Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-28 / 49. szám

* - SOMOGY ORSZÁG________

Hogyan lehetne csökkenteni az önköltséget a Téglagyári Egyesülés üzemeiben?

A munkás-paraszt kormány határozata alapján programot kell kidolgozni minden vállalatnak a termelési költségek csökkentésére. Nézzük meg a Somogy megyei Téglagyári Egyesülésnél, hogyan dolgozták ki ezt a programot, s miként akarják végrehajtani. A termelési költségek csökkentése nem könnyű feladat. Számos visszahúzó erő tapasztalható e. téren, sok minden gátolja, nehezíti végrehajtását.

Ha nem vennénk számba mást, csak azt, hogy

az Egyesülésnél október, november hónapban az addig elért 115 százalékos tervteljesítést e hónapok 99,3 százalékra húzták le,

s éppen az októberi események folyamán várhatóvá vált a munkafegyelem meglazulása, akkor már ez magában véve is elég lenne akadálynak. De itt vannak a bérek is, melyek vállalati viszonylatban tíz százalékkal emelődtek, s erre még rájön az idénymunkáknál 15 százalékos járulék. A népgazdaság súlyos helyzete miatt nem lehetett az 1957-es esztendőre betervezett beruházásokat sürgetni, sőt itt is reális csökkentést kellett végrehajtani. Egyszóval a termelési költségek csökkentése helyett a termelési költségek emelésével kellett — mint objektív körül•ménnyel — számolni.

Lchet-e ezeknek a hátráltató akadályoknak dacára is csökkenteni az önköltséget?

A, vállalat vezetői kidolgozták a programot és annak alapján megindult a munka. Fehér József elvtárs, az Egyesülés igazgatója azt állítja, igenis lehet a költségeket csökkenteni.

A Somogy megyei Téglágyári ES- hez több gyár tartozik. Kaposvárott négy, azonkívül Tabon, Kőröshegyen, Nagyatádon, Bőszénfán stb. A gyárak elég jó állapotban vannak, felszerelésük kielégítő. Az első feladat, emelni a termelést. 1956-ban 40 millió téglát gyártottak, 1957-ben — habár a terv 36 milliót, tehát csökkentett mennyiséget diktálna —

megtermelik a 41 milliót. Ennyit kértek a minisztérium részéről elfogadni. A vállalat dolgozói remélik, túlteljesítik a tervet. Miért ilyen optimisták a Téglagyári Egyesülés vezetői? Van-e alapja ennek az optimizmusnak?

Igen. 1956 első negyedéhez viszonyítva, 1957 első negyedében jóval többet fognak termelni. A számok legalább is így mutatják. Miért ne lehetne .akkor a második negyedben még fokozni a legyártott mennyiséget? A termelési költségek csökkentésénél már elérték az 1956-os szintet. Ez azonban még nem elegendő. Hol lehetne még javítani?

A hetvenegy műszaki és adminisztratív dolgozóból húszat leépítettek. Ez már komoly megtakarítás. Tavaly 48 millió nyerstéglából 40 millió égetett téglát nyertek. Itt bizony lehetne csökkenteni a költsége^ két, s a két szám közötti különbözeiét. Leszorítani a törések százalékát, a selejtek számát.

1955-ben ezer darab téglát 40 forintért égettek, 1956-ban már csak 35 forintért. Talán itt is adódik mód a takarékosságra.

Nagyon fontos persze a műszaki feltételek biztosítása, a műszaki fejlesztés, a gyártási technológia fejlesztése. Bőszénfán téglaszárítókat építettek, ami gazdaságosabbá teszi a termelést. Ha sikerül az anyagi feltételeket megteremteni, ezt a gyárat is villamosítják. Lecserélik a régi, korszerűtlen gőzgépeket. Ez is — bizonyos idő múlva — gazdasági eredményre fog vezetni.

Vermes György elvtárs, az Egyesülés főkönyvelője elmondja, hogy a gyárak mellett az üzemi konyhákhoz bizonyos gazdaságokat szerveztek. Ezekre a kis gazdaságokra mindig jócskán ráfizettek, a kertészet deficittel zárult. Most kiadták »maszekoknak« bérbe. így ellátják az üzemi konyhát alapanyaggal, sőt még pénzt is kapnak a területért.

