Somogyi Néplap, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-12 / 215. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Somoj j Néplap AZ MOP SOMOGY MEG* PÄQ GA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA ii ■' ' __XIII;^vfolyam^215;_száiTi. ITT RZ IDEJE... A burgonyaszedésről Szeptember első felében a korai érésű, sőt helyenként a középérésű burgonyafajták is szedésre érnek. Az érés állapotát necsak a föld feletti részek elszáradásából ítéljük meg, hanem vizsgáljuk meg a gumókat is. Ha azok héja már nem foszlik, nyomban-kezdjünk hozzá a szedés­hez. A vetőgumót termő parcellákon a szedés megkezdése előtt jelöljük ki a befeg, vagy gyengén fejlődött töveket. Azokat szedjük külön és használjuk fei étkezésre, takarmá­nyozásra A burgonyát leghelyesebb szedéskor osztályozni, azaz válogas­suk külön az apró, beteg, vagy sé­rült gumókat és szedjük külön a ve­tésre és külön az étkezésre alkalmas termést is. Szedés után a burgonya- szárat tüzeljük el, hogy a különböző burgonyabetegségeknek, elsősorban a kolorádóbogár szaporodásának ele­jét vegyük. A napraforgó betakarítása Ha a napraforgó tányérjai rozs­dásbarna színűvé váltak, s a tányér szélén erősen töredeznek, kezdjük meg a betakarítást. Jó tudni, hogy az érett napraforgó könnyen pereg, a nedvesen szedett pedig gyorsan befülled s penészedik. Ezért válasz- szűk meg gondosan és helyesen a szedés idejét. Az érett napraforgó­tányért néhány centis szárcsonkkal vágjuk le, s gyűjtsük ruhával bélelt sorba, majd ponyvás szekéren szál­lítsuk a cséplés színhelyére. A ter­melőszövetkezetekben, állami gazda­ságokban szervezzék meg a napra­forgó kombájnnal történő betakarí­tását. Így gyorsabb, eredményesebb a munka, és több idő marad az őszi vetés elvégzéséhez. Hogyan szedjük a répát ? Egyes vidékeken már elérkezett a répaszedés ideje. Ezt a munkát lé­nyegesen megkönnyíti, ha kézi ásó helyett kormánylemez nélküli zeto- ros, vagy fogatos ekével lazítjuk fel a répasorokat. Még jobb munkát vé­gez az ekére szerelhető, úgynevezett ►»villám répaki emelő«. A felszedett répáról a levélzetet éles késsel egyetlen vágással úgy távolítsuk el, hogy a sima vágásfelület mintegy 3—41 centi átmérőjű legyen. A fel­szedett répát rakjuk kupacokba és takarjuk be, hogy a nap ne érje, mert a takaratlanul hagyott cukor­répa sokat veszít a súlyából. Folyik a vetömagcsere megyénkben A szeptember 10-i adatok szerint jó ütemben halad megyénkben az őszi kalászosok vetőmagcseréje. A II. fokú búzavetőmag leszállításót akadályozza, hogy a Terményforgalmi Vállalat a többszöri sürgetésre sem kapott készletet. II. fokú rozsból 600, őszi árpából 500 mázsát szállítottak eddig. A III. fokú Bánkúti búzából 8400 mázsa, az F—481- es fajtájú búzáiból pedig 20 vagon vetőmagot szállított le a TV. A rozs és az őszi árpa cseréjénél elmaradás mutatkozik, mivel a köz­ségi tanácsok több esetben nem adták még át a TV-telepeknek a ne­mesített vetőmagot igényelt termelők névsorát, pedig az összeírás határ­ideje szeptember 5-én lejárt. AZ ÁLLAMI GAZDASÁGOKBÓL JELENTIK A megye állami gazdaságai közül a Balatonújhelyi, a Kaposvári, a Lábodi, a Nagybaráti és a Somogy tarnócai Állami Gazdaság vasárnap estig befejezte laz ősziárpa-vetést'. Ugyanakkor lemaradás tapasztalható az őszi árpa vetésénél a Csil­lagpusztai és a Vityai Állami Gazdaságban. A siófoki járás reset as adófizetésben A Megyei Tanács Pénzügyi Osztályának szeptember 10-i jelentése az adófizetési versenyről: Járás: Globális s z Együttes á z a l é Biztosítás k: Pü. oszt. vez.: 1. siófoki 68,7 71.8 45,3 Horváth József 2. marcali 68,1 67,9 42,1 Szolga András 3. tahi 64,5 70.9 36 Vörös Lajos 4. kaposvári 63,2 62,4 25,4 Szentes József 5. fönyjxii 62,4 66,2 58,4 Lantos János 6. barcsi 55,4 59,5 45.3 Vincze Géza 7. csurgói 50,1 57,4 30 Navracsics László 8. nagyatádi 47,1 49,2 43,4 Fodor Gyula Hat hold vörösheréért több mint 52000 Ft * Megindult megyénkben a szerző­déses vöröshere cséplése és 'begyűj­tése. Az eddigi eredmények arra mu­tatnak, hogy jól fizetnek az apró- magvak. A bonmyai Béke Tsz S kát. hold területről 4,2 mázsa vöröshere beadásra kötelezte magát, ezzel szemben 20,52 mázsát adott le. Ezért a mennyiségért 41 040 forintot kapott (2000 forint mázsánkénti ár). Ezen­kívül 61 mázsa abraktakarmányt vá­sárolhat a tsz az államtól 220 forin­tos mázsánkénti áron. Ha figyelem­be vesszük az állami szabadfelvásár­lási árat (220 forint) és a szabadpiaci árat (400 forint), akkor láthatjuk, hogy a tsz 180 forint mázsánkénti engedményben részesült. Ez a 61 mázsa abraktakarmány értékére szá­mítva 10 980 forintot jelent. Tehát a bonnyai Béke Tsz vég­eredményben a hat hold területéről 52 020 forintos jövedelemhez jutott. Ugyancsak jó eredményeket vár­nak a magyaratádi Búzakalász Tsz- nél is, ahol szintén folyik a vörös­here cséplése. Az eddigi cséplési eredmények alapján a 27 kát. hold szerződött területről 60—65 mázsa termésre számítanak. Jó áron kelnek el a Mezőgazdasági Kiállításra felhozott állatok iNem jártak rosszul azok a te­nyésztőik;, akiknek íkiváló tenyész­állatai részt vesznek az Országos mezőgazdasági Kiállításon. A csak bemutatásra szánt törzsállatok kivé­telével a Terményforgalmi Gazdasá­gi Iroda megvásárolta az állatokat a kiállítóktól. Többek között mintegy 200 szarvasmarha és 365 sertés kelt el. Ezekért jó árat kaptak a tenyész­tők. A ráksi Uj Élet Tsz országszerte ismert tenyészetének tíz fehér hús­kanját 52 816 forintért adta el, Var­ga László kaposvári egyéni tenyész­tő három fehérhús növendékkant 16 372 forintért adott el. Az eladott állatok beszámítanak a beadásba. A TEGI a megvásárolt állatokat az ország különböző részeire szállít­ja az ottani állatállomány minőségé­nek javításához. Minden nagyon szép a kiállításon, de ... Hazai méretű népvándorlásnak is beillik, ahogy a vidék özönlik az idei Mezőgazdasági Kiállításra. Ám a pestiek sem szeretnek kima­radni semmiféle szenzációból — elég, ha valaki elcsúszik egy gyü­mölcshéjon, máris embergyűrű ve­szi körül. En nem vizsgáltam mély­rehatóan annak okát, hogy a pesti látogatók hány százalékát vitte az érdekesség ingere, hány százalékát a mezőgazdaság iránti érdeklődés —, de hogy sok a fővárosi látogató, az biztos. Hogy ezt miből állítom ilyen »holt biztosan*', elárulom. Több ezer ember a kiállítás be­járata előtt. A bejárat szűk (ez érthető: 62 hold a kiállítás terüle­te, ez olyan sok, hogy 50 négy­zetmétert hozzátenni a bejárat céljára — igazán felesleges fény­űzés lenne. Vagy nem így van?). Szóval a nép egy része türelmet­len, ez pedig ragadós betegség. Hát kérem, a tömegben sok volt a pesti. Tőlük idézek: »ne könyököl­jön az oldalamba« ... »szálljon le a lábamról, mert....« Ilyen ked­ves ismerkedési kísérletek nem’ egy és nem két helyen hangzanak el. Hát nem aranyosak a pesti emberek? De nincs olyan szűk ajtó — még a kiállításé sem —, amelyen egy óra leforgása alatt legalább 2—3 ezer ember át ne verekedné magát. Itt vagyunk a kiállításon, minden na­gyon szép.... Ö, pardon, ezt a rádióüzenőktől loptam. így ezt a gondolatsort nem is folytatom to­vább, sok ezren már elmondták, igen sokan leírták, még többen ol­vasták. En most — távol álljon tő­lem az ünneprontás gondolata — néhány »nem szépről« akarok szólni. Például a kényelemről. Lépten- nyomon padot ígértünk az elfára- dóknak. Ebből mindössze a »nyo- ■ mon« első része van meg (némi változással). Nyomába se értünk az ígéret beváltásának. Virsli... A Sárközi Csárdánál tömeg (állandóan) a pénztárnál, a virsli már nem ennyire állandó. Az állami gazdaságok pavilonja pénztárainál nincs tömeg, gyors a kiszolgálás. De hogy a fogyasztani kívánó ember ne érezze csupa örömnek az életét, itt a virsli őfel­ségére kell várni, kitartóan, türel­mesen, mert mindössze egyetlen kisfiú, egy ipari tanuló van erre a munkára profilírozva. Lovasbemutató. Tömve a tribün, négy-ötsoros embergyűrű végig a korlát mellett. Éppen annyi, vagy valamivel több, mint amennyi akár csak a versenyző ló balfülé­nek csücskét látná. Am a tribün és a korlát) közötti, szabadon ma­radt néhány centis úton sem vere- kedhetí át magát a kíváncsi, aki mondjuk a cukrászda és egyéb vendéglátóipari tevékenységet el­látó, népbüfé színvonalon mozgó valami megtekintése után a szarvasmarhákra kíváncsi, mert egy szigorú bácsi minden áron be­lépőjegyet akar vele váltatni. ■ Ha nem hajlandó, kerülje meg a tribünt, a lóistállót és két kilomé­teres kerülővel eljuthat céljához. Itt vagyunk a kiállításon, mim den nagyon szép — kivéve azt, ami bosszúságod okoz. A jövő évi kiállításon viszont már nem keli bosszankodni, mert például min­denki magával viheti a rekaméját, de legalább egy tábori széket, a KÖZERT-ben kaphat virslit tor­mával és anélkül, nemkülönben sört, bort korlátlan, mennyiség­ben. Es hol van az megírva, hogy éppen a délelőtti órákban menjen mindenki a kiállításra? Mert zár­óra előtt félórával már nem kell tolongani a bejutásnál és ha gon­dosan elrejtőzik valaki és csak másnap reggel hagyja el a kiállí­tás területét, akkor nem kell to- longania. Roppant egyszerű ez, nem? Es lehet, hogy jövőre már min­den másképp lesz, lehet, hogy az idei tanulságokon nemcsak a láto­gatók, hanem a rendezők is tanul­nak. Majd számot adunk róla. — PÓCZANE — JCapiuiif itm elő tt Pénteken este Ismét felgördül színházunkban a bársonyfüggöny, s a »Csongor és Tünde« dísz- bemutatójával ünnepélye­sen kezdetét veszi So­mogybán is az 1956 — 57-es színházi évad. Az első év botladozásai, hibái, eredményei után most felhasználva az el­múlt év tanulságait, meg­erősödve, új szellemben* nagyobb felkészültséggel áll színházunk a közön­ség elé, nyitja meg ka­puit. Elég a műsortervet néz­ni, hogy többet, jobbat sejtsünk az új évadról, s bizakodóbban nézzük színházunk működése elé. Komoly ígéretek rejlenek a műsortervben, s tud­juk, nehéz, fáradságos munkát is jelent az ígé­retek olyan betartása, hogy a közönség elége­dett legyen. Az adottságok megvan­nak hozzá, színházunk az új évadban — mint a ta­nács hatásköre alá tarto­zó színház — sokkal több segítséget. támogatást kap hivatalos szerveink­től. S a színház nagyobb önállósága biztosítja, hogy körültekintőbb, megfelelőbb művészi munkát végezzenek, sza­badabban bontogathas­sák szárnyaikat művé­szeink. A színház új és régi művészei, vezetői, techni­kai személyzete lázasan készülődik a kapunyitás­ra, az új évad megkezdé­sére. A »Csongor és Tün­de« utolsó próbái zajja- nak, s már szorgos ké­szülődés folyik a »Csár­dáskirálynő« bemutatójá­ra. S a kaposvári bemu­tatókra való készülődés meflett immár egy hónap­ja nap mint nap a somo­gyi falvakban, tájelőadá­sokon szórakoztatják a színház művészei a fal­vak közönségét. Fáradsá­gos, nehéz munka ez, de az elismerés, a jutalom ott lesz majd a közönség dübörgő tapsában. Pénteken este felgör­dül a függöny színhá­zunkban. Minden jel azt mutatja, azt ígéri — sok­kal többet, művészibb produkciókat kapunk az új évadban. S hogy ez így legyen, az a közönségtől is függ. Függ attól, hogy miképp támogatjuk, se­gítjük színházunkat, & hogy a kaposvári és so­mogyi közönség miképp válik állandó és hálás lá­togatójává, pártfogójává saját színházának . .. TILLMANN LAJOS MEQQYŐZI ÖVÉIT — Tillmann Lajos nem kezd még egy évet egyéniben — mondják a to- ponáriak. Szöllősi Ferenc,, a répáspusztai El­ső Ötéves Terv Tsz elnöke még töb­bet tud ennél: — Már tavaly, tavaly előtt ősz­szel is úgy beszélt nekem hogy: »be­lépek én, nem kínlódom tovább«. De a végén mégis kívül maradt... — Nem visszakoztam én -— kezdi Tillmann Lajos — egy pillanatra sem. Évek óta figyelem a község tsz-einek életét. Most tavasztól meg a répásiakat egész közelről láthatom. Mióta bent a faluban megalakult az üzemegységük. Látom, hogyan ha­ladnak, jól boldogulnak. Hogyan ter­mett nekem egy holdon 5 és fél má­zsa búza, nekik meg tíz körül. Hogy én a szénámat nem érkeztem boglyá­ba kapni az eső elől, az ő rétjükre meg odament a rendsodró és pár óra alatt elvégezte a többnapos munkát. Hogy a bentlévők jövedelme az idén is jócskán fölözi majd az én tizen­két holdam évi hasznát. Nem is itt vr lt a hiba. hanem ... Négyen élünk mi együtt ebben a kis házban. A fe­leségem, fiam, menyem meg én. Mi­kor 54 őszén először pendítettem meg nekik a belépést, hát) a fejemet majd lenyelték. Azt mondták, mind itthagynak, aztán közösködjek egy­magámban . .. — Akkor két út volt előttem. Vagy elzavarom őket — és maradok egyéniben; vagy azt mondom, hogy egy toppot sem — és belépek! Egyi­ket se cselekedtem. Mert hiába lá­tom én a jó életet a tsz-ben, ha őket bottal kellene behajtani. Nem azt akarom én, hogy a családom szétsza­ladjon az új világ elől. .Hanem, hogy még jobb megértésben legyünk, ke­vesebb legyen a gond, a baj. — így aztán nem volt más hátra, mint szépen, apródonként berakogat- ni fejükbe az én eszemet, azzal gon­dolkodjanak. A FELESÉGÉT — Legelőbb is az asszonyt kerítet­tem sorra. Mert mégis csak egy éle­tet éltünk le együtt. Jóban-rosszban összefogtunk, összeszoktunk. Na meg neki a legnagyobb a nyelve négyünk közül. Hát, mondom, jó lesz őt első­re megbékíteni. Mikor aztán egyszer megint elkezdte, hogy: »mert a tsz- ben még ebédet sem tudnék főzni, munkaegységet kellene szerezni«, azt mondtam: jól figyelj ide. Úgy csinálsz, mintha tegnap kerültünk volna össze. Hát nem tudom én, hogy hányszor ettünk hideget kint a ku­koricaföldön, vagy a kepe tövében, mert szorított a munka?! Sokszor még a jószágot is másra bíztuk, mert hajnali négytől késő estig kint haj­longtunk. És éppen a tsz-ben tudsz majd ebédet főzni. Mert a gyerekek, meg én dolgozunk, te pedig itthon maradhatsz, ellátod a házat. Olykor kijössz esetleg, ha nagyon sürgős egy-egy dolog. — Azt nem te mondod még — fe­lelte. J- Majd ők parancsolnak. Most legalább azt csinálunk, amit akarunk. Mérges lettem: — Azt csinálunk a rossebeket. Azt csinálunk, amit az időjárás, a vetés, a megélhetés pa­rancsol! Hányszor volt már, hogy nem tudtál bemenni Kapósba a piac­ra, mert villával kellett szaladni a rétre, vagy kapával a cukorrépába! — Bevágtam az ajtót, elmentem. Le­hajtottam két korsó sört, aztán el­kezdtem gondolkodni: nem jó ez így. Az a mondás járja, hogy aki kiabál, annak nincs igaza. Nekem pedig igaz­ságom van, hát nem szabad. A MENYÉT Egy reggel már öt órakor kimen­tünk kukoricát vetni. Hét után jön­nek arra a tsz-esek, kapával a vállu­kon. — No, — azt mondja a menyem csak úgy az orra alá, de az én fü­lemnek —, ezek tán levágták mind a kakasukat, hogy nem kukorikolt nekik? — Azt hiszed tán — feleltem —, hogy a paraszt csak háromkor kel­het, aztán 11-kcr fekhet? Ez örökké így kell legyen? Látod, én a kuko­rica alá egy nap alatt másfél hol­dat fordítottam ki a két lovammal. Nekik meg a traktor ötször annyit felszánt reggeltől estig. Kevesebb erővel, kevesebb idővel előbbre jut­nék. Most is a mi répánk még k> sem bújt, ők meg már egyelik. — Jól van — azt mondja —, apáék menjenek be a tsz-be, mi meg a fiá­val elmegyünk Kapósba. Jobban megélünk ott. — Megéltek a fitty-fenét — vála­szoltam csendesen. — Azt hiszed, a városban villanydrótra aggatják a százasokat csak le kell szedni? Mi szakmája van a te uradnak?... Na látod, semmi. Vagyis: a földművelés! Az anyja innen vette az erőt, hogy megszülje, szoptassa, felnevelje. Lz a mi szakmánk. Ez ad kenyeret, ru­háit, mindent. Nem az járja már, hegy »rúgd fel, hagyd ott a falut... « Ka aztán megszorulnátok, csak sza­ladnál ki ide, hogy: »anya, adjon egy csupor zsírt, egy zacskó lisztet...« Hát maradj csak itt szépen, aztán teremtsd elő! A FIÁT j — Az meg már most nyáron tör­tént, hogy egy vasárnap az istálló­ban vagyunk a fiammal. Épp akko­riban vemhezett a két lovam. A csi­kókat ápolgatta, kefélgette. Még a csipát is kitörölte a szemükből. Mert neki az a mindene, a jószág. Egy­szer csak azt mondja. — Apám, úgy csinál, mintha csak búza lenne a vi­lágon, meg kukorica. — Dehogy csinálok úgy — mon­dom neki. — Te csinálsz úgy, mintha nem tudnád, hogy Szöllősi Lacinak, a répásiak állatienyésztén brigádve- zetőjének Kossuth-díja van. Aztán azt nem a két szép szeméért kapta. Lpp mostanában beszéltem vele. Azt mondta, itt az üzemegységben át­alakítanak most egy pajtát. S a tsz összes növendékmarhája itt lesz. Kell oda az ember... De ott aztán tanul­nod kellene. Mert most ápolod a jó­szágot, ahogy tőlem láttad, szomszé­doktól hallottad. Ez sokat ér, de oda már tudomány kell, könyves tudo­mány! Gondolkodik az én fiam, majd azt mondja: — Hiszen tudja apám, hogy én az iskolában sem féltem a betű­től. így puhult szépeh, rendesen lelkűk keménysége. ÉS EGYÜTT A HÁRMAT | Pár hete aztán szokás szerint kö­rülüljük az asztalt, vacsorázunk. Hát az én családom közben arról beszél­get, hogy mégis csak rossz lehet az, mikor egy személy parancsol min­denkinek, és úgy kell legyen. Én csak hallgatok, rakom a kanalat a szám­ba. A végén aztán azt mondom: — No, holnap mit csináljunk? A feleségem azt mondja, ő Kapós­ba visz egy kis miegymást, a piac­ra, kell a pénz. A menyem meg a •kertben akar kapálni, a gazolás so­hasem árt. A fiam meg azt mondja, hogy tegyük rendbe az ólat, mert a süldők már megszöknek lassan. — No — mondom —, jó, én Is így gondoltam. Azzal a feleségem vetni kezdi az ágyakat, a menyem a konyhát teszi rendbe. Mi meg kimentünk az istál­lóba. Lefekvéskor azt mondja a fiam: — Mégse jó lesz úgy holnap, apám. Mert a cséplőgép már itt búg, nem messze az utcában. Reggel ütök én az ólra egy deszkát, pár napig ki­bírja. Aztán menjünk, hozzuk iáé a búza utolját, nehogy átugorjon ben­nünket a gép. ■— No látod, nagy igazad van, így csináljuk! — mondtam neki. Aztán kis idő' múlva még megtoldottam ,a szavam: — Azt hiszitek talán, hogy a tsz-ben nem így van? Ott is meg­beszélik: mit, hogyan? És ha vala­kinek okos mondása van, hát ott is meghallgatják... — Hát így történt, hogy nem 54- ben, hanem az idén lépek be a tsz- be. Gazdatársaim, ahik előbb belép­tek, jóval megelőztek. De megéri, mert most már nem kötélen kell húzzam az enyéimet, hanem egy akarattal megyünk! Kunszabó E

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents