Somogyi Néplap, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-15 / 166. szám
Pari és párfép í f é s * FELTÉTEL NÉLKÜL, AZ IGAZSÁG ALAPJÁN Bc > alatonszabadiban az évek során sok középparaszt került kuláklistára, viszonylag több, mint akármelyik községben. S ennek megvolt a maga oka. Mert ugyan melyik falusi ember, főleg vezető ember nem tudta, hogy hol van a kulákság »hivatalosan megállapított« határa? Huszonöt hold föld, 350 aranykorona, ilyen pedig akadt jócskán Szabadiban. Ez a hivatalosan elfogadott határ adta a ceruzát a községi vezetők kezébe, hogy középparasztokat is oda írjanak a kulákok közé. Legfőbb oka ennek az volt, hogy a megyében a bálatonszabadi parasztoknak van a legmagasabb aranykoronájuk; nem ritka — mondják a község vezetői —, hogy 1 hold meghaladja a harmincötöt is. Kinek jutott akkoriban eszébe, hogy megnézze alaposabban, kizsákmányolónak tartják-e a faluban X. Y. gazdát, ha egyszer az aranykoronája elérte a 6—7OO-at? Sokan elcsodálkoztak már ezen a hihetetlen magas aranykoronán. A szabadiak így adták meg erre a magyarázatot: ez már jóval a felszabadulás előttről ered, a veszprémi kegyes káptalanság hagyta ránk. Amikor sok évtizeddel ezelőtt megtartották a földkóstolót, a káptalanság közbenjárására — amelynek hatalmas szántói terültek itt el — igen magas aranykoronát állapítottak meg a földnek. Ennek is megvolt a maga oka, ugyanis a jobbminőségű földek után a bank több hitelt folyósított, ha pedig a káptalanság áruba bocsátott egy-egy darab szántót vagy rétet, annál többet fizettek érte, minél magasabb volt az aranykorona-értéke. Hát így történt, s mivel így történt, a forma kedvéért a káptalanság birtoka mellett meghúzódó kisparcellá- kat is magasra értékelték. Ebből származtak a bajok, így lettek középparasztök érdemtelenül kóláknak sorolva. n e azóta több év telt el, megtanultuk önkritiku- U san szemlélni saját munkánkat, s őszintén hozzákezdtünk hibáink kijavításához. Bálatonszabadi- ban is még a múlt ősszel megkezdték a jogtalanul kutaknak minősített középparasztok rehabilitálását. A községi pártbizottság és a tanács végrehajtó bizottsága alaposan megfontolta, mit cselekszik, anélkül, hogy erre bármilyen utasítást kapott volna. Nem azon vitatkoztak, hogy az aranykoronán hogyan változtassanak, hanem mivel ismerték az embereket, ismerték múltjukat, ismerték róluk a község lakóinak véleményét is, egybehangzó döntés alapján 13 középparasztot mentesítettek a kulákság alól. Egyrészük belépett az újonnan alakuló termelőszövetkezetbe. Másik részük még ma is egyénileg gazdálkodik. Hadd említsünk közülük kettőt- hármat: Bocsor János 18 és fél holdas középparaszt 391 aranykoronája miatt került kuláklistára. Pete Károly 6 és fél holdast azért sorolták ide, mert nagyapjának 50 hold földje volt. (Szükséges megjegyezni, hogy az 50 holdat rég megosztották a testvérek között, mindegyiknek jutott 6 és fél hold.) Homoki Gergely 21 és fél holdja, 442 aranykoronája után lett külák. De hasonló eset mind a tizenhárom. Az itt felsorolt három középparaszt jelenleg nem termelőszövetkezeti tag, de Márt József, Dávid István és Hermecz Bonifác — akit szintén rehabilitálták— még az ősszel belépett a Haladás Tsz-be. Hermecz Bonifácot ma is az egyik legjobb munkaerőnek tartják, Dávid Istvánt pedig megválasztották az ellenőrző bizottság elnökévé. E* 1z történt tehát a múlt ősszel Balatonszabadiban. A helyi vezetők öntevékenységének nem maradt el a hatása. Most a XX. pártkongresszus újból felkeltette a község vezetőinek felelősségérzetét, és ismét vita tárgyává tették: nincs-e jelenleg is kuláknak sorolva olyan középparaszt, aki a magas aranykorona miatt érdemtelenül került oda, aki egész életében becsületesen dolgozott, nem kupeckedett, nem tartott cselédet stb. A falu véleménye és a vezetők reális értékelése alapján nem volt nehéz eldönteni, hogy még van, akinek a községi pártbizottság és a tanács adós maradt a re- habilitációval. Most ezt — igen helyesen — pótolni akarják. Nincs sok halogatni való idő. Ám ez sem megy simán, zökkenőmentesen. A község vezetőinek most is különböző téves nézetekkel kell megküzdeniük. A XX; kongresszus után azt a célt tűzték ki, hogy az elkövetett hibákat becsületesen, őszintén kijavítják, a lehetőség szerint megelőzve, hogy újabb hibákat kövessenek el. Ezért vetette el a község vezetőtestülete — helyesen — azt a véleményt, hogy csak azokat a kuláknak minősített középparasztokat rehabilitálják, akik belépnek a termelőszövetkezetbe. Mert ilyen javaslat is akadt. Igazságtalan és a XX. kongresszus szellemével összeegyeztethetetlen lenne, ha nem az igazságot vennénk alapul, azt, hogy valaki jogosan vagy jogtalanul került a kulákok közé. Ha pedig az illető kéri a termelőszövetkezetbe való felvételét, arról a közgyűlésnek kell döntenie. De ha az illető még nem akar a termelőszövetkezetbe lépni, erre senki sem kényszerítheti. És ez nem lehet akadálya, hogy a község vezetői a jogtalan külák- minősítésért elégtételt adjanak neki. TTelyesen döntött tehát a községi pártbizottság és a tanács, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy rövid időn belül kibővített végrehajtó bizottsági ülésen megtárgyalják és döntenek annak a nyolc dolgozó parasztnak ügyében, akit a község közvéleménye nem tart kuláknak. Minden feltétel nélkül, az igazság alapján. FOGADÓÓRA- EMBERI SZÍVVEL — Képviselő elvtárs, én abból élek, abból a hatszáz ölecskéből! 35 éve kertészkedem rajta, s most, vén- ségemre, ki akarnak dobni belőle ... Kapától meghúzott vállú, őszhajú öreg, millió ránccal az arcán. Szentes Lajos, Szigetvári utca 10. szám alatti lakos. Indulatában felugrik és siltes sapkáját lecsapja a székre. Sási János lehajtja a fejét, nem azért, mert ő a bűnös a dologban, hisz először hall róla. Hanem: nehéz, valahogy szívfacsaróan nehéz dolog látni, mikor két férfiszemben könny jelenik meg. — Nyugodjon meg, Szentes bácsi, még ma utánanézek... Legszívesebben most indulna, de nem lehet: »1956. július 13-án 9—11-ig Sási János és Varga Károly ^ országgyűlési képviselők fogadóórát tartanak«. Már fél 12, de még mindig jönnek. Baroza Lajosné elmondja, hogy 1954. november 18-án a Textilművekből áthelyezték az üzem férfiszállásához (takarítónő). Ott viszont az állást már három nappal előbb betöltötték. Akkor kiadták a munkakönyvét, beleírták: »önkényes kilépés«. Azóta állás nélkül van. Egy életen át szerzett apróbb holmijait adogatja el, meg pesti rokonai küldenek néha pár forintot. így él. Él? Tengődik. S a számtalan hivatallal, felsőbb fórummal rendelkező Kaposvárott húsz hónap alatt nem intézték el ügyét! Ez az, a sok hivatal. Nagy halmaz papírt mutat. Ember legyen, aki kiigazodik közte. Nem is volt képes ró, azt se tudja, hová kellene fordulni, hol kapna orvoslást. Mert ez a sok bürckrácia-termék minden, csak nem az! Eljött hát ide, az ország nagy fórumának két tagjához. Bizalommal, de már kicsit reménytelenül. Varga elvtárs rágja a ceruzáját: eddig azt hitte, ilyet csak szatírákban lehet olvasni. Hát nem. Persze, van valami zavaró az ügyben. Bar- cza néni követett el szabálytalanságot, aminek alapján áthelyezték. De hát így? S egy magárahagyott, 62 éves asszony húsz hónapig nem tud elhelyezkedni sehol? ... A következő eset — ha lehet — még cifrább. Deák Gyula, a TV tap- sonyi raktárkezelője 49-ben házat vásárolt Böhönyén. 56-ben behívták négy hónapra katonának. Ez alatt a helyi tanács óvodának kisajátította házát, minden hivatalos eljárás, kártérítés nélkül! Deák Gyula azóta megnősült. Kicsi gyereké van. Atap- sonyi orvos nem egyszer eltiltotta már őket attól a kétszer-két méteres lyuktól, ahová becsorog az eső, elrothad az asztal lába és a fehérnemű a szekrényben. Dehát hova menjen? A böhönyei tanács nem hajlandó megszüntetni hát év előtti törvény- sértését ... Óvoda kell. Ez kétségtelen. De hát lenne megoldás, csak... Csak egy hiányzik: a szív, a lélek. Az élő emberek fájó problémáival való felelősségteljes törődés. Igen. Ezt mutatja Röss János esete is. A Megyevill-nél dolgozott 1955 tavaszáig, amikoris beteg lett. Az év júliusában munkaképtelen rokkantnak nyilvánították. Kapott havonta 350 forintot. 56 január elsején megállapították, hogy jogtalan a járadék. Hogyan, miképpen, milyen paragrafus alapján? Ki tudja ... Röss János viszont nem paragrafus. 14 éves korától cseléd, alkalmi munkás volt. Egy nehéz, küzdelmes, ínséges élet rokkantotta meg! Hol van hát az a paragrafus, amely megtiltja a segélyt? Álljon elő! Van, atki útlevélüigybeo jön, mások lakásproblémát hoznak. A két képviselő elvtársi legtöbbször rögtön felveszi a kagylót, tárcsáz. Talán el lehet mindjárt intézni Hm. Hiú -remény. Sási elviére Szentes bácsi ügyében pontosan öt helyre telefonált, míg végre meg tudta állapítani, hogy —> isten tudja, hol az akta! Az akta, az akta! Csodálatos ez az atotavándorlás: a holt papír sokkal fürgébb, mint az éHő ember. Mint a kígyó, úgy csúszik ide-oda-. Szegény ügyfél néha már azt hiszi: na, most megfogtam! Dehogy! Kijelentik neki: »Az akta, kérem, már itt és itt van.« Eredj utána, ha tudsz ... Egy órakor Sási elvtárs feláll: — Na, -gyerünk! Nem jön több ember, s ő már alig várja, hogy indulhasson a Szigetvári utcába. Útközben összegezi a helyzetet: Szentes bácsi 921-ben vette a telket. Ezer köbméter földet hordaitott rá, hogy termővé tegye. Hosszú évek véres verejtéke árán házat húzott ró, melyet 44-íben -másodperc alatt elpusztított egy bomba. Azóta egy szobában húzza meg magát öreg feleségével, beteg, keresőképtelen lányával. S most jön a Városi Tanács VKG-osztálya, hogy »az üres telket kisajátítjuk 12 000 forint kártérítés ellenében.« Üres telek..; Dehogy üres! Egy ember, egy család élete van benne! Minden talpalatnyi helyen paprikái, paradicsom, uborka, dinnye: a megélhetés. Aztán egy pince, disznóól, kút, kamra. S mindez 12 000 forintért? Hát nincs megoldás? Van! Az ötös szám alatt szintén üres telek. Kukorica, krumpli terem benne. Tehát nem létfenntartási célt szolgál. A 9-es szám alatt napközi otthon. Annak udvarán van hely bőven még egy 'bölcsőde számára is, amit egyedül és kizárólag csak Szentes bácsiék portáján lehet megépíteni — egyes szervek véleménye szerint. Tehát nem kellett más, csak kimenni egyszer, egyetlen egyszer ! Hallják, Illetékes elvtársak ? ! S egy család máris nyugodtan hajtja álomra fejét, hosszú hónapok rémült szorongása után. S ez a fő tanulsága az első kaposvári képviselői fogadóórának: a panaszok kilencven százalékát aktatologatás nélkül, csupán egyetlen egy emberi szívvel már rég el lehetett volna intézni. Ám mindezeken túl: Varga és Sási elvtársak örülnek, hogy egy csomó jogos vaigy részben jogos sérelmet orvosolhatnak — talán. Mert a mindeneket átfogó bürokráciává! azért ők sem tudnak megbirkózni. Ehhez több ember keli1: az egész ország társadalmának összefogása, közös akarata. Kunszabó Ferenc Szerettessük meg minél jobban a pártoktatást Két üzembe látogattunk el, hogy megvizsgáljuk: milyen erőfeszítéseket tett a pártvezetőség az 1956-57-es oktatási év előkészítésében. Mint ismeretes, a hallgatók kiválogatásának határideje lejárt, amit egyéni beszélgetéssel, az önkéntesség figyelembevételével kellett elvégezni. Ám ez nem jelentheti azt, hogy ha van olyan pártszervezet, ahol még nem fejezték be ezt a munkát, vagy — ami sajnos előfordult — még hozzá sem kezdtek, most egy-két nap alatt az alaposság mellőzésével »elvégezzék«. Ha ezt tennék, nemcsak az alapszervezet jövő évi pártoktatásának ártanának, de gondot és több munkát okoznának a Városi Pártbizottságnak is. Mit tapasztaltunk az üzemekben? HÚSÜZEM A párttitkárt nem találjuk, szabadságon van, helyette Friss Ferenc elvtárs, a vezetőség szervezési felelőse ad felvilágosítást. — Két tanfolyamot indítunk — mondja —, a »Marxizmus—leninizmus alapjai« tanfolyam második évfolyamát, és egy »Időszerű kérdések« tanfolyamát. — Hogyan történt az előkészítés? — tesszük fel a kérdést. A »Marxizmus—leninizmus alapjai« első évfolyamának tavalyizáróvizsgáján kivétel nélkül mindenki jelentkezett a második évfolyamra, így a vezetőség véleménye szerint a tavalyi 25-ből 20-22 az idén is tanul. — Legutóbb mikor beszéltek velük erről? — A taggyűlésen volt róla szó. — És külön egyénileg, módot adva mindenkinek álláspontja kifejtésére? — Ügy még nem beszélgettünk, csak azokkal, akik felsőbb oktatási formában akarnak tanulni. Ezt mindjárt ellenőrizzük is. Megkérdezzük Kovács és Druskó elvtársat — aki a vezetőség véleménye szerint politikai gazdaságtan, illetve filozófiai oktatásban akar részt venni —, hogyan beszélgettek el velük az oktatásról. Kiderült, hogy beszéltek ugyan a párttitkárral erről, amikor mindkét elvtárs maga mondta el, mit szeretne tanulni, de az elváláskor nem egyeztek meg abban, hogy a pártvezetőség egyetért-e véleményükkel és ezt azóta sem közölték velük. Tehát a beszélgetés nem volt elég alapos, már csak azért sem, mert nem ismertették, hogy milyen oktatási formák lesznek. Nem esett szó például a »Gazdasági ismeretek« tanfolyamáról, ahol Kovács elvtársnak — most, miután meghallotta, hogy ilyen is lesz — nagyobb kedve volna tanulni. Végső következtetés: újra el kell beszélgetni azzal az öt elvtárssal is, akik felső fokon akarnak tanulni. Tovább érdeklődünk: , — Van-e mindkét tanfolyamhoz megfelelő propagandista és beszéltek-e velük? A válaszból kiderül, hogy a »Marxizmus—leninizmus alapjai« tanfolyamnak már megvan a propagandistája, Fischerné elvtárs szívesen vállalta, a hallgatók is szívesen fogadták, de a másik tanfolyamnak, az »Időszerű kérdésedének még nincs, illetve nem biztos, hogy akit javasoltak, vállalja. — Hát talán ezt kellene először megoldani, nem? — Meg is oldódik napokon belül — kapjuk meg a választ. —Az »Időszerű kérdések« tanfolyamának hány hallgatója lesz? — Tizenhat. — Beszéltek velük? — Még nem. — Akkor hogyan tudják, hogy tizenhat lesz? — Ismerjük az elvtársakat, tudjuk, hogy körülbelül kire lehet számítani. Erre nem lehet alapozni, így könnyen előfordulhat, hogy elmosódik az önkéntesség, hogy esetleg a pártvezetőség olyan elvtársra is számít, aki nem szívesen vesz részt szervezett pártoktatásban, s ez később könnyen lemorzsolódáshoz vezethet. — Mikor akarják megkezdeni az egyéni beszélgetést? — Pénteken és szombaton. (Jóllehet, mire e sorok napvilágot látnak, meg is kezdték, s ehhez csak azt a tanácsot adhatjuk, ha késve is, de nagyon alaposan végezzék a kiválogatást.) Kedden taggyűlés elé kívánja vinni a pártvezetőség a propagandisták és a hallgatók névsorát. Ez helyes, de a taggyűlésnek is felelőssége lesz abban, hogy a pártoktatásra jelentkezett elvtársak figyelmét felhívja: a tanulási fegyelmet betartva, személy szerint mindenki legyen azon, hogy elősegítse az új pártoktatási év sikerét. BARNEVÄL Sárosi elvtárs, a párttitkár és a propagandista, Miklósné elvtárs tájékoztat bennünket a pártoktatás előkészületeiről. Sárosi elvtárs elmondja: ő ugyan nem vett részt az előkészítésben, mert csak a napokban jött meg a háromhónapos pártiskoláról, azonban az ellenőrzés során azt tapasztalta, hogy távolléte alatt a vezetőség nem végzett rossz munkát. Azt is közölte velünk, hogy indítanak egy »Időszerű kérdések« tanfolyamot, amelybe elsősorban a fiatal tagjelölteket vonták be, mindössze hét főt. Indul egy »Marxizmus—leninizmus alapjai« másodéves tanfolyam 17 fővel és a műszaki vezetők részére egy »Gazdasági ismeretek« tanfolyam ugyancsak hét fővel. — Biztosították a propagandistákat? — Igen, azaz, hogy majdnem. Ugyanis a »Marxizmus—leninizmus alapjai« tanfolyam propagandamunkáját Ostoros István elvtárs, az igazgató vállalta, a »Gazdasági ismeretek« propagandistája Radványi Ferenc mérnök lesz. Az »Időszerű kérdések« tanfolyamának vezetését Miklósné elvtársra szeretnénk bízni, aki tavaly is jó propagandista volt, ő azonban inkább a DISZ-ben szeretne propagandamunkát végezni. Most a vele való beszélgetés alapján azt határoztuk, hogy a legközelebbi alkalommal a pártvezetőség a DISZ bevonásával közösen eldönti, hogy a tanulni akaró fiatal diszistákat bevonjuk-e az »Időszerű kérdések« tanfolyamának munkájába, amelyet aztán Miklósné elvtársnő vezetne. így megoldódna a propagandista kérdés is. — Minden hallgatóval beszélgettek? — Mindenkivel személy szerint. — Ellenőrizhetjük? — Bátran. No, akkor gyerünk az üzembe, kérdezzünk meg egy-két dolgozót. Útközben Langer elvtárssal, az egyik műszakival találkozunk. Megállítjuk: Beszélt a pártvezé- tőség Langer elvtárssal arról, hogy, részt akar-e venni jövőre a pártoktatásban? — Igen. — És miben egyeztek meg? — Abban, hogy a »Gazdasági ismeretek« tanfolyamon tanulok. — Önként Választotta? — Igen. — Ott, azt a barnahajú elvtársnőt hogy hívják? — kérdezzük kísérőnktől. — Surugliné. — Ö is résztvesz a pártoktatásban? — Igen. Megkérdezzük őt is. >— önként vállalta a tanulást? — tesszük fel az első kérdést. — Igen. — válaszolta. — Mit fog tanulni? — »Időszerű kérdéseket«. — Párttag? — Nem, pártonkívüli. Még beszélgettünk egy-két dolgozóval, főleg elvtársnőkkel — mert zömével azok dolgoznak itt — s valóban saját szemünkkel, fülünkkel győződhettünk meg arról, hogy nem volt rossz az előkészítés. Útravalóul tanácsoljuk, mielőtt eljövünk: októberig többször is keressék meg a hallgatókat, beszélgessenek velük személyesen, csoportosan — mikor hogy adódik — a tanulás jelentőségéről. Szerettessék meg minél jobban velük a pártoktatást. Vucsák Magda.