Somogyi Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-08 / 107. szám

8 SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1956. május 8. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Bíróság előtt a Selymes-bíínszövetkezet Több hónapon át tartó eredményes nyomozás után hétfőn reggel meg­kezdték Selymes Márton és társai bűnparének tárgyalását. Kora reggel a Megyei Bíróság nagytermét már megtöltötték az érdeklődők — túl­nyomórészt nők — s mire a nyolc vádlottat bevezették, a (nagyterem már csaknem szűknek bizonyult. A vádlottak Az elsőrendű vádlott: Selymes Márton, az Ady Endre utcai kollégi­um volt gondnoka, aki bűnszövetke­zetével bebizonyíthatóan több mint százezer forintot sikkasztott. Kaponya István és Juhász Ferenc FÖLDSZÖV- doügozók hű segítőtársai voltak eb­iben, amint arra már a nyomozás, s most a tárgyalások folyamán fény derül. Ismerős alak is áll a vádlottak között: a nemrég elítélt, a Dénes- ügyben nagy szerepet játszó Sándor 'hentes, aki bár büntetését tölti, most ismét bíróság előtt áll. Úgy látszik, semmilyen disznóságból nem marad­hat ki. Kíváncsiak vagyunk melyik újabb, a társadalmi tulajdon ellen vétők tárgyalásán találkozunk vele ismét. A vádlottak között van Hartai István, a »büntetlen-« előéletű, a Kis­kereskedelmi Vállalat dolgozója. Ö vallja úgy a bíró kérdésére, hogy ed­dig még nem volt büntetve. A bíró­nők azonban jobb az emlékezőtehet­sége, s csakhamar felfrissíti Haltaiét is, aíki most már lassan 'bevallja, hogy nem is olyan régen egyszer nyolc hónapra, egyszer két esztendő­re ítélték társadalmi tulajdon elleni vétségért. Annyi mindenesetre már a tárgyalás első napján, első óráiban megállapítható, hogy nem éppen őszinte emberek, mindent töredelme­sen bevalló vádlottak állnak a bíró­ság előtt. A bíró s főként Szalad ügyész azon­ban segít kérdéseivel; egy-egy meg­állapításával' a valóságot (kendőzni igyekvő főbűnösnek, Selymesnek. Selymes Márton kihallgatására ke­rült ugyanis először sor. Sorra ismer­tetik előtte a vádpontokat: a sikkasz­tást, a közokárathamisítást, a bűn- szövetkezet tagjaival való összeját­szást. S eljön es azonban tagad, már amikor tagadni tud. Selymes tagad »Szegély Selymes« — hangzott el ilt is, ott ás a tárgyalóteremben Sely­j Várható időjárás kedd es­tig: felhőátvonulások, el­sősorban északon több | helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt, később élén- kebb nyugati, északnyu­gati szél. A hőmérséklet alakulásában nem lesz lé­nyeges változás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ked­den 21—24 fok között. lő ól művelődjünk, hol szórakozzunk^ Színház: Kálmán Imre: Montmartre! ibolya. Este fél 8-kor. Sarkad! Imre: Szeptember. Tájelőadás Felsöbogát-pusztán. Meqyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11 óráig. Dél­után zárva. Kippl-Rónai Múzeum: ösrégészeti, Ka­posvár város történeti és Tornyai Já­nos képkiállitás. MOZIK: Vörös Csillag: Kis szökevény. Ameri­kai film egy kisfiú kalandjairól. Szabad Ifjúság: Atlanti történet. Ma­gyarul beszélő lengyel film egy idegen­légióba került német katona sorsáról. Siófok: Gyötrelmes éjszaka. Csurqó: Békében élni. Balatonboqlár; Első szó. Barcs: Eltűnt kapitány. Marcali: Hold a folyón. Lengyeltóti: Virágba borul a föld. Tab- Folyón túl. Iqal: Vörös pipacs. Nagyatád: Nápolyiak Milánóban. Ezh is hallgassa meg... A KOSSUTH-RÁDIÓBAN; Ma du. 5.10-kor: Mai magyar szerzők operettjeiből ad elő részleteket Sárdi János. Zentai Anna és Gőzön Gyula. Este 8,20-lcor: a Rádiószínház bemutatója lesz. A Húsz és Zsiska című rádiódrá­mát sugározza az adó. A PETÖFI-RADIÓBAN: Du. 5.40-kor: A diplomácia történetéből; Nem Sarajevóban kezdődött... Kalmár Árpád előadása az első világháború ki­töréséről. mes ismerőseinek ajkáról, amikor őrei között, együtt a másod- és har­madrendű vádlottal bekísérték. Ami kor azonban a hiánjról beszél a bíró egy-egy tételnél* még a sajnálkozók is feflszisszennek. Négy és fél mázsa dnóbél, a mák-, a hús-, a szalonna­hiány bizony nem is olyan kis mány­in ydség. És még mennyi minden van Selymeséle füle mögött! Selymes azonban tagad. Azaz nem is annyira tagad, mint ravaszul, min­denki által észrevehetően olyan tér­re akarja átterelni a vádat, mintha nem sikkasztás, hanem »csak« ha­nyag munka, a társadalmi tulajdon hanyag kezelése terhelné. A »nemtu- domjai« néha már egész naivak, mindenkit megmosolyogtatnak. Elis­meri a hiányt, de nem tudja, hogyan keletkezhetett. Lehet, hogy más is hozzányúlt, de ő nem tételezi fel sen kiről... És sorra következnék a vá­dak: fény derül arra is, hányszor adott két-háromezer forintot Kapo- nyának, hogy a leltárhiányát pótolja. No, persze, a pénzt a kollégium ter­hére adta. Vádolnak a tények S vajon hogyan lophatta Seliymes a kollégium vagyonát ilyen sokáig, öt éven át? Erre is fény derül, ami­kor áz ellenőrzésről érdeklődik az ügyész, öt év alatt alig három ízben — ez is az elmúlt év őszén volt — ellenőrizték, de nem a raktárkészle­tet, hanem csaló úgy futtában a pénz- támaplót. Amikor hiányra akadtak a »lelkiismeretes« ellenőrök — újabb és újabb haladékot adtak Selymes nek, hogy »rendezze el a dolgait«. Bizony, hiányoznak néhányan Selymesék mellől, a vádlottak pad­járól. Távol áll tőlünk, hogy bárkit is gj'aniúsítsuinik, azonban* a tények be­szélnek, vádolnak. S lassan nemcsak feltételezés, de tény desz, hogy voltak Selymesnek felettesei, ellenőrei, akik nemcsak hogy szemethunytak Sely­mes ügyei felett, hanem igyekeztek is elkenni azokat. Az ellenőrzések hiánya, az újabb és újabb haladékok és solo más egyéb enged arra követ­keztetni, hogy korántsem teljes a vádlottak padján ülő galéria. Remél­jük, hogy a tárgyalások folyamán er­ről is több szó esik ..: (A Selymes-ügy tárgyalásáról na­ponta tudósítjuk olvasóinkat.) — ELŐNYÖS BIZTOSÍTÁST KÖTHETNEK a motoilloerékpárt utaj - dánosok. Évi 50 forint biztosítási díj ellenében a motorkerékpár vezetőjét 10 ezer forintig biztosítják, ha a mo­tor használata során valami baj éri. — A negyedév végén kezdik áru­sítani a telefongyár két és félkilós táskarádióját. A készülék igen tet­szetős és könnyű. így kirándulásokra is kényelmesen el lehet vinni. A je­lenleg forgalomban lévőnél lényege­sen kisebb. Az új készülékek doboza több színben készül, hogy mindenki Ízlése szerint válogathasson közöttük. Az új táskarádió ára 1050 forint lesz. — ORSZÁGOS FÖLDMŰVESSZÖ­VETKEZETI cukrászápari kiállítás nyílt Nagykőrösön. Az országos kiál­lításon megyénk legjobb földműves­szövetkezeti cukrászai is részt vesz­nek. — Gyermekintézetek Kínában. Pe­kingben és környékén 697 óvoda, böl­csőde és gyermekjátszótér van. A gyermeklétesítményeket több mint 32 ezer kisgyermek veszi igénybe, akik­kel 10 880 nevelő foglalkozik. Pe- kingben az idén 40 000 gyermek szá­mára újabb 1400 gyermeklétesítményt adnak át rendeltetésének. — TIZHÓNAPI BÖRTÖNBÜNTE­TÉSRE ítélte a Siófoki Járásbíróság Berki József balatonszárszól lakost, akii mint a balatonszárszói tanács adóügyi megbízottja rendszeresen vett át pénzt, amit azonban nem fi­zetett be, hanem elköltötte. — Indiával és Japánnal vette fel a kapcsolatot az Országos Műszaki Könyvtár. Jelenleg harmincnál több ország, négyszáz tudományos intéze­tével tartanak kapcsolatot. Most vet­ték fel az érintkezést India tizenhá­rom intézetével, s megkezdték a mik­rofilmek cseréjét Japánnal. — SIKKASZTÓ ADMINISZTRÁ­TORT ítélt el a Lengyeltóti Járás­ibíróság. Ódor Gyula balatonielieá la­kos, a SZOT karbantartó-brigád volt adminisztrátora több mint 20 ezer forintot sikkasztott. A járásbíróság 2 évi börtönre ítélte. ® SPORT ® Gyengén játszott a Kinizsi Sopronban SOPRONI TÖREKVÉS—K. KINIZSI 4:1 (2:0) Sopron, 3000 néző. Vezette: Nagy II. Sopron: Fendrich — Ferenc, Sarlós, Peresznyák — Kerekes, Slft — Vámos, Rajnai, Túrái, Szabó, Szandi, Edző: Mol­nár Péter. Kinizsi: Molnár II. — Szigeti, Molnár 1., Balázs — Dérfalvi, Yárvizi — Horváth, Mózsi, Hornyák, Vigh, Stadler. Edző: Szeder István. Lendületes támadásokkal kezdődött a játék. A 10. percben alakult ki az első gólhelyzet. Túrái senkitől sem zavarva lőtt a Kinizsi-kapura, s Molnár I. csak üggyel-bajjal tudta kifejelni a hálóba tartó labdát. A másik oldalon szép Mó­zsi—Horváth támadás indult, a beadás is jól sikerült, de Stadler lemaradt. Ne­gyedóra után fölénybe került a hazai csapat. Rendre gördültek a soproni tá­madások. Molnár II. sokat volt munká­ban, s kézsérülése miatt elég sokat bi­zonytalankodott is. A 22. percben szabálytalan körül­mények között érta el vezető gólját a soproni csapat. Balázs Vámossal harcolt a labdáért, az alapvonal közelében s a labda Balázs lábát érintve hagyta el a játékteret. A szögletet Vámos ívelte be, nagy- erejű lövése a kapufán csattant, s visszavágódott a 16-oson kívülre Vámos elé, aki másodszor már a kapu elé ívelte a labdát, melyet Kerekes fejjel a hálóba juttatott, 1:0. A játékvezető nem vette észre a kettős érintést és gólt ítélt. Játékvezetői mű­hiba! A gól után Is a soproniak támad­tak többet, a Kinizsi-csatársor egészen meddő volt, csupán a 36. percben Hor­nyák gyenge fejese adott munkát a soproni kapusnak. A 41. percben újabb gólt ért el a soproni csapat. Túrái és Rajnai együttes erővel tör­tek a kapura. Molnár I. közöttük állt, s teljesen feleslegesen felső karjával ütötte le a labdát az előre­törő csatárok elől a 16-oson belül. A Játékvezető 11-est ítélt, melyet Rajnai értékesített, 2:0. Szünet után megváltozott a játék ké- le. Egymásután három szöglet jelezte, logy feljött a Kinizsi. Előbb Hornyák, majd Horváth 18 méteres büntetőrú­gásai jelentettek veszélyt a soproni ka­mra. Fendrich azonban mindkét lövést kapu fölé tolta. A 25. perc Kinizsi-gólt eredményezett. Várvizi megunva a csatárok tehe­tetlenségét, csaknem a félpályáról indult el a labdával, s egész az alapvonalig keveredett ki, ahonnan középre ívelt, s Hornyák 6 méterről vádhetetlenü! vágta hálóba a lab­dát, 2:1. A 30. percben parázs jelenet adódott a soproni kapu előtt. Horváth ugrott fel egy kapu elé ívelt labdára, s fejese haj­szállal a kapu fölött suhant el. Hor­nyák, Dérfalvi és Stadler lövései jelen­teitek még veszélyt, de a soproni ka­pus a helyén volt. A 40. percben várat­lan gólt kapott a Kinizsi. Egy ártatlan­nak látszó támadást vezetett a sopro­niak jobbszélsője. Vámos elfutott, kö­zépre adott. Várvizi érthetetlenül hagyta elsu­hanni a labdát, de közelben volt Molnár I. és Molnár II. is, ők azonban csak nézték, hogy Túrái miként helyezi a hálóba a sopro­niak harmadik gólját, 3:1. A Kini­zsi feladta a mérkőzést, s a 43. percben Tural újabb góllal terhelte meg Molnár II. hálóját, 4:1. A Kinizsi tehát vereséget szenvedett Sopronban, s tegyük hozzá, hogy ez a vereség megérdemelt volt, mert a csa­pat a játékidő legnagyobb részében gyengén játszott. Az első félidőben mindvégig a hazaiak irányították a já­tékot, s a Kinizsinek a második félidő­ben is mindössze 20 perce volt. ami­kor elfogadható volt a csapatmunka. Az igen sok hibával játszó soproni csapat azért tudott a Kinizsi fölé kerekedni, mert a Kinizsi ahelyett, hogy összjáték- ra törekedett volna, jóformán mindvé­gig csak csapkodott. Lelkesedéiben is a soproni csapat nyújtott többet. Az, hogy a játékvezetői műhiba segítette vezetéshez a soproni vasutas csapatot, megzavarta ugyan a Kinizsi csapatát, de ez nem lehet mentség a gyenge já­tékra. Sopronban kitűnt, hogy a Kinizsi csapatából hiányzik a kollektív szel lem, az a törhetetlen győzni akarás, amely tavaly a gyengébb játékerőt kép­viselő Kinizsi együttesét oly sok alka­lommal segítette győzelemre. A játéko­sok, hogy saját hibájukat kendőzzék, egymást korholták szinte az egész mér­kőzésen. Az egyéni teljesítmények is Sopron javára billentik a mérleget. Fendrich igen jó napot fogott ki. Sarlós jól sem legesltette Hornyákot és csapatának legjobbja volt. Igen jól játszott a két fedezet: Kerekes-és Sift. Vámos mindig veszélyt jelentett a Kinizsi kapujára Rajnai és Túrái a második félidőben igen feljavult. A többiek nem sokat mutattak. A Kinizsinél Molnár II. több ízben bi zonytalanlcodott, bár volt két-három szép védése is. Két gólban azonban benne volt. A hátvédhármas legjobbja ez alkalommal Szigeti volt, utána Mol­nár I. és Balázs a sorrend. A két fede­zet volt a csapat legjobb tagja. Dér­falvinak azonban több gondot kell for­dítania a védekezésre. A támadósorban csak Stadler nyújtott elfogadhatót, többiek mélyen formájuk alatt Játszot­tak. Nagy II. L. játékvezető több hibás ítéletével vonta magára a figyelmet, ő és partjelzője az első Kinizsi-gólnál elemi hibát vétett. EZ TÖRTÉNT MÉG AZ NB ll-BEN: Vasas Izzó —Pécs 1:0. Az Izzó Pécsett is győzni tudott. Sztálinváros—Szikra Gázművek 2:1. A feljavult Gázművek csapata nehéz feladat elé állította a bajnokesélyes csapatot. Szállítók —Pénzügyőrök 1:0. A Szál­lítók némi szerencsével győztek. Vác — Bp. Szikra 1:1. Pesten igazsá­gos döntetlent hozott a két csapat ta­lálkozója. Budafok —Zalaegerszeg 2:1. Zala­egerszegen csak nagy küzdelem után nyert Háda edző csapata. Komló—Vasas Dinamó 2:1. A kom­lóiak nagyobb arányban Is győzhettek volna. Nagykanizsa —Győri Vasas 0:0. A lei- otthonukban megérdemelten szereztek NB I-es csapattól. pontot a volt Az NB !!. Nyugati-csoportjának állása: 1. Sztálinváros 10 7 2 1 22:8 16 2. Budafok 10 7 í 2 16:8 15 3. Komló 10 6 2 2 14:9 14 4. Izzó 10 6 1 3 14:10 13 5. Vác 10 4 4 2 15:12 12 6. Bp. Szikra 10 4 4 2 12:12 12 7. Győr 10 5 1 4 12:10 11 8. Pénzügyőrök 10 5­0 13:11 10 9. Zalaegerszeg 10 4 1 5 17:16 9 10. Pécsi Tör. 10 4 1 5 10:12 9 11. Nagykanizsa 10 1 6 3 8:9 8 12. Szállítók 10 3 2 5 8:18 8 13. K. Kinizsi 10 3 1 6 15:18 7 14. Dinamó 10 3 1 6 12:16 7 15. Sopron 10 o 1 7 10:19 5 16. Gázművek 10 2 8 8:19 4 Ökölvívó területi CsB-mérkőzés K. DÓZSA II. —SOMOGYI TRAKTOR 14:6 Barcs. 300 néző. Vezette: Baksa (Pécs). Pontozott: Táncos (Nagykanizsa), Papp (Pécs). A K. Dózsa második csapata Barcson biztosan győzte le a nagyatádi és bar­csi versenyzőkből álló Somogyi Trak­tor néven szereplő csapatot. A kapos­váriak győzelmét Takács. Nyári, Nach- ladel. Kocza, Jakab, Gerber és Komle- necz szerezték. A Dózsa 2 súlycsoport­ban nem állított versenyzőt. Ezenkívül a barcsi Musztács szerzett pontot. Kü­lönösen tetszetősen öklözött Takács és Kocza. Ez utóbbi ismét legyőzte Tóbit. Megyei ifjúsági eredmények: Fonyód—Barcs 3:1, K. V. Lobogó— Siófok 1:1, Balatonlelle—K. Kinizsi 3:1, Nagyatád—Marcali 2:1, K._V. Meteor CÉLLÖVÉSZET A Kaposvári Városi TSB rendezésé ben bonyolították le az 1956. évi városi céllövöbajnokságot, melyen 28 verseny­ző indult. Az eredmények a vártnál gyengébbek. Egyéni verseny: 1. Engler János (Honvéd SK) 244 kör, 2. Szabó János (Zalka Máté Lövészklub) 243 kör, 3. Füstös Antal (Z. M. Lövészklub) 237 kör, 4. Takács Kálmán (Z. M. Lövész klub) 231 kör, 5. Kővári József (Z. M. Lővészklub) 228 kör Csapatverseny: 1. Zalka Máté Lövész­klub (Takács, Simon, Füstös, Kővári, Horváth) 1146 kör, 2. Kaposvári Hon véd 1088 kör, 3. Kaposvári Dózsa 1029 kör. A totó 12 találatos szelvénye: 2, x, 1, 1. 2, 2. 2, 2, x, X, x, 2. 12 találatos szelvény nem volt. 11 találatot 39 pá­lyázó ért el, nyereményük 13 897 forint. Csurgó 3:3, K. Traktor—Balatonboglár |A 10 találatos szelvény 1013 forintot 6:0, K. Dózsa—K. Törekvés 2:2 míg a 9 találatos 152 forintot fizet. Értesítem ismerőseimet és ro­konainkat, hogy Csizmadia László hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 8-án délután 4 órakor lesz a ICeleli-temetőben. 2 szobás családi ház eladó. Pázmány Péter u. 12. (12378) A Dimitrov u. 60. sz. ház eladó. Be költözhető. Érdeklődni lehet ott. (12384) 200-as DKW generálozott motor el­adó. János u. 7. sz. (12377) — MINTEGY SZÁZ TERVISMER- TETÖ ELŐADÁST tartottak me­gyénkben a TTIT, a népfront és egyéb tömegszervezeíek Az előadá­sokon sole hasznos javaslat hangzott el a községek ötéves fejlesztési ter­vének módosítására vonatkozóan. Május 25-ig előreláthatólag még 250 előadást rendeznek. TÁRSASAUTÓBUSZ INDUL GYŐRBE Május 12-én. szombaton délután fél 2-kor külön társasgépkocsi indul Ka­posvárról Győrbe. Ä társasutazás rész­vevői megtekinthetik a Győri Vasag— K. Kinizsi NB II-es labdarúgómérközést is. Utazási költség oda-vissza 100 fo­rint. A különjáratra csak korlátozott számban fogadnak el jelentkezéseket, mert a buszon csak annyi személy utazhat, ahány ülőhely van a kocsiban. Jelentkezni lehet csütörtökön délig a pénz egyidejű befizetése mellett az Ál­lami Hirdető Vállalat Kossuth L. u. 4. szám alatti iradájában. HIRDETMÉNY Kertész Imre felsőmocsoládi lakos tu­lajdonában lévő 1 db 1943. májusi szü­letésű hókás jegyű sárga kanca isme- etlen jegyzőkönyvi számú járlatlevelet megsemmisítem. Nézer Nándor mező- gazdasági osztályvezető, Kaposvár. _____ El foglalható kertes ház eladó, mely 2 szoba, konyha, mellékhelyiségből áll. Eselleg hasonló külvárosi házért elcse­rélhető. Május 1 u. 38. Petrovics. (12357) Keletivánfa 59-es sz. ház azonnal elfoglalható. _____ el adó és (12380) Figyelem! Munkásokat keres a Kom­lói Aszfaltűtépftő Vállalat aszfaltozás­hoz, földmunkához, betonozáshoz. Mun­ka- és védőruhát, valamint üzemi étkez­tetést a kollektív szerződés alapján biz­tosit a vállalat. Teljesítmény szerinti kereset 700 forinttól felfele. Különélésl pótlékot, havi egyszeri ingyenes haza­utazást biztosítanak. Jelentkezni lehet a járási tanácsok munkaerőgazdálkodási csoportjainál, Kaposvárott, Lenin u. 13. — Somogy megyei Tanács VB Munka­erőgazdálkodása. _____(12346) Sz énkénporzók és mindenfajta per­metezőgépek szakszerű javítását vállal­ja Vasipari Szövetkezet. Kaposvár, Má­jus 1 u. 3. sz. (12328) Diesel-motor kezelésében jártas gép­kezelőt vidéki munkára felvesz a Ka­posvári Mélyfúró Vállalat. Jelentkezni lehet: Kaposvár. Vöröshadsereg útja 2. (12368) Eladó eqy családi ház. Eladás esetén beköltözhető. Arany u. 19. (986) Igen csinos kivitelű vikendhá- zakat megrendelésre készit a Pécsváradi Vegyes Ktsz. Minta- példány telepünkön megtekint­hető. Érdeklődőknek bővebb tájé­koztatást adunk (esetleg meglr- Juk)._________________________________ A Kaposvári Vas- és Fémipari Kombinát esztergályost és férfi segédmunkásokat felvesz. Jelent­kezni lehet mindennap reggel 8-tól du. 4-ig. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth Jánoi Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal' Kapeivár, Latlnka S. u. 7. Tel.: 1S-11 Kladóhlvatall tel.: 15-16 Somogy megyei Nyomdaipari Vállal«! Nyomdáért felel: Hidas Jáno» A MEGYEI BAJNOKSÁGÉRT MARCALI —NAGYATAD 1:1 (1:0) Marcali, 700 néző. Vezette: Hencz. Marcali: Pápai — Grujbar, Jakab, Haj­dú — Király, Nyakas — Kisborsó, Fá­bián, Bősz, Szabó, Farkas. Nagyatád: Köves — Tálas, Dénes, Bujtás — Sza­bó II., Simon — Sárdi II., Szabó I., Bi- csálci. Tátrai, Frányó. Góllövő: Farkas, Illetve Bicsáki. Alacsony színvonalú, helyenként túl kemény mérkőzésen a helyi csapat többet támadott, csatársora azonban igen sok helyzetet kihasználat­lanul hagyott. Nagyjából ez áll a nagy­atádi támadósorra is. A befejezés előtt öt perccel Tátrainak például mérkőzés­labdája volt, lövése azonban célt té­vesztett. Az eredmény igazságos. Jók: Jakab, Grujber, Farkas, illetve Bicsáki, Dénes, Szabó II. Werb Antal BALATONLELLE —K. KINIZSI II. 4:3 (1:2) Balatonlelle, 500 néző. Vezette: Nyári József. Balatonlelle: Hartmann — Vö­rös, Székely, Rezi — Pesti, Gróf — N adasd i, Cser, Kingler, Szűcs, Bolla. K. Kinizsi II.: Molnár III. — Szatyln, Németh, Bajzik — Valkó, Hideg — Ju­tási, Szentgróti, Zsoldos, Szabó, Schusz- ter. A leilei csapat nagy lelkesedéssel kezdett. Lassan azonban feljött a Kini­zsi és Zsoldos révén a vezetést is meg­szerezte. A lelleieket nem törte le a bekapott gól, s pár perc múlva Szűcs révén megszületett az egyenlítés is. A félidő befejezése előtt védelmi hibából Schuszter szerzett ismét vezetést a Ki­nizsinek. Szünet után a nagy lelkese­déssel játszó hazaiak Szűcs révén Is­mét egyenlítettek. A Kinizsi erőteljes támadásai is góllá értek, és Zsoldos új­ból vezetést szerzett a Kinizsinek. A leilei csapat még ekkor sem adta fel a küzdelmet, s Vörösnek sikerült az egyenlítő gólt is megszereznie, majd 7 perccel a befejezés előtt ugyancsak Vö­rös révén megszületett a lelleiek győ­zelmet jelentő gólja is. A nagy érdek­lődéssel kísért találkozó helyenként szép játékot hozott, ahol a Kinizsi szeb­ben, a leilei csapat viszont lelkesebben és eredményesebben játszott. Az ered­mény igazságos. Jók: Hartmann, Szé­kely, Rezi, Nádasdi, a mezőny legjobb­ja, illetve Jutási, Zsoldos, Schuszter. Bükki János K. V. LOBOGÓ-SIÓFOK 2:1 (1:0) Kaposvár. Kinizsi-pálya, 400 néző. Vezette: Szeifert. Lobogó: Horváth — Perreg, Serdán, Máté — Marton, Bog­nár — Földi, Jugovics, Horváth B., Mű­dig, Varga. Siófok: Soós — Vörös I., Varga dr., Lehota — Papp, Vörös II. — Bujtor, Szilágyi, Horváth. Németh. Peresztegi. Változatos iramú, de csap­kodásokkal tarkított mérkőzésen mind­két támadósor igen sok helyzetet ki­hagyott. A döntetlen jobban megfelelt volna a látottaknak. Góllövö: Horvátit B., Földi, illetve Peresztegi. Jók: Ser­dán, Máté, Bognár, a mezőny legjobb­ja és Műdig, illetve Varga dr.. Szilágyi és Peresztegi. FONYÓD —BARCSI VÖRÖS CSILLAG 1:0 (0:0) Fonyód, 400 néző. Vezette: Horváth István (Zala). Fonyód: Hajós — Szabó. Darvas, Oláh — Horváth, Hajba — Kárpáti, Nagy, Liszkai, Molnár, Szántó. Barcs: Gál — Kővári II.. Kiss, Tuba — Göncz, Kővári I. — Gulyás, Kovács, Szili, Ilosfai, Barakonyi. Váltakozó me- zönyjátélckkal kezdődött a, mérkőzés, melyben némi izgalmat az okozott, hogy a 12. percben Liszkai a hálóba fejelte a labdát, de a játékvezető előzőleg sza­bálytalanságot látott, és nem ítélte meg a gólt. A vendégek tervszerű támadá­sokkal közelítették meg a fonyódiak kapuját, a fonyódi védelem azonban egyelőre igen jól állt a lábán. Szünet után nagy küzdelem indult meg a győz­tes gólért. A 20. percben Liszkai feje­sébe Kővári II. beletette a lábát, s a labda a barcsi hálóba jutott. A nagy- iramú. mindvégig változatos mérkőzé­sen a fonyódiak megérdemelték a győ­zelmet. Jók: Hajós, Oláh, Darvas, Nagy. illetve Gál. Kiss, Kővári II. és Kővári I. Gimesi László K. DÓZSA —K. TÖREKVÉS 1:1 (1:0) Kaposvár, Kinizsi-pálya, 300 néző. Vezette: Dobszai. Dózsa: Kovács — Béki, Dékány, Mátyás — Janda, Dull — Si­mon, Blazinovics, Tóth, Vérségi, Németh. Törekvés: Háncs — Farkas, Nagy, Wé- ber — Jónás, Parrag, Benedek, Beck, Szigeti, Szellő, Németh. Az első fél­időt meglehetősen lanyha játék vezette be, s a Dózsa fölényét jelezte Vérségi­nek a 20. percben elért gólja, 1:0. Az első félidőben mindvégig a Dózsa ját­szott fölényben. Szünet után váratlanul megváltozott a játék képe. A Törekvés hatalmas lelkesedéssel vetette magát a küzdelembe, s ez a lelkesedés a 15. percben góllá érett. Benedek labdáját Szellő a hálóba fejelte, 1:1. A gól után még élénkebb lett a játék, rákapcsolt a Dózsa is, de a kitünően játszó Törek­vés-védelem megakadályozta a túl kö­rülményes Dózsa-csatárokat az újabb gól szerzésében. A Dózsa a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtott, a Tö­rekvés viszont várakozáson felül sze­repelt, s a látottak alapján az egyik pontra rá is szolgált. Jók: Kovács, Dé­kány, Janda, illetve Háncs, Nagy, Szellő, Muráth József V. METEOR —CSURGÓ 1:0 (0:0) Csurgó, 800 néző. Vezette: Szigetvári. Meteor: Tóth — Takács I., Fejes, Ta­kács II. — Németh, Pammer — Nin- csevics, Tiszagáti, Hanga. Morvái, Wltz- mann. Csurgó: Bolla — Vörös, Szabó. Németh — Csabai, Nagy I. — Kozma, Vida, Jakoda. Hottó, Nagy II. Góllövő: Nincsevics. Mindvégig nagyiramü, szép és sportszerű küzdelmet hozott a két csapat találkozója, amelyben a nagyobb technikával rendelkező kaposvári csa­pat bár némi szerencsével, de megér­demelten szerezte meg a két pontot. Mindkét csapatban különösen a védel­mek tüntették ki magukat. A hazaiak szünet után többet támadtak és négy kapufát rúgtak. Jók: Takács II., Fejes, Nincsevics, illetve Szabó, Vörös, Csabai. Halmai Emil BALATONBOGLÁR—K. TRAKTOR 3:2 (0:1) Kaposvár, Cseri-pálya, 300 néző. Ve­zette: Horváth II. L. Boglár: Kovács — Biró, Herczeg, Groszmann — Gerei, Fodros — Kis, Somogyi, Egres. Székely. Varga. K. Traktor: Szabó — Giesz, Ke­resztes, Illés — Rab I., Rab II. — Kiss, Hauer, Szanyi, Biró, Tóth. Nagyiramü, kemény, de sportszerű mérkőzésen a kaposvári csapat kétszer is megszerez­te a vezetést. A lelkes bogiári csapat azonban második félidőbeli jó játéká­val s némi szerencsével megfordította a mérkőzés állását. Góllövők: Egres Gerei, illetve Szanyi 2. Jók: Bíró, Her­czeg, Somogyi, illetve Rab II. és Kiss.

Next

/
Thumbnails
Contents