Somogyi Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-11 / 9. szám

I SOMOGYI mPLAF Szerda, 1956. január 11. Hosszúnak ígérkezik a francia kormányválság Párizs (MTI). René Coty köztársa-' sági eűinök hétfőin este hosszasain tár­gyalt Edgar Fairre miirJsztereűinök- kel. Faure a tanácskozás után az új­ságíróknak kijelentette, hogy tájé­koztatta a köztársasági elnököt a most folvó kormámytevékenységek- rőL Faure leszögezte, hogy a jogászok véleménye szerint lehetetlen a -nem­zetgyűlés ülésszakát január 19-e előtt megkezdeni. Megfigyelők szerint a kormányvál­ság, amely a Faure-kcirnény lemon­dásával kezdődik majd, hosszúnak és bonyolultnak ígérkezik. A válság megoldása több hetet is igénybe vehet, s nem lehetet­len, hogy egész februárban el­tart. Az 1951-ben hasonló helyzetben be­következett kormányválság egy hó­napig tartott. A jobboldal — Faure-ék, a függet­lenek és az MRP párt —, amely a szavazás után azt szerette' volna el­érni, hogy úgynevezett nemzeti egy­ség kormány alakuljon, a függetle­nektől a szocialistákig most az úgy­nevezett köztársasági frontinak ettől az elgondolástól való tartózkodása miatt újabb kombinációval kísérle­tezik. A jobboldaliak többsége kez­detben azt szerette volna, ha a köz- társasági elnök az »európai gondo­lat« valamelyik szocialista hívének ad kormányalakítási megbízatást, például Pineau-mak, vagy Guy Mol- let-nak. most azonban már inkább azt szeretné elérni, hogy radikális személy kapjon • kormányalakítási megbízatást, de ne Mendes-France: őt ugyanis »rendkívül megbízhatat­lannak« tartják és még sokkal ne­hezebben kezelhetőnek, mint akár egy szocialistát. A jobboldal egy része szemmelttát- hatólag azt szeretné elérni, hogy ■köztársasági front-kormány alakulá­sa esetén Mendes-France megbízást kapjon az algériai kérdés megoldá­sára, Algériába utazzék s ott kudar­cot valljon, mert ez esetben az egész kormánytöbbség problémája újból felvetődhetik. Ezekkel a mes­terkedésekkel szemben -a baloldali választók — a kommunisták, szocialisták és .egyéb köztársaságiak — egyre nagyok) számban alakítanak népfront-bizottságokat, hogy elősegítsék népfront-kormány létrejöttét. Ezzel összefüggésben a keddi Gom­bát is elismeri, hogy a köztársasági írónt-képviselők és a kommunista képviselők szavazatainak egyesítése biztosíthatja a többséget. A keddi Humanité egész sor nép­front-bizottság megalakulásáról szá­mol be. Ilyen népfront-bizottság ala­kult az Arles-i vasutasok körében, Párizs sok nagy gyárában, így a többi között a Motobecane gyárban, továbbá a Le Mans-i vasutasok kö­zött, a Párizs-kömnyéki Saint-Ouen- ban és Bernard-Moteurs gyárban, a Bresti Arzenál dolgozói körében stb. Az Humanité vezércikkében vitá­ba száll a szocialista vezetőkkel, akik megpróbálnak kitérni a balol­dali választók akarata elől és meg­tagadni hozzájárulásukat a népfront- kormány alakításához. Az Humanité emlékeztet Guy Mol- let-mek a Combat-ban megjelent nyi­latkozatára, amelyben kifejezésre juttatja, hogy a kommunistákat ki akarja zárni minden baloldali együtt­működésből. »A kommunista párttal a közös akció minden formája tilos számunkra« — mondotta Guy Mel­let, majd kijelentette, hogy az ő részvételével alakult kormány a kommunista szavazatokat sem nem kérné, sem vissza nem utasítaná. Az összes demokratikus erők egy­ségének megtagadása és a, jobboldál híveinek szóló felhívás a támogatás­ra: e kettő együtt jár — állapítja meg az Humanité. — Amennyiben ez megerősítésre szorulna, Guy Mel­let és Pineau ezt adta meg nekünk Az Humanité megállapítja: egye-, sek most tudomására hozzák azok­nak a jobboldali képviselőknek, | akiknek szíves támogatását Pineau | ma keresi, hogy támogatásukkal elf lehetne kerülni az algériai, béke{ helyreállítását, a világi oktatás rés-1 taurtációját, (azokat a veszélyeket, £ amelyektől annyira féltek, hogy a| népfront rájuk szabadítja majd. — Ezeket a terveket azonban megj kell hiúsítani — emeli ka az Hu-| raknité —, hogy népünket ne fosszák t meg a január 2-i győzelem gyümöM csőtől. ♦ A választásokból fakadt gazdag I ígéreteket csak a népfront tudnál megtartani. j A népfront gondolatának gyor- £ san kell terjednie az országban, | hogy a kommunisták, a szocia- ♦ listák és a köztársaságiak min- i denütt egyesüljenek a közös ak- : ció céljára. t Ez az egyetlen eszköz az olyan bal­oldali kormány alakítására irányúié követelésünk kifejezésére, amé*y megtestesíti az ország reményeit, ez az egyetlen mód -annak a kétszáz­ezer fiatal franciának az anyaország­ba való haladéktalan visszhoeására, kit igzságtalan ügyért a halál fe­nyeget Algéria földjén — fejeződik be az Humanité vezércikke. Csütörtökre összehívták a Biztonsági Tanácsot New York. Mint a londoni rádió jelenti, az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének: Biztonsági Tanácsát csü­törtökre összehívták. Az ülésen Iz­rael decemberi támadását vitatják meg a Galileai-tó közelében, fekvő szíriai állások ellen,. Amerikai vélemény az USA belső helyzetéről New York (TASZSZ), A United Press amerikai hírügynökség Eisen­hower üzenetének az amév.'kai kong­resszusban kiváltott visszhangjával foglalkozva rámutat, hogy" a demok­rata párt politikai bizottsága a sze mátusban jóváhagyta Johnson széné tor nyilatkozatát. E nyilatkozat töb­bek közt hangoztatta: »a legtöbb amerikai tudja, hogy a belső helyzet nem olyan rózsás, mint az elnök mondotta, s hogy a külföldi helyzet komoly nyugtalanságot ébreszt«. Érdekességek innen—onnan Börtönbüntetés Gorkij műveinek olvasásáért A Délafrikai Unió­iban körülbelül 4000 könyv szerepel tilalmi listán. A betiltott könyvek között van Gorkijtól »Az anya«, Aldridgetól »A diplo­mata« stb. A tiltott könyvek ol­vasásáért bárkit öt évig terjedhető bör­tönbüntetés és ezer fontig terjedhető pénz­bírság fenyeget. LAKTANYÁK LAKÓHÁZAK HELYETT Növekszik Anglia külkereskedelmi hiánya A ^ Német Szövetségi Köztársaság Az ^gol sajtó nyugalan hangú hadügyminisztériuma 5W) laktanyát cikkekben foglalkozik az opszág kül- készít elő a felállítandó hadsereg kereskedelmi nehézségeinek kiélező- számára. 680 millió markát irányoz- (lésével. A lapok szerint a kivitel inak elő erre a célra. Ugyanekkor növekedése erősen elmarad a heho- Nyugat-Németoxszágban százezrek zatal növekedése mögött és ennek élnek még mindig barátokban és következtében a külkereskedelmi ideiglenes helyiségekben. Hosszú hiány 1955. első tizenegy hómapjá- évek óta hiába várják, mikor telje- han 796 millió 700 ezer fonsterlin- sítí végre a kormány azt .az ígéretét, ge{ ^tt ki, tehát 42,8 százalékkal hogy normális lakáshoz juttatja nőtt az előző év azonos Időszakához őket TERROR KENYÁBAN Az ENSZ főtitkára villásreggelit adott az új tagállafnok küldötteinek tiszteletére Reuter-jeisnités New York. Reuter-jelenites sze­rint Dag Hammarakjöíd, .az ENSZ főtitkára hétfőn villásreggelin látta vendégül a tizedik ülésszakon fel­vett új tagállamok »küldöttéit. A viiUásreggelin. 11 küldött vett részt: Magyarország, Finnország, Románia, Jordánia, Írország, Olaszország, Pdrtuigália, Spanyolország, Ceylon, Kambodzsa és Laosz képviselője. A többiek nem tudtak részt venni a főtitkár villásreggelijén. Gólya a télben Érdekes látványban volt részük a Debrecenből Hajdúböszörménybe utazóknak. Körülbelül 5 kilométerre a várostól az egyik vizesárok mé­lyen gólya körözött es kereste zsákmányát a hideg és fagyos ja­nuári csélelőttön. Az utasok közül többen repülő lódnak, míg mások gémnek nézték a kiterjesztett szárnyakkal köröző madarat és nem hitték el, hogy ilyen is lehetséges. A gólya ugyan­is közismerten a hidegebb idő be­álltával délre repül és ott húzza ki a telet. Voltak, akik megindultak a szán­tásokon. mert ez esetben valahogy nem hittek a szemüknek. A gólya közben leszállt és sokak csodálkozá­sára elkezdett nyugodtan és ko­mótosan sétálni, mintha nem is ja­nuár, hanem a legforróbb július lenne. A környék lakói szerint a nyár jellegzetesen magVar madara vísz- szamaradásának érdekes oka van. Még augusztus végén a gólya szár­nya repülés körben megsérült. Tár­sai mind délnek mentek már. de ő csak maradt. Eljött szeptember és október, s a reggeli dér ideje, a gólya azonban csak nem indult út­nak. Egyedül valahogy nem mert hosszabb repülésre vállalkozni. Itt maradt hát a tanyák között, hol egy szalmakazlat, hol egy kútágast bérelve ki pihenésül. S most, hogy a hidegek bejöttek, a tanyasi em­berek közösen táplálják a piros- csőrű és hosszúlábú állatot, amely — társai tulajdonságát ismerve — valóban nem mindennapi »tettet« visz véghez. képest. Hatalmas entözőművek épülnek Indiában Az indiai Uttar Prades államba« két nagy öntözőrendszer épült. Ezek segítségével összesen 150 000 acre földet örotűzhetnek majd (fcb. 70 000 hektár). Rabszolgakereskedelem Brazíliában Ferreira de Sousa volt brazáil sze­nátor kijelentette, hogy Minas Gerais és Matto Grosso államokban Egy leisecteri (angliai) bungalow- az aszály következtében tönkrement ♦ ha — földszintes, verandás családi parasztokat eladják, akár a rabszol- t ház — karácsony estjén ráb’ök tör- gá&at, ezer cruseióért. Ezek az em­lék be és elloptak eigy «televíziós ké- berek ugyanis azokra bízzák sorsú- szüléket, mivel túl komolyan vették kát, akik megfizetik nekik az útd- a fogadtatást. Ugyanis a háziban nem költséget új munkahelyükig. Ha az volt senki; az ajtón egy cédula estin,- ilyen parasztok megszöknek, elfcg- gött, rajta a következőkkel: »Isten ják és megbüntetik őket. | hozta mindazokat, akik átlépik a — Nem akartam elhinni — mon- j küszöböt. Szívélyes üdvözlet mind a dottá a volt szenátor — hogy orszá- | gazdagoknak, mind a szegényeknek, gunik északkeleti részén a XX. szá- j Tegyen úgy, mintha otthon lenne és zadban az embereket jóformán fe­lszolgálja ki magát.« Eddig az üdvöz- gyen áruvá teszik, amelynek árát az £ let, a többit már tudjuk. Azí hisszük, útiköltség és az útközben, elfogyasz­Naircbiból a kenyai angol csapa­tok vezérkarának képviselője közöl­te, hegy az angoi csapatok az utol­só hat hónapban körülbelül 3000 embert öltek meg, fogtak el vagy tartóztattak le. A gyarmati hatóságok a kenyai nemzeti felszabadító mozgalom ellen három éven át folytatott hadműve­leteik során körülbelül 11 000 mé- ugert ölték meg, vagy végeztek ki. A PÓRUL JÁRT PURITÁN > ez a vendégszerető háztulajdonos sem > lesz többé ilyen kedves és szívélyes. tett nyomorúságos táplálék meg,. szabja l | Tovább dühöng a terror Algériában ; Párizs. Ain-Abid környékén újabb ♦ »tisztogató akció« indult, amelynek ♦ következtében összetűzések robban­♦ tak ki. A hétfő esti polgári lapok tu- £ dósítóinak jelentései szerint 18 aligé­♦ riait megöltek, 43-at letartóztattak. i * * ♦ | (MTI) Nyugati hírügynökségek je- í leütése szerint a bonni kormány Í szóvivője hétfőn hivatalosan, közöl­te: tíz napon belül nyolctagú nyu- > ga imámét diplomáciai küldöttség * utazik Moszkvába, hogy előkészítse ♦ a Német Szövetségi Köztársaság ot- £ tori nagykövetségének megalakítás £ sát. REMÉNYTELEN ESET Eisenhower elnöknek, Dulles kill- faággal leplezve. Ez a kísérlet ügyminiszternek és az Egyesült Ál- ros a nemzetközi feszültség enykité­lamok más felelős vezetőinek a népi -;™«4------ *- t'­d emokratikus országok népeihez in­Kikkel van kapcsolata a francia újfasiszták vezérének? tézett úgynevezett »karácsonyi üze­neteit«, amelyek nem egyebek meg­engedhetetlen kirohanásnál szabad és szuverén ENSZ tagállamok ellen, a címzett országok, köztük Magyar- ország erélyesen visszautasították és elítélték. Vlko Cservenkov, a Bolgár Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnöke a bolgár néphez intézett újévi beszédében élesen elítélte eze­ket a »karácsonyi üzeneteket«. Nyílt beavatkozásnak minősítette ezt, más államok belügyeibe. »-Né­pünk nem fordul vissza — jelentet­te ki. — Szilárdan és biztosan ha­lad előre a szocializmus útján-«. A Try buna Ludu című lengyel lap »Őszinte törekvés a békés egy­más mellett élésre« című vezércik­kében az elmúlt év eredményeivel foglalkozva rámutat, hogy a nyu­gati hatalmak részéről mindezideig nem tapasztalni annak az új lég­körnek a megszilárdítására irányuló erőfeszítéseket, amely a múlt év de­rekán alakult ki és világszerte he­lyeslésre talált. »Aligha nevezhet­jük a világ politikai éghajlatának megjavítását célzó. békeszerető gesztusnak az amerikai kormány vezetőinek »karácsonyi üzeneteit« — írja a lap, — Ezek az amerikai po- litikusok nyíltan kijelentették, azért imádkoznak, hogy megváltozzon a rendszer a népi demokratikus or­szágokban. Ezzel kapcsolatosan az Egyesült Államok »támogatását« ígérték. Ez a támogatás nem égi, s az »ima« is erősen földi jellegű. Er­ről ismételten meggyőződhettünk. A belüí yeinkbe való beavatkozás újabb kísérlete ez, csak karácsony­Párizs (MTI). A Paris Presse két munkatársa nyilatkozatot kért Pier­re Poujade-tól, a francia szélsőjobb­oldal váratlanul előretört mozgalmá­énak vezetőjétől. A lap hétfői számá­ban közölte a nyilatkozatot. A tudósítók megkérdezték, vol­tak-e Poujade-nak »kapcsolatai más pártok vezetőivel. Poujade azt vála- ? szólta rá, hogy »a pártok elnökeivel nem, de a kommunista párt kivéte­lével a szocialistáktól a gaulleistá­sének ügyére nézve is. És remény­telen, miként az előzőek voltak«. A Trybuna Ludu utal N. Sz. Hrús- csovnak. a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa ülésszakán erre vonatkozóan tett kijelentésére és rámutat: »Hrus­csov elvtárs a népi demokratikus országok népeinek, köztük a len­gyel népnek az érzéseit és meggyő­ződését fejezte ki«. Az egész világ hallhatta — írja a lap -—, »azok el­ítélését, akik továbbra se akarnak felhagyni a »hidegháborúval«, akik kerülik korunk olyan sarkaié. ,* <«kig minden párt vezető személyisé- problémáinak megvizsgálását, ami­geivel volt kapcstílatom« lyen a leszerelés és az európai kol­lektív biztonsági rendszer megte­remtése«. 6 A Rabotnicseszko Delo című bol­gár lap »Ez nem Genf szelleme« cí­mű szerkesztőségi cikkében szintén elítéli a hivatalos amerikai szemé­lyiségek »karácsonyi üzeneteit« és , ...... ... „ megjegyzi, hogy ezek az üzenetek < hétfőn közvetítettek Szamrr rendkívül visszataszító hatást kel- uj jcmdániai muuszterelnok tenek. »Az üzenetek számos monda- fnyüatkozatat. A miniszterelnök ki ('emelte, hogy Jordánia továbbra is — Igaz-e, hogy Mendes-Framee-tól, miniszterelnök korában »bátorítást kapott? — kérdezték a lap munka­társai. — Mindegyik párt ezt tette — fe­lelte Poujade. Hozzátette, hogy jelentős radikális s'- emélyiségek akartak vele tárgyal­ni, de nevüket nem volt hajlandó közölni. A Fratemité Francaise-ben, a poujadeisták lapjában mindinkább antiszemita és arabellenes fajvédő szellemű cikkek látnak napvilágot. ta — írja a lap — közérhető nyelv­re lefordítva azt jelenti, hagy az amerikai vezetők felhívják Lengyel- ország. Románia, Magyarország, Bulgária népeit: döntsék Imeg a maguk teremtette hatalmat, változ­tassák meg az általuk választott rendszert; s térjenek vissza a ka­pitalizmushoz és az imperialista rabsághoz«. A Rabotnicseszko Delo megálla pítja: a »karácsonyi üzenetek is új jordániai miniszterelnök hangoztatta: továbbra is semlegességi politikát folytat |i Jeruzsálem. Az Associated Press kötelezi le magát semmiféle szerző- lejelentése szerint az arab rádióállo- déshez«, de .továbbra is »testvéri kapcsolatokat« tart fenn valameny- nyi arab országgal. Az új kormány hétfőn tette le az esküt Husszein király jelenlétében. ‘ politikát folytat, »nem Eisenhower üzenete a kongresszushoz az Egyesült államok mezőgazdasági helyzetéről I» New York (TASZSZ). A United (»Press washingtoni tudósítójának je t lentése szerint Eisenhower elnök hétfőn üzenetet intézett a kong- az- (»rcaszushoz az Egyesült Államok me­zői a céllal, hogy az amerikai veze- (»tógazdaságának helyzetéről. tők ráerőszakolják rendszerüket I1 Eisenhower üzenetében úgy véli, azokra, akiknek nem kell — erő- ] h »egyeben más probléma sem szakra es mas országok belwgyeibe f . . ‘ , , való vitathatatlan beavatkozásra 1 -vl- '•’©teil meg, hogy a kongresszus ha- tesznek felhívást. Juszthatalitnabbul részesítse figye­lemben, mint, a farmerek nyomorú­ságos helyzete«. A »piacok elvesztéséről« szólva az üzenet javasolja, hogy »alkalomad­tán« adjanak el mezőgazdasági áru­kat olyan országoknak is, amelyek­be ilyen export a fennálló törvényes rendelkezések értelmében nem fo­lyik. Az üzenet e törvényes intézke­dések megfelelő módosítását irányoz­za elő. Véres megtorlás Sierra Leonéban A sajtóközlemények szerint Sierra, Leonéban forrong a lakos­ság, tiltakozó tömegtüntetéseket rendez a túlzott adók miatt. A rendőrség több helyen a tüntetők közé lőtt, mint a Reuter hírügy­nökség jelenti. Sierra Leone nyugat-afrikai brit protektorátus és gyarmat. Terüle­te 72 300 négyzetkilométer. Lakos­sága 2 025 000 lélek. Néger törzsek lakják, Egyetlen angol közlönyben sin­csenek adatok arról, hány millió fontsterling értékű gyémántot, vasércet, aranyat és kókuszdiót vittek ki innen a brit gyarmati uralom 168 esztendeje alatt, Min­denesetre jelentős összeg lehet, már csak azután ítélve is, hogy milyen körülmények között élnek a néger dolgozók, akik ezeket a javakat termelik Nyomor, éhín­ség, járványok, tudatlanság Sierra Leone gyarmati iga alatt nyögő népének sorsa. Tizenöt börtön van az országban és hozzá 234 börtön­őr. Ezzel szemben csak 41 orvos folytat tevékenységet Sietrra Leonéban. A gyarmati iga sem tudta meg­törni Sierra Leone bátor népét. Az egész afrikai kontinens lakos­ságával együtt harcra kelt az em­beri létfeltételekért, szabadságá­ért és függetlenségéért. A múlt év februárjában hatalmas arányú tüntetés folyt le a gyarmat szék­helyén, Freetownban. A dolgozók követelései igen szerények voltak. Mindössze napi 10 centes béreme­lést kértek. A gyarmatosítók mégis golyókkal válaszoltak. Húsz tüntetőt megöltek, százat megse­besítettek, A Szakszervezeti Világszövetség a freetownei események miatt til­takozással fordult az angol gyar­matügyi miniszterhez. Nemrég Sierra Leonéban tilta­kozó tömegmozgalom indult az adóterhek emelése miatt. A gyar­mati hatóságok igyekeznek elfoj­tani a tömegtiltakozást. A rend­őrség tucatszámra öldösi és sebe- síti meg a tüntetőket, százakat vet börtönbe. A gyarmatosítók így próbálják elfojtani az afrikai nép szabadság- mozgalmát.

Next

/
Thumbnails
Contents