A legnagyobb lehetőség mutatkozna a közbeiktatott kereskedelmi szerv kikapcsolásával — véli Fehér elvtárs. A Tüzépről van szó! A Tüzép hozzá sem nyúl a téglához, a gyár telepéről viszi el a veyő, mégis csak a Tüzépen kereNotfil adhatnak el téglát.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ha a kőröohegyi téglagyárból akar történetesen téglát venni mondjuk egy Kerekiben lakó parasztember, akkor előbb a siófoki Tüzéphez kell beutaznia, befizetni a tégla árát, aztán visszajönnie Kerekibe, onnan Kőröshegyre a tégláért, majd haza. Ezt egyszerűbben is meg lehetne csinálni. Mondják meg az illetékesek, mennyi téglát kell biztosítani a lakosságnak, ezt ők a gyárból kiadják közvetlen, természetesen a megszabott állami árért. Az Egyesülés létszáma is biztosítva van erre.

Sok helyen bizony teljesen felszámolták a darabbérezést, s most, amikor rájöttek helytelenségére, kényszeredetten állítgatják vissza. A téglagyári munkások maguk kérték, hagyják őket teljesítménybérben dolgozni. Ez egyik fő tényezőjévé vált a januári és februári jó munkalendületnek, a tervek teljesítésének

És ami talán a két vállalatnak nem, de a népgazdaságnak óriási hasznot hozna, a Somogy megyei Téglagyári Egyesülés, mint minisztériumi vállalat és a Tanácsi Bánya- és Építőanyagipari Egyesülés fúziója.

Somogy megyében a téglagyárak két gazda alá vannak rendelve. Azt pedig minden gazdasági érzékkel rendelkező ember tudja: két szerv—két költség, két költség—sok pénz, sok feleslegesen kidobott forint.

Nem akarjuk most lemérni, melyik vállalat dolgozik jobban, olcsóbban. tervszerűbben. Egy bizonyos, az, hogy együtt, egy irányítás alatt a gyárak több, olcsóbb téglát adhatnának az építőiparnak. Ez az egyesülés komoly alapja lehetne a termelési költségek csökkentéséért vívott harc megindításának, nagy eredményekkel kecsegtető továbbvitelének.

Szűts István

ZSONGLÖRMUTATVÁNY ? NEM!

Három postás munkája a lakosság szolgálatában

— Értse meg, ne mozduljon egy tapodtat se ... Majd kiküldőm ...

— Ne fárassza, felkeresem, itt az igazolványom.

— De kérem!... — Eltűnt. Alig negyedóra múlva ő jött, a »levélzsonglőr«. Mint ha most szállt volna le a Bécstől Budapestig baktató monarchiabeli postakocsiról: gallérja magas volt, furcsa zsinórokkal, magassarkú csizmában, a sarkantyúját mintha ottbenn felejtette volna. Sajnálattal közölte, hogy elkéstem a dolog »csattanójáról«. Újabb vilíámmutatványt csak holnap reggel 6 órakor láthatok itt a postahivatalban.

Reggel aztán mégis csak odaállítottam. Az első két ajtón minden rendben ment. A harmadiknál elém toppan a tegnapi kapus-ismerősöm:

— Mit akar?

Megnyerőén mosolyogtam és emlékeztetőként közöltem a tegnapi tényállást.

— Kiküldőm! — mondta.

Jött a tegnapi zsonglőr-ismerősöm:

Hivatali engedély?

— Hm ...(?!)

Most már határozottan közölte, hogy engedély nélkül sajnálja ... — No, de itt a csoportvezető. (Oh, egek! Mit jelent ilyenkor egy csoportvezető!) Végigmért elölről, oldalról, elég gyanúsan. (Úristen — gondoltam — hát ennyire bizalmatlan képem van!) Pedig az összes kellemes emlékeket végiggondoltam. Igazolvány? ...

— Kérem — mondtam —, ha kell, akár zsebredugom a kezemet, szemellenzőt teszek és igazán csak oda nézek, ahova ...

Ebben a pillanatban befutott a reggeli postaszállítmány.

— Vigyázz! Kész ... ! A hírlap oda megy, a levél- és értékcikk-küldemények ide! — Az események forgatagában elkallódtam. A levélzsonglőrök pedig most láttak munkához. Ami itt történik, az valami szédületes. A hatalmas zöld asztallapot ellepték a levélküldemények ezrei. Fábián csoportvezető bravúros gyorsasággal tizenkét csoportba szortírozta valamennyit, úgy, hogy a szeme mozgása egyáltalán nem volt megfigyelhető, a kezét meg csak itt-ott láttam. Amikor a negyezrediknél tartott, rámpillantott. Először összehúzott szemöldökkel, rémültén, de később mintha megnyugodott volna és gyorsan odasúgta, itt van a szentély, a posta szentélye ... — fejével a szomszéd szobácskára mutatott. Beléptem. Nagy Emil postás villámgyorsan szórta szét és csoportositotta a küldeményeket: vidék ... Kaposvár... átmenő ... Csendben kijöttem és lábujjhegyen egy harmadik helyiségbe szaladtam. Itt láttam a tegnapi első számú levélzsonglőr-ismerősömet. Ez volt ám a mozgás! Furcsa drótketrec közepén állt, amelyről vagy kétszáz kis fiókocska tátogatta rá a száját és mint a fogak, úgy vicsorogtak róluk a kaposvári utcanevek. Lukács Mihály bácsi úw forgott közöttük, mint a pörgettyű, kezében egy csomó levéllel, amelyekről úgy láttam, hogy még megnézni sincs ideje, csak szórta, dobta a különböző címzésű leveleket hol egyik, hol a másik fiókba. Amikor már elszédültem, megkértem, mondja meg, mennyit »dob ki« percenként.

— ötpercenként százat — csattant nem éppen jogtalan büszkeséggel a válasz. — Nézze az óráját!... Egy ... kettő ... — Négy perc alatt nergett le a száz levél kiszórása. De nem közölhettem, mert máris mondta a többit: — Tudja, csak rápillant ez ember ... helyi ismeret... gyorsaság ... idegek, memória ... — A kaposvári lakosok nem is sejtik, amikor megkapják leveleiket, hogy Lukács bácsi és társai micsod?. zsonglőr-ügyességgel rakják szét őket, hogy idejében célhoz érkezzenek.

Az órámra néztem. Egy óra telt

rí.

Hány levelet mozgatott meg? — fordultam Fárbián csoportvezetőhöz.

Nyolcezret... — A következő pillanatban elszomorodott és megdöbbent. Igen, nem állt hivatása magaslatán és elárulta a »hétlakatos« postatitkot. Egyszerre közrefogtak Lukács bácsival és elkísértek a vezetőhöz. Everszegi elvtárssnl közöl tem, mi történt velem. Elfelejteni már nem tudom a számokat, kérem az engedélyt a közlésükhöz.

— Csak a vezérigazgatóság engedélyezheti. elvtárs! — csattant két hivatalos hang is egyszerre.

— Felhívom Pestet és engedélyt kérek rá. Számuk?

Nem tudják.

— Hívja Pécset, az is elég lesz! Nem elég...! Hívja csak a vezérigazgatóságot ...! Hívia Pécset! Sajtóosztály ...! Nem elég...! Pestet, majd ők visszaszólnak nekünk is hogy lehet-e. Nem! Hívja talán a

— Jaj, hívom, hívom, küldöm

írom...! Csak engedjenek, mert megőrülök! Hol egy használható kijárat?

Nem hívtam meg senkit. Ehelyett megírtam bizalmasan önöknek, kedves olvasóim. Kérek mindenkit, hogy hamar felejtse el azt, hogy Lukács bácsi öt perc alatt csinálja, amit csinál. Ezt irántam, a posta és a szóbanforgó személyek iránti megbecsülésből tegyék meg. Ha beszélnek is róla, maradjon inkognitóban a dolog. Halkan suttogjanak, nehogy meghallja a vezérigazgatóság.

Szegedi Nándor

Ahhoz, hogy olyan cipők készüljenek, mint amilyenek az Ady Endre utcai Minőségi Ktsz kirakatában láthatók, alapos szakképzettségre, jó kézügyességre, — no és igazi hivatásszeretetre van szükség. — Farkas György cipészmester valamennyi nemes tulajdonság birtokosa. A Minőségi Ktsz egyik derék dolgozója.

Fürdő vagy keleti ssibvásár ?

Úgy hiszem, nagyon sok kaposvári dolgozótársam régi kívánságának teszek eleget, amikór a Somogyország útján a kaposvári városi fürdő ügyét a nyilvánosság előtt szóváteszem. Köztudomású, hogy a kaposvári városi közfürdő ezelőtt mintegy ötven évvel épült, amikor Kaposvár még csak kb. 20 ezer lakosú város volt. Ma Kaposvárnak lényegesen több lakosa van. s a közfürdő látogatottsága az 1938. évinek legalább háromszorosa. Ma ezt a fürdőt sokan látogatják olyanok is, akiknek odahaza berendezett fürdőszobájuk van. Már többízben előfordult, hogy kádfürdésre jogosító jegyet váltottam és délután már 14—15 óra között a fürdőben voltam. Ennek dacára kádban nem fürödhettem, mivel a kádfürdő-kabinok előtti folyosón legalább harmincán várakoztak. Miután 2—3 órát hiába vártam. Tóth fürdőmester baráti javaslatára kénytelen voltam a közös gőzfürdőbe átmenni. Sajnos, itt meg kell említenem, hogy még a kádfürdőzéshez is protekció kell, mert a bebocsátás sorrendjét sokszor nem a jegyen megváltott sorszám, hanem a söröskcrsók száma, s a várt borravaló nagysága határozza meg.

Ezután a közös fürdés folyosóján kellett tovább várakoznom, mert itt már a nyitáskor minden vetkőző-kabint lefoglaltak. Végre este negyed hét körül vetkőző-helyhez juthattam. Sokszor ez Is nehéz dolog volt, mert a gőzfürdőben mindig nagy az embertömeg. Ezért szeretném ezúton felhívni az illetékese'.': figyelmét a gőzfürdőben jelenleg uralkodó állapotokig. Javasolnám a közfürdő mielőbbi jelentős bővítését, korszerűsítését, téli uszoda létesítését, a kádak és a vetkőző-kabinok számának emelését.

Szeretném továbbá a figyelmet arra is felhívni, hogy a közös fürdőben nem lehetne-e nagyobb csendet, nyugalmat biztosítani, mert minden egyes közös fürdőzés szokásos lármája idegtépő, s a keleti zsibvásárt messzi meghaladja. Ezért ajánlatos volna e téren is az eddiginél nacvobb rendet, fegyelmet teremteni. Fürdésre szánt szabadidőnkben pihenni akarunk, s nem pedig bosszainkcdni és idegeskedni.

Végül szeretném megemlíteni azt is, hogy nem volna-e mód1 fürdőpapucs kiosztására is, ahogy ez az ország többt fürdőjében bevett gyakorlat. Ugyanis az ember, kilépve a meleg medencéből, a pihenőbe megy, ahol a padló sokszor igen piszkos. Maid utána a még piszkosabb folyosóra kell kimenni a vetkezőkabinhoz. Azt hiszem, ez nem megoldhatatlan probléma, s mindenki szívesen megfizetné a papucs használatáért kijáró különdíjat. Nagyon örülnék, ha soraimmal városunk eme régóta vajúdó problémájának mielőbbi orvoslását előmozdíthatnám.

Szarka József technikus

A KJ’UMPA

Tg gész éjszaka zuhogott az eső. A csípős koraőszi szél sűrű esőcseppeket csapdosott az ablaküveghez. Úgy hallatszott ez, mintha vékonybőrű dobot vemének ébresztőként az ablak alatt. Hajnalodott. Szürke, ólomszínű, álmos pirkadat volt, olyan idő, amikor még a nap se szívesen bújik elő.

Az asszony ébredt először. Egy ágyban háltak, ahogy a fiatal házasoknál szokásos. De éjjel mindig hátatfordítottak egymásnak, Erzsi a jobb-, István meg csak a baloldalán tudott jóízűen aludni. Most, hogy felébredt az asszony, megfordult, odabújt az embere mellé. Halkan kedveskedve, huncut hízelkadőn ébresztgette:

— István! Hallod-e? Uracskám! Figyelj már ide! No. Ébredj, mert indulni kell az állomásra. Aztán még arra se marad időd. hogv megöleld a feleségedet... Hallod? István?

Beszélhetett, amit akart. Hiába volt minden. Az ember csak szuszogott méltóságteljesen, mély alvást színlelve. Pedig ébren lehetett már, egyszer mintha el is húzta volna a száját... Talán csak böllenkedik?

— Einve. hát ennvit adsz te az én hízelkedő szavamra? — szólt az aszszony, s felmérgesedett. Kétmarokra fogta férje derekát, aztán megrázta 'így, hogy a csontjai, de még az ágy is ropogott belé.

— István! Kelj föl, hallod?

A férfi álmosan dörmögött, nyúi'ózkodott egy nagyot, s közelebb húzódott feleségéhez. Most már ő bújt oda. 6 babusgatta volna aszszonyát, csakhogy elkésett. Pedig kísérletet is tett az ölelkezésre, csókra. de hiába. Az asszony hirtelen mozdulattal leugrott az ágyról, s a jó meleg dunyhát is magával cipelte. Aztán kárörvendő kacagással nevette ki fázósan összehúzódó férjét, aki hiába keresett takarót a csunasz ágyban ...

A dament az ablakhoz. Félénken kandikált ki a függöny

mögül.

— Hallod-e, István, derékig érő sár van odakint. Te se választhattál volna jobb időt magadnak. Muszáj máma elvinni azt a fát az állomásra? Belefulladsz a sárba kocsival. lóval, mindenestül...

— Pedig el kell menni. Máma veszik át a fát, holnap már szállítják is.

— De hát mit veszel fel ilyen csúf időben? Majd kikészítem a bakancsodat, meg a nagykabátot, nehogy megfázz nekem.

— Kát, nem bánom, a kabátot előveheted. meg az egyujjas kesztyűt. De a bakancs nem kell. Klumpában megyek...

— Micsoda? Klumpában? — förmedt rá az asszony. — Még csak az kéne! Majd adok én neked klumpát, ne félj... — S ujjával bosszúsan megfenyegette az embert. István felhúzta a szemöldökét. Ezzel akarta jelezni, hogy nem nagyon kedveli, ha zsörtölődik az asszony. De azért kedvesen, békítgetően szólt hozzá:

— Ejnye, hát mi bajod van azzal a klumpával? Bántott az téved?

Erzsi csípőre tette a kezét, elbiggyesztette a száját, s hirfelenébén úgy megindult a beszélőkéje, mintha sose akarna megállni.

— Hogyne! Klumpában. Hogy megszóljanak az emberek. Azt mondják, hogy az én hites uramnak még bakancsra se telik.

De... édes ...

Ne beszélj már annyit. Csak

nem csúfoskodsz az állomáson azzal az otromba klumpával? Nem és nem. nem engedem. Van neked bakancsod, azt húzd a lábadra.

— De a klumpa melegebb, meg aztán nem kell annyit pucolni vetette ellen István.

— Trágyahordásra jó az az ócska faalkotmány, de az állomásra nem. Bakancsot húzol és kész!

T stván vakarta a fületövét. Va- J lahogv úgy érezte, ha most nőm klumpában megy, hanem enged az asszonynak, akkor papucs kerül a lábára. Attól pedig nehéz lesz megszabadulni. Inkább nem enged. Elvégre egyszer neki is lehet szava ...

Erzsi még mindig porolt, motyogott valamit. István oda se hederített már. Csak úgy foghegvről közbevetette az asszonyi beszédnek:

— No. rendbeteszem a lovakat... — Vállára terítette a kabátot, fejére a kucsmát, s szép csendesen kisomfordált az ajtón ...

Erzsi magabiztosan tett-vett a konyhában. Szó. ami szó, valami duzzasztotta a keblét, a győzelem diadala. Uffv érezte: neki lesz igaza... Begyújtott, feltette a reggelinek valót, aztán kiment megetetni az aorójószágot. Alighogv végzett, sietett vissza a konvhába. Előkereste István bakancsát, s kísuvickolta szép ragvogóra. Közben felforrt a tei. a tavalyi sonkamaradékot is odatette az asztalra, rendet is rakott, de az ember még mindig nem jött.

Hát uramfia, egvszer csak hallja, hogy mescsikordul a nawkapu, s a megrakott szekér kigördül az utcára. Odaugrott az ablakhoz, de már késő volt. István ott ült a bakon büszkén, peckesen kihúzva derekát, még csak hátra, se nézett, s ostorával odasuhintott a lovak közé. . Elment az ember. Elment köszö-