Somogyi Néplap, 1956. október (13. évfolyam, 232-257. szám)
1956-10-21 / 249. szám
Vasárnap, 1956. október 21. SOMOGYI NÉPLAP 7 A SZÍNHÁZRÓL, KAPOSVÁR MŰVÉSZETI ÉLETÉRŐL Beszélgetés Zách Jánossal, a Csiky Gergely Színház igazgatójával. VALAHONNÉT ZONGORAMUZSIKA szűrődik át a málóvakolatú falon, a hangszórón Pálfalvit kéri valaki a színpadra, a gondnok az AKÖV-vel veszekszik, hogy meglesz-e gépkocsi, mellyel Mezőcsokonyába mennek a színészek, valaki egy új danaib szövegkönyvéből gépel és közben mosolyog. Igen, ez a színház, a mi színházunk, ilyen kép fogad, amikor kopogni megyünk Zách Jánoshoz, a Csiky Gergely Színház igazgatójához. A pirosermyőjű asztalilámpa mellett ketten ülnek: az igazgató és a dramaturg. Dénes Tibor egy francia könyvből olvas, a Szent láng dramaturgiai kötetéből. — Szent láng, Szent láng... Ilyen nem volt a műsortervben. Ezek szerint változások lesznek a műsorban? — Igen, én már a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságánál kijelentettem, hogy nem lehet egész évre előre a műsort pontosan meghatározni. Ma mér szabadabb az a kéz, mely a drámairodalomban válogat. Egyrészt ezért, másrészt meg kötelezettséget érzünk azzal a közönséggel, azokkal az emberekkel szemben, akik a várakozáson túl örömmel látogatták a Csongor és Tünde előadásait. Nem beszélve a Csárdáskirálynőről. Ez késztetett bennünket arra, hogy lemondjunk Visnyevszkij Optimista tragédiájáról és helyette Dosztojevszkij: Két férfi az égy alatt című szatíráját mutassuk majd be. És tervbevettük a Martca grófnő előadását is. — Ezek szerint több bemutatót tartanak, mint eredetileg tervezték? — Igen. De nemcsak ennyivel lesz több bemutatónk. Hogy ennek mi a magyarázata, el kell mondanom, hogy szó volt arról: kamaraszínházat kapunk. Először Siófokon, majd Balatoniboglárra terveztek kamaraszínházat, de úgylátszik, egyik helyen sem valósiul meg ez a szép terv. Már-már azt . hittük, hogy ie kell mondanunk a kamaraelőadásokról, amikor megalakult a Színházbarátok Köre, és ezektől az emberektől kaptunk tüzet, lelkesedést, elhatározást. Lesznek kamaraelőadásaink itt az állandó színházban. Egy hé- jten két-három kamaraelőadást akarunk tartani, ahol néha neves, pesti művészek is fellépnek, és így áthidaljuk az egyes bemutatók között húzódó négy-hat hetet, de emellett olyan drámai kincseket mutatunk be, mint a harmincas évek nagy drámája: a Szent láng, vagy a Kísértetek, Vadkacsa, Hajnalban, délben, este, a Pillangó kisasszony és mást, melyek közül egyet-egyet az utóbbi évek szűklátókörűsége a bűnök közé, vagy legalább a feledés homályába vetett. — Művészileg elég erős színészgárdát érez maga körül, Zách elvtárs, ahhoz, hogy ezeket a terveket valósággá növessze? — Határozott igennel kell felelném. Színészeinkben akkora lelkesedés él a művészi képesség mellett, hogy kísért az az álom: Kaposvárból régi Kolozsvárt csinálunk színjátszásiban. Azt, hogy amikor egy kaposvári színész Pestre megy és ezt mondja: Kaposvárról jöttem, keblükre öleljék a legjobb kollégák és csak a tisztelet hangján tudjanak szólná —■ Hogy ez a gyönyörű álom valósággá váljon, megvan minden feltétel? — Az, hogy a világirodaiam minden kincsét szeretnénk felragyogtatni a Csiky Gergely Színházban, sokat követel. A Néma levente, az Antigoné, A hófehérke és a hét törpe és a ma még kicsit kétséges Szent Johanna bemutatása csak a kezdet lenine. És már most érzünk hiányosságot, amik gátolnak abban, hogy teljest adjunk. Terveinket akadályozza a színház helyzete. Az alagsorban egy próbatermet kellene létesítenünk, mert már a próbák az öltözőkbe és irodákba szorultak. Ezt pedig az előadások érzik meg. Nincs színházunknál?: festőterme, asztalos- és lakatosműhelye. A dramaturgnak sincs helye. Az öltöző kevés. Elavult a színpad berendezése. A világítás, a zsinórpadlás korszerűtlen. A színpad padlózata rossz. A tájoláshoz nincs egy autóbuszunk, pedig annak árát egy év útiköltsége kiteszi. Nincs kórusunk, a kórus-státuszt kellene bővíteni Ezeken kellene változtatni, hogy a különben nagyon jó színház épületében is az előadásokhoz igazodjon. Nagyon igaz az, hogy Kaposvár az összes vidéki városok között a legtöbbet adta a színészlakásokban. De a tizenkét fővel felduzzadt együttesünk ennek ellenére lakásgondokkal küszködik. Egy kiváló színészházaspárunk lakáshiány miatt hagy itt bennünket. Itt is kellene valamit termi. Nem győzöm eléggé hangoztatni, hogy ha jót és jó étvággyal akarunk enni, akikor nem elég a szép ebédlő, konyha is kell... — Történt már valami az új évadban, ami serkentően hat, illetve hozzájárul az előadások művészi emeléséhez? — Igen, de ez nem olyan végnélküli, mint a hiány. Egy ruhatárat és jelmezraktárt saját erőből építettünk. Van egy szabóműlhelyünk, hova a filmgyárból hoztunk szabókat. Mindez nagyon segít bennünket abban, hogy önállóan, kevesebb levél, könyörgés és költség nélkül dolgozhassunk. Nagyon felemelő érzés volt tudomásul venni, hogy a Művészeti Tanács Berzsenyi-díjjal igyekszik jutalmazni az írók, képzőművészek mellett a színművészeket is. Ez kifejezője lenne a közönség tiszteletének és hozzájárulna a művészi nívó emeléséhez. Végezetül azt kérdeztük meg Zách elvtárstól, hogy mi a véleménye a megye képzőművészeti és irodalmi helyzetéről? — Tettem egy ajánlatot a megye képzőművészeinek, hogy színházunk előcsarnokában állandó kiállítást nyissanak. De mindezideig ez nem történt meg, pedig meg vagyok győződve arról, hogy nincs hely Kaposvárott, ahol annyi ember elé tudnák vinni alkotásaikat a képzőművészek, mint itt. A megye irodalmi helyzetéről csak azt tudom mondani, hogy nem érzem lobogni az alkotás tüzét. Pécsi színészkorombain helyi írók verseit szavaltam, novelláikat olvastam féL Azt szeretném, ha itt is lennének irodalmi estek, ahol színészeink a helyi írók műveit adnák elő. Azt szeretném, ha drámákat hoznának hozzánk a helyi írók, napjaink társadalmi életét (bemutató nagy drámákat, amit megbeszélnénk, megvitatnánk, javítanánk és bemutatnánk. Istenem, milyen felemelő érzés volna ez!... ... LENTRŐL KÁLMÁN IMRE csodálatos daliam- gazdagságú muzsikája szűrődik fel, mintegy a csillagos égig ölelve a beszélgetésbe búvó örömet, szépet és. jót. De erőt is ad, hogy közös igyekezettel legyűrjünk, minden gátat, ami rontja kibontakozását egy nagy művészetnek, az igaz élet, igaz szó, példát és gyönyört adó tükröződésének. Kása István — Ides oda lesz Tollár nagymamáikhoz ... — Az lopás. — Bolond, saját hegyünkrű!? — Anyád nem engedi. —■ Törődsz vele? — lángolt borpirosra a bárgyú legényke arca. TJ atározottnak látszott. Annyira ** határozottnak, amennyire csak kevés jót látott tud lenni, ha jótettért akar hálával fizetni... Az ides kiabálására riadtak. A cselédet kiabálta kaput nyitani. Lackó gyorsan hazaiszkolt. Balázs még utána kiáltott: — Este zörögj a hátsó ablakná ... az utcafelü ... különbé örök harag... — aztán rohant ő is, hogy kifogja a sárgákat. — Hun kujtorogtá má me gén?! — dörgött rá az anyja. Balázs nem mert ránézni: maszat- cserepezte lábát figyelve dünnyögte: — Almuutam, ides. — Almuutá?! Balázs bólintott. — Ajkkor mitü homokos a nadrágod? Talán a ganétu? — Meg se várta a feleletet, az ostor nyelével Balázs arcába csapott. — Csollánt vágta, a kacsáknak? Te tekergő, tűnj a szemem elii!... A szívbajos szipogva látott munkához. Apró, ügyetlen kezeit hólyagosra marta a disznóól mellett seb- tibe kapkodott csalán ... Aznap este, ahogy megbeszélték, és mivel Balázs úgy tudta, hogy az ides Tollár nagymamáikhoz ment, útnak indultak a szőlőhegy felé. Az arany telihold csillaghomályosító fénnyel úszott a fátyolfelhők hosszú ezüstje között. Döbbenetes volt a húllámta- lan sötétkék ég-vízen a néma osonás. A nyomasztó fényes csöndben csak egymás lihegését hallották. A hegy szélén, az uradalmi magtárak előtt letértek a gyalogúiról. A bozótos bönge mélyén folytatták útjukat. Meg-megállva, hosszan hallgatózva a saját zajuktól fölvert éjszakába. Féltek a magtárőrző farkaskutyáktól. Hamar kiértek. Balázs szó nélkül a pincepadlás felé tartott. Le akarta hozni néma cinkosnak a létrát. Lackónak úgy tetszett, mintha valami moccant volna a padláson. Hidegség futott végig a tagjain ... — Balázs! — Mi az? — Ne vigyük ki a létrát. — Miért? — Világos van, hátha észreveszi valaki .;; j — Ki venné? — Mit tudom én?! — Hát akkor? — Ne hozd le mégse! — Lemászáskor összemaszul a cse- resnye... — Bekötjük az ingbe és ledobjuk. — Nem bánom... Lackó, mint a mókus, kúszott fel a fára. Balázs lassabban. Fáradt volt és nyilait a szíve. A legalsó vastag ágra telepedtek, ahova jó be lehetett húzni a fölső ágakat, meg ... legközelebb volt a földhöz. Lackó kibújt az ingéből, bekötötte az alját zsebkendővel és az ujjait összecsomózta, hogy karjára akaszthassa, mint piacra járó asszonyok a szatyrot. Lélegzetvisszafojtva szedték a holdarany- nyal hamvazott feketés szemeket. Minden reccsenésre, zörrenésre a gyalogút fényes csíkja felé pislogtak ... Balázs nyugtalanul fészkelődön, ha denerévek surranták el fölöttük. Félt. n vatosan engedték vissza az el" ső megkopasztott ágat, amint elhalkult a levélfeleselés, szapora lépések zaja, fáradt lihegés vonag- lott a pince felől. Dermedten tekintettek arra... Kergetőző kutyák rohantak elő az árnyékból. Lackó nagyot sóhajtott, Balázs szabálytalanul lihegett. Fulladt. Még éberebben kémlelték a gyalogutat. Lackó a pincét is szemmel tartotta. Alig halkult a kutyák robaja, észrevette, hogy szép óvatosan csúszik le a létra a pincepadlásról. Elengedte az inget. — Megbolondutá? — rezzent meg Balázs. — Most mehetsz le érte! Lackó nem szólt, csak a mozgó létrát mutatta, amely éppen akkor ért le a földre és a tetején megjelent az ides... A szívbajost görcsös remegés fogtß el. —■ Eriggy! — lökte meg Lackót. — Eriggy, mert megöl, ha itt talál... — Nem megyek! — Eriggy, bolond vagy! Lackó nem mozdult, pedig az ides veszedelmesen közeledett. Balázs meglökte, hogv lehuppant az ing mellé. A földön nem volt mersze maradni, fölkapta az inget és a falu felé iramodott vele. Kísértetiesen csattogott a gyalogút meztelen talpa alatt. Balázst megverte az ides. A kezeügyébe akadt szőlőkaróval betörte a fejét... Igen, Balázs emlékezett... Lackó a méheket piszkálta egy hosszú békaszékfűvel. A méheket, amelyek ügyetlenül forgolódtak, bíbelődtek a fehéres vadlóberevirágo- kon és mézszínű portól terhesen érkeztek a kasok előtti deszkákra... Kint a kocsvúton a porban fürdőző ludak messzi zajtól riadva röppentek magasba. Föl egészen a sürgönydrótokig. Tollúk vakítón villogott a ráhullott naparanytól. Izgatott gágogással húzták el a heverők felett ... Apró tollak libegtek alá, mint márciusi hóesés nagy pelyhei: meg-megbillenve, feljebb libbenve a repülésverte légörvénybe, játékosan, játékra csábítón. Lackó talpraugrott és kacagva kapkodta a pilléző tollakat. Kacagása teleszaladta a »gyümölcsöst«, játékra Csiklandozta a még mindig merengő pajtását is. Versenyt kapkodták a tollakat. Balázs fogott többet... Először életében valamiben első lett, de nem tudott öröme arcán borpirosra teljesülni. Kocsizörgésre lettek figyelmesek. — Balázs, gyün anyád! — fülelt Lackó a kocsiút felé. A szívbajos ajkára ráhűlt a mosolygás. Elejtette a tollakat és rohadt a bodzakerítéshez... A nagy igyekezetben fölrúgta a cserép csirke- itatót, amely nagy csörömpöléssel hullott darabokra. A szomszéd hidra forduló sárgák megugrottak a váratlan nesztől. A szénásszekér az árokba fordult, betemetve kocsisát: Balázs édesanyját. Balázs elfehéredett, de csak egy pillanatra, a következőben borpiros arccal kiabálta az ugrándozó Lackóval együtt: — Úgy költött, úgy költött, káposztába hús költött! Úgy költött, úgy köllött! \ kkor ocsúdott csak a káröröm- bői, amikor az ides nyöszörögve, véres fejjel kapaszkodott ki a széna alól... nem hallotta már Lackó nevetését, nem vette észre az arcára pilléző tollakat. Reszketve ugrotta át a pálánkot, rohant a bajbajutott segítségére ... és kövér könnycseppek peregtek le riadt szeméből a naparanyozott pcrrba ... pedig mögötte részvéttelenül csillogták a nagy ablakszemek, messze bámultak a szőlőhegy felé, ahol a szálmasapkás pince rikító fehérsége őrzi Nagy Pálék hat hold szőlejét. Most nem a C-vitamin tartalmú ételeikről, a zöldpaprikáról, a savanyú káposztáról, a csipkebogyóról akarunk beszélni, hanem kizárólag a gyümölcsről, az őszi gyümölcsök tárolásáról. Vitathatatlan, hogy a gyümölcs a legalkalmasabb és legízletesetob a szervezet C-vitamin pótlására. Ugyancsak vitathatatlan az a konyhatechnikái tény is, hogy a C-vitamin egy része magas hőfokon elbomlik, tönkremegy. Három gyümölcsféleség van, amelynek helyes, ésszerű tárolása fontos a háziasszony számára. Ez a három gyümölcs: az alma, a szőlő és a szilva. Az alma télre való eltevésénél elsősorban arra ügyeljünk, hogy ép, egészséges, nem túl érett példányokat rákjunk félre. Vigyázzunk, hogy természetes védőrétegét, a gyümölcs hamvát le ne töröljük és ne zsúfoljuk, ne füllesszük be az almát. Az éltévé s céljára az egymás felett elhelyezett, sűrű polcok, a legmegfelelőbbek, ahöl úgy rakjuk sorba a gyümölcsöt, hogy szél érhesse, levegő járhassa és (közben a romló példányokat észrevegyük és időben kiemelhessük. A polcok helyett egymásra helyezhető, szellőződéi, úgynevezett gyümölcsűádákat is használhatunk, mert ezek a kamra közepén is könnyen elhelyezhetők. Gondos raktározás és szorgalmas ellenőrzés mellett az alma április-májusig is tárolható. A szőlő nem ilyen ‘hosszú életű gyümölcs, bár gondos kezelés mellett a tél végéig is eláll. A szőlőt fajták szerint kell raktározni. A sűrű szőlő- fürtök nem valók téli elrakásra. A könnyen szellőző, laza fürtök válók »felkötésre« — ahogyan faluhelyen: mondják. A tárolásra szánt szőlőiür- töfcet úgy kössük a rafiaakasztóra, teukoricahánesra, vagy akár spárga- ikamtárra, hogy azt a középszár végén erősítsük a fürtre úgy, hogy a főszár lefelé lógjon és mintegy visszabukjon az egész fürt ellenkező helyzetibe, mint ahogy az szárán lóg. Arra is ügyeljünk, hogy a rúdra való felhelyezéskor az egyik fürt mindig magasabban álljon, a másik viszont mélyebben. így nem érnek össze és nem romlik egyik a másiktól. Felakasztás előtt a sérült vagy rothadó szemeket ollóval gondosan távolítsuk el a fürtből. A szilva természetes állapotában nem bírja a tárolásit, pár hét alatt rothadni kezd. Az aszalás a szilva tárolásának helyes módja. Gondosan meg kell válogatni az aszalásra szánt, szilvát. Először jó, ha napon szárítjuk. Az idei szép, napsugaras ősz erre különösen alkalmas. Arra vigyázzunk csak, nehogy poros helyen szárítsuk, mert a hosszú eljárás amúgy is eléggé piszkítja a gyümölcsöt. Pár napi napon való szárítás után sor kerülhet a tulajdonképpeni házi aszalósra, ami abból áh, hogy kenyérsütés után tepsiben, vagy egyéb lapokon a kemencebe toljuk be az aszalásra szánt gyümölcsöt. Miért jó az aszaltszilva? Az aszalás sorén soha sem tesszük iki olyan magas hőfoknak, hogy az a benne lévő vitaminmennyiséget elbontaná, így az aszalt gyümölcs egész vitamin mennyiségét tartalmazza. így vagyunk a cukortartalommal is. A befőzéskor ennek egy része távozik. Az aszal'tszilva az összes értékes cukormennyiségét megőrzi. Ezért ajánlatos az idei nagy szilvatermés mellett mi nél több szilva tárolása a téli napokra.
