Somogyi Néplap, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-15 / 166. szám

Pari és párfép í f é s * FELTÉTEL NÉLKÜL, AZ IGAZSÁG ALAPJÁN Bc > alatonszabadiban az évek során sok középpa­raszt került kuláklistára, viszonylag több, mint akármelyik községben. S ennek megvolt a maga oka. Mert ugyan melyik falusi ember, főleg vezető ember nem tudta, hogy hol van a kulákság »hivatalo­san megállapított« határa? Huszonöt hold föld, 350 aranykorona, ilyen pedig akadt jócskán Szabadiban. Ez a hivatalosan elfogadott határ adta a ceruzát a községi vezetők kezébe, hogy középparasztokat is oda írjanak a kulákok közé. Legfőbb oka ennek az volt, hogy a megyében a bálatonszabadi parasztoknak van a legmagasabb aranykoronájuk; nem ritka — mondják a község vezetői —, hogy 1 hold meghaladja a harmincötöt is. Kinek jutott akkoriban eszébe, hogy megnézze alaposabban, kizsákmányolónak tartják-e a faluban X. Y. gazdát, ha egyszer az aranykoronája el­érte a 6—7OO-at? Sokan elcsodálkoztak már ezen a hihetetlen magas aranykoronán. A szabadiak így adták meg erre a ma­gyarázatot: ez már jóval a felszabadulás előttről ered, a veszprémi kegyes káptalanság hagyta ránk. Amikor sok évtizeddel ezelőtt megtartották a földkóstolót, a káptalanság közbenjárására — amelynek hatalmas szántói terültek itt el — igen magas aranykoronát ál­lapítottak meg a földnek. Ennek is megvolt a maga oka, ugyanis a jobbminőségű földek után a bank több hitelt folyósított, ha pedig a káptalanság áruba bocsá­tott egy-egy darab szántót vagy rétet, annál többet fi­zettek érte, minél magasabb volt az aranykorona-értéke. Hát így történt, s mivel így történt, a forma kedvéért a káptalanság birtoka mellett meghúzódó kisparcellá- kat is magasra értékelték. Ebből származtak a bajok, így lettek középparasztök érdemtelenül kóláknak so­rolva. n e azóta több év telt el, megtanultuk önkritiku- U san szemlélni saját munkánkat, s őszintén hozzákezdtünk hibáink kijavításához. Bálatonszabadi- ban is még a múlt ősszel megkezdték a jogtalanul ku­taknak minősített középparasztok rehabilitálását. A köz­ségi pártbizottság és a tanács végrehajtó bizottsága ala­posan megfontolta, mit cselekszik, anélkül, hogy erre bármilyen utasítást kapott volna. Nem azon vitatkoz­tak, hogy az aranykoronán hogyan változtassanak, ha­nem mivel ismerték az embereket, ismerték múltju­kat, ismerték róluk a község lakóinak véleményét is, egybehangzó döntés alapján 13 középparasztot mentesí­tettek a kulákság alól. Egyrészük belépett az újonnan alakuló termelőszövetkezetbe. Másik részük még ma is egyénileg gazdálkodik. Hadd említsünk közülük kettőt- hármat: Bocsor János 18 és fél holdas középparaszt 391 aranykoronája miatt került kuláklistára. Pete Károly 6 és fél holdast azért sorolták ide, mert nagyapjának 50 hold földje volt. (Szükséges megjegyezni, hogy az 50 holdat rég megosztották a testvérek között, mindegyik­nek jutott 6 és fél hold.) Homoki Gergely 21 és fél hold­ja, 442 aranykoronája után lett külák. De hasonló eset mind a tizenhárom. Az itt felsorolt három középparaszt jelenleg nem termelőszövetkezeti tag, de Márt József, Dávid István és Hermecz Bonifác — akit szintén re­habilitálták— még az ősszel belépett a Haladás Tsz-be. Hermecz Bonifácot ma is az egyik legjobb munkaerő­nek tartják, Dávid Istvánt pedig megválasztották az el­lenőrző bizottság elnökévé. E* 1z történt tehát a múlt ősszel Balatonszabadiban. A helyi vezetők öntevékenységének nem ma­radt el a hatása. Most a XX. pártkongresszus újból