Somogyország, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-25 / 95. szám

Csütörtök, 1957. április 25. SOMOGYORSZÄG _________ 8 Nagyobb gondot a pártépítésre, a pártmunkárci A barcsi kommunisták is nehéz körülmények között kezdtek mun­kához, hiszen az ellenforradalom a községben, s a járásban is kifejtette remboló tevékenységét. Nehezen akart helyreállni a rend is. De végre megszilárdult a rend, helyreállt a nyugalom, s a kommunisták is meg­kezdték munkájukat. Megalakult a községi MSZMP-szervezet, megvá­lasztották az intéző bizottságot. Ke­vesen voltak az alakulásnál. Mind­össze negyvenhármán jelentkeztek az új pártba, a többiek akkor még várakozó álláspontra helyezkedtek. Nem érődnek a páriépííéssel, a pámmunkáva! Kevesen voltak a barcsi kommu­nisták, s ha valaki azt hinné, hogy az intéző bizottság legnagyobb fel­adatának a párt erősítését tartotta, téved, mert nem így történt. Nem foglalkoztak, nem beszélgettek a ré­gi kommunistákkal, azokkal, akik még akkor gondolkoztak, várakoz­tak. Amikor Vincze László elvtárssal, az intéző bizottság elnökével beszél­gettem, már tizenöt átigazolási ké­relem volt nála. Az átigazolási ké­relmeknek egy része már február vége óta Vincze elvtárs kezében van. de az intéző bizottság, illetve a tag­gyűlés még nem döntött az átigazo­lást kérők sorsa felett. Nem döntött azért, mert az intéző bizottság de­­«ember óta nem tartott ülést, tag­gyűlést pedig február óta nem hív­tak össze. Nem tartott ülést az inté­ző bizottság március 15-e, április 4-e előtt sem és nem beszélték meg a kommunisták az ezzel kapcsolatos feladatokat. Hz intrika akadályozza a munkát Krizsán Károly elvtársat, az inté­ző bizottság egyik tagját kerestem fel ezután, s kérdeztem meg tőle, mi az oka annak, hogy az intéző bizottság nem dolgozik, elhanyagol­ja a pártépítést, a pártmunkát. Nem tudja — válaszolta, s elmondotta, hogy már több esetben javasolta Vincze elvtársnak, hogy kellene va­lamit csinálni, de azóta sem történt semmi. Azt is elmondotta, hogy a 15 kérelmezőnek legtöbbjét fel lehet és fel kell venni az MSZMP soraiba. Beszélgettem Vincze elvtárssal,. az intéző bizottság elnökével is. Elis­merte, hogy hibát követtek el, de az­zal érveit, hogy olyan hibák vannak a községben és olyan fontos felada­taik voltak, ami minden esetben akadályozta az intéző bizottság egy­­behívását, a taggyűlés megtartását. Elmondotta, hogy összevont vezető­ségi ülést akartp.k tartani a község valamennyi pártszervezetének be­vonásával, ahol a járás egyes veze­tőivel szembeni intrikákat akarták tisztázni. Tehát a különböző intrikák, elv­telen suttogások miatt hanyagolták el a pórtépítést, az átigazolást kérő elvtársak felvételét. Határozott intézkedéseket Amikor Vincze elvtárssal beszél­tem, ezeket mondta: »A járási veze­tőktől határozott intézkedéseket vár­nak a tömegek és határozott intéz­kedéseket várunk mi is.« Igazuk van, ez jogos kérés. De ugyanakkor ne felejtkezzenek el arról, hogy a tag­ság, az őket megválasztó kommunis­ták tőlük is határozott intézkedése­ket várnak. Határozott intézkedése­ket a pártépítés, a pártmunka meg­kezdésében, a párttagság aktivizálá­sában. A községi pártszervezet intéző bi­zottsága ne az intrikákkal törődjön, hanem elsősorban a pártépítéssel, a pártmunka végzésével, a tagság be­vonásával a pártmunkába. Ha úgy látják, hogy az egyes vezetőkkel szembeni intrikának van némi alap­ja, akkor kommunista módon, őszin­tén, nyíltan mondják el, tisztázzák azokat, hogy ne rontsák azok az egészséges pártélet megteremtését. Ugyanakkor emellett ne hanyagolják el — mint ahogy eddig tették — a pártépítést, a mindennapi pártmun­kát sem. Ezt várják a barcsi MSZMP intéző bizottságától nemcsak a köz­ség kommunistái, de ezt várják az MSZMP járási és megyei vezetői is. Az elmúlt héten aktívaülést tartot­tak a 'barcsi járás kommunistái. Ezen részben sikerült tisztázni a köz­ségben elterjedt különböző intriká­kat. Taggyűlés is volt a községben, ahol a 15 kérelmező közül 12-t a tagság átigazolt az MSZMP soraiba. (Hibát követett el ugyan a községi pártszervezet vezetősége, hogy a há­rom kérelmezőt, akinek átigazolását nem javasolták, nem terjesztették a tagság elé.) Úgy érzem, hogy most, az aktíva után nem lesz akadálya annak, hogy a barcsi kommunisták minden ere­jükkel harcoljanak a párt erősítésé­ért, s az egészséges pártélet meg­teremtéséért. Sz. L. Óh „Automat, óh*! Kabarét, pesti kabarét akart látni az a másfélezer néző, aki hamarosan a műsort hirdető plakátok megjelenése után igyekezett jegyet biztosítani a Budapest Varieté keddi, kaposvári szereplésére. Persze, nem utolsó sorban a két Latabár neve vonzotta a közönsé­get. Nem tudjuk, a fővárosban milyen sikere van a Budapest Va­rietének ezzel a műsorral, s általában mi a sok jóhoz, színvonalas műsorhoz szokott pesti közönség véleménye — a vidék azonban csa­lódott kedd este. (Igaz, ezeket a hakni-csalódásokat lassan megszok­hatnánk már!) Beszéljünk elsősorban a kabarészámokról, mivel a nézők túl­nyomó többségét ez invitálta a színházba. Úgy gondoljuk, vala­mennyi tréfás, mulattatónak szánt jelenetre, tréfára jellemző, amit az egyik néző ejtett el előadás közben: »Ezek bizony szakállas dol­gok!« Vagy esetleg a Ludas Matyi mottóját vették kölcsön a műsor összeállítói, miszerint »Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek vannak?!« No de nem mindenki újszülött! így hát végighallgattuk a konferanszié nehezen ható poénjeit, melyek ha ugyan nem is csi­náltak nagy jókedvet, vagy hangulatot a következő műsorszám elé, mindenesetre az idő tellett. No majd kárpótol a két Latabár — gon­doltuk, s a műsor igazi fénypontjaként reméltük Latyit. Latabár Kálmán neve külföldön is ismert, nagyhírű komikusnak számít a határokon túl is. Itt bent pedig sokéves mulattatás híressé tet­te a nevét. Olyan híressé, mely elég volt arra, hogy fényében Ka­posváron is sütkérezhessen. Latabár Árpád és általában a többi szereplők műsorára sem lehet ráfogni, hogy nagy igényességgel válogatták volna össze. Kivételt képeznek Rodolíó bűvész és az artisták számai, melyek természetüknél fogva is elütnek az előbb említett műsorszámoktól. Rodolfónak nem igen kellett erőlködnie új közönsége előtt, a három kerékpáros artista pedig igyekezett »felnőni« a nagy nevek közé, akiket az automata egy-egy forintért szépen kiadogatott. Mert technikás világban élünk, olyannyira, hogy a műsorössze­állításnál is automatizálnak — de sajnos, ezúttal az automata rosszul működött. (király) Д уyűrthátú öreg lakatost, л Kis Pétert izgatták az ese­mények, nem tudott otthon ülni, felöltötte jobbik ruháját, s indult a városba, öreg párjának válaszolni sem tudott a kérdésre, hogy hová megy. — Megyek... — mormolta. — Istenem, de hová? Jobb most, ha itthon vagy, mert ki tudja... — aggodalmaskodott az asszony. — Megyek — jelentette ki hatá­rozottan Kis Péter, s elhagyta a lakást. Az utcán lázasan vitatkozó, han­gos emberek haladtak el mellette. A Kossuth téren hullámzó, lármás gyülekezet állta el útját. — Verje le, hogy pora se marad­jon! Leütni! — Csend, ne zúgjanak! Még le­esik az az ember — kiabálták a tömegből, s mindenki a Városi Tanács tornyára nézett fel, ahol épp most szedte le a vörös csilla­got valaki. Kis Péter fejcsóválva hagyta ott a tömeget. A Kossuth La­jos utca elején embercsoport verő­dött össze. Valami diákkinézésű, lobogóhajú fiatalember egy nyaláb vörös zászlót hozott magával (bi­zonyára a házakban szedte össze), a kocsiút közepén máglyát rakott a zászlókból és meggyújtotta. Először rossz szagú füst csapott az embe­rek arcába, majd hirtelen fellán­golt a tűz, haragos, vörös lángnyel­vek törtek a. magasba, ropogtak, égtek a vörös zászlók. Egyesek gú­nyosan felnevettek: — Vége a dicsőségnek! Voltak, akik szótlanul elfordul­tak cs odébb álltak. — Mind elégetjük, hamva se ma­rad! — rikácsolt a diák. Az öreg lakatos egy ideig mélyen elgondol­kodva belebámult a tűzbe. — Baj lesz ebből — mondta halkan in­kább önmagának, s tovább ment, sietve szaporá.zta lépteit a szak­­szervezetek épülete felé. Az ajtó­ban ismerőssel találkozott. SOMOGYI PÁL: ki ÖREG ZÁSZLÓTARTÓ — Ne menjen be. Kis bácsi — szólt a fiatal munkás aggódó ábrá­­zattal. — Bent már ezek vannak. Az öreg megtorpant. A homloká­ra kigyöngyözött verítéket letöröl­te. Dolgom van, muszáj — mondta és bement. — Hová? — szólt rá a lépcsőn egy fegyveres legényke. — A dolgomra — válaszolta rövi­den Kis és továbbsietett. A második emeleten a vasmun­kások szobája nem volt bezárva. Bement és belülről rázárta az ajtót. Belső zsebéből elővette az álkulcsot, mehjet vastag drótból maga készí­tett, kinyitotta a szekrényt. Kiemel­te a zászlót, a kezében lévő szer­számmal gyorsan leszedte a rúdról a selymet, levetette kabátját, mel­lényét, s a zászlót csupasz testére csavarta. A puha selyem erősen si­mult meztelen derekára. Széles nad­rágszíjával szorosan átfűzte magát, felöltözött, q elhagyta a szobát. Le­felé tartva az első emeleten két fegyveres állt elébe: — Állj, motozás! — Körültapogat­ták, kiforgatták zsebeit, semmi gya­núsat nem találtak nála, elenged­ték. A belvárost, a Kossuth teret meg­kerülve, a mellékutcákon át jutott el a Kanizsai utcába, a lakására. A szobába be sem ment, hátra­sietett, fel a padlásra, A padlás végén, mélyen a zsindely alatt, a szokott helyen felfeszítette a sarat és a két deszkát. Gyorsan lecsavar­ta derekáról a zászlót, boldogan vé­gigcirógatta, megigazította helyét a papirosok közt, s lefektette a zász­lót, majd mindent visszaigazított a régi helyére. Mikor minden nyom eltűnt, fáradtan, boldog kielégülés­sel ült le az egyik gerendára, ősz fejét nagy, füstmarta tenyerébe hajtotta és elgondolkozott. Hej, hányadszor mentette már meg ezt a vörös zászlót! Érdekes, a vörös zászlónak is egy a sorsa az övével. Hol szabadon lobog, tündö­köl a napfényben, hol pedig meg­húzódik a padlás deszkái között »illegálisan« ... Kis Péter szerette ezt a zászlót. A szívéhez nőtt. Nem csoda, ifjú­ságának és egész életének nagy ré­sze fűződik hozzá. Jó 4.0 esztendeje annak, vagy még annál is több, amikor egyszer a kaposvári szervezett vas­munkások elhatározták, hogy vörös zászlót készítenek maguknak. Pén­ze persze nem volt a csoportnak, s így apránként, fillérekből kalapál­ták össze a szükséges összeget, s megvették a selymet. Mariska, a szőkehajú varrólány, Péter meny­asszonya, Kati, a barátnője és Pé­ter édesanyja, vállalták, hogy május elsejére kihímezik a zászlót. Két­heti szorgalmas, vidám munkával belehímezték az üllőt, o, kalapácsot, szép arany szálakkal egy búzako­szorút és föléje a felírást: »Kapos­vári Vasmunkásszervezet.« Éjsza­kákba nyúló, hosszú estéken hímez­ték a lányok. Péter és még egy le­gény. a tömpeorrú Kovács Anti esz­tergályos, aki Katinak udvarolt, ott sürögtek-forogtak körülöttük. Május előestéjére el is készült a zászló. Péter örömös szívvel bevitte a munkásotthonba. De az örömbe üröm vegyült, mert az urak betil­tották az ünnepet. A munkások nem nyugodtak bele, elhatározták, hogy a tilalom ellenére kinn a Cse­ri erdő tisztásán, titokban találkoz­nak, megünneplik a dolgozók nagy napját. Alig virradt, már szállingóztak az erdő felé a kaposvári munkások, legelsők közt Péter és Mariska a zászlóval. Sokan összejöttek. A párt TÖMÖRKÉNY ISTVÁN Halálának negyvenedik évfordulójára A POLGÁRI IRODALOM feudális rendet igazoló, szinte bevett tézisei, melyek a parasztot hol bor mellett hejefaujázó vidám nótázgatónak, hol jámbor, dolgos szántóvetőnek, vagy az uraság előtt levett kalappal gör­nyedő, együgyű, naiv álaknak ábrá­zolták, áki mitsena törődik a világ dolgaival, bajaival — messze elke­rülték Tömörkény mély népi huma­nizmussal, de minden népbaráti ér­zelgősség nélkül faragott alakjait. Móriczig nincs még egy elbeszélőnk, akinek oly alapos emberismerettel, realizmussal sikerült volna hőseinek a hétköznapi munkában valló helyt­állását, emberi nagyságát megszőni, 'mint Tömörkénynek. így láthatjuk a tiszai hajóst, aki életveszélyes jég­zajlásban sem hagyja el hajóját, a tizenfeétéves gyermekmunkást, aki a jeges vízbe zuhanva is görcsösen markolja az ostort, vagy az agyag­hordó embert, akit eltemet a ráhul­ló föld, de utolsó perceiben is a családjáról gondoskodik. Ezek a megrázó, tömör képek, a »röttentően halandó« öreg emberek igazsága, a magyar ugar kisemmi­zettjeinek tiszta, becsületes gondol­kodása — először jelentkeznek iro­dalmunkban. Tömörkény (eredeti nevén Sffin­­gasszer István) 1866-ban született Cegléden. Apja vasúti váltóőr, áki a 80-as évek elején, mikor fia az első gimnáziumot végzi Szegeden, anyagilag összeszedve magát, a ma­kói nagyvendéglő bérlője lesz. A vendéglő a város közepén fekszik, udvarán tarkaöltözetű, furcsabeszé­­dű, veszekedő, éneklő emtoertömeg hullámzik és ahova vándorfuvarosok, torontáli svábok szállásolnak be éj­jelre. A közben hazakerülő, fiatal gimnazista itt találkozik először kö­zelebbről az élettel, ide nyúlik visz­­sza későbbi etnográfiai szemlélete. Szegeden egy belvárosi patika gyógyszerész-gyakornoka lesz, s in­nen küldözgeti első írásait a Szegedi Híradó«-ba, ahol 1886-ban, felismer­ve az ügyes, eleven tárcaközlemé­nyek tehetséges tollú szerzőjét, meg­hívják munkatársaik közé. Egyelőre a rendőri rovat riportere. A kezdő író jobb iskolát nem is kaphatott volna. Később is szívesen nyúl ennek az időszaknak emlékezetes történetek­kel teli tarsolyába. »A házasság első éve« c. elbeszélésében leleplezi az urak mutatós segítségének hazugsá­gát, bürokratikus intézkedéseiket. Mindszenti Mihály és felesége föld alá vájt, nyirkos levegőjű, hideg barlangiban laknak, ahol kisgyerme­kük hamarosan beteg lesz és elpusz­tul. Mihályt beidézik a hatóságok elé. A városból visszatérve így mondja el feleségének a bírói intézkedés Okát: »Csak írást adták arról, hogy mink öltük meg Palkót. Hogy aszon­szónoka nagy lendülettel beszélt', éppen, mikor a csendőrök és rend-, őrök kivont karddal rajtukütöttek. A gyűlést szétkergették, Pétert a! zászlóval üldözőbe vették, de nemit tudták elfogni. Akkor rejtette elj először a padlásdeszkák közé a zász-i lót. t 1919-ben, amikor veszély fényé-I gette a proletáfhatalmat, a Lapos-I vári dolgozók a frontra siettek «1 haza védelmére. Péter is velük* ment. Ö vitte a zászlót. A fronton a1 kaposváriak becsületesen elporolták1 az ellenséget, szép darabot vissza-J foglaltak hazánk földjéből. А Ко-1 márorn alatti csatában Péter barát­ja, Kovács Anti megsebesült, ott esett össze Péter lábánál. Melléből lövellt a vár, pár perc alatt kisze n­­vedett. A zászló jobbsarkát egy te­nyérnyi helyen beáztatta Anti vé­re ... Péter ezt a rgszt soha sem hagyta a zászlóból kimosni — Szent folt ez — mondta —, így igazi a mi zászlónk ... Mikor megdőlt a forradalom, Pé­ter hazavitte magával a zászlót és ■ismét elrejtette a régi helyén. Aztán nshéz idők következtek, börtön, üldözés, sötét, kínos 25 esztendő. De Kis Pétert, a párt katonáját so- j hasem hagyta el a reménység. Hitt,} bízott, küzdött... j Időnként fel-felment titokban a padlásra és kiszellőztette a zászlót.} — Fogsz te még a napfényben/ ragyogni — suttogta. 4 S eljött az idő, eljöttek a szovjet ( elvtársak, felszabadították hazán-} kát. A vörös zászló ismét elhagy-1 háttá búvóhelyét. Tizenkét évig/ minden proletárünnepen fennen lo-j bogott. ( Mindez végigvonult Kis Péter* emlékezetében, amíg ott ült a pad-f lásgerendán. " ' "Ű1 s most, május 1-én, ha láttok f -*“1 egy harctépte, időmarta se- f lyemzászlót, egy gyűrthátú, ezüstös/ hajú, nagydarab ember kezében,) ez ő lesz, Kis Péter, a vasas, az1 öreg zászlótartó. gya, ha doktort hivattunk volna, nem halt volna mög. Két forintot is fizettettek velem bírságba«. Két évi újságíróskodás után kato­na lesz. Boszniába, Szarajevóba, majd Novibazárba kerül. Van alkal­ma, hogy az idegen táj, a néprajai egzotikumok, a Lim vizének fensé­ges, gyönyörű völgyében fellobbanó honvágy epesztése közben is észre­vegye a különböző ajkú népek nagy nyomorúságát. A bakasors hánya­­tottsága, férfias helytállást követeié időszaka, a »vénséges vén csontó« cimborákkal eltöltött hónapok ka­landjai akkor kerülnek papírra, ami­kor 1891-ben az uniformist felcseré­li a »Szegedi Napló« szerkesztősé­gével. Ettől az időtől kezdve állandé tárcaírója több pesti lapnak. 1893- ban megjelenik első elbeszéléskötete »Szegedi parasztok és egyéb urak« címmel, aztán sűrűn a többi, életé­ben összesen tizenegy kötet. A század utolsó évében megvá­lik az újságírásból, a Somogyi Könyvtár és a Múzeum hívja meg könyvtárosnak. Itt is marad élete végéig. Az eseménytelen, egyhangú napok sodrát, csendes könyvtárszo­bák álmosságát néha megszakítja egy-egy ásatási kiruccanás puszták­ra, romokhoz íróbarátjával, Móra Ferenccel, ásó napszámosokkal. Atti­la sírját szerette volna megtalálni. Miközben a múzeum igazgatója lesz, szüntelenül bújja a levéltár töredé­keit, néprajzi érdekességeket gyűjt, lexikont, útleírásokat böngész. Élete vége felé még egyszer kimozdul Sze­ged határai közül, Pestre utasfikj egyetlen előadott darabjának a »Barlamglakák«-nak bemutatójára, de a Nemzeti Színház előadás utáni bankettjéről sietve hazaszökik. Sose vágyik elismerésre. Mindvégig meg­maradt a vidéki író érzékeny magá­nyában. 1917 tavaszán tüdőgyulla­dást kap, s a betegség néhány nap alatt végez vele. Váratlan halálhí­rére Kosztolányi így ír a »Magyar­­országiban : »liven no— -íji a háború alatt sem írtunk az iroda­lom veszteséglistájára«. Posthumes kötete »Népek az ország használatá­ban« — elé Móricz Zsigmond írt elő­szót, s a »Nyugat« hasábjain Ady küld elismerő vallomást a halott író­­társnak: »Nem volt TÖmörVónvoíík kíváncsibb, szeretőbb olvasója, mint én« — máshol így ír — »ő is az én emberem és tanárom«. Igen, ez volt Tömörkény. Tanár és ember. Igaz, hűséges tollú tanítója a »rongyos pusztai embörök«-nek, a téli tájjal némán beszélgető éhes zselléreknek, a »könyérkereső tár­sat«, a talicskát eléeető kubikosok­nak, az imperialista világháború foj­­togatása közt vergődő szegénylegé­nyek elkeseredettségének, megbuk­­^enceztetett zsíros parasztok, nyo­morultul uraskodó, kapaszkodó , dzsentrik világának. ! És ember. AZ ALSÓ VÁROSI, tiszaparti, ta­nyai, kérgeskezűek, csőszök és sztrájkoló munkások szűkszavú ba­rátja, akit nem csábítanak el az »úri emberek« és fővárosi sajtóvállalafbk hazugságai. Felejthetetlen szépség# és igaz írásai örök gyöngyszemei iro­dalmunknak. Ilkei Cs. István A bonni parlament május 3-án tartja atomvitáját t Berlin (MTI). Mint már jelentet­­f tűk, a német Szociáldemokrata Párt »azt követelte, hogy a bonni szövet- 1 ségi gyűlésben rendezzenek abomvi­­t tát, nyomban a parlament szünete f utáni héten. A kormánypártok 'do­ji szőr néhány héttel elszerették volna f halasztani a számúkra kellemetlen ! vitát, végül azonban a közvéleveény nyomásának kénytelenek voltak en­­fgedni és hozzájárulni a szoeiálde­­t mokrata követeléshez. Az atomvitát fa bonni parlamentben május 3-án (rendezik. A vita során Strauss had­­f ügyminiszter nyilatkozatot tesz. 3-C K3S ты A vártnál jobban szerepeltek Somogy megyei birkózók Pécsett 1 Pécsett rendeztél: meg a déldunán­túli terület III. osztályú szabadfogású birkózóbaj nők rácát1. A pécsi versenyen öt Somogy megyei birkózó vett’ részt. Birkózóink *я vártnál jobb eredményt értek el. Frank és Garat, a marcaliak két kitűnő versenyzője súlycsoport,já- 1 " m'-mzcrezte 147 első helyet. Külö­nösen Frank győzelme volt meggyőző. Hát még, ha Frank körülményei kedve­zőbbek volnának, s nagyobb lehetőséget ‘ biztosítanának neki a felkészülésre. Illés is kis híja, hogy bajnokságot nem nyer ". A döntő mérkőzést azonban elkönnyel­­műsködte. s hiába vezetett nagy fölény­nyel а К. Hunyadi Vasutas birkózója, végülis kénytelen volt a második hely­­lyel megelégedni. Németh (K. Dózsa) a ü. helvem végzett. Cser (Marcali) a se­lejtezők során megsérült. így kiesett a tOA»ibbi küzdelemből. Az ugyancsak kaposvári Illés, aki ka P. Dózsa színeiben versenyez, szintén első lett súlycsoportjában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents