Somogyország, 1956. december (1. évfolyam, 14-38. szám)

1956-12-30 / 37. szám

Vasárnap, 1956. december 39. SOMOGYORSZÄG 3 Harmincszoros véradókat tüntettek ki Kaposvárott A Vöröskereszt megyei szervezete október 29-ére tervezett véradó an­kétjét a közbejött események miatt nem tudta megrendezni. A gyüleke­zési és kimenési tilalom miatt most sincs még arra mód, hogy a megye többszáz véradóját összehívják és azon a sokszoros véradókat megju­talmazzák. Ezért a Vöröskereszt me­gyei titkársága úgy határozott, hogy december 29-én délután azoknak a véradóknak, aknijk már eddig harminc­szor adtak vértj rövid ünnepség ke­retében átadják a kitüntetéseket. A Véradó Állomáson szombaton délután összegyűlt az a hat dolgozó, akik eddig már igen sokszor járul­tak hozzá a rászorulók életének meg­mentéséhez. Dr. Lengyel Sándor so­­mogyszili körzeti orvos is harminc­szor adott életet mentő vért. Ott volt még Derezsán Lajosné, a Háziipari Szövetkezettől, Mencseli Jolán a Teherfuvarozó Vállalattól, Krehán Károly a BARNEVÁL-tól, Waltpert Tibor cukorgyári tűzoltó, valamint a Véradó Állomás főorvosa, dr. Tar­ján László, akik szintén harmincad­szor segítettek sok-sok élet vissza­adásában. A kedves kis ünnepségen a Vöröskereszt megyei titkársága át­adta a kitüntetéseket a díszes kivi­telű oklevéllel együtt. Ugyanakkor a vöröskeresztes csoportok önkéntes adományából egy rádiót vásárolták, amit a Véradóállomáson a várószo­bában állítottak fel, hogy a véradók kellemesen tölthessék az időt, amíg sor kerül rájuk a véradás alkalmá­val. Péter János református püspök a Kultúr­­kapcsolatok Intézete elnöke A kormány Péter János reformá­tus püspököt kormánymegbízotti mi­nőségben megbízta a Kultűrkapcso­­latok Intézete elnöki teendőinek el­látásával. — A Somogy megyei Moziüzemi Vállalat az októberi és novemberi együttes tervét — melyet a -bevétel és a látogatottság képez — országos viszonylatban is a legjobb eredmény­­nyel teljesítette. Robbanást és tüzet okozott a háborús celluloid Nagyatádon a Rákóczi utca 4. sz. alatt karácsony estére készülődött a szüleit meglátogató Horváth Mihály­­né és leánya, Várhelyi Mária 16 éves budapesti lakos. Mivel a rá­dióasztal a kályha mellett állt, meg akarták akadályozni a rádió erős bemelegedését, ezért egy csontszí­nű, körülbelül 60x80 cm-es, 5 mm széles lapot helyeztek a kályha és az asztal közé. Ez a — mint ké­sőbb kiderült celluloidlap — még 1945 óta volt a háznál. Eddig még nem tették tűz közelébe. Horváth Mihályné és leánya vol­tak a szobában, amikor Várhelyi Mária észrevette, hogy sisteregve ég a lap. Horváthné ki akarta dob­ni, de a légnyomástól sem az^ajtót, sem az ablakot nem lehetett ki­nyitni. Ekkor már füstben és láng­ban állt a szoba. Különösen a meny­­nyezet látszott égni. Horváthné ek­kor két könyökével kiverte az ab­lakot és felrántotta a redőnyt, hogy ott meneküljenek ki. Ekkor az ab­laknyílás felé húzódott a láng. Et­től megijedt és az ajtót tépte fel, itt futott ki. Azután még egyszer visz­­szament megnézni, hogy leánya bent maradt-e a szobában. Várhelyi Má­ria nem volt bent, mert miután az édesanyja az ablakot kiütötte, s a redőnyt felhúzta, az ablakon át ki­menekült a lángbanálló szobából. Mindketten másod-, illetve har­madfokú égési sebekkel kerültek a kórházba. A lakást a robbanás és a tűz tönkretette, nagy kár keletkezett a bútorban és a ruhaneműben is. Jel­lemző a robbanás erejére, hogy a 15 cm széles közfalat teljes széles­ségében úgy megrepesztette, hogy a nyíláson egyik szobából a másik­ba a fény átszűrődik. Szakértők megállapítása szerint a csontszínű lap, mely az egészet okozta, nvers celluloid, melyből a felmelegedés közben gáz képződött, majd a lap is, a gáz is (ez kön­nyebbségénél fogva a mennyezetig emelkedett) meggyulladt, illetve fel­robbant. A tanulság, hogy háborús dolgokat nem ajánlatos a háznál tartani. Az Országos Rendőrkapitányság közleménye a gépkocsik felülvizsgálatáról Az október 23-a utáni időkben ren­dezetlenné vált a gépkocsik egy részé­nek felhasználása. A törvényesség e té­ren való helyreállítása érdekében a fegyveres erők minisztere elrendelte a gépkocsik felülvizsgálatát. E rendelet szerint valamennyi gépkocsit (szemely- és tehergépkocsit, autóbuszt, különleges gépkocsit) 1956. december 15-e és 1957. január 30-a közötti időben a rendőrség közlekedésrendészeti szervei felülvizs­gálnak. A felülvizsgálat során a rendőri szervek a jogosan üzemben tartott gép­kocsikat új. egységes magyar—orosz nyel/ű igazoló lappal és a gépkocsi szélvédőjének jobboldalán elhelyezhető felülvizsgálati bélyeggel látják el. 1957. január 30-a után csak olyan gépkocsival lehet a közúti forgalomban részt venni, amely ezzel az új igazoló lappal és fe­lülvizsgálati bélyeggel van ellátva. A gépkocsikat a telephely szerint illetékes közlekedésrendészeti szervnél kell rend­őrségi felülvizsgálatra bemutatni. A fe­lülvizsgálati rendőri bizottság annak ér­dekében, hogy a gépkocsik felülvizsgá­lata minél kevésbé akadályozza a köz­érdekű szállításokat és a gépkocsik be­mutatása minél kevesebb üzemanyag­felhasználást igényeljen, Somogy megye területén a járási székhelyeken szervezi meg a működését egy később közölt időben. A felülvizsgálat során a gépko­csit üzemeltető szervnek, intézménynek, vállalatnak, üzemnek stb. cégbélyegzős levélen kell kérnie, hogy a meghatáro­zott rendszámú, gyártmányú, alvázszá­mú gépkocsiját a bizottság felülvizsgál­ja. A magánszemélyek személyi igazol ványukkal kötelesek igazolni, hogy azo­nosak a gépkocsi igazolólapján feltün­tetett személlyel. Az új igazolólapot és a felülvizsgálati bélyeget megkaphatják a gépkocsik jogszerű tulajdonosai és ideiglenesen azok az üzemben tartók is, akik ugyan nem tulajdonosai a gépko­csinak, azonban igazolják annak köz­érdekű forgalmazását. Ez utóbbiaknak — tehát azoknak, akik nem tulajdonosai a gépkocsinak — a közérdekű forgal­mazás igazolását a rendőri felülvizsgá­lat előtt írásban kell kérniük a Közle­kedés- és Postaügyi Minisztérium Autó­közlekedési Főigazgatóságán működő tárcaközi bizottságtól (Budapest, XI lh, Szabolcs u. 17. sz., tel.: 204-080,202-300, 205-545). A kérelemben fel kell tüntetni a gépkocsi rendszámát, gyártmányát, alváz- és motorszámát és meg kell in­dokolni, hogy a jelenlegi üzemben tartó számára miért szükséges a gépkocsi további üzemben tartása. A fegyveres erők miniszterének jelen rendelete nem vonatkozik a motorkerékpárokra és a vontatókra. A felülvizsgálat pontos Ide­jéről és helyéről az érdekeltek (magán­­személyek, szervek, intézmények, válla­latok stb.) az illetékes rendőrőrsök út­ján vagy közvetlen a bizottságtól fog­nak értesítést s az ott megjelenésre fel­hívást kapni. A felülvizsgálat illeték- és díjmentes Tömegverekedés Bodrogon Három jóbarát, Ambrus István, Matucza Ferenc és Zsinkó János mindig együtt jártak, sőt nézetelté­réseiket is közösen intézték el. így nemrégiben Csombárdon rendeztek bicskázással egybekötött verekedést. Az esetet azonban a jelek szerint könnyűszerrel megúszták, mert a közelmúltban ismét kedvük