Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-14 / 37. szám
-И1ИВИИ,1ИИ,^вЯ11И^-_ м н н м н ^ >__^^Osiitj»rt6k^957. február 14. KAR VOLT Cím újságcikkhez még talán sohasem kínálta úgy magát, mint jelen ecetben a fenti, s talán nem is volt olyan találó, mint épp ez, amely alatt a hétfő esti rendezvényről, a nagy garral beharangozott Straussestről számolunk be. Mert bizony kár volt az egész rendezvényt így, ilyen csúnyán összecsapni, készületlenül, kevés próbával a közönség elé lépni. Kár volt Juhász Pálnak meg nem tanulnia a dalszövegeket, s helyette apró cetlikről énekelgetni, bizony kár volt a tagadhatatlanul remek hangú, tehetséges énekesünknek, a kaposvári közönség körülrajongott kedvencének, Somogy Juhász Palijának ilyen könnyed gesztussal kockára tenni jó hírnevét. S kár volt Lehoczky Zsuzsát műsorközlőnek választani, s ráadásul úgy, hogy még az összekötőszöveget is — jól, rosszul, de inkább rosszul — csak olvasni tudja. Fura emberek alkotják ám itt Kaposváron a színházi közönséget. .Cseppet sem szeretik, ha lebecsülik őket, s ha pénzükért, vagy inkább szeretetükért viszonzásképpen csupán pajzán mosolyt, vagy vállveregető, leereszkedő kedveskedést kapnak — amikor ők egészen másra, művészetre szomjaznak. Az idei színiévadban a színház tekintélyre tett szert. S bizony nem volt könnyű olyan magaslatra emelkedni, ahol ma állnak, hogy az egyes előadások manapság már élménnyé válnak. Valóban ünnepel a közönség, ha színházba megy. S ennek külsőleg is tanújelét adja, hisz sötét ruhát ölt magára. Ünnepit. De vajon megérdemelte-e a hétfő esti filharmóniai rendezvény, ez a roszul sikerült Strauss-est a sötét ruhát? Távolról sem! Érthetetlennek tűnik, hogy menynyire nem szívügye néhány embernek a színház tekintélye. Mert hiszen jelen esetben is a színházról van szó. A közönség nagyrésze nem igen tesz kivételt színházi, filharmóniai, vagy egyéb rendező szervek között. Színházi előadás, az színházi előadás, még ha a cirkusz vállalat rendezi, akkor is. S ha az egyik rossz volt, akkor a másikat sem nézi meg a közönség. Vagy talán azt képzelték a hétfő esti előadás előtt, hogy majd Házy Erzsébet neve fémjelzi az egész műsort? Óh, egész másként alakult. Házy Erzsit megszerette a közönség, — hogyne szerette volna meg, hisz megérdemelte. Tudásával, elragadó bájosságával nagyon is megkedveltette magát. S jó volt a Közalkalmazottak Szakszervezetének zenakara is. különösen a finomabb, lágyabb dallamokat tolmácsolták kitűnően. De a közönség nem csupán a közalkalmazottak zenekarának játékára, vagy Házy Erzsébetre, az Operaház művésznőjének énekére volt kíváncsi. Élvezni akarta Juhász Pál művészetét is, sőt mi több, kiváncsi volt Lehoczky Zsuzsára, helyesebben egy jó műsorközlőre is. A közönség azonban csalódott. Úgy érzi, becsapták. S igaza is van. — Szántó -Válaszol a posta A Somogyország január 19-i számában megjelent »Három javaslat a kaposvári postához« című cikkel kapcsolatban vizsgálatot tartottam, s ennek alapján a következőket közlöm: Az utcai fülkék készülékeinek javítását és karbantartását külön dolgozó végzi. A fülkéket naponta több esetben végigjárja. Többször előfordul, hogy reggel 8 óra tájt megjavított készülék 10 órakor ismét rossz lett, mert eltömték. A távbeszélő fülkéket 1956 szeptemberében újra fesítettem, de a hiányzó üvegek pótlását Kaposvárott senki nem vállalta. A közeljövőben Budapestről beérkező üvegekből pótolni fogják. Sajnos, feltehető, hogy sokan a távbeszélő fülkék megrongálásával és összetörésével foglalkoznak. A cikk írójával több dologban egyetértek, de a közönség segítségét kérjük. A cikkben említett tcmplomtéri fülkéből hiányzó készüléket már több esetben pótoltattam, de azt ismeretlen tettesek ellopták. Ezért a posta évente komoly összeget ráfizet, nem pedig keres az utcai távbeszélők üzemeltetésén. A város más, a cikkben is felsorolt területem, a felszerelendő távbeszélő fülkékre vonatkozóan, a fent írt rongálások megszűnése után fogok intézkedni. A távbeszélő névsorral kapcsolatos megállapításaira közlöm, hogy az új vállalatok folyamatban lévő alakulása nem teszi időszerűvé új távbeszélő névsor elkészítését, mert egy-két hét múlva éppen olyan mértékben lenne használható, mint az, amelyikről szó van. Miután a szóban lévő újságcikk csupán csak egy oldalról világított meg bizonyos távközlési helyzetet, kérem, hogy a fenti közleményt a szerkesztőség szíveskedjen közzétenni. A Pécsi Postaigazgatóság nevében: Paál József s. k. ig., műszaki vezető helyettes. Szerkesztőségünk helyt adott a pécsi Postaigazgatóság válaszának. Örömmel tölt el benünket, hogy a Postaigazgatóság a jövőben nagyobb gondot fordít a nyilvános távbeszélő fülkék használhatóvá tételére. Abban is igaza van a Postaigazgatóságnak, hogy a közönségnek jobban meg kellene védenie a nyilvános távbeszélő fülkéket a rongálóktól. Azzal viszont nem érthetünk egyet, hogy újabb telefonfülkék felszerelését a rongálások megszűnése után hajlandók csak létesíteni. Budapesten is számos helyen előfordult, hogy megrongáltak telefonkészülékeket. Ha a budapesti posta is arra az álláspontra helyezkedett volna, hogy amíg a rongálások meg nem szűnnek, nem létesít újabb távbeszélő fülkéket, akkor ma fővárosunkban nyilvános helyeken, illetve utcákról szinte beszélni sem lehetne. Kérjük mi is tehát a posta vezetőit, vizsgálják meg a nyilvános távbeszélő fülkék hálózata kibővítésének lehetőségét. Egyben kérjük Kaposvár város lakóit, hogy a nyilvános távbeszélő fülkék állapotára vigyázzanak és segítsék a postások munkáját e fontos közszükségleti hely használhatóvá tételében. (A szerk.) VOLT... Van. I « Valamikor nagyon régen, reges-régen, még abban az időben, amikor Kossuth volt bőven, ez a cigerettafajta volt a legroszszabb. A legeslegroszszabb. Igen sokan és igen sokszor szidták. Azt mondták, hogy bárcsak tűnne el mindörökre. Vesszen a Kossuth, a dohányosok örök átka. S aztán eljött az az idő, amikor fogni kezdett az átok. Tűnt a trafikokból a Kossuth. Már mint a polcokról. Csak a pult alól lehetett kapni. Ekkor érdekes felfedezésre jutottunk. Javult a Kossuth minősége. Minél kevesebb volt a cigarettából, annál inkább Ízlett. Már nem is igen találtunk benne példátil finánclábat. Aztán eltűnt a Kossuth. Volt — nincs. Ekkor derült ki, hogy a Kossuth eddig tévedés áldozata volt. Nem rossz, sőt a lehető legjobb, legfinomabb, legzamatosabb cigaretta, amit csak dohányosok vágyálmukban elképzelhetnek maguknak. Tegnap ismét felfedezésre került a sor ezzel a cigarettával kapcsolatban. Valaki kijelentette: ez a Kossuth mégis csak rossz! Ezzel egyidőben egy rövidke hír jelent meg az újságban: elegendő Kossuth cigaretta áll a vásárlók rendelkezésére... Andocs községben a legközelebbi országos állat- és kirakodóvásár folyó hó 28-án lesz megtartva, vészmentes helyről szabályos járiattal mindenféle állat félhajtható._____________________________ Értesítem a vásárlóközönséget, hogy üveges kepkeretező műhelyemet megnyitottam, ohol minden szakmába vágó munkát vállalok. Biczó István, Ujpiac tér.________________________________(25130) »GMC> tehergépkocsi csörlöt, vagy más hasonló teljesítményűt megvételbe keresünk. Kaposvári Nagymalom. (25123) Egy sötét keményfa háló, vadonatúj, eladó, Beloiannisz u. 70. (00029: Eladó 1 hold föld, a' feie rét. Érdeklődni: Keletivánfa 27. (00031) Keresünk megvételre GMC tehergépkocsi keréktárcsát, 6 lyukasat. Népbolt Vállalat, Kaposvár, Bajcsy- Zsilinszky u. 3. Kisbárapáti Tanácsnál egy adóügyi csoportvezetői állás üresedésben van. Az állás azonnal elfoglalható. ___________ Eladó egy családi ház beköltözéssel. Érdeklődni lehet Virág u. 7. sz. alatt Székelyéknél.______________________(25123) Szelő a Pcirsaheqyen, ugyanott 4 család méh rakodó kaptárral eladó. Gaá!, Hunyadi János utce 74. (25132) HÍREK — Szerkesztőségi üzenet. Somogyország olvasója, Zákány. Javaslatának megvalósítására felhívtuk a Csurgói Járási Tanács figyelmét. T. S. lábodi olvasó. Panaszának kivizsgálására felkértük я Nagyatádi Járási Tanácsot. Щ ű v e 1 ő d és,__ szórakozás Csiky Gergely Színház: A szent láng. Este fél 7 órakor. Városi Mozi: Véres út. 5. 7 és 9-kor. Szabad Ifjúság: Azokban a napokban. 5, 7 és 9 órakor. KIOSZ Mozi. Gonosz favágó. 14-én 3, 5 és 7 órakor. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—19-ig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 14—18-ig. Rippl-Rónai Múzeum: Régi nagymesterek kiállítása. A színház hírei — Ma este lesz Maugham: A szent láng című művének utolsó előadása a színházban. — A közönség kívánságára vasárnap délelőtt 10 órakor és hétfő este fél 7 órakor megismétlik a tarkabarka műsort. —■ Már válthatók jegyek A mosoly országa előadásaira. A jövő héten minden este keddtől egész vasárnapig A mosoly országa kerül bemutatásra. — A csárdáskirálynő legközelebbi e’őadása február 24-én, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz.-4- Nyíllal elefántot. William Negley texasi kőolajmágnás a minap 20 000 dollárba fogadott, hogy nyíllal is képes leteríteni egy elefántot. Negley már úton van Afrika felé. Az óvatos elefántvadász azonban minden eshetőségre számítva, a rendkívül erős íjj és különösen éles nyilak mellett egy kitűnő kétcsövű fegyvert is beiktatott vadászfelszerelésébe. Ami biztos, az biztos. — ítélt a bíróság. A pécsi megyei bíróság külön tánácsa tegnap délelőtt hirdetett ítéletet a kutasi dohánytolvajok ügyében. Siklósdi Bálint és Lajkó Antal kutasi lakosokat bűnösnek találta a bíróság rablás és üzérkedés bűntettében. Mindkettőjüket öt évi és hat hónapi börtönbüntetésre ítélte a mellékbüntetéseken kívül. — Előadás a TTIT-ben. A TTIT kaposvári klubjában (Bajcsy-Zsilinszky utca 10., Tanítóképző Intézet) pénteken, február 15-én Szentes Imre, a csillagászati szakosztály elnöke, a Legújabb kor legnagyobb tudományos expedíciója a Déli-sarkon címmel tart előadást. — Tömeges ételmérgezés egy újvidéki gyárban. Az újvidéki Kábelgyárban szombaton reggel tömeges ételmérgezés történt. 69 személyt kórházba szállítottak és elsősegélyben részesítettek. 13 dolgozót további gyógykezelés céljából a kórházban tartottak, — Két új lappal gazdagodott a magyar sajté. Ismét megjelent a Pesti Műsor, amely 16 oldalon közli valamennyi budapesti színház, .mozi, hangverseny, szórakozóhely és kulturális intézmény pontos, részletes műsorát. Tegnap jelent meg újból a Tanácsok Lapja. A lap az állami élet demokratizmusának fejlesztésében fontos szerepet tölt be. — Uj Eposz-szervezet alakult. A szentgáloskéri szervezetnek, mely a múlt héten alakult, már 24 tagja van. A szervezeten belül egy sportkör is működik, s a körnek' a fiatalok nagyrészt aktív tagjai lesznek. A szentgáloskéri Eposz-szervezet műsoros estek rendezését tervezi. — A kaposvári Uttörőház »Dériné« színjátszócsoportja február 14-tól kezdődően a szakszervezetek kultúrtermében bemutatja a Jancsi és Juliska című három felvon ásos színművet a kaposvári iskolák űttörői és tanulói — óvodások — részére. A befolyt öszszeget az úttörők nyári táboroztatására használják fel. Ezúton is szeretettel meghívunk minden pajtást és sok felnőttet. ©SPORT# Most már végleges: Játszani kell az NB Ill-ba jutásért Az MLSZ keddi értekezlete határozatot hozott az NB III-ba jutás ügyében. Ismeretes, hogy ebben a kérdésben két tábor állt szemben egymással, az egyik, amelyik azt hangoztatta, hogy az 1956. évi bajnokság helyezési sorrendje alapján jussanak fel a csapatok az NB Illba. A másik tábornak az volt a véleménye, hogy a tavalyi bajnokság befejezése óta az erőviszonyok lényegesen eltolódtak. Helytelen és igazságtalan lenne — hangoztatták az utóbbiak —, ha a meggyengült sportkörök labdarúgócsapatai kerülnének fel a Nemzeti Bajnokság III. osztályába. Döntsön a tavaszi kétfordulós bajnokság — javasolták ez utóbbi tábor hívei. Az MLSZ maga sem tudott könnyen dönteni ebben az ügyben. Az intézőbizottság, mielőtt véglegesen állást foglalt volna e kérdésben, véleményt kért a 12 alszövetségtől. A beérkezett 11 válasz közül heten Javasolták a tavaszi kétfordulós bajnokságot. Négyen a szerzett jog alapján kívánták beosztani a csapatokat az NB III-ba. Az MLSZ intézőbizottsága ez alkalommal is figyelembe vette a többségi elvet, s ennek megfelelően úgy határozott, hogy a csapatoknak a tavasszal bajnoki küzdelemben kell eldönteniük, hogy ki jogosult az NB lll-ban szerepelni. Eszerint a megyékben két nyolccsopm - tos megyei bajnokságot kell szervezni, s e bajnokság első helyezettjei kerülnek majd fel az 1957—58. évi labdardge bajnokság NB III. osztályába. BUDAPESTI TUDÓSÍTÓNK JELENTÉ SE: Kik jogosultak részt venni ax NB III-ba való jutásért folyó küzdelemben Az MLSZ intézőbizottságának határozata értelmében az NB III. csoportjaiba az alábbi feljutási sorrend szerint kerülnek be a csapatok: Északi és Északnyugati Alszövetség: északiból 10. északnyugatiból 6. Keleti és Északkeleti Alszövetség: keletiből 8. északkeletiből 8. Középtiszai és Délkeleti Alszövetség: középtiszaiból 8. délkeletiből 8. Középdunai Alszövetség és Székesfehérvári alosztály: Pest megyéből. 6, Fejér megyéből 6, Komárom és Nógrád megyéből. 4. Déli Alszövetség és Kecskeméti Alosztály: Bács megyéből 6. Csongrád megyéből 6. Szeged városi bajnokságból 4. Délnyugati Alszövetség és Kaposvári Alosztály: Tolna megyéből 4, Baranya megyéből és a oajai járásból 0. Somogy megyéből és a nagykanizsai járásból 6. Nyugati Alszövetség és Veszprémi Alosztály: Komárom és Győr megyéből 6. Vas és Zala megyéből 6, Veszprém megyéből 4. Plusz kft budapesti csoport. Tehát a nagykanizsaiak a kaposvári alosztályhoz tartoznak. Az NB III-ba való feljutás körmérkőzéseiben részvételre jogosultak a megyei bajnokságban részt vett csapatok az első és a két kieső kivételével. Nem vehetnek részt a küzdelemben а II. osztályú, illetve В-csoportok bajnokai sem. Gyorsabb és alaposabb munkát várunk a Délnyugati Labdarúgó Alszövetségtől Jól emlékszünk azokra az időkre, amikor az irányító szervek körlevelekkel és írásbeli utasítgatésokkal akarták megoldani a problémákat, önkéntelenül ez jut az ember eszébe, ha vizsgálja, vagy alaposabban szemügyre veszi a Pécsett székelő DNYLASZ munkáját. Ezt a szervet hatalmazta fel az MLSZ ismeretes döntése, hogy szervezze meg Somogy, Tolna. Baranya megyék 1957. évi labdarúgóéletét. Az MLSZ határozatának megszületése óta azonban hiába várjuk az oly sürgős első pécsi lépéseket. azok csak késnek. Illetve e szövetség munkája egyelőre csak a különböző rövid és hosszú levelekben, írásbeli utasításokban Jut kifejezésre. A közelmúltban Pécsett jártunk. Meglátogattuk a DNYLASZ titkárát, tír. Pazar Ferencet, de részt vettünk a bizottság eqyik ülésén is. Úgy véljük, csak segíti a DNYLASZ munkáját, ha elmondjuk a látottakkal és hallottakkal kapcsolatos véleményünket. Meaállapítható, hogy a DNYLASZ egyelőre egyhelyben topog. Igaz, ennek csak részben okai a pécsi sportembere« akik minden anyagi támogatás nélkü', kizárólaq sportszeretetből végzik műn kájukat. Az intézőbizottság működésén meg is látszik az ideiglenes jelleg. Pécsett, de Somogybán is sokan úgy vé lik, hogy itt volna már az ideje megalakítani a végleges bizottságot. Mert a jelenlegi pécsi vezetőségnek ugyanis nincs bázisa, támogató tábora, mert a bizottság jóformán salát magát nevezte ki és nélkülözi a délnyugati sport tömegeinek hathatós támogatását. Pazar dr. szerint a végleges bizottság megválasztására még nincs utasítás. Ha ez íqy van. akkor sürgetni kellene az erre vonatkozó rendelkezést Pestről. Van aztán más hiba is. Pécs a régi DNYLASZ mintájára kívánja megszervezni a DNYLASZ vezetőségét. Ez tűnt ki az egyik bizottsági tag nyilatkozatából, aki kijelentette, hogy a húszegynéhánytagú ideiglenes bizottságba majd behívnak egy(!) kaposvári és ugyancsak egy(!) szekszárdi képviselet. Pediq, hogy mennyire szükség volna arra, hogy a délnyugati kerület ügyintézésében a korábban iól működő somogyi és tolnai szakemberek Is helyet kapjanak, arra bizonyíték, hogy a jelenlegi bizottság tagjai jóformán nem is ismerik sem a somogyi, sem a tolnai helyzetet. így aztán az alosztályok csapataival kapcsolatban nincs is eqészséoes elképzelésük. De hasonlóképp az alosztályok irányítási munkálatairól is csak egész homályos képet tudtak adni Pécsett, melyet függetlenített vezető nélkül, amolyan esti társadalmi munkában kívánnak megszervezni. A labdarúgók ablakaiban már kopogtat a tavasz. Pontosan egy hónap múlva pedig bajnoki mérkőzésekre kerül sor az alszövetsőgeknél is. Ezeken a találkozókon dől majd el pl. az NS Illba jutás kérdése. E bajnokságok es a különböző éremmérközések megszerve zése nem tűr halasztást. A DNYLASZ egyhelyben topoqása, az alosztályok tétlenségre való kárhoztaíása aligha hiszszük, hogy jótékonyan segítené a labdarúgás égető problémáinak megoldását. Jó volna, ha gyorsan munkához látna a DNYLASZ. De az is kívánatos, hogy ez a munka alaposabb legyen az eddiginél és nem szorítkozhat csupán a már említett körlevelek szerkesztésére. KOVÁCS SÁNDOR Totó-útmutató a 7. hétre Olvasóink kívánságának megfelelően a jövőben még részletesebb tájékoztatót adunk a totó-tippelőknek. A csapatok neve után zárójelben feltüntetjük ezután azt, hogy a bajnoki táblázaton a csapat hányadik helyen áll. Közöljük a jövőben a különböző lapok és a mi tippjeinket is. Útmutatónk szöveges részében részletes tájékoztatót nyújtunk a totóban szereplő csapatok legutóbbi szereplésével kapcsolatban. 1. Internazionale (3) — Napoli (6). Milánóban, a mérkőzés színhelyén 16 ízben győzött az Inter, négyszer a nápolyi csapat. Egy találkozó volt döntetlen. Most érdekesség és figyelembe veendő, hogy a Napoli ez évben Idegenben még nem nyert. Az ősszel viszont a nápolyi együttes jónéhány vaskos meglepetést szolgáltatott. Legyőzte a Milánt és Romát is idegenben Figyelembe veendő, hogy az Inter otthonában ez évben még veretlen. Két tipp: 1. x. 2. Juventus (7)—Genova (10). Az utóbbi években a Genova kevés siker rel szerepelt a Juventus ellen. Az is igaz viszont, hogy a Genova most lendült formába. Három legutóbbi idegenbeli mérkőzésén öt pontot szerzett. Az x látszik a legjobb tippnek. Második tippnek az 1-est ajánljuk. 3. Lanerossi Vicenza (16) —Lazio (5). Érdekessége e találkozónak, hogy mind két együttes otthonában kiválóan és idegenben jól szerepel. Mi a 2-est látjuk legjobb tippnek. de x-et is írjunk. 4. Palermo (17) —Milan (1). A Milan győzelme szinte biztosra vehető. Igaz, hogy a Palermo vasárnap legyőzte a visszaesett Romát. Tipp 2-es. 5. Triestlna (14) —Padova (11).. A trieszti csapat egyetlen hazai vereseget a Napolitól szenvedte el. De ez még szeptemberben volt. Ezért a tipp 1-es. Az x meglepetés. 6. Rennes (18) —Marseille (6). Igazi háromesélyes mérkőzés. Nem szabad azonban elfeledni, hogy a Rennes a kiesés ellen küzd. Ezért a tipp elsősorban 1. Második tippnek az x-et ajánljuk. 7. Metz (16) —Nimes (8). Vasárnap a Metz idegenben 4:l-re vesztett. A M- mes otthon ugyanennyire nyert. Még a Metz kiesési gondjai ellenére is a tipp 1-es. 8. Lvon (12) —RC Paris (5). A szeszélyes párizsi csapat december 30. óta nem nyert idegenben. Most már időszerű lenne a győzelme. Két tipp: x. 9. Monaco (7)—St. Etienne (1). A listavezető Etienne valószínűleg Monacóban is megszerzi a két pontot. Tipp 1, esetleg x. / 10. Valenciennes (15) — Angers (10). A két volt másodosztályú csapat kozui az utóbbi szerepel jobban. A Valenciennes az utolsó négy mérkőzésen kikapott és 14 gólt kapott. A tipp 2, esetleg x. 11. Strassbourq (17) — Lens (3). Háromesélyes találkozó. A tippek sorrendje: 2, x. 1. 12. Reims (2)—Toulouse (4). Mindkét csapat jö formában van. Két tipp: x, 1. A pótmérkőzéseken az 1-es látszik a legjobb tippnek. Alább közöljük a Somogyország (A), a Magyar Ifjúság (В), a Sport (C) és a Népszabadság (D) tippjeit. А В С Г lx lx 12 x 1 2 xl xl lx xl 2 X 1x2 1x2 2 2 2 x 2 2 1 X 1 x l 1 1 x 2 1 x 2 1 X 1 x 1 1 1 x 2 x 1x2 x 2 12 lx 2x lx 2x1 2 x 2 x x 2 x!2 2x1 2 x x 1 2 21 x 1 1 x 1 1 RÖVID SPORTHÍR Romániai túrára utazik négy Somogy megyei ökölvívó A Budapesti Dózsa ökölvívó csapata romániai meghívást kapott. A Budapesti együttes azonban közismert. hogy »gyengélkedik«, ezért a Bp. Dózsa csapatát nem kevesebb. mint hat vidéki ökölvívóval megerősítik. Kaposvárról négy' öklöző kap helyet a Romániában szereplő együttesben. E négy versenyző: Trimme!. Wágner. Dőri és Gerber. Győrből Trimrno! IV. és Szabó László utazik a Bp. Dózsa kilemcfőnyi csapatával Romániába. A csapat első mérkőzését február 23-án vívja Nagyváradon. Majd Kolozsvárott és Bukarestben is szorltóba lépnek a magyar öklözök. A Dózsa romániai portyájának vezetője is kaposvári ember, Kiss István rendórszázados személyében. SOMOGYORSZÁG Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Az MSZMP megyei intézőbizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Március 15 u 14. sz. Telefon: 15-10, 15-11. Kiadóhivatal: Latinka Sándor u. 4. Telefon: 15-16. Semogy megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyomdáért felel: Hidas Jáno*