Somogyi Néplap, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-12 / 163. szám

Csütörtök, 1956. július 12. SOMOGYI NÉPLAP 3 Szerkesztőségünk postájából Nagyobb gondot Kaposvár vízellátására! Az 500-as és a 300-as cement ügyében Olvastuk a Somogyi Néplapban megjelent »Szerencse és balszerencse a cement körül« című cikküket. Az abban foglaltakat kivizsgálva a követ­kezőket állapítottuk meg: Május 1 u. 84. sz. alatti 6-os számú telepünk a lakosság cement értékesí­tési tervét mintegy 260 százalékra teljesítette. így tehát a lakosság ré­szére értékesíthető cementkészlettel már néhány hete nem is rendelkezett. Ennek ellenére is ki akarták elégí­teni a fontosságra való tekintettel De­zső István tsz-tag igényét — a közü­leti keret terhére — de mivel kevés volt az 500-as cementkészletük, nem adhattak tiszfán azt, annál is inkább, mivel építkezés céljaira a 300-as ce­ment minősége is megfelel. A vásárló végeredményben pénzt takarít meg, ha 300-as cementet használ falazáshoz. Természetesen esetleges betonozás­hoz csak az 500-as cement felel meg. Megjegyezzük, hogy a 300-as ce­ment egyáltalában nem rossz minő­ségű, és nincs szükség arra, hogy azt kapcsoljuk. Viszont népgazdasági szempontból fontos, hogy ahol lehet, 300-as cementet használjanak, és csak ahol elkerülhetetlen ott használ­janak 500-as cementet. A nagymérvű árvízkárok helyreál­lításához igen nagy mennyiségű ce­ment szükséges és ezért megyénk II. negyedévi kerete az elmúlt év ha­sonló időszaka keretének csak mint­egy 20 százalékát teszi ki. Természe­tesen ilyen körülmények között telep­vezetőinknek még fokozottabban ügyelniük kell arra, hogy a rendel­kezésre álló csekély készletet, amely minőségileg sem olyan minden eset­ben, mint ahogy azt a vásárló szeret­né, a lehető legjobban osszák el. Minden esetben szívesen fogadjuk a Somogyi Néplap kritikáját, mert az csak javíthat munkánkon, llgy gon­doljuk azonban, hogy míg az árvizes területekre történő szállítások miatt nálunk egyes építőanyagokban hiány mutatkozik, előfordulhat, hogy egyes elégedetlenkedő vásárlók a Somogyi Néplaphoz fordulnak panaszukkal. Pedig vállalatunk változatlanul első­rendű fontosságúnak tartja a vásárló közönség igényeinek minél jobb és maradéktalan kielégítését. HAM IMRE, a TÜZÉP áruforgalmi osztályvezetője. Vágyunk teljesült, becsüljük meg Régi vágyuk volt már községünk édesanyáinak, hogy a mi falunk­ban is létesítsenek napközi otthont, ahol a nagy munkaidőben elhelyez­hetik kis gyermekeiket. Kívánságuk sok huzavona után végre teljesült: múlt hónap 18-án megnyitotta kapuit az új napközi otthon. A kicsiket szívesen viszik a szülők a napközibe, ahol gondos felügyelet mellett, vi­dáman töltik á napot a gyermekek, és jó ellátásban részesülnek. Elégedettek vagyunk a napközi otthon vezetőjével, a gondozónő és a szakácsnő munkájával is. Vannak azonban olyan szülők, akik nem értik meg a kezdeti nehézségeket, s kifogásokkal zaklatják a napközi otthon személyzetét. A szülők többsége nevében a lapon keresztül kérem a köz­ségi tanács vezetőit, hogy többet törődjenek a napközi otthonnal, segít­sék a személyzetet, és ne hagyják, hogy egy-két személy zaklatása miatt elveszítsék kedvüket. Mi hálásak vagyunk, hogy ilyen nagy munkaidő­ben megbízható, jó helyen hagyhatjuk gyermekeinket, hogy államunk lehetővé tette a napközi otthon létesítését. Zalrák Dezsőné, Hetes. Védekezzünk a peronoszpóra ellen! Az idei csapadékdús időjárás is­mét nehézségek elé állítja a szőlé­szeket a peronoszpóra elleni védeke­zésben. Somogy megyében 20 ezer hold szőlő van a balatonmelléki és somogy—zalai borvidéken. Ebből 12 ezer hold hegyi szőlő, 8 ezer hold ho­moki. A 12 ezer hold hegyi szőlőben a peronoszpóra el­leni preventív védekezés súlyos gon­dot okoz. A peronoszpóra 1882 óta pusztít a szőlőben. Okozója a fona­las gomba: Plasmopara viticola. Egyetlen beteg szőlőlevélen félmillió spóra képződhet. A spórák vízbe ke­rülnek, 5—9 csomóra oszlanak. A szél útján letelepszenek a levélen, s ki­csíráznak. Életfeltétele a víz, majd az ezt követő meleg. Melegágya a nedves, páradús, gyomos talaj is. A peronoszpóra elleni védekezés a 8 naponként megismétlődő 1 százalé­kos bordói lével való permetezés. A legjobb védekezés az, ha közvetlenül a még nedves levélre porozógéppel rézmészport porozunk. Igen fontos, hogy e betegséget kiirtsuk, egyébként nem várhatunk gazdag bortermést. Az idén még fokozottabban kell a peronoszpóra betegség ellen küzde- nünk. Kovács Nándor oki. gazda CIKKÜNK NYOMÁN... A tabi TÜZÉP szó nélkül intézkedett Lapunk május 26-i számában bíráltuk a tabi TÜZÉP-telep vezetőit mert Zsigó Lajos lullai dolgozó parasztnak több­szöri utánjárására sem adták ki a neki megjáró épületanyagot, sőt mi több, foghegyről beszéltek vele. A tabi Tü- ZÉP-től mind a mai napig egy sornyi választ sem kaptunk. Ellenben Lulla ta­nácselnökétől örömmel értesültünk, hogy a cikket követő nap a tabi TÜZÉP telefonon hívta Zsigó Lajost az építke­zési anyagért. Lett volna tehát mit meg­írniuk a szerkesztőségnek. És így sem lett volna kisebb a tekintélyük. Sőt... JOBB KENYERET FOG SÜTNI A 6-OS PÉKÜZEM A Sütőipari Vállalat vezetősége és MDP-alapszervezete közösen megvizs­gálta a Somogyi Néplapban megjelent »Süssék meg az ilyen kenyeret« című cikk alapján a 6-os számú üzem mun­káját. Megállapítottuk, hogy az üzem­ben valóban hibák vannak. Pelhívtuk a dolgozók figyelmét ezek gyors kijavítá­sára. Többek közt arra, hogy a lisztet minden körülmények között szitálják meg. Ha ellenőrzéseink során azt ta­pasztaljuk, hogy e hibákat ismét elkö­vetik, az üzem csoportvezetőjét a leg­szigorúbban felelősségre vonjuk. Köszönjük az elvtársak bírálatát, kér­jük. hoq^ a vállalattal szemben felme­rülő hiányosságok esetében mindenkor értesítsenek bennünket. DECSI GYÖRGY, a Sütőipari V. igazgatója. A forrás Születtem, hol bezárul a kör, S menedékre vár a gyáva, A bátor lassan összetör, Bölcset szomjúság gyötör, S a kor mindezt szétzilálja. Kívül jártam fényen és tudáson, Míg meg nem tanultam élni, A munka vitt át az első határon, S a szegénység tanított mindenáron Küzdeni, kitartani és remélni. S most árjára vett a nagy folyam, Mormolja: «■ügyelj a vitorlákra«, Én tükrében vizsgálom magam, Míg röpít bennünket vágy, roham, Hűen emlékezve a forrásra, hátra. CSÁKVÁRI JÁNOS Mi rejlik a 7712 liter tej mögött? Ráksi népe a felszabadulás előtt szűkösen élt. A mindennapi betevő falat ugyan nem hiányzott asztalá­ról, de költő pénze, gyorsan jövedel­mező anyagi forrása nemigen volt. A felszabadulás után a megválto­zott helyzetben Ráksi élete is új uta­kon indult el. A tsz-parasztság és egyéni kisparasztok is hamarosan nevet szereztek a jól tejelő, szapora, törzskönyvezett szarvasmarhatenyész­tésben. A kormányzat adta kedvéz- ményekkel ez egyéni gazdák is él­tek. S az utóbbi években — a szarvas­marhatenyésztés országos fejleszté­sét elősegítő párt- és kormányhatáro­zat nyomán — Ráksi is neves község lett a Kaposvölgyében. Több 4000 li­teren felül tejelő tehenükre tejbe­adási szerződést kötöttek. Minden le­szerződött és bevitt 3600 liter tej után — a szép tejjövedelmen kívül — 15 mázsa korpát is kapnak má- zsánkénti 39 forintos áron, szemben a piaci 300 forintos árral. így érte el Malisa Lajos, a neves jószágtartó gazda, hogy a Kapós- völgyének jó takarmányával tartott 191-es »Zsófi«-ból . törzskönyvezett magyar tarka rekordtehene lett. Ettől származik a »Buksi nevű 16 hónapos bikaborjú. Értékét növeli, hogy anyja legutóbb 7712 liter tejet adott 261 napos laktáció alatt, de teje általában minden elléskor egyenlete­sen bőséges. A »Buksi«-ra ezért fi­gyelt fel az országos kiállításra elő­készítő megyei bizottság. Már az iS53-as budapesti állattenyészt isi kongresszus tudósai és gyakorlati tenyésztői — miként a szovjet és dán tenyésztőik — rámutattak a ma­gas zsírtartalmú, egyenletesen és bőven tejelő tehenektől származó bi­kák nagy értékére. Az ilyenek ugyanis az anyjuktól kapott vér­vonalat továbbörökítik, s ezzel or­szágosan bővebb tejű tehenekhez ju­tunk. A divatos ».bonyhádi piros« színű »Buksi«-ra a napokban ezért üti rá a végleges pecsétet a Budapestről le­utazó bizottság: »Érdemes a kiállí­tásra«. ondta ezt több tag is, csakhogy csendesebben. Aztán gyorsan elhallgattak, mikoi• az apósa, Nyakas Márton rájukhörkent. Ö az elnök, illetve de­hogy elnök! Atyaistennek képzeli magát. Hát most atyaástenkedhet. Mert kukoricagórét akarnak épí­teni, és vehetik hozzá a fát! Egyre jobban belelendül most az indulatba. A kasza mind szélesebb ívben, mind nagyobbakat szi­szegve zúg a fű között. — Vajon emlékeznek-e most az ő szavára? ... Hirtelen megakad a gondolat. Hátamögött az or­szágúton. sziréna szólal meg. Odanéz, megdermed: mentőautó siettet kitérésre egy lovaskocsit. A falu felé halad. Nincs pedig ott beteg, csak egy: az ő fe­lesége! Azért jön? Biztosan... Meglódul, de a kasza ott van a kezében. Megáll. Az autó újra dudál, már a szélső házaknál riasztja szét a libákat. Most mit tegyen? Meghalt a felesége? Akkor már nem jönne az autó. Dehát így akarják bevinni, rázatni a rossz úton? Verejték lepi él homlokát, inai reszketni kez­denek. Úgy érzi, nagyot kell ordítani. De csak odaszól a fiának: — Jancsi! Szaladj, nézd meg, mi van anyáddal! A gyerek pattan, mint a gumilabda. Könnyebb azonban a lelkének, ha a gólya felé rohan. Az meg­riad, felröppen. Forró Lajos utánanéz az elvitorlázó madárnak: Hát mégse hozod a gyereket? Vagy most azért mégy? —Aztán lejjebb esik tekintete. A másik dűlőben, a domboldalon reggél óta ott zakatol egy kombájn. Vágja a Lendület Tsz őszi árpáját. Neki meg itt virágzik el a szénája is. Égy forró nap kell, peregni kezd az árpája... Beleüli a nyompárba, amit a rét szélétől húzott, s meghajlítja derekát: — Hsssz, hsssz... — harsog a kasza. Kiér a rend végére. Szusszanás nélkül fordul vissza. A rét közepén jár, mikor füle megrándul: még egy kasza harsog a rét szélén. Hátrapillant, csak úgy a válla fölött. Keze nem áll meg, pedig volna ok, hogy az esze is azt tegye: az apósa, Nyakas Már­tán lengeti két hosszú karjával a kaszát az ő rétjé­ben! Hm ... Van úgy, hogy az ember elfelejt károm­kodni, vagy nevetni... Hát most ő így áll valahogy. Csak azt nem tudja, melyik volna ideillőbb. Kiér a második renddel is. Ráfordul az apósa sorára. Mert ez íratlan tömény: segíteni a később érkezőt. Meg különben sem kezdhetne addig új rendet. Egyre közelebb érnek egymáshoz. Már a szuszo- gását is hallja apósának. Nem állja meg, többször is odapillant. Látja: izzad a homloka. Pedig már ka­szált az idén, mikor őket szorította a széna. De, persze, észre sem vette, közben meghasadtak a felhők, s a Nap kévékben küldi sugarait a Földre. Egyet ép­pen ide, a rétre. Forró Lajos fölegyenesedik. Az is szokás-törvény, hogy az utolsó vágásokat az tegye, akinek rendjé­ben segítenek. Hátranyúl. Megcsicsogtatja a kasza­követ a tokmányba öntött, fűvel marasztalt víz­ben, majd végighersegteti a kasza pengéjén. Nagy figyelmet kíván a fenés. Hisz egész nap így kell meg­őrizni a kasza élét a reggeli kalapálás után. Elő­ször úgy nagyolásképp párszor végighúzza rajta a követ, majd apróra megfeni minden kis részét. Köz­ben szemével ellenőrzi a kő útját. A másik is meg­áll. Leteszi a nyél végét, hátranyúl, s cseng a két penge. Egyszerre fejezik be. Igen, mert az após később kezdett, az ő szerszámjának pár húzás is elég. — Betelefonáltunk a kórházba orvosért, mert ez a bába nem nagyon ért hozzá... — szólal meg re­kedt hangon. S ujjával nézi, elég éles-e a penge. Aztán új rendre indulnak. Mikor a rét szélére ér­nek, a falu felől Jancsika rohan, s lelkendezve kiabál: — Megjött, megjött! Lány! S már rohan is vissza. Hogyne, itt nincs sem­mi érdekes az ő számára, ott meg talán megmutat­ják a kis testvérkét. A két férfi pedig új sort kezd. Először két ütemre jár kaszájuk: — Sss-ssz, sss-ssz. Aztán mintha kiegyeznének, egybeszclnak: — Sssz, sssz. Az egyre foszladozó felhők alatt ismét megjele­nik a gólya. Keveset köröz, majd egyenesen idesíklik. Lelibben a frissen kaszált rétre, ahol gyík, béka már nem bújhat a magas fű selyme alá. Elég volt a kifogásokból, a huzavonából 1951-ben kezdték meg a IV. számú vízmű kútjainak fúrását. Most, 1956 tavaszán végre eljutottak odáig, hogy a négy kút közül hármat beköthettek a vízhálózatba. Mint már közöltük, ezek az új kutak egy-két heti üze­melés után leálltak, a búvárszivaty- tyúk elromlottak. Hetek teltek el már azóta. És a három búvárszivaty- tyúból kettőt még mindig nem javí­tottak meg, illetve nem cseréltek ki. Pedig a Kaposvári Vízművek már gondoskodhatott volna a szivattyúk kijavításáról, mert ahogy az egyik szivattyút meg tudták javíttatni egy nap alatt, nyilván a másik kettőt is már megcsináltathatták volna. A IV. számú vízműnél tehát egy kút adja a vizet három helyett. A vízhiány szükségessé tette, hogy korlátozó intézkedéseket vezessenek be. így egyelőre a strand medencéjét nem töltik fel, mert bár fontos és szükséges a városnak a strandfürdő, a kórház vízellátása azonban még fonto­sabb. A vízmennyiség 60—70 százalékát üzemeink használják fel. Ezért az üzemekben is be kell vezetni a leg­szigorúbb víztakarékosságot. Különö­sen a téglagyárakban kell megszün­tetni a vízhálózati fogyasztást, mert termelésükhöz nem szükséges bakté­riummentes víz. Nem engedhető meg az sem, hogy a Kapos partján fekvő Nyár utcai malom a hálózati vizet használja. A Finommechanikai Vál­lalat autójavító részlegének is sür­gősen gondoskodnia kell arról, hogy a kocsimosásokat — az AKÖV-hőz hasonlóan — a Kapósból szivattyú segítségével oldja meg. Ugyanakkor, amikor a város ilyen nagy vízhiánnyal küzd, a IV. számú vízmű negyedik és még 1951-ben fúrt kútja a por­ba folyatja vizét. A Megyei Tanács VKG-osztálya, a vízmű építtetője pedig nyugodtan szemléli, hogy Kaposvár vízellátásá­ban zavarok vannak, hogy a kórház­nak nincs elegendő vize. Évek óta építteti a kutakat, és még mindig nem tudta elintézni, hogy a negyedik kút vízkivételéhez szükséges mély­akna terveit a tervező iroda elkészít­se. Engedi, hogy a Patyolat Vállalat által építtetett kút vize is a Deseda petákot táplálja a bekötési munkák nehézkessége miatt. A Vízművek is belenyugszik abba, hegy rosszak a búvárszivattyúk, ahe­lyett, hogy a legerélyesebben köve­telte volna azonnali megjavításukat, illetve kicserélésüket. A Megyei Párt- bizottság közbenjárására most a bú­várszivattyúk ügye megoldódik, A négyes kút és a Patyolat kútjának vize azonban még ezután is a porba, illetve a patakba folyik majd a VKG- osztály tehetetlensége miatt. Itt az ideje, hogy véget vessenek ennek a tűrhetetlen állapotnak: hogy a Megyei Tanács VKG- osztályán a békés várakozást eré­lyes munka váltsa fel. A sok ki­fogásból, huzavonából elég volt. A VKG-osztály követelje meg a ter­vezőktől a tervet, a kivitelezőktől a kivitelezést, a Vízművek pedig biz­tosítsa a zavartalan üzemeltetést, megfelelő szivattyúk üzembehelyezé­sét. Államunk nem azért építtetett sokszázezer forintos költségekkel ku­takat, hogy azok vize a porba meg a Deseda patakba folyjék, a város la­kosai, intézményei pedig ugyanakkor vízhiányban szenvedjenek! FELKÉSZÜLTEK A GAKONA- BEGYL JTÉSRÉ FEL§ŐMO€SOLÍ»OK Felsőmocsoládon is aratnak már a gazdák. Néhány nap múlva megkez­dődik a cséplés, és ezzel egyidejűleg a gabona begyűjtése is. A nagy mun­kák előtt felkerestük Kiss Lászlóné begyűjtési előadót és megkérdeztük, hogyan készültek az idei nyári nagy munkákra. — Búzából 9 mázsás, őszi árpából 12 mázsa holdankénti átlag várható a községben. A Petőfi termelőszövet­kezetben magasan felülmúlják az egyéni gazdák terméseredményeit. Őszi árpából például 4 mázsával töb­bet takarítanak le holdanként, mint az egyéniek. — Egyébként sokat tanultunk az elmúlt évek hibáiból. Szerintem munkánk egyik fő hiányossága az volt, hogy bizalmatlanok voltunk a parasztokkal. Tavaly nagy gondot okozott a tárolás, mégsem engedé­lyeztük — csak néhány esetben —, hogy a dolgozó parasztok a tárolási szerződés ellenében odahaza őrizzék meg a gabonát addig, amíg azt el nem szállítják. A hibánkat tetézte az is, hogy a Terményforgalmi Vállalat gyakran küldözgette vissza a gazdá­kat a gabonával. így hátralékosok­nak számítottak a gazdák és ugyan­akkor tárolási szerződést sem kötöt­tünk velük. Ezek az esetek szülték a? ellentéteket. Az idén, ha szükség lesz rá, kötünk tárolási szerződése­ket. A Faipari V. dolgozói behozták lemaradásukat Az év első' negyedében csak 96 4 szá­zalékra teljesítette tervét a Somogy me­gyei Faipari Vállalat. A második ne­gyedév kezdetén azonban a dolgozók elhatározták: úgy fognak dolgozni, hogy pótolják a lemaradást, s a félév végez­tével teljesítik kötelezettségüket. Az üzem legjobbjai egymással versenyezve dolgoztak és tanították a gyengébbe­ket. A vidéki gatterok kiváló munkája is hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat féléves tervét 107 százalékra teljesítet­te. A gatterok közül a lengyeltóti 170,8 százalékos tervteljesítésével elnyerte a vállalat vándorzászlaját. DGGOOOOG0O0GOOOG0GOG0GOGOCDOOGOOOO0GOOOOOOOOOOOO00C A HELYES ÜDÜLÉSRŐL Mindenki a saját kárán tanul leg­jobban: ez a szabály olyan régi, hogy senkinek sem jut eszébe, csak ha már pórul járt. Sokszor egy nyári üdülés az ára egy ilyen leckének. S ez drága mulatság, mert évente csak egyszer van részünk belőle. Valóban, lehet egyáltalán rosszul nyaralni? Sokan vannak, akik úgy gondolkoz­nak, hogy nem. Tálán igazuk van. De ha az üdülés mindenképpen jó, annyi mégis biztos, hogy lehet jó és lehet még jobb. Ez teljes mértékben attól függ, milyen beosztásban ada­goljuk az élvezeteket. Ä csábítás túl nagy, s nem egy kö­rültekintő nyaralóval megesik, hogy mire dűlőre jutott magával, mihez is lenne a legtöbb kedve, csomagolhat és utazhat haza. De ez talán még a szerencsésebb eset, mert míg azon tépelődött, hogy mit csináljon, közben is pihent. Én tavalyelőtt épp az ellenkező véglet­be estem. Tíz nap szabadságra men­tem, s már jóelőre elhatároztam, hogy egész időmet pompás kirándulásokra fogom felhasználni. így is tettem mind a tíz napon. Amikor hazaértem, úgy éreztem, hogy épp itt lenne az ideje, hogy üdülni menjek. Tavaly már okosabban jártam el, s nem kis kárörömmel figyeltem, hogy a körülöttem lévők közül sokan milyen esztelenül tékozolják el üdü­lésük egy-egy napját. Voltak, akik — mint én két éve — valósaínűtlenül dagadtra tömött hátizsákok alatt meneteltek nap mint nap nyolc-tíz órát. Mások egész nap vízben voltak. Nem törődtek azzal, hogy milyen idő van. Ök — mondták — ha már egyszer nyaralni mennek, fürödni akarnak. Ellentéteik a parton heve- résztek. Módszeresen süttették ma­gukat a nappal, majd módszeresen gyógyították hámló testüket. Barnák lettek, és esténként szúró fejfájást éreztek. Barátom úgy gondolta, hogy oko­sabb. Nem mozdult ki a szobájából, sőt gondosan elfüggönyözte ablakát. Reggeltől estig olvasott, amivel ki is hívta a társaság gúnyolódását. Apja is nevetett rajta a vendéglő teraszán, ahol óraszámra üldögélt két-három barátja között és harminc­két magyar kártya előtt. Amikor szabadságuk végére értek, mindnyájan elégedettnek látszottak, és esküdni mertek volna, hogy csak ők érezték jól magukat, a többiek­nek szenvedés volt a nyaralás. Az igazság viszont az, hogy valójában egyikük sem pihente ki magát, mert makacsul lekötötték magukat egyet­len időtöltés mellett, s az otthoni munka egyhangúságát nem tudták változatos beosztású napi program­mal pótolni. Nem az volt a baj, hogy fürödtek, kártyáztak vagy kirándul­tak, hanem hogy csak azt csinálták, ahelyett, hogy mindegyiket élvezték volna. Azt hiszem, ma már ők is tudják, mi a helyes üdülés alapelve: min­denből eleget és semmiből se túl so­kat!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents