a 280 lakásigényléssel szemben. És mégis, milyen nagy segítséget jelent. Ez évben ugyanis 16 család jut megfelelő, egészséges lakáshoz Marcaliban. Még 1956-ban egy 16 lakásból álló bérház építtetését kezdte meg a Honvédelmi Minisztérium a régi tisztiházak mellett. Egy év múlva, ez év első hónapjaiban a községi tanács tudomására jutott, hogy az építkezést abbahagyták, s a minisztérium lemondott a lakásokról. A végrehajtó bizottság határozata alapján a községi vezetők eljártak a Minisztertanácsnál és az Országos Tervhivatalban, hogy a lakásokat adják át a községnek. A terv sikerült. Az említett szervek a községi tanács tulajdonába adták át a megkezdett építkezést, sőt a befejezéshez szükséges 513 009 forintot is. Azóta már megkezdték az építés folytatását, s a befejezés körülbelül október végére várható. Nagyobb baj lesz azonban a lakások igazságos szétosztásával. Éppen ezért úgy döntöttek a vb tagjai, hogy nagyobb bizottságot alakítanak, Éz a bizottság lesz hivatott arra, hogy alapos vizsgálatok, helyszíni szemlék után megállapítsák: kik a legrászorultabbak. Ilyen megoldással feltétlenül igazságos elosztásra lehet számítani. Ez a 16 lakás — ha nem is oldja meg a marcali lakásgondokat — feltétlenül enyhíteni fogja a helyzetet, kivéve, ha nem olyan önös érdek vezeti a bizottságot a döntéseknél, mini e téren Kaposvárott működött lakáselosztó bizottságot. bírósági hírek Szökni akart, hogy a börtönbe ne kerüljön — mégis odajutott Bíró Mihály büntetett előéletű kadarkúti lakosnak február végén a hátralévő szabadságvesztés büntetését kellett volna megkezdenie. Bíró azonban nem akart a börtönbe bevonulni, s hogy a büntetés végrehajtása alól kivonja magát, Péterhida község határában Jugoszláviába akart szökni. Bíró Mihályt azonban a határőrség tagjai közvetlen a határon tettenérték és őrizetbe vették. Hathónapi börtönre ítélték. Ide vezetett a nagy szerelem Papp Vince 70 esztendős böhönyei .lakos, aki feleségétől törvényesen elvált, szerelmi bánatában — mivel felesége nem akarta visszafogadni —felgyújtotta felesége szalmakazlát. Mindkettőjük, sőt a szomszédok szerencséjére, a tűz nem terjedt tovább, így nem lettek súlyosabb következményei a szerelmi bánatnak. Sikerült lokalizálni a tüzet. A bánatos szerelmes ügyét április végén tárgyalja a Marcali Járásbíróság. Somogyország postájából Tisztelt Szerkesztőség! Annyi szépet és kedveset nyújtanak olvasóiknak és mindennel törődnek, hogy most én is bátorkodom felszólalni az öregek nevében — a citromelosztás ügyében. Való igaz, hogy a legfontosabb elsősorban a gyermek. De kérem mégis, hogy az öregeket is vegyék tekintetbe. Mert hiszen nekik sem idejük, sem erejük nincs sorbaállni, különösen, ha beteoek. Jelenleg is ágybanfekvö vagyok, mert elestem a rossz- járda szélén és csúnya comb-nyak zuzqdást szert.eutem. elnézésüket kérve, elintézésükért hálás köszönetét küld: A RÁZ IN VIKTORNÉ, Kaposvár, Vöröshadsereg u. 6. I, e. — Májusban kezd dolgozni a tejporgyár. Az ellenforradalmi események miatt elhúzódott a berettyóújfalui tejporgyár építésének befejezése. Az idén amint az időjárás lehetővé tette, az építők azonnal hozzáláttak a munkálatokhoz. Már szerelik a gépeket, és sor került néhány egység próbaüzemeltetésére is. Az új létesítményt májusban adják át rendeltetésének. A korszerűen felszerelt gyárban naponta 36 000 liter tejből készítenek vajat és tejport. — Felrobbant az aknagyutacs. Az elhagyott háborús robbanószerek még napjainkban is okoznak szerencsétlenséget, ha azokat hozzá nem értők fogdossák. Április 8-án öreglakon, Balázs István 47 éves ember talált a szántóföldjén egy aknagyutacsot, melyet azonnal elkezdett szétszedni. Eközben a gyutacs felrobbant és Balázs István kezén súlyos sérüléseket okozott. A MUNKÁSTANÁCSOK FÓRUMA A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat munkástanácsának jó a kapcsolata a pártszervezettel, szakszervezettel és a vállalat vezetőségével A vállalat munkástanácsa megalakulásától kezdve gondot fordít arra, hogy a vállalat összes szerveivel egészséges kapcsolatokat teremtsen. Akkor is visszautasítottuk azt a tavaly ősszel még többhelyen elég •népszerű állásfoglalást, hogy a szocializmust kommunisták nélkül is lehet építeni. A vállalat munkástanácsában kezdettől fogva helyet foglaltak a vállalat legjobb dolgozói, akik közül számosán kommunisták. így például a munkástanács elnökségének tagja a pártszervezet intézőbizottságának elnöke. Nem akarjuk az addigi megállapításokkal tagadni azt a tényt, hogy nálunk is voltak demagógok, az ellenforradalom malmára dolgozók és félrevezetettek. Az első két fajtát még a múlt évben kiközösítettük sorainkból, a félrevezetetteket pedig mi is segítettük, hegy a helyes útra találjanak. Igyekeztünk jól végezni gazdasági munkánkat. 1956 őszén mi is áttértünk az órabérrendszerre, s a megyében elsőnek ismertük fel a sima órabér rendkívüli hiányosságát. Nem féltünk a vállalat gazdasági helyzetének nyílt feltárásától és a darabbérrendszerre való visszatérés előnyeiről beszélni. A dolgozók zöme megértette és magáévá tette álláspontunkat. A darabbérezésre való visszatérést megelőzte a munkástanács rendkívüli ülése, amelyen a főmérnök elvtárs részletesen, tényszámefkkal megvilágított és alátámasztott példákkal illusztrálta a sima órabérrendszer tarthatatlanságát és azt a tényt, hogy a darabbérrendszer alkalmasabb arra, hogy a gyengén dolgozókat ösztönözze és a jól dolgozókat az őket megillető többletkeresethez juttassa. A munkástanács ülése határozatot hozott, hogy a kidolgozott ;-Wterjesztést a vállalat összdolgozói -előtt is ismertetni kell. A termelési értekezleten a munkások elfogadták a vállalatveze- Sőség és a munkástanács elnökségének együttes javaslatát a darabbérrendszer visszaállításáról. Az eredmény nem maradt el, mert míg januárban az önköltség 110 százalék körül mozgott a tervezett 93 százalékkal szemben, februárban, márciusban a darabbérezés bevezetése után negyedéves önköltségi tervünket teljesítettük. Az ellenforradalmi események hatására a mi vállalatunknál is meglazult a munkafegyelem és ezért a bérkérdés mellett párhuzamos feladatnak tekintettük a munkafegyelem megszilárdítását. Elsősorban nem az adminisztratív eszközök javítot’ ák meg a vállalati munkafegyelmet, hanem a példamutatás. Harmadik és ugyancsak döntő feladatnak a szocialista tuljdon megóvását és megőrzését tartotta a munkástanács. Az eddigiekben a munka alapvető feltételeinek biztosításáról beszéltünk a munkástanács munkájának tükrében. Magától értetődik, hogy rézben a gazdasági vezetés rengeteg ■sínját-bínját sajátítottuk el. Megdsnertük a tervezés elemeit, annak fontosságát és ezzel főképpen megsmertük azt a hallatlan felelősséget, unely ránk hárul a vállalat vezetéséзеп. A feladat azonban nemcsak feelősséggel jár, ha a munka eredmélyes, örömmel is. És mit tagadjuk, Hiszkeséggel is tölt el bennünket, mikor azt látjuk, hogy munkánk eredményeképpen a múlthoz képest megjavul a tervezés, az ügyvitel és a műszak munkája. Mi már hónapok óta nem folyunk bele a feladataink operatív végrehajtásába. Felismertük, szerencsénkre elég korán, hogy a vállalat igazgatója, főmérnöke és főkönyvelője, a műszaki és adminisztratív dolgozók feladata a hozott határozataink végrehajtása. Mi azok -•égre hajtását természetesen nap mint nap ellenőrizzük. Ilyenformán eirvüttműködésünk a vállalat vezetőségével és eovéb szerveivel a lehető legjobb. A napi feladatok, helyesebben a folyó tervidőszak feladatainak megoldásán kívül sokat foglalkozunk a vállalat jövőjével is. Most dolgozzuk ki a vállalat igazgatójával, főmérnökével és főkönyvelőjével közösen azt a tervezetünket, hogy miképpen lehetne a vállalat önállóságát növelni. Ezenkívül a vállalatvezetőséggel karöltve már most biztosítjuk egész évi munkánkat. A közös együttműködés eredményeképpen minden reményünk megvan arra, hogy a vállalat tovább fejlődhet. Az első negyedévben munkáslétszámunik átlagosan 80 fő volt. Ezt a létszámot április 1-tól 120 főre emeltük. A munkabiztosítás révén azt akarjuk, hogy a második félév elejére a vállalat munkáslétszáma 160 főre emelkedjék. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a törekvésünkkel mi is segítjük a kormányt abban, hogy a munkanélküliséget teljesen felszámolja. Célunk, hogy a város és a megye is büszke legyen a Somogy megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat dolgozói által elért eredményekre. KOVÁCS LÁSZLÓ, a munkástanács elnöke. Megjegyzések a Somogy megyei Népi Együttes műsortervéhez Köztudomású, hogy szimfonikus zenekaraink nem játszanak tánczenét. A népi zenekarok a hangszerösszeállítás miatt és megfelelő képzettség hiányában sem lépnek pódiumra Bach valamelyik Brandenburgi versenyével, s a szórakozóhelyek sanzon-énekese aligha felelne meg Bizet: Carmen-jének címszerepében. Lehet, hogy a szóbanforgó énekes gyakorlás közben erejét meghaladó művel ismerkedik, lehet, hogy a népi zenekar vezetője belekóstol Corelli: La fóliájába, s a szimfónikus zenekar hegedűse társaságban magyar nótát játszik, de egyik sem lép ezzel közönség elé... Nem is kísérlik meg. Minden művész, minden együttes — tisztában lévén képességeivel — csak arra vállalkozik, amit elbír. A művészeti csoportok esetében pedig minden együttesnek megvan a maga profilja, mely erős kontúrvonalakkal rajzolja meg működési körét. Természetesen eszerint kéne történni a műsorösszeállításnak is. Nem így a Somogy megyei Népi Együttesnél! A május 6-i jubiláns hangverseny — egyébként kitűnő — műsorában ugyanis Antonio Lotti: Crucifixusát fedezheti fel az érdeklődő. S e mű — népi együttes által való — bemutatásával vitába, kell szállni. Azt a tényt, hogy az együttes vállalkozott a Crucifixus bemutatására, önmagában talán dicsérendő merészségnek is lehetne nevezni. S ha valaki nem látna túl az »új« és »nagy« iránti vágyódás gondolatokat és célokat meghamisító, vagy leplező érzésein (melyek most minden bizonnyal duzzasztják az együttes keblét), fejet hajtana és elismeréssel adózna e váratlan próbálkozásért ... De nem teheti ezt senki. Nem teheti az együttes profiljával ellentétes mű miatt, nem tehetné akkor sem, ha csorbítatlan, kitűnő előadásra számíthatna a zenekedvelő közönség. Lotti Crucifixusa a renaissance zene talaján áll. Hat szólamú motetta (egyházzenei műfaj: bibliai szakaszok többszólamú, énekes feldolgozása). Lotti, Palestrina, a nagy olasz zeneszerző méltó követője, s Crucifixusával a vokális polifónia remekbeszabott alkotását hagyta az utókorra. Nem is a mű értékét kifogásoljuk, sőt — félreértés ne essék — nem is azért emelünk szót, mert Egy magyar földműves találkozása Leninnel avat ok Leninről« (Szemelvény a » gyűlteménvböl.) 1916-ban engem, földnélküli földművest, 18 éves koromban besoroztak. Május elsején vonultam be. Az orosz frontra kerültem és 1917. november 13-án már fogságba estem. Murmanszkba vittek, azután Turkesztánba. A fogolytáborban ért a forradalom. Megszöktem, de Taskenten túl nem tudtam menni, mert a sínek fel voltaik szaggatva. A fele utat odáig is gyalog tettem meg. Taskentben szintén fogolytáborban voltam, onnan egy gimnáziumi tápár felesége kikért szakácsnak. Itt, Taskentben láttam a bolsevik! forradalmat. Eddig fogalmam sem volt a vörösökről és a fehéreikről. Egyszer feltűnt egy tiszti különítmény páncélautókon Taskent főutcáján, amelyet fasor szegélyezett, hatalmas fákkal. Akkor láttam, hogy egyszerű puskájuk madzaggal a vállukra vetve, köztük gyerekek, lányok, öregek. Néztem, kik is ezek tulajdonképpen. A fasor mindkét végén befűrészeltek egy hatalmas fát, kötelet kötöttek a fa csúcsára, a kötelet felhúzták egy szembenlévő háromemeletes ház tetejére. A másik oldalon ugyanezt csinálták. Amikor a páncélautósor (nem a mostani harckocsi, hanem egyszerű autó, csak páncéllal volt védve) odaért, akkor lerántották a fát. A fehérek kiabálni kezdtek, hogy vissza, vissza. De a vörösök az utcasor túlsó végén megint csak lerántották a fákat. így bekerítették a fehéreket, sem előre, sem hátra nem mehettek. Az ablakokból meg gránátokat dobáltak az ellenségre, úgy, hogy egy-kettőre elpusztították a fehéreket. Nagy lelkesedés fogott el ennek láttára. Micsoda leleményesség! Müyen hadvezérük lehet, ha ők is ilyenek, ezek az egészen egyszerű munkások! Mi vezeti őket? Később árulás következtében, a fehéreik egy időre felülkerekedtek. A városháza azonban sokáig tartotta magát. Három napig ostromolták a városházát, harmadnap bevették. Odamentem, hogy lássam, milyenek lehetnek azok a bolsevikok? A tanácsterem padlóján két ember feküdt a földön, a fehérek veszett dühvei rúgdosták őket. Kiderült, hogy a nagy tanácsterem egyik ablakából az egyik bolseviki gépfegyverrel tartotta sakkban a fehéreket, az utolsó előtti töltényig. A másik oldalon vagy 100 láda kézigránát volt. A gránátokat a másik dobálta az ostromlókra. Utolsó golyójukkal főbelőtték magukat. Néztem. Ezek hát a bolsevikok? Mondták körülöttem, hogy egyszerű munkások voltak. Az események hatására, 1919 tavaszán beléptem a taskenti csekához, ahol őrségben voltam. Aztán jelentkeztem a frontra. Harcoltam Orenburg mellett, Bokhara bevételénél, majd Andizsamban. 1920 tavaszán az Anal-tó mellett egyszer vagy ötezer kozák tömeges támadást indított ellenünk. Mi sokkal kevesebben voltunk. A Vörös Hadsereg akkor sok nagyon fiatal c. önkéntesből állt, de volt 60 éves, őszszakállú önkéntes is. A hadsereg még természetesen nem volt olyan összetételű, mint később, ellenség is befurakodott közénk. Lövészárokban helyezkedtünk el a bokrok mögött. Itt rejtettük el az ágyúkat. A mi katonáink, akik még ilyen rohamban nem vettek részt, megrémültek a nagy túlerőtől, kiugráltak a lövészárókból és elfutottak. Hiába mondtuk, ne szaladjatok el, úgyis utolérnek benneteket. Mi ottmaradtunk öten, négy ágyúval. Parancsnokunknak, egy fiatal orosz matróznak vezényszavára, amikor a kozákok kétszáz méterre voltak, kartácsttizet zúdítottunk rájuk. Az első sorokat lekaszáltuk, az utánuk jövők legázoltók azokat, akikben még volt élet. Fogalmuk sem volt, milyen kevesen vagyunk, ezért megfutamodtak. Hatalmas győzelmet arattunk felettük. A lovakat elfogtuk, ráültünk és üldözőbe vettük a kozákokat. Másnap odajött Frunze, aki akkor a turkesztáni csapatok főparancsnoka volt. Mind az ötünket kineveztek ütegparancsnoknak és elküldték Moszkvába, katonai iskolára. Csak én voltam magyar az öt közül, egy osztrák és a többi orosz matróz volt. Amikor az előző évfolyam hallgatóit tisztté avatták, az ünnepségen megjelent Lenin. Készültünk a fogadásra, legnagyobb büszkeségemre engem a díszszázadba tettek, magas voltam, a sor elejére kerültem. Rendkívül izgatottak voltunk, állandóan igazítottunk valamit magunkon, hol a patrontáskát, hol a derékszíját. Amikor Lenin megérkezett Frunze kíséretében, odaköszönt nekünk: Zdravsztvujtye! Egetverő éljenzés volt a válasz. Lenin mosolyogva, gyors léptekkel közeledett felénk és megállt előttem. A szívem erősen dobogott. Megkérdezte, milyen megyéből való vagyok. Azt mondtam, hogy Budapest megyéből, gondoltam, így jobban érti. Kísérőjéhez fordult és így szólt tréfásan: »Ejnye, mindig úgy tudtam, hogy a magyarok alacsonyak, tömzsi emberek, most kisül, hogy milyen hatalmas legények.-« Lenin kezet fogott velem. Rámnézett, elgondolkodó, komoly arccal így szólt: »Ha hazatér, elvtárs, harcoljon otthon is vitézül a mi közös ügyünkért.« Mindenki irigyelt, mert Lenin kezet fogott velem. Mondták is tréfásan: »Te csórt magyar, éppen téged szúrt ki Lenin elvtárs.« Van olyan emlék, amely bevilágitja az ember egész életét. Évtizedek múlhatnak el, s nem halványodik soha. Van olyan arc, van olyan tekintet, amelyet néhány pillanatra látunk csak, de sohasem feledhetünk el. így őrzöm én a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, így őrzöm Lenin elvtárs tekintetét. Varga József egyházi zenéről van szó. De kifogásoljuk és joggal: mié,rt kell ezt a művet egy alapjában, felépítésében és hagyományaiban népi kórusnak bemutatni? Sok érv hangzott el, de népi mindig meggyőző. Többek között ilyenek: A Crucifixus bemutatása az együttes nyolcéves fejlődéséről fog tanúskodni. A szakemberek csak ilyen komoly alkotáson mérik le teljesítményüket, tehát vizsgázik az együttes. A kórus kinőtt már a gyereksorból, mást is kell »ennie«, nemcsak spenótot. ,A többszólamú vokális mű csiszolja a kórust, igényesebbé teszi tagjait. És végül: a Svesnyikov kórus és az Állami Népi Együttes is bemutat hasonlókat ... Nos, ez érvekhez lenne néhány szavunk. Mindenekelőtt meggyőződésünk, hogy a nagyhírű Somogy megyei Népi Együttes nem a Crucifixussal tesz tanúságot nyolcéves fejlődéséről. Igazolják e fejlődést a nyolc év legsikeresebb műsorszámai, melyek — nagyon helyesen — szerepelnek a műsorban. S ha sokat fejlődött a kórus — márpedig ez kétségtelen —, akkor Kodály müveinek előadásmódján éppúgy érződni fog, mint Bárdos népdalfeldolgozásain, vagy a somogyi gyűjtéseken. Vagy nem állítja nacjf feladat elé a kórust, nem mutathatja meg igazi képességeit Bartók bármelyik, kórusmüvével? De igen! Ezt vallják az együttes vezetői is ... Szakemberek- jönnek, s az együttes vizsgázik. Nos, ezt így is fel lehet fogni.. Igaz, hogy a fejlődés szempontjából fontos a »vizsga«, hogy a megalapozott szakvélemény csak előnyére válhat a kórusnak. De az együttes május 6-án elsősorban névadója, a nép előtt vizsgázik. És nyugodt lelkiismerettel kétségbe vonhatjuk, hogy a zenei szakember csak a Crucifixus előadásából tud képet alkotni magának... Bár e vizsga balul is végződhetne. Vajon az együttes vezetői magukba néztek-e, felmérték-e az erőt, mielőtt egy ilyen hihetetlenül nehéz mű bemutatására vállalkoztak? Hatszólamú motetta... Minden egyes szólam önállóan mozog, egymástól függetlenül él, s a gopdolátközökbeni feszültség, a témakörök indulása igen nagy, nehéz feladatot ró a karnagyra. Vajon magukba néztek-e, nyugodt lelkiismerettel vallják-e magukénak a ,vokálpolifónia-ellenpont-, az akkori kor tökéletes stílusismeretét? Mert epéikül semmi szín alatt sem vezethet sikerre a bemutatás. Es a Crucifixus mozdulatiechnikailag is többet kivan, mint a szigorú, metrikus zene, hisz itt mindenekelőtt a dallamrajzolás dominál. ■. Vajon felmérték-e az adottságokat, s miként sikerülne a vizsga? Igaz, a gyerekkorból kinőtt o.z együttes. De a spenótot szívesen megeszi a felnőtt is. (Ebből a kifejezésből egyébként, ha nem is nevén nevezve a gyereket, de egy bizonyos mértékig a népi zene lebecsülésére is lehet következtetni...) A másik érv, mely szerint a vokális polifónia fejleszti a kórust, igényesebbé teszi tagjait, kétségtelenül igaz és meggyőző. Megfelelő hozzáértés esetén sokat segíthet a kórusnak. De ehhez elég, ha a próbákon belekóstolgatnak, s nem a jubiláris hangverseny műsorán szerepeltetik. A közönség egyébként minden bizonnydü szívesebben venné, ha a Crucifixty$í és hozzá hasonló műveket егф — és nem népdalfeldolgozásokra — specializált, orat&riumkórus előadásában hallhatná ... És végül hivatkozás a Svesnyikov kórusra, az Állami Népi Együttesre. Nemde kissé merész összehasonlítás ez? Egy szó, mint száz: helytelenítjük a Crucifixus bemutatását. Helytelenítjük, mert messze elter az együttes profiljától, mert úgy erezzük, meghaladja erejét. S ezen talán érdemes egy kicsit gondolkozni. Fácán farkú tyúkok az Állatkert ben. Az nllatkertben vadon élő- és háziállatok keresztezésével is kísérleteznek. Ennek egyik érdekes eredményét máris láthatják az Állatkert látogatói: a fácánfarkú tyúkokat. Az újfajta törpe házityúkok és örvösfácán-kakasok keresztezése útján jött létre. A különös utódok inkább a törpetyúkra hasonlítanak, főleg a fejük és a törzsük, alsó része, de farktollaik fácántollak. Érdekesen érvényesült a keresztezésnél az úgynevezett heterózis-hatás: az utódok mindegyike jóval nagyobb bármelyik szülőjénél.