Somogyi Néplap, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-20 / 222. szám

Csütörtök, 1956. szeptember 20. SOMOGYI NÉPLAP Miben különbözött a régitől? Ez a termelési értekezlet is úgy kezdődött, mint a többi. A gyárve­zető elmondta az üzem eredményeit, a dolgozók meg hozzászóltak. Ez a termelési értekezlet azonban mégis merőben más volt, mint az eddigiek. Mert a Nagyatádi Tégla­gyár dolgozói, végre őszintén beszél­tek. Igaz, hogy ez az őszinteség még mindig nem volt egészen teljes, akadtak még, akik szerettek volna beszélni, de mégis hallgattak, az is megtörtént, hogy valaki érezhetően nem mondott meg mindent, amit ér­zett és gondolt. Sőt megtörtént még most is a régi értekezletek jellemző­je: egyik-másik dolgozó az értekez­let után, egymásnak mondta el vé­leményét, bírálta a vezetőket. Alap­jában véve azonban mégis változott a termelési értekezlet légköre. B.urabb, szabadabb lett a üolgaxók Hozzászólása Sokam mondták meg véleményüket olyan kérdésekben, amiről azelőtt hallgattak volna, de amit azelőtt, nem is tártak a dolgozók elé. Mert miről is volt itt szó? Arról, hogy az egyesülés igazgatója feltár­ta a dolgozók előtt: »-Nem .vagyunk megelégedve a gyárvezető, az üzem­vezető munkájával. De a szakszer­vezetnek is sok a kifogása. Mondják meg az elvtársak őszintén, hogyan látják a gyár munkáját, a vezetők tevékenységét1, alkalmasnak tart­ják-e őket erre a posztra?-« Megle­pett hallgatás követte ezeket a sza­vakat. Azelőtt ilyesmiben nemi kér­ték ki a dolgozók véleményét, az egyesülés vezetői' saját belátásuk szerint döntöttek a téglagyári veze­tők munkájának megítélésénél. Most azonban új hang, vegyült a megszo­kott, sokszor egyhangú, unalmas termelési értekezletek légkörébe: Az üzemi demokrácia hangja A dolgozók jogainak kibővülése, bírálatának kiszélesedése, vélemé­nyének egyre fokozottabb figyelem- bevétele. Ez volt az, ami első pilla­natban meglepett hallgatásra kész­tette az egybegyűlteket, de ez volt az is, ami határtalan bizalmat,, meg­elégedést és soha nem látott aktivi­tást váltott ki a téglagyári dolgozók­ból. Mert a hallgatás csak pár percig tartott, utána sorba emelkedtek fel a dolgos munkáskezek, egymás után mondta el véleményét a bá / 'ász. az égető, a művezető, a karbantartó. Rossz a bérezés, felül kell vizsgálni a normákat — mondták többen — nem kapunk időben anyagot a köz­ponttól — panaszolta a karbantartó. — Ha két váltóm lenne — kesergett az üzemvezető —, akor jobban men­ne a termelés. —1 Hiszen van itt váltó — mondta valaki. — Igen, de nincs hozzá talpfa. Dohát mentünk-e mi eleget ez után? — kérdezik az egyik sarokból. Bizony nem. Na­gyobb öntevékenység kellene ide. És nagyobb határozottság a gyár­vezető részéről. Most már mind bátrabísan ciiieihednek szólásra a dolgozók. Igen, hallatszik innen is, onnan is: a gyárvezető nem tartja eléggé kézben az üzemet. »Megtör­tént, hogy valamit javasoltam Vég elvtársnak, a gyárvezetőnek — mondta Tóth1 János kocsi toló — erre csúnyán rámtámadt, semmi közöm a dolgokhoz, ne szóljak én abba be­le. Hát bizony ezután nem is igen szóltam. De ezután ismét szólni fo­gok, ha valami hibát látok.« Zsiga Gyula bányász a munkakörülmé­nyekre panaszkodott. »Olyan helyen dolgozunk, ahol lóg a fejünk fölött a föld, bármikor ránk szakadhat, mégsem törődnek vele. De az egye­sülés dolgozói sem mennek a mun­kásokhoz, amikor kint járnak az üzemben.« Igen mérges természetű ember a gyárvezető, ha valamit mondanak nej;!, mindjárt dühös — panaszolják többen is. De azért 6 is. a művezető is meg tudnák oldani feladatukat, ha változtatnának a módszerükön — volt a dolgozók vég­ső következtetése. Órákig tartott a vita, órákig be­széltek, mérlegelték a helyzetet. Szinte álig akarták abbahagyni. Ilyen még nem volt, mondták a vé­gén. Nem volt, de lesz. A termelési értekezleteknek mind jobbá, mind demokratikusiabbá kell válniuk. Mind jobban érződnie kell, hogy a terme­lési értekezlet az üzemi demokrácia fóruma, a dolgozók pedig az üzem gazdái és hogy egyre több beleszólá­suk van az üzem életébe, a problé­mák megoldásába. A Nagyatádi Tég­lagyár sikerrel indult el ezen az úton. A Propagandaanyag Terjesztő hírei: Becsület címmel a Partizán-soro­zat legújabb kiadványaként megje­lent Barát Endre- Hajnalban indul­tak el című regényének második, rö­vidített és átdolgozott kiadása. A szerző e kisregényben a sárisápi bá­nyászok hősi harcainak történetét örökíti meg. PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS TOLVAJJÁRÁS Alig múlik el hét, hogy ne üt­köznék valami lopásba. Hol a piacon, hol valamelyik üzletben fakad sírva egy asszony, mert nincs meg a kosara, a táskája vagy a pénztárcája. Legutóbb is egy kopottruhás öregasszony siratta minden pén­zét, amelyet kis szatyrából emelt ki valaki, miután az üzlet pénz­táránál már fizetett, csak az áru­ért ment vissza a pulthoz. A bolt­vezető többször felszólította a kö­zönséget, hogy aki elemeite, je­lentkezzék, mert rendőrt hív, de a tolvaj természetesen nem je­lentkezett. Nagyon valószínű, hogy már messze járt és talán éppen betért valamelyik népbü­fébe kis italt hörpinteni a zsák­mány örömére. S míg vidáman utaztatta a könnyen szerzett százasokat, bi­zonyára nem gondolt arra, hogy egy szegény öregasszony szájából vette ki az ennivalót, vagy egy családnak a fakamrája marad miatta üresen. Arra sem gondolt, milyen kínos helyzetbe hozta a boltvezetőt, s azt a tíz-üzfrniit vásárlót, aki az ő megfutamodá- sa után gyanakodva nézhetett egymásra! Vagy mégis ott ma­radt az üzletben; mert kaján hu­morral gyönyörködni akart tet­tének hatásában? Nem, ezt nem hiszem, ennyire vakmerő még­sem lehetett! Igaz, nem adják ingyen a szá­zasokat. de éppen azért legyen mindenkiben annyi emberbaráti érzés, hogy ne csak a saját pén­zét tisztelje, de tartsa tisztelet­ben mások pénztárcáját és má­sok életigényeit is! Nem érv az, hogy: »Elvettem, mert nekem sincs sok!« És nem mentség az, hogy: »Az illető miért nem vi­gyázott jobban a holmijára!« Mindenki felelős a saját tettei­ért, akár erős, akár gyenge ellen­féllel kerül szembe. A lopás nem sport, ahol az ügyesebbnek joga van legyőzni a gyengébbet! És nem dicsőség az sem, ha valaki­nek egy idegen pénztárcával si­kerül kereket oldania! Szomorú, h<'~-’ még ilyesmi előfordul, pedig egyéni becsület­érzés nélkül nincs társadalmi er­kölcs, sőt nem lehet építeni szo­cializmust sem! I J ft lap mini nap foglalkozzunk a propagandistákkal í Az 1956—57-es pártoktatási év elő- S készítésének! első, igen jelentős lépé- | seit már megtettük. Az eddigi ta- j pasztalatok azt bizonyítják, hogy a | propagandisták és a hallgatók kivá- Jlogatását alapjában véve jól oldották j meg az alapszervezetek. Az eddigi 2 lépéseket azonban továbbiaknak kell ? követni, mert még bőven van tenni­valónk a pártoktatás előkészítése te- írén. Sok szó esik arról, mit kellene [tennünk ezen vagy azon a területen. Lehetne sorolni a feladatokat, tenni­valókat, de nem ez a célom. Egy kér­déssel foglalkoznék, amelyet igen fontosnak tartok: a propagandisták­kal való foglalkozás problémáival. Azt előre szeretném hangsúlyozni, hogy nem egy merev sémát akarok adni, hanem kiinduló pontot ahhoz, hogy megjavítsuk a propagandisták képzését és több segítséget nyújt­sunk a számukra. A járási propagandista tanfolyam a segítés fő formája Sokszor elmondjuk, hogy a »sze- iminárium lelke« a propagandista. De [nem minden esetben bánunk úgy a | propagandistákkal, mint ahogy kel- flene. Azt megköveteljük tőlük, hogy 1 neveljék, formálják a párttagok, tag­jelöltek, pártonkívüliek jellemét, vi­2 lágnézetét, de arról keveset szólunk: í milyen segítséget nyújtsunk munká- I jukhoz. A propagandisták várják a I segítséget, igen sok esetben követelik 1 is, de kevésbé kapják meg. Lehet-e I ezen az állapoton változtatni és mi- j iyen módszerekkel — vetődhet fel a j kérdés. « A propagandisták számára a leg- | több segítséget a tananyagok feldol- ! gozása során kell nyújtani. ! Az elmúlt pártokíatási évben igen jól bevált a propagandisták képzésének új módszere. Egy-egy | témakör feldolgozása 2—3 napos | tanfolyamon. A segítségnyújtás fő formájának én ezt nevezném. Milyen módszerekkel, eszközökkel lehetne emelni a járási propagandista tanfolyamok elvi és módszerbeli színvonalat. A szívós, egy-egy elvi kérdést logikus össze­függéseiben tárgyalp időszerű pél­dákkal szemléltető módon magyarázó előadások feltétlenül nélkülözhetet­lenek egy-egy tanfolyamon. Egy-egy ilyen előadás megértését, a propa- Igandisták felkészítését csak elősegít- * heti a témakörhöz kapcsolódó kise­Í gítő előadás. Pl. a »Marxizmus— leninizmus alapjai« tanfolyam II. év­ifolyamán az első témakör tárgyalá­sa során kisegítő előadást lehetne tartani a néptömegek történelem for­máló szerepéről. A magyar történe­lem készen adja az előadás anyagát, vegyük csak példának az 1514-es pa­rasztháborút, vagy az 1843—49-es magyar szabadságharcot, mennyi bi­zonyítékát adják a néptömegek tör­ténelem formáló szerepének. Az elő­adások mellett igen helyes egy-egy elvi kérdést külön is megtárgyalni a hallgatókkal, mint pl. a párt vezető szerepének kérdését. De főleg olyan kérdést, amelyben a propagandisták még nem látnak mindent tisztán. Természetesen egy-egy elvi kérdést ne csak propagandista tanfolyamo­kon vitassunk meg, hanem konzultá­ciókon, beszélgetéseken is. Az elvi kérdések tisztázása igen fontos a propagandisták számára. Ez azonban még nem elég a tananyag jó feldol­gozásához. Az időszerű párthatáro­zatok feldolgozása nélkül csak fél­munkát végeztünk, nem készítettük fel elég alaposan a propagandistákat. A párthatározatok ismertetésé­nek és feldolgozásának, a poli­tikai tájékoztatóknak sokkal na­gyobb teret kell biztosítani a já­rási propagandista tanfolyamo­kon. A járási propagandista tanfolyamok a segédanyagok feldolgozásában is — film, könyv, kiállítások — igen sok segítséget nyújthatnak, de ezzel a kérdéssel most nem kívánok fog­lalkozni. Inkább azzal, hogy milyen segítséget várnak még a propagan­disták. Állandóan csiszolni, formálni kell a propagandisták módszereit S. SZABÓ IBOLYA TARQYILAQOSSÄQOM rrárgyilagosságom ismerete le- férfinek, aki rikácsoló (hangú nejét ■* gendáshírű. Barátaim és fülemülecskének becézi és el is vár­munkatársaim megelégedett és sokat ja, hogy mindenki fülemülecskének Propagandistáink jó részének már megvan a kialakult módszere, ame­' JöK80Scf<^cjgce<§egcS<8C)gc£<^Cga<3<aSaK8<agc£<«Cgai<80gcS<^Cgapgi§aW*a8cfr<»^ fret évről évre csiszolnak, és ha az ‘ élet megköveteli, bátran alkalmaz­nak új módszereket is. A propagan­disták egy része azonban — különö­sen a fiatal propagandisták — még nem rendelkeznek megfelelő tapasz­talatokkal. Nyilvánvaló, hogy segít­séget kell nyújtani ezeknek az elv­társaknak. A múlt évi tapasztalatok bizo­nyítják, hogy a járási propagan­dista tanfolyamokon igen haszno­sak voltak a módszertani foglal­kozások, amelyeket ez évben to­vábbra is alkalmazni kell. A vázlatkészítés, majd ezt követőleg 2—3 elvtárs vázlatának megvitatása, csiszolta a propagandisták módsze­reit. Nagy sikerük volt a módszer­tani kérdésekkel foglalkozó előadá­soknak is, de sajnos ez tavaly kevés helyen volt. Ez áll a propagandisták tapasztalatcsere-értekezleteire is. Az igaz, hogy kész sablonokat adni sejtető — néha irigy — mosollyal hajtják össze fejüket mögöttem, ha valahol meglátnak: — Nézd csak! A tárgyilagos Szi- szerke... Értekezletek alkalmával, ha hozzá­szólásra emelkedek, a hallgaíósá­nevezze és higgye. Idegesítenek a kisgyerekekről, azok csodatetteiről áradozva terjesztett valótlanságok. Hogy lehet egy szülő ennyire vak? Hogy lehet egy apa ennyire elfogult? Én sosem tudnék ilyen lenni. Én mindenkor csak az igazat, a valót A tárgyi tények teljes ismereté­ben elfogulatlanul válaszoltam: — Milyen lehet? Egy műremek! Egy művészeti alkotás! Alig néhány napos, és már mosolyog. Mit moso­lyog? Kacag? Értik? Kacag! Szabá­lyos, kerek feje van. Azt mondják a nővérek a klinikán, hogy pontosan olyan, mint én. Mintha én feküdtem volna pólyába ... Hehe, képzeljék gon élénk moraj fut végig. Az addig mondom a szigorú tárgyilagosság el- csak el: vezető statisztikus a pólya­szundikálók felébrednek, izegnek- mozognak, egymás füléhez hajol­nak. • —• A tárgyilagos Sziszerke — sut­togják. — Ezt meg kell hallgatni. Érdemes ... És igaz is. Én már születésem óta tárgyilagos vagyok. Nem voltam csodagyerek, csak olyan közönsége­sen nőttem fel, mint sok millió em­bertársam. Tárgyilagos voltam diák­koromban és szemrebbenés nélkül bevallottam., hogy Csicsa bácsi, a ké­mia-tanárom, igazságosan buktatott el szerves kémiából. Megérdemeltem a bukást, mert nem tudtam elmon­dani a faszénégetés folyamatát. És ezt nyílfan be mertem vallani abban az időben, amikor az emberiség még azt sem tudta, mi fán terem az önkritika. Amikor később barátaim arról áradoztak, hogy milyen bájos, kedves és álomszép a menyasszo­nyom, én lefittyenö ajakkal hárítot­tam el az udvarias bókokat: — Nézzétek: engem bánt, ha el­ferdítitek a tárgyi tényeket. Én tu­dom, hogy a menyasszonyom nem tündér, mert a tündérek nem visel­nek ilyen orrot. Tudnotok kell, hogy ér> mindenkor, minden időben és minden helyzetben tárgyilagos va­gyok. Sért ha idealizálni próbáljá- tr>T- a reá')ságot... Az igaz, hogy nem, könnyű tárgyi­lagosnak lenni, különösen akkor, ha samt, magunkról van szó. Tudom, hogy kell hozzá egy bizonyos fokú intelligencia és mindenesetre széle­seit, látókor és — ugye — hatalma­sa ih adag lelkierő, mint amivel az átlagember rendelkezik. Közismert tárgyilagosságomból eredően mgvetem azokat, akik nem tárgyilagosak, akik meggyőződés nélkül hízelegnek pláne talpvyal- nak, akik hazug bókokat mormolnak Sűrű hajlongás közben. Nem tartom ve alapján. JZ islányom születése alkalmá­val, amidőn a kíváncsi nagy­nénik és nagybácsik, a rokonságom különféle korú és nemű tagjai el­árasztottak kérdéseikkel, amelyek mind csak arra vonatkoztak: no, és milyen a kicsi? — Én tárgyilagos komolysággal feleltem: — Ronda. Mert lehet-e egy újszülött szép? Nem lehet. Egy újszülött lehet jól fejlett, lehet jó viselkedésű, lehet arányos, lehet határidőre született, de szép?... Ez csak a szülők ön­ámítása ... Az a püffedt, torz arc, az a ihámló, foszladozó bőr, a szivár­vány összes színeit játszó arcbőr a kínai sárgától a borvirágos lilán át a tarjagos vörösig, az az értelmetlen ordítozás és az az artikulátlan hang... Nem. Nekem ne mondáa senki, hogy ez szép. A különbség csak annyi, hogy nekem nem oko­zott nehézséget ezt bevallani még saját lányom esetében sem. Rendít­hetetlen nyugalommal mondtam el minden alkalommal, bár szavaimmal közmegrökönyödést okoztam. És ezt az álláspontomat tartottam második lányom születésekor éppen úgy, mint az elsőnél, negyedik lányom világra- jötte alkalmával éppen úgy, mint a i/jprmadiknál. Az én tárgyilagossá­gom nem törte meg semmiféle ha­talom. TJáV adódott, hogy a kifürkész- hetetlen sors kegye ismét a szülészeti klinika felé vezérelte lép­teimet Megingathatatlan tárgyila­gosságom. biztos tudatában markol­tam a szekfűcsokrot és már arra gondoltam., hogy fogom megbotrán­koztatni az érdeklődőket, akik egé­szen biztosan ismételten fel fogják tenni nekem a kérdést: — No, és milyen a kicsi? ban... Es a két kis rózsaszín füle úgy van elhelyezve a fején kétoldali, mint az enyém, a tárgyilagos em­beré. Nyelve is van. Erről akkor győződtem meg, amikor kinyitotta száját'és beszélt. Beszélt. Más csecse­mők ordítoznak artikulátlan han­gon, ő beszél ésfazt mondja: oá... oáá ... Hallották már valaha, hogy egy csecsemő ilyen szókinccsel ren­delkeznék? Ugye, nem. Ilyen nem volt még a világtörténelemben. Ke­ze is van. Kettő keze van és mindkét ikezén öt-öt ujj. Egy-egy hüvelykujj és négy-négy közönséges ujj. És mit tud művelni az ujjaival! Ilyent még nem láttak: fikuszt mutat az ujjai­val. Persze, ez az ő részéről nem ösztönös mozdulat, mint esetleg más gyereknél, hanem tudatos tett. Vé­leményét fejezi ki vele: fütyül ránk, fütyül mindenkire, aki molesztálni akarja. Ha kibontjuk pólyáját, köny- nyen meggyőződhetünk arról, hogy nemcsak keze, füle, orra és két sze­me van a gyereknek, hanem két kis lába is, amelyeken már szintén ki van nőve az öt-öt ujj a IcörmöJclceT egyetemben. Melle van, hasa van (szabályos kis has-köldökkel), van háta és hátgerince és más egyéb testrésze .. . Egyszóval ez is alátá­masztja azt az előbbi megállapítá­somat. hogy a gyerekem kicsinyített hasonmásom, mert ugye, nekem is van két kezem, két lábam öt-öt ujjal, az ujjakon körmökkel, van fülem, orrom és más egyéb testrészem.... és én is tudom mondani: oá ... oáá... Azt hiszem, hogy az olvasottak után senki sem kételkedik tárgyilagosságomban. Amit itt fiam­ról elmondtam, az egy elfogulatlan apa véleménye, ami mindenben megegyezik a valósággal. IFJ. KORDOVÁN GYULA nem lehet, mert a módszereink csak akkor jók, ha a körülmények figye­lembe vételével helyesen alkalmaz­zuk azokat.. De ha a meglévő mód­szereket közösen csiszoljuk, ha az ú.iat megvitatjuk és formáljuk, ak­kor előbbre jutunk. A propagandis­ták módszereiről igen sokat lehetne írni — jó is lenne, ha írnának róla propagandistáink —, de én csak egy dolgot vetnék fel, a propagandisták, beszédkultúrájának helyzetét. Közismert dolog, hogy szép magyar nyelvünket sajnos mi~is sokszor el­csúfítjuk. Az érthető, egyszerű be­szédet jobban értik és szívesebben hallgatják az emberek. Ezért hasz­nos lenne a járási propagandista tan­folyamokon erről a kérdésről többet beszélgetni, vagy akár szakemberek bevonásával előadást tartani. Ha a néphez, a nép nyelvén szólunk, jó ta­lajba hull a mag, ezért kell alakítani, formálni a propagandisták beszéd­kultúráját, bővíteni, gyarapítani szó­kincsét. Biztosítani a tanulás feltételeit — rendszeres ellenőrzést A -ropagandisták a párt politiká­jának magyarázói, nagy és megtisz­telő feladatuk van. Igen sokszor el­mondjuk e szavakat és hozzátesszük, hogy e feladat megköveteli a rend­szeres, tanulást. Ez igaz is! Ezért kell normális feltételeket biztosítani a propagandisták munkájához. A kü­lönböző feladatokkal túlterhelt pro­pagandistának kevés idő jut a tanu­lásra. A tananyagot csak felszínesen dolgozza fel, inkább a régi ismere­tekre kénytelen alapozni. Ezt a pro­pagandamunka fogja megsínyleni, ezt követőleg a párt- és állami mun­ka is. Ezért igen fontosnak tartom, hogy sok­kal több gonddal, tettekkel gon­doskodjunk a propagandamun­kát végző elvtársakról. Ha ezt megtesszük, igen sok segítsé­get nyújtunk a propagandistáknak és megteremtjük a tanulásuk ellenőrzé­sének erkölcsi alapjait is. Vajon el­lenőrizhetjük-e annak az elvtársnak a munkáját, akit mi bízunk meg több feladattal, nem hagyunk a számára időt a tanulásra. Véleményem sze­rint nem. Ez pedig nem lenne jó, a mi számunkra sem, de a propagan­disták sem ezt várják, hanem azt, hogy rendszeres ellenőrzéseink során is segítsük munkájukat. Ezt a lehe­tőséget akarattal és gondoskodással meg is lehet teremteni. Miért fontos e kérdésekkel foglal­kozni? Véleményem szerint azért, mert a propagandistákra van bízva a pártmunka egyik igen fontos része: az oktatás és nevelés. Propagandis­táink munkájától igen sok függ. Az 1956—57-es pártoktatási évben úgy kell nevelniük a kommunistákat, hogy azok önállóan gondolkozzanak, könnyen tájékozódjanak, nap mint nap tegyenek a párt politikájának megvalósításáért, védjék meg a párt politikáját és legyenek a párt ügyé­nek hű harcosai. Ruttkay Ferenc Megjelent a Páliét S7pjjtem!ierl A Pártélet új, szeptemberi száma közli a Magyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetőségének az értelmiségi politikánk néhány kérdéséről hozott határozatát. Fontos cikket közöl to­vábbá a termelés pártellenőrzéseneic problémáiról, valamint Szabó And­rás írását a szocialista törvényesség megszilárdításáról, Wirth Ádám cik­két az új Lenin dokumentumok meg­jelenéséről. »A pártélet napi kérdései« rovat­ban jelent meg Bassa Endre: Bürok­ratikus vonások a pártmunkában cí­mű írása, Nádas Gáspár: A termelő­szövetkezeti mozgalom fejlesztésének néhány tapasztalata című cikke.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents