Somogyi Néplap, 1956. október (13. évfolyam, 232-257. szám)
1956-10-03 / 233. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1558; október X A NÉZŐ SZEMÉVEL Amikor megjelent a falragaszokon a színházi műsorterv, az emberek arca felragyogott. — Nézd, játsszák a Csongor és Tündét, a Néma leventét — mondogatták egymásnak, míg mások, az ope- rettkedvelok a Csárdáskirálynő- nek, a Sybillnek, vagy a Mágnás Miska előadásának örültek. A Csongor és Tünde kisebb hibáktól eltekintve jól sikerült. A közönség a Csáirdáskirálynő előadására is úgy ült be, hogy egy ^színvonalas nagyoperettet láthat. Az o-perettelőadás a várakozásnak megfelelt. Őszintén megmondva, féltem egy kicsit az előadástól. A tavalyi tapasztalatok ugyanis arra engedtek következtetni, hogy a prózai darabok sokkal jobban sikerültek, mint az operettelőadások. A prózai darabok megfeleltek a követelményeknek, pl. a Warren- Bé, Volpome, Buborékok. Ugyanakkor láttunk nagyon gyenge operetteket. — Napsugárka, vagy a felkészületlenül előadott, sántító szövegkönyvű Zsuzsi kisasszonyt. A Csárdáskirálynő szövegkönyve és zenéje kiállta a próbát. Hisz Budapesten és a többi vidéki városokban hatalmas sikerrel adták elő, sőt a siker az ország határán is túlment, meghódította Moszkvát és Lentoigrádot. Nem könnyű mesterség vidéki kis színházaknak a Csárdáskirály- játszani, Megfelelő zenekar, táno-, valamint énekkar, hatásos díszleteit és nem utolsó sorban jó szereplők kellenek. Dr. Ottó Scihneidereit híres berlini kritikus is így nyilatkozott, amikor megtekintette a Csárdáskirálynőt; »Hol szerzek a darabhoz olyan jó színészeket, mint amilyenek itt, Pesten vannak?-« Hogy oldotta meg a Kaposvári Csiky Gergely, Színház ezt a feladatot? Csak azt lehet mondani, nagyon jól. Nézzük mindjárt a két legnehezebb, de leghálásabb szerepet: Miska főpincért és Cecíliát. Cecilia hercegnőt Budapesten az ország legjobb primadonnája, Hon- thy Hanna játssza. Honthy után ;___________________________________ _ ú jat várni természetesen lehetetlen. A .budapesti bemutatón (1954- foen) láttam a Csárdáskirálynő- iben. így természetes féltem egy kissé. Ügy éreztem, a szerep kizárólag Honthy egyéniségére, művészi erejére épüit. Kellemesen csalódtam, amikor Farkas Annit, láttam Cecilia szerepében. Kedves, megnyerő játékával, szép hangjával megérdemelten aratott nagy sikert. Rassy Tibor Miska szerepében nem keresett olcsó hatástvadászó eszközöket, a siker talán ezért volt olyan nagy. Juhász Pál Edvin szerepében maradandó élményt nyújtott. Émekfhamgjával még jobban megszerettette magát a kaposvári közönséggel. Játéka is jobb volt, mint a tavalyi előadásokon. Igaz, szerepe szép szerep. Barcza Éva szép hangjával aratott méltó sikert. Lahoczky Zsuzsa fiatal, tehetséges. szubrett. Egyszerű, könnyed játékával pillanatok alatt megnyerte a kaposvári közönség tetszését. Pusztai Péter Béni gróf szerepében tehetsége legjavát nyújtotta. Valahogy én mégis úgy érzem, hogy a kaposvári közönség ebben az évadban nélkülözi a tánckcmikus színészt. Pusztai Péter egyénisége a drámai szerepekre sóikkal inkább megfelel, mint az operettszerepekire. Szép Zoltán Feri tócsája kedves, megnyerő volt. Köszönetét kell mondani Bures Jenőnek a szép díszletekért, valamint Fényes Ervinnek a tánc- betétekért, nem utolsó soriban Vár- koQiyi Sándornak a Kálmán-muzsi- ka kitűnő tolmácsolásáért. »Hajmásd Péter, Hajmási Pál" —• énekelték a színpadon a színészek az előadás végén, és dúdolta a közönség hazafelé menet. Gondolatban mindenki előtt megjelent újból a szép előadás. Az arcokon .megelégedett mosolyt lőhetett látni. Nem csalódott senki sem, hisz nagyon szép előadásban volt része a kaposvári közönségnek. Szita László Tudnivalók a fertőző májgyulladásról A fertőző májgyulladás általában a májnak láthatatlan kórokozó •witius — által előidézett betegsége, mely kifejezett esetben sárgasággal is jár. Előfordul egyes könnyebb •setékben, hogy sárgaság nem jelentkezik. Ez a betegség bármely életkoriban előfordulhat. Gyomor-, bélpanaszokkal kezdődik. Étvágytalanság, teltségi érzés, eossz szájíz, émelygés, hányás, tam- l*a fájdalom jelentkezik először a gyomor és májtájon. Gyakori a hasmenés, néha hőemeükedés, láz. Sokszor csak nagyfokú fáradékonyság és öknéiküli erős izzadás jelzi a be- : tegjség kezdetét, amihez nyomott hangulat és nagyfokú ingerlékenység csatlakozik. Nem ritkán a betegség izületi panaszokkal kezdődik. Lehetséges, hogy ezek a tünetek a betegség egész ideje alatt fennmaradnak. Jellemző esetben azonban a bevezető tünetek után 5—10 napon belül sárgaság lép fel. melyet leghamarabb a szemfehéren veszünk észre, «te kiterjedhet és feltűnő lehet az egész ‘bőrön is. A betegség kimenetele általában .jóindulatú. A gyógyulás általában 4—6 hét, súlyos esetben 3—8 hónapig tart. Gyermekeknél hamarabb is — egy-két hét alatt lezajlik. Hogyan előzhetjük meg a fertőző májgyulladást? Elsősorban tisztasággal. A betegség a beteg emberről terjed, annak ürülékéből. Minden, ami ezzel érintkezik, terjeszti a betegséget. így lehet terjesztője a légy is. Akárhogy is jut a légy az ürülékkel érintkezésbe (ágytál, éjjeli- edény, árnyékszék), a lábaira, szívójára, testére tapadt szébletrészecsDolqozó szülők gyermekének gondozását vállal; ám 2 éves kortól. Marx Károly u, 1. Horváth. ____________(22787) K ombináltszekrény eladó. Damjanich u. 64. szám._______________________(22789) U j 350-es teleszkópos IZS eladó. Kölcsey u. 7. szám.___________________(1400) i talboltvezetőt keres Bárdibükki Föl gyasztási Szövetkezet. Jelentkezni sze- méiyesen kell az ügyvezetőnél. (1413) Nagy Révai Lexikon 24 kötet, gyönyörű díszkötéses, jőlgóndozott állapotban. 1500 forintért eladó. Érdeklődni lehet: Horváth János, Balatonboglár, Úttörő u. 14.____________________________ B alatonboglárí szoba, kotiyhás lakásomat elcserélném hasonló kaposváriért. Cím: Balatonboglár, Bócskay u. 9 __________ (22785) A zonnal beköltözhető két szoba, konyha. kamra, mellékhelyiségekből álló Házrész eladó. Kustos, Május 1 u. 24. ____________________________________(22773) C saládi ház eladó. Szoba, konyha, Kamra. Villany bevezetve. 33 000 fontaiért. 500 négyszögöl telken. Segesdi József. Somogyjád. 389. sz. (1410) kékkel a kórokozók tömegei kerülnék rá. A beteg ürülékével elsősorban a beteg, vagy ápolójának keze, az ágynemű, fehérnemű szennyeződhet, így a betegség terjesztésében elsősorban' ezek jelentenek, veszélyt a beteg környezetére, családjára, barátaira, munkatársaira (iskolában, vagy a munkahelyen). Abban az esetben, ha a beteg ilyen szennyezett kézzel különböző tárgyakat megfog, a kórokozó a tárgyakon megtapadhat. Ez különösein étellel, élelmiszerrel foglakozóknál, szakácsoknál, pékeknél, henteseknél, kereskedőknél veszélyes. Könnyen előfordulhat, hogy a beteg bajának kezdeti tüneteit nem veszi figyelembe és foglalkozását folytatva egészségesek százait fertőzi meg. Fontos és el nem hanyagolható egészségügyi rendszabály szolgálja a betegség megelőzését: étkezés és WC (árnyékszék) használata után feltétlenül mossuk meg kezünket. Ne együnk mosatlan gyümölcsöt. A fertőzésnek természetesen a beteg ápolója és környezete van legnagyobb mértékben kitéve. Azonban az is elkerülhető, ha a leggondosabban betartják az orvosnak az ápolásra, elkülönítésre és fertőtlenítés» re adott pontos utasításait. Fertőző májgyulladásos beteg környezetében fellépő enyhe betegségi tünetek esetén is forduljunk orvoshoz. Panasz nélkül is jó, ha a beteg környezetében élők kéthetenként vizeletüket az orvosnál megvizsgáltatják. A fertőző májgyulladás más bél- fertőzésekhez hasonlóan terjed. Legjobb ellenszere tehát az egyéni [ és környezet-tisztaság 1 Családi ház eladó. Villany bevezetve. 600 négyszögöl telek, 20 000 forint. Bu- kovics István, Somogyjád. (1411) Segédmunkásokat felveszünk. Bér teljesítmény szerint. Munkaruhát és üzemi étkeztetést biztosítunk. Csak helybeli dolgozók jelentkezzenek. — Somogy megyei Mezőgazdasági Gép- I javító Vállalat. Eladó magányos kis családi ház. Füredi u. 66. Érdeklődni lehet: Tüskevári u. 4. (1412) Egy új családi ház eladó, szoba, konyha, előszoba, éléskamra, nyárikonyha. Vétel esetén beköltözhető. Csalogány-köz 4/a.___________________ (1406) V ilágoskék papagájom elrepült. Megtalálója jutalomban részesül. Dózsa Gy. u. 19. 4:::i SPORT K&» Várható időjárás szerdá* estig: nyugaton és északon felhőátvonulások, legfeljebb néhány helyen kisebb záporeső, máshol jobbára derült, száraz idő. Mérsékelt, időnként élénkebb délnyugati, nyugati szél. A meleg tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 26—29 fok. immöDÉSz#,l,az,s Színház: Kálmán Imre: Csárdáskirálynő. Este 7 órakor, Odry-bérlet. Pártoktatás Háza: Könyvkölcsönzés és egyéni tanulási idő 9—19-ig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13— 19-ig. Rippl-Rónai Múzeum: Mikus Gyula keszthelyi festőművész képkiállítása. TTIT Klub: Kötetlen klub-est 23 óráig. MOZIK: Vörös Csillag: Ünnepi vacsora. Szabad Ifjúság: Teli Vilmos. KIOSZ Béke-mozi: 3—4-én 5, 7, 9 órakor: 2x2 néha öt. Csurgó: Ut ember kovácsa. Barcs: Folyón túl. Marcali: Északi Robinsonok. Tab: Páncélos dandár. Lengyeltóti: Egy nap a bíróságon. Igái: Gyötrelmes éjszaka. Siófok: Egy szép lány férjet keres. Balatonföldvár: Idegen tollak. Balatonboglár: Csavargó. yerekszáj Középső kislányom, Jolika, most jár negyedik osztályba, roppant házias teremtés. Ez dicséretes erény, de van ennek egy árnyoldala is. Szereti az orrocskáját olyasmibe is beleütni, ami nem az ő dolqa. Beszélgetünk a feleségemmel és szóba kerül egy ismerős özvegy asszony, aki egyedül él, nincsen senkije. A kislány persze fülel, egyszer csak megszólal: — Anyukám férje sincs a néninek? — Nincs, kislányom, teljesen egyedül él. — De rossz lehet neki, hogy nincsen férje. Ha valaki felbosszantja, még porolni se tud senkivel. M. J. — ORSZÁGOS állat- és kirakodóvásár lesz október 15-ón Nágocscn, 17-én Siófokon, 18-án pedig .Szülőkön. — NÉPI ZENEKAROK VERSENYE. Október közepén tartják megyei versenyüket a földművesszövetkezeti népi zenekarok. A legjobb együttes tovább jut a föídművesszö- vetfcezeti zenekarok országos versenyére is. — Totózók, figyelem! A további intézkedésig a Totó-iroda szombaton délután 16 óráig fogad el kollektív és hasábos totószelvényeket. — ÜJ CSEHSZLOVÁK FILMVIG- JÁTÉK. A napokban jelent meg a Látogatás a felhőkben című színes csehszlovák film. A vígjáték arról szól, hogyan győzték meg a honvédelmi szövetség tagjai Trnkov község makacs lakóit a szervezet szükségességéről. —• SZERELEM címmel hét évszázad magyar szerelmes verseinek gyűjteményét adja közre még ez évben a Szépirodalmi Kiadó. — KÉSZÜLNEK A KARÁCSONYI SZEZONRA a Barcsi Földművesszövetkezet cukrászai. December végéig mintegy 15 mázsa figurális cukrászati készítményt hoznak forgalomba. — ÜJ KIADÁSBAN JELENIK MEG a közeljövőben a magyarországi autóutak térképe. — KÜLÖNÖS VENDÉG ÉRKEZETT Ausztráliába, az ohm,pia színhelyére. A 42 éves svájci Ignác Ruegg gyalogosan vágott neki a 19 000 kilométeres útnak. A vándor 50 kilogrammos csomaggal a hátán tette meg az utat, s időközben hét pár cipőt szaggatott el. Főgépészt, szakképzettet keres azonnali belépésre Nagyatádi Konzervgyár. Eladó Falusomodoron 1400 négyszögöl házhely, gyümölcsös. Méhkaptár, méhészeti kellékek. Borossay Magda óvónő. (1403) Az ÉM Somogy megyei Áll. Építőipari Vállalat 14—16 éves fiatalkorú lányokat küldönc és ebédkiosztó munkakörbe felvesz. Jelentkezés Kaposvár, Május 1 u. 57. sz., munkaügyi osztály. SOMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal; Kaposvár. Latlnka S. u. 7. Telu 15-11 Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért felel: Hidas János A K. Törekvés ússóssahnsztályánah 195é. évi Minden jó, ha a vége jó — tartja a közmondás s úgy érezzük, hogy ez a mi idei szereplésünkre is vonatkozik. Igen. a befejezés jó, volt. Talán jpég egy esztendőben sem folyt1 ily tervszerű előkészítés, mint az idén. Már május elején összeállítottuk egész évi versenyprogramunkat. Megfelelő volt az időjárás is az előkészületekre, csak az uszoda megnyitása késett. Bizony egy hónapi késéssel tudtuk csak elkezdeni a munkát, s ez azután rányomta bélyegét eredményeinkre. Ezért csak szeptemberben érték el legjobb formájukat versenyzőink. Úszóink mennyiségileg és minőségileg megerősödtek. Uj tagokkal is bővült úszószakosztályunk, melynek létszáma ez évben elérte a hatvanat. Két edző foglalkozott úszófiataljainkkal. Barna Béla az ifjúságiakat. Adorján József pedig főleg az úttörőket tanította, nevelte. Versenyzőink felkészülésével általában nem volt baj. Eredményeik alapja a lelkiismeretes munka, az áldozatkészség és az úszósport iránti szeretet. Tizenhat versenyen vettünk részt. Ez évben elsőízben több nagy város (Budapest. Győr. Szeged Sopron, Szombathely, Miskolc stb.) versenyein is elindultunk. E versenyeken legfiatalabb úszóink jól megálltak helyüket. Különösen a 4x50 méteres úttörő leány-váltónk aratott sok sikert. Mellettük az úttörőfiúk és a férfi ifjúsági versenyzők eredményei érdemelnek külön figyelmet. A fejlődésről tanúskodik, hogy a múlt évben csak 277 pontot tudtunk összegyűjteni. Ez évben minden nagyobb versenyről 100—150 ponttal tértünk haza. S az 1956-os évet kb. 1700 munkája ponttal! zárjuk. Sok-sok fáradságba,, sportkörünknek és sportolóinknak sok- sok áldozatába került az idei év. De- megérte. Mert nemcsak eredményt értünk el a messzi városok versenyein, hanem fiatal úszóink sokat láttak, megismerték hazánk sok-sok nevezetességét, és nagyon sokat tanultak is. De nemcsak ők. hanem mi, vezetők is. A. legszomorúbb tanulság az volt, hogy egyetlen városban sincs olyan mostohán kezelve az úszósport, mint Kaposvárott!. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért van ez így nálunk? Az idei esztendő sajnos az úszók számára Kaposvárott már lezárult. Nincs-- sok reményünk hogy a jövő év jobb lesz az ideinél. Semmi sem történik Kaposvárott, hogy megoldódjék az uszoda problémája. A Sportliget nyitott és fedett uszodája álomszerű messzeségben van tőlünk. Úszóink most kényszerű téli pihenőre- térnek, hogy azután jövőre mindent újból elölről kelljen kezdeni. Jól tudjuk, hogy az úszósport fellendítése nemcsak a mi célkitűzéseinkben szerepel. Országos érdek ez. Ahogy számbavesszük sportkörünk ez évi munkáját, bátran állíthatjuk, hogy ml a magunk részéről mindent megteltünk,, hogy többre nem telt, az nem rajtunk múlott!. Aggódva, de mégis reménykedve - figyeljük, hogy az illetékes szervek: nem tesznek-e vajon valamit azért, hogy- a jövőben ne két hónapig tartson Kaposvárott az úszóidény. Eláruljuk, kíváncsian várjuk az illetékesek válaszát. Solti György, a K. Törekvés SK elnökeFérfi atlétáink legyőzték Pest megyét, a nők súlyos vereséget szenvedtek SOMOGY MEGYE—PEST MEGYE (férfiak) 43:32 PEST MEGYE —SOMOGY MEGYE (nők) 52:29 Szeptember 30-án Dunakeszin került sor az immár hagyományos Pest megye—Somogy megye férfi és női atlétikai viadal őszi fordulójára. Az elmúlt években, valamint az augusztusi nyári versenyen Pest megye versenyzői diadalmaskodtak a somogyi atléták felett. A mostani verseny seta sok jóval biztatott. A versenykiírás olyan számokat tartalmazott, melyek inkább a Pest megyeieknek »feküdtek«. (Például egyetlen dobószám sem szerepelt) a kiírásban.) Az előzmények sem a legkellemesebbek voltak. Versenyzőink hajnali 3-kor keltek, hat és félórás autóbusz út után azonnal rajthoz álltak (vasárnap délelőtt volt a verseny Dunakeszin). Ennek ellenére a somogyi férfi atléták kitettek magukért. Férfi versenyzőink 11 ponttal túlszárnyalták Pest megye legjobbjait. Igaz, hogy eredményeik nem a legkiválóbbak, de ezt a már említett hosszú autóbusz út menti. Az utazás különösen női versenyzőinket vette igénybe. Az ő munkájukon, eredményeikben mutatkozott meg leginkább, hogy a jövőben nem Szabad ilyen fárasztó, hossz út után megyeválogatottunkat rajthoz állítani. Női versenyzőink gyengébb szereplését azonban csak részben mentik az »objektiv« okok. Való igaz ugyanis, hogy megyénkben megtorpant a női atlétika. Dunakeszin ugyanis a fáradtság mellett nem jutott kifejezésre női versenyzőinkben az a határtalan küzdend- és győznlakarás. ami kell, hogy jellemezze azt a sportolót, aki egy megyeválogatott mezét magára ölthetl. A versenyek somogyi vonatkozású eredményei: Biztosan győztek a K. K. DÓZSA —SZEKSZÁRDI DÓZSA 16:8 • Kaposvár, 300 néző. Vezette: Molnár íPécs). Pontoztak: Kerti (Dombóvár), Szabó (Kaposvár). Részletes eredmények (elöl a kaposvári versenyzők): * Papírsúly: Makk—Seres döntetlen. Színvonalas, érdekes mérkőzést vívott egymással a két jóképességű versenv- ző, mely igazságos döntetlen eredménv- nye! végződött. Légsúly: Horváth veszt Dorogi ellen. A jóképességű Dorogival szemben Horváthnak nem volt győzelmi esélye Harmatsúly: Illés győzött Puiz ellen. A szépen fejlődő Illés győzelmét nem tudta megakadályozni a szekszárdi fiú, aki a harmadik menetben feladta a számára kilátástalan mérkőzést. Pehelysúly: Tamásovics győzött Her- czig ellen. A kaposvári versenyző már a mérlegeléskor nyert, mert ellenfele átesett a súlyhatáron. A két versenyző barátságos találkozója sem tartott sokáig, mert Herczig az első menetben feladta a küzdelmet. Könnyűsúly: Szalal pontozással vesztett Budai ellen. A képzettebb Budai biztos győzelmet arat’ott. Kisváltósúly: Sülé pontozással győFérfi számok: 100 m: 1. Bukovic.s 12.2 mp, 2. Gro-’Z 12.2 mp. Vágt'ázóink kettős győzelme kellemes meglepetés volt. Mind Buko- vics. mind Grosz igen szépen fejlődik. 400 m: 3. Tarnóczai 54.2 mp, 4. Czei- bér 55.2 mn. Tarnőczainak az ideje figyelmet érdemlő. A fiatal pedagógus- még ez évben akár meg is javíthatja Kaiöt-R, megvei csúcseredményét. 200 m gát: 3. Varga 30 3 mn, é Gál Z. 30.4 mn. Gátasaink erejéből többre- nem futotta. 1500 m- 1. Závecz 4:17.9 p. 4. Hevesi 4:37.1 p. Závecz határtalan lelkesedésével küzdve megérdemelten szerezte meg a gvőzelmet. Magasugrás: 1. Vajda 165 cm. 3.' Ne- ményi 155 cm. A rossz elugróhely miatt- gyengék az eredmények. Hármasugrás: 1. Lechner 12.59 m„ új megyei csúcs. 4. Gál 11.35 m. Lech- ner nagyon tehetséges. Ha tervszerűen dolgozik, hamarosan 13 m fölött ugorhat. éA'100 m váltó: 1. Somogy 48.9 mp. Női számok: 100 m: 3. Szörényi Emilia 14.6 mp. 4 Dani Mária 14.6 mp. Gyenge eredmények. 200 m: 3. Máté Magda 29.4 mn, 4. Varga Erzsébet 30 mp. Sem Máté, sem Varga nem 200-as futó. 400 m: 2. Máté Magda 65.8 mn. 3. Hámori Mária 71.3 mp. Különösen Máté futott szépen. 80 m gát: 2. Tamóczalné 14.6 mp, új megyei csúcs. 4. Paon Ibolya 16.3 mp. Magasugrás: 2. Ralovich 138 cm, 3. Kamarell 125 cm. Fáradt női versenyzőink npm tudtak megbirkózni a rossz nekifutóhellyel. Diszkoszvetés: 2. Tamóczainé 27.38' m. 4 Mfircz Lídia 22.81 m. Ha Märcz. megtanulna forogni, jó dobóatléta válhatna belőle. 4x100 m váltó: 2. Somogy megye 56' mp. Dózsa ifjúsági öklözői zött Nyakas ellen. Végig heves küzdelemben Sülé fokozatosan fölénybe került, a harmadik menetben Nyakas erősen visszaesett. Váltósnlly: Papp pontozással győzőt! Kálmán ellen. Ez a mérkőzés is " nagy harcot hozott. Papo okosan öklözve biztosan nyert a jóképességű szekszárdi versenyző ellen. Nagy váltósúly: Kiss vesztett Tischler- ellen. A szekszárdi versenyző mindvégig jobb volt. Középsúlyban a kaposvári Brareczkl, nagyközépsúlyban az ugyancsak kaposvári Dezső ellenfél nélkül győzött. Félnehézsűly: Karádl—Balogh döntetlen. Kiegyensúlyozott küzdelemben Karádi közelebb állt a győzelemhez. Nehézsúly: Kalmár győzött Barics ellen. Az újonc Kalmár bátran támadott, s Baricsnak nem volt ellenszere a kaposvári fiú támadásaival szemben. A második menetben a mérfkőzésvezető a- szekszárdi fiút hiányos felkészülés miatt leléptette. Végeredmény 16:8 a K. Dózsa javára. A területi ifjúsági csapatbajnokságot előreláthatólag a Pécsi Törekvés ifjúsági csapata nyeri meg. A K. Dózsa- fiataljai kénytelenek lesznek a második, hellyel megelégedni. Küzdelem a megyei I. osztályba jutásért E héten ismét hatalmas küzdelem jellemezte a megyei labdarúgóbajnokság I. osztályába jutó osztályozó mérkőzések küzdelmeit. Ez alkalommal egy vaskos meglepetés is akadt. A Taszári Honvéd csapata döntetlenül játszott, az eddig elég gyengén szereplő Marcali Honvéd együttesével. Kétszámjegyű győzelmet aratott a Tabi Vörös Meteor. A legizgalmasabbnak ígérkező Gyékényes— Nagybajom találkozón a vasutascsapat simán győzött. E mérkőzést azonban 10 perccel korábban, sötétség miatt a játékvezető lefújta, ugyanis a gyéké- nyesi csapat vonatkésés miatt nem tudott időre megjelenni Somogyszobon. Egy mérkőzés él is maradt. A Somogy- szóbi Törekvés nem utazott el Bala-ton- szentgyörgyre a Zamárdl elleni osztályozó mérkőzésre. Eredmények: Taszári Honvéd—Marcali Honvéd 1:1 Tabi Vörös Meteor—Somogytarnócal Traktort 10:0 Balatonnagybereki Traktor—K. Spartacus 1:0 Gyékényesi Törekvés—Nagybajomi Traktor 5:2 Megyei ifjúsági labdarúgó bajnok? eredmények; Csurgó—K. Traktor 4:0 Balatonlelle—Fonyód 1:1 K. V. Lobogó—Marcali 6:2 K. V. Meteor—Nagyatád 3:0 Barcs—K. Törekvés 8:0 Siófok—K. Kinizsi 1:1 K. Dózsa—Balatonboglár 5:1 Ráiütsil^pt! a Tatű-Mér @IY kf pssvári tolózára A 40. fogadási héten a különböző totómérkőzések csapatai alaposan megtréfálták a totózókat. A sok váratlan eredmény ellenére is azonban két totó- zónak volt 12-es találata. Az egyik 12 találatos szelvény tulajdonosa kaposvári: Baráth Gyorgv, az Erdőgazdaság dolgozója. Baráth 6yörgy 12 találatos szelvényével csaknem 300 ezer forintot nyert. Ez a harmadik alkalom, amikor somogyi totózó nagyobb összeaet nyert. Kaposvráott pedig eddig 40 000 forint körül veit a: legnagyobb totónyeremény. A Sportfogadási Osztály 10 nap múlva ünnepélyes keretek között adja át a negyedmillió forintnyi nyereményt a boldog kaposvári nyertesnek.