Somogyi Néplap, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-01 / 154. szám

Vita megyénk művészeti, kulturális életének kérdéseiről' VITASSUK1 MEG SZÍNHÁZUNK MŰKÖDÉSÉT Számonkérés Előttünk van 2z elmúlt év augusz­tus elsejéin, a Csiky Gergely Színház ünnepi alakuló társulati ülésén el­hangzott 14 gépelt oldalnyi beszéd, telve szép szavakkal, szólamokkal, hangzatos ígéretekkel. De előttünk van a levélek, hozzászólások tömege is, amelyek a fogadalmak, ígéretek, tervek megvalósításáról a számadást követelik: Megkapta-e a kaposvári közönség, amit az alakuló társulati ülésen ígér- .tek? Megkapták-e színészeimik a tá­mogatást, a szakmai segítséget, amelyről annyi szó esett közel egy esztendővel ezelőtt? Feltételei voltak, hogy az ígéretek valóra is váljanak. Olyan feltételek, amelyeket a színház meg is kapott. Megkapta a színház átalakításához,! korszerűsítéséhez szükséges összeget, a modem berendezést, megkapta, hogy az országban eddig egyedülálló módon intézkedtek színészetek elhe­lyezéséről: színészházat kaptak. Meg­kapta, hogy a színház vezetőit a megye vezetői mindenben támogatták anyagi és erkölcsi téren egyaránt. És mit kapott a megye? A színház eredményeit méltattuk már lapunk­ban, ezt a beküldött levelek és véle­mények sem tagadják. De ezek nem leplezhetik azt, hogy felelőtlenül «• gazdálkodtak a színház létesítésére adott összeggel, többszázezer forint­tal többet használtak fel, mint szük­séges lett volna! Hogy máért, erről! majd később. Megkapta a megye, a megye vezetői, hogy jóindulatukra, jóhiszeműségükre a színház vezetői azzal válaszoltak, hogy félrevezették! őket. Bármi hiba volt, a színészeket! hibáztatta a vezetőség. A színészek­re panaszkodtak mindenütt, a társu­latra, hogy a maguk hibáit leplezzék. Helyesen vetette szemére a népmű­velési aktívaülésen a miniszterhe­lyettes Sugár Lászlónak, amikor az .színészei fegyelmezéséhez a népmű­velési szakemberektől kért segítséget, hogy a színház igazgatását őrá bízták, ő felél színészedért. A veze­tőség feladata lett volna, hogy rendet tartson. Ehelyett mást sem tettek, mint intézkedések helyett a különbö-' ző szervekhez szaladgálták társula­tukra panaszkodva. önálló vezetés,! ez? Jó vezetés ez? De megkapták-e a színészek az évadnyitáskcr ígért segítséget, a művészeti tanács létesítését, a szak­mai problémák állandó megbeszélé­sét? Nem kapták meg, de megkap­ták, hogy mindenhol becsmérelték őket azzal, hogy ilyen szedett-vedett társulattal nem lehet színházat csi­nálni, s hogy majd jövőre.-.: Pedig^ Eger sem kapott jobb erőket. Pedig -v lehetett volna — mint a fesztivál után a pesti lapok írták — ebből a tár­sulatból többet, sokkal többet ki­hozni. Szakmai segítség, a vélemé­nyek meghallgatása, az ígért mű­vészeti tanács s jobb vezetés kellett volna ehhez. »Őszintén bírálva egymás hibáit, meg fog születni a mű, amivel eggyé kovácsolódunk« ígérte Sugár László igazgató ünnepi beszédében. Őszinte bírálat helyett megkapták színé­szeink, hogyha megmondták mi a baj, hogy »fejétől bűzlik a hal« —, mint E'öldeák rendező mondta egy emlé­kezetes társulati ülésen —, akkor fél­beszakították a társulati ülést azzal fenyegetőzve, hogy majd a minisz­tériumiban folytatják. S az igazgató megijedve az őszinte hangtól, azon­nal felutazott Földeák Róberttel Budapestre, a minisztériumba, ahe­lyett, hogy a színészek előtt, a tár­FeszHvál utáni gondolatok Amióta állami színházaink létez­nek, minden esztendőben megren­dezik a színházi fesztivált. Nagy ünnepe ez a pár nap a magyar színjátszásnak. A mi fiatal színhá­zunk, a Csiky Gergely Színház is résztvett ezen a nagy színházi de­monstráción — ahol — nyugod­tan elmondhatjuk az elhangzott bírálatok birtokában, hogy jobban szerepelt, mint várták. Az elért eredmény, néhány nagyon szép előadás adta élmény és a záróvi­tán elhangzott bírálatok eddig nem tapasztalt szabad levegője külön- külön és együttvéve kellemes és megnyugtató érzésekkel töltött el és bizonyára mindazon kartársa­mat, akik szintén közvetlen része­sei voltak a fesztiválnak. A magyar színjátszás ünnepi he­tének méltó záróakkordja volt a kitüntetések kiosztása. A mi szín­házunk is abban a megtisztelte­tésben részesült, hogy egyik tehet­séges vezető művészünket, Homo- kai Pál elvtérsat kitüntetésben ré­szesítették. Mindnyájan nagyon örültünk Homokai elvtárs méltó elismerésének de ugyanakkor fel­vetődött bennünk az a gondolat, amely kissé keserű szájízzel töltött el bennünket. Nem akarjuk túlbe­csülni színházunk képességeit és elért eredményeit, de ha abból in­dulunk ki, hogy az ugyancsak egy esztendős múltra visszatekintő Eg­ri Gárdonyi Géza Színház tagjaiból öt vagy hat embert részesítettek kitüntetetósben, önkéntelenül adó­dik a kérdés: vaion a mi színhá­zunkban csak egy ember érdemel­te meg az elismerést? Én föltettem a kérdést a feleletre legalkalma­sabb személynek, színházunk igaz­gatójának. Ö azt válaszolta nekem, hogy a Gárdonyi Géza Színház ve­zetőjének jobb a »szocialista össze­köttetése«, hogy őneki személyi el­lentéte volt a Népművelési Minisz­térium egyik fontos személyével, Both Bélával, aki most ilyenformán próbálja éreztetni vele ellenszenvét. Nincs jogom kételkedni igazga­tóm állításának igaz voltában, de ugyanakkor, amíg nem vagyok meggyőződve az állítás igaz voltá­ról, az illető miniszteriális fórum­ban sem kételkedhetem. Ezért ve­tem föl a kérdést — s bizonyára választ fognak adni erre, — hogy vajon előfordulhat-e két ember konfliktusa miatt az, hogy jól dol­gozó elvtársak és vele együtt az egész színház esetleges méltó elis­merése elmaradjon. Végezetül megragadom az alkaté mat, hogy sajtónk útján is köszö- netemet fejezzem ki mindazon ille­tékes szerveknek, hogy olyan in­tenziven, odaadással és mélyen foglalkoznak színházunk ügyével. Közönségünknek pedig azt üzenem, hogy az a féltő szeretet, amely most részéről a sajtó hasábjain ke­resztül megnyilvánul, majd a jövő évad folyamán a színház gyakori látogatásával fog igazán beigazo­lódni. PUSZTA! PÉTER színész sulati ülésen tisztázták volna a hely­zetet. De aikkor sok kényelmetlen dolog elhangzott volna. Őszinte 'bírá­lat? Megkapták színészetek, hogy az őszinte szóra azt a választ, fenyege­tést kapták, hogy »majd illetékes helyen (beszélünk.« Milyen módszer ez? őszinte bírálat? Őszinte bírálat­ra kapta Tóth Béla azt a választ, hogy »ha nem tetszik valami, akkor a jövő évadban egy másik színháznál megírhatja, hogy érzi magát?« Olyan dolgok ezek, amelyeket el kell mondani, hogy a közönség tisz­tán lássa, mi is a helyzet a vezető­séggel a színházban. Ilyen légkörben valóban1 nem le­hetett jó művészi munkát végezni. Nem lehetett, hiszen az intrikák, pletykák keltésében az igazgatóság ; mutatott példát. A pazarlásról .is sokat lehetne írni. Csonka gazdasági vezetőt éppen emiatt bocsátották el'. De vajon nem bűnös-e az igazgató és főrendező is abban, hogy Csonka nyakra-főre ho­zatta a színház nemlétező reprezen­tációs keretéből hármuk részére a feketéket, a likőröket, szenvicseket a számlák szerint több ezer forint értékben. Sugár László tudott erről, -s volt lelkiismerete hagyni, hogy Csonka egyedül bűnhődjön. S nem mondhatják, hogy nem figyelmeztet­ték időben. Amikor már beszéltek ezekről a pazarlásokról, megkérdez­tük a vezetőséget: mi az igazság? Azzal nyugtattak meg, hogy minden rendben van Csonka körül és ő kö- rülük is. Egy hónap múlva 'kiderült, hány százezer forinttal használtak fel többet, hányezer forintot paza­roltak el. S amikor mi megkérdeztük őket, akkor már tartott a vizsgálat, s erről ők is tudtak. Tehát »minden' rendben volt«: -.: Beszéljünk-e arról, milyen kultusz vette körüli az igazgatót? Az ajándé­kozások napirenden voltak, s ezt el is várták. Beszéljünk-e arról is, hogy bírósági per zajlik most Sugár László körül különböző 'becsületsértés s más erkölcsi dolgok miatt. Szóljunk-e ar­ról, milyen furfangos módon akarták s helyeztették el nemrég a munkáját 'becsületesen végző, cseppet sem be­folyásolható Halasi Imre 'gazdasági igazgatót, aki ugyancsak Kaposvá­rott akart maradni? Ne szóljunk minderről, elég ennyi is. S levelek majd elmondják, mennyiben' felelt meg a közönség előtt szakmailag ez a vezetése a színháznak. S 'hadd mondjuk még el, amit csak javaslatként, de színészeink kérnek: bízzanak meg egy becsületes, erőske­zű, művelt kommunistát a színház igazgatásával, s alakítsanak segítsé­gére szakképzett rendezőkből, színé­szekből művészeti tanácsot. Mit mond a közönség ? A szerkesztőségbe érkezett számos hozzászólásból, levélből ismertetünk 'néhányat kivonatosan, tekintve, hogy a vitához olyan nagy számban érkeztek hozzászólások, hogy nem tudjuk őket teljes egészükben közölni. KOVÁCS GEDEON (Kaposvár, Füredi u. 7 sz.) írja. »Meglepetéssel olvastam a Somogyi Néplapban azokat a dolgo­kat, amik a kulisszák mögött történtek. Ezekről a dolgokról mi a színházláto­gató közönség is értesülve vagyunk, s köszönetét mondunk a Somogyi Néplap­nak, amiért elindította ezt a vitát és az első kapavágást megtette ebben az igen égető problémában. Félt mindenki a »fe­kélyhez nyúlni, pedig ez a »betegnek« csak javulást hozott volna. Ha színházunk bármelyik műveszet megkérdezzük: mi lesz jövőre, kivétel nélkül azt a választ adják »megyek, na tudok, mert itt a legsötétebb középkort meghazudtoló állapotok vannak«. A színház magja: Juhász, Barcza, Körosz- tös és Kerpely és kívülük még sokan el­távoznak emiatt. De nem engedhetjük el őket. Mi sokat harcoltunk, hogy vég­re Somogynak színháza legyen. Kormá­nyunk eleget tett Somogy dolgozói ké­résének. Most ott tartunk, hogy e telje­sített kívánságunk veszélyeztetve van. Színházunk megmarad-e, vagy nem? És ki vállalja a felelősséget, ki akar hátra­felé haladni? Egyesek talán idem sze­mélyi érdekből, vagy talán gőgből. Az ÉDOSZ kultúrotthonban kintjárva szemtanúja voltam egy kisebbfajta »tüntetésnek« amely távozni készülő •művészeink mellett szólt. Elgondolkoz­tam, és talán mások is elqondolkozhat- nak. Joggal nevezte ezt a Somogyi Nép­lap a közönség hangulatának. Nem sza­bad várnunk. A közönség körében sokan ellen­szenvvel viseltetnek a színház vezetői iránt. Megdöbbenve hallottam Magyari Péter karmester véleményét, amit ta­lán kissé jóindulatúan írt meg a Somo­gyi Néplap. Hallani széltében-hosszában a felháborodást, hogy Magyari az or­szágoshírű népi együttest »lecsürhéz- íe«. Mi ezt tűrtük, legfeljebb írtunk egy cikket és megy tovább minden a régi mederben? Most kel! intézkedni, amíq nem ké­ső. Igaza van a cikknek. Somogy dol­gozó népe megérdemli a színházat, de nem akármilyen színházat. Idővel szá­mon fogják ezt kérni és vigyázzunk, hogy akkor már késő ne legyen.« KOVÁCS GÁBOR (Kaposvár, Szigetvá­ri u.) »A Néplap cikke után megfigyel­tem az emberek, a járókelők magatar­tását. Mindenki mosolyogva kérdezi: »Na mi a véleményed? Mit szólsz hoz­zá?« A mosolygók már megadják a vá­laszt: általános helyeslés, egyetértés a nagyközönség minden rétegében. Ne­kem csak egy kérésem lenne: ki vagy kik akadályozzák meg, hogy az általá­nos óhaj valóra váll jón? Erre szeretnék választ kapni. Gratulálok a szerkesztő­ségnek, hogy hozzá mert nyúlni ilyen kényes kérdésekhez. Az igazság, a be­csületesség győzni fog. A felzaklatott idegek megnyugszanak s az új évad­ban még több tapssal jutalmazzuk ked­ves, megszeretett színészeinket.« CSIMA HAJNAL, TÓTH BÉLÁNÉ és TÓTH BÉLA, a 23. AKÖV dolgozói leve­léből: »Felháborodva vettük tudomásul, hogy színészeink: Juhász Pál, Kerpely Judit, Hajdú Péter, Rohonczy Mária, Körösztös István, Barcza Éva és a többi jó színész milyen okok miatt válnak meg színházunktól. Mi kisfizetésű dolgozók vagyunk, akik örömmel mentünk a ka­posvári színházba, így teljesen egyetér­tünk a Somogyi Néplap szerkesztőségé­nek véleményével. Hasson a szerkesz­tőség oda, hogy ezek a színészek ittma­radhassanak, hogy m (nden művészi tu­dásukkal szórakoztassanak«. HAJDÚ PÉTER színész, többoldalas levelében kimerítően és őszintén meg­írja, milyen visszaélések és milyen igaz­ságtalanságok történtek az elmúlt évad­ban a kaposvári színházban a vezető­ség mulasztásai és összejátszása miatt. A Hajdu Péter levelében felvetetteket az illetékes szervek vizsgálják meg, s későbben adunk hírt róla olvasóinknak. BORBÉLY BÉLÁNÉ (Kaposvár Pete Lajos u. 11.) leveléből: »Mi kaposvári dolgozók azt hittük hogy a színház ar­ra hivatott, hogy a dolgozók szórakozá­sát és művelődését szolgálja. Ez csak kis részben történt meg, mert ha el­mentünk a színházba, mindig előttünk lebegtek a hallottak, s így nenV tudtuk annyira értékelni a színház munkáját, mint kellett volna. Nem hisszük, hogy a múlt színházi évadban bármely vidéki színháznál megtörténhetett, hogy a kol­lektív szellem helyett a színházi dolgo­zók között állandó rettegés intrika és hasonló dolgok történtek volna. Csak nálunk volt így. Sokszor hangzott el a régi világban, hogy akármilyen kis színész szóba sem állt a munkással. Ezzel ellentétben a mi színházunk művészei keresték a kap­csolatot a kaposvári dolgozókkal, s ezért tudjuk, mi van a kulisszák mögött. A vezetőség távoltartotta magát a dol­gozóktól...« ». . .feltétlen meg kell akadályozni, hogy a kaposvári dolgozók által köz­szeretetnek örvendő színészek szétmen­jenek. Mi, kaposvári dolqozók köszö­nettel tartozunk a helyi sajtónak a cikkért, amiből érezzük, hogy velünk, a közönséggel tartanak, és eredményes lesz az az elgondolásuk, hogy színésze­ink szívesen maradjanak s maradhas­sanak városunkban. Természetesen más vezetőséggel, s a következő évadban még naqyobb lelkesedéssel és odaadás­sal fogják munkájukat végezni a dolgo­zók nevelésére és szórakoztatására.« Becsületes, tisztaszándékú, hozzáértő irányítást Somogy művészeti és kulturális életében aposvár értelmiségének köré­ben igény merült fel, hogy megjavítsuk Somogy művészeti és kulturális életének irányítását. A Megyei Pártbizottság is magáévá tet­te ezt az igényt és csütörtökön Ka­posvár néhány értelmiségi dolgozó­ját beszélgetésre hívta meg. Tóth István elvtárs, a Megyei Párt-vógre- haj tóbizottság első titkára feltette a kérdést a jelenlevőknek: lehetséges votoare egy olyan művészeti tanács alakítása, amely a megye és Kapos­vár művészi és kulturális életének irányításában aktívan résztvenne. A meghívottak egyöntetűen helyeselték e tanács megalakításának gondolatát, annál is inkább, mert Somogy és Ka­posvár kulturális téren igen lema­radt más megyéktől, más városoktól, pedig adottságaink semmivel sem rosszabbak. A művészeti tanács nem operatív szerv lenne, hanem társadalmi segítő szerv, s a Megyei Pártbizottság, a Megyei Tanács irányításával mű­ködne. A kulturális életet — mint mondták — az őszinte, becsületes, tiiszitaszándékú, hozzáértő irányítás kell jellemezze. S ehhez kell a mű­vészeti tanácsnak segítséget adnia. A jelenlévők úgy képzelik el a tanács működését, mint ahogy ezt Baranyá­ban Pécsett csinálják. Lenne elnöke, titkára a tanácsnak, tervet dolgozna ki bizonyos kultúrprogramok rende­zésére. Tájékoztatná a Megyei Párt- bizottságot, a Megyei Tanácsot egyes rendezvények szükségességéről. Fog­lalkozna irodalmi kérdésekkel, a festőművészek ügyével, a kaposvári szimfonikus zenekarral és őszinte, nyűt vélemények alapján, a párt po­litikájának megfelelően segítene irá­nyítani a megye művészi és kulturá­lis életét. öbb felszólaló hangsúlyozta, hogy Kaposvár kulturális éle­tében sok akadályt jelent — sajnos, az értelmiségi dolgozók között — a gyakran megnyilvánuló rosszindulat, alakoskodás, furkálás. Ezt a Megyei Pártbizottság nem engedheti meg. Szabad vitákban kell tisztázni a vé­leménykülönbségeket, s nem lehet, hogy önző személyi érdekek kerülje­nek a közösség ügye fölé. A felszó­lalók több támogatást is kértek a megye és a város vezetőitől: erköl­csileg és anyagilag is. Hangsúlyozták, hogy a múltban Kaposváry polgár­mester, Stepíhaich alispán egyáltalán nem volt kultúraszerető és kultúrát támogató vezető, de ahogy -szakítot­tunk a múlt rendszerrel, mai vezető kádereinknek is szakítaniuk kell a kultúra iránti közömbösséggel. felmerült a beszélgetés alkalmá- * val a Megyei Oktatási Osz­tály munkája is. A pedagógus társa­dalom bizalmát a párthoz, az állam­hoz a jelenlegi Megyei Oktatási Osz­tály néhány vezetője nem hogy erő­sítené, hanem egyáltalában erköl­csösnek nem mondható, — helytelen magatartásával csak gyengíti. Hiba nélküli emberek persze nincsenek, de erkölcsileg kompromittált emberek­nek nem lehet tekintélyük a veze­tésre. \ Szó esett színházunk ügyéről isj Egyet értettek a Somogyi Néplapban megjelent vita szükségességével, hisz a színház ügye nem csupán színházi ügy, hanem a város, a megye kultu­rális életének de ü-gye. A rövidesen megalakuló tanács legsürgősebb fel­adata lesz majd, hogy a színház ve­zetésének, munkájának megjavításá­ra javaslatot dolgozzon, ki. Ahhoz, hogy a város, a megye kulturális élete valóban fellendüljön, hogy értelmiségi dolgozóink szíwveüí- lélekkel a kultúra tolmácsoiói legye­nek, a megyei, városi, járási pártbi­zottságoknak, tanácsoknak is segíte­niük kell. Nekik kell biztosítaniuk, hogy a kulturális rendezvényeken a munkások és parasztok is nagy szám­ban résztvegyenek. Szó volt arról is, hogy a Somogyi Néplapom keresztül szélesebb körben kell tájékoztatni a közvéleményt, 'hogy a lap legyen vitafórum, amely elősegíti művészi és kulturális éle­tünk előrehaladásét. A Megyei Pártbizottság helyesli ennek a művészi, kulturális tanács­nak a megalakulásét. Támogatja is, s csak azt kéri, hogy őszintén, becsü­letesen a dolgozó nép ügyét szolgálva végezze munkáját. A tanács munkájával, működé- sével kapcsolatban várjuk me­gyénk dolgozóinak javaslatait, észre­vételeit. H. J. A Néhány észrevétel a „Kaposvári Képeslapok'-hoz A kaposvári olvasóknak szí vesen látott, szeretett folyóirata a magyar—szovjet barátság kitűnően szerkesztett lapja, az Üj Világ. Különleges örömmel vet tűk kezünkbe a június 21-i számát, mert második oldalán »Kaposvári Képeslapok« címmel hosszú cikket hozott városunkról. A riport azonban, mint a közölt fényképek is igazolják: a Dorottya-ház udvara, a rómahegyi Rippl-Rónai kastély egyik szobája, az egykori »Mocsár vár«-ról készített metszet, a Kossuth tér, csak címében törekedett a mai, az új Kaposvárról szól­ni. A cikkben felvetett problémák jórésze pedig kissé keresett, mond­hatnánk előráncigált, nem a mai Kaposvár problémái. Szó esik a cikkben arról, hogy a várost »már mi nagykorúsitottuk a felszabadulás után, ipart, gyára kát adva neki.«; bár szól a cikkíró a Cukorgyárban töltött félóráról, nek ünk mégis hiányzik, hogy meg sem említi ötéves tervünk legnagyobb' könnyűipari létesítményét, fono­dánkat, országunk legkorszerűbb, nemrégen üzembe helyezett új hű­tőházát, újra életre keltett, korszer űsített vaskombinátunkat. A mi fo- ■ nodánk 300 személyes leányotthonával, bölcsődéjével, kultúrházával, új tanítóképzőnk saklcal inkább szemlélteti számunkra Kaposvárt, mint a közölt képek bármelyike. Ebbe azonban nem szólhatunk be­le, elvégre ízlés és felfogás dolga, hogy kinek mi tetszik Kaposvárott örüljön itt mindenki annak, aminek akar! KÖZIGAZGATÁS FURC SAS ÁGAI című szakaszban Kovács Béla, a cikk írója elmaras ztalja a felsőbb szerveket, amiért Kaposvárt mezőgazdasági városnak minősítették és így kirekesztették a lakásépítések állami beruházási keretéből, és helyesen állapítja meg, hogy a régi beskatulyázáson »a történelem már rég átlépett«. A cikk végén viszont mégis csak elfogadja, hogy »gyökerében itt mindenki paraszt.-« MŰEMLÉK DARÖCBAN. »Mé gy a szép Május 1 utcán és valaki felhívja figyelmedet a Dorottya-házra ... Kívülről üzletek rontják az összhangot, udvara mocskos, elhanyagolt... A város eddig rossz gazdája volt a műemléknek. »Azt üzenjük a cikkírónak, hogy a mű­emléknek nyilvánított Dorottya- házba nem mi telepítettük a rossz­emlékű Graumann hentesüzletet és másik oldalára a Sachs-féle di­vatboltot, sem udvarába a Dausek lakatosüzemet, mi csak államosí­tottuk ezeket, Ott a helyszínen, ahol találtuk. A darócot tehát nem mi húztuk a házra. Ez is hozzátartozik az igazsághoz. Ha a magyar—szovjet barátság lapjának cikkírója akár csak a Magyar—Szovjet Társaságot felkereste volna tájékoztatásért, máris megtudhatta volna, hogy mégsem az a jellemző a mi városunkra hogy a Rippl-Rónai-villa kertjéből a hatóságok ki akarták vágatni az ott őrködő szépséges két vörösfenyőt, hanem inkább az, hogy menti a kaposvári vár maradék téglaromjait, melyre a nemzeti hagyományok ápolásáról sokat fecsegő, letűnt régi rendszer ráépítette a Nostra- raktárt, hogy hatalmas áldozattal elkészíttette a legnagyobb magyar költő bronzszobrát, a Tanácsköztársaság .mártírjainak emlékművét, hogy első felhívásra százezreket szavazott meg és folyósított állandó színház létesítése érdekében, hogy évente tízezreket ad a városi könyvtárhálózat fejlesztésére, hogy háromnegyed millió forintot for­dít a város szépítésére, fásítására, parkosítására, hogy milliókat költ iskolákra, bölcsődékre, játszóterekre. A Ti örülünk, ha írnak váró sunkról, ha bírálják tanácsunk, szerveink, intézményeink munkáját, ha boncolgatják váro­sunk életét, lakóinak örömét, gondjait', problémáit. Több szem többet lét, a kívülállók mégis csak tárgyi tagosabban ítélnek, mint az akarva- akaratlanul elfogult itt élők. De a város nemcsak házakból és mű­emlékekből áll, hanem emberekből is, akiknek életéről bizony nem sok szó esett a »Kaposvári Képeslapokéban. (Szerk.)

Next

/
Thumbnails
Contents