Somogyország, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-27 / 72. szám

s?' da. 1957. március 27.______________________ __________________SOMOGYORSZÁG Э

mrtf . Д|нинмямиимимиииииииимимвиишшиими8вав«шямшм1ш1яшмш?мши»ююр;^1пи1шамигшга«миашимм«яимишмимм»и'1Noпю мини нтичииит» ■—■■mi ипитчиmiwi—mhwi > .........hhi ним ними murin шил um—i—ii i —hi ihh мчи, hi in

Néhány szót még a mi nagyszerű öregeinkről

A Tanácsköztársaságra való emlékezés ez évben a munkásmozgalmi nagy gyújtópontja volt, melynek fényénél világosabban látjuk az eszmei kibontakozás útját és azt, hogy ezen az úton kikre számíthatunk. Akik résztvettek ezeken az ünnepségeken, — nemcsak a 19- esek szavaiból, de eddigi életútjuk alapján is — megnyugodva állapíthatták meg: az öregekre bizton számíthatunk, azok állták a vihart a legnehezebb időkben, állni fogják a harcot a szocializmusért is.

A fiatalabb embernek, aki nem ment át az ellenforradalom 25 éves nagy iskoláján, aki csak ízelítőt kapott abból az októberi események alatt, mély megrendüléssel és nagyrabecsüléssel kell az á példájukat értékelni.

A fonyódi járás 19-eseí is ilyen emberek. Elgondolkoztató, hogy mennyire meg tudták őrizni, a hétköznapok filléres és sanyargató gondjain áthozni a hűséget az eszméhez, a reményt a jobb társadalom megvalósulása iránt. Mert szinte mindegyik a legszegényebb volt, kenyerét a legkeményebb munkával kellett megszereznie. Nem felejthetett hát, s ha felejtett volna is, Horthyék gondoskodtak az újxaemlékezésről.

Mégis érdekes dolog, — nem ezekről az időkről, üldöztetéseikről, nyomorukról beszélnek. »Az volt, elmúlt« — mondják. Az újról, a születő társadalomról ejtenek szívesebben szót. »A sír szélén állunk, nincs már másunk, mint a jótanácsunk és a remény, hogy Ti, fiatalok, ezt megfogadjátok és az új világ mégis csak felépül« — mondja Nyers István.

Mit is tanácsolnak? Csak egy-egy mondatot jegyezzünk fel az utókornak. Darvas József: »Sohase higgyetek az ellenforradalmárok jelszavának, ne engedjétek az ellenséget lélegzethez jutni«; Zeke Dezső: »A mannát nem várhatjuk az égből, példát kell mutatni mindenben a mostani nehéz időben a kommunistáknak«; Hegyi Ferenc: »Kevesebb ember is elég a tanácsnál és vigyázzatok a korrupcióra, karrieristákra«; Miseta István »A párt ne adjon módot, hogy az ellenség kihasználhassa belső ellentéteinket és helytelen gazdasági intézkedéseinket, melyeket idővel módosítani kell és hibának elismerni«; Bogdán Lőrinc: »Fogjunk össze, mert ellenégeink összefognak«; Kontra Mátyás: »A megyénél és felül is szüntessék meg hogy az alsó jelzéseket nem veszik figyelembe.«

Mind-mind megszívlelendő igazság. Az ember önkéntelenül rábólint, amikor Zeke Dezső a véget elé, pcharazgatás közben felsóhajt: »miért nem a 36. évben jöttünk már össze, miért csak a 38. évfordulón történt ez így?«

Mennyire igaz szavak! Ha egy családon belül az öregek tapasztalatai és véleménye a döntő, mennyire így kell lenni annak a nagy családban, a pártban, ezzel együtt a nemzet életében. De nemcsak papíron, hanem a valóságban is. önkéntelenül eszébe jut az embernek, hogy az MDP már hozott határozatot a 19-esek nagyobb megbecsülésére, de az, a nagyobb anyagi segítség ígéretével együtt, nem valósult meg. Pedig talán ez is kellene, hisz nem kívánnak ők sokat, egy kis utazási kedvezményt, orvosi ellátást öreg korukra, és a rokkantak némi támogatását. ""

De ezt is csak »majd ha lesz rá mód«. Nem most, mert ők tudják hol a határ. Csak egyben nem ismernek korlátokat: az ellenség elleni harcban és a szocializmus iránti hűségben, hisz a kettő egybetartozik.

Cs. J.

Pályázóink figyelmébe

Alig múlt két hete, hogy lapunk hatábjain felhívás jelent meg május 1-i irodalmi pályázatunkra, A felhívást követően szinte naponta jönnek az érdeklődők, s a »Pályázat« megjelöléssel ellátott levelek szerk esztőségünkbe. Olvasóink eddig különösen sok verset, elbeszélést és emlékezést küldtek be. Előfordult, hogy egy-két pályázónk már személyesen kért bírálatot, véleményt pályaművére. Ezzel kapcsolatban közöljük, hogy értékelést csak a díjkiosztás után adhatunk.

A nagy érdeklődésre való tekintettel szerkesztőségünk már megkezdte a beküldött pályázatok feldolgozását, Az esetleges torlódások elkerülése miatt e héttől kezdődően sorozatosan megjelentetjük az arra érdemes, közlésre alkalmas írásműveket.

Pályázóinknak ismételten szíves figyelmébe ajánljuk: írásaik beküldésének határideje: '-április hó 20. A határidő letelte után nem fogadunk el pályázatokat.

Szerkesztőség.

Búsan szól a hegedű

Hej, de sokrétű embernek kell lennie egy népzenésznek. Mert akármi bú-baj gyötri is a lelkét, de ha a mulató vendég víg nótát parancsol — azt kell húznia... De olyan lelkesedve, szívderítőén kell játszania szárazfáján, mintha ő is virágos kedvében volna. Ha pedig bús nótát kér valaki a húrokból, akkor azt játssza a zenész — akármennyire derűs is az ő hangulata. No, dehát ezek már a szakmával járó dolgok. De akkor aztán nagyon búsan szól ám a hegedű, amikor a zenész keserűsége is benne él... S így van most Csánvi Zoltán is... Nagyon búsan szól a hegedűje, szinte kesereg... Azt panaszolja, hogy gazdája családjával együtt igen mostoha körülmények között lakik a Berzsenyi utca 34. szám alatti házban. A lakás nedves, dohos, lehull a vakolat, rothadt a padló. Szobája falán, mint a gyászoló, síró aszszony arcán a könnycseppek, folyik le a víz. Néhol a tető beereszti az esőt. Egyáltalán nem lehet csodálni, hogy a Csányi-gyerekek örökösen betegeskednek. De az már mégis felháborító, hogy több év óta könyörögnek az IKV- nek eredménytelenül a lakás rendbehozásáért. Nem kívánnak ők nagy átalakítást, csupán a falak szigetelését... S ezt meg is lehetne csinálni, csak egy kis akarat és valamicske áldozat kellene. Szoríthatna az IKV egy kis pénzt a »keretből« erre is... Nem tud? Hát arra van pénze, hogy ugyanebben az udvarban egy kisiparosnak bérbe adott pincét rendbehozassa? Vajon melyik égetőbb? S ha már a bús hegedűszó nem is hat az IKV vezetőire, nem ébreszt bennük kötelességérzést az emberi sorsok iránt, akkor a törvény értelmében kell, hogy segítsenek a család tűrhetetlen lakáshelyzetén. Es akkor nyugodtabb lehet az ő lelkiismeretük, vidámabb, s főleg egészséges lehet a Csányi-család és vígabban száll a hegedűszó is...

sz—f

A „kis tizenkilences“

T\iTvas Janikának csak az édesapja volt tizenkilences. S azt az emléket hűségesen megőrizte a szívében.

Janika 1956. november 3-án éjjel lett tizenkilences.

Az 6 szorongó, 10 éves kis szíve is megőrzi rejtekéberl ezt a napot, hogy mindörökre emlékezhessen rá. Ha nagy lesz, akkor is, ha nem lesz apja már, akkor is.

Azon a szeles, bujkálónapú délután jutott el hozzájuk a hír, hogy az öreg Darvast kivégzik, mert kommunista, mert mindig politizált és nem hajtott fejet a főjegyző úrnak, hanem megmondta nyíltan az egész falunak:

— Egy fehér terrort már megértem. .. Kicsit hosszú ideig tartott, de megbukott és én megmaradtam. .. Megbukik ez is, de rö- Videbb idő alatt, csak figyeljetek rám...

Az asszony riadtan és sírva hallgatta a jóslatot.

— Hát miért kell neked már megint belegabalyodni ebbe? Hát nem volt elég a csendőresizma. a jelentkezések, meg a többi? Most még a gyereket se kímélnék meg. Hát miért csinálod? — és zokogott.

A nagy darab, vörösre cserzett arcú ember csak a gyerek említésére ránáult meg. Az volt neki a legkedvesebb. De azért rávágta...

— Ha hallgatok is, ugyanaz a sorsom... Engem egy se lásson ezek közül a ganajok közül begyulladva. ..

És még megnyugtatásul hozzátette:

— Azért ne félj, nincs még egészen vége ennek. Az oroszok Taszáron vannak!...

De azért neki sem múlt el a szorongása.

A gyerek, a Janika, mindent hallott, ami bent történt, sőt azt

is, amit kint mondtak el a barátok, akikből már csak egy pár maradt. A többiekkel tegnap már leszámolt egy nagy verekedés alkalmával.

Most nagyon fájt neki, hogy megtudta, mire készülnek. Sírni tudott volna, de nem tette. Követte apját, mint az árnyék. Igyekezett mindenben a kedvében járni. Az meg matatott az udvaron, mintha dolga volna. ;

T assan leszállt az este, meg^ etették, itatták a jószágot. Behúzódtak a konyhába. Szótlanul vacsoráztak, azaz csak kanalaztak, nem volt étvágyuk. Gondolataik egymáson járlak. Mi lesz velük? Látták, hogy az utcán délután nagy volt a sürgés-forgás, teherautókon katonákat szállítottak. Hova, senki nem tudta. Az ember kinyitotta a kis néprádiót. Szólt az örökös zene, majd. mikor Mindszentyre került a sor, ingerülten lekapcsolta.

Janika ezalatt körülnézett az udvaron, elreteszelte a kisajtót, a kapuhoz odagörgetett egy nagy tüsköt, azután a sufniajtóhoz lépett.

Az asszony rosszat érzett, kikiáltott neki:

— Gyere már be, mit járkálsz odakünn?...

Janika megvárta, amíg lefekszenek, de annyira sürgették, hogy mégis szót fogadott. Az apa már vetkőzött.

— Itt van édesapám a nagy fejsze, majd én megvédem magái — szólt és a borotvaéles szerszámot odaállította az ágy lábához.

Darvas nem szólt, elöntötte szemét a könny, ölbekapta a nagy fiát és egyszer, hosszan megcsókolta. Aztán csak ennyit mondott:

— Eredj fiam, kapcsold be a rádiót, hátha mond majd valamit. ..!

Zene, zene, majd sípolás és csend borul a szobára. Janika ébren volt, fülelt. Néha álmodott is De felébredt 'minduntalan, nem akart elaludni. Hallgatódzott. A szobában csend volt, mintha aludnának. Óvatosan felkelt, kilopózoti az udvarra. Fázott. A felhők játszadoztak a csillagokkal. Az utcán csend volt, óvatos, várakozó csend.

Mikor másodszor is kiment, apja odaszólt:

— Ne járkálj ki, kisfiam, még valaki téged bánt helyettem...

— Ne féljen apám, én már nagy vagyok, meg tudom védeni magát is, meg magamat is...

— Jó, jó ; drága í gyermekem, csak feküdj le, hideg van, még megfázol...

Janika engedelmesen lefeküdt, mert jó és értelmes gyerek. volt és szerette az apját. Amíg a jó éjszakai levegő az orrában volt, nagyokat lélegzett és elhatározta, hogy olyan lesz, - mint az apja. Olyan magas, olyan okos, olyan hűséges is mindenhez.

Már nagyon álmos is volt, nem szokta az éjszakázást. Szundított. Már úgy sem lesz semmi — gondolta.

Az álom és az ébrenlét határán kétségbeesett hangok, idegen nyelven ismételt felszólítások érkeztek füleihez a rádiótól: »as orosz csapatok megindultak«. Felsóhajtott:

— Hallod fiacskám? — jönnek az oroszok, nem kell többé félned — suttogott át az apa.

/aníka ezt már nem hallotta. Megkönnyebbült, nagy lélegzés hallatszott az ágyból. Az apa később mégis odament hozzá. A lassan derengő világosságban elnézte a virrasztástól karilcás szemeket, a csapzott, izzadt kis arcot. Lassan simogatta a kis kezeket és amint a mell és az ujjak találkozójához ért, érezte, hogy az ing alatt ott bújik a kis balta, melyet a gyerek kérésére vásárolt, hogy segíteni tudjon nekik a favágásban. CSÁKVÁR1 JÁNOS

A SOMOQYI EXTRÁM AQYAROK TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁS A..

• s.

I Küldöttséget menesztenek Győrbe, ahol bejelentik Somogy megye csatlakozását a Dunántúli Nemzeti Tanácshoz. Perregi Józsefet bízzák meg a kaposvári nemzetőrség parancsnokságával és egyben rendelkezésére bocsátják a párt és ÁVH kocsijait. Varga Béla és Kiss Lajos kaposvári lakosokat a Zala megyei Orosztony községbe küldik az ott lévő Boldizsár Zoltán kanonokért, aki »a civil egyházhatóság által száműzve van«.

A honvédség körében teljes a fejetlenség. A rend és a fegyelem felbomlott. A katonák »Horthy Miklós katonája vagyok...« című dalt éneklik. Nem tud ura lenni a helyzetnek a két »újdonsült« vezér, Sajti alezredes és Adorján százados sem. Hiába egészítik ki Lépő Géza századossal a »garnitúrát«, nem lehet már a lejtőn megállni. Az események gyorsan követik egymást. A »Szabad Somogy« ellenforradalmi lap díszes szerkesztősége változatos uszító cikkeket jelentet meg. A szerkesztőbizottság tagjai Kunszabó Ferenc, Petőcz Sándor és Papp Ferenc elégedetten dörzsölik kezüket a »jól sikerült« cikkeken. Október utolsó napján délután öt órakor a szociáldemokrata párt nagygyűléséről szóló plakát is megjelenik az utcákon. A többi pártok is ébredeznek.

Még ezen a napon kijelöli Adorján százados azokat, akik Marties

IPál ezredes, Száraz Pál őrnagy és több tiszttársának letartóztatását végrehajtják.

November 1. Ez a nap sem kezdődött másként, mint az előző. Az ellenforradalom minden területen tért hódít. Kunszabó és Poldesz vezetésével 50—60 főnyi vasutas a honvéd törzs laktanyája előtt követeli a hadosztályparancsnok és helyettesének, . valamint több tisztnek a kiadatását. Elindul egy menet, melyre a kaposváriak örökké emlékezni fognak. Marties ezredest, Száraz Pál őrnagyot és még több tiszttársát, mint bűnözőket kísérték gyalogmenetben a város utcáin több géppisztolyos katonával a börtönbe.

Utánuk két páncélos harckocsin ordítozó, röhögő polgári és katonatársaság, majd a menetet »lopott Pobjeda kocsikon« büszkén, az ablakból mosolyogva Kunszabóék társasága zárta be. Közben a tiszteket gyalázatos módon leköpdösték, kövekkel dobálták és gúnyos szitkokat szórtak rájuk. 64 kommunistát börtönöztek be és ezekből 13 honvédtiszt volt. De ezzel még nem fejeződött be a kommunisták üldözése, egymás után keresték fel a karszalagos nemzetőrök, s vezetőik, fegyvereket kerestek náluk. Válogatás nélkül mindegyik számára csak egyet tartogat, tak: a börtönt.

November 2-án a kaposvári ellenforradalmárok körében ideges hangulat kezdett úrrá lenni, amit részben az váltott ki, hogy a Dombóvár alatt állomásozó szovjet egységek megindultak Kaposvár irányába. A »Szabad Somogy« vastag betűkkel szedett: »Inkább a halált, mint gyáván, rabszolgamódra élni« című cikkét felváltotta egy félelemről tanúskodó írás is. A mellüket féltéglával döngető »hősök« gyorsan behúzták nyakukat és igyekeztek hangot változtatni. Megjelenik a következő cikk: »Tegnapelőtt döbbenetes, riasztó hírek érkeztek a városba. Az eddig Dombóvár alatt veszteglő szovjet páncélos 1 hadosztály Kaposvár felé jön. Pár óra alatt tisztázódott a helyzet, az oroszok a taszári repülőteret vették körül komoly páncélos haderővel«. Majd később így ír: »A forradalmi katonai parancsnokság álláspontja, tekintve, hogy semleges állam vagyunk, harcot nem kezdhetünk. Ha viszont az orosz provokál, akkor felvesszük a harcot. S ha kell — ha van értelme — helytállunk az utolsó leheletig...«

Az oroszok elleni készülődés nagy lázában telik ez a nap és egymásután készítik a benzines üvegeket, mert úgy vélik, hogy — a budapesti harcok alapján — a páncélosok ellen ez a legjobban bevált fegyver. 400 üveg gyújtópalack áll rendelkezésükre, ezt kiegészítik ezérre, azt hangoztatják: >>ezzel teljesen megsemmisítjük a Taszáron tartózkodó szovjet páncélos hadosztályt«. Persze, aki értett я katonai dolgokhoz, az csak csóválta a fejét az ilven esztelenségen. De a forrófejű kalandorok meg voltak győződve zseniális haditudományukról. Bőszénfáról a kaposvári hadosztályon már jelentkezik szolgálatra egy Országh nevű volt horthysta ezredes. Fegyvert kért, hogy Bőszénfán egy-két nem kívánatos elemet ki kell emelni. Előkelő személyiségét Tabra irányította Sajti alezredes. Adorján százados elrendeli az üzemeknél a nemzetőrök és a polgári lakosság fegyverhasználati kiképzését. Elkészítik a város »vicc védelmét«. Gyártják a röplapokat, melyben felhívják a katonákat, hogy kivel szemben használják fegyverüket. Sajti alezredes részleges mozgósítást rendel el, miközben Adorján százados, mint őrnagy Budapestre megy Kovács Sándor százados kíséretében Maiéter vezérőrnagyhoz eligazításért. Közben még arra is jutott ideje, hogy Kaposvárról Budapestre vezényelt alakulatokat is felkeresse és a katonák között lázftson.

Eszeveszett lótás-futás a városban a trónjukat féltő »forradalmárok« körében. A posta, honvédség, AKÖV és a tanács »K« vonala állandóan működésben van, érdeklődnek, tájékoztatnak a szolgálatukat nagylelkűen felajánló árulók. Minden üzemben a munkástanácsok vezetői — melyek élén ezekben a napokban a legtöbb helyen még a nép ellenségei voltak — elrendelik a Szabad Európa rádiójának, ennek a világszerte undort és gyűlöletet kivívott hazugsággyárnak a hallgatását. A tájékozatlanság csak fokozza a zűrzavart, az idegek már pattanásig feszültek. Somogybán is megjelenik az »Eszmélet« című röplap és ezenkívül számos más lázító, uszító, a népet halálba hajtani akaró plakátok sokasága. A diákság körében is egyre nagyobb tért hódít a pesti fiatalok »hőstetteiről« zengett dicshimnusz, ami még inkább kaphatóvá teszi őket az oroszok elleni harcra. Unger József testnevelő tanár és még néhány tanártársa szívesen oktatja a fiatalokat a fegyverek használatára. A »Szabad Somogy«-ban a következő közlemény is napvilágot látott az eredményes partizánharc két fontos feltételéről: 1. Az ellenség ne lásson téged, de te lődd őt, 2. mindig keresd a többi harcoló csoportokkal az összeköttetést.

Gyorsan terjed a hír arról is, hogy a bebörtönzötteket, mielőtt az oroszok megszállnák Kaposvárt, agyonlövik.

Szombaton tovább folyik a pártfunkcionáriusok és a volt ÁVH-sok összegyűjtése. A forradalmi katonai tanács szervezi a városban üzemekben a nemzetőrséget, azok felfegyverzését, kiképzését, a sorozatfegyverek kezelésére, kézigránát, gyújtópalackok használatára. Majdnem 300 tartalékost hívnak be és ezeket a Császár-réten képezik ki, de nem sok köszönet van benne, mert igen rossz hangulat uralkodik közöttük. A szovjet páncélosok Kaposvár alatti tartózkodása sok gondot okoz az ellenforradalom vezetőinek. Hiába íriák Kunszabóék az uszító cikkedet, lelkesítenek hangzatos szavakkal a hazaszeretetre, a hazafiságra, senki sem akar meghalni az ő eszméikért. Közben Zala megyéből hírt kapnak, hogy ott még mindig az október 23-a előtti állapotok uralkodnak, s Kunszabó Ferenc »főszerkesztő úr« Petőcz Sándorral és egy harmadik személylyel Zalaegerszegre ruccanak át, hogy »rendet« teremtsenek. Petőcz, amikor megérkezett volt munkahelyére, jókedvűen száll ki a Pobjedából és volt főnökéhez imigyen állított be: »Szevasz! hogy vagy?«

— »Köszönöm jól!« — válaszolt a kérdezett.

— »Hát csak megvagyok. Van egv popcsim (Pobjeda kocsi), egy piszim is« (pisztoly), melyet a zsebéből előhúzva nagyképűen mutogatott. Majd elszáguldott velük a kocsi a megyei tanácsra, ahol éppen értekezlet volt.

Nagy meglepetést okozott a három somogyi küldött megérkezése, s Petőcz nagyhangon kérdezte: »Mit csinálnak itt? Miért nincs maguknál forradalom? Mi van a kommunistákkal? Nálunk már börtönben van az egész...« (Ezt a Zala megyei lap is megírta.)

Majd mint akik jól végezték dolgukat, hazatértek, s nem gondolták: vasárnap már nem járhatnak nagy mellénnyel Kaposvárott. Hazaérkezésük után egész éjjel nem aludtak, virrasztottak haldokló pünkösdi királyságuk felett. Vasárnap hajnalban a szovjet páncélkocsik dübörögve közeledtek a város felé. Elszánt harcosok ültek benne, hogy immár másodszor siessenek a fékevesztett ellenforradalom leverésére, a bebörtönzött kommunisták kiszabadítására.

Az objektumok gyors megszállása következett. A Megyebizottság és rendőrség előtt rövid tűzharcban négy szovjet, egy magyar katona és két diák meghal, többen megsebesültek. A börtön előtt álló nemzetőrök megfutamodtak s itt ellenállás nélkül szabadítják ki a szovjet harcosok a bezárt megyei vezetőket, hohvédtiszteket, több mint száz elvtársat.

Ezzel végére ért Kunszabóék, a somogyi extramagyarok basáskodása Kaposvárott, akik most felelnek majd az igazságszolgáltatás előtt cselekedeteikért.

(Vége)

KÁPLÁR JÓZSEF