fel­keltette a község vezetőinek felelősségérzetét, és ismét vita tárgyává tették: nincs-e jelenleg is kuláknak so­rolva olyan középparaszt, aki a magas aranykorona miatt érdemtelenül került oda, aki egész életében becsü­letesen dolgozott, nem kupeckedett, nem tartott cselé­det stb. A falu véleménye és a vezetők reális értékelése alapján nem volt nehéz eldönteni, hogy még van, akinek a községi pártbizottság és a tanács adós maradt a re- habilitációval. Most ezt — igen helyesen — pótolni akarják. Nincs sok halogatni való idő. Ám ez sem megy simán, zökkenőmentesen. A község vezetőinek most is különböző téves nézetekkel kell megküzdeniük. A XX; kongresszus után azt a célt tűzték ki, hogy az elköve­tett hibákat becsületesen, őszintén kijavítják, a lehető­ség szerint megelőzve, hogy újabb hibákat kövessenek el. Ezért vetette el a község vezetőtestülete — helyesen — azt a véleményt, hogy csak azokat a kuláknak mi­nősített középparasztokat rehabilitálják, akik belépnek a termelőszövetkezetbe. Mert ilyen javaslat is akadt. Igazságtalan és a XX. kongresszus szellemével össze­egyeztethetetlen lenne, ha nem az igazságot vennénk alapul, azt, hogy valaki jogosan vagy jogtalanul került a kulákok közé. Ha pedig az illető kéri a termelőszövet­kezetbe való felvételét, arról a közgyűlésnek kell dön­tenie. De ha az illető még nem akar a termelőszövetke­zetbe lépni, erre senki sem kényszerítheti. És ez nem lehet akadálya, hogy a község vezetői a jogtalan külák- minősítésért elégtételt adjanak neki. TTelyesen döntött tehát a községi pártbizottság és a tanács, amikor arra az álláspontra helyez­kedett, hogy rövid időn belül kibővített végrehajtó bi­zottsági ülésen megtárgyalják és döntenek annak a nyolc dolgozó parasztnak ügyében, akit a község köz­véleménye nem tart kuláknak. Minden feltétel nélkül, az igazság alapján. FOGADÓÓRA- EMBERI SZÍVVEL — Képviselő elvtárs, én abból élek, abból a hatszáz ölecskéből! 35 éve kertészkedem rajta, s most, vén- ségemre, ki akarnak dobni belőle ... Kapától meghúzott vállú, őszhajú öreg, millió ránccal az arcán. Szen­tes Lajos, Szigetvári utca 10. szám alatti lakos. Indulatában felugrik és siltes sapkáját lecsapja a székre. Sási János lehajtja a fejét, nem azért, mert ő a bűnös a dologban, hisz először hall róla. Hanem: nehéz, va­lahogy szívfacsaróan nehéz dolog látni, mikor két férfiszemben könny jelenik meg. — Nyugodjon meg, Szentes bácsi, még ma utánanézek... Legszívesebben most indulna, de nem lehet: »1956. július 13-án 9—­11-ig Sási János és Varga Károly ^ or­szággyűlési képviselők fogadóórát tartanak«. Már fél 12, de még mindig jönnek. Baroza Lajosné elmondja, hogy 1954. november 18-án a Textilmű­vekből áthelyezték az üzem férfi­szállásához (takarítónő). Ott viszont az állást már három nappal előbb betöltötték. Akkor kiadták a mun­kakönyvét, beleírták: »önkényes ki­lépés«. Azóta állás nélkül van. Egy életen át szerzett apróbb holmijait adogatja el, meg pesti rokonai kül­denek néha pár forintot. így él. Él? Tengődik. S a számtalan hivatallal, felsőbb fórummal rendelkező Kapos­várott húsz hónap alatt nem intézték el ügyét! Ez az, a sok hivatal. Nagy halmaz papírt mutat. Ember legyen, aki kiigazodik közte. Nem is volt ké­pes ró, azt se tudja, hová kellene fordulni, hol kapna orvoslást. Mert ez a sok bürckrácia-termék minden, csak nem az! Eljött hát ide, az ország nagy fó­rumának két tagjához. Bizalommal, de már kicsit reménytelenül. Varga elvtárs rágja a ceruzáját: eddig azt hitte, ilyet csak szatírák­ban lehet olvasni. Hát nem. Persze, van valami zavaró az ügyben. Bar- cza néni követett el szabálytalansá­got, aminek alapján áthelyezték. De hát így? S egy magárahagyott, 62 éves asszony húsz hónapig nem tud elhelyezkedni sehol? ... A következő eset — ha lehet — még cifrább. Deák Gyula, a TV tap- sonyi raktárkezelője 49-ben házat vásárolt Böhönyén. 56-ben behívták négy hónapra katonának. Ez alatt a helyi tanács óvodának kisajátította házát, minden hivatalos eljárás, kár­térítés nélkül! Deák Gyula azóta megnősült. Kicsi gyereké van. Atap- sonyi orvos nem egyszer eltiltotta már őket attól a kétszer-két méteres lyuktól, ahová becsorog az eső, el­rothad az asztal lába és a fehérnemű a szekrényben. Dehát hova menjen? A böhönyei tanács nem hajlandó megszüntetni hát év előtti törvény- sértését ... Óvoda kell. Ez kétségte­len. De hát lenne megoldás, csak... Csak egy hiányzik: a szív, a lélek. Az élő emberek fájó problémáival való felelősségteljes törődés. Igen. Ezt mutatja Röss János ese­te is. A Megyevill-nél dolgozott 1955 tavaszáig, amikoris beteg lett. Az év júliusában munkaképtelen rokkant­nak nyilvánították. Kapott havonta 350 forintot. 56 január elsején megál­lapították, hogy jogtalan a járadék. Hogyan, miképpen, milyen paragra­fus alapján? Ki tudja ... Röss Já­nos viszont nem paragrafus. 14 éves korától cseléd, alkalmi munkás volt. Egy nehéz, küzdelmes, ínséges élet rokkantotta meg! Hol van hát az a paragrafus, amely megtiltja a se­gélyt? Álljon elő! Van, atki útlevélüigybeo jön, mások lakásproblémát hoznak. A két képviselő elvtársi legtöbbször rögtön felveszi a kagylót, tárcsáz. Talán el lehet mindjárt intézni Hm. Hiú -remény. Sási elviére Szentes bá­csi ügyében pontosan öt helyre tele­fonált, míg végre meg tudta állapí­tani, hogy —> isten tudja, hol az akta! Az akta, az akta! Csodálatos ez az atotavándorlás: a holt papír sokkal fürgébb, mint az éHő ember. Mint a kígyó, úgy csúszik ide-oda-. Szegény ügyfél néha már azt hiszi: na, most megfogtam! Dehogy! Kijelentik ne­ki: »Az akta, kérem, már itt és itt van.« Eredj utána, ha tudsz ... Egy órakor Sási elvtárs feláll: — Na, -gyerünk! Nem jön több ember, s ő már alig várja, hogy indulhasson a Szigetvári utcába. Útközben összegezi a helyze­tet: Szentes bácsi 921-ben vette a telket. Ezer köbméter földet horda­itott rá, hogy termővé tegye. Hosszú évek véres verejtéke árán házat hú­zott ró, melyet 44-íben -másodperc alatt elpusztított egy bomba. Azóta egy szobában húzza meg magát öreg feleségével, beteg, keresőképtelen lá­nyával. S most jön a Városi Tanács VKG-osztálya, hogy »az üres telket kisajátítjuk 12 000 forint kártérítés ellenében.« Üres telek..; Dehogy üres! Egy ember, egy család élete van benne! Minden talpalatnyi he­lyen paprikái, paradicsom, uborka, dinnye: a megélhetés. Aztán egy pince, disznóól, kút, kamra. S mind­ez 12 000 forintért? Hát nincs megoldás? Van! Az ötös szám alatt szintén üres telek. Kukorica, krumpli terem benne. Tehát nem létfenntartási célt szolgál. A 9-es szám alatt napközi otthon. Annak udvarán van hely bő­ven még egy 'bölcsőde számára is, amit egyedül és kizárólag csak Szen­tes bácsiék portáján lehet megépí­teni — egyes szervek véleménye sze­rint. Tehát nem kellett más, csak kimen­ni egyszer, egyetlen egyszer ! Hallják, Illetékes elvtársak ? ! S egy család máris nyugodtan hajt­ja álomra fejét, hosszú hónapok ré­mült szorongása után. S ez a fő tanulsága az első kapos­vári képviselői fogadóórának: a pa­naszok kilencven százalékát aktatolo­gatás nélkül, csupán egyetlen egy emberi szívvel már rég el lehetett volna intézni. Ám mindezeken túl: Varga és Sá­si elvtársak örülnek, hogy egy csomó jogos vaigy részben jogos sérelmet or­vosolhatnak — talán. Mert a minde­neket átfogó bürokráciává! azért ők sem tudnak megbirkózni. Ehhez több ember keli1: az egész ország társadal­mának összefogása, közös akarata. Kunszabó Ferenc Szerettessük meg minél jobban a pártoktatást Két üzembe látogattunk el, hogy megvizsgáljuk: milyen erőfeszí­téseket tett a pártvezetőség az 1956-57-es oktatási év előkészítésében. Mint ismeretes, a hallgatók kiválogatásának határideje lejárt, amit egyéni beszélgetéssel, az önkéntesség figyelembevételével kellett el­végezni. Ám ez nem jelentheti azt, hogy ha van olyan pártszervezet, ahol még nem fejezték be ezt a munkát, vagy — ami sajnos előfor­dult — még hozzá sem kezdtek, most egy-két nap alatt az alaposság mellőzésével »elvégezzék«. Ha ezt tennék, nemcsak az alapszervezet jövő évi pártoktatásának ártanának, de gondot és több munkát okoz­nának a Városi Pártbizottságnak is. Mit tapasztaltunk az üzemekben? HÚSÜZEM A párttitkárt nem találjuk, sza­badságon van, helyette Friss Fe­renc elvtárs, a vezetőség szervezé­si felelőse ad felvilágosítást. — Két tanfolyamot indítunk — mondja —, a »Marxizmus—leninizmus alapjai« tanfolyam második évfolyamát, és egy »Időszerű kérdések« tanfolya­mát. — Hogyan történt az előkészí­tés? — tesszük fel a kérdést. A »Marxizmus—leninizmus alapjai« első évfolyamának tavalyi­záróvizsgáján kivétel nélkül min­denki jelentkezett a második év­folyamra, így a vezetőség vélemé­nye szerint a tavalyi 25-ből 20-22 az idén is tanul. — Legutóbb mikor beszéltek ve­lük erről? — A taggyűlésen volt róla szó. — És külön egyénileg, módot ad­va mindenkinek álláspontja kifej­tésére? — Ügy még nem beszélgettünk, csak azokkal, akik felsőbb oktatási formában akarnak tanulni. Ezt mindjárt ellenőrizzük is. Megkérdezzük Kovács és Druskó elvtársat — aki a vezetőség véle­ménye szerint politikai gazdaság­tan, illetve filozófiai oktatásban akar részt venni —, hogyan beszél­gettek el velük az oktatásról. Ki­derült, hogy beszéltek ugyan a párttitkárral erről, amikor mindkét elvtárs maga mondta el, mit szeret­ne tanulni, de az elváláskor nem egyeztek meg abban, hogy a párt­vezetőség egyetért-e véleményükkel és ezt azóta sem közölték velük. Tehát a beszélgetés nem volt elég alapos, már csak azért sem, mert nem ismertették, hogy milyen ok­tatási formák lesznek. Nem esett szó például a »Gazdasági ismere­tek« tanfolyamáról, ahol Kovács elvtársnak — most, miután meg­hallotta, hogy ilyen is lesz — nagyobb kedve volna tanulni. Végső következtetés: újra el kell beszélgetni azzal az öt elvtárssal is, akik felső fokon akarnak tanulni. Tovább érdeklődünk: , — Van-e mindkét tanfolyamhoz megfelelő propagandista és beszél­tek-e velük? A válaszból kiderül, hogy a »Marxizmus—leninizmus alapjai« tanfolyamnak már megvan a propa­gandistája, Fischerné elvtárs szí­vesen vállalta, a hallgatók is szíve­sen fogadták, de a másik tanfo­lyamnak, az »Időszerű kérdésedé­nek még nincs, illetve nem biztos, hogy akit javasoltak, vállalja. — Hát talán ezt kellene először megoldani, nem? — Meg is oldódik napokon belül — kapjuk meg a választ. —Az »Időszerű kérdések« tan­folyamának hány hallgatója lesz? — Tizenhat. — Beszéltek velük? — Még nem. — Akkor hogyan tudják, hogy tizenhat lesz? — Ismerjük az elvtársakat, tud­juk, hogy körülbelül kire lehet szá­mítani. Erre nem lehet alapozni, így könnyen előfordulhat, hogy elmo­sódik az önkéntesség, hogy esetleg a pártvezetőség olyan elvtársra is számít, aki nem szívesen vesz részt szervezett pártoktatásban, s ez ké­sőbb könnyen lemorzsolódáshoz vezethet. — Mikor akarják megkezdeni az egyéni beszélgetést? — Pénteken és szombaton. (Jól­lehet, mire e sorok napvilágot lát­nak, meg is kezdték, s ehhez csak azt a tanácsot adhatjuk, ha késve is, de nagyon alaposan végezzék a kiválogatást.) Kedden taggyűlés elé kívánja vinni a pártvezetőség a propagandisták és a hallgatók név­sorát. Ez helyes, de a taggyűlésnek is felelőssége lesz abban, hogy a pártoktatásra jelentkezett elvtár­sak figyelmét felhívja: a tanulási fegyelmet betartva, személy szerint mindenki legyen azon, hogy előse­gítse az új pártoktatási év sikerét. BARNEVÄL Sárosi elvtárs, a párttitkár és a propagandista, Miklósné elvtárs tá­jékoztat bennünket a pártoktatás előkészületeiről. Sárosi elvtárs el­mondja: ő ugyan nem vett részt az előkészítésben, mert csak a napok­ban jött meg a háromhónapos párt­iskoláról, azonban az ellenőrzés so­rán azt tapasztalta, hogy távolléte alatt a vezetőség nem végzett rossz munkát. Azt is közölte velünk, hogy indítanak egy »Időszerű kér­dések« tanfolyamot, amelybe első­sorban a fiatal tagjelölteket vonták be, mindössze hét főt. Indul egy »Marxizmus—leninizmus alapjai« másodéves tanfolyam 17 fővel és a műszaki vezetők részére egy »Gaz­dasági ismeretek« tanfolyam ugyancsak hét fővel. — Biztosították a propagandis­tákat? — Igen, azaz, hogy majdnem. Ugyanis a »Marxizmus—leniniz­mus alapjai« tanfolyam propagan­damunkáját Ostoros István elv­társ, az igazgató vállalta, a »Gaz­dasági ismeretek« propagandistá­ja Radványi Ferenc mérnök lesz. Az »Időszerű kérdések« tanfolya­mának vezetését Miklósné elvtárs­ra szeretnénk bízni, aki tavaly is jó propagandista volt, ő azonban inkább a DISZ-ben szeretne pro­pagandamunkát végezni. Most a vele való beszélgetés alapján azt határoztuk, hogy a legközelebbi al­kalommal a pártvezetőség a DISZ bevonásával közösen eldönti, hogy a tanulni akaró fiatal diszistákat bevonjuk-e az »Időszerű kérdések« tanfolyamának munkájába, ame­lyet aztán Miklósné elvtársnő ve­zetne. így megoldódna a propagan­dista kérdés is. — Minden hallgatóval beszélget­tek? — Mindenkivel személy szerint. — Ellenőrizhetjük? — Bátran. No, akkor gyerünk az üzembe, kérdezzünk meg egy-két dolgozót. Útközben Langer elvtárssal, az egyik műszakival találkozunk. Megállítjuk: Beszélt a pártvezé- tőség Langer elvtárssal arról, hogy, részt akar-e venni jövőre a párt­oktatásban? — Igen. — És miben egyeztek meg? — Abban, hogy a »Gazdasági ismeretek« tanfolya­mon tanulok. — Önként Választot­ta? — Igen. — Ott, azt a barnahajú elvtárs­nőt hogy hívják? — kérdezzük kí­sérőnktől. — Surugliné. — Ö is résztvesz a pártoktatás­ban? — Igen. Megkérdezzük őt is. >— önként vállalta a tanulást? — tesszük fel az első kérdést. — Igen. — vála­szolta. — Mit fog tanulni? — »Idő­szerű kérdéseket«. — Párttag? — Nem, pártonkívüli. Még beszélgettünk egy-két dol­gozóval, főleg elvtársnőkkel — mert zömével azok dolgoznak itt — s valóban saját szemünkkel, fü­lünkkel győződhettünk meg arról, hogy nem volt rossz az előkészítés. Útravalóul tanácsoljuk, mielőtt el­jövünk: októberig többször is ke­ressék meg a hallgatókat, beszélges­senek velük személyesen, csoporto­san — mikor hogy adódik — a ta­nulás jelentőségéről. Szerettessék meg minél jobban velük a pártok­tatást. Vucsák Magda.

Next

/
Thumbnails
Contents