Somogyi Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-11 / 9. szám

S-zeafia, 1956. január 11. SOMOGYI NÉPLAP s új verseny ^ új sikerek I cukorgyári verseny eredménye: nyolc nap alatt 12914 mázsa cukor 1956-ban a Cukorgyár dolgozói fo­kozott lendülettel folytatták munká­jukat Mindjárt az év elején új bri­gád- és párosversenyeket indítottak az egyéni versenyek kiegészítéséül. Jbogy ezzel is hozzájáruljanak a na­gyobb teljesítmény eléréséhez. Alig egy hét telt el ebből az év­ből, s Dómján János, Ferák János ra­kodómunkások máris 174, illetve 128 százalékos eredménnyel dicsekedhet­nek. Gróf Ferenc és Orsós János pá­rosversenyét még ezidei.g nem sike­rült eldönteni, mert mindketten egy­forma szép eredményt értek el: tel­jesítményük 184 százalék. A brigádok közötti versenyben ed­dig Vati István brigádja vezet 160 százalékos eredményével. De nem sokkal marad mögötte "Vati Mihály brigádja sem. Az ő teljesítményük 158 százalék. Igen jó eredmények születtek a finomítóknál, a vágócsoportmái és a préséknél is. A lelkes munka eredményeként a Cukorgyárban az év első nyolc nap­jában 12 914 mázsa cukrot raktároz­lak el. A Cingeli-műszak 504, az Écsi-műszak pedig 501 vagon répát ■dolgozott fel. Új munkasikereket hozott az újév a Délsomogyi Húsipari Vállalatnál A Húsipari Vállalat dolgozói új amunkasikarekkel köszöntötték az új •esztendőt. Az üzem kommunistái már a múlt év végén tartott taggyű­lésükön vállalták, hogy személyes példamutatással, de népnevelőmun- áka segítségével is biztosítják, hogy üzemük 1956-ban még jobb eredmé­nyeket érjen el és hogy a dolgozók között a versenyszellem tovább foko­zódjék. A vállalat vezetősége ugyan­ekkor jobb munkaszervezésre tett ígéretet. Az első hét eredményei azt mutatják: teljesítették vállalásukat, s a kommunisták példamutatása és munkája nyomán magasra csapott a versenyszellem a Délsomogyi Hús­ipari Vállalatnál. Igen sok dolgozó ért el olyan ki­magasló eredményt, .amilyenre eddi­gi munkája s . án még nem volt pél­da. így Segesdi József fejtő régi 145 százalékos teljesítményével szemben ezen a héten átlagosan 154 százalé­kot teljesíteti:. . Ugyancsak túl­szárnyalta régi eredményeit Farkas "Kálmán és Gimes István csontozó a 144 százalékos teljesítménnyel. Az elsők között van a munkavers any.ben Vida József csontozó is. ló munka, jó eredmény a Textilmüvekben A Textilművekben az év elején újra megszervezték a munkaver­senyt. Minden gépen dolgozó mun­kásnő benevezett a versenybe. Mind­annyian elfogadták a versenyfeltéte­leket a jobb minőség, a nagyobb mennyiség és a hulladékcsökkentés terén. A jó versenyszellem eredménye már az első héten megmutatkozik. A Textilművek ez idő alatt 103 száza­lékos tervteljesítést ért el. Az új év­ben nemcsak a régi jó dolgozók ér­telv el szép eredményeket, hanem azok is, akik a múltban kisebb tel­jesítménnyel dolgoztak. így Fodor Margit a gyűrűsfonóban 113 százalé­kos teljesítményt ért el. Gál Máriá­nak múlt évi átlagteljesítménye alig haladta meg a 100 százalékot, ebben az évben pedig 112 százalékos telje­sítménnyel büszkélkedik. Az előfonó dolgozói közül Németh Lajosné, aki a múlt évben sokszor 100 százalékon alul teljesített, az év első hetében pedig 106 százalékos eredményt ért el. De nemcsak a mennyiség növelésében értek el szép eredményeket a Textilművek dolgozói, hanem teljesítik a többi versenyfeltételt is: a jobb minősé­get és a kevesebb hulladékot. Udvariassági verseny az üKÜV-kalauzok között Az Autóközlekedési Vállalat dol­gozói is nagy Ifendülettel fogtak hoz­zá az új esztendő munkájához. Ver­senyki hívásokkal, felaj ánlásokkal biztosítják a jobb, nagyobb teljesít­ményt, a kevesebb üzemanyagfel­használást. Különösen nagy verseny folyik a kalauzok között. Dulicsek Antal és Andorka József udvariassági ver­senyre hívták ki a vállalat összes .kalauzát. Ezenkívül vállalták, hogy bevételi .tervüket 130 százalékra tel­jesítik. Az egyre jobban kibontako­zó versenyszellem eredménye máris megmutatkozik: Palota Sándor gép­kocsivezető múlt évi átlagteljesítmé­nye 100 százalék körül mozgott, Pa­lota elvtárs azonban vállalta, hogy ebben az évben már ő sem marad le a legjobbak mögött. A múlt héten máris 141 százalékos teljesítményt ért el. Eredménye nem egyedülálló. Igen sekan vannak még az A'KÖV dolgozói között, akik kiváló eredmé­nyekkel kezdték meg az új eszten­dőt. Jó versenyszervezés a Tatarozó Vállalatnál Újonnan szervezett munkaverseny- nyel kezdték el az 1956-os évet a Tatarozó és Építő Vállalat dolgozói. Külön versenyt indítottak a brigá­dok, részlegek, építésvezetők és munkavezetők között. A versenyek különböző feltételek­kel indultak. Az építésvezetők közti versenynél az az építésvezető, -aki több hónapon át a legjobb eredményt éri el, megkapja a szakma kiváló dolgozója kitüntetést, vándorzászlót és 500 forint jutalmat. A .munkavezetők közti verseny szo­rosan kapcsolódik az előbbi verseny­hez. A legjobb teljesítményt .elérő munkavezető is kiváló do'gozó . ki­tüntetésben részesül. A vállalat 12 brigádja közül 6 bri­gád versenyez egymással. A kihívott brigádok tagjai elfogadták á ver­senyfeltételeket és most mindegyik azon bizonykodik, hogy ő lesz az el­ső a- versenyben. Sok sikert kívá­nunk nekik! MEGKEZDTE 4 MUNKÁJÁT 4 KAPOSVÁRI SÜTŐIPARI LABORATÓRIUM A Sütőipari Vállalat Lean utcai üzeménél helyezték el lombikjaival, mérőműszereivel a megye első sütő­ipari laboratóriumát. A laboratórium még kicsi, feladatai azonban annál nagyobbak. Többek között hivatva lesz elősegíteni a sütőipari készít­mények minőségéinek megjavítását. A laboratórium fiatal vezetője: Sárközi Mária alig hagyta el az egyetem padjait, máris azzal a fel­adattal bízták meg, hogy Kaposvá­rott sütőipari laboratóriumot szer­vezzen. Leküzdötte a nehézség eket, s most örömmel mutatja meg biro­dalmát. A centrifugális géppel a sütemé­nyek tej-, cukor- és víztartal­mát mérik. Ezzel ellenőrizhető az is, hogy bent van-e a zsemlében vagy a kifliben az előírt mennyiségű liszt, a kifli­iben a tej és a vaj, A vegyszerek se­gítségével azt is kimutatják, hogy a feldolgozandó lisztnek milyen a csí- ratartalma. Ha pedig ezt tudják, ak­kor már könnyen meghatározhatják, azt is, hogy 1 milyen technológiai eljárásokkal kell dolgozni, hogy a magasabb csíraitartalmú lisztből készült kenyér ne legyen ragacsos, sza- lonnás. A sarokban kis dagasztógép áll. Kísérleti célra szerezték be. Ki lehet majd próbálni, hogy egyes liszítfaj- tákból milyen eljárással lehet jómi- nősógű kenyeret sütni. A szekrényekben sorakoznak a .tészta-hőmérők. Alakjuk, formájuk merőben különbözik a már ismert hőmérőétől. A tészta-hőmérők segít­ségével megállapítható, hogy a ko­vászt mikor legalkalmasabb beke­verni vagy esetleg más műveletet el­végezni a kenyértésztával, Műszerei segítségével Sárközi Mária és a vele dolgozó technikus .kidolgozza majd a technológiai utasításokat vala­mennyi pékségre és minden nap más üzemben ellenőrzik, hogy betart­ják-e azokat. A sütőipari laboratórium mintegy 50 ezer forintos költség­gel készült. Ezek a forintok bőségesen .megté­rülnek majd azzal, hogy a péküze- meikben nagyobb lesz a lisztmeg­takarítás — a szigorúbb és hatható­sabb ellenőrzéssel véget vetnek a pazarlásnak —. és jobb lesz a Sütő- inari Vállalat készítményeinek mi­nősége. A laboratórium január 9-ével. kezdte meg munkáját. Sikeres mű­ködéséről az ad majd húrt, hogy az üzletekben jobb minőségű lesz a ke­nyér és a sütemény. , AMIT M I A II E A FA L I 18 A A ,J Ú T I DAS Nézd meg a legelőt s máris meg­ismered a falu jószágtartását! — mondogatják régi idők óta megye- szerte az állattartás ABC-jével tisz­tában lévő parasztok. Ha e közmondásnak engedünk, érdemes ellátogatnunk az ádárídi le­geltetési bizottság mintalegelőjére. Ott már a télvégi napokban gondol­nak arra, .hegy mire a frissen ser­kenő tavaszi fűre kimennek a jószá­gok, akkorára kövér gyepet találja­nak. A NAGYOBB FÜTERMÉS ÉRDEKÉBEN levezetik a legelőn felgyülemlő vi­zet. Az árkokat megtisztítják. Arra is van gondjuk a legeltetési bizottság szemfüles tagjainak, hogy figyelik: niincs-e felfagyás? Mert ha ■van, a kárát megszüntetik. A fel­fagyásnál a fű kiemelkedik a föld­ből, a felső talajréteg elszakad az alsótól, s így a füvek gyökerei is elszakadnak. Ilyenkor hengerrel nyomják vissza a füvet a földbe, il­letve az elszakadt felső talajréteget ismét hozzányemják az alsóhoz. Az elszakadt gyökerek helyett aztán újak képződnek. Tudják tapasztalat­ból az ádándi gazdák: ha ezt elmu­lasztják, a növény gyökerei a leve­gőben állnak, a. fű hervadni, foar- nulná kezd, s él is pusztul. A hen- ■gerezés mellett hígított trágyalével A legelő ABC-je is »mégitatják«. A trágyáié után ugyanis valósággal újjáéled a fű. A legelő-gazdálkodásban fordula­tot .jelent az ádándiak másik új módszere: TI EVEZETTÉK A SZAKASZOS IJ LEGELTETÉST IS. Mikor a friss, kövér fűre először kihajtják a zöldre éhes állatokat, azok bizony a nagy fűéhség ellené­re válogatósak: nagyon is csak a kedvükre való, étvágygerjesztő fu- féléket harapdálják le. A nem ínyükre valót pedig letiporják, hi­szen az egész legelőt kereszül-kasul bebarangolják. Ezért az ádándiek segítettek magukon Jó — mondták — legyenek válogatásak továbbra is a jószágok! Étvágyukat nem csök­kentették, a szájukra sem tettek szájkosarat, viszont a legelőt sza­kaszokra osztották. Amíg egy sza­kaszt leharaptak az állatok, addig a másik szakasz nyugodtan fejlődött. Arra is ügyeltek, hogy amíg egyik szakaszról a másikra átkerültek a tehenek, nem telt el annyi idő, hogy közben ott a fű esetleg elöregedjék: a 290 hold területet a 165 fejőste­hén és a 20 üsző szükségletei sze­rint osztották te. Amikor egy-egy szakasz felszabadult, azt széltében- hosszálban megfogásolják. Ezzel az elszórt trágyát Is egyenletesen szét­osztják, a .gyepet pedig a levegőz­tetéssel újabb sarjadzásra késztetik. A megfegasolt legelő földje termé­szetesen az esőt is jobban magáiba fogadja, mint a keményre tiport, agyontaposott föld. C SAK.TEHENEIK TEJHOZAMA 254 000 LITERREL EMELKEDETT 1954—4955. gazdasági év között A legeltetési .bizottságnak azon­ban az apaállatra is van gondja. Nemcsak a legeltetésre való terüle­tet használják ki a leghaladottabb gondozás szabályai szerint, s nem­csak a legelő fásításával törlik meg a szél erejét, s akadályozzák meg a fű kiszáradását, hanem külön 40 holdon abraktakarmányt termelnek. Tavaly ez olyan jól sikerült, hogy nemcsak saját apaállataiknak, ha­nem a szomszéd Siójut, Zamárdi, Siófok és Kőröshegy községeknek is tudtak takarmányt adni. A korszerű legelőgazdálkodás si­kerét már több kitüntetéssel ismer­te el kormányzatunk. Török Károly tanácselenökhelyettes, mintagazda a Földművelési Minisztériumtól meg­kapta a «-Kiváló állattenyésztő« jel-r vényt. Devecz Sándor legeltetési bi­zottsági elnök és Kálmán Károly több elismerést és kitüntetést kapott már az állattartás és jószágnevelés- be.n eéért érdemeiért. Z, J. ÚJ TAGSÁGI KÖNYVVEL A SZÍVETEK FÖLÖTT... C ok, sok mosolygó arcú diszista, a föld barázdáin vívott csata kérgeskezű, fiatal harcosai, vidám harmonikaszó, vörös és piros-fehér-zöld lobogókkal feldíszített terem, vendégek és érdeklődők, s a' becsületes munka diadalát tükröző feliratok hir­dették vasárnap a lengyeltóti ifjúság nagyszerű ünnepét. »Tagköny vkiosztó ünnepélyes taggyűlés«. Ezt olvashattuk a dí­szes meghívóról, s ennek szellemében tanácskoztak lelkesen a Len­gyeltóti Gépállomás fiataljai. Sok vendéget hívtak. Eljött a járás számos DlSZ-szervezetének képviselője, hogy részese legyen e nagy­szerű ünnepnek, s tapasztalatokat gyűjtsön. Ezek a fiatalok elmond­ják majd otthon, hogyan lehet valóban emlékezetessé, maradandóvá tenni a tagkönyvkiosztás napját. Ott voltak a megyei, járási párt­ós DISZ-vezetők is, s a vendégekkel együtt örömmel figyelték az ifjú traktoristák tanácskozását. S amikor a fiatalok ajkán felcsendült a DlVSZ-induló, diszis­ta és felnőtt meghatódva érezte, nagy naphoz, fordulóponthoz ér­kezett a gépállomás DISZ-szerve zete. Pucskó elvtárs beszámolójából a vendégek is tudomást szerez­hettek a gépállomás fiataljainak nagyszerű munkájáról, helytállásá­ról. És ezért joggal illette dicséret valamennyi fiatalt, köztük azo­kat, akik az- elmúlt évben ió munkájukkal országos hírnévre tettek szert. — Mat amikor elválunk régi tankönyvünktől, egy kicsit fájó szívvel tesszük ezt... _ mondta Pucskó elvtárs. — Fájó szívvel, mert nagyon összenőttünk vele, velünk volt minden munkában, ne­hézségeinkben, s talán minden lapjához egy-egy emlék, egy-egy történelmi esemény kapcsolódik, melynek mi is részesei vagyunk. Úgy éreztük, jobban megy a munka, ha velünk van, s közelebb érezzük magunkat az ifjúsági szövetséghez... ’ — Most új tagkönyvet kapunk, s ezzel 'együtt vesszük át meg­növekedett feladatainkat is. Legyen ez a kis könyvecske féltve őr­zött kincsünk, útmutatónk, lelkest tőnk, becsüljük meg, mint azt a komszomolisták teszik, s új könyvvel újult erővel, fiatalos elszánt­sággal hódítsuk meg a barázdába t... A titkár szavai még fokozottabb lelkesedést váltottak ki a dd- sztstákból. Komoly, megfontolt határozatot hoztak, hegy ezután minden fiatal résztvesz a Petőfi-iskola foglalkozásain, hogy technikai szakkört alakítanak, melyen megismertetik a területi tsz és állami gazdasági fiatalokat a traktorvezetéssel, a gép működésével. Két ifjúsági brigádot alakítanak a gépjavítás idejére, s egy erőgépet munkaidő után, társadalmi munkával javítanak meg ,a diszisták. Kamgyalka elvtárs, a gépállomás igazgatója maga is vállalta, hogy együtt dolgozik majd a fiatalokkal. Nem hallgatták szótlanul a tanácskozást a meghívott vendégek sem, s ez még ünnepélyesebbé tette a hangulatot. Apáti Vali nyolca­dikos pajtás a lengyeltóti úttörők nevében üdvözölte a gépállomás fiataljait. Sok sikert, jó munkát kívántak az öreglaki leányotthon képviselői, a balatonlellei diszisták, a helyi Táncsics TSZ fiataljai, a gépállomást patronáló budapesti Hazai Gyapjúfonó jelenlévő di- szástái. A hangulat, a lelkesedés ezután, érte el ’tetőfokát, a gépállo­. más igazgatója hatalmas vörös zászlóit nyújtott át a fiatalok­nak, melyen a DISZ-ielvény alatt aranybetűs felirat hirdeti a kong­resszus jelszavát: «Hűség a néphez, hűség a párthoz«... Elhangzott a himnusz, s a fiatalok felavatták büszkeségüket: a gyönyörű lobo­gót. Lányok és fiúk, úttörők és felnőttek hoztak vörös, hímzett sza­lagokat, s szervezeteik, a fiatalok nevében szalagozták fel az új csa­patzászlót ... Felemelő pillanatok voltak ezek, melyeket talán soha sem lehet elfelejteni... —- Tudjuk, hogy e zászló eddigi munkánk jutalma, s a megbe­csülés jele —- mondta az egyik fiatal — s e zászló alatt akarunk haladni újabb sikerek felé. — Örömmel vállalom a zászlóanya tisztét — mondta Vörösné elvtársnő, a község párttitkára. — Azt kívánom nektek,. hogy új tagkönyvetek megbecsülve, «Hűség a néphez, hűség a párthoz« jel­szóval haladjatok lobogótok alatt előre, s szerezzetek dicsőséget szer­vezeteteknek. a gépállomásnak, vívjátok ki népünk őszinte elisme­rését. S a f iatalok. arcáról sugárzó öröm, a lelkesedés e pillanatok­ban többet ért minden üres szónál, ígéretnél... Külön élményt jelentett a ‘látogató számára figyelni a fiatalok arcát, amikor egyenként mentek ki az elnöki asztalhoz, s titká­ruktól átvették az új tagsági könyvet. Mosolyukból, a kézszorítás- (ból sok mindent ki lehetett olvasni. Örömet és büszkeséget, felelős­ségérzetet és dolgozniakarást, fiatalos lendületet s új erőt, melyet a tagkönyv jelent számukra. Pucskó elvtárs a gépállomása:, Barcsanics elvtárs a Táncsics TSZ fiataljainak adta át a tagkönyveket, s mind­egyikhez volt egy-két jó szavuk, buzdítás, .lelkesítés. És vajon1 léhet-e méltóbban befejezni egy ilyen nagyjelentőségű ünnepélyt, mint a fiatalok, a legjobbak megjutalmazásáva!? A megbecsülésnek, az elismerésnek ezek az apró jelei még nagyobb munkakedvet ébresztenek a fiatalokban, s még nagyobb tettekre teszik képessé őket. Ezen a tagkönyv,kiosztó ünnepélyen kapta meg Naigy Lajos a »Gépállomás kiváló dolgozója« kormánykitüntetést 1000 forinttal, s a félhavi fizetésével, mert az országos silózási ver­senyben harmadik helyezést ért el. Mezriczki Lajos mellére a »Ki­váló dolgozó« jelvényt tűzte ki az igazgató elvtárs, s felolvasta Fodor Ferenc elismerő oklevelét, melyet úgy küldenek utána, katonai szol­gálati helyére. De nemcsak ők, a többi kiválóan dolgozó ifjú traJkto- rista is szép ajándéktárgyat kapott a gépállomás elismeréseként. A z Intemacionálé hangjaival ért véget megyénk első tág- könyvkiosztó ünnepélye, s a fiatalok szívük fölött az új tag­sági könyvvel hagytáik el a kultúrtermet. Déliben ízletes ünnepi ebéd várta a fiatalokat, délután kemény sakk- és pimg-pong_-csatákat vívt ak, s aztán a k^ső éjszakai órákig ropták a táncot a fiatalok és idősebbek a Hazai Gyapjúfonó zene­karának muzsikájára. Jávori Béla Ifjúsági klub alakult Barcson Nemrégiben ifjúsági klub alakult a barcsi kultúrházban a DISZ-kul- túrcsoport tagjainak kezdeményezé­sére. A diszisták az egyik jól sikerült előadásuk után önmaguk »jutalmazá­sára« teadélutánt rendeztek. Olyan .nagy sikere volt a délutánnak, hogy elhatározták: máskor is megismétlik A kultúrcscport tagjai először klub- tanácsot tartottak. A tanács megál­lapodott abban, hegy ifjúsági klub­rendezvényein szigorúan csak a meg­hívottak és a látogatási igazolvánnyal rendelkezők vehetnek részt. Az ifjúsági klub célja nevelni a község fiataljait. Ezért az alapsza­bály-pontok közt ilyen is szerepel: a helyiségben csak kalaple véve lehet tartózkodni. Táncolni csak egysze­rűen és ízlésesen szabad. Tánc köz­ben dohányozni tilos. Lehetőség sze­rint a rendezvények részvevői nyak­kendővel jelenjenek meg. Egyszóval kultúrált módon viselkedjenek a ta­gok. Azt kívánják, hogy ezt ne csu­pán az ifjúsági klubtanács, tehát a vezetőség, hanem maguk a tagok is követeljék meg egymástól. Bevezették a belépődíjat: fiúknak 3 forintot, lányoknak pedig 1 forin­tot kell fizetniük a rendezvényen Való részvételért. A belépőjegy elle­nében teát és kekszet is kapnak. Szükségük van a fiataloknak pénz­re, mert a nyáron kirándulásokat akarnak szervezni. A barcsi fiatalok körében hagy .si­kere van az ifjúsági klubnak. Büsz­kék azok a fiatalok, akik meghívót, kapnak egy-egy rendezvényre. Meg­hívót azonban csak azok kapnak, akik magatartásukkal minden tekin­tetben megfelelnek, akik méltók a jutalomra. S főként azok kapnak meghívót, akik a közösségi munká­ból is példásan kiveszik részüket. *

Next

/
Thumbnails
Contents