Somogyi Néplap, 1955. december (12. évfolyam, 282-308. szám)
1955-12-29 / 306. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1955, december 29. ■ r/fjiitep után Nem volt éppen könnyű dolog, de azért simán megúsztam a karácsonyt. Mindenki kapott valami ajándékot. Nagymama meleg pongyolát, a gyerek cipőt és játékot és az asszony is megkapt a azt a csodálatos kardigánt, amire már rég fájt a foga. Azt az »»édes kis sálat" is megkapta, amire szántén fájt a foga, továbbá a reitikült és a nylonharisnyát is, amire ugyancsak fájt a foga. Feleségemnek ugyan tökéletes fogai vannak, még plomlbálni se kellett soha, de úgy karácsony táján rendszerint előveszi a fogfájás, amit csak a hetekkel előre »kinézett" ajándékok tudnak megszüntetni. De legyünk őszinték, meg is érdemli. Ilona tündért feleség, neki köszönhető, hogy mindenre telt, sőt nekem is jutott új esernyőre és nyakkendőre. Az ő ötlete volt, hogy még az év elején elkezdtük a takarékoskodást. Észre se vettük és karácsonyra egész csinos összeg gyűlt Össze, a betétkönyvünkön, amit még a kamatok is megtetéztek. Az ünnepi este után a jólvég- zett munka tudatával szürcsöl- tem feketémet. Egyszer csak megszólalt Ilona: — Pista! 1— Tessék, 'szivem. — Adjál nekem húsz forintot. — Minek? — Mert én is adok neked húsz forintot. — Megálljunk, szívem, ez lelkem egy kicsit bonyolult.. . Ha ite adsz húszat és én is adok húszat, ez az otthoni ügyvitel felesleges szaporítására vezet,... Nem lehetne egyszámla rendszerben elintézni a dolgot? — Nem lehet... Te is adsz húszat, én is adok. — Tudod, má ez szívem? Családi bürokrácia. —■ Hát akikor adj harmincat. Hm. Ilonának vannak ilyen váratlan húzásai. Tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor nem tanácsos ellentmondani, mert öt perc múlva már ötvemnél tartana és azért gycrsan odaadtam a harminc forintot. Itala átvette és Így szólt: :— Jól van, szívem. Én is odaadom a húszat. De nem adta oda, hanem szépen az én harminc forintomhoz tette, majd csodálatos életlátással megjegyezte: — Látod? Ez így együtt ötven forint. — Valóban annyi... De mit akarsz vele? i— Látszik, szívem, hogy nem ismered a nőket. Tudod, mit fogok én a jövő decemberben csinálni? — Vajon1 mit? — Kinézek valami szépet a kirakatban a mamának és a gyereknek. Mert azt remélem tudod, hogy jövőre is lesz karácsony? — Tudom... És saját magadnak is »kinézel« majd egy újabb kardigánt. — Tévedsz, szívem ... Nekem jövőre nem kell semmi... Legfeljebb egy új télákábát, meg egy kucsma ... Mert azt remélem tudod, hegy jövőre is iesz karácsony? ... — Mondtam már, hogv tudom .... De mire kel] ez az ötven •forint? — Holnap beteszem a takarékba . .. Mert azt remélem tudod, hogy jövőre is lesz karácsony? .. . Ha nem tudnám, akkor is tudomásul kellene vennem, annyiszor ismételte az édes .,, Őszintén szólva azonban ezt az előrelátást már kissé túlzottnak tartottam. — Édesem — mondtam szelíden — még ki sem hevertük az ideit, és te már a jövő karácsonyira akarsz takarékoskod“- mi? — A, dehogy, szivecském, .-zó sincs róla ... Egyelőre r. nyaralásra gyűjtünk... Ez az ótven < már arra megy. Mit tehettem volna? Megcsókoltam előrelátó, okos kis asszonyomat és ki,engesztelőd ve mondottam: — Örülök, hegy nyaralásra kérted a harmincat és nem a legközelebbi karácsonyra . . Az már igazán túlzás lett volna. — Hegy képzeted, drágám? Arra adj külön húszat Mit kerteljek? Adtam. — a — Két és fél évi börtönre ítéltek egy csalót A Marcali Járásbíróság néhány nappal ezelőtt ítélkezett Kosa Imre marcali lakos felett 66 rendbeli csalás, lopás, köz- és magánokirathami- sítás miatt, Kós-a Imrét 1952. őszén már egyszer elítélték, mert a Szombathelyi Kertészeti és Magtermeltető Vállalat ügynökének adva ki magát, csaknem 70 esetben vett fel különböző összegeket facsemetére, de a pénzt saját céljaira költötte el. Ez a büntetés azonban Kosa Imrét nem változtatta meg. Amint letöltötte büntetését, 1953. őszén újra faügynöknek adta ki magát és 41 személytől több mint 1000 forintot vett fel facsemetére, A következő év őszén az Aisótékeresi Állami Gazdaság faügynökéinek adva ki magát, újabb 25 személytől vett fel 1145 forintot. A pénz ellenében a facsemetéket »természetesen" nem szállította le. Az 1954. évi csalások megkönnyítésére az Alsótekeresi Állami Gazdaságtól cégbélyegzőt lopott. A megrendeléseket a lopott bélyegzővel »hitelesítette", mintha az állami gazdaság megbízásából járt volna el. Kosa Imié tulajdonában volt a Facsemeteforgalimi Vállalat egy írása, melyen ez állt eredetileg: »Kovács Imre megrendeléseit a vállalat előjegyzésbe vette." Kosa Imre Kovács Imre nevét Kosa Imre névre hamisította, s a megrendelés teljesítését sürgető megrendelőknek ezt mutogatta. A járásbíróság Kósa Irnré két és fél évi börtönbüntetésre ítélte. Csavargó tolvajokat Éc'ompár Erzsébet 20 éves. Kolompár Rozália 18 éves és Kolompár János 21 éves a.keton napszámosok, hedrehalyi lakosok csavargással, munkakerüléssel, lopásokból tartják fenn mágusát Vásárról vásárra járva fcupeckednek Ez év tavaszán a mikei vásárra is ellátogattak, s amíg Kolompár János kocsijával a vásárban várakozott, Kolompár Erzsébet és testvére, Kolompár Rozália a községben házaltak. Közben észrevették, hogy Schwitz István és családja ram tartózkodik lakásában. Fe'használták az alkalmat, álikulccsai behatoltak a lakásba, s nagyobb mennyiségű ruhaÉrtesítjük megrendelőinket, hogy 1955. december hó 31-én leltározás miatt teljes üzemszünetet tartunk, feleket nem fogadunk. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat. 200 kq-os hízó eladó. Kaposvár. Beloiannisz u, 58. ___________ (10101 M ázsa és horganylemez-fürdőkád el adó. Kanizsai u. 41. szám. (354) Értesítjük üzletfeleinket, hogy éwégi leltárunkat 1956. Január 2-től 8-ig tartjuk. Ez idő alatt a lerakat zárva tart. Déklunántúli Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat, kaposvári lerakat. (1009) Azonnal beköltözhető ház, 404 négyszögöl kerttel eladó, Kaposvár. Egye- nesi öt 26. (552) tettek ártalmatlanná neműt loptak él. A s ántóf öl dekán keresztül Kadarkút felé indultak. A rendőrség, amint a bűntettről tudomást szerzett, azonnal megindította a nyomozást. Csakhamar rátaláltak a lopott holmikat őrző Kolompár Erzsébetre, s két társává! őrizetbe vették. A fogdáitól azonban sikerült megszökniük, de csakhamar újra kézre kerültek és méttó helyükre, a vádlottak padjára jutottak. .A Nagyatádi Járásbíróság .Kolompár Erzsébetet 3 és félévi, Kolompár Rozáliát 3 évi, . Kolompár Jánost másfél évi börtönbüntetésre ítélte. Értesítjük üzletfeleinket, hogy kaposvári lerakatunkban január 2—3—4-én leltározunk. Ez idő alatt az árukiadás szünetel. Déldunántúli Papír- és Iroda- szerértékesltő V. (967) Szíjgyártót keres a görgetegi célgazdaság. Jelentkezni lehet a gazdaság irodájában. 8 hónapos farkaskutya eladó. Kaposvár, Damjanich u. 57.. Tóth. (1006) HÍREK SPORT m Várható időjárás csütörtökön estig: Felhős, párás, helyenként még ködös idő. Több helyen köd- szitálás, kisebb havazás, eső. Mérsékelt szél. A hőmérséklet nyugaton kissé emelkedik, keleten alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön nyugaton 3—6, keleten 0—plusz 3 fok között. * Svfoldutá 36 évvel ezelőtt, 1919. december 29-én az ellenforradalom kivéqezteKe Korvin Ottót és László Jenőt. Mindketten már a századforduló idején is részt vettek a munkásmozgalmi munkában. Felvilágosító. harcra buzdító tevékenységet fődként az ifjúság körében fejtettek ki. DECEMBER 29 Csütörtök Dávid művelődjünk, hol szórakozzunk ? * Csiky Gergely Színház: Kacsóh—Holtai: János vitéz. Daljáték három felvonásban. Blaháné-bérlet. Este 7-kor. ' Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat. 13—19 óráig. Rippl-Rónai Múzeum: Rippl-Rónai festményei és rajzai, somogyi pásztorművészeti, ősrégészeti és palóc népművészeti kiállítás. Kultúrotthonok: Textilművek: »Automata-üzemek« címmel ismeretterjesztő előadás. Az előadást a TTIT megyei szervezete rendezi. ÉDOSZ: Klubdélután. Illyés Gyula-kultúrotthon: Módszerek az építőiparban. Gépi vakolás. Előadás az Építők Műszaki Szabadegyeteme keretében. Az előadás után filmvetítés. TTíT-klub: A Tihanyi Alapítólevéltől József Attiláig (ízelítő nyelvünk törté netéből) címmel Tóthszöllősi Józsefné általános iskolai tanár tart előadást a nyelvi előadássorozat keretében. Vörös Csillag Filmszínház: Római lányok. Magyarul beszélő olasz film. Csak 16 éven felülieknek! KIOSZ Béke-mozi: 28—29-én 5, 7. 9 órakor: Nagy kísértés. Vidéki nto/ik műsora Siófok: Pármai kolostor II. 31—4 Csurgó: A 9-es kórterem 31 — 1 Barcs: Díszelőadás 31 — 1 Lengyeltóti: Bécsi komédiások 31 — l Balatonbogíár: Ed Martin a pincértíü 31 — 1 Marcali: Félelem bére 31—4 Tab: Romeo és Júlia 31 — 1 Igái: Riadó a cirkuszban 31 — 1 Nagyatád: Kék vércsék erdejében 31 — 1 — Kaposvár anyakönyvi hírei: Születés: Berta János leánya Éva, Forró József leánya Éva. Házasság: Kurucz László—Horváth Teréz, dr. Kopcsányi Ignác—Kovács Irén, Falusi János—Molnár. Anna, Holczér László—Almáshegyi Zsuzsa, dr. Fe- ffámiszfci Zeltán—Miiha Márta. Halálozás: Valter Alajosné 66 éves, Trimmel Ferenané 69 éves. — A Vasutas Dolgozók Szakszervezetének nyugdíjas csoportja felhívja a jelenleg dcígoaó nyugdíjas vasutas tagjait, hogy munkahelyükre az állomási üb-iredában haladéktalanul igazoltassák ét magukat. A nem dől" gozó nyugdíjas szakszervezeti tagok tagdíja 1956. január 1-től egységesen három forint. Bővebb felvilágosítást az érdeklődők a január 94 taggyűlésen nyerhetnek. — November elejétől karácsonyig több mint 3500 sertést vágtak le Kaposvár lakói. Karácsony óta újabb 500 sertés vágását engedélyezte a Városi Tanács Begyűjtési- Hivatala. A múlt év hasonló időszakában 2600 sertést vágtak Kaposvárott. — A közeljövőben fejezi be a Csiky Gergely Színház legközelebb bemutatásra kerülő darabja, Csiky Gergely: Buborékok című színművének próbáit. A darabot január 20- án mutatja be a színház. — Karácsonyi könyvvásárt rendezett a DéJsamogyi Állami Erdőigazdaság középrigóci erdészete. A vásár során eddig mintegy 800 forint értékű könyvet vettek az erdészet dolgozói. — Kétszáz gyermek részvételével rendezték meg Kálmáncsán ez évben a kultúrház karácsonyi ünnepségét. Az ünnepély műsorát az általános iskola mö ndékei - és pedagógusai adták. A műsor után kiosztották a gyermekek közt az Emlék! Célgazdaság, a községi tanács, az MNDSZ és a szülői munkaközösség ajándékait. Az ajándékozást jelmezbál követte. . — Orvvadászat miatt a Kaposvári Járási Ügyészség eljárást indított Horváth József Simoniad lakos ellen, Horváth József és társai több alkatommal vadásztak engedély nélkül a Simoni a környéki erdőkben. Legutóbb egy tenyésztésre alkalmas tenyészbikát lőttek. Kompiéit 12 kalapácsos daráló motornál eladó. Cim a Kiadóban. ______(353) E gy Super kézi kötőgép eladó. Cím: Györék, Csoma-Szabadi,_____________(355) V izsgázott kazánfűtőt felvesz a Kefe- anyagkikészítő Vállalat, Szigetvári u. 59. (965) SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth Jánes Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár. Latlnka Sándor u. 7. Telefon: 15-11. Kiadóhivatal: Május 1 u. 16. Tel.: 15-16. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Latinka Sándor u. 6. Tel.: 14-05. Nyomdáért felel: Hidas János Szűrjük le az osztályozok tanulságait, mi siófokiak A labdarúgó NB 11-be való jutásért befejeződtek az osztályozó mérkőzések. Megváltjuk őszintén, mi, siófokiak kicsit többet vártunk ettől a küzdelemsorozattól, s titokban, különösen az első mérkőzés után, reménykedtünk, hátha sikerül. Most már látjuk, hogy reményeink nem váltak valóra. A mi csapatunk, a Siófoki Vörös Meteor a csoportjában 6.. azaz utolsó helyen végzett. Érdemes számotvetni a Siófoki Vörös Meteor osztályozóbeli szerepléséről. Mint ismeretes, az első mérkőzésen az azóta már NB Il-es Szikra Gázművek csapata ellen a ósapat a várakozást felülmúlva szerepelt. Óriási lelkesedés, töretlen harci szellem jellemezte ezen a mérkőzésen megyei bajnokcsapatunkat. A második mérkőzésen aztán váratlan törés következett be. A csapat oszlopának. Varga dr.-nak kidőlése után súlyos vereség következett s ezzel csapatunk már eleve kiesett az első helyért folyó versenyből. A korábbi beszámolókban elmondtuk már, milyen hiba volt az, hogy a siófoki csapat egyetlen emberre épült fel, s mikor ez a kulcspozíció meggyengült, teljes összeomlás következett. Varga dr, nélkül szánalmas, gyenge csapattá vált a megyei bajnokegyüttes. Nagymányok ellen nagy harc után. az utolsó negyedórában veszett el a mérkőzés. majd a jóképességú Kiskúnhalas ellen újra magára talált a Vörös Meteor, s megérdemelten szerzett pontot. Az utolsó mérkőzésen a könnyelműség bosszulta meg magát. Mindent egybevetve azt kell mondani. hogy a csapat nem minden tagjában volt meg a sikerhez szükséges kellő akarás, harci kedv. A csapat vezetőinek becsülettel és áldozatkészséggel teli munkája nem ragadt rá a játékosokra. Maguknak a vezetőknek az áldozatkészsége és rajongása nem bizonyult elégnek a végső siker eléréséhez. Siófok immár másodízben tér ismét vissza az NB II. kapujából a megyei bajnokságba. Emiatt elkedvetlenedni vagy a harcot feladni helytelen, volna: Ha nem is sikerült idén az NB ll-.be jutás, az idei osztályozó mégis hasznos volt. Mind a csapat vezetői, mind pedig a játékosgárda gazdag tapasztalatokat szerzett az idei osztályozókon, melyekből ha leszűrjük a magunknak valót, jövőre talán nem lesz hiábavaló a fáradozás. Megtanulhattuk, hogy a munkát alapjaiban újra kell kezdeni. Alapos, korszerű szakmai tudással, rendszeres edzéssel, sok-sok gyakorlással egységes csapatjátékot kell kialakítani. Biztosítani kell a nagyobb játékerőt, a magasabb- színvonalat, mert kitűnt, hogy csak a lelkesedés — különösen ha az nem fűti valamennyi' játékost — és a szív nem. elegendő, ha nem párosul kellő teással. öt évvel ezelőtt az első osztályozóbalszerencsés kimenetele után felbomlott a siófoki csapat. Játékosaink szét széledtek és a siófoki labdarúgás éveken át nem játszott komoly szerepet megyénk labdarúgósportjában. Az idei osztályozó után ennék nem szabad megismétlődnie. A vezetőségnek, a iátékos- gárdának egyaránt tudnia -kell, hogy mivel tartozik fi lelkes szurkológárdának ős nem utolsósorban a hathatós segítséget nyújtó párt- és tömegszervezeteknek, melyeknek segítőkészsége soha, nem látott mértékben jutott kifejezésre. Együtt kell tartanunk a Siófoki Vörös- Meteor csapatát. S ha ez az együttes az: elmondottak szerint készül fel a jövő évi megyéi bajnokságra, akkor taián ami ez évben nem sikerült, az elérhet® lesz 1956-ban. . Újvári litván Űj vezetők a társadalmi szövetségek élén a fonyódi járásban Harminc sportbarát kapott meghívót a Fonyódi JTSB-től az atlétikai, labdarúgó-, sakk- és labdajátékok, valamint a kerékpár- és motorsportágak társadalmi szövetségeinek újjáválasztására. Az előkészületek megtörténtek, de a meghívottaknak csak alig a fele jött el a vezetőségválasztásra. Az úszó-, sakk- és labdajátékok társadalmi szövetségeit a jelenlévők mégis megválasztották. Többen azonban elégedetlenségüknek adtak kifejezést a meghívottak közül, nem utolsósorban a megyei sportszervek, közönye miatt: (Az MTSB sem küldött képviselőt a választásra.) Bár a vezetőségválasztás nem a tervezet szerint került lebonyolításra, a tucatnyi jelenlévő sportember- azonban mégis bizakodással tekint a jövő elé. A jelenlévők bírálatukkal, .javaslataikkal hathatós segítséget nyújtottak a megalakított társadalmi szövetségeknek. Befejeződött a megyei sakkbajnokság 10 napos küzdelem titán befejeződött a Somogy megyei egyéni sakkbajnokság. Az utolsó fordulóban Köhler újabb győzelmet szerzett, s ezzel biztosította a bajnoki címet. Bár Besztercsényl csak ■/a pontot tudott Soókitól szerezni, de ez elég volt a második helyhez, s egyúttal Besztercsényi a megyei bajnokkal együtt biztosította részvételét a további országos küzdelmekben is. Az utolsó nap eredményei: Treer—Bata 1:0 Köhler—Máté 1:0 László—Bárány 1:0 Besztercsényi—Soóki \'i A ba’noki sorrend a következő: 1. Köhler 9 pont 2. Besztercsényi 8 pont 3. Dobor 7'/j pont 4. Máté 6Vi pont 5. Bárány 6 pont 6. László 5 pont 7. Soóki 4pont * 8. Treer 3 pont 9. Horváth 2)4 pont 10. Bata_ 2)4 pont 11. Németh ‘/a pont. A bajnok és a helyezettek éremjutalmazásban részesültek. A sportszerűség! versenyt a tabi Németh nyerte. A legszebb játszmáért járó jutalmat a versenybíróság Dobornak -ítélte oda László e:leni mérkőzéséért. ÍGY TIPPELJÜNK! 1. Bp. Kinizsi —Bp. Vasas férfi kézilabda. Biztos 1-est ígér ez a találkozó, mert a Kinizsi csapata eddig mindössze 1 pontot vesztett, a Vasas viszont csak 1 pontot nyert. Meglepetés nem várható. Két tipp: 1, 1. 2. Bp. Dózsa — Bp. Vörös Lobogó férfi kézilabda. A feljavult Dózsa biztos győzelme várható és ez a találkozó is biztos l-esre vehető. A Vörös Lobogó ugyanis még egyszer sem nyert. Két tipp: 1, 1. 3. Vasas Kábelgyár — Építők Metro férfi kézilabda. Ezen a találkozón csak a pillanatnyi forma dönt. A Kábelgyár gólképésebb, a Metro viszont jól védekezik. Valóságban háromesélyes mérkőzés. Két tipp: x, 2. 4. Bp. Vörös Meteor —Bp. Kinizsi női kézilabda. A veretlen Meteort aligha teszi komolyabb próbára a Kinizsi, amely még egyszer sem győzött. Nagyarányú Meteor győzelem várható. Két tipp: 1. 1. 5. Kőbányai Építők — V. L. Pamut Textil nő! kézilabda. A Pamuttextil a jobb csapat. A kőbányaiak csak lelkesedéssel ellensúlyozhatják a textilesek nagyobb tudását. Az Építők pontszerzése is szép teljesítmény lenne. Két tipp: 2, x. 6. Bp. Szikra — Bp. Dózsa női kézilabda. Mindkét,, csapat feljövőben van. A legvalószínűbb a döntetlen. A győzelemre a Dózsának van nagyobb esélye. Két tipp: x, 2. 7. Juventus —Lazio. Ez a találkozó inkább a hazaiak győzelme mellett szók Ezért a két tipp: 1, 1. 8. Novarra — Milan. A Milan idegenben gyengén szerepel. ,Az eddigi hazai formája alapján a Novarra az esélyesebb, bár döntetlen is elképzelhető. Két tipp: 1, 2. 9. Spal—Torino. A Torino az idén feljött. A hazaiaknak alaposan össze kell szedniük magukat, hogy sikeresen szerepeljenek. Két tipp: X." 2. 10. Toulouse — Nice. A hazai pálya a .Toulouse mellett szól, de ez a találkozó mégis inkább a legkiszámíthatatlanabb mérkőzés az e heti totón. Mindhárom eredmény lehetséges. A legvalószínűbb: x, 1. 11. Monaco — Marseille. A monacóiak odahaza szinte biztosra vehető, hogy kihasználják a hazai pálya előnyét. Ä döntetlen már meglepetés lenne. Két tipp: 1, 1. 12. Sochaux —Sedan. A három utolsó mérkőzésen hazai pályán kevesebb pontot szerzett a Sochaux, mint a Sedan idegenben. A Sochauxnak igen esedékes a hazai győzelem. Két tipp: 1, x. Pótmérkőzések esélyesei sorrendben^ x, 1, x, 1. STADE REIMS—BP. VÖRÖS LOBOGÓ 4:4 (2:1) Budapesten a Dózsa-stadiortban 35 ezer nézd volt kíváncsi a Stade Reims —Bp. Vörös Lobogó visszavágó kupamérkőzésre. Mint ismeretes, a klubcsapatok Európa-bajnokságáért folyó küzdelemsorozat első mérkőzésén Párizsban a Vörös Lobogó 4:2 arányú vereséget szenvedett. A francia bajnokcsapat Budapesten is igazolta jó hírnevét. Igaz, hogy a Vörös Lobogó védelem »jóvoltából" Budapesten is sikerült 4:1 arányú vezetést szereznie. Az utolsó negyedórában feljött a Vörös Lobogó, kiegyenlített, sőt csaknem a győzelmet is megszerezte. A franciák azonban az egyenlítés után már jól védekeztek, megőrizték két gólos előnyüket, s biztosították a Reims számára a továbbjutást a kupában. A Vörös Lobogó csapata tehát kiesett. „Keresd a Szivárvány Áruház kulcsát'' Ma, december 29-én elsőízben rejtették el Kaposvárott a Szivárvány Áruház jelképes kulcsát. Az áruház, hogy megkönnyítse a kulcskeresők dolgát, az áruházban látható rejtvényen megjelölte annak a helynek a környékét, ahol a kulcs található. Még egyszer ismertetjük a kulcs- keresés módját: A Szivárvány Áruház három egymásután következő napon, mégpedig december 29—30—31- én Kaposvár különböző pontjain elrejti az áruház jelképes kulcsát. A kulcsot fel lehet ismerni arról, hogy .egy különleges számkarika található rajta. Az áruházban elhelyezett rejtvény mindennap megmutatja a pályázóknak, hogy melyik környéken kell a kulcsot keresni. A szerencsés megtaláló mindhárom napon egyaránt 200—200 forint értékű vásárlási utalványt kap, melyet azonnal a kulcs leadásakor az áruházban tetszés szerinti árura beválthat. Lapunk naponta közzéteszi a szerencsés nyertesek neveit.