szottyant a verekedésre. Mint mindig, szeptemberben is együtt, hármasban mentek el a bod­rogi búcsúra. Itt belekötöttek Csör­gő Józsefbe, aki úgy látszik, nem sok ügyet vetett rossz hírükre, mert Ambrus Istvánnak, aki kikezdett vele, adott egy nagy pofont. Az ügy­nek nyomban nem lett folytatása. Este azonban a három jóbarát el­ment a kocsmába, hogy ha ott talál­ják, közös erővel végeznek Csörgő­vel. Csörgőt azonban nem lelték, így csak iszogatták a bort, keverttel ve­gyesen. Rövidesen elhagyta a kocsmát Ba­jok Sándor községi vb-elnök, s utá­na ment Matucza Ferenc. Odakünn valami nézeteltérésük támadt, mire Matucza ütni kezdte a meglepett em­bert. Segítségére sietett két barátja is és most már mindhárman csé­pelték Bajok Sándort. Ambrus a ve­rekedés hevében előrántotta zsebké­sét és azzal szurkába a megtámadot­tat. A verekedés zajára többen oda­jöttek s Bajok védelmére keltek, de nem sok eredménnyel, mert Ambrus veszélyesen vagdalózott bicskájával. Megtámadta a kocsmából kilépő Mezriczki Istvánt is, aki a támadás pillanatában háttal volt felé, akkor azonban megfordult, s így a hátának irányított szúrás a bal szemét értej A kés átvágta a szemgolyót s az em­ber nyomban elvesztette bal szeme­­világát. Zsinkó eközben Nagypál Sándort támadta meg. Kezéből ki­tépte a kerékpárpumpát és azzal üt­legelni kezdte. A sérültek ekkorra már kezdtek elvonulni a küzdőtérről, a verekedés azonban tovább tartott; Zsinkó a kocsma udvarából fejszét szerzett, s most mindhárman a me­nekülő Nagypál Sándor után vetet­ték magukat. A menekülőt elfogták s tovább ütlegelték. Nagypál Sán­dornak dobhártyája megrepedt, s több szúrás is érte. Ekkor Sütő Fe­renc a zajra kijött az utcára és a verekedőkre világított, akik erre ott­hagyták Nagypált és Sütő, s a köz­ben odaérkező Magyar György és Sárdi Imre ellen fordultak, akik ha­zafelé tartottak. Matucza Magyar Györgyöt támadta meg, Ambrus pe­dig egy karóval Sárdi fejét ütötte, aki az ütésre eszméletét vesztette; Ambrus erre Matucza segítségére sietett és bicskáiét belevágta Ma­­eyar hátába. Sárdit is többször mfnj­­ütötték, agyrázkódást és koponyatö­rést szenvedett. Zsinkó fejszével ke­zében akarta megtámadni ellenfe­leiket, azonban Gombos István hon­védhadnagy, aki időközben érkezett oda, kivette kezéből az ütésre emelt fejszét. A rendőrség a három jóbarátot őrizetbe vette s az ügyet átadta az ügyészségnek. Január 22-én tár­gyalják a három jóbarát bűnügyét. ítélt a bíróság Raffaelék ügyében Mint annakidején a Somogyi Nép­lap már hírt adott róla, Raffael Gusztáv, Raffael József és Rudolf lakásán megtámadta Horváth József Szigetvári utcai lakost. Az ügy még nyáron történt. S meleg éjszaka lé­vén, Horváthék nyitott ablakok mel­lett aludtak. Éjfél után Horváth Jó­zsef és felesége arra riadt, hogy a szobában két férfi mászkál, sőt alig hogy felriadtak álmukból, a két tá­madó rájuk vetette magát és botok­kal ütni kezdték őket. Horváthné vé­­dőleg emelte maga fölé karját, mely az erős botütésre eltörött. Ekkor Horváth Józsefet kihurcolták a la­kásból a közeli kukoricásba, ahol tovább ütötték és szurkálták. Az asszony segélykérésére, aki közben fellármázta a környéket, töb­ben a bántalmazottak segítségére siettek és megmentették őket — több mint valószínű — a biztos haláltól. A nyomozás során kiderült, hogy Raffaelék tettüket azért követték el, mert Horváthékkal nem sokkal az­előtt összevesztek. A bíróság a napokban tárgyalta a bűnügyet és Raffael Gusztávot szán­dékos emberölés kísérlete és súlyos testisértés bűntette miatt 2 és és 6 hónapi börtönre, Raffael Rudolfot pedig 1 évi börtönre ítélte. A har­madik vádlott felett nem mondott ítéletet a bíróság, ügyét elkülönítet­ték, mert feltehető, hogy elmebeteg. Raffael Józsefet jelenleg az elmebe­tegeket megfigyelő intézetben őrzifo; Vihar és csend írta: SOMOGYI PÁL Ha szűnt a fájdalom, kinéztem a mentőkocsi tejszínű ab­lakán, alkonyathahajló októberi dél­után volt, békésen járkáltak az em­berek. Az útmenti gesztenyefa te­nyérnyi sárga levele halk »örrenis­­tel az ablakhoz ütődött. Csend volt ■bent a kocsiban és benzinszagú, fül­ledt lettegő. Szomjaztam a friss leve­gőt, jó lett volna kint lenni a többiek között, de a bablábam majd lesza­kadt, annyira fájt, gyakran szúrt a szívem, is, zúgott a fejem, beteg vol­tara, nehéz beteg ... A kórházépületben bántó, rideg némaság. A belgyógyászat főorvosa, egy bizalmatkeltő, őszinte, tiszta­szemű férfi vizsgált meg. Orvosságot adtak. Fájdalmain kissé szűnni kez­dett. A négy fal között, a szokatlan csendben lassan elaludtam. Még alig virradt, mikor felébred­tem. A hat hét ifiiéternyi egyablakos szobában két ágy volt. A másik -üres. A szürkéssárga falon itt-ott kelle­metlen sötét foltok éktelenkedtek. A fal csupasz, kép sehol egy sem. Va­laki nekem egyszer azt mondta, hogy a rideg kórházi szoba és a börtön­­ee-lla ikertestvérek, ez jutott eszem­be. Nem tudtam magamnak sehogy­­sem megmagyarázni, miéit nem tesz­nek a falakra képeket, tájképeket. Szép, piros, pipacsos mezőt, árnyékos friss, zöld erdőt,, delelő tarka te­héncsordát . .. Képet, melyen elpi­henhetne a szem, megnyugodnának ez idegek. Kinek van nagyobb szük­sége a szívet-lelket üdítő művészet­re, festményre, mint az ágyhoz lán­colt súlyos betegnek, aki sokszor he­teken, hónapokon át ki sem mozdul­hat a szobából, csak nézi a falat, ezt a poros, lámpaefnyőnélkiili villany­­körtét és ha szerencséje van, eset­leg a mennyezet sarkába téved egy pók, és elgyöny őrködhet abban, mi­ként szövögeti hálóját. Nagyot reccseni az ajtó új beteget hoztak, ihletve jött a saját lábán. Vállas, erős, nagy darab ember, ar­ca szinte piros-pozsgás volt, olyan ötven esztendős lehetett. Mikor magunkramaradtunk, hoz­zám fordult a beteg. — Na, mit szól a forradalomhoz? Milyen forradalomhoz? — Ja, per see, maguk Ш bent nem tudnak semmit. Itt csendesen feksme­­nek, kint pedig ég a világ, dúl a vi­har, folyik a tér. ö^kénytelenül felültem ágyamban. Szivem ismét rendetlenül kezdett ka­lapálni. Jobban szemügyre vettem szomszédomat, mert arra gondoltam, hogy tévedésből nem-e elmebeteget hoztak ide? De semmi gyanúsat nem láttam rajta. —1 Folyik a vér Pest utcáin, — folytatta és izgatottan felkelt aje ágyból. — A muszkák lövik a miein­ket., persze a mieink sem maradnak adósok. Most leszámolunk velük. Most jaj lesz a kommunistáknak!... — Mondja, honnét tudja maga mindezt, — kérdeztem. — Honnan? Az utcán bömböli a rádió és mindenki erről beszél. Szomszédom búlhangos beszédére belépett a nővér. Jóságos tekinteté­vel, halvány, jobb kezével csendre intett bennünket. — Halkabban, az Isten szerelmé­re. A másik szobában még alszanak a betegek. Szomszédomnak nem kis fáradsá­gába került elcsendesedni. Amikor kiment a nővér, suttogva folytatta: — Ledöntöttek a Sztálin-szobrat... Gerät agyonlőtték .. . Okosarcú, fiatal orvosnő lépett be. Az új beteghez fordult és meg­vizsgáltál Szomszédom szívasztmá­ról panaszkodott, de érződött szarvai­ból, bogy ez most nem igen érdekli. Az orvosnő távozása után tovább dühöngött, lázadt. Véreres nagy sze­mei kidülledtek, dúlt, fűlt, az egész ember olyan volt, mint egy bőse ál­lat. Később köpenyt öltött és kisietett a folyosóra, ahol megszólalt a rádió. Szerettem volna utána menni, mert már nagyon érdekeltek az esemé­nyek, de betegségem ágyba kényszt­­rített. Szomszédom ujjongva tért vissza. — ' Felnyitották az osztrák határt és tódulnak haza az emigránsok, a régi urak. Hej! Lesz itt olyan rend, amilyen nem. volt még soha. Majd azok csinálnak. Az elrabolt földet, gyárat, bányát vissza! Esküszöm, ke­vés lesz a fa Magyarországon, mert minden kommunistát felakasztanak. Nem vitatkoztam vele, belevájtam fejemet a párnába és hallgattam. A főorvos a kíséretével jött be. Hozzám lépett, megfogta a pulzuso­mat. Mi van magúval? — nézett rám megdöbbenve, majd megmérte vér­nyomásomat, mely kétszázról két­százhúszra emelkedett. Megismételte az előbbit: — Mi van magával? — Kérem doktor úr, ezt az egyént vigyék ki innét, mert ez egy izgága ellenforradalmár! A főorvos intézkedésére szomszé­domat áthelyeznék egy másik szobá­ba. De mielőtt eltávozott, ellenség­nek nevezett engem és megfenyege­tett, hogy majd lesz rám gondja. Végre ismét csendes lett a szoba, egyedül voltam. A nap is besütött az ablakon, lassan megnyugodtam, elmélyedtem gondolataimban. Erzsi lányom járt eszemben. Budapesten tanult mint egyetemé hallgató, vajon mi van vele? Azt beszélték, hogy az egyetemi if­júságnak nagy szerepe van a forra­dalomban és már közülük solcan ál­dozatul estek. Egy hete semmi hír leányom felől. A vonatok nem jár­nak, a posta nem működik. Egyik nővér azt újságolta, hogy a párt megyei bizottságát letartóz­tatták. Gyötört a kíváncsiság, ixijon igaz-e? Nem tudtam mi a rémhír, mi az igazság. A nővér azt is elmondta, hogy ma hajnalban a szomszéd szo­bába egy beteg jött. X. kórházi or­vos. X. dr-t nagyon jól ismertem. Kommunista volt, a pártban komoly szerepet töltött be. Nagyon megörül­tem, hogy végre van a közelemben egy ember, akitől megtudhatom•. a valót. Megkértem a nővért, hogy mondja meg X. elvtársnak, hogy itt vagyok a mellette lévő szobában, nem tudók kimenni, hogyha teheti, jöjjön át еду-két szóra. Eltelt egy nap és a másik is, reménykedtem, hogy majd átjön. Ismét üzentem neki a nővérrel. Eltelt még két nap, há­rom is, de X. dr, ki azelőtt az utcán mindig túláradó udvariassággal fo­gadott, kivel évekig együtt jártam párttanfolyamra, kiről eddig igen jó véleményem volt, gerinces, igaz elv­­társnak tartottam, ötödik nap reggel egészségesen elhagyta a kórházat, ki­ment anélkül, hogy egy percre be­jött volna hozzám. így volt. Nagyon bántott a dolog, hát ennyire félreis­mertem ezt az embert? Lám a ne­héz idők, hogy megváltoztatják az embereket! Éjszaka sorsdöntő események játszódtak le. Uj munkás-paraszt kormány alakult, mely segítséget kért és kapott a szovjetektőlNagy Imre kormánya megszökött.. . Bu­dapesten dúl a harc s reggelre az a hír jött, hogy a szovjet csapatok megszállták Kaposvárt is és már ki is szabadították a bebörtönzött elv­­társakat. Fellélegeztem... Délután a megyei pártbizottságtól telefonértesítést kaptam, mely szerint kislányom Budapesten megsebesült és kórházban fekszik. Ennyit mondtak, egy szóval sem többet. Hol sebesült meg, könnyű-e vagy súlyos sebet kapott, hol fekszik, melyik kórház­ban? Semmi választ nem adtak. Mit csináljak? Ágyhoz vagyok kötve. Óh, átkozott helyzet, mit tegyek?! Az izgalom nem hagyott feküdni, fel­keltem az ágyból, fel-le vánszorog­tam a szobában. Kopogás. Tibor, az én régi kis ba­rátom, ez a szálas, izmos, szőke le­gény, kislányom gyermekkori jó paj­tása lépett be hozzám kikelt arccal. Azért jöttem, mert úgy hallottam, hogy Erzsi megsebesült. Mit tegyünk. Általános sztrájk volt, táviratozni, vagy telefonálni az egyetemre nem lehetett. —- En felmegyek Pestre, ugrott fel a fiú elszánt mozdulattal. Fogok majd egy teherautót, vagy valamit, de felmegyek! Alig tudtam rábeszél­ni, hogy várjon néhány napig, míg elcsendesül a tüzelés, kisebb lesz a veszély... Idegtépő bizonytalanságban, ször­nyű lassan teltek a napok. Harmadik nap délutánján a fiú felrohant hoz­zám: I iii Ma este megyek. Van autó, egy tizes karaván megy élelemmel Pest­re, velük megyek. Már el van intéz­ve. Ott fönt -majd megtudok min­dent. Megöleltük egymást és a fiú bol­dog arccal elsietett, örültem, de bántott is a lelkiismeret, veszélyes volt az út, puskaporos a levegő. Az­tán pontosam kiszámítottam magam­nak, hogyha ma este indulnak, reg­gelre ott vannak, délig elintézik a dolgukat és indulnak vissza. Már holnap este, vagy holnapután reggel itt is lehetnek. Bíztam abban, hogy sikerülni fog. Az oroszok közzétet­ték, hogy az élelmiszereket szállító autókat feltartóztatás nélkül tovább engedik. Csak a pesti utcai harcoktól tartottam. 19-ben magam is részt­vettem utcai harcokban, jól tudtam mennyire veszélyesek ezek. Fantá­ziám szörnyen dolgozott. Sebesült gyermekemet ezerféle variációban képzeltem el. Megjelent előttem, úgy is, hogy egy tiszta kórházi ágyon fekszik, dús gesztenyés haja a fehér párnára omlik, üde piros arca verte­ién, sápadt, homlokán fehér kötés, melyen átütött a vér, álig piheg... Siettem elűzni magamtól ezt a láto­mást. Inkább elhitettem magammal, hogy csak könnyű sebet kapott, már ki is jött a kórházból, már újra a régi.,. Az orvos nem tudta miért fordult állapotom ismét rosszabbra. Nem beszéltem senkivel, állandóan az ajtót lestem, mikor nyílik ki, mi­kor lép be a fiú. Az ápolónők aggód­va figyeltek engem. A harmadik, reggel, amikor már türelmem telje­sen fogytán volt, kibotorkáltam a folyosóra, a telefonfülkéhez, gz autó­központba. akartam telefonálni, meg­tudni mi van. De sehogyan sem kaptam összeköttetést. Visszavonszol­tam magam a szobába, lefeküdtem. — Óh, milyen szerencsétlen va­gyok! — sóhajtottam hangosan. Halk kopogás hallatszott, kislányom és a fiú léptek be az ajtón. — Édesapám! — repült karjaim­ba. Majd tekintetemmel végigtapo­gattam. — Hol sebesültél meg? — Sehol — mondta boldogan, könnyezve. Aztán előadták, hogy té­vedés volt a telefonüzenet. Óh, hogy mit akozott nekem ez a tévedés. De mégis áldottam a tévedést, örültem, hogy nem igaz. Leányom a magával hozott: izga­lommal, mint aki viharból menekült, elmondta hogy sokszor volt veszély­ben, de golyó nem érte. — És most már minden jó lesz, vette át a szót lelkesedve a fiú. — Minden jóra fordul. Most már erős kézbe került a kormány Most igazi munkás-paraszt kormány van... — Igazad van, fiam — mondtam. —■ Derék legény vagy — és férfiasain megszorítottam a kezét. Mikor egyedül maradtam kinéztem az ablakon. Künn a kór­házudvar fáinak levelei az utóbbi napokban mind megsárgultak. Lom­hán fújt a szél, nagy, nehéz cseppek­­ben esett az eső. könnyeztek a fale­velek. Vihar dúlt a világban, resz­kettek a fák hullottak az emberek. Dideregve visszabujtam ágyamba. Szobámban csend volt. Boldogan né­zegettem a csupasz falakat. A jóleső csöndesség mint lágy anyai karok ölelte a rettenetes viharban kifáradt testemet, lelkemet.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents