Somogyország, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-26 / 96. szám

Péntek, 1957. április 28. ________SOMOGYORf _________ _____________________________________7 Nyolc hónap múltán Horváthéknál Befelé nyitom a deszkaveretű kiskaput, s a kert felől máris alacsony, tömzsi parasztember siet felém. A gazda, Horváth István idvözlésre nyújtja nagy, kérges tenyerét, első látásra megismert, .gén, egyszer tavaly augusztus 18-án ugyanitt találkoztunk. A kü­szöbön ült akkor a gazda, s emlékszem sok mindenféle miatt zúgo­­üdott, méltatlankodott. Azóta azonban sok víz elfolyt a Dunában, sok linden változott a parasztok örömére. Bár a parasztok szívből jövő ■römmel fogadták a munkás-paraszt kormány sok jeles, rájuk vonat­ozó rendeletét, látom Horváth Istvánt azért még aggasztja valami, .imire mondás szerint a legjobb orvosság: az idő. Azt már látja, hogy t beadási rendszer megszűnt és sen cinek sincs eszében azt visszahoz­ni, ám ott motoszkál a fejében a kétség: milyenek lesznek az árak, íjogyan alakul majd a piac, nem marad-e nyakukon az eladatlan por­téka. Hát egyrészt az állam fontos szerepet tölt be továbbra is ár­megállapító, irányító tevékenységével a piacon — mondom neki —, másrészt viszont az árakat a piac, a kereslet és kínálat egymáshoz va­ló viszonya is szabályozza. Bárcsak bőségében állnánk már az idén a búzának, húsnak, tejnek, zsírnak és mindenfélének. De ettől még messze vagyunk. A kuntelepi homok éles és sivár. Jól meg kell gyúrni istállótrágyával és ekével, kapával, hogy a lehető legtöbbet adja. Sok­szor még így is könnyen siklik a kasza. Búzából gyakran az öt—hat mázsás átlagtermés itt jónak mondható. A lucernát, lóherét nem vallja meg az itteni talaj, nagy-nagy gond tehát az állatok takarmá­nyozása. A rét, a legelő adja itt az istállós jószágnak a télire való eleséget. Meg a szántóba vetett zab. A természet szűkkezűségét szor­galommal, több munkával kell kisegíteni. A tizennégy hold föld mel­lett tavaly is négy hód kaszálót kellett vállalnunk idegen faluban — Bábodon, a széna feléért, illetve az első kaszálás harmadáért. Az idén viszont a tizennégy holdhoz még két hold felesleges kukoricaföldet béreltünk Görgetegen. Kell a takarmány — mondja Horváth gazda. A. burgonyát is elfogadja a kuntelepi homok, abból két holdat ültet­ték be. öröm látni, tapasztalni, ha még vannak is kétségek a parasztem­berék szívében, ezek már oszladoznak, s a kuntelepi parasztok ha ne­hezebben is, mint más jobb vidéken, de boldogulni akarnak. V. J. Egy faluval odébb Este van, besötétedett már, s az ember ilyenkor hiába keres valakit a tanácsházán. (Hacsak gyűlés nincs 'éppen, márpedig ezen a napon nem volt.) A munkaidő lejárt, jogos a pi­henés. Mi mégis szerettük volna megtalálni ez elnököt, néhányperces beszélgetésre. Nagykorpádra futott be a kocsi. Megkérdeztük egy embertől: — Hol van a tanácselnök? Nincs az itt, kérem. — Hát hol van? — Szabáson lakik. Nem baj, úgyis arra vezet az ütünk. Igaz, hogy Szabáson sem ta­láltuk meg, viszont érdeklődtünk az ottani vezető iránt. — Hol találjuk meg a tanácselnö­ni. Itt biztos nem — felelte egy né-Aztán miért nem? — Mert hogy Kutason lakik ... Az is útba esik. De azért izgatott bennünket a dolog. Vitatkoztunk "is. Talán valami tévedés van a dolog­ban. Vagy eltájolódtak a tanácselnö­kök, hogy mindegyik egy faluval odébb lakik? Nem tudtunk dűlőre jut­ni. A meglepetést meoelőztük azért, feltételezve, hogy a kutasi elnök biz­tosan Nagybajomban l^kik. Elvégre az is útba esik. Ezúttal azonban tévedtünk. Kuta­son már »helyreállt a rend«. Egy gon­dolat azért még most is motoszkál a fejünkben: — Mily nagy öröm lenne, ha mond­juk a megyei tanácselnök Budapesten lakna a Gorkij fasorban ... Örömmel hallgattuk őkett Ezzel a néhány elismerő szóval nyugtázták a görgetegi, kuntelepi lakók a kuntelepi iskolások vasár­napi előadását. A gyerekek maguk kérték, hogy tanuljanak már vala­mit, mert szeretnek szerepelni. De egyébként is minden évben szoká­sos volt a kisdiákok bemutatkozá­sa, akik mindenkor szívesen szó­rakoztatták a felnőtteket. A háromórás jólsikerült műsor első részében kisebb énekszámok, szavalatok, mesejátékrészlet és balett gyönyörködtette a nézőket. De az igazi élményt a második rész jelentette. A gyerekek még tavaly látták Kaposvárott a János vitézt. Na­gyon megtetszett nekik, s ezt vá­lasztották. Persze a díszletek, ru­hák hiánya, no meg az előadás­hoz szükséges adottságok gondot okoztak. Ezért határoztak úgy, hogy csak részleteket mutatnak be a daljátékból. így is sok mun­kát adott a betanítás Dudán Im­­rénének, a rendezőnek. De meg­érte a fáradozást. A műsor nagy­szerűen sikerült és különösen Pé­kó Éva és Basics Mária kapott sok tapsot. A részleteket ügyesen forrasztotta eggyé az összekötő­szöveg. Csak egy baj volt. A gör­getegi kultúrház kicsinek bizo­nyult, s a szülők, hozzátartozók kivételével alig jutott valakinek hely. Most megismétlik az elő­adást, május 2-ra kértek enge­délyt. No és az erkölcsi sikert anyagi siker is tetőzte. Az 1483 forintos bevételből kiegészítik majd az út­törők felszerelését. A későbbi be­vételekből pedig nagyobbmérvű nyári kirándulást is terveznek a gyerekeknek. köt? Mi lesz 23 vagon gyümölcsízzel? Д Nagyatádi Konzervgyár fölött váratlan felhő л tornyosult. Ritkán előforduló eset történt meg. A 40 vagon előirányzott második negyedévi gyü­mölcsíz-tervből mindössze 17 vagon átvételére vállal­kozik a kereskedelem. Indok: a vásárlóközönség passzív magatartást tanúsít a vegyesíz vásárlás iránt. Ezért a második negyedév folyamán csupán 17 vagon eladását látja biztosítottnak a kereskedelmi központ. Ez a hír bár egyszerűnek látszik, de a konzervgyárnak, amelynek egész második negyedévi terve a 40 vagon vegyes gyümölcsíz elkészítésében sűrűsödik össze, könnyen a gyár gazdasági helyzetének felborulásához vezethet az áru feltorlódása. A kérdés azonban ott dől el: szembe memék-e nézni a nehézségekkel a Nagy­atádi Konzervgyár dolgozói, vagy megfutamodnak előle. Elárulták azonban, hogy már most döntöttek, mégpedig amellett, hogy szembenéznek a nehézségek­kel és mindenképpen megoldást keresnek a felmerült problémáira. De lehet-e a gyümölcsíz készítésen kívül más utat is választani a gyárnak, és hogyan? Az a cél, hogy a fennmaradó 23 vagonnyi vegyes­­ízt mindenképpen leszorítsák és a kiesett mennyiség helyébe más gyártástenméket helyettesítsenek be. A gyár profiljából eredően a következőt lehet megterem­teni: Növelni a zöldborsó és a gyümölcs (cseresznye-, meggy-befőtt) konzerválását. Hiszen itt nem lenne kü­lönösebb baj, csakhogy mindkét nyerstermék szezo­nális jellegű és túlnyomórészt a negyedév végén szok­ta ezeket a gyár elkészíteni. Mégis ez a megoldás lát­szik legcélravezetőbbnek. Emellett döntött a gyár ve­zetősége is. Most minden erőfeszítésüket arra össz­pontosítják, hogy nyerstermékek (borsó, cseresznye, meggy) a második negyedévben előbb kerüljenek fel­dolgozásra. Határozat született már arról, hogy az elő­irányzott 20 vagon zöldborsó tervet éppen a beállt körülmények miatt 30 vagonra növelik. Szorgalmaz­zák a zöldborsószállítási szerződések megkötését, hogy a nyerstermék időben és zökkenőmentesen rendeltetési helyére, a gyárba kerüljön. Szeretnék azonban, ha eb­ben a nagyarányú előkészítő munkában a MEZOERT is jobban támogatná őket és nem késleltetné napról napra a gyümölcsszállítási szerződéskötéseket. A gyár dolgozói és vezetői látnak egy harmadik megoldási lehetőséget is, azt, hogy a vegyesíz egy ré­szét exportra is alkalmas szilvaízzé dolgozzák fel. Bár amint mondják, ez a megoldás bonyolultabb, de né­hány vagon vegyesízt mégis helyettesíteni tudnának. Nagy erőpróba lesz a második negyedév. Ha sike­rülnék a helyettesítési tervek, eloszlatták a felleget és munkahelyén maradhat valamennyi dolgozó. Ezért a karbantartásra való előkészületeket már most meg­kezdték és ahol csak egy mód kínálkozik, korsze­rűsítenek. Teljes erővel folyik a betontartályok előké­szítése. A borsó futópályáján eddig kézzel végezték a kosaraik kiemelését, ezt a munkafolyamatot most gépe­sítették. Uj borsótöltőgépek várják a szezont. A lelkiismeretes és körültekintő munka láttán már most meg lehet jósolná, az akciónak sikerrel kell vég­ződnie. Nem veszik kárba a 23 vagon vegyesíz, meg­maradhatnak helyükön a dolgozók, nem lehet hiba a gyár gazdasági egyensúlyáb m. Biztosítéka ennek a vezetők előrelátása és a gyár dolgozóinak áldozat­­■készséfie. 702 kötet könyv... Úgy vagyont ér, kincset azoknak, akik kézhez kaphatják, örömet, szórakozást, felüdülést, ta­nulást fiatalnak és öregnek egyaránt. A könyv, a falu­si népkönyvtárak könyve mindenkié, ingyen kultúra, melyre évente másfél milliót költ az állam. Használni jog, megbecsülni kötelesség! De hány és hány megtévedt fiatalember, kisdiák és más értelmezte félre a jogot, s feledkezett el a kö­telességről. Igen, a könyv mindenkié, közkincs, de nem közpréda. Se 702 kötet könyv, melyről most szólunk, közprédaként tűnt el az októberi napokban a nagy­atádi járás négy községének könyvtárából. HÄROMFA: 246 kötet. Ez áll a statisztikában, s néhány név. Berendiás Lajos, Fülöp János, Tátrai Vil­mos, Bukács József stb, volt DISZ-fiatalok. Azok, akik a hazafias jelszavak leple alatt tobzódó ellenforradalmi események hatásaként feltörték a szekrényt, s kiszór­ták a könyveket, a nép kincsét. Miért tették? Nem tud­ják, nem akarják tudni. Egy évtized kulturális ered­ményére törtek anélkül, hogy tudnák, mit tesznek. És zúgtak a jelszavak, zúgott a buzdítás: Vigyétek! Apró iskolásgyerekek hordták ölükben a könyvet, húszat, harmincat. Nem, nem a tűzre, haza, s egyik-másik görcsös betűkkel pingálta bele nevét. Csak amikor a rendőrség kezdett kutatni, akkor hoztak, vagy loptak vissza néhány kötetet. De ami elégett! TAR ANY: Itt »csak« 92 kötet veszett el. De elvit­ték á térítésre beszedett pénzt is. Ki volt a tettes? Nem tudja senki. A tanács vezetői sem, a falu népe sem. Vagy talán nem is akarják tudni. LÄBOD: Feltörték a szekrényt, s 170 kötet könyv tűnt el. Érdeklődnek a járási vezetők: hogy történt, ki vitte el. A válasz így hangzik: — Miért nem őrizték a járási könyvtár dolgozói?(!) S a tanács nem emlékezik. RINYABESENYÖ: A nyolc—tízezer forint értékű népkönyvtárból 194 kötet hiányzik. Letépték a Mik­­száth-könyvek tábláit is, mert piros volt. (örikéntelenül is az arénák bikaviadalaira gondol az ember.) S hogy miért történt? Ki tudja. 702 kötetre való érték ment semmibe, s most, ami­kor meg kellene téríteni a kárt, amikor vissza kéne adni a népnek, ami a népé, nincs jelentkező, nincs vállalkozó. Talán kommentár nem szükséges ehhez. De meg­oldást kell találni, mert a könyvek nem tűnhetnek el végleg faivainkból, s a meggondolatlan rongálok nem futhatnak bűntelenül. A könyvek árát meg keli térí­teni, s a tettesek kiderítésében a tanácsok segíthetnének a legtöbbet. Talán mégis fel lehetne lebbenteni az emlékezés fátylát? Cuban Amerika felé. Tévedés ne essék, nem Kolumbus Kristóf világfelfedező útjáról akarunk írni. Még csali nem is valamilyen hősi számba menő útikaland­ról. Hősünkre jobban illik a kalandor jelző. Ki ez a »hős« és miért az? Mert annak képzeli magát. Kovács Istvánnak hívják a kalandor ter­mészetű embert, és szakképzettségét illetően agronómusnak mondta ma­gát. Ám vezetői és munkatársai a halgazdaságba kerültétől kezdve erő­sen kételkedtek állításának valódiságában, már csak azért js, mert a haltenyésztéshez annyit sem értett, mint a tyúk a nyakonvágáshoz, de máshoz sem. Az okos emberhez sem illik a nagyképűség, százszorta in­kább megvetették emiatt őt, a butát dolgozótársai, beosztottai. Embe­rünk aztán egy szép napon — úgy március elején — világnak vágott, disszidált. Jelenleg Jugoszláviában tartózkodik, de útban van — mint írja — Amerika felé. Úgy látszik, cseppet sem szorult a szíve, cseppet sem rezgeti a lába, amikor átlépte az országhatárt. Magával vitt a gaz­daságból jogtalanul felvett 420 forintot is. »Fizesse vissza ezjt az össze­get a Rimanóczy, vagy a munkástanács elnöke. Vagy pedig írják a forradalom számlájára« — írja Jugoszláviából Nagyatádra, la gazdaság vezetőihez küldött levelében, s így folytatja: »Amerikába szándékozom kivándorolni. Különben jól vagyok. Ha esetleg a múlt évi termelési pré­miumot jóváhagyták, úgy a részemre járó összeget küldjék Utánam sza­bad földre«. Imígy a levél. Hogy ebből a prémiumból Kovács úr nem eszik, az biztos. Hogy nem vesztett vele a mi világunk, az is biztos. Miért kéexül úgy a nagyatádi fürdő, mint a „Luca nxéke“? — Tessék csak erre jönni — mond­ja Benkő József munkavezető — és a nagyatádi fürdő belsejébe tart. Folyosókon, átjárókon megyünk vé­gig, az új téglafalak, zsaluzások el­takarják a régi fürdő nyomait. Kiflialakú benyílóhoz érünk, deszkaajtók sorakoznak egymás mellett. Benkő József ujjával be­nyúl a kilincs helyére, kifordítja az ajtót és előre enged. — Óh ... bocsánat! A kabin fürdőkádjában ziláltihajú bácsika paskolja a vizet. Rendbe­szedi kicsit magát, bebújik tekinte­tünk elől a csempézett medencébe, s onnan panaszolja: — Hát már sohse lesz kész ez a fürdő? Meddig építik még? A fürdő szeretetét bizonyítja je­lenléte, reumás lábainak jót tesz az atádi gyógyvíz. A régi fürdő vi­szont szűknek bizonyult, bővíteni kellett. De nemcsak ez volt egyet­len oka, amiért az illetékesek el­határozták újjáépítését. A régi für­dő teteje leszakadással fenyegetett, falai mállottak, omlottak, pusztulás­nak nézett elébe a környék nagy­hírű gyógyhelye. Az építtető, a járási, illetve a me­gyei tanács nem is késlekedett so­káig. 1956-ban megszületett a fel­újítás ötlete. Azaz a terv arra, hogy megterveztessék, melynek alapján a Somogy megyei Építőipari Válla­lat a nagyatádiak örömére kivite­lezheti. Ment minden simán, ahogy a dolgoknak mennie kell. Az épít­tető a terv elkészítését, a fürdő ki­bővítésének, újjáépítésének terve­zetét rábízta a pécsi Tervező Iro­dára. Elsősorban ennek köszönhető, hogy jelenleg a szép, zöldellő fák övezte park közepén ott áll még mindig félkész állapotban a fürdő, kihasználatlanul, befejezetlenül. Fü­rödni benne nem lehet, kivéve két­­három bezárhatatlan kabint, s ott is, minit- jelen esetben, kockáztatni kell a zaklatást, a kellemetlen »rá­­nyitást« a gyógyvízszeretőknek, a betegeknek. Természetesen meg lehetett volna csináltatni a terveket a kivitelező vállalat kapós-vári tervező csoport­jával is, de így egyszerűbb, köny­­nyebb, ellenőrizhetőbb, gyorsabb, olcsóbb és jobb lett volna. Előtalál­ható vajon olyan paragrafus a be­ruházó tarsolyában, mely tiltja az ilyen egyszerű módozatok megkere­sését? ... Mert a pécsiek messze vannak, de ez még hagyján. Készítettek egy tervet, mely szerint a csőméreteket oly szűkre vették, hogy a vízhoza­mot lehetetlen lett volna biztosíta­ni a kibővített fürdőnél. Még sze­rencse!!), hogy a kivitelező vállalat a teljes elkészülés előtt észrevette ezt a hibát. A csőbeszerelés ugyan már elkezdődött és újra kellett csi­nálni mindent, de jobb későn, mint soha! Hosszas utánjárással kihar­colták, hogy a pécsiek készítsenek új tervet, bővebb csőméretekkel. Közben a tetőtartó vastraverzek­re, melyeknek legyártását három vállalat utasította vissza, kilenc hó­napot vártak. Most végre megjöttek a traverzek, de a tetőt még mindig nem lehet rendesen elkészíteni. A betervezett rögzítővasak ugyanis na­gyon gyengék, ha a terv szerint építené meg a vállalat, leszakadna, s felelősséget ki vállal érte? Most újabb tervmódosításra várnak, erő­sebb, kibírható tető tervére, s úgy tervezik, ha a terv elkészül, a kő­művesmunkát egy hónap alatt be­fejezik. Benkő József munkavezető mu­togatja az épülő helyiségeket, a ka­binsorokat, a meleg, még melegebb, hideg medencéket. Képzeletemben előtűnik egy szép, korszerű, ké­nyelmes gyógyfürdő, mely még hí­resebb, még kedveltebb lesz, mint elődje. Javára válik a beteg, mun­kában rokkant embereknek, Nagy­atádnak, s bizonyítja az egyetemes fejlődést. Lám, amikor a pénz, az akarat, az anyag, s a kellő eszköz biztosít­va van egy ilyen létesítmény elké­szítéséhez, miért szükséges olyan bosszantó sallangokat ráaggatni, mint a tervezés huzavonája, hibá­ja? Itt az ideje, hogy komolyan kézbevegyék az illetékesek a nagy­atádi fürdő építésének ügyét, és azon legyenek, hogy félredobva az akadályokat, minél előbb átadhas­sák rendeltetésének, a község lakos­ságának, a környék dolgozóinak nagy megelégedésére. „Csak a gépeket szeretem л — Pekó néni, legyen szíves egy igazolást adni. Mire kell? — Továbbtanuláshoz ... A szőke, alacsonytermetű fiú za­vartan gyiirögeti zöld sültössapká­­ját. Ott áll a tanácstitkár előtt, s a szobában lévő emberek kedvtelve figyelik. Igen, Balogh Feri iskolá­ba akar menni, Pécsre, a Gépipari Technikumba... Nem is olyan rég történt, hogy Balogh Feri egy napon erősebben dobogó szívvel ment haza az iskolá­ból. Félszegen ült le az asztalhoz, s torkán nehezen ment le a falat. Hallgatott, gyűjtögette a bátorságot. De alighogy befejezték az ebédet, megszólalt: ni Édesapám, el szeretnék men-Hová? — Pécsre, iskolába. A szülők összenéztek. Néhány perc csend, aztán a válasz csak ennyi volt: —Majd megbeszéljük. Nem volt valami biztató ígéret a szűkreszabott mondókában, de Feri azért hitt a sikerben. — Csak a gépeket szeretem — haj­togatta magában. — Tanulni aka­rok ... A szülők vitatkoztak. Ö kívülről hallgatta. Nem mert odamenni, félt, ha észreveszik, azonnal nemet mondanak. — Hadd menjen a gyerek, ha ta­nulni akar — szólt az apa jóságo­sán, megértőn, s az édesanya így válaszolt: — Hát csak ketten kapáljunk majd? A bátyja is tanul, mind a kettőnek itt kell hagyni minket? — Gépész akar lenni, szép mes­terség az. — Akkor sokat kell tanulni neki! A fiú betoppant: — De én sze­retek tanulni — mondta határozot­tan. Apja vállára tette a kezét. Megsimogatta, vette a kabátját, s indult az iskolába. Megcsinálták a bejelentést a tanítónénivel. Ahhoz kell most az igazolás. — Nem félsz a felvételitől? — kér­dezi a tanácstitkár, amint átnyújtja a papírt. Talán sikerül. — Es a szüleid, meg a hét hold föld? — Segítek én nekik — mondja Fe­ri —, majd hazajövök szabadságra. Akkor kapálunk, a bátyám is, meg én is. — A fiú szemében öröm csillan: — Meg aztán hazajövök éfi, ha letelik az iskola. De akkor már géppel járom a határt... Görgetegen egy szőke fiú lázasan készül a felvételire ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents